Új Szó, 1986. július (39. évfolyam, 152-178. szám)
1986-07-10 / 160. szám, csütörtök
ÚJ szú 7 ♦ 1986. VII. 10. JÓAKARAT-VERSENYEK ,qCKB4 Szenzációs világcsúcs rúdugrásban Szergej Bubka: 601 cm! • Világrekordok kerékpározásban • Kadlec nyerte a futást • Sportolók a békéért Kiküldött munkatársunk, Urbán Klára jelenti Kedden Moszkvába érkezett Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A repülőtérről egyenesen a Lenin-stadiónba hajtatott, ahol az atlétikai versenyek folytak. A stadionban titkon mindenki reménykedett abban, hogy a rúdugrás világcsúcstartója, a szovjet Szergej Bubka ezúttal túljut a hatméteres álomhatáron. A népes közönség nem is csalódott a remek sportemberben. Bubka ellenfele végül már csak önmaga volt, s ezen az estén teljesített mindössze három ugrásával (előbb 570, majd 585 cm), 601 cm-re javította a világrekordot. Senki sem bánta meg, aki ellátogatott a kerékpáros versenyek színhelyére, mert már az első számban, a repülőverseny selejtezőjében két parádés világcsúcs született. A férfiak selejtezőjében az NDK-beli Hübner kerekezése után 10,224 mp-en állt meg az óra, míg a nőknél a repülőszámban a szovjet Szalumjae 11,489 mp alatt tette meg a 200 métert, ami 62,61 km/órás átlagsebességnek felel meg. Mindkét eredmény új világcsúcs! Az öttusázók a lőtéren vetélkedtek. Nagy volt az idegesség, amit az is bizonyít, hogy tavaly a minszki VB-n, ahol az elsó három 200 kört lőtt, míg most az első négy csak 197-et. A csehszlovák versenyzők közül Kadlecnek ment a legjobban, 195 kört ért el. A nap krónikájához tartozik még, hogy a Szojuz-Apolló úrrandevú résztvevői - Leonov, Kubászov és Stafford - találkoztak az újságírókkal. A találkozón, amelyen neves szovjet, amerikai és kanadai sportolók is részt vettek, a hármasugrás világcsúcstartója, Willy Banks olvasta fel a Jóakarat-versenyeken résztvevők felhívását a béke megőrzésére, az enyhülés segítésére, a népek barátságának erősítésére. Pályakerékpár 'A krilatszkojei pályán mindenki ott volt, aki számít valamit e sportágban. A tavalyi vb repülöversenyének nyolc legjobbja közül öt körözött itt. Az 1000 m-es állórajtos időfutamban a csehszlovák Hájeknek sikerült a legjobb négy közé jutnia, de a dobogóra már nem, jóllehet a bronzéremtől mindössze 0,579 mp-cel maradt el. Eredmények - 100 m-es állórajtos idöfutam: 1. Bremanis 1:03,56, 2. Msedlisvili (szovjetek) 1:04,58, 3. Ganske (NDK-beli) 1:05,42, 4. Hájek 1:06,00. 4000 m egyéni üldözöver- seny: 1. Jekimov, 2. Umaras, 3. Spudnov (szovjetek)... 6. Fišer (csehszlovák). A férfi 200 m-es sprintverseny selejtezője: 1. Hübner 10,22, 2. Hesslich (NDK-beliek) 10,29, 3. Kovs (szovjet) 10,43... 8. šustr (csehszlovák) 10,77. Női röplabda Csehszlovákia - KNDK 3:0 (9, 0, 9). A KNDK az első fordulóban az Egyesült Államok ellen győzött, ezúttal azonban gyenge formában játszott, amit az is tanúsít, hogy a második játszmában a csehszlovák lányok 0-ra győztek. További eredmények — B- csoport: Egyesült Államok - Japán 1:3, A-csoport. NDK - NSZK 3:2, Szovjetunió - Peru 3:1. Atlétika A nagy szám természetesen a rúdugrás volt. Tizenegyen kezdenek 540 cm-en. Szergej Bubka 570-en száll be - melegíteni. Ugrásán látszott: nagyszerű formában van, közte és a léc között vagy negyven centiméter volt. Azután az 585 is elsőre sikerül a rúdki- rálynak. Ezt követően Szergej Bubka egy cm-rel a hat méter fölött repült át a lécen, és ezzel a teljesítménnyel sporttörténelmet írt. EREDMÉNYEK - férfiak - 800 m: 1. Gray 1:46,52, 2. Redwine (amerikaiak) 1:46,89, 3. Tirop (kenyai) 1:47,05, 1500 m: 1. Jakovljev 3:39,06, 2. Lotorjev (szovjetek) 3:40,18, 3. Scott (amerikai) 3:40,31, 4x400 m váltó: 1. Szovjetunió 3:01,25, 2. Egyesült Államok 3:01,47, 3. Elefántcsontpart 3:13,51, 3000 m akadály: 1. Melzer (NDK-beli) 8:23,06, 2. Marsh (amerikai) 8:23,92, 3. Matyusenko (szovjet) 8:25,73, rúdugrás: 1. Szergej Bubka 601 - világcsúcs (régi: Bubka 600, 1985), 2. Gatuilin (szovjet) 580, 3. Bell (amerikai) 575, súlylökés: 1. Szmir- nov 21,79, 2. Gavrjusin (szovjetek) 21,09, 3. Brenner (amerikai) 20,62. Nők - 200 m: 1. Marshall (amerikai) A mai műsor Nói kosárlabda: Bulgária- Jugoszlávia, Csehszlovákia- Brazília, Szovjetunió - Egyesült Államok. Pályakerékpár: női üldöző- verseny, elődöntő, férfi üldöző- verseny, elődöntő, férfi és női sprintverseny, elődöntők; férfi és női üldözóverseny, döntők; női sprintverseny, döntő. Vízilabda: Egyesült Államok - Görögország, Magyar- ország - Hollandia, Szovjetunió - NSZK. Ritmikus sportgimnasztika: szerenkénti döntők. Női műugrás: döntők. 22,12, 2. Kasprzyk (lengyel) 22,13, 3. Barbasina (szovjet) 23,27, 500 m: 1. Bondarenko 15:03,51, 2. Ulmaszova (szovjetek) 15:05,50, 3. Bremser (amerikai) 15:11,78, 4x400 m váltó: 1. Egyesült Államok 3:21,22, 2. Szovjetunió 3:21,99, 100 m gát: 1. Donkova (bolgár) 12,40, 2. Oskenat (NDK-beli) 12,62, 3. Zagorcseva (bolgár) 12,72, gerely: 1. Felke (NDK-beli) 70,78, 2. Kosztjucsenkova (szovjet) 61,28, 3. Jermolovics (szovjet) 60,53. Öttusa öttusában a férfiak és a nők az utolsó előtti számban a lőtéren vetélkedtek. A férfiaknál mind egyéniben, mind a csapatversenyben a Szovjetunió diadalmaskodott. A nőknél a szovjet Andrejeva mellett csapatban Franciaország győzött. Eredmények - férfiak, egyéni: 1. Goszudarjev 197, 2. Kirijenko 197, 3. Lipejev (szovjetek) 197... 10. Kadlec 195. Csapat: 1. Szovjetunió 3110, 2. Olaszország 2956, 3. Bulgária 2912. Összetett egyéni: 1. Juferovi 4362, 2. Jagorasvili 4326, 3. Svarc (szovjetek) 4282. Csapatban: 1. Szovjetunió 12 809, 2. Lengyelország 11 966, 3. Magyarország 11 904... 6. Csehszlovákia 11 457 pont. Nők, egyéni: 1. Andrejeva (szovjet) 198, 2. Norwood (amerikai), Meyer (NSZK-beli), Kotowska (lengyel) 196. Csapat: 1. Franciaország, NSZK és Szovjetunió egyaránt 2890 pont. Összetett egyéni: 1. Cserneckaja (szovjet) 4190, 2. Moresse (francia) 4172, 3. Kotowska (lengyel) 4158... 8. Tulok (magyar) 3958. Csapatverseny: 1. Lengyelország 11 928, 2. Franciaország 11 706, 3. Szovjetunió 11 688... 5. Magyarország 11 396 p. Az utolsó számban, a 4000 m-es futásban a csehszlovák Milan Kadlec győzött. A férfiak összetett ferse- nyét a szovjet Jagorasvili nyerte. A nőknél a szovjet Cserneckaja és Lengyelország bizonyult a legjobbnak. Férfiak, 4000 m futás: 1. Kadlec 12:14,0, 2. Goszudarev (szovjet) 12:24,5, Csapatverseny: 1. Szovjetunió 3798, 2. Lengyelország 3591, 3. Csehszlovákia 3528. Egyéni összetett: 1. Jagorasvili 5581, 2. Avgyejev 5521, 3. Svarc (szovjetek) 5495 p. Összetett csapatverseny: 1. Szovjetunió 16 607, 2. Lengyelország 15 557, 3. Magyarország 15 294 p. A nők végső sorrendje, egyéni: 1. Cserneckaja (szovjet) 5280, 2. Moresse (francia) 5175, 3. Norwood (amerikai) 5175 p. Csapatverseny: 1. Lengyelország 15 183, 2. Szovjetunió 14 913, 3 NSZK 14 882. LEGÚJABB - NÓI RÖPLABDA: Egyesült Államok - Csehszlovákia 3:1 (-11, 14, 10, 4) Peru - NSZK 3:0, Szovjetunió - NDK 3:0 NÓI KOSÁRLABDA: Jugoszlávia - Csehszlovákia 65:61 (31:38), legeredményesebbek: Nikolics 20, Dornik 11, ill. Kalužá- ková 15, Zárevúcka 12; Egyesült Államok - Bulgária 67:58 (35:33). VÍZILABDA: Magyarország - NSZK 10:10 (1:1, 2:2, 3:5, 4:2), Egyesült Államok - Hollandia 12:5 (3:1, 2:3, 3:1, 4:0), Szergej Bubka ismét kozmikus magasságban Szergej Bubka a világ első és egyetlen hatméteres rúdugrója Moszkvában a Jóakarat-versenyeken folytatta világcsúcssorozatát. A Lenin-stadionban ismét kozmikus magasságot győzött le, méghozzá szenzációsan, hiszen mindössze három kísérlete volt: 570-en kezdett, majd az 585-öt és az új világcsúcsot jelentó 601 cm-t is első kísérletre teljesítette. A sikeres ugrást követően természetesen mi is igyekeztünk szóra birni azt a sportolót, akit Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke a világ jelenlegi legjobb atlétájának nevezett. A próbálkozás nem is volt nehéz, ugyanis Szergej és edzője, Vitalij Petrov régi jó ismerős, rendszeres vendégei a bratislavai P-T-S-rendezvénynek. 0 Szergej, mit érzeti ott fönn a magasban, amikor átjutott a léc fölött?- Nem tudnám megmondani, mert olyankor csak az ugrásra figyelek. Amikor repülök nem gondolkodom .. 0 Nemrégiben Bratislavában új rudakat kapott. Ezzel ugrottá a világrekordot?- Nem, még a tavaly érkezett rúddal. Amit most Bratislavában kaptam háromszáz grammal könnyebb a réginél, de sajnos nem elég kemény. Nem lehet vele túlságosan nagy magasságot elérni. 0 Ha értesüléseink nem csalnak, a luzsnyiki stadionról annakidején úgy nyilatkozott, nem szerencsés a rúdugrók számára. Fönntartja ezt az állítását? 0 Igen, ma is ezt mondom. A magyarázat pedig a következő: hirtelen változik a szél a stadionban, ez pedig nem kedvez a rúdugróknak. Kedden szerencsére . szélcsend volt. 0 Ez a világcsúcsa külön ajándék a Jóakarat- versenyeknek ?- Magától értetődik. Eddig minden rekordomat külföldön ugrottam, ugye a legelsőt, az 585-öt két éve éppen Bratislavában, aztán a történeti 600-at Párizsban. Ezért már szerettem volna a hazai közönséget is megajándékozni. Nos, sikerült. Persze kettős ajándék részemről a 601 cm. Kisfiam a verseny napján volt egyéves. 0 Mi igaz abból, hogy edzésen jócskán túljutott a 610 cm-en is?- Ez így nem pontos állítás. Edzésen ugyanis nem léc, hanem gumizsinór fölött ugróm, ezért nem lenne helyes számokról beszélni. 0 A 601 centiméter elsőre sikerült. Ezután mindenki várta a folytatást...- Egy új magasság legyőzése mindig bizonyos lélektani stresszt jelent a versenyzőnek, ezért úgy érzem, nem helyes folytatni. Persze, más lenne a helyzet, ha ellenfeleim kényszerítenek rá... 0 Ha már az ellenfeleknél tartunk, mi a véleménye, képesek ók Is hat méteren felül ugrani? Vagy talán Szergej Bubka egyetlen Igazi riválisa a magasság?- Nem ismerem pontosan ellenfeleim felkészülését, de úgy hiszem, ők is feljebb akarnak jutni. 0 A távolugró Bob Beamon szenzációs 890 cm-es ugrása után kijelentette: a kilenc méter rövid Idó kérdése. Csaknem húsz év elteltével még mindig érvényes a világcsúcsa... Ml a véleménye, a rúdugrásban mennyi Idó kell a hétméteres határ legyőzéséhez?- Nem szeretnék Beamon sorsára jutni, hogy aztán mondjuk harminc esztendő elteltével nekem is azt mondják az újságírók: a világba beszéltem. Véleményem szerint minden lehetséges, csak éppen az időt nehéz megjósolni. A világ első számú rúdugrójának ünnepélyes dekorálását - Juan Antonio Samaranchnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének és Primo Nebiolónak, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökének kérésére - a Jóakarat-játékok zárónapjára halasztották. Az indok egyszerű: a világ sportjának két magasrangú tisztségviselője azt szeretné, ha e jelentős eseménynek minél több nézője lenne. Szergej Bubka az aranyérmet Samaranch kezéből veszi majd át. (-bán) Szergej Bubka, a világ legjobb rúdugrója volt a Jóakarat■ versenyeken a keddi nap hőse: 601 cm-es ugrásával egy centimétert javított 1985-ben felállított világcsúcsán. A szovjet atlétának mindössze három kísérlete volt a luzsnyiki stadionban. Elsőre teljesítette az 570- et, majd az 585-öt és a világcsúcsot jelentő magasságot is (ČSTK-felv.) Gromiko fogadta Samaranchot (ČSTK) - A moszkvai Jóakaratjátékok magas sportszínvonalát és politikai jelentőségét méltatta szerdán Moszkvában Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, amikor találkozott az újságírókkal. A NOB támogatja mindazokat a nemzetközi sporttalálkozókat, amelyek elősegítik a világ sportjának fejlesztését és az olimpiai gondolatok elterjedését - hangoztatta Samaranch. A moszkvai versenyek vitathatatlanul hozzájárulnak e nemes célok megvalósításához, és jelentős mértékben előmozdítják a nemzetek közötti kapcsolatok elmélyítését. Nagyra értékelte Szergej Bubka, szovjet rúdugró keddi teljesítményét, és ezzel kapcsolatban megállapította: „Bubka teljesítménye arról tanúskodik, hogy milyen óriási lehetőségek állnak napjainkban a sport előtt. Meggyőződésem, ez a sportoló még sokkal értékesebb teljesítményekre is képes“. A Jóakarat-játékok nem konkurálhatnak az olimpiai játékoknak, jóllehet világméretű jelentősége van ezeknek a versenyeknek is, mondotta a továbbiakban. A moszkvai játékokat a sportolók felkészülésnek tekintik az olimpiai küzdelmekre, és az olimpiai érmek jelentik számukra a legmagasabb elismerést. Samaranch beszélt az 1988- as olimpiai játékok előkészületeiről is. Elmondotta, a NOB e hónap végéig várja a KNDK és Dél-Korea komplett javaslatait a játékok megszervezésére. Samaranch szerint Szófiának nagyon komoly esélye van az 1992-es téli olimpiai játékok megrendezésére. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét szerdán Moszkvában fogadta Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A találkozón megvizsgálták az olimpiai mozgalom és a nemzetközi sportegyüttműködés néhány kérdését. Andrej Gromiko hangsúlyozta, hogy a szovjet állam síkra száll a sportkapcsolatok fejlesztéséért, és nagy jelentőséget tulajdonít a nemzetközi olimpiai mozgalomnak, mert az olimpiai gondolat elősegíti a kölcsönös megértést, a nemzetek közötti együttműködést és barátságot. Juan Antonio Samaranch kidomborította a szovjet sportszervezetek jelentős szerepét a nemzetközi sportéletben és az olimpiai mozgalomban. Az 1988-as olimpiai játékok megrendezésének színhelyével összefüggésben Andrej Gromiko kiemelte, a szovjet fél támogatja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság javaslatát, hogy az olimpiát Észak- és Dél- Koreában rendezzék meg. Ez előmozdítaná a helyzet javulását a félszigeten és e kiemelkedő akció zökkenőmentes lefolyását. E kérdés helyes megoldásához hozzá kellene járulnia a Nemzetközi Olipmiai Bizottságnak is. A béke követei a csehszlovák külügyminiszternél (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter, az ENSZ-év és a nemzetközi békeév rendezvényeit koordináló csehszlovák bizottság elnöke tegnap Prágában fogadta a Ki- jev-Prága-Montreal-New York nemzetközi kerékpáros-béketúra csehszlovákiai, kanadai, szovjetunióbeli és USA-beli résztvevőit. A fogadáson jelen volt Tomáš Trávniček, a Csehszlovák Nemzeti Front KB alelnöke, Bedŕich švestka, a Csehszlovák Békebizottság elnöke és több mát személyiség, köztük a Szovjetunió és Kanada csehszlovákiai nagykövetségének képviselői. Beszédében Bohuslav Chňoupek hangsúlyozta, hogy Csehszlovákiának a nemzetközi politikában és a nemzetközi kapcsolatok területén tett erőfeszítései arra irányulnak, hogy békében éljünk minden néppel és országgal, tekintet nélkül a politikai, az államberendezés tekintetében fennálló és az ideológiai különbségekre. Hangsúlyozta, hogy a szocialista Csehszlovákia kormánya és népe tántoríthatatlanul és kitartóan küzd a világbékéért és a nemzetközi biztonságért. A nemzetközi verseny résztvevői nevében Jurij Oszkolszkij, a szovjet csapat kapitánya szólalt fel. A verseny résztvevői a tegnapi szünnapon megtekintették Prágát, és megismerkedtek a csehszlovák főváros dicső történetével. A délutáni órákban a Kultúrpalotában jártak. Meglepetések a férfi kosárlabda vb-n (ton) - Spanyolországban a férfi kosárlabda-világbajnokság negyedik napján ismét több érdekes mérkőzésnek lehettek szemtanúi a nézők. Ezek közé tartozik, hogy Franciaország legyőzte Brazíliát, ami azt jelenti, az A- csoportban Zaragózában Spanyolország első helyén kívül még meglehetősen bonyolult a helyzet. Angola képviselői izgalmas összecsapáson legyőzték az esélyesebbnek tartott Ausztráliát, és ez kisebbfajta szenzációt jelent. Azzal is kevesen számoltak, hogy Panama győztesen vonul le a parkettről a Dél-Korea elleni találkozó után. Míg az esélyesnek kikiáltott csapatok, a Szovjetunió az Egyesült Államok, Jugoszlávia és SDanyolország már biztosították részvételüket a seregszemle második körében, továbbá a még szintén veretlen Kanada és Olaszország is reálisan számolhat a továbbjutással, addig további hat hely sorsa majd a hátralevő két napon dől el. Eredmények - A-csoport: Panama - Dél-Korea 111:103 (61:55), Francia- ország - Brazília 93:85 (46:41), B- csoport: Kuba - Uruguay 87:76 (42:28), Ausztrália - Angola 69:74 (34:36), C-csoport: Kínai NK - Puerto Rico 98:84 (48:42), Olaszország - Elefántcsontpart 98:62 (48:35), D-csoport: Argentína - Malaysia 93:73 (53:30), Kanada - Új-Zéland 110:74 (43:48). SPORTHÍRADÓ 0 A grázi nemzetközi viadalon a női műugrást meglepetésre a magyar Gerlach Ágnes nyerte két amerikai, Fischback és Laface elótt. A férfi toronyugrásban az amerikai Jeffrey bizonyult a legjobbnak az NDK-beli Haage előtt. ■ Le Touquet-ben megkezdődtek az idei Soisbault Kupa küzdelmei, amelyen 21 éven aluli női teniszválogatottak vesznek részt. A kupavé- dó Csehszlovákia jól kezdett, 3:0-ra verte Belgiumot, és a negyeddöntőben Lengyelországgal mérkőzik. A lengyel lányok 2:1-re verték Olaszországot. További eredmények: Szovjetunió- Nagy-Britannia 3:0, Argentína- Franciaország 3:0, Hollandia - Spanyolország 2:1, Jugoszlávia - Norvégia 3:0, NSZK - Dánia 3:0. • Csehszlovákia nemzetközi nói sakkbajnokságán a 7. forduló után a szovjet Lityi nszkaja vezet 6 ponttal. A további sorrend: Leszner (lengyel) 5,5, Kas (magyar) és Chiri- cut (román) 5-5, Riedel (NDK-beli) 4,5, Kubíková (csehszlovák) 3,5 pont. • Magyarország 21 éven aluli lab- darúgó-válogatottja a bangkoki nemzetközi tornán 5:1 arányú győzelmet aratott az Ázsia Kupát védő Thaiföld ellen.