Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1986-08-19 / 194. szám, kedd
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA KEDD 1986. augusztus 19. XXXIX. évfolyam 194. szám Ára 50 fillér Vezetői alkalmasság Pártéletünkben, de más szempontból és szélesebben értelmezve társadalmi életünk legkülönbözőbb területein is mostanában felettébb időszerű feladat a káderpolitikai elvek helyes alkalmazása. Ez a követelmény elég markánsan rajzolódik ki a CSKP XVII. kongresszusán elhangzott beszámolóból is. Az elvárásoknak megfelelően az évzáró pártgyűléseken megválasztott új pártbizottságok tagjai országos átlagban az egész párttagság 23 százalékát teszik ki, amiből a munkások részaránya 46,9 százalék. Ez kétségkívül igencsak jelentős politikai erőt testesít meg. Emellett a tavasszal lezajlott általános választások eredményeként az államhatalom és államigazgatás szerveibe is a legaktívabb állampolgárok tízezrei kerültek, a Nemzeti Front társadalmi és tömegszervezeteiben megválasztott új tisztségviselők tekintélyes tömegét nem is említve. így bízvást megállapítható: mindez a kongresszusi határozatokkal összhangban a népgazdasági tervfeladatok teljesítését is kedvezően befolyásolja, mivel tovább szilárdult a párt vezető szerepe. Ez a tény azonban sehol sem vezethet önelégültséghez, hiszen a különféle tisztségekbe jelölés és beválasztás csupán a kádermunka első fázisát jelenti. Lényegi célja és értelme csak a továbbiakban, tehát a meghatározott tevékenység eredményeiben, a funkcionálásban igazolódhat. Épp ezért ma sem időszerűtlen figyelmeztetni arra a fontos alapelvre, amely szerint a kádermunka rugalmas tevékenységi forma - a politikai élet szerves része. Más szóval állandó folyamat, amely semmi esetre sem lehet kampányszerű. Ezzel természetesen távolról sem akarunk sugalmazni holmi indokolatlan vagy önkényes eljárásokat, káderek meggondolatlan visszahívását, ide-oda helyezgetését s hasonlókat. Ilyen intézkedések egyébként is csak testületi döntések vagy kollektív jóváhagyások alapján mehetnek végbe. Kétségtelen tehát, hoy a kádermunkában ezután is vannak teendőink, főleg a pártépítés szakaszán. Ezt a káderek nevelésének mindenkori kötelezettségén túl központi megállapítások is nyomósítják. így elsősorban a CSKP XVII. kongresszusán elhangzott jelentés állapította meg egyebek közt, hogy nem minden pártszervezetben hajtották végre komplex módon a tagság minőségi összetételének javítását. Sok helyen ezt csupán a tagjelöltek felvételére szűkítették, s nem vették tekintetbe a párt befolyásának erősítésével kapcsolatos szükségleteket a meghatározó fontosságú munkahelyeken és foglalkozási ágakban. Amire a kádermunka szempontjából ezúttal fontos a figyelmet felhívni, az éppen erre, a káderek széthelyezésére vonatkozik, mégpedig a leghatározottabban pártunk gazdaságpolitikai törekvéseinek minél hatékonyabb megvalósítása érdekében. Pártszerveink és -szervezeteink általában érvényesítik is ezt az elvárást a maguk hatáskörében. Figyelemreméltóbban például a CSKP Észak-csehországi Kerületi Bizottságán, ahol komplex módon fogják fel s folytatják a kádermunkát. így történetesen az sem okoz számukra problémát, ha a tapasztalt és bevált vezető kádereket 10-15 évre vagy akár hosszabb időszakra kell is meghagyniuk tisztségükben. Ehhez mindig az illető káderek politikai megbízhatóságán kívül a munkájukhoz szükséges gyakorlati hozzáértést és a vezetői alkalmasságot tekintik mérvadónak - s persze a tevékenységük eredményeit. Változtatásokat tehát nem a változtatás kedvéért eszközölnek, hanem csakis a káderutánpótlás, úgymond a felfrissítés céljából. S az ilyen gyakorlat a helyes. Pártszerveinknek és -szervezeteinknek a kádermunka terén jelenleg és a jövőben is arra kell összpontosítaniuk figyelmüket, hogy az újabb pártpolitikai és népgazdasági követelményekkel összhangban vizsgálják felül az évzáró pártgyűlések és pártkonferenciák idején végrehajtott káderintézkedéseik helyességét. Nevezetesen, hogy azok kiállják-e az idő próbáját, s csak valóban az alkalmatlannak bizonyult káderek esetében hajtsanak végre változtatásokat. Ugyanakkor befolyásukat latba vetve, ezt a gyakorlatot kívánatos meghonosíttatniuk társadalmunk különböző területein is. MIKUS SÁNDOR Az Uherské Hradišté-kunovicei LET vállalat kis utasszállító repülőgépeinek legnagyobb megrendelője a Szovjetunió, mindenekelőtt az Aeroflot légitársaság. Ebben az ötéves tervidőszakban a vállalat kétszázötven L—410 UVP-E típusú innovált repülőgépet szállít megrendelőinek. A képen: Zdenék Vaša (jobboldalt) és Jan Cvek a pilótafülke műszerfalát szereli. (Vit Korčák felv. - ČTK) Az év végéig meghosszabbították a szovjet moratóriumot Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap a szovjet televízió Vremja címú műsorában bejelentette, hogy 1987. január elsejéig meghosszabbítják az atomfegyver-kísérletekre egyoldalúan elrendelt szovjet moratóriumot. Mint ismeretes, a moratórium augusztus 6- án járt le. A szovjet vezető rámutatott: még ebben az évben alá lehetne írni a kísérletek befagyasztásáról szóló szovjet-amerikai megállapodást, amire az idén esedékes csúcstalálkozón kerülhetne sor. Mihail Gorbacsov a továbbiakban elemezte, miért van oly égető szükség az atomrobbantások beszüntetésére. Mihail Gorbacsov elvtárs beszédét lapunk holnapi számában teljes terjedelemben közöljük. Táviratok Afganisztán nemzeti ünnepe alkalmából (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök és Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök táviratban fejezte ki jókívánságait Mohammed Nadzsibullának, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottsága főtitkárának, Babrak Karmainak, az Afgán Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsa Elnöksége elnökének és Szultán Ali Kistmandnak, az Afgán Minisztertanács elnökének az ország nemzeti ünnepe, az Afgán Demokratikus Köztársaság függetlenségi napja alkalmából. A távirat nagyra értékeli azokat az eredményeket, amelyeket az afgán nép a népi demokratikus párt vezetésével az új, szociális szempontból igazságos társadalom alapjainak építése és a forradalmi vívmányok védelme terén ér el. Egyúttal kiemeli, hogy Csehszlovákia támogatja azokat a tartós erőfeszítéseket, amelyeket Afganisztán a térség országai kapHatékonyabb munkával jobb gyártmányok Közép-Szlovákiában eredményes a brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás (Tudósítónktól) - A Középszlovákiai kerület ipari vállalatai és üzemei közül elsőnek négy évvel ezelőtt a Považská Bystrica-i Klement Gottwald Vág Menti Gépgyár csapágygyártó részlegében kezdték alkalmazni a brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás Szovjetunióban már jól bevált módszerét. A szovjet tapasztalatok hazai hasznosítása igen hamar kiváló eredményekhez vezetett: megnövekedett a munka termelékenysége, jobb lett a gyártmányok minősége, és lehetőség nyílott a dolgozók érdem szerinti jutalmazására. Ezért a csapágygyártók példáját egyre többen követték előbb Považská Bystricában, majd a kerület több más ipari vállalatánál is.- Közép-Szlovákiában jelenleg már csaknem 1200 kollektíva több mint 40 ezer tagja kamatoztatja a termelésben a brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás előnyeit - tájékoztatott Ján Šev- čík, a Banská Bystrica-i Kerületi Szakszervezeti Tanács munkatársa. - Eddigi tapasztalataink alapján elmondható, hogy a brigádok sikeres tevékenységének alapvető feltétele a helyi lehetőségek részletes felmérése, valamint a célok és a feladatok pontos ismerete. Mindenütt, ahol gondos előkészítés előzte meg a brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás bevezetését, a hagyományosan dolgozó kollektívákhoz képest lényegesen gyorsabb ütemben kezdett növekedni a munkatermelékenység, kisebbek lettek a gyártási költségek, jobb a munkaidő kihasználtsága, szilárdabb a fegyelem, és tovább javult a termékek minősége. A brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás eddigi jó eredményeinek eléréséhez - közéjük tartozik, hogy Közép-Szlovákiában már az ipari gyártmányok több mint 34 százaléka felel meg az első minőségi osztály követelményeinek - nélkülözhetetlennek bizonyult a pártszervek és szervezetek, a vállalatvezetőségek, a szakszervezeti szervek, (Folytatás a 2. oldalon) csolatainak békés rendezésére tesz. Kifejezi azt a meggyőződését, hogy Csehszlovákia és az Afgán Demokratikus Köztársaság nemzeteinek hagyományos barátsága és együttműködése a jövőben tovább szilárdul és fejlődik mindkét nép, a világbéke és a nemzetközi haladás javára. Bohuslav Chňoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Sah Mohammed Dosztnak, az Afgán Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének az ország nemzeti ünnepe, a függetlenség napja alkalmából. Jókívánságok (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök táviratban fejezte ki jókívánságait Petr Jirmus csehszlovák válogatott versenyzőnek abból az alkalomból, hogy a múrepüló-vb-n megvédte összetett világbajnoki címét. A táviratban többek között ez áll: nagyra értékelem rendkívüli erőfeszítéseit, képességeit és erkölcsi tartását. E sportág történetében elért egyedülálló sikerével méltó módon propagálta a csehszlovák légitechnikát is. Köszönetét mondok a Csehszlovák Szocialista Köztársaság példás képviseletéért. Köszönet a jó munkáért (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap fogadta Ladislav Martinák elvtársat, a CSKP érdemes tagját, s köszönetét mondott áldozatos munkájáért, amelyet szocialista társadalmunk javára különféle párt- és közéleti tisztségekben végzett. Hasznosítani mindent, ami a földeken megtermett Nyugat-Szlovákia: az időjárás okozta a lemaradást • A Magas-Tátra vidéke: az aratással párhuzamosan folyik a burgonya begyűjtése • Közép-Csehország: a termés kilencven százaléka a magtárakban (ČSTK) - Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a nyugatszlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára tegnap Bratislavában az aratási munkák befejezése alkalmából fogadta a nyugat-szlovákiai mezőgazdasági dolgozók küldöttségét, amelyet Ivó Sole, a kerületi mezőgazdasági igazgatóság igazgatója vezetett. A küldöttség vezetője közölte, hogy a kerület mezőgazdasági dolgozói az idén több mint 337 ezer hektárról takarították be a gabonát. A rendkívül nehéz vegetációs feltételek, a csapadékhiány és a meleg idő negatívan hatottak Csehszlovák-etióp tárgyalások (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap a prágai Hrzán-palotában fogadta Wollie Sekolt, a Szocialista Etiópia külkereskedelmi miniszterét, a csehszlovák-etiópiai gazdasági és tudományos-múszaki együttműködési, valamint kereskedelmi vegyesbizottság 5. ülésén részt vevő etióp küldöttség vezetőjét. Áttekintették a két ország együttműködésének eredményeit és jelenlegi helyzetét, s megállapították, hogy ez az együttmúködés a két ország népe hagyományos barátságának szellemében fejlődik. Ľubomír štrougal és Wollie Sekol hangsúlyozta, hogy mindkét fél érdeke a csehszlovák-etióp kapcsolatok további elmélyítése és kiszélesítése. A fogadáson részt vett Bohumil Urban külkereskedelmi miniszter és Wondwossen Hailu, a Szocialista Etiópia csehszlovákiai nagykövete. Prágában tegnap megkezdődött a csehszlovák-etiópiai gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési, valamint kereskedelmi vegyesbizottság 5. ülése. A csehszlovák küldöttséget Bohumil Urban, az etiópiai küldöttséget pedig Wollie Sekol vezeti. a hozamokra és a tervfeladatok teljesítésére. Bár a gabonafelvásárlás állami tervét több mint 100 százalékra teljesítették, s a kerület mezőgazdasági dolgozói a kenyérgabona és a malátaárpa felvásárlási feladatainak is eleget tettek, a termelési tervet csak 84 százalékra teljesítették. Ignác Janák elvtárs nagyra értékelte a mezőgazdasági dolgozóknak a gabona gyors, jó és veszteségmentes betakarítására tett erőfeszítéseit, amelyeknek köszönhetően részben sikerült ellensúlyozni a termelési veszteségeket. Hangsúlyozta, hogy ez a nem könnyű mezőgazdasági év próbára tette a szervezőmunkát az irányítás minden szintjén. Az egész mezőgazdasági év eredményeiről azonban a következő napok és hetek döntenek, mivel még hátra van a kukorica betakarítása. Ezért szükséges, hogy a mezőgazdasági vállalatok kom- (Folytatás a 2. oldalon)