Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1986-08-20 / 195. szám, szerda

ÚJ szú 5 386. VIII. 20. A számítógépdoktor A számítógépdoktor elfoglalt ember. „Páciensei" nem egy járás és nem is egy kerület- egy egész országrész „bete­gei“. A Morva folyótól Szlovákia keleti csücskéig háromszáz kis és nagy számítógéprendszer műkö­dését figyeli. Bárhol legyen is baj- a „doktor“ a lehető legrövidebb időn belül a helyszínen van. Bartal Tibor, a bratislavai Da- tasystém számítógépszervizének harminchárom éves mérnöke, a Videoton-rendszerek „szakor­vosa“. Péntek délután a „rendelőben“- Igaz, hogy a folyosó végén egy másik Bartal dolgozik?- Igaz. A bátyám, ó a számí­tástechnikai laboratórium vezető­je. Tulajdonképpen általa kerültem a Datasystémbe. A Somorjai (Ša­morín) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium elvégzése után ugyanis a Szlovák Műszaki Főis­kola villamosmérnöki karának hallgatója lettem, de minden szün­időmet itt, a számítógépek között töltöttem. Nem mondom: az izolá­ciós anyagok és a félvezetők struktúrája ugyanúgy érdekelt, mint a kémia, de a számítástech­nika még ezeknél is jobban von­zott. Hogy miért? Mert itt mindig tanul az ember. Itt nincs megállás- aki „kikapcsol", az elveszik.- Tavasszal, amikor heteken át hiába kerestem, rájöttem: mindig olyan intézet vagy vállalat kérte segítségét, ahol Videoton-gépek viszik előre a kutatást vagy a gyár­tást.- Kollégáimmal együtt a Ma­gyarországról behozott számító- géprendszerek felszerelésével és karbantartásával foglalkozunk. Mint doktor a betegét, úgy „gyó- gyítgatjuk“ aztán a gépeket-amíg le nem jár az élettartamuk. A diag­nózis megállapítása egyszer hosz- szabb, máskor rövidebb ideig tart. A hibát nem lehet előre megtanul­ni, azt ott, helyben kell felismerni.- Csak a Videoton szállít gépe­ket hazánkba?- A Videotontól egész rendsze­reket, a budapesti MOM-tól, az Oriontól, valamint a Datacoop és a Dataplán elnevezésű kisszövet­kezetektől csak bizonyos beren­dezéseket kapunk. A tárcsás táro­lókat és a mágnesszalagegysége­ket nem Magyarország gyártja, mi viszont komplett rendszereket- EC 1011-est vagy VT 20/A-t- veszünk a Videotontól. Több kellene- Ha jól tudom, jelenleg több mint háromszáz magyar számító- géprendszer működik Szlovákiá­ban. Elég ennyi?- Több kellene. Jóval több. Csakhogy a helyzet a következő­képpen fest: a Datasystém rubel- kerete korlátokat szab a komplett rendszerek gyakoribb vásárlásá­nak, mivel a Námestovóban gyár­tott SM 4-20 és SM 52-11 jelzésű hazai számítógéprendszerekhez külföldön veszünk perifériaegysé­geket. Ezeket a rendszereket az­tán az NDK-nak, a Szovjetunió­nak, Lengyelországnak és Mon­góliának adjuk el - rubelért.- Mi mióta vásárolunk a Video­tontól?- Az EC 1010-sel kezdtük a be­hozatalt, tizenhárom évvel ezelőtt. Állítom, akkoriban ez volt a szo­cialista országok legmodernebb, legmegbízhatóbb számítógép- rendszere. Hat éve azonban új rendszer gyártását kezdte meg Magyarország, az EG 1011-est, amelyben már néhány periféria is mikroprocesszorral van ellátva.- Ezekkel milyenek a tapaszta­lataik?- Nézze: a magyar számítógép- rendszerrel 92-96 százalékos ki­használási tényezőt lehet elérni, ami annyit jelent, hogy száz óra alatt 96 órán át hiba nélkül dolgozik a gép. A többi nálunk használatos rendszer kihasználási tényezője 60-70 százalék. így tehát, ha azt mondom: vannak nyolc-tíz éves Videoton-rendszereink is, amelyek még mindig nagyszerűen dolgoz­nak, bár élettartamuk már lejárt, akkor ez azt jelenti, hogy fölöttébb elégedettek vagyunk. Eddig egyet­len EC 1010-es rendszert sem kellett leírnunk, vagyis felszá­molnunk. Igaz, több berendezést adatgyűjtésre építettünk át - pél­dául, ha új, modernebb rendszert kapott a gyár -, de nullára még egyetlen rendszer értéke sem csökkent.- Az előbb már szóba jött - én csak megismétlem, amit mondott: jóval több Videoton-rendszerre volna szükségünk, mint amennyit vehetünk. Engem most az érde­kel: hogyan osztja el a Datasys­tém az évente behozott gépeket?- Előbb hadd jegyezzem meg: a nagy rendszerből, az EC 1011- ből hármat-négyet, a kisebbikből, a VT 20/A-ból pedig tizenöt-hú­szat kapunk évente. Hogy milyen alapon történik az elosztás? Fon­tossági sorrendet állítunk össze, amelyben az első helyen mindig az öt-hatezer embert foglalkozta­tó nagyvállalatok állnak. A kiseb­bek - 1200-1500 dolgozóval- a VT 20/A jelzésű rendszert igényelhetik. Legutóbb a duna­szerdahelyi (Dunajská Streda) Ag- rostavban szereltünk be egy ilyen rendszert. És még valamit - a vá­lasz margójára: az a vállalat, amely máshogy képtelen pénzt teremteni az igényelt számítógép­re, áruval is fizethet a gyártónak. Most épp a štúrovói papírgyárra gondolok, amely terven felül ter­melt áruval fizet egy nagyrendsze­rért. Időben kezdeni- És a főiskolák? Az egyete­mek? Vagy egy-két kiválasztott gimnázium?- A felsőfokú tanítási intézmé­nyek közül a Komenský Egyetem, a Szlovák Műszaki Főiskola ve­gyész- és építészmérnöki kara, a Nyitrai (Nitra) Agrártudományi Főiskola, a Banská Bystrica-i va­lamint a Prešovi Pedagógiai Főis­kola rendelkezik egy-egy EC 1010-es rendszerrel - ezeket an­nak idején az Oktatási Minisztéri­um osztotta el. De amíg a vállala­tok eladhatják számítógéprend­szerüket - hisz szó szerint meg­vették -, addig az iskolák között áthelyezésről lehet csak szó. Konkrét példával élve: most azon dolgozom, hogy a Komenský Egyetem „átutalja“ kilencéves EC 1010-es rendszerét, amely még most is megbízhatóan működik, a somorjai gimnáziumnak. A rend­szer élettartama ugyanis lejárt már, új Videoton-gépeket nem kaphat az egyetem, csak új hazai rendszert.- így a régi, a még mindig jó berendezés - ha minden igaz- Somorjára kerül. De hiszen ott két vadonatúj VT 20/A jelzésű rendszeren tanulják a diákok a programozást.- Igen, igaza van, csakhogy azt szeretném, ha a környező magyar iskolákból is oda járnának számí­tástechnikát tanulni a diákok. An­nak örülnék, ha a középiskolások mellett az alapiskolások is hozzá­juthatnának végre a számítógé­pekhez. Nem titok többé: ezen a téren több mint tízéves lemara­dást mondhatunk magunkénak- itt az ideje, hogy a programo­zás-oktatásban is felzárkózzunk végre a szomszédos országok­hoz. Szocialista oktatáspolitikánk egyébként is fontos szerepet tulaj­donít a számítástechnikának, így sehogy sem lehet másodlagos kérdés: mikor áll először számító­gép mellé a diák. Mindennapi használati tárgyunkká ugyanis csak akkor válhat a számítógép, ha a gyerek tizenéves korában sajátítja el a programozás egyszer­egyét. A számítógép olyan, mint a gyerek- Megesett már, hogy olyan helyre hívták ,,gyógyítani", ahol a baj szinte pillanatok alatt kezel­hető volt?- Perszehogy meg. Sajnos sok az olyan számítóközpont, ahol alig-alig van jó szakember. Ez fáj nekem a legjobban. Hogy nem egy vállalat megveszi a több tízmillió koronás számítógéprend­szert, s két-három évig jóformán csak játszanak vele. Próbálgatják. Közben ugyanúgy végzik az összes adatfeldolgozást, mint ko­rábban. Ilyen esetben sosem a gép a hibás, hanem a kezelő, aki nem rendelkezik kellő felkészült­séggel. Egy új számítógép ugyan­is olyan mint a gyerek: semmit sem tud. Meg kell őt tanítani beszélni, s gondolkodni. De ha nincsenek „tanítói“, okos „neve­lői“, semmire sem képes. Csak áll és porosodik. SZABÓ G. LÁSZLÓ Példás község a határövezetben Amint lapunkban is közöltük Ipolykeszi (Kosihy nad Ip­ľom) megkapta a Példás Ha­tárőrközség címet. Még tavaly történt. Azon a bizo­nyos éjszakán, pontosabban úgy este tizenegy óra tájban az éppen ügyeletes segédhatárőrök, Kúkel Zoltán és Rados Gábor a mintegy félezer lelket számláló község határában az Ipoly partjának füzes bokrai között settenkedő személyt pillantottak meg. Kúkel Zoltán nem volt rest, azonnal értesítette a kör­zeti határvédelmi őrsöt, akik a ka­pott információt közölték a szom­szédos magyarországi határőr szervekkel. Közös együttműkö­déssel, rövid nyomozás után kéz­re is került a határsértő, a fia­talember saját bevallása szerint a tengerentúlra szeretett volna eljutni. Bodzsár Gyula hnb-elnök- Az Ipoly folyó mifelénk állam­határt alkot - magyarázza Krasz- níca József, a határőrség ipolyhid- végi (Ipeľské Predmostie) őrsének fiatal parancsnoka -, elég nagy szakasz van a gondjainkra bízva, hát örülünk, ha a lakosság köréből is akad segítőtársunk. Az Ipolyke­szi segédhatárőrökre pedig külö­nösképp számíthatunk, önként vállalt feladataikat remekül végzik, jó velük együtt dolgozni. Bodzsár Sándor hnb-elnöknek jólesnek az elismerő szavak: — Mostanában, a ,,nagy nyári népvándorlás" idején különösen sok jármű halad át községünkön. A világ minden tájáról mennek erre turisták. Néhányan csak meg­állnak a boltunkban vásárolni, mások viszont hosszabb időt tölte­nek minálunk. A keszi segédhatárőrök a helyi nemzeti bizottsággal és a határvé­delmi szervek őrsével közösen kidolgozott terv alapján dolgoz­nak. Vállalásaik fó célja az állam­határ védelme. Szorgos munkájuk eredményeként - a múlt évi egye­di esetet kivéve - régóta nem for­dult elő a körzetünkben határsér­tés. Ez egyébként politikai-nevelő munkájuk eredményességét is di­cséri. Segítenek továbbá a folyómenti rétek, legelők, csalitosok tisztítá­sában, gondozásában is, hiszen ezzel saját megfigyelési lehetősé­güket könnyítik meg. A falu főterén falitáblájuk van.- Tevékenységünket - fűzi tovább Bodzsár Sándor a meg­kezdett gondolatsort - összehan­goljuk. Aki példának okáért a föld- múves-szövetkezetben dolgozik, a határövezetben tevékenykedő munkatársait figyelmezteti, hogy mást ne mondjak, a kihelyezett jelzések óvására, a horgászok viszont arra ügyelnek, hogy a pol­gárok csak a kijelölt helyen, folyó­szakaszon fürödjenek, s a gyer­mekek még játék közben se men­jenek át az Ipoly túlsó partjára... A csoport 1985 folyamán 600 órát dolgozott társadalmi munká­ban a község fejlesztésén. De kivették részüket az államünnepek megtartásának szervezéséből, a választások előkészítéséből, és segédkeztek annak zökkenőmen­tes lebonyolításában is. Nem rit­kák a faluban a határőrség tagjai­val tartott falugyűlések, beszélge­tések sem.- Természetesen - tudom meg még Krasznica József zászlóstól - nem feledkezünk meg a legszor­galmasabbak megjutalmazásáról sem. Példamutató tevékenységü­kért már többen kaptak elismerést. A szomszédos ipolybalogi (Balog nad Ipľom) és nagycsalomijai (Veľká Calomija) alapiskolában, ahová a keszi diákok járnak, működik ifjú határvédők raja. Ezekre a pajtásokra méltán szá­míthatunk. Most szorgalmazzuk a községben egy új, ifjúsági cso­port alakítását is. „Kérem az igazolványokat“ (A szerző felvételei) Hétköznapi történet Egyetlen szerkesztőség sem létezhet kéz­besítő nélkül. Rendszerint idősebbek töltik be ezt a fontos posztot, ám egy évvel ezelőtt fiatal, vékony lány személyében új kézbesítőt kapott szerkesztőségünk. Pál Ágnes készsé­gével, udvariasságával hamar közkedvelt lett. S ami néhány napon belül kiderült: pontos, rendszerető, megbízható. Amikor belépett, kijelentette, egy évre jött csupán, neki más tervei vannak. A napokban letelt az egy év és Ági elbúcsúzott. Hogy miért?- A válasz egyszerű. Továbbtanulok. Siker­rel felvételiztem a Komenský Egyetem mate­matika-fizika karán - mondta jellegzetes kedves mosolyával. - És miért várt egy évet?- teszem föl többedmagammal a kérdést.- önhibámon kívül, az biztos - mondja immár komolyan, s elmeséli rövid életútját.- Fülekről (Fiľakovo) jöttem, ott jártam iskolába, érettségiztem, ott élnek szüleim. Kiskorom óta egyedüli nagy szerelmem a ma­tematika. Ezért, a matematikai versenyeken mindig részt vettem. Honnan ez az érdeklő­dés? Az édesapám már kiskoromban a mate­matika rejtelmes világáról mesélt. Őt gyerek­korától izgatta a számok világa, s ha valami­lyen érdekes példát talált, addig számolt, próbálkozott, míg nem jött rá a megoldásra. S talán ezért sem csodálkoztak szüleim azon, hogy a matematikát választottam hivatásomul. A Nyitrai (Nyitra) Pedagógiai Főiskolán akar­tam folytatni tanulmányaimat. Bíztam magam­ban, fel tudtam mérni erőmet. A felvételi vizsgám nagyon jól sikerült, mondták is, hogy a legjobbak közé tartoztam. Nyugodtan vártam a felvételemről szóló értesítést - mondja, s majd egy rövid szünet után folytatja. - Helyszűke miatt nem vettek fel- közli egy év elmúltával is keserűen. Amikor megtudta a rossz hírt, nem szégyellte könnyeit és szülei hiába vigasztalták, sokáig nem bírt belenyu­godni. Fellebbezett, sikertelenül. Sok tizen­nyolc éves lány a kudarc hatására lemondott a továbbtanulásról. De Ágit keményebb fából faragták. Elhatározta, megmutatja még meny­nyit ér, valóra váltja céljait, gyerekkori álmait. Munkát keresett. S mert Füleken nem tudott elhelyezkedni, a fővárosba jött. - Rokonaim tudatták, hogy a szerkesztőségben lenne egy állás. Teljesen mindegy volt,'hogy mit fogok csinálni, hiszen tudtam, hogy nem a végleges állásomról van szó. Néhány hónapba telt, amíg kissé megnyugodtam és ,, matematikai pontossággal" végiggondoltam teendőimet. Ági bevallotta, a matematika mellett még énekelni is szeret. Ezért úgy gondolta, ha már a fővárosba jött, megpróbálja a felvételt az Ifjú Szívek együttesébe. Fölvették, s ő próbákra járt. És természetesen tanult. Sokat, kitartóan. Szabad óráiban és útban hazafelé is. Az idén már fokozta a tanulási adagokat, elkerülte a színházat, a mozit, a hangversenytermeket. Számolt.-A munkahelyemen talán sokan nem is hitték, hogy matematikus akarok lenni. Június 17-e a felvételi napja volt. Nem izgultam, tudtam, alaposan felkészültem. Megoldottam vagy 500 fizikai példát és közel 1000 matema­tikai feladatot - mondta szimpatikus lelkese­déssel. - Akkoriben a szüleimmel is csak telefon útján érintkeztem, nem értem rá hazautazni. Sőt, a szabadságomat is tanulás­sal töltöttem.. Az írásbeli után közölték, szóbe- liznem nem is kell. Egy keserű tapasztalattal a hátam mögött nagyon vártam az értesítést, és amikor édesanyám megtelefonálta, kezé­ben a felvételemről szóló írás, szégyen ide, szégyen oda, elsírtam magam. Azt is tudom, most jön csak a java, ám én boldogan vállalom a tanulást. S öt év múlva matematikatanár, vagy kutató szeretnék lenni. Hétköznapi történet - mondhatják sokan, s igazuk van. Ám Ági mégis más mint sok társa. Sikerrel vívta meg saját nagy harcát. Megmutatta, bebizonyította, nemcsak szülei­nek, hanem saját magának, ót nem töri le a kudarc. PÉTERFI SZONYA A segédhatárőrök 20 tagú cso­portjának 15 fős csapata alkotja a határvédők raját. Molnár László, a szakaszparancsnok, a rajpa­rancsnoki teendőket pedig Takács István látja el.- A hídvégi őrs tagjaival - tájé­koztat a 43 éves Takács István - havonta megvitatjuk és értékel­jük tevékenységünket. A járási versenyt már 1980-ban is mi nyertük, ám a kerületben ,,csak" a harmadik helyen végeztünk. Takács István 1973 tavaszától segédhatárő>-, kilenc éve rajpa­rancsnok.- Igyekszem jól elvégezni a rám bízott feladatokat - mondja szeré­nyen -, én vagyok a csoport legidősebb tagja, egyelőre csupán fiúkból, férfiakból áll a csapatunk, szeretnénk azonban a közeljövő­ben nőket, lányokat, asszonyokat is megnyerni a szép és érdekes tevékenység számára. Az állampolgárok, mindannyi­unk nyugalmát, biztonságát védik, joggal megérdemlik a tiszteletet, az elismerést, megbecsülést. ZOLCZER LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents