Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)
1986-06-28 / 150. szám, szombat
Egy het a nagyvilágban Június 21-töl 27-ig Szombat:. Személyi változásokat hajtottak végre a vietnami kormányban • Bejrútban szabadon bocsátottak két elrabolt francia állampolgárt Vasárnap: A Spanyol Szocialista Munkáspárt győzött a parlamenti választásokon Hétfő: Manilában megkezdődött az ASEAN külügyminiszteri konferenciája • Ismét Willy Brandtot választották a Szocialista Internacionálé elnökévé a limai XVII. kongresszuson • Reagan elnöknek átadta megbízólevelét Jurij Dubinyin, az új szovjet nagykövet Kedd: Moszkvában megnyílt a szovjet írók VIII. kongresz- szusa • Az USA képviselőháza megszavazta a 100 millió dolláros segélyt a nicaraguai ellenforradalmároknak Szerda: Megkezdődött a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének XIII. kongresszusa • Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára fogadta Johannes Raut, a nyugatnémet SPD alelnökét, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökét Csütörtök: Genfben befejeződött a szovjet-amerikai tárgyalások ötödik fordulója • Libanoni parlamenti delegáció tárgyalt Moszkvában Péntek: Hágában befejeződött a Közös Piac csúcsértekezlete USA-Közép-Amerika Pofon a béketörekvéseknek Az Egyesült Államok politikai életében nagy hagyományai vannak annak, hogy valamely fontos kérdésben a Fehér Ház, s személy szerint az elnök és más magas rangú kormánytisztségviselők, nyomást gyakorolnak a törvény- hozásra a számukra kedvező döntés érdekében. S ha ez a nyomás kitartó és folyamatos, meg is hozza az eredményt. Mint pl. most, a nicaraguai ellenforradalmároknak szánt 100 millió dolláros segély ügyében. A honatyák „megdolgozása“ azonban most szokatlanul nagy erővel folyt. Reagan elnök csaknem példa nélküli lépéshez akart folyamodni: egy nappal a szavazás előtt beszédet kívánt mondani a képviselóházban (a történelemből csak féltucat olyan eset ismert, amikor amerikai elnök a kongresz- szus valamely házában beszédet mondott). Amikor a házelnök ezt elutasította, Reagan a tévé nyilvánosságához fordult. A fair play legelemibb szabályait is felrúgva az apró Nicaraguát az USA biztonságára nézve hatalmas veszélynek nevezte, s rágalmak halmazával állt elő ismét a „szovjet- -kubai beavatkozásról“ is. Bizonyos értelemben mégis meglepő a képviselóház szerda éjszakai döntése a kontrasegélyről. A Regan-kormányzat ,.érvei“ ugyanis nem változtak. Hát akkor a képviselők miért utasították el idén márciusban, és miért fogadták el most ezeket az „érveket“? Itt meg kell jegyezni, hogy már a három hónappal ezelőtti szavazás eredménye (222:210 a segély ellen) is megmutatta, nem nagy a számbeli különbség az ellenforradalmárok támogatásának ellenzői és hívei között. És már akkor nyilvánvaló volt, hogy Reagan elnök ezt nem hagyja annyiban, hiszen köztudottan nem szeret veszíteni, márpedig a márciusi szavazás nagy kudarc volt számára. Szóval, elég volt megnyerni néhány ingadozót, s máris megszületett a képviselőházi döntés: a kontrák két részletben 100 millió dollárt kapnak. A képviselők személyes „meggyőzése“ mellett, persze, a washingtoni kormányzat mindent megtett azért is, hogy az éppen az utóbbi hónapokban ígéretesen kibontakozó közép-amerikai béke- folyamatot megtorpedózza. Térségbeli szövetségesei segítségével sikerült úgy beállítania a helyzetet, mintha Közép-Amerikában mindenki a békére törekedne, csak éppen Nicaragua nem. (Managua jogos önvédelméről nem mondhatott le, különösen akkor, amikor Washington semmiféle biztosítékot nem voit hajlandó adni az ellenforradalmárok támogatásának, az agresszív akcióknak a megszüntetésére.) Emiatt hiúsult meg a hónap elején a Contadora-okmány aláírása, ami visz- szavetette a politikai rendezést célzó erőfeszítéseket. A képviselóház e heti döntése azonban méginkább akadályozza a békés megoldást, vagyis - ahogy Nicaragua madridi nagykövete fogalmazott - az amerikai törvényhozás adott egy pofont a Contadora-csoport békekezdeményezéseinek. Ezekután felmerül a kérdés, hogyan alakulhat a helyzet Nicaragua körül, s általában Közép- Amerikában? Az ellenforradalmi csoportok máris nekibuzdultak, s a hetek óta az USA-ban tartózkodó, az egység megteremtéséről amerikai közbenjárásra tárgyaló vezetőik bejelentették, valamiféle „alternatív“ vagy „száműzetésben levő“ kormányt hoznak létre, amelyet az Egyesült Államok ezután elismerne. Innen már csak egy lépés az ennek a „kormánynak“ nyújtott közvetlen katonai segítség, vagyis az intervenció Nicaragua ellen. A képviselóházat éppen azért terheli nagy felelősség, mert döntése közelebb vitte az Egyesült Államokat egy újabb katonai kalandhoz. . P. G. Délen a helyzet változatlan Mármint Afrika legdélibb részén. A pretoriai vezetés állításaival ellentétben a szükségállapot bevezetése mit sem javított a helyzeten, naponta vannak tüntetések, rendőri beavatkozások, áldozatok. Változatlan hevességgel dúl a benszülött lakosság, a többség elleni kormányterror. A szigorú cenzúra ellenére a világ nap mint nap értesülhet a Délafrikai Köztársaságban lassan polgárháborús méreteket öltő küzdelem szomorú eseményeiről. A cenzúrát kijátszva a londoni ITV televízió a rezsim ellen küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) aktivistáinak segítségével riportfilmet készített a külvilágtól elzárt Sowetóban. Ebben megszólalt Winnie Mandela, az ANC bebörtönzött vezetőjének felesége is. Kijelentette: az utolsó békés eszköz amivel a külvilág segítheti az afrikaiak harcát, a kötelező erejű szankciók bevezetése Pretoria ellen. A szankciókat ugyan a fekete lakosság is megszenvedné, de nincs más mód arra, hogy az egész lakosságot rádöbbentsék a helyzet tarthatatlanságára. Míg a dél-afrikai egyházak idei, a hét elején megnyílt konferenciáján Manas Buthelezi püspök, a tanács elnöke - bár síkraszállt az ország egységéért - az egyházak „konfliktusfelettiségét“ hangoztatta, addig Dennis Hurley, Durban katolikus érseke New Yorkban a pretoriai kormányzat elleni nemzetközi szankciókra szólította fel a világ országait. Kifejtette véleményét, hogy a zavargások és az erőszak csak az apartheid megdöntése után szűnnek meg majd az országban. Utalt arra, hogy a katolikus egyház esetleg kénytelen lesz elfogadni az erőszakot, mint a faji rendszer megdöntésének egyedüli módszerét. A közelmúltban az ENSZ keretében megvalósult tanácskozásokon kitűnt, hogy a kötelező erejű nemzetközi szankciók bevezetését éppen azok az országok ellenzik - az USA, Nagy-Britannia, az NSZK -, amelyek csatlakozása a bojkotthoz a leghatékonyabb lenne. A nemzetközi közvélemény elítélését enyhítendő az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is tett néhány óvatos lépést a héten a szankciók ügyében róluk kialakult kedvezőtlen kép szépítésére. Chester Crocker, az USA afrikai ügyekben illetékes külügyi államtitkára egy televíziós vitaműsorban óvatosan bírálta Pretoria politikáját, a szükségállapot bevezetését. Szükségtelen intézkedésnek minősítette azt, kifejtve, hogy már enélkül is bőségesen elegendő rendőri eszköze volt az ellenállás letörésére. London valamivel tovább ment: szerdán behívták a külügyminisztériumba Dél-Afrika nagykövetét, akinél a brit kormány tiltakozott a szükségállapot bevezetése miatt. Lynda Chalker külügyi államminiszter pedig találkozott a kormánypárti képviselők csoportjának meghívására Londonban tartózkodó Oliver Tambóval, aki a bebörtönzött Nelson Mandela helyetteseként száműzetésben irányítja az ANC küzdelmét. Sem az amerikai, sem a brit közvélemény jelentékeny része nem ért egyet kormánya Pretoriával szembeni politikájával. Az USA nagyvárosaiban rendszeresek a tüntetések az apartheid ellen. A brit ellenzéki Munkáspárt egyet nem értésének, a közvélemény elutasításának demonstrálására a héten Pretoriába utazott Denis Healey munkáspárti külügyi szóvivő. A dél-afrikai hatóságok nem engedélyezték találkozását a bebörtönzött Mandelával, de találkozhatott annak feleségével. Az elítélő nyilatkozatok és a látszatbírálatok azonban aligha késztetik Pretoriát politikája megváltoztatására. Az álláspontok ismeretében az sem valószínű, hogy a közöspiaci országok csúcstalálkozója a hatékony szankciók mellett döntene. így aztán Dél-Afrikában csak a küzdelem intenzitásában várható változás. (gzs) Johannes Raut, Észak-Rajna-Vesztfália nyugatnémet tartomány kormánya elnökét, az ellenzéki SPD kancellárjelöltjét Moszkvában fogadta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára (képünkön). Rauval megbeszélést folytatott Anatolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára is (Telefoto - ČSTK) Az „elmélyítés tendenciái“ ellen A mély melléknévvel és származékaival számtalan elvont fogalmat fejezünk ki, illetve teszünk szemléletesebbé. E szónak sajátos hangulata egy kissé a tériszony érzetét kelti az emberben. Nem véletlen tehát, hogy a szépirodalmi stílusban gyakori és közkedvelt. Különböző származékai azonban a publicisztikai stílusban sem ritkák. Elmélyül a barátság, az együttműködés, a demokrácia, a válság és még sok más társadalmi jelenség. Derűre-borúra „mélyítünk“ minden lehetségest és lehetetlent. Szorgos elmélyítésünknek sok esetben szemléleti zavart tükröző mondat az eredménye. Vizsgáljunk meg néhány ilyen mondatot! Egy gazdaságpolitikai beszámoló írója vagy fordítója ebben például a „tendencia“ elmélyítését ígéri: megőrizzük és több vonatkozásban elmélyítjük azt a kedvező tendenciát, hogy csökkentjük a termelésnek és a gazdasági forgalomnak anyagigényességét.“ A meglehetősen pongyola és kissé zavaros fogalmazású mondatot így is módosíthatnánk, illetvetömöríthetnénk: „...megőrizzük és több vonatkozásban erősítjük az anyagigényesség csökentésének kedvező tendenciáját.“ A szemléleti zavarnak ez még aránylag enyhébb formája volt. Nyilvánvalóbb képtelenséget tartalmaz ez a mondat: „Szovjetunióhoz a legmélyebb testvéri internacionalistá szálak fűzték.“ Szálakkal kötődünk valakihez, valamihez, s ez a kötődés lehet szoros vagy laza, a szálak is lehetnek erősek vagy gyengék, de mély szálakat még elképzelni is képtelenség. A mondat helyesebb így: ,,A Szovjetunióhoz a legszorosabb (vagy legerősebb) testvéri internacionalista szálak fűzték.“ A következő mondat fogalmazója a kelleténél ugyancsak többet „mélyít“. Fél mondaton belül kétszer is használja a vitatott szót, meglehetősen kétes értékű kapcsolatban: a munkásosztály vezette dolgozó nép hatalma megszilárdításának programja ez, továbbá a párt vezető szerepe elmélyítésének, valamint a párt és a nép összeforrottsága elmélyítésének programja.“ A stílustalan szóismétléseket és a pongyola megfogalmazást kiküszöbölve, így szüntethetnénk meg a zavart, mellőzve az erőltetettnek tűnő divatszót: „...a munkásosztály vezette dolgozó nép hatalma, a párt vezető szerepe, valamint a párt és a nép összeforrottsága megszilárdításának programja ez.“ A mély-nek és származékainak elszaporodása nyilván idegen hatás eredménye. Erre utal a következő mondat szókapcsolata: „Hazánkban az embereket mély érdek fűzi ahhoz, hogy minél jobb politikai és munkaeredményeket érjünk el és előre lépjünk a XVI. kongresszus irányvonalának teljesítésében.“ Az álom, az érzés, esetleg a sóhajtás lehet mély, de az érdek nem. Kétségtelen, a gyors munkán kívül a kényelem az oka, hogy a fordításokban, de sokszor eredeti írásokban is nagyon könnyen, lelkiismeret-furdalás nélkül kerekítünk frázist a mély vagy származékainak segítségével, még ha képtelen jelentésű kapcsolat keletkezik is. MORVAY GÁBOR Szirrt és emelet ,,Ma már sok az egyszintes ház községünkben is“ - adja a szájába a mondatot az egyik riporter a riportalanyának. Az olvasó elcsodálkozik a közlésen: hát eddig hány szintes házban laktak a falusi emberek? Tudtukkal egyszintesben, mégpedig földszintesben. Mostanában már emeletes házakat is építenek falun, tehát ha a mondatba nem a még, hanem a már módosító szó került, vagyis az eredményekről, a fejlődésről számolt be a riportalany, akkor nem az egyszintes, hanem az egyemeletes melléknevet kellett volna jelzőként használnia a ház szó előtt. Ha ó nem használta, a riporternek feltétlenül javítania kellett volna e hibát. De úgy látszik, ó sem tudta - vagy lehet, hogy éppen ő nem tudta -: az egyszintes és az egyemeletes nem azonos jelentésű szavak. Az egyszintes ház és az egyemeletes ház két különböző szintes ház. Nyilván abban kell keresnünk a hiba okát, hogy az utóbbi időben az emeletes házak jellemzésével kapcsolatban általában nem azt említik, hány emeletesek e házak, hanem hány szintesek. A szint főnév és a szintes melléknév az építészeti szakszókincsből került be a köznyelvbe, s használata divattá vált, s ez utóbbi egyre jobban kiszorítja a megszokott emeletes-1. Nem akarunk döntőbírák lenni, s megszabni, ezt vagy azt a szót használjuk-e a házakkal kapcsolatban, de a jelentéskülönbséget ismernünk kell közöttük. Tudnunk kell, hogy az emeletes házban legalább eggyel több szint van, mint emelet, sőt néha többel is, mert nemcsak a földszint számít szintnek, hanem az alagsor vagy alagsorok is. Kívülről nem is lehet teljes bizonyossággal megállapítani, a ház hány szintes; csak azt, hány emeletes. A vizsgált mondat tehát ebben a formájában tájékoztatta volna helyesen az olvasót: ,,Ma már sok az egyemeletes ház községünkben is.“ De talán így is igaz lett volna a tájékoztatás: „ Ma már sok a kétszintes ház községünkben is.“ A szint szó használata - sajnos - nemcsak a házakkal kapcsolatban vált divatossá, hanem átvitt értelemben is. Fontoskodó divatszó a hivatali nyelvben, illetve a közéleti zsargonban, állapítja meg róla a Nyelvművelő kézikönyv. Az ügyeket minisztériumi, kerületi, járási stb. szinten intézik, a terveket vállalati meg gyáregységi szintre bontják le, az iskolákkal kapcsolatban felsőoktatási, középiskolai és alapiskolai szinteket emlegetünk, a felsőoktatási intézményekben is egyetemi vagy főiskolai, továbbá kari és tanszéki szinten tárgyalnak meg valamit. Hogy mennyire fölösleges a szint használata, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nyugodtan elhagyhatjuk a közlésünkből; egyáltalán nem hiányzik belőle. Tehát az ügyeket intézhetik a minisztériumokban, kerületekben, járásokban, a terveket vállalatokra és gyáregységekre bontják le, az iskolákkal kapcsolatban egyszerűen felsőoktatási intézményekről, középiskolákról és alapiskolákról beszélhetünk, a felsőoktatási intézmények meg az egyetemeken vagy főiskolákon, a karokon és a tanszékeken tárgyalhatnak meg bizonyos kérdéseket. JAKAB ISTVÁN ÚJ szú 4 1986. VI. 28.
