Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-16 / 218. szám, kedd
ÚJ szú 7 1986. IX. 16. A 10. női röplabda-vb megmutatta: A vén kontinens még mindig kullog Erőviszonyok Ismét véget ért egy verseny. A csaknem két héten át Csehszlovákiában rendezett röplabda-maraton. A hat városban lebonyolított 60 mérkőzésnek mintegy 200 000 nézője volt, ami pedig rekordot jelent a világbajnokságok eddigi történetében. Kuba vett el tőle egy-egy szettet. A szakértők irigykedve mondták a prágai döntő után: könnyű Csang Zsung-fang edzőnek (aki ugyan csak nyár óta irányítja a csapatot, azelőtt maga is aktív játékos volt), kezdőhatosában nincs gyenge ember. A kínai lányok a gyorsaságon és dinamikán alapuló ázsiai stílust tovább tökéletesítették: határozott, erőteljes hálójátékkal és mezőnybeli védekezéssel. A legnagyobb különbség a többi földrész képviselőivel szemben a fogadás és a feladás terén észlelhető; kitűnő technikájuk és természetesen a világ legjobbjának tartott Jang Hszi-lang egyénisége dominált. Mennyivel lettünk okosabbak a rendezvény befejeztével? Sok mindennel. Beigazolódott például, hogy Európa még mindig kullog a két másik kontinens, Ázsia és Amerika nyomában. Ennek példázatára egy kis statisztika: a 10. világ- bajnokságon az első nyolc között három-három ázsiai és amerikai és csak két európai együttes található. Ehhez tegyük mindjárt hozzá, hogy azok is a negyedik, illetve a hatodik helyen. Igaz, ez már egy apró lépést jelent a négy évvel ezelőtti perui világ- versenyhez képest, ahol egyedül a hatodik helyen végzett szovjet lányok próbálták menteni az öreg földrész hírnevét. Egyébként az erőviszonyok lényegében ugyanazok maradtak, mint Limában voltak, egyetlen változással: az NDK betört az élvonalba, ahonnan óriási meglepetésre kiesett az Egyesült Államok. Az olimpiai ezüstérmes gyenge szereplésére az sem mentség, hogy a Los Angeles-i játékokon szerepelt csapatból egyetlen játékos maradt a jelenlegi válogatottban. Mert a megfiatalított csapattal is igen magasra törtek a vl# előtt. Kijelentették: aranyérmet szeretnének nyerni... Végül a tizedikek lettek. Kína kimagaslott a mezőnyből Már a vb kezdete előtt a szakemberek a címvédőt tartották egyértelműen esélyesnek. Alapozták ezt a feltételezést arra, hogy az eltelt négy évben csapata mindössze egyszer talált legyőzőre nagy versenyen. A favorit igazolta az ót megelőző hírverést, minden megingás nélkül vette az akadályokat, a tornán csak két játszmát vesztett. A plzeňi csoportban az NDK, majd a döntőben Szenzáció NDK-módra Nyolc év után újra akadt egy európai együttes, amely éremért játszhatott. Az NDK válogatottja - az az együttes, amely négy esztendeje el sem jutott a limai vb- re - alaposan megtréfálta az esélylatolgató bennfenteseket. Pedig semmi különleges receptje nem volt. Köhler edző látszólag egyszerű rendszert választott, játékosainak testmagasságát kamatoztatta, és azt, hogy lányai fegyelmezettek, pontosan végrehajtják a taktikai utasításokat, akaraterejük, küzdőszellemük kifogástalan. Északnyugati szomszédaink ügyesen jöttek rá, hogy a világ élvonalában manapság csak olyan csapatnak lehet keresnivalója, amelyik tökéletes technikai tudással rendelkezik, s ha ehhez a férfi röplabdára jellemző egyes elemeket is elsajátítja. Az együttes sikerében nyilván nem kis szerepe lehet annak, hogy a felkészülés során huzamosabb ideig együtt edzótáborozott a világ második legjobb csapatával, Kuba válogatottjával. Sinusgörbe A csehszlovák röplabdáslányok túltesznek minden ismert női kiProfik az olimpián? (ČSTK) - Furcsa döntést hozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság profi ügyekkel foglalkozó különbizottsága legutóbbi stuttgarti ülésén. Eszerint már az 1988-as olimpiai játékokon részt vennének profi labdarúgók, jég- korongozók, lovasok és teniszezők. Vilii Daume, a különbizottság elnöke így kommentálta a döntést: „Azon fáradozunk, hogy az olimpiai játékokon és a világbajnokságokon valamenyi sportoló számára egyenlő feltételek legyenek". Venjamin Szenatorov, a Szovjetszkij Szport munkatársa szerint ez azt jelentené: a profik zöld utat kapnának az olimpiai játékokra. A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége legutóbbi, szöuli ülésén elutasították a sportolók kódexét. A NOB elnökségének többsége azonban azt szeretné, ha már a szöuli olimpián részt vennének a profi sportolók. 1988-ban a 27 olimpiai sportág közül 23-ban Daume szerint már profiknak is rajthoz kellene állniuk. Például a 88-as téli olimpiai játékokon a Nemzetközi Jégkorong Szövetség döntése szerint profik is jégre lépnek. A labdarúgók közül csak azok a profik nem vehetnének részt a szöuli olimpiai tornán, akik játszottak a világbajnokságon, vagy a 24-es döntő előtti selejtező mérkőzéseken. Ha ezeket a javaslatokat elfogadja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság októberi rendkívüli ülése, akkor,,végre nyílt lesz az 1988-as olimpia“ - ahogy ezt a nyugatnémet DPA hírügynökség kommentálta. Vitathatatlan, hogy a NOB soronkövetkező ülése rendívüli fontossággal bír majd az olimpiai mozgalom jövőjének szempontjából. számíthatatlanságon, szeszélyen. Teljesítményükre talán legjobb hasonlat a sinusgörbe. Ingadozó, hullámzó. Óriási lelkesedéssel kezdenek egy meccset. 8:1, 8:2-re vezetnek - volt rá példa, s arra is, hogy már játszmalabdájuk van, s mégis elvesztik a szettet. Sőt, a mérkőzést is. „Egy-egy elrontott labda teljesen összerop- pantja a csapatot“ - nyilatkozta Vladimír Hančík edző. Tegyük föl, ezt a magyarázatot elfogadjuk. De akkor miért törnek le, ha ók vezetnek? Erre adjon valaki választ! Nem semmiért hangsúlyozzák az edzők valamennyi sportágban a lélektani felkészítés fontosságát. A csehszlovák csapat esetében e téren nyilván mulasztás történt. S nemcsak e téren. A kubai edzőnek például az volt a meglátása, hogy az együttes legnagyobb hátránya a kellő nemzetközi tapasztalat hiánya. Ezt a tényt pedig már a vb előtt* is fölvetettük. A válogatott számos külföldi portyáról maradt le a felkészülés során, s a komolyabb ellenfelek sorra lemondták szereplésüket a nálunk rendezett tornákon, előkészületi mérkőzéseken. Ez pedig arról tanúskodik, hogy a Csehszlovák Röplabda Szövetség sportkapcsolatai hagynak maguk mögött kívánnivalót... URBÁN KLÁRA Figyelmesen és határozottan védekeztek a prágaiak (sötét mezben) a DAC — Sparta I. ligás labdarúgó-mérkőzésen. Felvételünkön Šoltés (jobbról) és Medgyes elől tisztáznak (Nagy László felv.) Az első kupaszerda előtt = Készülnek a csehszlovák csapatok (ČSTK) - öt csehszlovák csapat lép pályára szerdán az európai labdarúgó kupák első fordulójában. Az I. ligában, a Sparta Prahát kivéve, a többiek gyenge teljesítményt nyújtottak. Ellenfeleik viszont biztató eredményeket értek el a hétvégi bajnoki összecsapásokon. Míg a Dukla Praha a hazai élmezőny utolsó, 16. helyét foglalja el, addig a skót Heart of Midlothian az élmezőnyben tanyázik. Hét forduló után egypontos hátrányai a Dundee United mögött a második helyen áll. Legutóbb az Aberdeen otthonában 1:0 arányú győzelmet aratott. Eddig mindössze három gólt kapott, legkevesebbet a skót bajnokságban. Még veretlen a portugál élvonalban I. labdarúgóliga Slávia Praha - Bohemians 1:1 (1:0) (ČSTK) - Prága, 13 272 nézó, játékvezető: Chocholouš. Góllövők: Kubik (11-esből), illetve Janečka (11-esből). SLÁVIA: Z. Hruška - Ši- műnek, Švadlenka, Janii, Beránek - Jeslinek, K. Jarolim (17. p. Doležal), Víger - Kubik (86. p. ftehák), Kouŕil, Knoflíček. BOHEMIANS: Švengr - Levý, Ondra, Jakubec, Ma- téjček - Chaloupka, Zelenský, (68. Škoda), Belák - Válek (46. Ščasný), Janečka, Mičinec. Az 5. forduló utolsó mérkőzésén a Slávia a 36. percben Kubík tizenegyesével szerzett vezetést, majd a 82. percben ugyancsak tizenegyesből Janečka egyenlített. Közben a 78. percben Kubik növelhette volna a vendéglátók előnyét, de a büntetőt elhibázta. Az I. liga táblázata: 1. Sparta 5 3 2 0 9:0 8 2. Cheb 5 4 0 1 7:4 8 3. Bohemians 5 2 3 0 10:8 7 4.-5. DAC 5 2 2 1 8:4 6 Ostrava 5 2 2 1 8:4 6 Hárompontos előny (ČSTK) - Leningrádban a 16. fordulóval folytatódott a Kaszparov - Karpov sakkvilágbajnoki döntő. A fehér bábokkal játszó címvédő a 41. lépésben megadásra kényszerítette kihívóját, s így már hárompontos előnyre tett szert. A jelenlegi állás: 9,5:6,5 Kaszparov javára. • A jövő óv június 8-19-én Zágrábban megrendezendő nyári Universiade szervezői bejelentették, hogy a rendezvényre 115 országból 7000 sportolót várnak. A tavaly Kobéban lebonyolított eseményen 106 állam 3349 versenyzője vett részt. C. Budéjovice Vítkovice Plzeň B. Bystrica Slávia Žilina Nitra 13. Trnava 14. Olomouc 15. Prešov 16. Dukla 1:1 (1:0) 5 3 0 2 7:6 6 5 2 1 2 5:4 5 5 0 5 0 5:5 5 5 2 1 2 6:8 5 5 1 2 2 4:4 4 5 2 0 3 6:8 4 5 2 0 3 7:9 4 5 1 1 3 3:5 3 5 1 1 3 4:7 3 5 1 1 3 2:7 3 5 1 1 3 4:11 3 a Vitoria Guimaraes. Ez minden bizonnyal önbizalmat ad majd az együttesnek a szerdai Sparta elleni összecsapás előtt. A negyedik fordulóban 1:0 arányban legyőzte a Maritimo Fun- chao gárdáját, s feljött a negyedik helyre. Nehéz dolga lesz a KEK-ben a Spartak Trnavának, hiszen a jóképes- ségű VfB Stuttgart otthonában lép pályára. A nyugatnémet kupagyőztes Hartmann és Klinsmann góljaival 2:1 arányú győzelmet aratott Dortmund- ban. A tabellán az 5. helyen áll, mindössze két ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a listavezető Bayern München. A Vítkovice ellenfele, a Paris St. Germain, a párizsi rangadón 2:1 arányú vereséget szenvedett a Racingtól. A csehszlovák bajnok tegnap délután utazott a francia fővárosba, ahol 20.30 órakor kezdi első BEK-mérkőzését. „Nagyon nehéz dolgunk lesz, keveset szerepeltünk nemzetközi mérkőzéseken, éppen ezért jóval esélyesebb az ellenfelünk. Nem adjuk fel“ - mondta az elutazás elótt Iván Ko- pecký, a csehszlovák bajnokcsapat edzője. Svédországban nem játszottak fordulót az I. ligában a hétvégén. Az IFK Göteborg nyugodtan készülhetett az olomouci vendégszereplésre. A 18. forduló után az élen áll az IFK, és eddig mindössze 7 pontot vesztett. Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok I. CSEH NEMZETI LIGA Tŕinec - Gottwaldov 2:0, Slušovice - Poruba 3:2, Č. Lípa - Liberec 2:1, Brno - Hr. Králové 3:2, Opava - Chomútov 1:0, Žatec - Xaverov 1:2, TáborFrýdek-Mistek 1:3, Teplice - Mladá Boleslav 2:4. 1. Slušovice 5 4 1 0 9:5 9 2. Brno 5 4 0 1 11:4 8 3. Č. Lipa 5 4 0 1 9:5 8 4. Opava 5 3 1 1 5:1 7 5. Žatec 5 2 2 1 7:6 6 6. Liberec 5 2 1 2 8:5 5 7. Hr.Králové 5 1 3 1 6:5 5 8. Ml. Boleslav 5 2 1 2 8:7 5 9. Xaverov 5 2 1 2 4:9 5 10. Gottwaldov 5 2 1 2 4:9 5 11. Fr. Místek 5 1 2 2 6:8 4 12. Teplice 5 0 3 2 6:9 3 13. Tŕinec 5 1 1 3 3:6 3 14. Tábor 5 1 1 3 6:10 3 15. Poruba 5 0 2 3 3:6 2 16. Chomútov 5 1 0 4 3:6 2 7. Ružomberok 6 3 0 3 7:6 6 8. Vranov 6 2 2 2 6:8 6 9. L. Mikuláš 6 2 1 3 6:7 5 10 Giraltovce 6 1 3 2 3:6 4 11. VSŽ Košice 6 1 2 3 3:6 4 12. Čaňa 6 1 2 3 3:6 4 13. Bardejov 6 0 4 2 2:5 4 14. K. N. Mesto 6 1 2 3 2:6 4 15. Poprad 6 1 2 3 2:13 4 16. V. Kapušany 6 0 3 3 7:12 3 NYUGAT-SZLOVÁKIA Délkelet: Str. Nitra - Gabčíkovo 3:1, Zl. Klasy - Príbeta 5:2, Komárno - Želiezovce 5:1, Zl. Moravce - Baka 2:0, Vráble - Tlmače 1:0, O. Potôň - šaAz I. vízilabdaliga második körmérkőzéses tornája után A ČH MÁR ÜNNEPELHET II. SZLOVÁK NEMZETI LIGA Nyugat: Topoľčany - Senec 1:1, Handlová - Bánovce 2:0, Spoje - Pezi- nok 1:0, Inter ZŤS B - Matador 1:1, Púchov - N. Mesto 1:1, Hutník Sered - Malacky 4:1, Šaľa — Trenčín 1:0, Bytča - VTJ Sereď 2:0. Két körmérkőzéses tornával az I. vízilabdaliga befejezése elótt már gyakorlatilag eldőlt az elsőség sorsa. A huszonháromszoros bajnok ČH Košice előnye már 8 pontra nőtt a tabella élén. Valamennyi csapat még hat mérkőzést játszik, ám az erőviszonyokat figyelembe véve ez a különbség még növekszik majd. Novákyban a rájátszás második felvonásában helyenként ötletes, tetszetős támadójátékot produkáltak a kassaiak (Koáice). Pedig a találkozók nagy részében félgőzzel pólóztak. Ha rákapcsoltak, szinte forrott a Delfin uszoda medencéjében a viz, tetszés szerint növelték előnyüket. Amikor 4-5 góllal vezettek, megkegyelmeztek padlón levő ellenfelüknek. A kassaiak és a második torna vitathatatlanul legjobb játékosa Vidu- manský volt, aki ha labdát kapott az ellenfél kapuja elótt, nem hibázott. Az első összecsapáson, az UK ellen ellenállhatatlanul pólózott, dobott gólt akcióból, emberelőnyből és svéd csavarból, sót még hátrányból is. Még az igen sportszerű hazai szurkolók is ütemes vastapsban részesítették a kassaiak hórihorgas 2-es számú játékosát, amikor háttal a kapunak a feje fölött látványos mozdulattal odapöckölte a labdát Poláčikhoz, ki fordulásból nagy gólt dobott. Bottlik László edző együttese ismét bebizonyította: a hazai mezőnyben nincs egyenrangú ellenfele. Göőz Tamás, az RH Brno csapatvezetője így kommentálta a ČH teljesítményét: - Becsukott szemmel is látják egymást a kassaiak, az összjátékuk csodálatos... Úgy látszik, a KEK-szerepiést biztosító második hely sorsa is eldóltnek látszik: a Nováky harmadszor is legyőzte a tavalyi ezüstérmes UK Bratislavát, amely a brnói fiaskó után most is halványabb teljesítményt nyújtott. Mindössze a tartalékkapus Kupka bravúros védéseivel hívta fel magára a figyelmet. A bratislavai csapatban ismét nem szerepelt Mravik, aki nélkül igen gótképtelen az UK centerjátéka. A védekezésben gyakoriak a súlyos szabálytalanságok, ezért sokszor feleslegesen kerülnek emberhátrányba a főiskolások. Peter Bad'ura edző legénységének alaposan össze kell magát szednie, ha e hót végén eredményes akar lenni a pasienky! sportuszodában. Nem sikerült az újabb bravúr a Novákynak, amely nagyon készült a bajnok legyőzésére. Eddig egyedül Vladimir Prelovský edző gárdája dicsekedhet azzal: az idei bajnokságban megverte a huszonháromszoros bajnokot (3. kettős forduló, 11:7). A hazaiak mestere is beismerte, hogy most semmi esélyük sem volt a bajnok ellen: - Szenzációsan kezdett a ČH, szinte a vízben sem voltunk az elsó játékrészben. 1:5 után kicsit magunkhoz tértünk, de ellenfelünk ekkor már csak fürdött. Csak három játékvezető bíráskodott (a negyedik nem érkezett meg) a második körmérkőzéses torna hat találkozóján. Tegyük hozzá: nem hibátlanul, ám tévedéseik nem befolyásolták a végeredményeket. Főleg a támadó szabálytalanságokat nem vették észre, pedig volt jó pár és négymétereseket Is csak ritkán Ítéltek. Összesen tizenhatot, ebből hetet -2(2:5)5 - a Nováky - UK rangadón. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ 1. Bytča 6 4 1 1 11:5 9 2. Spoje 6 4 1 1 11:7 9 3. Hutník 6 3 1 2 16:8 7 4. Malacky 6 2 3 1 12:7 7 5. Handlová 6 3 1 2 9:6 7 6. Trenčín 6 3 1 2 7:6 7 7. Malacky 6 3 1 2 10:11 7 8. Bánovce 6 3 1 2 8:10 7 9. Pezinok 6 3 0 3 9:6 6 10. Púchov 6 2 2 2 8:6 6 11. Šaľa 6 2 2 2 6:6 6 12. Inter ZŤS B 6 2 1 3 7:12 5 13. Topoľčany 6 2 1 3 7:12 5 14. Senec 6 1 1 4 6:10 3 15. N. Mesto 6 1 1 4 5:14 3 16. VTJ Sered 6 0 2 4 3:14 2 morín 1:0, SZ Šurany 0:1.ES N. Zámky 1. ES N. Zámky 5 4 0 1 9:2 8 2. Zl. Klasy 5 2 3 0 12:4 7 3. Príbeta 5 3 1 1 13:8 7 4. Nitra 5 3 0 2 11:4 6 5. 0. Potôň 5 3 0 2 6:4 6 6. Zl. Moravce 5 2 1 2 5:5 5 7. Vráble 5 2 1 2 6:8 5 8.-9. Baka 5 2 1 2 5:7 5 Šamorin 5 2 1 2 5:7 5 10. Gabčíkovo 5 2 0 3 8:11 4 11. Želiezovce 5 1 2 2 7:12 4 12. Tlmače 5 1 2 2 3:8 4 13. Komárno 5 1 1 3 8:7 3 14. Šurany 5 0 1 4 3:14 1 Északnyugat: Trebatice - Hlohovec 2:1, Brezová - Brodské 3:0, Galanta- Myjava 0:0, St. Turá - Trnava jun. 2:2, Vŕbové - Váhovce 4:1, Piešťany- ZŤS Topoľčany 1:1, Partizánske Kelet: Kys. N. Mesto — Bardejov 0:0, Ružomberok - VSŽ Košice 1:0, Sp. N Ves - Giraltovce 4:0, Jelšava - L. Mikuláš 1:0, Michalovce — Vranov n. T. 4:1, Poprad - V. Kapušany 0:0, B. N. Ves — Čaňa 2:0, Detva - Rim. Sobota 1:2.- Bošany 3:1. 1. T rebatice 5 4 0 1 12:4 8 2. ZŤS Topoľčany 5 3 2 0 6:2 8 3. Galanta 5 2 3 0 9:3 7 4. Hlohovec 5 3 0 2 5:4 6 5- Vŕbové 5 3 0 2 8:7 6 6. Partizánske 5 2 1 2 8:5 5 7. Brodské 5 2 1 2 4:6 5 8. Myjava 5 1 3 1 3:6 5 9. Brezová 5 1 2 2 6:6 4 10. Trnava jun. 5 1 2 2 4:5 4 11. Bošany 5 2 0 3 5:11 4 12. St. Turá 5 1 1 3 3:7 3 13. Váhovce 5 1 2 3 7:12 3 14. Piešťany 5 0 2 3 4:7 2 1. Sp. N. Ves 6 4 2 0 15:4 10 2. Rim. Sobota 6 5 0 1 9:6 10 3. B. N. Ves 6 3 3 0 11:5 9 4. Michalovce 6 3 2 1 13:8 8 5. Jelšava 6 3 2 1 7:4 8 6. Detva 6 2 2 2 10:6 6 BRATISLAVA „A“: Vrakuňa - Matador jun. 2:1, DPMB - Rapid 2:0, Lokomotíva - Jarovce 5:1, Dev. N. Ves - Trnávka 3:2, Slovan jun. - Vinohrady 0:0, Devín - BAZ Dúbravka 1:0, Poz. stavby - Inter ZŤS jun. 2:0. (Folytatás a 8. oldalon)