Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1986-06-28 / 150. szám, szombat

ÚJ szú 5 1986. VI. 28. A jövő nemzedékére is gondolva Településfejlesztés és az ökológia A Magas-Tátra Szlovákia legje­lentősebb idegenforgalmi köz­pontja, melynek kedvező klímája az év minden szakában kiváló lehetőségeket kínál sportolásra, üdülésre és gyógyulásra. A Kárpát medence központi hegyvonulatá­nak flórája és faunája sok tekintet­ben egyedülálló Európában. A rit­ka szépségű táj értékeinek megó­vása érdekében már a múlt szá­zadban számos hasznos kezde­ményezés látott napvilágot, ám a teljes területre kiterjedő, hatásos természetvédelemről csak 1948 óta beszélhetünk, amikor a Szlo­vák Nemzeti Tanács határozatot hozott a Tátrai Nemzeti Park létesítéséről. Alig tíz esztendő elteltével egy másik rendelkezés fürdóvárosi rangra emelte a Magas-Tátrát. Korunk társadalmának sok­oldalú, dinamikus fejlődése követ­keztében a harminc-negyven év­vel ezelőtt hozott döntések sok tekintetben már elavultak, s ezért is bízták meg a terület átfogó rendezési tervének elkészítésével a bratislavai Állami Városrendezé­si és Területfejlesztés-tervezési Intézetet. Az Urbion több intéz­mény bevonásával és segítségé­vel nemcsak a Magas-Tátra, ha­nem Orava és Spišská Magura fejlesztesi tervét is elkészítette. A tervezők alapvető urbanisztikai egységének a jelenleg kialakult idegenforgalmi, üdülési, sportolási és gyógyászati központokat tekin­tették, egy-két esetben azonban az egyes létesítmények funkciójá­nak megváltoztatására is javasla­tot tettek. A természeti adottságok - mint említettük - az idelátogatók szá­mára rendkívül kedvező pihenési és szórakozási lehetőségeket kí­nálnak, s mindezt szem előtt tartva születtek meg a tervek a meglévő objektumok felújítására, esetleg újak építésére. Ugyanakkor hatá­rozat született a lakásépítés min­denféle formájának betiltására. Külön tervek készültek a Tátra magaslati zónájában fekvő Ždiar község fejlesztésére, népi építé­szeti kultúrájának megőrzésére. A településfejlesztés és a kör­nyezetvédelem szempontjából is rendkívüli jelentősége volt az elmúlt III. Magas-Tátra években annak a kormánybizott­ság létrehozásának, amelynek munkája az Alacsony- és a Magas- Tátra fejlesztésének összehango­lására irányul. A hetedik ötéves tervidőszak éveiben környezetvédelmi célokra 400 millió koronát fordítottak a Magas-Tátrában, ennek ellené­re továbbra is gondot okoz néhány település ivóvízellátása és a szennyvízgyűjtők vizének elve­zetése. Az elmúlt évek legna­gyobb vízügyi beruházása kétség­telenül a Csorba tó melletti víztisz­tító építése volt, emellett új tisztí­tóberendezést helyeztek üzembe Tatranská Kotlina egyik gyógyá­szati pavilonja mellett, s megkezd­ték a tisztító rekonstrukcióját Tat­ranská Osada térségében is. El­készült már Smokovec és Tat­ranská Lomnica vezetékhálózatá­nak építési terve, s hamarosan eljut a vezetékes ívóvíz néhány kisebb településre is. A közeljövő egyik legjelentősebb beruházása a Tatranská Lomnica - Skalnaté Pleso - Lomnici csúcs közötti felvonó rekonstrukciója lesz, ami­ben részt vesz a Von Roll Habeger cég is. Komoly gondot okoz a Magas- Tátrában a közlekedés, melynek környezetszennyező hatása külö­nösen Ždiar és Podbansko térsé­gében jelentős. A gépjárműforga­lom szabályozása illetve vissza­szorítása érdekében újabb úgyne­vezett mentesítő parkoló építését tervezik. Jelenleg is folyamatban van a Poprad - Starý Smokovec közötti villanyvasút rekonstrukció­ja és a párhuzamos pálya építése, melynek befejezése az évtized végére várható. A levegő tisztaságának védel­me érdekében gázművesítik a tát­rai objektumok többségét. Gondot csupán a legmagasabban fekvő lakott területek földgázellátása je­lent, az itt levő épületek fűtését a tervek szerint villamosárammal oldják meg. A Tátrai Nemzeti Park munka­társai következetesen védik a ter­mészetet a káros hatásoktól. Mivel a legutóbbi tíz esztendőben - kü­lönösen a nyári idényben - a láto­gatók száma jelentősen megnőtt (naponta átlag 60 ezer ember) csaknem megoldhatatlan feladat áll a tátrai központok rendjéért és tisztaságáért felelős személyzet előtt. Egyéb kedvezőtlen hatások is érik a térség növény és állatvilá­gát. Az északnyugati széljárás például gyakran okoz ipari szeny- nyezést, s az időnkénti savas esők sem kímélik az érzékeny növény­zetet és az állatvilágot. A fák pusztulását okozó gombás beteg­ségek ellen ma már hatékonyan tudnak védekezni, emellett gon­doskodnak a kivágott vagy kipusz­tult fák pótlásáról is. A bratislavai kutatóintézet szak­emberei elkészítették a térség folyóinak és tavainak bakterológi- ai, vegyi és biológiai elemzését, s ezek alapján a tavakat négy kategóriába sorolták. Jelenleg nyolc tó vízminősége felel meg a kívánalmaknak, négyé enyhén szennyezett, haté komolyabban, közöttük a Csorba tóé is. A Tátra állatvilága is rászorul a védelemre. Különösen a hatva­nas évek féktelen turizmusa kö­vetkeztében csökkent jelentősen a vadállomány. Egy időben a zer­ge és a havasi mormota létét is veszély fenyegette, ma már azon­ban lényegében visszaállt a ko­rábbi évek egyensúlya. Érdekes viszont: volt idő amikor a szarvas­állomány olyannyira megerősö­dött és elszaporodott, hogy meg­engedték vadászatát, mert komoly pusztítást okozott a növény- és az állatvilágban. A Tátrai Nemzeti Parknak, mint intézménynek nem kis érdeme, hogy idejében foganatosított in­tézkedéseivel lényegében megóv­ta a környezetet a fenyegető veszélyektől, s a hetvenes évek nagy beruházásait követően (ek­kor rendezték itt a sí világbajnok­ságot) helyreállt a természet egyensúlya. A térségben betiltották a válla­lati és a magánüdülők építését, s gátat vetettek egyes központok városiasodási törekvéseinek is. Szerencsére ma már mind többen ismerik fel a csodálatos szépségű vidék megóvásának szükséges­ségét. Gondolva nemcsak a mára és a holnapra, hanem a holnapu- tánra is. HACSI ATTILA Megkezdte a citrokóla szállítását hétdecis palackokban a martini Közép­szlovákiai Sör- és Szikvízgyárak ružomberoki üzeme. Már a nyári főidény kezdete előtt nagyobb mennyiséget szállít a Liptovský Mikuláš-i, a Dolný Kubín-i és a Žilinai járásba. Júliusban a 0,33 literes palackok citrokólával való töltését is megkezdik. A képen: Magdaléna Veselovská, a 0,7 literes palackokat töltő gépsort kezeli. (Vladimír Gabčo felvétele - ČSTK) A vendég kívánsága szerint Fodrásznővel beszélgetni mun­ka közben kizárólag a vendég előjoga, lehetőség pedig nem volt rá, hogy Ternai Árpádné időt szakítson egy kis beszélgetésre. Mindig sokan várnak rá. Ezért kerestük fel szabad délelőttjén új családi házukban Szepsiben (Moldva nad Bodvou). Nem régen költöztek be az emeletes, kertes házba, mely a városka feletti dombon épült. A szoba, ahol beszélgetünk népművészeti búto­rokkal, tárgyakkal van berendez­ve. Érdeklődésemet észrevéve felvilágosít:- Tornaújfaluból (Turň. Nová Ves) származom, a falu varázsa ma is éltet. Ott ismerkedtünk meg a népművészettel, a népdalokkal. A férjem, aki szakoktató a Mező­gazdasági Gépészeti Szakközép- iskolában, aktív tagja a Csemadok énekkarának s minden rendez­vénybe igyekszünk bekapcsolód­ni. Ma divat a népművészeti tár­gyak, bútorok gyűjtése, de nagyon Befellegzett a bratislavai rémnek Hallották? Megint megtámadott, kirabolt, s megerőszakolt egy nőt. Tanácstalanok vele. Többnyire az éjszaka homályában „grasszál“. A bratislavai látomás, akitől retteg­nek a nők. Ilyen hírek keringtek Bratislavá­ban 1984 novemberétől 1985 feb­ruárjáig. Ezt követően kiapadt a hírforrás. A rettegést keltő bűn­elkövető kezére bilincs került és főleg a ligetfalusi (Petržalka) nők fellélegezhettek. x Peter Lackovičnak hívják. 31 esztendős és utoljára a Zelenina vállalat kocsikísérője volt. Viszony­lag rövid eddigi élete alatt annyi van a rovásán, hogy a bírósági gyakorlatban különösképpen ve­szélyes, visszaeső bűnözőnek mi­nősítik. Négyszer került a vádlot­tak padjára. Elsó ízben már 16 éves korában a breclavi járásbíró­ság büntető tanácsa elé. A szocia­lista tulajdon megkárosításáért 18 havi szabadságvesztésre ítélték. Egy évvel később a hodoníni bíróság büntetötanácsa előtt állt. Erőszakos nemi közösülésért és lopásért négy évre került börtön­be. Szabadlábra 1977 július elején került, de most sem volt nyugta. Bratislava II. városkerületi bírósá­ga lopásért, élósködésért és nemi erőszakért 5 és fél évi szabadság- vesztésre ítélte el. Úgy vélhetnénk, hogy a bünte­tések észretérítik. Nem így tör­tént.. . x Zimankós novemberi este. A Prešovská utca házának felvo­nójában megtámadott egy nőt. Több ízben öklével az arcába vágott, kitörte a fogát, kezéből kiszakította táskáját. A nő segítsé­gért kiáltozott, s a bűnöző elmene­kült. A megtámadott tíz napig gyógyult sérüléséből. Két hónapra nyugton maradt. Azután ismét bátorságra kapott, a Bakošová utcán egy lakásba betört és 11 700 korona kárt okozott. Három nappal később ugyanezt tette a Togliatti utcában. A következő napon a Mehring utcában összesen 18 ezer korona értéket tulajdonított el. Ez sem volt elég. Este tíz óra felé a Lumumba utcán megleste áldozatát, házá­nak bejárata elótt megelőzte, majd a lépcsóházban kivárta. Válláról le akarta szakítani kézitáskáját, a nő azonban segítségért kiáltott. Meg­fenyegette, hogy megöli. Leteper- te a földre, kézitáskájából kivette a pénzt. Amikor a nő lakása ajtaján becsöngetett, férje vissza­hőkölt - felesége vértől borított és sokkos állapotban volt. Agyrázkó­dást, komplikált állcsonttörést szenvedett, arcát vérömleny ékte- lenítette, ajka felhasadt. Alig fél órára rá erőszakkal behatolt a Zetkin utca egyik laká­sába. Tulajdonosnóje felébredt és fényt akart gyújtani. Arcba rúgta és pénzt követelt. S mivel nem volt nála pénz, ütni-verni kezdte, amíg elveszítette öntudatát. Gyógyulá­sa hosszabb ideig eltartott és az eset rendkívül nyomasztóan hatott lelkiállapotára. Január 16-án a Mehring utcán tört be egy lakásba, s eltulajdoní­tott onnan 19 260 korona értékű ékszert. Néhány óra múlva, a kö­vetkező nap hajnalán, egy további áldozatát teperte le a földre. Miu­tán az a fenyegetések ellenére segítségért kiáltott, öklével az ar­cába csapott, kezéből kitépte a táskáját és elfutott. x Két nap múlva megzavarták, amikor ismét betörést kísérelt meg. öt napon át készült követke­ző két akciójára. Először is éjfélkor besettenkedett a Prefmonta szál­láshelyére, s ott betört az egyik szobába. Lakóját, Janát álmából zavarta fel, pénzt követelve tőle. Elvitte 500 koronáját tartalmazó pénztárcáját, farmernadrágját, rá­diómagnóját és aranyláncát. ,,Há­lából“ beszakította a fülét, s üté­seit zúzódások és vérömlenyek jelezték. Aznap este háromnegyed tizen­egykor a Moldovai utca egyik­házának felvonójában támadott meg egy nőt. Megütötte s bár segítségért kiáltozott, ennek nem volt foganatja. Hiába igyekezett elérni a szomszéd lakásig, táma­dója fenyegetésekkel a lépcső­házba kényszerítette. A nő félt... x Amiről most lesz szó, az két óra alatt játszódott le. Este kilenckor a Blagojev utcán betört Viola asszony lakásába. A hűtőszek­rényből éppen egy rumosüveget emelt ki, amikor hazajött a lakás tulajdonosnője. A betörő ütni kezdte, ahol csak érte, majd kezé­ből kiragadva egy igelittáskát, el­menekült. Ugyanebben az utcában az élelmiszerüzlet elótt Gábrielét tá­madta meg. A földre taszította, elvette a kézitáskáját és el akart tűnni zsákmányával. De most em­berére akadt. Milan Dolníkra, egy olyan emberre, akinek nem kö­zömbös, hogy mi történik körülöt­te. A menekülő férfi után eredt, s már-már lefülelte, amikor az eldobta a rabolt kézitáskát és mégis sikerült egérutat nyernie. Ebből sem okult. Egy fiatal lányt egészen a lakása ajtajáig üldözött, s csak akkor tűnt el, amikor az ajtót kinyitotta a lány apja. Innét azonnal a Ho Si Minh utca felé sietett, s egyik lakásából ellopott 2000 koronát. Még három betörést kísérelt meg. Először megzavarták, má­sodszor 1400 forintot és egy tranzisztoros rádiót lopott el, a harmadik alkalommal pedig a Si- birská utcán megtámadott egy nőt.. A biztonsági szervek ekkor vetet­tek véget ennek az ámokfutásnak, x Peter Lackovič lehajtott fejjel áll a bíróság előtt. Most mindent tagad, noha a kivizsgálás során beismerő vallomást tett, bűncse­lekményeit pontosan leírta, s ezzel a leírással egyeztek a tettest teljes biztonsággal felismerő nők tanú- vallomásai. A közvetlen bizonyíté­kokat alátámasztották egyéb tanú- vallomások, a törvényszéki szak­értők véleménye és más dokumen­tumok. Tizennyolc ízben rettegést idé­zett elő. A szakértői vélemények szerint tetteit beszámítható álla­potban követte el. Ahogy csak tudta, leplezte ma­gát. Munkakötelességeit rendesen teljesítette, a rendőri felügyelet keretében hetente kétszer jelent­kezett a rendőrségen, rendszere­sen felkereste a szociális kurátort. Bűncselekményei elkövetése ide­jén együtt élt élettársával. Ez is nehezítette leleplezését. Tekintettel előző bűnlajstromá­ra, a bratislavai városi bíróság 15 évi szabadságvesztésre ítélte a büntetésvégrehajtási intézetek legszigorúbb, harmadik kategóriá­jában és azt követően további két évig lesz rendőri felügyelet alatt Természetesen minden okozott kárt meg kell térítenie. Az SZSZK Legfelsőbb Bírósága az ítéletet az elmúlt napokban megerősítette, s így az jogerős lett. JÁN TRNKA sok köztük az utánzat. Mi meg tudjuk különböztetni az eredetit az utánzattól, ezért is szeretjük ezt a szobát, Újfalu hangulatát vará­zsolja ide. Ternai Árpádné 1963-tól, isko­lái befejezése óta dolgozik Szep­siben a nói fodrászatban. A jó szakemberek népszerűek, így a városban és környékén egysze­rűen Magduskának nevezik.- Igen sok az ismerősöm a munkám és a férjem révén is- mondja. — Az is igaz, hogy Szepsi nem olyan nagy város. Sok mindenben még őrzi falusi jelle­gét. Itt mindenki mindenkit ismer, az emberek barátságosak, ezért is érezzük itt jól magunkat. Nagyon meg vagyok elégedve a munkahe­lyemmel. A kollektívánk kitűnő s az üzem vezetőitől is minden segítséget megkapunk. Lehetővé teszik számunkra, hogy részt ve­gyünk a szakmai továbbképzése­ken s nézőként a nemzetközi fodrászversenyeken. így kerültem Lipcsébe, Szolnokra, s hazánk több városába. Nagyon sok ta­pasztalatra tehetünk így szert. A szolgáltatóiparban dolgozunk, s azt tudatosítanunk kpll, hogy munkánk csak úgy lehet gazdasá­gos, ha eleget teszünk a minőségi követelményeknek és lépést tar­tunk az állandóan változó divattal, ha ismerjük a vendégek igényeit és ízlését. Elengedhetetlen az udvariasság, mert lehet valaki bármilyen jó szakember, ha nyers a modora, a vendég fogja magát és elmegy máshová. Szeretem a munkámat s ha újra kezdeném, ezt választanám. Ebben a munká­ban nagyon el lehet fáradni, de megunni soha nem lehet.- Hogyan állapítja meg, hogy kinek milyen hajviselet illik?- Legelső szempont nálunk a vendég kívánsága - mondja.- Sokan vannak, akik tanácsot kérnek s meg is bíznak a vélemé­nyünkben. Elsősorban az arcot figyelem meg, csak ezután jön számításba a haj minősége. A di­vat változatos. Éppen úgy kedvelt a hosszú, mint a rövid hajviselet. Minden vendégnek más-más fri­zurát készítünk s ez is szép a mi munkánkban, nem válhat egyhan­gúvá, unalmassá. Munkaszeretetét, szakértelmét, nemcsak vendégeinek népes tá­bora, az üzem vezetői, hanem a felsőbb szervek is ismerik. Nem véletlenül kapta meg az idén májusban a Kiváló Munkáért álla­mi kitüntetést.- Nagyon boldog vagyok- mondja az elismerésről - s úgy érzem, hogy ez a magas kitünte­tés még jobb, eredményesebb munkára ösztönöz. A kitüntetés átvétele előtti napon volt a szüle­tésnapom. Ez volt a legszebb ajándék. _ , _ Fecsó Pál

Next

/
Thumbnails
Contents