Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1986-08-04 / 181. szám, hétfő
MIHAIL GORBACSOV BESZÉDE A HABAROVSZKI PÁRTAKTÍVA ÜLÉSÉN ÚJ sző 3 1986. VIII. 4. A nép sajátjának tekinti az SZKP XXVII. kongresszusának irányvonalát (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára július 31-én a habarovszki határterület pártszervezetének aktívaülésén a következő beszédet mondta: Tisztelt elvtársak, mai találkozónkkal véget ér távol-keleti munkalátogatásom. Ez rövid volt, hiszen egy ilyen hatalmas térségben - bár csak két határterületről van szó - hét nap sem lenne elegendő. Ennek ellenére hasznos és tartalmas volt, számos találkozóra, beszélgetésre és véleménycserére került sor. E szempontból elmondhatom, hogy távol-keleti utammal elégedett vagyok. Ezeket a napokat nagy érdeklődéssel töltöttem itt, gondolom, az ügy javára. Számos találkozóra és beszélgetésre került sor Vlagyivosztokban, Nahod- kában, az Amúr menti Komszo- molszkban és Habarovszkban. Több új gondolat, terveink megvalósításával kapcsolatos új elképzelés merült fel, nemcsak országos viszonylatban, hanem az egyes térségekben is. Mindenekelőtt azt kívánom elmondani, hogy mindaz, amit ezekben a napokban láttunk és hallottunk, ismét alátámasztja: a szovjet emberek mély megelégedéssel, egész lelkűkkel és szívükkel fogadták azokat az intézkedéseket, amelyeket a párt foganatosított, s a jóváhagyott határozatokra aktívan reagáltak. Egyszer sem találkoztam olyan esettel, hogy kifejezetten negatív véleménnyel lettek volna arról, amit a párt az SZKP Központi Bizottságának áprilisi ülése után végzett, amit a XXVII. kongresszus után tesz. Ez, elvtársak, a legfontosabb politikai következtetés, amelyet távolkeleti tartózkodásom eredményeiből levonok. Népünk a XXVII. kongresszuson megfogalmazott pártpolitikával, a kongresszusi határozatokkal összekapcsolja reményeit és terveit. Meggyőződésem, hogy a kongresszus által kidolgozott irányvonal megvalósításának óriási hatása lesz az ország sorsára, tehát az egész társadalomra, a dolgozókollektívákra, minden családra és minden emberre. Ez egész pártunk hatalmas érdeme. Azt jelenti, hogy társadalmunk realitásainak mély, komoly és felelősségteljes tudományos elemzése alapján sikerült olyan politikát javasolni, amelyet a nép sajátjának tekint. Elvtársak, ez nagy dolog, fontos feltétele annak, hogy sikerül biztosítanunk az összes társadalmi erőnek, a társadalom egész politikai és szellemi potenciáljának további aktivizálását. Már sem a munkásosztály, sem a parasztság, sem a műszaki és az alkotó értelmiség, vagyis már senki sem akar élni a régi módon, nem akarja eltúrni az elavultat, nem akar beletörődni abba, ami fékezi haladásunkat, ami rontja, befeketíti a valóságunkat, az életünket, szocialista rendszerünket. Semmilyen esetben sem élhet már közülünk senki a régi módon. Ez nyilvánvaló. S ilyen értelemben elmondhatjuk, hogy történt bizonyos lépés a gyorsítás felé. . Fennáll viszont a veszélye annak, hogy ezt az első lépést olyan sikernek fogják tekinteni, mintha már a helyzet magaslatán lennénk, mintha - ahogy mondani szokás - már nyert ügyünk volna. Erről Habarovszkban ismét szólni kívántam. Ha ilyen következtetést vonnánk le, nagy hibát és tévedést követnénk el. Semmiképp sem elégedhetünk meg azzal, amit eddig elértünk. Sosem szabad, hogy megmámorosodjunk attól, amit véghezvittünk. Ezt mindenkinek állandóan az emlékezetében kellene tartania. Ez az elmúlt legkevesebb húsz esztendő tanulsága. S ma pedig különösen veszélyes lenne. Mindeddig nem történtek olyan átütő minőségi változások, amelyek megerősítenék a gyorsított növekedés tendenciáját. Röviden szólva, elvtársak, nagy és intenzív munka vár ránk. Mondjuk meg őszintén: a fó dolgok még előttünk állnak. Országunk pártaktívájának, s az egész pártnak is tudatosítania kell ezt. Úgy vélem, jól tudja ezt a habarovszki határterületi pártszervezet aktívája is. Végeredményben a gazdasági potenciált növelni kell, szoros összefüggésben a tervezés, az irányítás, a gazdálkodás módszereinek átfogó tökéletesítésével, a termelésfejlesztés új módszereihez vezető utak keresésével. Sem Habarovszkban, sem Moszkvában a minisztériumokban vagy országban egységes vélemény létezik: az élet által felvetett kérdésekre nem a szocializmus határain túl kell keresni a választ, hanem a mi rendszerünkön belül, olymódon, hogy fel fogjuk tárni a terv- gazdálkodás, a szocialista demokrácia, a kultúra és az emberi tényező erőit, s a nép élő, alkotó tevékenységére fogunk támaszkodni. Vannak a Nyugaton olyanok, akiknek ez nem tetszik. Mindig valami olyasmit várnak, ami elhaja Szovjetunió Állami Tervbizottságában, sem a kormányban és a politikai bizottságban nincsenek kész receptek arra, hogy miként kell megoldani a gyorsítás feladatát. Menet közben, az új feladatok megoldása során kell tanulnunk. Nem kell félni a bátor előrehaladástól, a kockázat- és felelősségvállalástól. Ahogy mondani szokás, az átépítést menet közben valósítjuk meg, a gazdasági és szociális feladatok aktív teljesítésével párhuzamosan. Az utóbbi időben gyakran beszélek az átépítésről. Említettem itt is, Vlagyivosztokban, az Amúr menti Komszomolszkban, csaknem minden beszélgetés alkalmával. Lehet, sokan felteszik a kérdést, hogy nem ismételjük-e önmagunkat, hogy nem válunk-e ebben az értelemben tolakodóvá. Ugyan, elvtársak, nincs erről szó. Nem véletlenül tesszük ezt. Ez a koncepció közvetlenül fejlődésünk logikájából, a létszükségletből fakad. Hiszen olyan folyamatokról van szó, amelyek az ország számára rendkívül fontosak. Az átépítés sikere sokkal több annál, mintsem megengedhetnénk magunknak, hogy figyelmünkön csak egy kicsit is lazítsunk. Gondoljunk csak arra, mennyi energiát és milyen szorgalmat tanúsított pártunk a változások megvalósításakor szocialista történelmünk döntő szakaszaiban. Mennyi beszédet és cikket szentelt Vlagyimir lljics Lenin a szocializmus építéséhez való új hozzáállás és az új gazdasági politika megmagyarázásának, amikor szükségessé vált a bevezetése és az állami tevékenység átépítése, az új fejlődési szakaszban. Ugyanez mondható el arról a hozzáállásról, amelyet a párt tanúsított a problémák megoldása során az első ötéves tervidőszakok, a háború utáni újjáépítés és a népgazdaság fejlesztésének idején. Most sem kisebb horderejű változásokról van szó. A jelenlegi átépítés nemcsak a gazdaságot öleli fel, hanem a társadalom életének egyéb területeit is: a társadalmi viszonyokat, a politikai rendszert, a szellemi-ideológiai szférát, a pártmunka stílusát és módszereit és összes káderünket. Az átépítés tartalmas kifejezés. Én egyenlőségjelet tennék az átépítés és a forradalom szavak közé. A párt központi bizottságának áprilisi ülésén és a XXVII. kongresszuson kitűzött változások, reformok valódi forradalmat jelentenek a társadalmi viszonyok egész rendszerében, az emberek fejében és szívében, a mostani időszak értelmezésében, s mindenekelőtt azokban a feladatokban, amelyeket a rohamos tudományos-műszaki fejlődés vetett fel. Az SZKP-ban és az egész lást jelentene a szocializmustól - hogy a kapitalizmusnak fogunk könyörögni, s átvesszük módszereit. Sok „tanácsot“ kapunk külföldről arra vonatkozóan, hogy miként és merre vegyük az irányt. A legkülönbözőbb provokációs programokat közvetítik, s olyan cikkeket közölnek, melyek célja, hogy árnyékot vessenek azokra a változásokra, amelyek jelenleg mennek végbe országunkban, hogy éket verjenek a pártvezetés és a nép közé. Ezek az alávaló kísérletek teljesen hiábavalóak. A párt és a nép érdekei megbont- hatatlanok, a választott út, politikai irányvonalunk szilárd és visszafordíthatatlan. Ebben a fő dologban a nép és a párt egyet akar. Nem engedhető meg azonban, hogy azok a dogmák, amelyek az évek hosszú során ránk ragadtak, s amelyeket a mi skolasztikusaink (már a saját, itthon kinevelt skolasztikusaink) a szocializmus „örök igazságaival“ azonosítottak, hogy ezek a dogmák eltakarják szemünket és akadályozzák előrehaladásunkat, az elmélet alkotó fejlesztését és gyakorlatban való kihasználását az adott konkrét történelmi időszakban, amelyben társadalmunk él. Ezt nem engedhetjük meg. Azért is szólok itt erről, mert vannak még nálunk emberek, akik az „átépítés“ szót nehezen értik, sőt néha a kiejtése is nehezükre esik. Ebben a megújhodási folyamatban gyakran nem azt látják, amit a valóságban tartalmaz, majd hogy nem alapjaink aláásásának, jóformán az elveinkről való lemondásnak tekintik. Politikai irányvonalunk a szocialista rendszer potenciális lehetőségeinek és előnyeinek teljes feltárását célozza, az akadályoknak és mindannak a felszámolását, ami hátráltatja előrehaladásunkat. Irányvonalunk a társadalmi haladás forrásai és tényezői előtt kíván teret nyitni. S még valamit szeretnék mondani. Minél inkább előrelépünk az átépítésben, annál inkább feltárul ennek a feladatnak a bonyolultsága, megmutatkozik a ránk váró munka óriási terjedelme. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a gazdaságról és irányításról, a szociális kérdésekről, az államiságról és a demokráciáról, a nevelésről és a művelődésről, az erkölcsi követelményekről alkotott számos elképzelés elmarad napjaink követelményei és feladatai s méginkább a további fejlődés feladatai mögött. Lépésről lépésre kell megoldanunk azokat a problémákat, amelyek a társadalmi élet területein felhalmozódtak, fel kell számolnunk mindazt, ami elavult, s nem szabad félni az alkotó megoldásoktól. A központi bizottság tudja, hogy ehhez nagy erőfeszítésekre és sok időre van szükség. Csakhogy tétovázni, sőt, semmit nem tenni, ebben a helyzetben megengedhetetlen. Ezért térünk gyakran vissza a sokoldalú átépítés elkerülhetetlenségére, s mindaddig ezt fogjuk tenni, amíg nem biztosítjuk az alapvető fordulatot mindenekelőtt a vezető káderek gondolkodás- módjában, minden dolgozó, az egész társadalom gondolkodásában és pszichológiájában. Végső soron ez itt, a Távol- Keleten ismét beigazolódott - a szovjet emberek az átépítést teljes mértékben támogatják. A levelekben, amelyeket kaptam, s most is, amikor az emberekkel találkoztam, mindenekelőtt annak az aggodalmuknak adtak hangot, nehogy lazítás következzék be valamely irányban. Éppen ez okoz nekik gondot. Ami azt jelenti, hogy dolgozóink az átépítés mellett vannak. Ez pedig, elvtársak, a párt, a mi kádereink számára a legkedvezőbb helyzet. Az eddigi tapasztalatok megerősítik - amint ezt itt önöknél ismét láttam -, hogy az átépítésnek lentről is, fentról is párhuzamosan kell végbemennie. Az átépítésnek fel kell ölelnie az irányítás összes láncszemét, a politikai és az állami vezetés láncszemeit összekapcsolva a termelő kollektívákban megvalósuló átépítéssel. Az emberek időnként megkérdezik, milyen különleges dolog is ez az átépítés, hogyan értsék, s egyáltalán miről van szó. Állítólag mindannyian igent mondunk rá, de nem tudjuk, hogy mit kell tenni. Ezt sokan egyenesen így kimondják. A központi bizottságban és a politikai bizottságban azt valljuk, hogy az átépítést, az átépítéssel kapcsolatos minden munkát mindenkinek saját magánál kell kezdenie. Tisztába kell jönnie állam- polgári magatartásával, aktivizálnia kell politikai és munkahelyi tevékenységét, elmélyíteni a rábízott feladatokért, a végeredményért vállalt felelősséget. Szerintem ennek teljesen világosnak kellene lennie. A józan ész azt sugallja, senkinek sem kellene bólogatnia, sem lefelé, sem felfelé, sem oldalra - jobbra vagy balra. Elsősorban mindenki magának tegye fel a kérdést, saját magának tűzze ki a feladatot, csináljon mindent lelki- ismeretesen, a saját lelkiismeretével és a néppel szemben vállalt felelősségtudattal. Az átépítés viszont nemcsak ezt a területet érinti. Olyan légkör kialakítását feltételezi a társadalomban, amely rákényszerítené az embereket az eddigi egy helyben topogás és könnyelműség leküzdésére, hogy a munkában és az életben megszabaduljanak mindattól, ami nem felel meg a szocializmus elveinek, világnézetünknek és életmódunknak. Őszintén szólva ez irányban még sok munka vár ránk. Ebben az esetben is mindenkinek önmagánál kell kezdenie, mind a politikai bizottságban, mind a pártalapszervezetek- ben, s mindenkinek konkrétan kellene törekednie arra, hogy saját magával jöjjön tisztába. Az elmúlt években, amikor nem volt kielégítő a bírálat, a nyíltság és a felelősségtudat légköre, sok mindent megszoktunk, aminek határozottan semmi köze a szocializmus elveihez. Vonatkozik ez az átlagemberre és a közéleti személyiségekre egyaránt. Az előbbiekre és ez utóbbiakra egyaránt érvényes, hogy le kell rázni magukról a „csigaházaknak“ azokat a rétegeit, amelyek rájuk rakódtak, s hozzálátni önmaguk megtisztításához. A pártbizottságoknak ezt a folyamatot tevékenyen segíteniük kell. Bonyolult, feszült nemzetközi helyzetben valósítjuk meg az átépítést. Az imperializmus tovább emeli a lázas fegyverkezés spirálját, ezért szilárdítani kell védelmünket, ami nem kis eszközöket és erőfeszítéseket igényel. A gyorsítás ebből a szemszögből is létfontosságú. Minden külső és belső szempontból egyaránt, s abból a szükségszerűségből eredően, hogy az egész világnak meg kell mutatni a szocializmus óriási előnyeit, csak egyetlen válasz létezik: az átépítést kitartóan meg kell valósítani. Elvtársak, elsősorban éppen ezért volt szükséges a központi bizottság júniusi ülése, amely lehetővé tette számunkra, hogy megkezdjük a kongresszus utáni munka fontos szakaszát, s amely dinamizmust, offenzívát, ösztönzést és konkrét jelleget adott ennek a munkának. Országunkban, ahol tervgazdálkodás, s a gazdálkodás sajátos rendszere létezik, abban az országban, ahol a párt irányít, sok függ - mégpedig döntő mértékben - attól, hogyan dolgozik a párt, hogyan dolgoznak káderei és fóleg a pártaktíva. Éppen a kádereknek, a mi pártaktívánknak kell mindent figyelemmel kísérnie, ösztönöznie az új gondolatokat, kidolgoznia az új megközelítési módokat, s annak a harcnak az élére állni, amelyet az egész nép folytat a kongresszusi határozatok megvalósításáért. A pártunk történetéből vett jellemző kifejezést szeretném használni és a mai helyzetre vonatkoztatni kádereink és pártaktívánk jelenlegi szerepével és feladataival kapcsolatban. Ók ma a szocializmus fejlődéséért vívott harc jelenlegi szakaszának népbiztosai. Mindenkinek többet kell dolgoznia. Hangsúlyozom, elvtársak, mindenkinek: annak, aki a termelésben dolgozik, annak is, aki a tudomány, az irányítás, a szervezés vagy a politikai munka terén. Ma minden ágazatnak, minden vállalatnak tudatosítania kell, hogy mit kell konkrétan tennie a tudományos-műszaki fejlesztés meggyorsításáért, a gyorsítás minőségi oldalának biztosításáért, mivel mégiscsak a gazdaság jelenti a kulcsfontosságú feladatot. Ha ezt új vágányokra, a gyorsítás útjára tereljük, minőségileg új megközelítéseket alkalmazunk, annak hatalmas politikai, szociális és egyéb következményei lesznek. A párt gyakorlati tevékenységében az elmúlt években nem kevés jó dolog volt. Erről nem szabad megfeledkezni. Ma viszont, elvtársak, más időket élünk, teljesen mások a feladatok. Nem haladnánk előre, ha a gazdaságban, a technikában az új kérdésekre a harmincas, negyvenes, ötvenes, hatvanas vagy akár a hetvenes évek tapasztalataiban keresnénk a választ. Ma más a kor, mások a követelmények és szükségletek, de mások a lehetőségek is. Ezt mindannyiunknak tudatosítanunk kellene. Ma az önök figyelmét a tudományos-műszaki fejlődésre irányítom, a legkorszerűbb technológiák és a gazdálkodás új mechanizmusának a bevezetésére. Egyéb intézkedésekkel összehasonlítva ezeknek van a legnagyobb gazdasági hasznuk. Az új technológiák bevezetésének költségei rendszerint egy, maximálisan másfél év alatt térülnek meg. A termelés egyszerű bővítése ugyanazon a technikai alapon, ugyanolyan műszaki szinten azonban csak öt-hét év után kifizetődő. Ezért folyik ilyen harc a technológiai fronton az egész világon. A technológia jelentősen meggyorsítja minden társadalom előrehaladását, növeli a munka termelékenységét, óriási és gyors jövedelmeket hoz. Súlyos hibát követtünk el, elvtársak (beszéltem erről a júniusi ülésen és remélem megjegyezték ezt), amikor tudományos-műszaki politikánkban számos ágazatban az átlagos műszaki színvonalra, az azonos döntések megismétlésére orientálódtunk, és új üzemeinkbe régi technikát vittünk. Gyakran előfordult, hogy míg ezek az üzemek, lassú építkezési körülményeink között még csak épültek, a technika erkölcsileg már teljesen elöregedett. így egyre inkább lemaradtunk. Ez súlyos politikai és gazdasági hiba. Ezt kell most alapjaiban megjavítanunk. Ezt (Folytatás a 4. oldalon)
