Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1986-05-13 / 110. szám, kedd

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA KEDD 1986. május 13. XXXIX. évfolyam 110. szám Ára 50 fillér A tömegszervezetek bevonásával A tömeg szervezetek munkája a lakóhelyi pártszervezeteknek mindig is a figyelme központjá­ban állt. Ezekben a hetekben azonban különösen, hiszen az új választási programok által kitűzött célok teljesítése csakis úgy képzelhető el, ha a Nemzeti Frontba tömörült minden egyes szervezetet, azok tagságát, azaz a falvak és városok lakosságát sikerül megnyerni. A választási programok legtöbb pontja Z- akcióban, vagyis társadalmi munkában valósult meg már az előző időszakban is, s a jövő­ben még inkább a társadalmi aktivitás lesz az alapja. örvendetes, hogy a program túlnyomó részét az egyes köz­ségekben és városokban nem­csak teljesítették, hanem túl is szárnyalták. így volt ez például a Lévai (Levice) járásban levő Deménden (Oemandice), Ipoly- szakállason (Ipeľský Sokolec), a Galántai (Galanta) járásban levő Tešedikovóban csakúgy, mint az Érsekújvári (Nové Zámky) járásban Tardoskedd (Tvrdošovce) községben. Valamennyi helyen a sikerek elérésében éppen a tömegszer­vezetek tevékenységének a fel­lendítése volt a döntő. A válasz­tási program által kitűzött fel­adatokat lebontották az egyes helyi tömegszervezetekre, azok pedig még konkrétabban egyes tagjaikra. így ismerté vált, hogy például az ifjúsági szervezetek, a vöröskereszt, a nőszövetség, a sportszervezet, a kertbarátok stb. tagjai hány óra ledolgozá­sát vállalták. Az már az egyes tömegszervezetek vezetőségén múlott, hogyan ellenőrizték és értékelték a vállalt kötelezettsé­gek teljesítését, ami a tagságot még inkább serkentette a kima­gasló eredmények elérésében. Természetesen a pártszerve­zetek is rendszeresen (évente legalább egyszer) értékelték a tömegszervezetek munkáját, s azon belül a tagságnak a Z- akcióban való részvételét, a vá­lasztási programok teljesítését. Ennek érdekében saját tagjaikat olyan pártfeladatokkal is meg­bízták, melyek éppen a tömeg­szervezetekben való aktív mun­kára irányultak. A nemzeti bi­zottságok képviselői közül első­sorban a kommunistáktól vár­ták el, hogy minden erejüket latba vetve dolgozzanak a vá­lasztott szervekben. Mindenütt tudják, hol vannak tartalékaik az emberek megnye­résének, hol, melyik tömegszer­vezet munkája marad el a többj­étől és miért. Akad, ahol a fiata­lok megnyerésével nem elége­dettek, másutt a nők bekapcso­lása a közös célokért folyó küzdelembe nem olyan, mint lennie kellene. Ismét máshol az agitáció nem éri el a kellő szintet. A pártalapszervezetek- nek mindenütt ellenőrizniük kell a hatáskörükben fellelhető tar­talékokat, de főleg azt, mi az oka az egyes területeken tapasztal­ható esetleges lemaradásnak, s hogyan lehet mihamarabb előbbre lépni. Az alaposan át­gondolt választási program, amely közvetve vagy közvetle­nül mindenkinek az érdekeit magában foglalja, az első lépés a nemes törekvések eléréséhez, az emberek mozgósításához. FÜLÖPIMRE m ppp. A szovjet kormány jóváhagyta az ötéves terv javaslatát Emelni kell a termelés műszaki színvonalát (ČSTK) - Moszkvában tegnap ülést tartott a Szovjetunió Minisztertanácsa és megtárgyalta az 1986-1990-es évekre szóló gazdasági és szociális fejlesztési állami terve javaslatát. gok, a minisztériumok és a köz­ponti hivatalok tervjavaslatait. A Zvoleni Nehézgépipari Vállalat kutató- és fejlesztőintézetének munkatársai a hegyvidéki területeken gazdálkodó mezőgazdasági üzemek számára korszerű univerzális hajtóművet fejlesztenek ki, amelyet az évelő fűfélék betakarítására és gondozására szolgáló gépekbe fognak beépíteni. A fejlesztés során szorosan együttműködnek a Rovinkai Mezőgazdaságigép-kutató Intézettel és a gottwaldovi Agropodnikkal. A képen Stanislav Stančík mérnök (baloldalt) és Ján Filko mérnök, főkonstruktőr a berendezés prototípusával. (Peter Lenhart felvétele - ČSTK) Az ülésen megállapították, hogy az ötéves terv javaslatát az SZKP XXVII. kongresszusa határozatai­val, a központi bizottság politikai beszámolójának irányvonalával, valamint a Szovjetuniónak az 1986-1990-es évekre és a 2000- ig terjedő időszakra szóló gazda­sági és szociális fejlesztési fó irányaival összhangban dolgozták ki. A Szovjetunió Minisztertanácsa elvben jóváhagyta az ötéves terv javaslatát és a Szovjetunió Minisz­tertanácsa Elnökségének felada­tává tette, hogy a szövetségi köztársaságok minisztertanácsai elnökeinek a minisztereknek, a Szovjetunió központi hivatalai vezetőinek részvételével megtár­gyalja a szövetségi köztársasá­VÁLASZTÁSI GYŰLÉSEKET TARTOTTAK ORSZÁGSZERTE A CSKP XVII. kongresszusának irányvonala kifejezi egész népünk érdekeit Josef Korčák, Jozef Lenárt, Jan Fojtík, Josef Haman, Zdenék Horení, Gejza Šlapka, Svätopluk Potáč és Matej Lúčan elvtárs beszédet mondott (ČSTK) - Tegnap országszerte további választásokat tartottak, amelyeken a Nemzeti Front képviselőjelöltjei, köztük párt- és állami szerveink vezető tisztségviselői mutatkoztak be a választóknak. Josef Korčák, a CSKP KB Elnökségének tagja, cseh minisz­terelnök tegnap délután Brnóban az Agrozet Zetor vállalat dolgozói­nak választási gyűlésén vett részt a Szövetségi Gyűlés Népi Kama­rájának és a Cseh Nemzeti Ta­nácsnak a képviselőjelöltjeként. Az SZLKP KB üdvözlő levele (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában Karol Šavelnek, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottsága vezető titkárának 65. születésnapja alkalmából átadta az SZLKP KB üdvözlő levelét. Az ünnepségen részt vett Viliam Šal­govič, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, a CSSZBSZ Szlo­vákiai Központi Bizottságának el­nöke és Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. A levél nagyra értékeli a jubi­láns érdemeit és ahhoz való hoz­zájárulását, hogy a CSSZBSZ szlovákiai szervezetei aktívan elő­segítsék az emberek internacio­nalista nevelésének elmélyítését, valamint a szovjet néppel való testvéri kapcsolatok és sokoldalú együttműködés fejlesztését a bé­ke, a haladás és a szocializmus javára. Jubiláns . kitüntetése (ČSTK) - Ľuboš Sobotka szö­vetségi pénzügyminiszter-helyet­tesnek 60. születésnapja alkalmá­ból a kommunista párt és a szo­cialista társadalom javára kifejtett áldozatos tevékenységéért a köz- társasági elnök a Munka Érdem­rendet adományozta. A kitüntetést tegnap Jaromir Zák szövetségi pénzügyminiszter adta át a jubi­lánsnak. Beszédében kiemelte: örül an­nak, hogy Brnóban képviselőjelölt, mert huszonegy éven át itt dolgo­zott a Zbrojovkában és a kerületi pártbizottságon. Megemlékezett a CSKP megalapításának 65. év­fordulójáról, s hangsúlyozta, hogy pártunk harcot indított a nép anya­gi és kulturális szükségleteinek jobb kielégítéséért, és a szocialis­ta társadalom építésének az élére állt. Vezetésével népünk igazolta a szocializmus életképességét. A CSKP XVII. kongresszusának határozatairól szólva részletezte a csehszlovák gépipar feladatait: nagy gondot kell fordítani a terme­lés intenzifikálására, a munkater­melékenység és a hatékonyság növelésére, valamint a gépi be­rendezések korszerűsítésére. Ki­emelte, hogy a külföldi piacokon egyre élesebb a konkurencia, ezért a minőség meghatározó kritériummá válik. Méltatta a KGST-tagországok szerepét a csehszlovák gazdaság fejleszté­sében. Foglalkozott a mezőgaz­daság, az építőipar és a környe­zetvédelem eredményeivel és új feladataival. Nagyra értékelte azo­kat az erőfeszítéseket, amelyeket a nemzeti bizottságok a városok és falvak képének alakítása során tesznek, valamint az emberek részvételét a Z akcióban. Beszé­dének végén utalt arra, hogy a merész terveket csak békés feltételek között lehet megvalósí­tani. Csehszlovákia népe derűlá­tással néz a jövőbe. Josef Korčák ezután Brno IV. városkerületének választási gyűlésén vesz részt. Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, aki a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának és a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a képviselője, tegnap Bratislava III. városkerületében vett részt választási gyűlésen. A jelenlevők­(Folytatás a 2. oldalon) Átadták az új érdemes művészek okleveleit Az ünnepségen részt vett Jozef Lenárt elvtárs is (ČSTK) - Ľudovít Pezlárnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának jelenlétében Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagja, szlovák kulturális miniszter tegnap Bratislavá­ban az új érdemes művészeknek átadta okleveleiket. Az ünnepségen jelen voltak még: Rudolf Jurík, az SZLKP KB kulturális osztályvezetője, Július Hanus, a szlovák miniszterelnök első helyettese, valamint kulturális és közéletünk más személyiségei. A szövetségi kormány az Érde­mes Művész címet adományozta Ludvik Balogh festőművésznek, Jozef Bednáriknak, a nitrai And­rej Bagar színház rendezőjének, Ján Buzássy költőnek, Jozef Cillernek, a martini Szlovák Nem­zeti Felkelés Színház díszletterve­zőjének, Fedor Ivančo írónak, Michal Jakabčic festőművész­nek, Ľudovít Jelenák festőmű­vésznek, Dušan Kállay festőmű­vésznek, Milan Kňažkónak, a Szlovák Nemzeti Színház társu­lata tagjának, Lengyel Ferenc­nek, a kassai (Košice) Thália Színpad színészének, Jozef Mi- halkovič költőnek, Peter Michalic előadóművésznek, Nagy Zoltán­nak, a Szlovák Nemzeti Színház balettegyüttese szólótáncosának, dr. Štefánia Pártošová költőnek, Tamara Simkovának, a prešovi Ukrán Nemzeti Színház társulata tagjának és Peter Toperczer elő­adóművésznek. Az ezt követő baráti találkozón részt vett Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségé­nek tagja, szlovák miniszterelnök és Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke. A Szovjetunió minisztériumait, központi hivatalait és a szövetségi köztársaságok minisztertanácsait figyelmeztették arra, hogy sok­oldalúan emelni kell a termelés műszaki színvonalát, gyors ütem­ben kell érvényesíteni a tudomány és a technika eredményeit és teljes mértékben ki kell használni a jelenlegi termelési potenciált, többek között a műszakszám nö­velésével, a takarékossági rend­szer és a tüzelőanyagok, az ener- cia, a nyersanyagok és az alap­anyagok ésszerű kihasználásának megszilárdításával. A beruházá­sokat szigorúan a tervezett határ­időkön belül kell befejezni. Biztosí­tani kell azt, hogy 1987-től kezdve a társulások, a vállalatok és a szervezetek 100 százalékosan teljesítsék a fogyasztói áruszállí­tás szerződéses kötelezettségeit. Erőteljesen növelni kell a mező- gazdasági-ipari komplexum haté­konyságát, bővíteni kell a fogyasz­tási cikkek termelését, javítani kell minőségüket és választékukat és bővíteni kell a lakosságnak nyúj­tott fizetett szolgáltatásokat. A Szovjetunió Minisztertanácsa határozatot hagyott jóvá, amely­nek alapján az ötéves terv javasla­tát 1986 májusában megtárgyalás céljából a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elé terjesztik. A szocialista vívmányokat védelmeznünk kell (ČSTK) - Ünnepi gyűlést tartot­tak a Nemzetvédelmi Minisztéri­umnak és a Csehszlovák Néphad­sereg politikai főcsoportfőnöksé­gének dolgozói tagnap Prágában a CSKP megalapításának 65. év­fordulója alkalmából. Milán Václa­vík vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter beszédében a CSKP történelmi fejlődéséről szólt. Pár­tunk történetének jelentős tanul­sága - mondotta hogy a szocia­lista vívmányokat védelmeznünk kell, a szocializmus védelme ob­jektív törvényszerűség és interna­cionalista jellegű. Hadseregünk pártszervezeteinek tovább kell tö­rekedniük arra, hogy a kommunis­ták példát mutassanak. Ezután Viktor Jermakov vezér- ezredes, a hazánkban állomáso­zó középső szovjet hadseregcso­port parancsnoka üdvözölte a je­lenlevőket, majd kulturális műsor következett. Kerületi aktívaértekezlet (ČSTK) - Kerületi aktívaérte­kezletet tartottak tegnap Ústí nad Labemben a Nemzetbiztonsági Testület dolgozói. A tanácskozá­son Vratislav Vajnar szövetségi belügyminiszter az észak-cseh­országi kerületi rendőrparancs- nokság képviselőinek átadta a Munka Érdemrendet, amelyet a köztársasági elnök a CSKP és a szocialista állam közbiztonsági politikájának teljesítése terén elért kiváló eredményeikért adományo­zott.

Next

/
Thumbnails
Contents