Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1986-05-13 / 110. szám, kedd

ÚJ szú 3 % ' 1986. V. 13. A nyugati kampány a bizalmatlanság légkörét kelti Vlagyimir Lomejko sajtóértekezlete a csernobili (ČSTK) - A nyugati államok hisztérikus kampányt indítottak a csernobili atomerőműben bekövetkezett baleset ürügyén és most a kelet-európai szocialista országokkal szemben hozott megkülön­böztető intézkedések mentegetésére igyekeznek kihasználni a tör­ténteket. Többek között ezt jelentette ki tegnapi moszkvai sajtóértekezletén Vlagyimir Lomejko, a külügyminisztérium sajtóosz­tályának vezetője. A szocialista országokból szár­mazó mezőgazdasági termékek behozatalának korlátozása nincs semmivel alátámasztva, - mon­dotta Lomejko. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrég megtartott konzultat; v értekezleté­nek résztvevői tartnatatlannak mi­nősítették a szocialista országok elleni megkülönböztető intézkedé­sek indoklását. A WHO-dokumen- tumok megállapítják, hogy az élel­miszerek importkorlátozása csak azoknak a termékeknek az eseté­ben jogos, amelyeket sugárszeny- nyezés ért, tehát amelyeket a csernobili erőmű közvetlen kö­zelében termesztettek. Ezeknek a termékeknek a kiviteléről azon­ban nincs szó - hívta fel rá a figyelmet a szovjet szóvivő, s leszögezte, a diszkriminációs intézkedések azokat a termékeket érintik, amelyeket a sugárzás által nem fertőzött területeken termesz­tettek. Vlagyimir Lomejko a továbbiak­ban a szovjetellenes propaganda- kampányról beszélt. Hangsúlyoz­ta, ez a pszichózis veszélyes, mivel a nemzetközi kapcsolatok­ban a bizalmatlanság légkörét kelti. A Nyugaton a hivatalos szovjet információkat figyelmen kívül hagyják és azokat koholmá­nyokkal helyettesítik, s azt állítják, hogy a Szovjetunióban semmilyen esetben sem lehet megbízni. A külügyminisztérium sajtóosz­tályának vezetője ezután áttért a néhány nemzetközi szervezet­ben, valamint a két- és többoldalú leszerelési tárgyalásokon kifejtett szovjet tevékenységre. Emlékez­tetett rá, hogy május 5-én New Yorkban kezdődött meg az ENSZ leszerelési bizottságának üléssza­ka, amely a nemzetközi biztonság legfőbb kérdéseivel foglalkozik. A jelenlevők a világűr militarizálá- sának elhárításával, az atomrob­bantások betiltásával, a nukleáris fegyverek korlátozásával és fel­számolásával, a hagyományos fegyverzet korlátozásával össze­függő problémákat vitatják meg. A szovjet küldöttség ismét felhívta a figyelmet Mihail Gorbacsov ja­nuár 15-i nyilatkozatára, amely - mondotta Lomejko - a Szovjet­unió külpolitikai tevékenységében határkőként fogható fel. Lomejko a továbbiakban leszö­gezte, a Szovjetunió nagy jelentő­séget tulajdonít a vegyi fegyverek felszámolásának. Az említett ENSZ-bizottságban azonban az USA küldöttsége igyekszik a vitát kizárólag szervezési-műszaki problémákra korlátozni. A közép-európai haderőcsök­kentési tárgyalások e héten kez­dődő 39. fordulójára elutazott Bécsbe a szovjet delegáció. A bé­csi tárgyalásokon az előrehala­dást jól szolgálnák a szocialista országok tavaly februárban előter­jesztett és idén februárban ponto­sított és kiegészített javaslatai. Az Atlanti-óceántól az Uraiig terjedő térségben található szárazföldi csapatok és a taktikai légierő lényeges korlátozására vonatkozó új szovjet kezdeményezés semmi­képp sem csökkenti a bécsi tár­gyalások jelentőségét és nem is helyettesíti ezeket a tárgyaláso­kat. A bécsi fórum sikere jelentős lépés lenne a fegyveres erők és a fegyverzet korlátozása terén az egész európai kontinensen. Lomejko kommentálta az ENSZ dekolonizációs bizottságának ugyancsak New Yorkban megkez­dett ülésszakát is. Megállapította, hogy a Mikronézia feletti amerikai gyámkodás története Washington hódító céljairól tanúskodik. Az amerikai kormány a bizottság ülé­sét arra akarja kihasználni, hogy Mikronéziára gyarmati státust kényszentsen rá. Az USA Mikro­néziát katonai és stratégiai céljaira szeretné felhasználni, s az a tö­rekvése, hogy népszavazás útján a mikronéziai népre kényszerítse a „szabadon társult állam“ státu­sát, ellentétben áll az amerikai gyámságról szóló megállapodá­sokkal. Sajtóértekezletén Lomejko ha­tározottan elutasította az USA terveit a Líbia elleni újabb agresz­Csulafics belügyminiszter nyilatkozata a Tanjugnak A Jugoszlávia elleni propagandáról (ČSTK) - A gazdasági problé­mák, az életszínvonal csökkené­se, a munkanélküliség, a súlyos gazdasági és társadalmi nehézsé­gek és más negatív jelenségek hosszadalmas megoldása Ju­goszláviában az ország ellen irá­nyuló, illetve szocialistaellenes propaganda szítására szolgáltat ürügyet Jugoszlávia hazai és kül­földi ellenfelei számára. Erre mu­tatott rá Dobroszlav Csulafics jugoszláv belügyminiszter a Tan- jug hírügynökségnek adott interjú­jában. Jugoszlávia ezzel összefüggés­ben a szocialista forradalom és a szocialista önigazgatási rend­szer legalapvetőbb értékeit táma­dó nyílt antikommunizmussal néz szembe. Ezek a körök a jugoszláv társadalmi rendszerre vonatkozó legkülönfélébb burzsoá-liberális Chilei szolidaritási konferencia (ČSTK) - Az argentin főváros­ban a hét végén chilei szolidaritási konferenciát tartottak. A tanácsko­zást az argentin szolidaritási bi­zottság rendezte és részt vettek munkájában Argentína, Bolívia, Brazília, Nicaragua, Paraguay, Peru és Uruguay haladó erőinek képviselői, valamint a chilei ellen­zék képviselői. A konferencia nyilatkozatot ha­gyott jóvá, amelyben résztvevői megerősítették készségüket, hogy következetesen támogatják a chi­lei nép igazságos harcát Pinochet fasiszta diktatúrája ellen, a sza­badság és demokrácia helyreállí­tásáért. és dogmatikus koncepciók hirde­tői. Jugoszláviában azonban mindezek, továbbá az albán naci­onalizmus, valamint a koszovói irredentizmus folytatódó megnyil­vánulásai ellenére az általános biztonsági helyzet jó, ami nem jelenti azt, hogy a biztonsági szervek lebecsülnék a legális poli­tikai ellenzék létrehozására irá­nyuló egyéni és csoportos törek­véseket - jelentette ki Csulafics. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy Jugoszlávia mindinkább a külföldi titkosszolgálatok figyel­mének a előterébe került, amelyek a jugoszlávellenes emigrációval és külföldi reakciós körökkel együtt saját céljaikra próbálják kihasználni az ország társadalmi és gazdasági problémáit. Ezek kémtevékenységet folytatnak, fő­leg gazdasági területen és ügynö­köket verbuválnak az ország hatá­rain túl és belül is. Találkozunk olyan törekvésekkel is, hogy Ju­goszlávia területét más országok ellen irányuló terrorista akciók előkészületeire használják fel. E téren a jugoszláv biztonsági szervek határozott fellépésébe üt­köznek - szögezte le Dobroszlav Csulafics. Afganisztán-Pakisztán 7. forduló (ČSTK) - Genfben folytatódik az afgán-pakisztán tárgyalások 7. fordulója. A tárgyalásokon Diego Cordovez, az ENSZ-fótitkár he­lyettese közvetít. Az afgán küldöttséget Sah Mo­hammed Doszt külügyminiszter, a pakisztánit Sahabzad Jakub Khán külügyminiszter vezeti. balesetről szív akciókra, s ugyancsak a Szí­ria elleni amerikai fenyegető kam­pányt. A szuverén Líbia elleni agresszióval az Egyesült Államok erkölcsi és politikai vereséget szenvedett és most a Közel- Keleten szeretné kiterjeszteni nyomásának zónáját Szíriára is. Washingtonhoz csatlakozik Izrael, amely naponta fenyegeti meg az arab államokat, főleg Szíriát. En­nek a kapánynak a célja, hogy Damaszkuszi eltérítsék antiimpe- rialista politikájától. A Szovjetunió a jövőben is a szíriai és a líbiai nép oldalán áll - hangsúlyozta Lo­mejko. A hét végén Münchenben sorra kerülő ún. szudétanémet napokkal kapcsolatban Lomejko rámutatott, ez a szomorú hagyomány joggal kelt kétségeket Csehszlovákiában és a többi európai országban is. A szudétanémet összejövetelen ismét revansista jelszavakat és követeléseket fognak hangoztatni, mégpedig Helmut Kohl nyugatné­met kancellár jelenlétében. Nyil­vánvaló, hogy egy ilyen magas rangú hivatalos képviselő részvé­tele politikai akció, amely lényege: a revansisták követelései támoga­tásának a demonstrálása. A mün­cheni összejövetel és a szövetségi kancellár jelenléte arról tanúsko­dik, hogy az NSZK-ban ismét erősödnek a revansista tendenci­ák. A Szovjetunió többször fejtette ki álláspontját a revansista gyüle­kezetekkel kapcsolatban. Eköz­ben hangsúlyozta, hogy a moszk­vai szerződés alapján, a béke és a békés együttműködés elveire támaszkodva óhajtja fejleszteni jószomszédi kapcsolatait az NSZK-val. A Szovjetunió azonban nem hagyhatja figyelmen kívül az olyan jelenségeket, amelyek meg­mérgezik a nemzetközi légkört és ellentétben állnak a nemzetközi megértés gondolatával - szögezte le Lomejko. Nicaragua Alkotmányvita (ČSTK) - Nicaragua új alkot­mányának a nemzetgyűlés által kidolgozott javaslatát megvitatták a sandinista közgyűlés, a Sandi­nista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN) legfelsőbb tanács­kozó szerve ülésszakának részt­vevői. A tanácskozás után a La Barricada napilapnak nyilatkozott Carlos Nunez, a nemzetgyűlés elnöke. Hangsúlyozta, a testület egyetértett abban, hogy az új alkotmány tervezete forradalmi, demokratikus dokumentum, amely rögzíti a nicaraguai forradalom fő vívmányait. Az FSLN vezetése felszólította a politikai erőket, kapcsolódjanak be az alkotmánytervezet feletti vitába. A kormány döntése értel­mében május 18-án, vagyis San- dino, a nicaraguai nemzeti hős születésnapján kezdődik meg az országos vita. A dél-afrikai rendőrterror áldozatainak száma tovább nőtt (ČSTK) - A Dél-afrikai Köztá- saságban tovább tart a feszült helyzet, amelyet a rendőrségnek az apartheid ellenzőivel szembeni kiterjedt akciói váltottak ki. Ale­xandrán kívül Johannesburg Diepkloof és Soweto külvárosaiból érkežtek jelentések a tüntetők és a rendőrök közti összecsapások­ról. Sowetóban a rendőrök lelőttek három néger fiatalembert - állító­lag „önvédelemből“. A lakosság azonban megállapította, hogy az áldozatokat közelről fejbelőtték, ami cáfolja a hivatalos verziót, és arról tanúskodik, hogy a rendőrök ismét gyilkoltak. A hét végén Dél- Afrikában összesen 8-an vesztet­ték életüket. Dél-afrikai forrásokra hivatkozva az AIN mozambiki hír- ügynökség közölte, hogy az utóbbi 19 hónap során az erőszak áldo­zatainak száma elérte az 1560-at. A legvéresebb az idei február volt, amikor több mint 170-en vesztet­Szakszervezetek a leszerelésről (ČSTK) - Dublinban tegnap megkezdődött a leszerelés társa­dalmi és gazdasági vontakozásai- ról tanácskozó második szakszer­vezeti világkonferencia, amely az idei nemzetközi békeévben a nemzetközi szakszervezeti moz­galom haladó erőinek egyik legna­gyobb szabású akciója. A konferencián az egész világ­ból számos szakszervezet képvi­selteti magát. A Szakszervezetek Központi Tanácsának küldöttsé­gét Viliam Kožík, a szervezet titkára vezeti. ték életüket. A fajüldöző rezsim áldozatainak tényleges száma azonban sokkal magasabb, mint amennyit a hivatalos jelentések közölnek. Brazília megszakította sport-, kulturális és művészeti kapcsola­tait a fajüldöző dél-afrikai rezsim­mel. A döntést összefüggésbe hozzák Sarney elnök dekrétumá­val, amelyben megállapítja, hogy az apartheid politika szöges ellen­tétben áll a demokrácia és a kü­lönböző fajok együttélésének el­veivel. Irak-lrán Heves harcok (ČSTK) - Az iraki-iráni front északi szakaszán vasárnap egész nap heves harcok folytak - közölte az ÍRNA iráni hírügynökség. Har­cokat jelentettek a front déli sza­kaszáról is, ahol a hírügynökség szerint az iráni csapatok megsem­misítettek kb. 20 ellenséges harc­kocsit és páncélozott csapatszállí­tót, lelőttek egy repülőgépet és egy helikoptert. Iraki forrásból is megerősítették az északi fronton folyó harcok tényét és közölték, hogy csapataik újabb terüleket foglaltak vissza az irániaktól. Az iraki légierő ezenkí­vül támadást hajtott végre az iráni Ahvaz közelében két olajszivaty- tyú-állomás ellen és meggyújtotta azokat. Meg nem erősített hírek szerint a támadás során az állo­mások néhány száz dolgozója megsebesült és három olajtartály lángokban áll. Gandhi átszervezte kormányát Sankar az új külügyminiszter (ČSTK) - Radzsiv Gandhi indi­ai kormányfő változásokat hajtott végre több kulcsfontosságú mi­nisztérium élén. Felmentette Bali­ram Bhagat eddigi külügyminisz­tert, s helyére Siva Sankart ne­vezte ki, aki egyben a kereskedel­mi tárcát is vezeti. További fontos változás, hogy Buto Szing eddigi mezőgazdasági miniszter került a belügyi tárca élére és kineveztek két új minisztert: Gurdijal Szing Dhillont a mezőgazdasági mi­nisztérium élére és Mufti Moham­med Szjadot a turisztikai minisz­térium élére. Harkisan Lal Bha­gat, az eddigi idegenforgalmi mi­niszter fogja irányítani az élelmi- szeripari és ellátási minisztériumot. A többi miniszter megtartotta hivatalát, de kineveztek 9 új állam­minisztert és egy miniszterhelyet­test. Gandhi az 1984 decemberi választások óta már több ízben átszervezte kabinetjét, * ami az indiai politikai életben inkább sza­bály, mint kivétel. Time-értesülés Washington a SALT 2 megsértésére készül (ČSTK) - A Time amerikai hírmaga­zin úgy értesült, hogy a Reagan- kormányzatnak szándékában áll idén a stratégiai támadó fegyvereket korlá­tozó szovjet-amerikai szerződés (SALT 2) megszegése. A Time értesülése szerint Reagan elnök a hét legfejlettebb nyugati ország vezetőinek múlt heti tokiói találkozóján közölte, hogy az USA olyan mértékben növeli nukleáris robbanófejgs rakétá­kat hordozó B-52-es stratégiai bombá­zóinak számát, amellyel túllépi a SALT 2-ben meghatározott plafont. A lap azt is tudni véli, hogy Reagan bejelentése negatív visszhangot váltott ki a szövetségesek körében. Az ameri­kai elnök azt ígérte, hogy a szövetsé­gesek véleményét állítólag figyelembe veszik majd a nemzetbiztonsági tanács valószínűleg már e héten megtartandó ülésén, amelyen a szerződés megtar­tásának kérdéséről tárgyalnak. A Time arra hívta fel a figyelmet, hogy a SALT 2 szerződés amerikai részről történő megszegése ártana a két nagyhatalom között Genfben folyó leszerelési tár­gyalásoknak. (X vűcmajidbéí DER SPIEGEL Csaló kormánytisztviselők A Watergate-botrány óta soha annyi kormánytisztviselő nem került összeütközésbe a törvénnyel vagy a hivatali etikával, mint a Reagan-kormányzat idején - írta legutóbbi számában az NSZK- ban megjelenő Der Spiegel. Reagan elnökségének öt éve alatt hat magas beosztású kor­mánytisztviselőt vádoltak meg, kö­zülük kettőt elítéltek, kettőt fel­mentettek, és ketten pedig a bíró­sági eljárás megindítására várnak. Reagan számos munkatársa a vá­dak nyilvános elhangzása után lemondott tisztségéről, vagy el sem foglalta azt. A Washington Post április vé­gén közölte annak a 110 esetnek a jegyzékét, amelyben a Reagan- kormányzat magas rangú tiszt­ségviselői járatták le magukat. Közülük a legismertebbek: William French Smith, egykori igazságügyminiszter és az adóhi­vatal igazgatója, aki kétes hírű veszteséges cégekbe fektette be tőkéjét, ami olyan tevékenységnek számít, amelyet az általa irányított hivatal adócsalásnak minősít. Smith ezzel a tevékenységével 66 ezer dolláros nyereségre tett szert. William Casey, a Központi Hírszerző Szolgálat, a CIA igazga­tója, aki milliós értékrendben vá­sárolt és adott el értékpapírokat. A titkosszolgálat főnökeként má­soknál sokkal korábban jutott bir­tokába rendkívül fontos értesülé­seknek, miközben olyan vállalatok részvényeivel manipulált, amelyek a CIA megrendeléseit teljesítették. Edwin Meese, egykori igaz­ságügyminiszter, akit 1984-ben azzal vádoltak, hogy hat ismerő­sének szerzett helyet a kormány­ban, akik korábban ót pénzügyileg támogatták. Az ellene indított vizs­gálat azonban nem bizonyította be, hogy vétett volna munkahelyi kötelezettségei ellen. James Watt, egykori belügymi­niszter, aki a pénzügyminisztérium költségvetéséből két karácsonyi magánvacsorát adott. Richard Perle, nemzetközi biz­tonságpolitikai kérdésekben illeté­kes hadügyminiszter-helyettes, aki 1982-ben azt ajánlotta a had­seregnek, hogy vásároljon fegyve­reket az egyik izraeli cégtől. Még hivatalba lépése előtt szerződést kötött ezzel a céggel, melynek értelmében 50 ezer dollár fejében tanácsokkal látja el azt. Raymond Donovan, egykori munkaügyi miniszter, akit több törvénybeütköző pénzügyi machi­nációval vádoltak. Ezekkel 1979-80 között 7,4 millió dollárt szerzett a Schiavone Construction építőipari cég számára, amelynek egyúttal a alelnöke volt. James Beggs, az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA egykori igazgatója, akit azzal vádoltak, hogy még korábbi tisztségében, a General Dynamics hadiipari konszern igazgatójaként állítólag olyan számlákat nyújtott be a Pen­tagonnak, amelyeken a feltüntetett összegek messze meghaladták a tényleges kiadásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents