Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-16 / 218. szám, kedd
Újabb lépés a szakmunkásképzés korszerűsítésében Nemzetközi tanácskozás kezdődik hazánkban Napjainkban sokat hallhatunk, olvashatunk a szakmunkásképzésről. Nem véletlen, hogy e kérdés állandóan napirenden van, hiszen a korszerű termelésnek egyik elengedhetetlen feltétele, hogy az ipar, a mezőgazdaság minden tekintetben jól képzett szakembereket kapjon. A felgyorsul műszaki haladás, az egyre korszerűbb, bonyolultabb gépek és berendezések működtetése az eddigieknél elmélyültebb szakmai tudást igényel. Ezért is foglal el a szakmunkásképzés oly fontos és sajátos helyet iskolarendszerünkben. És nemcsak a miénkben. Hogy valamennyi szocialista ország milyen nagy gondot fordít a munkásutánpótlásra, a leendő szakmunkások felkészítésére, azt az is tanúsítja, hogy szükségét látja: időről időre nemzetközi szinten cseréljen tapasztalatot és véleményt a szakmunkásképzés időszerű kérdéseiről, legfontosabb céljairól, feladatairól. A hangsúly tehát a rendszeres tapasztalat- cserén van, erre pedig jó lehetőséget kínálnak a nemzetközi találkozók; ezeken az érdekeltek mindig új oldalukról és nagyobb összefüggésekben közelíthetik meg azokat a feladatokat, amelyekhez igénylik a társadalom és egymás figyelmét, segítségét. Csaknem másfél évtizeddel ezelőtt tulajdonképpen ezt ismerték fel azok a szervek - a Szovjetunió Minisztertanácsának Állami Művelődési Bizottsága amelyek kezdeményezték a szocialista országok közoktatási minisztereinek rendszeres találkozóját. Ennek értelmében évenként illetve kétévenként más-más szocialista ország ad otthont a rendezvénynek. Az ideit, a tizenkettediket, 12 szocialista ország - Bulgária, Csehszlovákia, Korea, Kuba, Laosz, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia, a Szovjetunió, Vietnam - részvételével mától tartják Nyitrán (Nitra). A négynapos tanácskozáson megtárgyalják a szakmunkásképzés helyzetét, főleg a mikroelektronikai és robottechnikai berendezések és automatizációs irányítási rendszerek kezelő- és kiszolgálószemélyzetének felkészítését. Hazánkban nem először találkoznak az állami szervek vezető képviselői, hiszen a 6. tanácskozást 1977-ben Prágában rendezték meg. Ezen a szakmunkásképzők jelentőségével és feladataival foglalkoztak, megvitatták a szakmunkáspályára-irányítás kérdéseit. Az első összejövetelre 1972- ben Moszkvában került sor; a résztvevők ekkor tájékoztatták egymást országuk szakmunkás- képzésének helyzetéről, a szakmunkáspálya iránti érdeklődésről, s megállapodtak: rendszeresen összehívják a miniszterek tanácskozását, hogy szorosabban együttműködhessenek a közös gondok megoldásában. Az elmúlt években a nemzetközi fórumon a képzés valamennyi jelentősebb kérdése terítékre került; szó volt a szakmunkástanulók kommunista neveléséről, az oktató-nevelő munka hatékony formáiról és módszereiről, a szakmunkások általános műveltségének és szak- képzettségének növeléséről, ezen iskolák középszintre emeléséről, a pedagógusok és a mérnök-tanárok szerepéről az oktatásban, az eszmei-politikai munka feladatairól, a szakképzés színvonalának javításáról, az erkölcsi nevelésről, a munkára nevelés jelentőségéről, a szakoktatók felkészültségéről, a mezőgazdaság és gépipar leendő szakembereinek felkészítéséről. Felvetődhet a kérdés: a mostani tanácskozáson miért éppen a szakmunkástanulók gyakorlati képzésének gondjai, korszerűsítésének irányai, a számítógépek és egyéb technikai berendezések kezelésének problematikája kerül előtérbe? A technika rohamos fejlődése, a minőség iránt sürgetően jelentkező követelmények jelzik, hogy a szakmunkások általános és szakmai műveltségének nagy szerepe van gazdaságunk működésében; az iparban, a mezőgazdaságban, ahol szinte naponta új gépek, berendezések, új technológiák honosodnak meg, ahol egyre nagyobb teret követel magának a számítástechnika. Márpedig a munkásosztály utánpótlását a szakmunkásképzés adja. És már hogy lenne mindegy, milyen ez az utánpótlás? Ilyen és ehhez hasonló érvek, gondolatok gyakran szóba kerülnek majd a tanácskozáson, s a küldöttségek arról is tájékoztatják egymást, hol tart, merre halad szakmunkásképzésük, hogyan készítik fel a fiatalokat a népgazdaság növekvő feladatainak végrehajtására, megfelel-e a követelményeknek a intézetek anyagitárgyi ellátottsága. A hazai helyzet ismeretében elmondhatjuk: szakmunkásképzésünk rendszerében az utóbbi években szinte forradalmi változáshoz hasonlítható megújulás tanúi vagyunk; a párt oktatáspolitikai határozata értelmében több mint egy évtizeddel ezelőtt megkezdtük a szakmunkásképzők nagyarányú fejlesztését és új alapokra helyezését. Az átszervezés eredményei számottevőek, hiszen ezek az intézetek ma már korszerű, középfokú iskolatípusként illeszkednek közoktatási rendszerünkbe; sok tanterem, tanműhely épült, új tantervek és tankönyvek születtek, egyre jobb az intézetek felszereltsége, növekedett pedagógusaik és szakoktatóik száma, emelkedett képzettségi szintjük. S noha az utóbbi években a szakmunkás- tanulók képzése terén tettük a legnagyobb erőfeszítéseket, ennek ellenére még mindig itt van a legtöbb gond és behoznivaló is. A szakmunkásképzésnek tehát továbbra is változatlan figyelmet kell szentelnünk, hogy a munkás- osztály jövő nemzedéke magas színvonalú szakmai képzettsége mellett felkészüljön a társadalmi, a közéleti munkára is és az élet minden területén képes legyen kibontakoztatni tehetségét - azaz megfeleljen annak a követelménynek, amelyet a fejlett szocialista társadalom támaszt vele szemben. Nem mindegy tehát, hogy a vállalatok hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Fontos lenne, ha nem rövid távú érdekeiknek, hanem távlati céljaiknak megfelelően gondoskodnának a szakmunkástanulókról, gyakorlati képzésük fejlesztéséről, s égető, hogy az eddigieknél jobban segítsék az intézetek anyagi-tárgyi feltételeinek a javítását. Hasznos lenne, ha felismernék: ahol a szakmunkás- tanulók képzését támogatják, ott a rájuk fordított összeg elóbb- utóbb megtérül. Mától az ország lakossága a televízió, a rádió, a sajtó jóvoltából közvetlen részese lesz a szocialista országok szakmunkásképző iskolái ügyének. A tanácskozáson elhangzó helyzetjelentések jó összehasonlítási alapot adnak ahhoz, hogy többet tudhassunk meg e fontos terület hazai és külföldi sikereiről, gondjairól, s így talán aktívabb és cselekvóbb részesei is lehetünk a feladatok megoldásának. Ennek bizonyára a szakmunkásképző iskolák látják a legnagyobb hasznát. TÖLGYESSY MÁRIA A lelkiismeret dolga A légikatasztrófák eseményeit és hátterét bemutató filmek mindenkor számíthatnak a nézők élénk érdeklődésére. Bizonyára ez a tény vezérelte a Szlovák Televízió munkatársait is, amikor az elmúlt héten műsorra tűzték Ján Niňaj A lelkiismeret dolga című tévédrámáját. Az Airport-sorozaton és más hasonló eseménydús, izgalmas filmeken nevelkedett nézők számára azonban nem jelentett különösebb művészi élményt a fent említett alkotás. Tény, hogy egy tévédráma nem rendelkezik látványos, izgalmas jelenetek bemutatásának lehetőségével, egészen más módon kell megkísérelnie a repülős tematika érdekfeszítő feldolgozását és a nézők figyelmének megragadását. A lelkiismeret dolga egy katonai repülőezred életének árnyékos oldalát próbálta bemutatni: tragédia történt, gyakorlatozás közben lezuhant az egyik repülőgép, s meghalt a legmegbízhatóbb pilóta. A vizsgálat során kiderült - s ez volt a televíziós feldolgozás egyetlen váratlan, ha nem is egészen drámai fordulata - a pilótának tulajdonképpen nem is kellett volna meghalnia, hiszen alacsonyan az erdő fölött sikerült kiugrania azuhanó gépből, az ejtőernyő fennakadt a faágakon, ó azonban egyetlen karcolás nélkül földet ért, és sokk következtében, a mentésre való több órás hiábavaló kétségbeesett várakozás után halt meg. Jó, hogy a szerző mai, s érdekes témát választ, ám a valószínűtlen események és figurák felsorakoztatása, a jól manipuláltan, áttekinthetően és rendezetten összekuszált szálak bogozása közben a néző meglehetősen unatkozik: szinte már az elején átlátja a helyzetet: Suchý alezredes körül (akit Michal Dočolo- manský alakít) nincs minden rendben. Emberi szempontokat figyelmen kívül hagyva, csak a tervteljesítést és saját tekintélyének megőrzését szem elótt tartva, könyörtelenül, vakbuzgó módon adta ki a parancsot pilótáinak. Hálásan hálátlan szerep, amely mindvégig megadatik neki. A vizsgálat során felmerül minden lehetséges logikai változat, még a bűnös feleség-adta dramaturgiai lehetőség sem marad ki, az asszony nem támogatja eléggé kiváló repülőként elismert férje családi életet kizáró életvitelét, karrierizmusát. Ebből következik, hogy a dolgot esetleg öngyilkosságként is el lehetne könyvelni, s ez kényelmes megoldás lenne az alezredes szempontjából. Ám, mivel ez a lehetőség már kizárt, marad még egy megoldás, ami miatt felháborodhat a jóérzésú néző: az ügyész szigorúan jogi alapon vizsgálja a dolgot, és természetesen nem deríti ki az igazságot. Az igazat csak a „fiúk“- a pilóták - tudják, valamint (a Ladislav Chudík játékának köszönhetően) az egyetlen hitelesen alakított figura, Kozák ezredes, akit szintén a közvetlen felettese „hallgattat“ el. A legvalószínűtlenebb az egészben az, hogy a néző számára nem túlzottan meggyőzően gyászoló feleség indítja meg Suchý alezredes lelkiismereti vívódásait. Ezzel a dolog el is van intézve. Talán jó lenne, ha az élet fordulatai is ilyen filmszerűen jól követhetőek (bár meglehetősen unalmasak) lennének, a valóság azonban messze áll ettől a leegyszerűsített, ál-lélektani darabtól. Az emberrel - és a katonával- szemben támasztott erkölcsi és pszichikai követelmények valahol itt kezdődnek ugyan, de korántsem itt fejeződnek be. CZIBULA ILDIKÓ- ÚJ FILMEK A láthatatlan ember (szovjet) Herbert George Wells (1866-1946) a század elején alighanem a legismertebb és legolvasottabb angol író volt, aki egyben a sci-fi egyik megteremtője, s talán a legnagyobb klasszikusa is. Tudományos-fantasztikus regényeiben a tudomány népszerűsítése mellett sok a társadalombíráló elem, hiszen megmutatta a technika fejlődése és a nép nyomorának megszállott tudós történetét. Jonathan Griffin az embert láthatatlanná tevő csodaszert felfedezve, s magán kipróbálva éli át fura és izgalmas kalandjait, amelyekben nagy szerepet játszik a kapzsiság, az ostobaság; a tiszta tudomány művelőjének, miközben az elixír kikísérletezésén munkálkodott, ugyanis eszébe sem jutott, micsoda félelmet és gyűlöletet kelthet növekedése közti ellentmondást, és a technikának a rombolás szolgálatába állítását kapitalista viszonyok között. Rendkívül elterjedt és kedvelt műveiben realisztikus és fantasztikus elemeket vegyít, ezért aztán nem meglepő, hogy a műfaj számos kiemelkedő filmje éppen az ő regényei alapján született. írásaiból eddig mintegy húsz film készült, az első 1933- ban. Alekszanar Zanarov szovjet for- gatókönyvíró-rendezó is Wells szorgos olvasói közé tartozik, hiszen most bemutatott filmjében, A láthatatlan emberben különféle utalások is vannak az angol író más kitűnő elbeszéléseire. Jellegzetes wellsi miliőt teremtve meséli el egy Pizza-kapcsolat fölfedezésével. Barátja, árulója, doktor Kemp világuralmi terveket sző, s a láthatatlanok terrorjának korszakáról álmodozik. Az elsófilmes Alekszandr Zaharov érdeme, hogy újat, jellemzőt alkotott ezzel a munkájával, az irodalmi alapanyag tiszteletben tartásával. Miközben él a filmtechnika adta kiváló trükklehetőségekkel, elsősorban a könyv lélektani és társadalmi vonatkozásait, a magányos hősnek a kegyetlen világgal szembeni küzdelmét emeli ki, korhű légkört teremtve. A főszerepet Andrej Haritonov játssza. Partnerei: Romualdasz Ramanauszkasz, Leonyid Kuravl- jov ós Natal ja Dany Hova. (olasz) Az olasz filmművészetben szinte önálló műfajként létezik a politikai témájú film. Az éles társadalmi megosztottság, a lappangó újfasizmus, a politikai gyilkosságok vagy a maffia viselt dolgai drámaian aktuális és izgalmas történetek sorát kínálják a filmíróknak, rendezőknek. Az irányzat talán a hetvenes évek közepén élte fénykorát. Az akkoriban készült művek bátran és hatásosan politizáltak, a film eszközeivel elemezték a társadalmi helyzetet, szívós igyekezettel tudatosították a demokráciára leselkedő veszélyeket és leplezték le a módszereiben csöppet sem válogató korrupt hatalmi rendszert. Voltak közöttük gyengébb alkotások és egészen jeles művek is, az alkotók tehetségétől függően, de mindegyik elkötelezetten, tisztességes módon ábrázolta a nyugtalan, tragikus jelensé- Mlchele placldo fbságot a' ,6s™rePló/ Damiano Damianit, az olasz film egyik kiváló mesterét ezúttal az olyan gyakran és oly kellemetlen kritikával feldolgozott maffiatéma izgatta. Filmjében látványos képet ad a nyolcvanas évek Szicíliájáról, a maffia sötét üzelmeiről, hosszúra nyúló csápjairól, brutalitásáról, agresszivitásáról, s bemutatja a bűnözés és a hatalom, terror- és államszervezet összefonódását. A történet középpontjában két fivér áll; sorsukat kegyetlenül meghatározza, hogy mindketten kapcsolatba kerülnek a maffiával. Az idősebb - különleges megbízatással - Amerikából hazatérve, piszkos ügyleteibe igyekszik bevonni gyermekien ártatlan és tiszta öccsét is. Kapóra jön neki, hogy a fiú belehabarodott egy fiatal lányba, akiről kétes eg- zisztenciájú családja csak magas váltságdíjért hajlandó lemondani; s mert a fiú állástalan földönfutó, tisztességes úton nagy pénzhez viszont nem tud jutni, elfogadja bátyja ajánlatát... Izgalmas és érdekes film a Piz- za-kapcsolat; magasrendű esztétikai szempontokkal természetesen nem mérhető, de a kalandfilm szintjén pontos és reális képet ad Mark arról, hogy a szervezett bűnözés a mai Szicíliában a társadalmi gyakorlat szerves része, annak gyökeres megváltoztatása nélkül nem számolható fel, a magányos hős, a becsületes ós lelkiismeretes magánember minden romantikus gesztusa nevetségességbe vagy tragédiába torkollik mindaddig, amíg a társadalmi mechanizmus a régi marad. Noha az alkotás sok tekintetben az amerikai gengszterfilmek nyomdokain halad, e döntő kérdésben mást mond, mint amerikai példaképei: arról szól, hogy a társadalmi rosz- szal szemben az egyéni jó hatástalan.-ymJelenet a szovjet filmből ÚJ SZÚ 4 1986 IX. 15.