Új Szó, 1986. július (39. évfolyam, 152-178. szám)
1986-07-30 / 177. szám, szerda
A gyorsítás stratégiájának nincs alternatívája Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfői vlagyivosztoki beszédének első részét lapunk tegnapi számában közöltük. Japán elsőrendű fontosságú hatalommá változott. Az amerikai atomfegyver első áldozatává vált ország rövid idő alatt hatalmas utat tett meg és szédületes eredményeket ért el az iparban, kereskedelemben, oktatásügyben, tudományban és a technikában. A sikerek nemcsak a japán nép összpontosító képességének, önfegyelmének és energiájának köszönhetők, hanem a „három anti- nukleáris alapelvnek“, is amelyre az ország hivatalosan építi nemzetközi politikáját, jóllehet az utóbbi időben - s erre fel kell hívni a figyelmet - egyre inkább megkerülik ezeket az elveket, akárcsak a japán alkotmány békés rendelkezéseit. Ázsiában és Óceániában azonban más valaminek is tanúi vagyunk. A gyarmatosítás eltiporja a nemzetek méltóságát, az örökölt nyomor, írástudatlanság és elmaradottság, s ugyanakkor a mélyen gyökerező előítéletek a nemzetek közötti bizalmatlanság és gyűlölet- még az egy államban élő nemzetek között is - termőtalaját jelentik. Ezeket a nehézségeket és csö- kevényeket az imperializmus kihasználja, s ezek lokális konfliktusok, etnikai és vallási összetűzések és a politikai labilitás okozói. Mindenütt, ahol a függetlenség jelentős nemzetközi tényezővé válik és ahol kezdenek veszélyben forogni az imperializmus kizsákmányoló érdekei, az imperializmus saját kedvelt eszközeit veti be- a gazdasági zsarolást, az intrikákat, a különböző országok vezetői elleni összeesküvéseket, beavatkozik más országok belügyei- be, támogatja a szeparatistákat, pénzeli vagy közvetlenül felfegy- verzi az ellenforradalmárokat és terroristákat. Pandzsáb, a tamil kérdés, amelyet az imperialisták India ellen akarnak kihasználni, a Kambodzsa és Afganisztán elleni hadüzenet nélküli háború, Mikronézia bekebelezése, beavatkozás a Fülöp-szigeteken, az Új- Zélandra nehezedő nyomás- e néhány példán keresztül is látni, hogy miként működik az imperialista intervenció és diktátum jelenlegi mechanizmusa. A történelmi tapasztalatok, törvények az egyre nagyobb kölcsönös függőség és a gazdaság integrációs követelményei oda vezetnek, hogy keresik a térség országai és más országok közötti megállapodásokhoz és közvetlen kapcsolatok felvételéhez vezető utakat. Ezeknek az országoknak tucatszámra, sőt százszámra vannak égető problémáik, amelyeket vagy a gyarmati múltból örököltek, vagy a jelenlegi fejlődés ellentéteiből erednek. Ezeket az államokat tömbökbe vonják be, korlátozzák őket saját erőforrásaikkal való szabad rendelkezésükben, kénytelenek növelni katonai kiadásaikat, bevonják őket a lázas fegyverkezésbe, gazdaságuk és az egész társadalom életének a mili- tarizálásába. Mindez deformálja a belső fejlődési folyamatokat, feszültséget teremt és magától értetődően gátolja a nemzetek és országok közötti kapcsolatok normalizálását. A Szovjetunió ázsiai és csendes-óceáni ország is és e kiterjedt térség bonyolult problémái hozzá közel állók, mivel közvetlenül érintik. Ebből ered a világ említett hatalmas, annyi különféle államot és nemzetet magában foglaló részével kapcsolatos megfontolt és komplex hozzáállásunk. A vele kapcsolatos álláspontunk a térség realitásainak elismerésén és megértésén alapul. Ilyen irányú érdekeink azonban nem azt jelentik, hogy valamiféle kiváltságokra és különleges helyzetre tartanánk igényt, hogy önző módon próbálnánk mások rovására erősíteni saját biztonságunkat, vagy hogy mások rovására előnyökre törekednénk. A mi érdekünk azt jelenti, hogy egyesíteni kívánjuk az erőfeszítéseket és együtt kívánunk működni minden nemzet arra vonatkozó jogának a maradéktalan tiszteletben tartásával, hogy a saját maga választása szerint éljen és békés feltételek között, függetlenül oldja meg saját problémáit. Szorgalmazzuk az új igazságos kapcsolatok közös kialakítását Ázsiában és a csendes-óceáni térségben. Az utóbbi időben több alkalommal is találkoztam európai országok vezető személyiségeivel és európai államok különböző politikai képviselőivel. Az ember akar- va-akaratlanul is összehasonlítja az ázsiai és az európai helyzetet. A csendes-óceáni térség, mint egész, még nincs olyan mértékben militarizálva, mint Európa területe. Militarizálásának lehetősége ugyanakkor valóban hatalmas, ami végzetesen veszélyes következményekkel járna. Hogy erről meggyőződhessünk, elég a térképre tekinteni. Itt találhatók a legnagyobb atomhatalmak. Hatalmas szárazföldi hadseregeket és erős haditengerészeti flottát, valamint katonai légierőt hoztak létre itt. Több ország tudományos-műszaki és ipari potenciálja - a csendesóceáni térség nyugati részétől egészen keleti határvonaláig - lehetővé teszi a lázas fegyverkezés fokozását. A helyzetet bonyolítják az állandósult konfliktusok is. Ne feledjük, hogy az amerikai imperializmus éppen Ázsiában folytatta 1945 után két legnagyobb háborúját - Koreában és Indokínában. Az utóbbi négy évtizedben nehezen találnánk olyan évet, amikor az ázsiai-csendes-óceáni térség valamely pontján nem lobbant volna fel a háborús tűzvész lángja. Európában folytatódik - rosszul avagy jól - a párbeszéd, a tárgyalások és megállapodások helsinki folyamata, amely bizonyos mértékig stabilizálja a helyzetet és csökkenti a fegyveres konfliktus valószínűségét. Azonban ebben a térségben, amelyről szó van, nem tapasztalható ilyesmi, illetve szinte alig. Ha valami az utóbbi időben változik is, ez nem a jobb irányába történik. Az Egyesült Államok a hetvenes évek második felében széles körű intézkedéseket tett, hogy bővítse fegyveres erőit a Csendes-óceán térségében. Nyomására körvonalazódik a Washington-Tokió-Szöul „militarista háromszög“. E térség atomfegyverrel rendelkező három országa közül kettő - Kína és a Szovjetunió - kötelezte magát arra, hogy elsőként nem alkalmaz i atomfegyvert, az Egyesült Államok a nukleáris fegyverek hordozó eszközeit és atom robbanófejeket helyezett el az egyik válságövezetben - a Koreai-félszigeten- és ezen kívül japán területre is nukleáris fegyverek kilövésére alkalmas eszközöket telepített. Le kell szögezni, hogy a militari- zálás és a katonai veszély fokozódása a világnak ebben a térségében veszélyes méreteket kezd ölteni. A Csendes-óceán a kato- nai-politikai konfrontáció színhelyévé válik. Egyre inkább aggasztja az ott élő népeket és valameny- nyi vonatkozását figyelembe véve- beleértve országunk ázsiai részének biztonságát is - bennünket is aggodalommal tölt el. A Szovjetunió külpolitikájának ázsiai-csendes-óceáni céljai az SZKP nemzetközi tevékenysége átfogó platformjának a részét képezik, amelyet az áprilisi plenáris ülés és a XXVII. kongresszusa dolgozott ki. Ez a platform azonban nem olyan sablon, amelyet minden helyzetben alkalmazni lehet, hanem inkább a tapasztalatból kiinduló elvek és módszerek összessége. Nemzetközi biztonságot, békés együttműködést Tekintettel minderre, hogyan képzeljük el a nemzetközi biztonság és a békés kölcsönös együttműködés megteremtésének folyamatát ebben a hatalmas térségben? A Szovjetunió mindenekelőtt a XXVII. kongresszuson elfogadott elvi irányvonallal összhangban a térségbeli országokkal kivétel nélkül a kétoldalú kapcsolatok felélénkítésére fog törekedni. Sokoldalúan fogjuk szilárdítani barátságunkat és élénkíteni szerteágazó kapcsolatainkat a Mongol Nép- köztársasággal, a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal, a Vietnami Szocialista Köztársasággal, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársasággal és a Kambodzsai Népi Köztársasággal. A barátainkhoz fűződő, az egyenjogúságon és a szolidaritáson alapuló kapcsolatainkat az össz-ázsiai és a csendes-óceáni biztonság részének tekintjük. Most például a Mongol Népköztársaság vezetésével megvitatjuk a Mongóliában tartózkodó szovjet csapatok jelentős része áthelyezésének kérdését. Készek vagyunk bővíteni kapcsolatainkat Indonéziával, Ausztráliával, Új-Zélanddal, a Fülöp- szigetekkel, Thaifölddel, Malaysiával, Szingapúrral, Burmával, Sri Lankával, Nepállal, Bruneivel és a Maldív Köztársasággal, e térség politikai élete legfiatalabb önálló résztvevőjével. Közülük néhánynyal már felvettük a diplomáciai kapcsolatokat, így Pápua-Új Giu- neával, Nyugat-Szamoával, a Tongói Királysággal, a Fidzsi- szigetek Köztársasággal, a Kiribati Köztársasággal, a Naurusz Köztársasággal, Tuvaluval és Vanuatu Köztársasággal. Olyan városban beszélek most, amelytől, amint mondani szokás, kóhajításnyira van a Kínai Nép- köztársaság. Ezért fel szeretném idézni kölcsönös kapcsolataink legfőbb vonásait. Ezek a kapcsolatok különösen fontosak több oknál fogva, már csak azért is, mert szomszédok vagyunk, szárazföldi határaink a világon a leghosszab- bak, tehát mi, gyerekeink és unokáink, mindörökké arra vagyunk ítélve, hogy egymás mellett éljünk. Természetesen nem csak erről van szó. A történelem a szovjet és a kínai népet rendkívül felelősségteljes küldetéssel ruházta fel. A nemzetközi fejlődés sok tekintetben függ ettől a két legnagyobb szocialista országtól. Kapcsolataink az utóbbi években jelentősen javultak. Meg szeretném erősíteni, hogy a Szovjetunió bármikor és bármilyen szinten kész szeriózusan tárgyalni Kínával a jószomszédi kapcsolatok kialakítását célzó további intézkedésekről. Bízom abban, hogy a bennünket egymástól elválasztó határok - szívesebben mondanám, hogy a bennünket összekötő határok - a nem túl távoli jövőben a béke és a barátság határai lesznek. A szovjet emberek megértéssel és tisztelettel tekintenek a Kínai Kommunista Párt által kitűzött célra - az ország korszerűsítésére és a szocialista társadalom perspektivikus felépítésére, amely méltó lenne e nagy nemzethez. Amennyire megítélhető, fő célkitűzéseink Kínával azonosak: a társadalmi és a gazdasági fejlesztés meggyorítása. Vajon miért ne támogathatnánk kölcsönösen egymást és miért ne működhetnénk együtt terveink megvalósításánál ott, ahol ez nyilvánvalóan mindkét fél javára válna? Minél jobbak lesznek kapcsolataink, annál több tapasztalatot cserélhetünk ki. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy a gazdasági kapcsolatokban pozitív változás következett be. Meggyőződésünk, hogy a szovjet és a kínai gazdaság történelmileg létrejött kölcsönös kiegészíthető- sége nagy lehetőségeket teremt e kapcsolatok bővítésére, többek között a határ menti területeken. Az együttműködést érintő egyes nagy problémák szó szerint már az ajtón kopogtatnak. Nem szeretnénk például, ha az Amúr határfolyót „vízi akadálynak“ tekintenék. E hatalmas folyó menti gazdag források és a vízgazdálkodási létesítmények kihasználása történjen a kínai és a szovjet nép közös javára. Az ezzel a kérdéssel összefüggő kormányközi megállapodás közös kidolgozása már folyamatban van. A határvonalat hivatalosan is a fő hajózási útvonal képezhetné. A szovjet kormány pozitív választ készít a Szin-tyiang Ujguri autonóm területet Kazahsztánnal összekötő vasútvonal építésével kapcsolatos segítségnyújtásról. Együttműködést indítványoztunk a Kínai Népköztársaságnak az űrkutatásban, amely felölelhetné kínai űrhajósok kiképzését is. Nagy lehetőségek kínálkoznak a kölcsönösen előnyös cserére kulturális és oktatásügyi téren is. Erre fel vagyunk készülve, és mindezt őszintén óhajtjuk. Most a Japánhoz fűződő kapcsolatokról. Itt is a jobb irányába mutató jelek körvonalazódnak. Jó lenne, ha ilyen irányú fordulat bekövetkezne. Mindkét ország nemzetközi helyzete objektív okoknál fogva olyan, hogy az együttmüködés elmélyítését teszi szükségessé, egészséges, reális alapokon, a múlt problémái által nem terhelt nyugalom légkörében. A folyamat kezdete az év elején már elindult. Sor került a külügyminiszterek kölcsönös látogatásaira és napirendben van ugyanez a legmagasabb szinten. Mindkét ország érdekelt a gazdasági kooperációban. Mindenekelőtt a mi part menti területeinkről van szó, ahol már a japán cégekkel kereskedelmi kapcsolataink vannak. Mérlegelni lehetne közös vállalatok létrehozását a Szovjetunió és Japán egymáshoz közel fekvő területein. Miért ne köthetnénk hosszútávú együttműködési megállapodást az óceán feltárásáról és kincseinek komplex kihasználásáról és miért ne egyeztethetnénk a világűr békés kutatásának és kihasználásának programját? A japánok nyilván a kapcsolatok aktivizálásának azt a módszerét használják, amelyet „gazdasági diplomáciának“ neveznek. Ez szolgálja most a szovjet-japán együttműködést. A Szovjetunió a csendes-óceáni térségben az Egyesült Áramokkal is határos. Szó szerint közeli szomszédság ez - mindössze 7 kilométernyi távolságra egymástól. Pontosan ilyen távolságra van a szovjet Nagy Diamedov-sziget az amerikai Kis Diamedov szigettől. Világos számunkra, hogy az Egyesült Államok nagy csendesóceáni hatalom. Elsősorban abból kifolyólag, hogy a csendes-óceáni partvidéken él az Egyesült Államok lakosságának jelentős része, éppen ezért Amerika nyugati része - amely erre felé inklinál - egyre nagyobb és dinamikusabb szerepet tölt be az egész ország életében. Az Egyesült Államoknak ezenkívül e térségben kétségtelenül nagy és jogos gazdasági és politikai érdekei vannak. Kétségtelen, az Egyesült Államok részvétele nélkül nem lehet megoldani a csendes-óceáni biztonság és együttműködés problémáját úgy, hogy e térség valamennyi országának megfeleljen. Washington mind ez ideig sajnos nem mutatott készséget és nem is gondol józan tárgyalásokra a csendes-óceáni kérdéskörről. Ha azonban ez a téma mégis felmerül, akkor azt ,.a szovjet fenyegetésről“ szóló kitaposott utcácskába terelik és ezt a koholmányt kardcsörtetéssel támasztják alá. A szovjet-amerikai kapcsolatok alakulása Az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyunkkal kapcsolatos álláspontunk ismert. A békés, jószomszédi és egyenjogú kapcsolatokért, a kölcsönösen előnyös együttműködésért szállunk síkra, amelyhez végső soron nagyok a lehetőségek a Távol-Keleten és a Csendes-óceán térségében egyaránt. Ha már az Egyesült Államokra terelődött a szó, röviden említést teszek kapcsolataink jelenlegi legfontosabb vonatkozásáról - a lázas fegyverkezés leállításáról. A Szovjetunió a genfi találkozó után a fegyverzetek korlátozásának és felszámolásának, és e folyamat ellenőrzésének témakörében több átfogó javaslatot tett. Pozitív gesztussal azonban nem találkoztunk. Lényegében ugyanazt adták a tudtunkra, amit Genf előtt. Hogy áthidaljuk az egy helyben topogást, még inkább elébe mentünk az USA-nak - az Egyesült Államok elnökéhez intézett júniusi levelemben új, fontos kompromisszumos indítványokat terjesztettünk elő. Éppen itt-tartózkodá- som idején kaptam meg a választ Reagan elnöktől. Ez megfontolást igényel. Megkezdtük felelősség- teljes és figyelmes tanulmányozását. Számunkra elsősorban az a fontos,* hogy a levélben foglalt javaslatok milyen mértékben felelnek meg az egyenlő biztonság elvének, és hogy lehetővé tesznek-e hatékony közös lépéseket a lázas fegyverkezés leállításának és az űrfegyverkezés megakadályozásának a területén. Ennek alapján határozunk majd további lépéseinkről. Az új szovjet-amerikai legfelsőbb szintű találkozót illetően csak megismételhetem, hogy mi ezt óhajtjuk. Határozottan ellene vagyunk azonban annak, hogy a tavalyi genfi találkozón elért megállapodást csak ígéretként magyarázzák, hogy továbbra is találkoz- gatni fogunk. A legfőbb, amiben akkor Reagan elnökkel megállapodtunk és amit aláírtunk, az a megállapodás, miszerint a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok normalizálására és a nemzetközi helyzet megjavítására fogunk törekedni, és meggyorsítjuk a fegyverzetkorlátozási tárgyalásokat. Az újabb találkozónak is ezt kell szolgálnia. Külföldön gyakran hallunk különböző találgatásokat arról, hogy a Szovjetunió fokozza fegyveres erejét az ország keleti területein. Teljes felelősséggel kijelenthetem, hogy nem teszünk és nem is fogunk tenni semmi mást azon kívül, ami megfelel országunk, barátaink és szövetségeseink minimális védelmi szükségleteinek, tekintettel az amerikai katonai tevékenységre határaink és az ő határaik közelében. Maradéktalanul érvényes ez a közepes hatótávolságú rakétákra is. Azok, akik nem óhajtják a nemzetközi feszültség csökkentését, állandóan azt állítják, hogy úgymond áthelyezhetjük SS-20- as rakétáinkat nyugatról keletre, majd keletről nyugatra. Ezért ismét emlékeztetek rá: javasoljuk Európában az amerikai és a szovjet közepes hatótávolságú rakéták felszámolását. Tehát felszámolását, nem pedig valahova történő átcsoportosításukat. Nyilvánvaló, hogy ez megfelel az ázsiai országok érdekeinek is. El szeretném mondani azt is, hogy a Szovjetunió egyértelműen híve a katonai tömörülések feloszlatásának, az idegen támaszpontok felszámolásának Ázsiában és a Csendes-óceán térségében, valamint a külföldi területen lévő csapatok visszavonásának. A Szovjetunió a Varsói Szerződés tagja. Ez azonban európai védelmi szövetség és kizárólag a szerződésben meghatározott földrajzi kereteken belül tevékenykedik. Határozottan ellenezzük az Egyesült Államok azon kísérleteit, hogy a NATO.„illetékességét“ az egész világra kiterjessze, beleértve Ázsiát és a Csendes-óceánt is. Elképzeléseink az ázsiai és a csendes-óceáni terület biztonságáról nem homokra épülnek. Múltbeli és jelenlegi tapasztalatokat tartanak szem előtt. Nem feledkeztünk meg a „pancsasila“ és Bandung elveiről. Diplomáciai tapasztalataink között pozitív példaként tartjuk számon a koreai tűzszünetet, az 1954-es Indokíná- val foglalkozó genfi konferenciát és a taskenti indiai-pakisztáni megállapodást. Jelenleg is tanúi vagyunk annak, hogy több ország a gyakorlatban próbálja megoldani (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1986. VII. 30.
