Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1986-05-13 / 110. szám, kedd
Előbbre lépni Jegyzetek a kelet-szlovákiai kerületi fesztiválról- UJ FILMEK Szikét kérek (cseh) A szlovákiai magyar amatőr színjátszók és bábosok kelet-szlovákiai kerületi fesztiváljára utazó újságíró a hosszú utat többek között a néhány évvel ezelőtti hasonló rendezvény felidézésével tette kellemesebbé. Emlékszem, nem is egy évvel ezelőtt már annak is örültünk, hogy ebben az országrészben egyáltalán lesz nemzetiségi kerületi fesztivál, tehát a Szép Szó Ifjúsági Színpadon és a Pinceszínpadon kívül más csoport is létezett, s az előadása elérte a kívánt szintet. A helyzet a „keleti végeken“ azóta lényegesen megváltozott. Sokan fájlaljuk a mai napig a Szép Szó megszűnését: minden bizonnyal nem kell különösebben hangsúlyozni, mennyire hiányzik ez az együttes is hazai magyar amatőr színjátszómozgalmunkból. A másik szemünk viszont nevet, mert a töretlenül dolgozó Pinceszínpad immár évek óta felfigyeltető előadásokkal lép fel a Jókai-napokon is; újra hallatnak magukról a királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) felnőtt- és diákszínjátszók, s ami szintén nagyon fontos: immár több olyan iskolai kisszínpad és bábegyüttes létezik, amely rendszeresen dolgozik, eljutott - s nem is egyszer - az országos fesztiválokra. Ez a javulás a lelkes pedagógusokon és más csoportvezetőkön kívül elsősorban a Kerületi Népművelési Központ illetékeseinek, s azoknak a szakembereknek köszönhető, akik nem hagyják magukra a csoportokat, hanem rendszeresen látogatják, tanácsokkal és más módon segítik őket, tanfolyamokat - méghozzá jó színvonalakat - vezetnek. Lezárva ezt a gondolatsort: nyilván még jobb lehetne a helyzet, ha a kerület magyar lakta területein a járási népművelési központok vezetői is jobban törődnének a nemzetiségi amatőr színjátszókkal, s más együttesekkel is. Ha keresnének és végre találnának olyan szakelőadókat, akik nemcsak papíron, hanem a valóságban is módszertani tanácsadói, segítői lennének e csoportoknak is. Az egyik cél ugyanis továbbra sem változott: azon kell munkálkodni, hogy Kelet-Szlovákiában is tovább terebélyesedjék a hazai magyar amatőr mozgalom, lehetőséget kínálva a szabadidő értelmes eltöltésére, a szereplők, s a nézők erkölcsi értékeinek Picasso vándorkiállításon Századunk festészetének talán legsokoldalúbb egyéniségéről a műítészek jóformán mindent elmondottak, s a kiállítások szinte minden nagy művét bemutatták. Mindezek ellenére bukkannak fel újabb és újabb elkallódott vagy ismeretlen Picasso-művek. Ezt tanúsítja egy újabb kiállítás is: Picasso, a rajzoló címmel. Érdekessége, hogy az újabban fellelt alkotásokon kívül rajzokon, akva- relleken, rézkarcokon és kollázsokon keresztül tárja elénk Picasso életútját. Megtalálható a kiállításon az elsó gyermekkori rajzoktól kezdve a művészetének különböző korszakaiban született vázlatok, előtanulmányok és szorosan e műfajba tartozó alkotások, egészen a kilencvenéves korában készített rajzokig. .(Pontosan és játékos vonalvezetése tanúsítja, hogy keze még ekkor sem remegett.) Talán egyetlen művész sem készített annyi rajzot, mint Picasso. Werner Spies, a neves NSZK- beli művészettörténész mintegy húszezerre becsüli ezeknek a számát. Az ó érdeme egyébként az említett kiállítás megszervezése, amely jelenleg Tübingában tekinthető meg utána pedig a düsseldorfi észak-vesztfáliai Kunst- halleba vándorol. E vándorkiállítás természetesen csak a legjelentősebb és újabban előkerült alkotásokat mutatja be. A szervező nagy munkájára vall, hogy az anyag egy részét több mint hetven magángyűjtőtól és galériáktól szerezte be kölcsön- képpen. M. N. gyarapítására. Ugyanakkor ez a mozgalom ma már elég erős ahhoz, hogy emeljük a mércét, tehát a kerületi fesztiválon már nem elegendő csupán a csoportok létezésének örülnünk. Itt az ideje, hogy megfelelő eszmei és esztétikai kritériumok alapján mondjunk véleményt munkájukról. Ilyen szempontból csak részben lehetünk elégedettek a látottakkal. Tetszett az együttesek müsorválasztása, hiszen mindössze egyszer fordult elő, hogy a pedagógusok olyan szöveget választottak, amely meglelehősen távol állt a gyermekek érzelmi és értelmi világától, s így azok csak kötelességszerúen felmondták az idézeteket és a verseket, szemmel láthatóan nem érezték jól magukat a színpadon, nem jelentett.nekik élményt a szereplés. Több gond akadt a szöveg, a darab színpadi megjelenítésével, a rendezők munkájával. Túl gyakran éreztük a statikus jelenetek láttán, hogy az illető rendező nem elemezte az egyes színpadi szituációkat, nem nagyon gondolta végig, mit szeretne elmondani, hangsúlyozni a színművel, vagy az irodalmi összeállítással. Valószínűleg többen nem is elemezték a darabot, az egyes helyzeteket, típusokat a gyermekekkel, pedig ez nagyon lényeges mozzanat, még olyan szempontból is, hogy a szereplők sok jó ötlettel segíthetik, színesíthetik a rendezést. Néhány együttes elfogadható, sőt esetenként egészen ötletes jelmezeket és díszleteket készített, ám ezeket gyakran még nem sikerült szervesen beépíteni a játékba. Néhány együttes viszont „eszköz- telen“ - jelmez és díszlet nélküli - megoldással iparkodott könnyíteni magán. Helytelenül. Mondani sem kell, hogy ezeknek az előadásoknak a döntő többsége vizuálisan szegényesnek hatott, s a rendező a látszólagos könnyítés helyett szinte megoldhatatlan helyzetbe hozta önmagát, mert a csupasz színpadon képtelen volt térben, konkrét helyszínekben színpadra állítani a cselekményt. Az ilyen megoldás szenvedő alanyai a szereplők is, akik zavartan és különösebb elgondolás nélkül téb- láboltak a színpadon. A látottak alapján egyértelmű a tanulság: jó lenne - s nemcsak Kelet-Szlovákiában - a már említett szakmai tanfolyamokon többet foglalkozni a díszletek és a jelmezek funkcói- ójával, esztétikájával is. A háromnapos fesztivál legértékesebb előadását a kassai (Košice) IKSZ együttestől láttuk. Az Iparista Kis Színpad Pásztó AndA természet némely csodálatosan szép „alakítását“, egy-egy naplementét, színek és tónusok már-már giccsbe hajló véletlen összjátékát szemlélve, felmerül az emberben a kérdés - valóság ez? Újra és újra ámulatba ejt bennünket a természet, melyről egyebek között ezt írta Emerson: ,,A természet megkívánja, hogy jelentést tegyenek róla. Minden dolog foglalatoskodik azzal, hogy megírja a maga történetét.“ S ehhez minden kor megtalálta a maga önkéntes krónikásait. Napjaink ilyen krónikása Mjatan Cembe- dordzs, mongol festő is, akinek a képei a szülőföld szépségét dicsőítik, hű megörökítói a táj egyedi, megismételhetetlen változásainak. Melankolikus, poetikus hangulatokat árasztanak ezek a festmények a sivár Gobi tájról, amelyben azonban itt jelen van a szépség. Cembedordzs megfesti a tajgai hajnalt, a harmat illatával telített természetet, a csípős téli világot, az alkonyt. S az embert aki természeti környezetben él, a szegény gazdagokat, akik talán nem is tudják, milyen mérhetetlenül gazdagok. Meglehet, némelyek számára fényképszerűnek tűntek ezek a képek, ám ha tüzetesebben szemléltük őket, lehetetlen volt nem észre venni azt a vibráló izgatottságot, az éleslátás csodálatos megnyilvánulásait, amelyek hamisítatlan delejt adnak a műveknek. A művész erőteljes ecsetrás vezetésével évek óta fejlődik, annak ellenére, hogy a szereplők egy része állandóan cserélődik. A rokonszenves társaság önmaga dilemmáit, mondanivalóját is belesürítette Josef és Karéi Čapek A rovarok életéből című színművébe, s ettől a többlettől is helyenként szuggesztív erejűvé lett. Ez az elevenbe vágó gondolatokat fölvető előadás, amely dinamikusabb és még hatásosabb lehet, ha néhány szereplő átgondoltabb alakítást nyújt, pontosabban értelmezi és érzékelteti a színpadi szituációkat. Lényegében hasonló feladat vár a gömörhorkai (Gemerská Hôrka) örzse vezetőire is. Ök talán némi dramaturgiai húzással és főleg rendezői ötlettel pörgethetik föl a játék ritmusát, s így eltüntethetik a most még itt-ott tapasztalható statikus jeleneteket, üresjáratokat. György Béláné és Palcsó Lászlóné remélhetően él is a kínálkozó lehetőséggel, s a próbákon meghallgatják a gyermekek ötleteit, javaslatait is. Üde színfoltot jelentett a nagy- kaposi (Veľké Kapušany) Kikelet. Az alsó tagozatos tanulók felszabadultan mozogtak, játszottak, jól érezték magukat a színpadon. Mihályi Molnár László valóban nekik való versekből (Simkó Tibor Tikirikitakarak) állította össze a műsort, Dezső Miklósné rendező pedig lehetőséget kínált a gyerkőcök jó tempójú i itmusjátékához, a színpaddal, a színjátszással való barátkozáshoz. A buzitai (Buzica) Jóbarátok előadásán látszott a rendező Skvareniak Mária hozzáértése, jó ízlése és jó értelemben vett rutinja, de az is, hogy ezúttal nem jutott kellő ideje a dramatizáció alapos átgondolásához. A bábosok közül a kistárkányi (Maié Trakany) Szőke Tisza szerzett kellemes meglepetést, habár a nagy teremben még kisebbnek tűnt az amúgy sem nagy paraván, és számos apró ötlet, szellemes megoldás is elvesztett O. Horváth Erzsébet rendezéséből. Remélhetően a kerületi fesztivált követően sem tétlenkednek a csoportok és vezetőik. A kiválasztottaknak az idén több idejük lesz az országos fesztiválokra való felkészüléshez, s bízunk abban is, hogy a többi együttes rendezője is okul a bírálatokból, észrevételekből, s jövőre különösen szakmai szempontból elmélyültebb munkával lát hozzá az újabb színművek betanításához. SZILVÁSSY JÓZSEF kezeléssel viszi fel a vászonra a festéket, ezáltal például a Széles látóhatár a legteljesebb elhagya- tottság érzetét kelti. Cembedordzs képei Telepy Károly, Munkácsy, Szinnyei Merse, Markó egyes müveire emlékeztetnek. A nyári est vagy a Téli táj például Telepynek a Lomnici csúcsát, illetve a Hegyi táját idézi. Egyébként több közös vonás fedezhető fel a két különböző korban és világban élő, de rokonlelkű festő között. Mindkettőjük képein halvány színvilágban jelenik meg a táj, a tág horizont. És a mongol festő sem akarja drámai indulatokkal megváltoztatni a természet rendjét, ő is inkább költői szépséggel ruházza fel a látottakat. A bratislavai Gorkij utcai kiállítóteremben rendezett tárlat nem adott teljes áttekintést Cembedordzs művészetéről. Több olyan kép hiányzott a korábbi évek terméséből, amelyekben a prágai közönség gyönyörködhetett, a bratislavait megelőző kiállításon. Prágában több mint száz képét állították ki a művésznek. Ez lényegében teljességre törekvő igyekezet volt, nem úgy, mint a szóban forgó tárlat, amelyen csupán harminc tájkép szerepelt. Természetesen ennyi is nyújtott esztétikai élményt, de mindenképpen maradt egyfajta hiányérzet az emberen. HORVÁTH GABRIELLA Lélektani film a Szikét kérek, mely Valja Stýblová Kérem a szikét címmel magyarul is megjelent regénye alapján Jirí Svoboda rendezésében készült. Témája egy idegsebészorvos küzdelme egy gyermek életének megmentéséért. Hálás téma, amelyben nehéz unalmasat, a közönség számára érdektelent mondani. Ezért is ül be a néző szívesen minden olyan filmre, amely az orvosok kissé titokzatos, a kívülálló számára kiismerhetetlen, zárt világába, vagy e hivatás kulisszái mögé enged bepillantani. S érdeklődését még csak fokozza, ha a történet olyan attraktív környezetben játszódik, mint esetükben az idegsebészet, a cselekmény ráadásul meg egy gyermek körül bonyolódik. Minden adva van tehát a sikerhez. És a néző nem is hálátlan. Őszintén izgul az ötéves gyermekért, szurkol, hogy a főorvos a sebészeti beavatkozás mellett döntsön, s ha a helyzet úgy kívánja, a könnyeivel sem fukarkodik. Milyen is ezek után a film? Mesterségbeli tudással készült munka, mely nem esik a belterjesség hibájába, jóllehet írója, Valja Stýblová a prágai egyetemi kórház idegsebészeti és pszichiátriai osztályának vezető főorvosa. Bensőségesen ismeri ezt a világot, s bizonnyal nem a csábításnak engedett témája megválasztásában. Elsősorban az idegsebészek nehéz és felelősségteljes munkáPalermo száz napja Tisztánlátó, megvesztegethetetlen, könyörtelen. Vasmarkú, vasakaratú, vaslogikájú. Ilyen volt Dalia Chiesa tábornok, akit 1982- ben Szicília prefektusává neveztek ki. Az ó alakját, pontosabban Palermo elöljárójának tisztségében töltött száz napját idézi meg Giuseppe Ferrara rendező ebben az olasz filmben. Ha a nagyszerű Lino Ventura nem formált volna szerepéből ilyen sodró egyéniséget, akkor e prefektus alig-alig különbözne a kom- merszfilmek hőseitől, a politikai krimik félelem és gáncs nélküli, sebezhetet- len detektívfelügye- lóitől. De szerencsére különbözik. A rendező ugyanis a politikai bűnügyi históriák sokaságától eltérően, hitelesen rekonstruálja a megtörtént eseményeket, s korhű dokumentumot nyújtva a nyolcvanas évek Szicíliájáról, a maffia sötét üzelmeiről, brutalitásáról, agresszivitásáról, bemutatja azt is, hogyan jut el a prefektus igazságkereső útján a kis tettesektől a nagy vétkesekig, a bűnözéstől a hatalomig, az összefonódó terror- és államszervezetig. Ily módon Giuseppe Ferrara filmje pontos és reális képet ad arról, hogy ját, a hivatástudat szépségét és tartalmát kívánja bemutatni úgy, hogy népszerűén igyekszik felvetni napjaink orvosetikai problémáit is. A film nem veszi célba a néző könnyzacskóit, bár nem mentes a melodramatikus elemektől sem, a rendező több-kevesebb sikerrel megóvja alkotását az érzelgősség csapdájától. Fordulatosán mutatja be a történetet, valóságos szenvedéllyel fordul a jelen valóságához, de a Szikét kérek filmváltozatának dramaturgiája túlságosan hagyományos és meglehetősen hatásos, a helyzetek szokványosak, a sztori kevés eredetiségre törekszik, minden pontosan úgy történik, ahogy az az ilyesfajta történetekben általában történni szokott. A mélységesen humanista gondolatokat ébresztő, ószitén tiszta szándékú film főszerepét Miroslav Macháőek játssza - érzékenyen, hitelesen alakítva a sebészprofesszor összetett figuráját. Egy, a hivatását mindennél többre becsülő tépelődó embert formál meg, aki tudja, hogy emberelétek vannak a kezében, hiszen szikéjével életveszélyben levőket menthet meg, de tudatosítja a műtéti beavatkozás kockázatosságát is. Mértéktartó játéka talán a film legnagyobb erőssége. Jók a partnerei is: Jana Brejchová, Rados- lav Brzobohatý, Emma Černá. Ugyanez, sajnos, nem mondható el Barbara Brylskáról és Ondrej Pavelkáról. a szervezett bűnözés a mai Szicíliában a társadalmi gyakorlat szerves része, annak gyökeres megváltoztatása nélkül nem számolható fel, a becsületes és lelkiismeretes magánember küzdelme óhatatlanul tragédiába torkollik mindaddig, amíg a társadalmi mechanizmus a régi marad. Izgalmas és érdekes a film, hitelesen és hangulatosan érzékelteti a maffia és a politika összefonódását, s rengeteg információt ad a bonyolult olasz helyzet nálunk szinte ismeretlen részletgondjairól, miközben hatásos társadalmi és lélektani ismeret- anyagot tartalmazó remek filmet látunk. -ymEgy mongol festő tájai Jelenet a cseh filmből, jobbra Miroslav Macháőek a sebészprofesszor szerepében (olasz) Giuliana De Sió, az olasz film női főszereplője Dalia Chiesa tábornok élettársának szerepében ÚJ SZÚ 4 1986. V. 13.
