Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1986-08-18 / 193. szám, hétfő
Dicső napokra emlékeztek Tüntetések, újabb áldozatok a Dél-afrikai Köztársaságban Jeese Jackson angolai látogatása (Folytatás az 1. oldalról) küldöttsége Miroslava Némcová- nak, a Központi Bizottság alelnökének vezetésével. Jelen volt Zlatica Funková, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának titkára, Samuel Kodaj vezérezredes, az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Központi Bizottságának elnöke és más vendégek. Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: a szlovák nemzeti felkelés évfordulója az idén a nemzetközi békeévben kiváló alkalom arra, hogy a nők kifejezzék békevágyukat, és fokozzák részvételüket a békeharcban. Megemlékezett a Rimaszombati járás forradalmi hagyományairól, (Folytatás az 1. oldalról) lehetővé. A szovjet mezőgazdasági dolgozók az állattenyésztésben is alkalmazzák a biotechnológiákat. Az Azerbajdzsáni SZSZK-ban laboratóriumokat létesítettek a tehenek megtermékenyítésének javítására. Ezekben alkalmazzák majd a nyitrai (Nitra) szakemberekkel közösen megoldott kutatási feladatok eredményeit is. A szovjet részlegen több élelmiszer-ipari terméket is láthatunk. Azerbajdzsánban évente 60 féle gyümölcsbefóttet és zöldségsalátát, 15 féle alkoholmentes üdítőitalt, sokfajta hentesárut, halételt és pékárut gyártanak. A kiállítás látogatói a szovjet részlegben eredeti azerbajdzsáni teát kóstolhatnak meg a Csajhan teázóban. Egyúttal megismerkedhetnek több tájjellegű ételiéi, és az Ural boltban a szovjet áru gazdag kínálatából válogathatnak. A Nyitrai Állattenyésztési Kutatóintézet részlegén is a biotechnológiák kihasználását mutatják be az állattenyésztés intenzifikálásá(Folytatás az 1. oldalról) tak raktáraikba a közép-szlovákiai földművesek. Ugyancsak örvendetes, hogy idén sokkal nagyobb a kiváló minőségű gabona részaránya. Az eddig felvásárolt búza csaknem 65 százalékának litersúlya eléri a 780-800 grammot, a sikértartalom pedig szintén jobb a vártnál. A legtöbb kiváló minőségű szemestermény a Nagykürtösi (Veľký Krtíš), a Rimaszombati (Rimavská Sobota), a Losonci (Lučenec) és a Žiar nad Hronom-i járás gabonaföldjeiról került a felvásárlókhoz. Az idei aratás szép eredményeit tegnap Közép-Szlovákiában több helyen körzeti béke- és aratóünnepélyen is kiértékelték a földművesek. Rimaszécsen (Rimavská Seč) a helyi Új Világ Egységes Földműves-szövetkezet vezetői a környék tizenegy mezőgazdasági vállalata dolgozóinak szerveztek nagygyűlést és gazdag kultúrműsort, amelyen Emil Terek titkár vezetésével részt vett a rimaszombati járási párt- és állami szervek, valamint a Nemzeti Front tömegszervezeteinek küldöttsége is. majd elmondta, hogy a szlovák nemzeti felkelés hagyatékát ma munkahelyi kötelességeink teljesítésével ápoljuk a legjobban. Litvajová elvtársnó foglalkozott a Szlovákia Nőszövetség feladataival, külön kiemelve a nők szerepét a fiatal nemzedék érzelmi és erkölcsi nevelésében. Az ünnepi gyúlés résztvevői üdvözlő levelet küldtek a CSKP Központi Bizottságának, az SZLKP Központi Bizottságának, a Csehszlovák Nőszövetségnek, és a Szovjet Nőbizottságnak. A találkozó résztvevői az esti órákban megkoszorúzták a szlovák nemzeti felkelés hőseinek emlékműveit Klenovecben és a Tisovec melletti Dielikben. Befejezésül partizántüz mellett idézték fel a 42 évvel ezelőtti eseményeket. -haban. A látogatók megismerkedhetnek itt a közös csehszlovák-szovjet biotechnológiai részleg programjával, mely a távlati feladatokon kívül olyan kutatási feladatokat is tartalmaz, amelyeknek eredményeit már ebben az ötéves tervidőszakban a gyakorlatban is alkalmazhatjuk. Jelentősen hozzájárulnak egész élelmiszer- ipari komplexumunk intenzifikálá- sához, valamint a szovjet mezőgazdasági dolgozók élelmiszer- ipari programjának valóra váltásához. A szakemberek és a látogatók, akik közelebbről meg akarnak ismerkedni ezzel a fiatal tudományággal a kiállítás ideje alatt megtekinthetik a közös csehszlovák-szovjet laboratóriumot, a korszerű genetikai, radiobiológiai laboratóriumokat, műtőt, a Nyitra -Lužiankyi Állattenyésztési Kutatóintézetben, és egyúttal megismerkedhetnek a biotechnológiai központ tevékenységével, amely az idén alakult meg az intézet keretében.- A gabonabetakarítás serény munkával eltelt hetei után mintegy 2000-en jöttek el a béke és az újkenyér rimaszécsi ünnepére - tájékoztatott tegnap Juhász István agrármérnök, .az Új Világ Efsz elnöke. - A nagygyűlésen beszámoltunk a CSKP XVII. kongresszusa határozataiból lebontott feladatok eddigi teljesítéséről, köztük a gabonatermesztés eredményeiről. Rimaszécsen több mint 6 tonnás átlagos hektárhozamot értünk el, és ehhez hasonló szép termésnek örülhetnek a környék többi gazdaságában is. Az ünnepélyről felhívást küldtünk a Csehszlovák Békevilágtanács címére,-lySzudáni gép katasztrófája (ČSTK) - A szudáni felkelők szombaton lelőtték a Sudanair légitársaság polgári repülőgépét, amelynek fedélzetén mintegy 60 ember tartózkodott. A hivatalos szudáni hírügynökség közlése szerint az incidens röviddel az ország déli részén fekvő Malakalból Khartumba repülő gép startja után következett be. A katasztrófát nyilván senki sem élte túl. Indokína Külügyminiszteri konferencia Hanoiban (ČSTK) - Hanoiban megkezdődött az indokínai országok külügyminiszteri konferenciája. A tanácskozáson laoszi részről Phoune Sipraseuth, kambodzsai részről Hun Sen és vietnami részről Nguyen Co Tchah vesz részt. A miniszterek az indokínai országok közötti testvéri együttmüködés és szolidaritás további elmélyítéséről folytatnak tárgyalásokat és áttekintik a délkelet-ázsiai békéért, stabilitásért és együttműködésért vívott harc időszerű feladatait. A vietnami külügyminisztérium közölte, a kínai félnek átadnak 27 kínai állampolgárt, akiket Vietnamban a határ törvénytelen megsértéséért vettek őrizetbe. A döntést Hanoiban a két állam közelgő nemzeti ünnepe alkalmából, s humánus céloktól vezettetve hozták - hangsúlyozta a VNA hírügynökség jelentése. (ČSTK) - Szokásos szombati rádióbeszédében Ronald Reagan amerikai elnök élesen támadta a képviselőházat, amely a kormány terveivel ellentétben több módosítást hajtott végre az október 1-én kezdődő 1987-es pénzügyi év katonai költségvetésére vonatkozó törvényjavaslaton. Az elnök eredetileg úgy tervezte, hogy rádióbeszédében az űrrepülésekkel kapcsolatos tervekkel fog foglalkozni. A kongresszus azonban pénteken befejezte ülésszakát, s a Fehér Ház számára eléggé lesújtó néhány döntésére reagálnia kellett. Reagan azzal fenyegetőzött, hogy megvétózza azt a törvénytervezetet, amely magában foglalja a müholdromboló fegyverek kísérleteinek betiltását, az egy kilotonnánál erősebb atomrobbantások megszüntetését, a bináris vegyi fegyverek gyártására szánt összegek elutasítását és a „csillagháborús“ program kiadásainak az idei év szintjén történő befagyasztását. Reagan felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a Kongresszus Szovjet - amerikai konzultációk (ČSTK) - Stockholmban szovjet-amerikai konzultációk folytak az európai bizalom- és biztonság- erősítő intézkedésekről. A pénteken befejeződött tanácskozáson a szovjet küldöttséget Oleg Grinyevszkij, az amerikai delegációt Robert Barry vezette. A konzultációkra a külügyminiszteri találkozó előkészületei keretében került sor. Ugyancsak befejeződtek azok a szovjet-amerikai konzultációk, amelyek Washingtonban a múlt héten folytak a kétoldalú kapcsolatok kérdéseiről, ezen belül konzuláris ügyekről, a tudományos és kulturális cseréről. A szintén a külügyminiszteri találkozóra való előkészületek keretében lezajlott konzultációk Bemard Kalb amerikai külügyi szóvivő értékelése szerint építő jellegűek és tárgy- szerűek voltak. Beiktatták Balaguert (ČSTK) - A Dominikai Köztársaságban szombaton beiktatták az ország új elnökét, Joaquin Balaguert, aki a Keresztényszociális Reform Párt jelöltjeként az idén májusi 'választásokon aratott győzelmet. Balaguer beiktatásán Santo Domin- góban több latin-amerikai vezető vett részt, köztük Daniel Ortega nicaraguai elnök. Jelen volt George Shultz amerikai külügyminiszter is, aki Santo Do- mingóba tartva megszakította útját Haitin. A haiti vezetőkkel több megállapodást írt alá, amelyek egyebek között 20 millió dolláros gazdasági segélyt irányoznak elő. Amerikai külügyminiszter egyébként Shultz mostani látogatását megelőzően 1912-ben járt utoljára Haitin. (ČSTK) - A Dél-afrikai Köztársaságból érkező jelentések szerint a színes bőrűek lakta városnegyedekben tovább folytatódtak az apartheid-ellenes tüntetések. A rendőrség beismerte, hogy a pénteki és szombati nap folyamán 15 embert lőttek le a megmozdulások elleni hadműveletek során. Johannesburgban két fehér bőrű iskolás gyermekek csoportjára nyitott tüzet, Transvaal tartományban élve égettek el négy négert. Jesse Jackson, az ismert amerikai néger polgárjogi harcos afrikai körútja során szombaton Angolába érkezett. Élesen elítélte a washingtoni kormány Afrika- politikáját. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok ellenséges Angolával szemben és az UNITA kormányellenes szervezetet támogatja. Jackson tiszteletes üzletemberek, tudósok és újságírók csoportja élén már járt Nigériában nem volt hajlandó megszavazni a hadászati fegyverek gyártására kért összegeket, ha azok a szovjet -amerikai SALT-II szerződés megsértését eredményezik. Reagan azt állította, a képviselőházi döntések veszélyeztetik az Egyesült Államok nemzetbiztonságát, s leszögezte, ha a katonai költségvetés törvényjavaslatát ebben a formában terjesztik elé, megvétózza azt. * * * Amerikai sajtójelentések szerint a korábbi kormányokban magas pozíciókat betöltő néhány politikus a SALT-II szerződés következetes betartására szólította fel Reagant. Shultz külügyminiszterhez intézett levelében Harold Brown, Melvin Laird és James Schlesinger egykori hadügyminiszterek, továbbá Cyrus Vance volt külügyminiszter és Brent Scowcroft volt elnöki nemzetbiztonsági tanácsaÚj miniszterek a (ČSTK) - A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Va- szilij Zaharovot kulturális, Jurij Beszpalovot vegyipari miniszterré nevezte ki. Zaharov 1934-ben született, a Leningrádi Állami Egyetemen szerzett diplomát, a gazdaságtudományok doktora. 1973-tól párttisztségeket látott el a leningrádi területi pártbizottságon. 1983-ban lett az SZKP KB propaganda osztályának helyettes vezetője s 1986 januárjában választották a moszkvai városi pártbizottság másodtitkárává. Az SZKP KB tagIMF-döntés Peruval szemben (ČSTK) - A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) közölte, leállítja a hitelek folyósítását Perunak, amely nem volt képes teljes mértékben törleszteni a korábbi kölcsönök kamatait. Peru 705 millió dollárral tartozik a Nemzetközi Valuta Alapnak, ám a magánbankokkal, főleg az amerikai pénzintézetekkel szembeni tartozásai 14 milliárd dollárra rúgnak. Alan Garcia perui elnök elítélte a Nemzetközi Valuta Alap döntését. Sajtóértekezleten rámutatott, így tovább súlyosbodik az ország jnár amúgy is bonyolult gazdasági helyzete. Közölte, kormánya intézkedéseket hoz a perui állami érdekek védelmében. Hét latin-amerikai ország - Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Mexikó és Panama - legnagyobb szakszervezeti központjainak vezetői Limában ugyancsak elítélték a Peruval szemben hozott döntést. A szak- szervezeti vezetők a perui fővárosban az idén októberre tervezett, a latin-amerikai integráció és az eladósodás problémáival foglalkozó konferenciát készítik elő. Harareban a zimbabwei belügyminiszter egy nagygyűlésen az afrikai frontországok feladataival foglalkozott. Többek között hangsúlyozta, a Dél-afrikai Köztársaság által fenyegetett államoknak közösen kell erősíteniük védelmi képességüket és egységüket. Hakk lemondását követelik (ČSTK) - A pakisztáni városokban, amelyekben az elmúlt napok során többezres rendszerellenes tüntetéseket rendeztek, a muzulmán ünnepre való tekintettel vasárnap viszonylagos nyugalom volt. A demokrácia helyreállításáért harcoló ellenzéki mozgalom mára hirdetett országos akciókat. Ezeken elsősorban Ziaul Hakk elnök azonnali lemondását és általános választások kiírását fogják követelni. dó szorgalmazta, a kormánynak a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló szerződés tekintetében is az eredeti állásponthoz kell tartania magát. Reagan elnök meghozta döntését egy új űrrepülőgép felépítéséről, amely az idén januárban felrobbant Challengert fogja helyettesíteni - közölte Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője. Az új űrrepülőgép 2,8 milliárd dollár költséggel 1991-ig épül fel. A szóvivő nem titkolta, hogy tudományos kutatási célok mellett katonai feladatokat is el fog látni. Egyben tagadta, hogy a döntés része az űrfegyverkezési programnak. Az NBC tévéállomás egyik szombati műsorában azonban épp arra mutatott rá, hogy az új űrrepülőgép kulcsfontosságú lesz a „csillagháborús“ program megvalósítása szempontjából. Szovjetunióban ja, az OSZSZK Legfelsőbb Tanácsának képviselője. Beszpalov 1939-ben született, a kazanyi vegyipari intézetben szerzett diplomát és elvégezte az SZKP KB társadalomtudományi akadémiáját. A műszaki tudományok doktora. 1961 tői vegyipari üzemekben dolgozott, 1979 után az SZKP KB apparátusában töltött be felelős tisztségeket. 1984-ben nevezték ki az SZKP KB vegyipari bizottságának helyettes vezetőjévé. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége Vlagyimir Lisztovot, a Szovjetunió eddigi vegyipari miniszterét felmentette tisztségéből. Lisztovot más munkakörrel bízzák meg. Bombamerénylet egy iráni városban (ČSTK) - Komm iráni városban szombaton egy bombamerénylet során 11 ember meghalt és több mint 100 megsebesült. Hírügynökségi jelentések szerint a pokolgépet az egyik mecset közelében parkoló gépkocsiban helyezték el. A helyszínen éppen zarándokok gyülekeztek. Az ÍRNA azt jelentette, az áldozatok között 4 gyermek és 3 nő volt. A robbanás 10 üzletben károkat okozott és 50 méter távolságban betörte az ablakokat. Az iráni hírügynökség szerint a merénylet imperialista ügynökök műve. Az iraki-iráni frontról továbbra is ellentmondó jelentések érkeznek. Teheránban azt közölték, az iráni légierő szombaton két iraki vadászgépet lőtt le, amelyek Khu- zesztán tartományban ipari üzemeket bombáztak. A bagdadi rádió csak egy gép elveszítését ismerte be. Az iraki közlemény szerint ez a repülőgép múszaki hiba miatt zuhant le a bevetésről való visszaúton. Takarékoskodjunk a vízzel! (CSTK) - Ismerős hang - csöpög a vízcsap, amelyhez sajnos sok háztartásban inkább hozzászoknak, minthogy kijavítanák a hibát. Ez naponta 200 liter vízveszteséget jelent. Egy bratislavai lakos napi fogyasztásának fele ez a mennyiség. Az így elfolyt vizet a mérötechnika hiánya és az is „támogatja“, hogy a víz ára nem ösztönöz takarékosságra, bár a jó minőségű víz egyre nagyobb érték. A gyakran nehezen nyert jó minőségű víz elosztására olyan veszteségek jellemzőek, amelyek más termelésben nem fordulnak elő. Senki sem tudja elképzelni, hogy száz bármilyen ipari vagy más termék közül tizenhat útban a termelőtől a fogyasztóig egyszerűen elvesszen. Ilyen károk keletkeznek Szlovákiában a vezetékes vízhálózatban! Ennek legfőbb oka, hogy a vizvezeték-hálózat, főleg a városközpontokban, elöregedett, vagyis gyakran hibásodik meg. A vízművek néhány dolgozója azzal érvel, hogy a javítási költségek az elért megtakarításokhoz viszonyítva aránytalanul nagyobbak. A párt és állami szervek határozatai kimondják, hogy előtérbe kell helyezni a lakosság jó minőségű ivóvízzel való ellátását. Az elmúlt három év alatt Szlovákiában a la- kossságnak nyújtott Ívóvíz-szolgálta- tás 287 millió köbméterről 323 millió köbméterre emelkedett évente. Az ezzel kapcsolatos feladatot teljesítjük ugyan, de még így is vannak Szlovákiában vízgazdálkodási szempontból ráfizetéses területek. Takarékoskodjunk a vízzel! Ésszerű felhasználásával járulhatunk hozzá legnagyobb mértékben ahhoz, hogy a jövőben is elegendő jó minőségű víz álljon rendelkezésünkre. Minden területen alkalmazzák a legújabb tudományos ismereteket Az utolsó hektárok következnek A KATONAI KÖLTSÉGVETÉS LEFARAGÁSA MIATT Reagan élesen bírálta a képviselőházat Washingtoni bejelentés az új űrrepülőgépről ÚJ SZÚ 2 1986. VIII. 18.