Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-24 / 225. szám, szerda
Külügyminiszteri találkozók az ENSZ-ben (ČSTK) - Az ENSZ New York-i székhelyén, a világszervezet 41. ülésszaka alkalmával ezúttal is számos kétoldalú megbeszélésre került sor. Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter hétfőn találkozott Isidoro Malmierca kubai külügyminiszterrel. A megbeszélésen áttekintették az ENSZ-közgyűlés rendkívüli Namíbia-ülés- szakának eredményeit és támogatásukról biztosították a SWAPO-t. A miniszterek érintették a cseh- szlovák-kubai együttmüködés fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket is. Bohuslav Chňoupek találkozott kínai kollégájával, Vu Hszüe- csiennel is. A baráti légkörű eszmecserén áttekintették a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi állását és megelégedéssel állapították meg, hogy a csehszlovák-kínai együttműködés a két ország népének érdekeivel összhangban eredményesen fejlődik. A felek véleménye megegyezett abban, hogy a kölcsönös kapcsolatokat tovább kell bővíteni és mélyíteni. A megbeszélésen napirenden szerepeltek az időszerű nemzetközi kérdések is, ezzel kapcsolatban hangsúlyozták, Csehszlovákia és Kína egyaránt érdekelt a béke és a biztonság megszilárdításában, az együttmüködés fejlesztésében. Genfi ülés (ČSTK) - A nukleáris és úr- fegyverekről Genfben folytatott szovjet-amerikai tárgyalásokon tegnap ülést tartott az űrfegyverekkel foglalkozó csoport. Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere New Yorkban hétfőn találkozott Csehszlovákia, Bulgária, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia, Mongólia, Kuba, Vietnam, Laosz, a Koreai NDK, Afganisztán, Angola, a Jemeni NDK és Etiópia küldöttségének vezetőivel, illetve állandó ENSZ-képvise- lóivel. Az elvtársi légkörű találkozón az időszerű nemzetközi helyzetről folytattak véleménycserét. Sevardnadze tájékoztatást adott a szovjet-amerikai viszony jelenlegi állásáról. A találkozón a résztvevők kifejezésre juttatták: fokozzák közös erőfeszítéseiket a háborús veszély elhárításáért, a nemzetközi helyzet javításáért és az átfogó nemzetközi rendszer létrehozásáért. A szovjet külügyminiszter New Yorkban fogadta Edward Kennedy szenátort, az ismert amerikai politikust. A találkozót a szenátor kérte. A megbeszélésen elsősorban a szovjet-amerikai viszonnyal kapcsolatos kérdések szerepeltek napirenden. A felek ugyancsak érintették a fegyverzetkorlátozási tárgyalások menetét, s nagy figyelmet szenteltek az atomrobbantások tilalmának. Eduard Sevardnadze találkozott Simon Peresz izraeli miniszterelnökkel. A tegnapi megbeszélést az izraeli politikus kérte. Szovjet részről a közel-keleti konfliktus miatti aggodalomnak adtak hangot, leszögezve: a felelősség ezért Izraelt terheli, amely továbbra is megszállva tartja az arab területeket és akadályozza Palesztina arab népe jogainak érvényesítését. Ez a politika a legfőbb destabilizáló tényező a Közel-Keleten. Az igazságos rendezés érdekében le kell mondania Izraelnek expanzionista irányvonaláról, s ez megfelelne az izraeli nép, az izraeli állam hosszú távú érdekeinek. Ez összhangban lenne azokkal az elvekkel és megállapodásokkal, amelyek Izrael állam létrejöttének alapját képezték, s ezeket a Szovjetunió is támogatta, szögezte le Sevardnadze. Hangsúlyozta, a Közel-Keleten a béke és a stabilitás kizárólag valamennyi érdekelt fél kollektív erőfeszítései révén érhető el. E célnak megfelelne egy nemzetközi konferencia összehívása, illetve e konferenciát előkészítő bizottság létrehozása. A szovjet külügyminiszter ugyancsak hétfőn találkozott Hu- majun Rasid Csaudhri bangladesi külügyminiszterrel, aki a 41. ülésszak elnöki tisztét is betölti. Eduard Sevardnadze megbeszélést folytatott továbbá Peter Barry ír, valamint Paavo Väyrynen finn külügyminiszterrel. Ez utóbbi találkozón üdvözölték a stockholmi konferencia eredményes befejezését és rámutattak: ez arról tanúskodik, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben is kölcsönösen elfogadható megoldásokat lehet találni a bonyolult kérdésekre. A politikai akarat és kompromisszumkészség eredménye Vélemények a stockholmi konferencia sikeres befejezéséről (ČSTK) - A világ politikai és közéleti személyiségeinek többsége üdvözli a stockholmi konferencián született megállapodást. Paavo Väyrynen finn külügyminiszter kijelentette, a megállapodást annak köszönhetően sikerült elérni, hogy a résztvevők politikai akaratot és készséget tanúsítottak az engedményekre. Kifejezte meggyőződését, hogy a stockholmi fórum pozitív határozatai hozzájárulnak a nemzetközi helyzet javításához. Uffe Ellemann-Jensen dán külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a megállapodás pozitív hatással lesz a további kelet-nyugati megbeszélésekre és javítja egy újabb szovjet-amerikai csúcstalálkozó megtartásának kilátásait. Franciaország külpolitikájában megtesz mindent azért, hogy biztosítsa: a stockholmi megállapodás elsó lépés legyen a további előrelépés felé - jelentette ki A népes amerikai küldöttség hazautazott Moszkvából (ČSTK) - A Szovjetunió és az USA művészeinek moszkvai koncertjével fejeződött be azoknak az amerikai küldötteknek a szovjetunióbeli tartózkodása, akik a lettországi Jurmalában részt vettek a szovjet és az amerikai közvélemény képviselőinek a két ország közti kapcsolatok időszerű kérdéseiről tartott konferenciáján. A konferencián szeptember 15- e és 19-e között a nemzetközi Kérdőjelek a párizsi merényletek körül (ČSTK) - Tegnap életét vesztette egy további rendőr azok közül, akik az elmúlt vasárnap sebesültek meg, amikor Párizsban a Champs Elysées-n megpróbáltak hatástalanítani egy időzített bombát. Ezzel kilencre emelkedett a párizsi terrorhullám áldozatainak száma. A rendőrség nyomozása eddig csak kis eredményeket hozott, találtak két illegális fegyver- és rob- banóanyag-raktárat, de mindeddig megválaszolatlan a legfőbb kérdés: ki követte el a véres merényleteket. A francia jobboldal a merényletek ürügyén viszont tovább fokozza az arabelltenes hangulatot. helyzetről vitáztak, s ezen belül érintették a fegyverkezés megállításának kérdéseit is. Az Egyesült Államokból érkezett közel 300 résztvevő a fórum után ellátogatott még Moszkvába, Leningrádba és Rigába is. Az amerikai delegáció tegnap utazott el a szovjet fővárosból. Kiújult a feszültség Dél-Libanonban (ČSTK) - Dél-Libanonban tegnap tovább fokozódott a feszültség azt követően, hogy az Izrael által önkényesen kijelölt ún. biztonsági zónába újabb izraeli egységek, ágyúk és harckocsik érkeztek. Az izraeli katonai szóvivő nyíltan bejelentette, hogy újabb akciót készítenek elő a libanoni nemzeti ellenállási mozgalom ellen. A Biztonsági Tanács hétfői ülésén - amely a libanoni ideiglenes ENSZ-erők (UNIFIL) helyzetéről tárgyal - az izraeli képviselő elutasította azt a követelést, hogy az UNIFIL egységeit csoportosítsák át közelebb az izraeli határokhoz. Az ENSZ-fótitkár ezt a javaslatot azzal indokolta, hogy így növekedne az ENSZ-erők hatékonysága, mivel elsőrendű feladatuk, hogy megakadályozzák az izraeli behatolást Libanonba. Zambiai - indiai kormányfői tárgyalások (ČSTK) - Kebby Musokotwane zambiai miniszterelnök tegnap 13-napos látogatásra Indiába érkezett. Radzsiv Gandhi indiai kormányfővel folytatott megbe- Ó«J SZÚ szélései a dél-afrikai helyzetet és a két ország közti együttműködést 3 érintették, elsősorban a mezőgazdaság terén. India és Zambia * megerősítette a dél-afrikai ún. 1986. IX. 24. frontállamok iránti szolidaritását és felszólított az apartheid-rendszer azonnali felszámolására. India az elnöke, Zambia pedig az alelnöke annak az Afrikai Alapnak, amelyet az el nem kötelezett országok közelmúltban Hararéban megtartott csúcskonferenciáján hoztak létre. A két államférfi ezzel az intézménnyel is foglalkozott, amelynek feladata a frontállamok támogatása. Francois Mitterrand francia államfő. Hangsúlyozta, hosszú idő óta ez volt az első siker egy leszerelési konferencián. Üdvözölte a stockholmi záródokumentumot az NSZK kormánya is. Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter szerint ez fontos lépés a nagyobb stabilitás felé Európában. A japán külügyminisztérium szóvivője kijelentette, a tokiói kormány reméli, hogy a megállapodás kedvező hatással lesz a többi sokoldalú és kétoldalú megbeszélésre, s elsősorban a szovjetamerikai leszerelési tárgyalásokra. Vlagyimir Petrovszkij szovjet külügyminiszter-helyettes hétfő este New Yorkban megtartott sajtóértekezletén foglalkozott a stockholmi konferencia eredményeivel. Kijelentette, a megállapodás gyakorlati eredménye abban rejlik, hogy politikai és katonai- műszaki intézkedések egész komplexumában sikerült megállapodni a háborús veszély csökkentése és a résztvevő országok közti bizalom és biztonság megszilárdítása céljából. Hangsúlyozta, a Szovjetunió mindent megtett a konferencia sikeres befejezéséért. Sikertelen géprablási kísérlet a Szovjetunióban (ČSTK) - Az Ural menti Ufa város repülőterén szeptember 20- án éjszaka két fegyveres férfi megkísérelte elrabolni a Kijev- Ufa-Nyizsnyevartovszk között közlekedő TU-134-es repülőgépet, amely fedélzetén 76 utas tartózkodott. A TASZSZ beszámolója szerint N. Mancev és S. Jagmurzsi, a két bűnöző szeptember 20-án éjszaka Ufában a rendőrség elől menekülve feltartóztatott egy taxit, s vezetőjét arra kényszerítette, menjen a repülőtérre. Menekülés közben lövöldözni kezdtek és megöltek két milicistát. A repülőtéren sikerült feljutniuk a gép fedélzetére, s eközben két utast lelőttek. Az állambiztonsági szervek és a belügyminisztérium alakulatai határozott intézkedéseinek köszönhetően a többi utast sikerült megvédeni, a bűnözőket ártalmatlanná tették. A műveletben résztvevők nagy bátorságról és szaktudásról tettek tanúbizonyságot. Amint az később bebizonyosodott, mindkét bűnöző narkomániás volt. A Krompachyi Fémkohászati Vállalat dolgozói értékes kötelezettségvállalást tettek: megígérték, hogy egy tonna réz gyártására számítva 5 kilowattórával csökkentik az energiaszükségletet, továbbá megtakarítanak három munkaerőt és megszüntetik a megerőltető fizikai munkát. Ezt egy automata gépsor teszi lehetővé. A képen: Peter Richnavský karbantartó annak a manipulátornak a fogószerkezetét állítja be, amely a lemezeket a gépsorra helyezi. (Jozef Veselý felvétele - ČSTK) Együttműködés - a békés fejlődés alapja (Folytatás az 1. oldalról) ségének tagja, a KB titkára tegnap a CSKP KB székházában fogadta a Finn Szociáldemokrata Párt hivatalos küldöttségét, amelyet Erkki Liikanen, a párt főtitkára vezet. A delegáció további tagjai. Mark- ku Jääskeläinen, a párt uusimaai tartományi szervezetének vezető titkára és Terttu Tuomi Koskelin asszony, a párt központi bizottságának tagja. A baráti és nyílt légkörben lezajlott találkozón áttekintették a jelenlegi nemzetközi helyzetet és a két párt kapcsolatait. Egyetértettek abban, hogy a mostani feszült nemzetközi helyzet fokozott aktivitást követel meg az összes békeszeretó és haladó erőktől az enyhülés folytatásáért és további elmélyítéséért, valamint a világbéke megőrzéséért folytatott küzdelemben. A felek meggyőződése, hogy az európai biztonság, bizalom és kölcsönösen előnyös együttműködés megszilárdításának folyamata földrészünk békés fejlődésének tartós alapja. Az atomrobbantásokra kimondott egyoldalú szovjet moratórium meghosszabbítását jelentős lépésnek tekintik, amely minden atomfegyver-kísérlet betiltásához vezet. A felek örömmel fogadták a stockholmi értekezlet elsó szakaszának eredményeit, amelyek hozzájárulnak a helsinki értekezlet záróokmányát aláírt országok Bécsben tartandó találkozójának sikeréhez. A fogadáson részt vett Radoslav Klein, a CSKP KB osztályvezető-helyettese. Hazautazott a Sandinista Ifjúsági Szervezet küldöttsége (ČSTK) - Befejezte hazánkban tett baráti látogatását tegnap a nicaraguai Július 19-e Sandinista Ifjúsági Szervezet küldöttsége Pedro Hurtadónák, a szervezet elnökének vezetésével. A látogatás végén a küldöttség tagjai újságírókkal találkoztak. A sajtóértekezleten a delegáció vezetője kijelentette, hogy a látogatás folyamán a két ország ifjúsági szervezeteinek képviselői eszme- és tapasztalatcserét folytattak az ifjúsági mozgalomban Aktívaértekezlet Prágában (ČSTK) - Aktívaértekezletet tartottak tegnap Prágában a Cseh Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium reszortjának vezető dolgozói azokról a fő feladatokról, amelyek az ágazatra a CSKP XVII. kongresszusának határozataiból hárulnak. A tanácskozáson részt vett Miroslav Toman szövetségi miniszterelnök-helyettes, szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Beszédében Ondrej Vanék cseh mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter egyebek között megállapította, hogy a 8. ötéves tervidőszakban több olyan változásra kerül sor, amelyek befolyásolják az ágazat dolgozóinak munkáját. A mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari vállalatoknak mindenekelőtt azt kell figyelembe venniük, hogy megváltozott a belpiaci helyzet. Főként a feldolgozó vállalatoknak kell változtatniuk kereskedelmi politikájukon, sokkal aktívabban kell tevékenykedniük a kereskedelemmel szemben. Román vendég Brnóban (ČSTK) - Nicolae Constantin, a Román Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettese tegnap megtekintette a 28. Brnói Nemzetközi Gépipari Vásárt. A vendéget elkísérte Roman Čfžek, az Állami Tervbizottság alelnöke, Alois Hloch külkereskedelmi miniszterhelyettes és Corn'el Fanzaru, a Román Szocialista Köztársaság csehszlovákiai nagykövete. végzett munkájukról és nemzetközi tevékenységükről. A továbbiakban az amerikai intervenció következményeiről beszélt. Az elmúlt időszakban 31 000 nicaraguai hazafi esett el, és 15 000 gyermek lett árva. A nicaraguai ifjúsági szervezet képviselői nagyra értékelték Csehszlovákia politikai és erkölcsi szolidaritását, valamint a harcoló Nicaraguának nyújtott anyagi segítségét. A továbbiakban a nicaraguai alkotmány módosításával is foglalkoztak, és hangsúlyozták, hogy az új szöveg tervezetét már nyilvános vitára bocsáj- tották. A nicaraguai ifjúsági küldöttség tegnap befejezte a SZISZ Központi Bizottságának meghívására hazánkban tett baráti látogatását, és elutazott Csehszlovákiából. A Ruzynéi repülőtéren a vendégeket Jaroslav Jenerál, a SZISZ KB elnöke és ifjúsági szervezetünk több más tisztségviselője búcsúztatta. Munka Érdemrendek (ČSTK) - Jozef Brveníknak, a Faipari, Erdőgazdasági és Vízgazdálkodási Dolgozók Szakszervezete Közép-szlovákiai Kerületi Bizottsága elnökének 60. születésnapja alkalmából sokéves elkötelezett közéleti, politikai és szakmai tevékenységéért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Bratislavában Ivan Goňko, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának elnöke adta át a jubilánsnak. xxx Antonín Kollertnek, az Állami Tervbizottság főosztálya igazgatójának 60. születésnapja alkalmából a szocialista haza fejlesztése javára kifejtett sokéves áldozatos tevékenységéért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A magas állami kitüntetést tegnap Prágában Svätopluk Potáč szövetségi miniszterelnökhelyettes, az Állami Tervbizottság elnöke nyújtotta át.