Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1986-08-06 / 183. szám, szerda
Memento morí - emlékezz a halálra: figyelmeztetnek minden évben augusztus 6-án a hirosimai harangok. Hagyomány az is, hogy ezekben a napokban nemcsak az atomtámadás által elpusztított két városban, Hirosimában és Nagaszakiban rendeznek különböző antinukleáris fórumokat, hanem világszerte fokozzák akcióikat a háborúellenes és békemozgalmak. „Az atom felszabadult energiája megváltoztatott mindent- kivéve a gondolkodásunkat, s így olyan katasztrófa felé sodródunk, amilyenre még nem volt példa. Uj gondolkodásmódra lesz szükségünk- hogy az emberiség túlélje“. Az idézet tömören érzékelteti, milyen válaszút előtt áll planétánk, s milyen égetően szükség van a cselekvésre. Pedig aki mondta, nem ismerte az interkontinentális rakétákat, a robotrepülőgépeket, a Per- shingeket és MX-eket, azt az óriási pusztító potenciált, amely ma a földön a Föld ellen bevetésre készen áll. Századunk egyik nagy zsenijének, Albert Einsteinnek a szavai ezek, aki már harmincegy éve nincs az élők sorában. A mesebeli halásznak végül is sikerült visszacsalogatnia a rossz szellemet a palackba. Mi vissza tudjuk-e oda kényszeríteni? Történelmi mércével mérve az atomkor még csak nagyon rövid ideje tart, gyermekcipőben jár, s a tudományos fejlődés lehetőségei szinte végtelenek. De hova, merre vezet a fejlődés útja, ha már most, a kezdetek kezdetén is a szakadékot céloztuk meg? Minden átlagos műveltségű ember számára természetes, ha az időszámítás előtti 4. vagy 3. évezredről hall. Miért olyan rettenetesen nehéz az időszámítás utáni 3. vagy 4. évezredet elképzelni, megpróbálni legalább egy kissé ilyen kategóriákban gondolkodni. Hiszen minél többet hódít meg a tudomány a természet titkaiból, annál nagyobb beleszólása van az embernek a jövő alakulásába. Mementö. A hirosimai dóm kiégett kupolája előtt több száz ember a földre fekszik, szimbolizálva az atomhalált. Mihail Gorbacsov is azt hangsúlyozta nemrég, hogy a nemzetközi politikában új gondolkodásmódra van szükség, új magatartásra az államok közötti kapcsolatokban. Igen, az atomkor mindent megváltoztatott, olyan erő birtokába jutott az ember, amely rákény- szerít, hogy újraértelmezzünk mindennap használt fogalmakat. A katonai erő fogalma ma már nem jelentheti azt, amit 100 vagy 30-50 évvel ezelőtt. Ennek az erőnek a birtokában már nem létezhetnek nagy hódítók, hadvezérek, nem lehet ősemberként élni. Ha egy atomhatalom még mindig azt vallja: „az a fontos, hogy én legyek erős“, az az önpusztítást is jelenti. Merre hát? Vannak szerződések, amelyek eddig úgy- ahogy mederbe terelték a fegyverkezést. Washingtonban fel akarják rúgni azokat. A fantasztikus filmek többségében a világűrből idegen lények akarják elpusztítani a Földet. De ilyenek nem jönnek - tegye hát ezt az ember? Egy esztendeje a világpolitikában a hirosimai évforduló napja mást is jelent a puszta emlékezésnél. Van-e nagyobb tisztelgés az elsó atombomba áldozatainak emléke előtt, mint a robbantások beszüntetése? A Szovjetunió ezt teszi tavaly augusztus 6-a óta. A moratóriumot azóta háromszor hosszabbította meg, várva hogy kedvező fogadtatásra, követőkre talál. Az amerikai válasz: egy év alatt 15 robbantás Nevadában. Hivatalosan ma jár le a szovjet moratórium érvénye, s nem lesz könnyű eldönteni, hogyan tovább a türelmi idő eltelte után. Nem lesz könnyű döntés, hiszen a végtelenségig a Szovjetunió sem tehet engedményeket, önmagát is veszélyeztetné ezzel. Egy bizonyos: továbbra is folytatni fogja az átgondolt, céltudatos, a testvéri országokkal összehangolt békepolitikát, míg a fegyverkezés, a pusztulás szelleme vissza nem kényszerül a palackba. MALINAK ISTVÁN Vissza a palackba SZERDA 1986. augusztus 6. XXXIX. évfolyam 183. szám ★ Ára 50 fillér SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A meleg időjárás eredményeként egyre több levéltetű jelenik meg a komlóültetvényeken. A Jeseni- cei Állami Gazdaságban most a permetezés a legidőszerűbb munka. Ezt követően figyelmüket a komlószüret megkezdésére irányítják. Előkészítik a betakarítógépeket, s készülődnek az idénymunkások fogadására. Felvételünkön: az állami gazdaság dolgozói a komlóültetvények oldalhajtásait kötözik. (ČSTK-felv.) Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök üdvözlő táviratot küldött Viktor Paz Estenssorro bolíviai köztársasági elnöknek országa nemzeti ünnepe alkalmából. Bohuslav Chňoupek külügyminiszter ugyanebből az alkalomból táviratban fejezte ki jókívánságait Guillermo Bedregal Gutierrez bolíviai külügy- és kultuszminiszternek. Ľubomír Štrougal szövetségi kormányfő üdvözlő táviratot küldött Edward Philip Seaga jamaicai miniszterelnöknek országa nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügyminiszter táviratban fejezte ki jókívánságait Hugh Shearer jamaicai külügyminiszternek. Nagyüzem a konzervgyárban (ČSTK) - A hosszan tartó szárazság nemcsak a mezőgazdasági dolgozóknak, hanem a konzervgyáraknak is sok gondot okozott. A Nové Mesto nad Váhom-i Slovlikban megpróbálják a nyersanyaghiányt pótolni. Teljes ütemben folyik a szörpök és dzsúszok készítése, de fó feladatuk mégis a friss vitaminok konzerválása. Az uborkát most a patiszon és a paprika helyettesíti. Uborkából ugyanis gyengébb a termés, s a tervezett 140 tonnának eddig csak nem egész egynegyedét dolgozták fel. Folyik az őszibarack felvásárlása, amelyből több mint 80 tonna kompótot készítenek. A közeljövőben kezdik meg a szil- vakompót készítését. Az idei kampány során túlteljesítették a cseresznyefelvásárlás tervét, s jó eredményeket értek el a piros és a fekete ribiszke feldolgozásában is. Ugyanez nem mondbató el a meggyről, az uborkáról, s valószínűleg a paprikáról sem. A gyár ennek ellenére több mint 100 százalékra teljesítette a féléves tervet. Hirosima napja - a békeharc akciónapja Több mint 270 karbantartó, villanyszerelő és más szakember dolgozik jelenleg a Kassai (Košice) Nehézgépipari Művek termelési berendezéseinek javításán és felújításán. A 3,1 millió korona értékű javítást a július 26-án kezdődött kéthetes üzemi szabadság alatt kell elvégezniük. A legjelentősebb munkák közé tartozik a két kupolás kemence és a két elektromos kemence javítása. Felvételünkön: Maroš Vanta villanyszerelő, az SK 4000 típusú villanymotor sztatorján cseréli ki a szénkeféket. (Jozef Veselý - ČSTK felv.) (ČSTK) - A békeszerető erők ma világszerte megemlékeznek a Hirosima és Nagaszaki elleni amerikai atombombázás 41. évfordulójáról, s ugyanakkor az atomfegyver-kísérletekre meghirdetett egyoldalú szovjet moratórium első évfordulójáról. HIROSIMA - A japán lakosságnak több mint a fele olyan városokban és községekben él, amelyek területüket atomfegyvermentes övezetté nyilvánították. Japánban ma több mint ezer ilyen város és község van, melyekhez még hét prefektúra is csatlakozik. Ezt hangsúlyozta tegnap Hajama Sun, a helyi önigazgatási szervek szövetségének elnöke Hirosimában, az atommentes városok polgármesterei országos konferenciájának megnyitása alkalmával. A konferencia részét alkotja a háborúellenes napoknak Hirosimában. Résztvevői határozatot fogadtak el, amely az atommentes városok kialakításáért küzdő mozgalom további fejlesztésére és a békeharcosok közös erőfeszítéseire szólít fel. Azzal a követeléssel fordultak a japán kormányhoz, hogy feltétlenül tartsa be az ország atomfegyvermentes státusát. NEW YORK - Az Egyesült Államoknak, amíg nem késő, addig kell csatlakoznia az atomkísérletekre meghirdetett szovjet moratóriumhoz. Ezt hangsúlyozta Jessie Cocks, egy amerikai háborúellenes békeszervezet vezetője. Sajtónyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió meghosszabbította egyoldalú moratóriumát, s ezzel megmutatta, hogy őszintén törekszik a fegyverkezési hajsza megállítására. Jessie Cocks felszólított minden jóakaratú embert az USA- ban, hogy augusztus 6-án vegyenek részt a Reagan-kormány militarista politikája elleni tiltakozó akcióban. A tüntetéseket, nagygyűléseket és felvonulásokat az amerikai hadsereg azon objektumainál tartják, ahol atomfegyvereket fejlesztenek ki, gyártanak vagy kipróbálnak. LONDON - Neves brit politikai és békeszeretó személyiségek csoportja felszólította Margaret Thatcher kormányát, hogy kövesse az atomkísérletekre meghirdetett egyoldalú szovjet moratóriumot és legalább egy évig szüneteltesse a brit kísérleti robbantásokat. A levél élesen visszautasítja az USA és Nagy-Britannia kormányainak azt az érvelését, hogy az atomfegyvereket „biztonságossági“ okokból kell kipróbálni és hogy a kísérletek leállítását nem lehet Több ezer tonna szén terven felül NÖVELNI KELL A HŐERŐMŰVEK KÉSZLETEIT (Tudósítónktól) - Az Északcsehországi és a sokolovi bányakörzet külszíni bányáiban ezekben a hetekben már a téli széntermelés előkészületei foglalkoztatják a bányászkollektívákat. Ahhoz, hogy a téli hónapokban is zavartalanul folyhasson a szénfejtés és a meddóletakarítás, már most meg kell teremteni a feltételeket. A kollektívák feladata, hogy október 15-ig a hőerőművek számára 4 600 000 tonnás szénkészletről gondoskodjanak, s az év végéig osztályozott szénből legalább félmillió tonnával túlteljesítsék termelési tervüket. Az utóbbi feladat megvalósítása sikeresen folyik. Az Észak-csehországi Barnaszénbányák dolgozói félmillió tonnával szárnyalták túl osztályo- zottszén-termelési tervüket. A hőerőművek szénkészlete azonban - a tavalyi nyári hónapokhoz viszonyítva - mintegy hatszázezer tonnával kisebb. Ezt a lemaradást is be akarják hozni az őszi hónapokban. Teljes ütemben folyik a bányagépek javítása és felújítása: a nagy teljesítményű kotrógépek szállítószalagjainak cseréje és a szénfejtó és szállítógépekhez szükséges alkatrészek biztosítása. Rendkívüli figyelmet szentelnek a második generációhoz tartozó szénfejtési technológiai rendszerek zökkenőmentes működésének. A Most vidékén, a vršateci bányában üzemelő KU-800/84- es kotrógép kezelői elhatározták, hogy a meddőletakarításban túlszárnyalják múlt évi, közel másfél milló köbméteres havi teljesítményüket. Jobb munkaszervezéssel naponta 17,5 óra hosszat üzemeltetik óriási kotrógépüket, s az (Folytatás a 2. oldalon) megbízhatóan ellenőrizni. Sajnálatát fejezi ki afelett, hogy a két kormány mindeddig figyelmen kívül hagyja a kísérletek beszüntetésére irányuló összes nemzetközi kezdeményezést és felhívást. A levél szerzői ugyancsak emlékeztetnek arra, hogy a közvélemény-kutatások szerint a britek 84 százaléka a kísérletek betiltása mellett van. BRÜSSZEL - Brüsszelben a vezető békeszervezetek felhívást tettek közzé a belga kormányhoz, hogy aktívabban támogassa az atomkísérletek egyete- (Folytatás a 2. oldalon)