Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1986-08-30 / 204. szám, szombat
Egy hét a nagyvilágban Augusztus 23-tól 29-ig Szombat: Mihail Gorbacsov levélben válaszolt a delhi hatok felhívására • Kilenc dél-afrikai ország szankciókat követelt Pretoria ellen Vasárnap: Khomeini megerősítette: Irán nem köt békét Irakkal • Provokativ amerikai-egyiptomi hadgyakorlat kezdődött a líbiai partok közelében Hétfő: Asszad és Kadhafi tárgyalásain megállapodtak Szíria és Ubia együttműködésének az erősítésére • Bécsben konferencia kezdődött az atomreaktorok biztonságáról Kedd: Hararéban megnyílt az el nem kötelezett országok csúcsértekezletét előkészítő tanácskozássorozat • Pakisztánban közölték: bíróság elé állítják a letartóztatott ellenzéki vezetőket Szerda: Washingtonban szovjet-amerikai külügyi megbeszéléseken készítették elő a szeptemberi Sevardna- dze— Shultz találkozót, Moszkvában kétoldalú tárgyalásokat tartottak regionális kérdésekről • A stockholmi konferencián megállapodás jött létre a csapatmozdulatok bejelentéséről és ellenőrzéséről Csütörtök: A svéd fővárosba érkezett a szovjet vezérkari főnök • Bolíviában rendkívüli állapotot hirdettek ki. Péntek: Genfben befejeződött a leszerelési konferencia nyári ülésszaka. Korai találgatások Ahogy múlnak a hetek, hónapok, a külpolitikai kérdések iránt érdeklődő emberek egyre gyakrabban vetik fel a kérdést: lesz-e még az idén Gorbacsov-Reagan találkozó. Emlékezetes: Genfben tavaly első személyes összejövetelükön közös megállapodás jött létre arról, hogy idén — ezúttal Washingtonban - újabb csúcsszintű eszmecseréket tartanak. Bő négy hónap van még hátra az esztendőből, ám időpont még nincs. A New York Times a napokban már pontos dátumot is szellőztetett, méghozzá tudni vélte, hogy november végén - az amerikai időközi törvényhozói választások után - vagy december elején tartanák meg az eszmecseréket. Kiderült: a hír „kacsának“ bizonyult, hiszen Washingtonban is cáfolták ezt. A felek még nagyon messzire vannak az időpont kijelölésétől. Igaz, Washingtonban a jelek szerint azt próbálják sugallni, hogy már csak karnyújtásnyira van az erre vonatkozó megállapodás, ám ez enyhén szólva is túlzás. Ezzel a mesterséges optimista hangolással azt a benyomást igyekeznek kelteni, hogy nincs semmi nehézség a csúcs előkészületei körül, minden zpkkenőmentesen folyik, tehát a Fehér Ház nem gátolja, a készülődést a csúcsra. Ezt a „hurráoptimizmust“ azzal igyekeznek alátámasztani, hogy egy sor kérdésről több helyszínen, sokszor egyidejűleg folynak szovjet-amerikai megbeszélések, s ezek mind a csúcstalálkozó előkészületeit szolgálják. Moszkvában a héten több sajtó- értekezleten „tették a helyére“ az amerikai lapok találgatásait és a túlzottan derülátó washingtoni vélekedéseket. Jurij Voroncov, a külügyminiszter elsó helyettese a leghatározottabban cáfolta azokat a „kiszivárogtatásokat“ hogy már van pontos dátuma és napirendje a csúcsnak. Ezek a találgatások koraik, elhamarkodottak, mert még mindig nincs konkrét időpontról megegyezés. Megismételte, hogy a Szovjetunió csak akkor hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni erről a kérdésről, ha létrejönnek a valóban gyümölcsöző, legmagasabb szintű párbeszéd feltételei. Moszkvában újból megerősítették azt is, hogy nem tartják időszerűnek latolgatni, lesz-e csúcs, ha az USA nem csatlakozik az egyoldalúan meghirdetett szovjet atommoratóriumhoz. „Még nem kaptunk erre vonatkozó hivatalos választ Reagan elnöktől“ - szögezte le a szovjet diplomata és ezzel nyilván azt kívánta jelezni, bíznak abban: változik a konok elutasító amerikai magatartás, s ha Ronald Reagan visszatér szabadságáról, érdemben és konstruktívan válaszol az indítványra. Jurij Voroncov elmondta azt is, hogy Washington szövetségeseinek táborában erősödnek azok a hangok, amelyek a Földünk jövője szempontjából létfontosságú nukleáris fegyverzetkorlátozás témakörének új megközelítésére szólítanak fel. Az Egyesült Államokban egy kicsiny, ám befolyásos csoport szegült szembe az atomkísérletek betiltásának gondolatával, s a törvényhozás a közvéleményhez hasonlóan sürgeti hasonló moratórium elrendelését. Ugyanerre szólította fel a Reagan- kormányzatot Mihail Gorbacsov abban a levelében, amellyel a delhi hatok - Argentína, Görögország, India, Mexikó, Svédország és Tanzánia - üzenetére válaszolt. Ebben leszögezte, hogy az atomrobbantások betiltása lefékezné a fegyverkezési versenyt és egyúttal helyeselte a hat ország javaslatát, miszerint az említett el nem kötelezett, illetve semleges országok képviselői részt vennének a kísérleti robbantások beszüntetésének ellenőrzésében. A várt felelősségteljes washingtoni válasz tehát késik, s kérdés, hogy a szeptember közepére tervezett Sevardnadze-Shultz külügyminiszteri eszmecserékig kedvező irányban módosul-e az amerikai magatartás. A Washingtonban szeptember 19-én és 20-án esedékes eszmecseréken már magának a csúcsnak az előkészítése lenne a központi téma. Tehát ha addig kedvező irányú változás következne be, az mindenképpen a Gorbacsov-Reagan találkozó útját egyengetné. Szeptemberben egyébként újabb kétoldalú megbeszélésre kerül sor, egyebek között az atom- és űrfegyverekröl, valamint a vegyi fegyverekről. A héten Washingtonban külügyminiszterhelyettesi megbeszéléseket tartottak, Moszkvában pedig a regionális konfliktusokról tanácskoztak. A szovjet fővárosban egyidejűleg azt is hangsúlyozták, hogy ezek a megbeszélések még nem a csúcs előkészületeit jelentik, hanem a Sevardnadze-Shultz találkozóra való készülődést szolgálják. Az értékelést azonban nem kell elsietni, hiszen változást hozhat a megbeszélések újabb fordulója. Miközben a Reagan-kormány- zat úgy festi le a dolgokat, mintha a csúcs körül minden rendben lenne - s nem éppen az ő magatartása akadályozná a találkozó kitűzését - igyekszik agyonhallgatni a szovjet javaslatokat. Ezzel párhuzamosan figyelemelterelő manőverbe kezdett, legalábbis így vélekedik a moszkvai Pravda a Líbia elleni amerikai kampányról, amely az utóbbi napokban bontakozott ki. A lap szerint Washingtonnak új téma kellett, amire ráirányítja a közvélemény figyelmét, s így elterelje azt a szovjet moratóriumról. Ilyen megfontolásból lett ismét Líbia a célpont. Forrongó Pakisztán Pakisztánban egymást követik a kormányellenes megmozdulások A villongások két héttel ezelőtt robbantak ki, amikor a függetlenségi évfordulón lőfegyverrel és könnygázgránátokkal felszerelt rohamrendórök Karachi- ban és Lahoréban megpróbálták szétoszlatni az évforduló alkalmából elrendelt gyülekezési tilalmat megszegő tüntetőket. A kormány, azért tiltott be mindenfajta megmozdulást, hogy megakadályozza az új általános választások kiírását, a politikai foglyok szabadon bocsátását és a demokratizálást sürgető ellenzéki akciókat. Az elkövetkező napokban újabb viharos tüntetésekre került sor a legnagyobb városokban, s a rezsim továbbiaktól tartva börtönbe zárta az ellenzék több vezetőjét, köztük a legismertebbet, Benazir Bhuttót, az ellenzéki Néppárt vezetőjét. A pakisztáni eseményekre jellemző módon reagált a washingtoni kormány: az egyik külügyi szóvivő óvatosan azt sürgette Ziaul Hakk rezsimjétől, hogy folytassa azt a folyamatot, amelyet 16 hónappal ezelőtt a rendkívüli állapot megszüntetésével megkezdett. Ez arra utal, mintha Washington számára kezdene kényelmetlenné válni a Hakk- rezsim, viszont ugyanakkor nagy szüksége is van rá. Az előbb idézett állásfoglalás álszentségének bizonyítására hadd említsünk meg egy adatot: idén a pakisztáni rezsim nógymilliárd dolláros katonai segélyt kap az Egyesült Államoktól, ennek nagy részét az afgán ellenforradalmárok támogatására fordítja. Politikai helyzetelemzők szerint a Fehér Ház politikai és katonai támogatása nélkül Hakk rezsimje 24 óráig se tudná hatalmon tartani magát. Fennmaradásához az említett látszatkifogások ellenére a Reagan-kormányzatnak erőteljes érdeke fűződik, hiszen Pakisztán területét hídfőállásként rendelkezésre bocsátja az afganisztáni törvényes kormány ellen irányuló akciók indításához. Dzsunedzso kormányfő közelmúltban tett washingtoni tárgyalásai megerősítették, a Fehér Ház elvárja, hogy a pakisztáni katonai rezsim továbbra is a térségben hű kiszolgáló maradjon Washingtonnak. Ziaul Hakk természetesen az ellenzék felhívását szinte meg sem hallgatja és önként esze ágában sincs lemondani a hatalomról. A jelek arra vallanak, hogy könyörtelenül le akar számolni politikai ellenfeleivel. Ezért tartóztatta le az ellenzék több vezetőjét, s a minap bejelentették, hogy Benazir Bhuttót és több ismert ellenzéki politikust bíróság elé állítanak felforgató tevékenység vádjával, s akár halálbüntetést is kiszabhatnak rájuk. A bírósági eljárás még nem kezdődött meg, de annyi bizonyos, bárhogy is végződik, a rezsimnek számolnia kell a közvélemény haragjával. A nép körében ugyanis nagyon népszerűek Benazir Bhutto követelései, aki a Ziaul Hakk által kivégeztetett apjának, Ali Bhuttónak szállóigévé vált jelszavát, a mindenkinek ruhát, kenyeret, hajlékot jelszót tűzte politikai küzdelmének zászlajára p VONY)K erzséBET A héten provokatív amerikai—egyiptomi manővereket tartottak a líbiai partok közelében. A hadgyakorlaton részt vett amerikai hadihajókat az eredeti tervektől eltérően nem izraeli kikötőkbe irányították, hanem az észak-afrikai arab ország felségvizeinek közelébe. Ezek a flottamozdulatok kiélezték a térségben a feszültséget, amely azt követően fokozódott, hogy a Fehér Ház szóvivője nem tartott kizártnak az áprilisihoz hasonló katonai akciót Líbia ellen. Képünkön a manővereken részt vett Forrestal repülőgéphordozóról gyakorlatozó harci repülőgépek startolnak. (Telefoto: ČSTK) KIS '.NYELVŐR Te, maga, ön A címben szereplő szavak: a megszólításra használt személyes névmásaink. Három is van belőlük, mégsem egyszerű a megszólítás kérdése, vagy talán éppen ezért bonyolult. Egy, esetleg kettő több volna, mint három. Nem is nyelvi kérdés ez elsősorban, hanem viszonyulási: az emberekhez való viszonyunk, magatartásunk tükröződik abban, melyik névmást használjuk. Talán a te használata a legegyszerűbb: ugyanis az ige tegező alakjával, egyes szám második személyével jár együtt, s akkor használjuk, ha velünk egykorú jó ismerőssel vagy nálunk jóval fiatalabb gyermekkel beszélgetünk. A nagyobb problémát a maga és az ön használata okozza. Ha egy kicsit felületesen nyúlunk a kérdéshez, hajlamosak vagyunk az ilyen értékelésre: a maga az általánosabb, a köznapibb, az ön a ritkább, választékosabb. Igen, csakhogy ez a kérdés nem ilyen egyszerű. Vizsgáljuk tehát meg alaposabban! A falvakon viszonylag kevesebb vele a probléma: az ön nem használatos: az idősebbek a velük nagyjából egykorúakat és a fiatalabbakat tegezik, a fiatalabbak az idősebbeket magázzák. De még a felnőttek is magázzák a felnőtt korban közéjük került idegeneket. Ez a tény már jelzi is, hogy nemcsak a korkülönbséggel kell a kérdés megítélésében számolnunk, hanem azzal is, mennyire ismerjük a megszólítottat, milyen viszonyban vagyunk vele. Sokkal bonyolultabb a városi emberek egymáshoz való viszonyulása. A tegezésben az életkornak legfeljebb akkor van jelentősége, ha gyermekekkel beszélnek. Egyébként csak a barátok, jó ismerősök, kollégák tegezik egymást, a kortól függetlenül is. Divatos a tegezés - sokszor minden átmenet vagy formaság nélkül - az egytársaságbeliek között is; vagy úgy, hogy a nők a nőkkel, férfiak a férfiakkal tegezódnek, vagy a nők és a férfiak is egymással. A fiatalok között meg már szinte divat lett a tegezódés, még ismeretlenek között is. A magázás falun már a tiszteletadásnak a formája. Nem így városon! Még ha egykorúak, sőt megközelítően hasonló beosztásban dolgozók magázzák egymást, azt rendjén valónak is érezzük. A maga névmás és a hozzá társuló egyes szám harmadik személyű igealak használatos ilyenkor. Például: „Maga hogy ítéli meg ezt a kérdést?“ De bizony már durvának, sértőnek érezzük e névmás használatát, ha fiatalabb szól az idősebbhez, mondjuk diák a tanárhoz, iskolás gyermek a felnőtt szomszédhoz. Nincs arról szó, hogy :tt az ön volna a helyénvaló, de jobb ilyenkor a névmás elhagyása, és vagy a főnévi megszólítás használata az ige megszokott alakjával, (János bácsi, mikor vette ezt a ruhát?), vagy a tetszik ige beiktatása úgynevezett segédigei szerepben (Mikor tetszett venni ezt a ruhát?). Meglepődve hallottam középiskolásoktól, hogy tanáruk nem ajánlotta ezt az utóbbi formát, mert feudálisnak, idejétmúltnak tartotta. Inkább elviselte, hogy a maga névmást alkalmazzák a tanulók rá is, más felnőttekre is. Ez a tanár tévesen ítélte meg a kérdést. A tetszik az udvarias érintkezési módnak egyik fontos igéje, s politikailag úgyszólván semleges hangulatú. Nem lehet összehasonlítani sem a szlovákban valamikor használt ’parancsol’ jelentésű ráčiť si igével, sem a már szerencsére a magyarból is kiszorult méltóztatik-kai. Ezek valóban a fölé- és alárendeltségi viszonyt tükröző idejétmúlt nyelvi eszközök voltak. Ha nem is ilyen viszonyt tükröző, de választékosabb megszólító névmásunk az ön. Általában magasabb beosztású tisztségviselőket, megbecsült írókat, művészeket szólítunk meg vele, de műveltebb idegenek között is ez a megszólítás szokásos, sőt a hivatalos érintkezésben is ez használatos. Bár kétségtelenül választékos, mégsem terjedt el, nem szorította ki a magá-1. Nem, mert a választékossága mellett van egy kis ridegség is benne. Emiatt aztán a tartózkodásnak a kifejezője is lehet. Ezért alkalmas arra, hogy egymást sohasem látott idegenek éljenek vele. Sót a távolságtartás éreztetésére is alkalmas; ha a vezető beosztású személy a beosztottját önözi, az abból már kiérezheti, hogy kettőjük között bizalmasabb viszonyról nem lehet szó. Látjuk tehát, hogy mind a maga, mind az ön névmásnak van pozitív és negatív oldala is. Sajnos, ezen - legalábbis egyelőre - nem tudunk változtatni. Egy dolgot azonban hadd ajánljak figyelmükbe: mind a maga, mind az ön pozitívabb töltést kaphat, ha használata megfelelő hangsúllyal, mimikával, közvetlenebb hangnemmel párosul. JAKAB ISTVÁN üotta Az egyik cikkben olvashattuk, hogy a ,,jottaharcokban sok energiát pazarolt el“. A jotta, pontosabban ióta a görög ábécé legegyszerűbb betűje. így a csekély, jelentéktelen dolgokért szót emelő emberre mondjuk, hogy jottaharcot folytat; azt az embert pedig, aki annyira ragaszkodik álláspontjához, hogy a legcsekélyebb engedményre sem hajlandó, így jellemezhetjük: egy jottányit sem enged. Nem a jotta az egyetlen olyan görög betű, amely önálló szóként színesítő eleme nyelvünknek. Gondoljunk például az alfára! Ez a görög ábécé betűje, átvitt értelemben pedig valaminek a kezdetét, alapját, nélkülözhetetlen feltételét jelenti. Ez mindennek az alfája! - szoktuk mondani. Ezzel pontosan ellentétes szerepe van a görög ábécé utolsó betűjének, az ómegának, amely átvitt értelemben valaminek a végét, befejezését, záróakkordját jelenti. Hogy is írta Babits Mihály? Én maradok: magam számára börtön, mert én vagyok az alany és a tárgy, jaj én vagyok az ómega s az alfa. Persze, nemcsak a görög, hanem a magyar betűsor tagjai is gazgadíthatják kifejezéskészletüket. Aki á-t mond, mondjon B-t is! - gondolhatják erre olvasóink, arra utalva, hogy ha már érintettük e kérdést, példát is illik mondanunk. Nos, hogy feltegyük az i-re a pontot, hadd zárjuk cikkünket egy jó kívánsággal; minden olvasónak jó egészséget, hosszú tartalmas életet kívánunk; reméljük, megérik még a tizedik X-et is! MIZSER LAJOS ÚJ szú 4 1986. VIII. 30.
