Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1986-05-12 / 109. szám, hétfő
39. KERÉKPÁROS BÉKEVERSENY REGEC ŐRZI A SÁRGA MEZT Ludwig: három útszakasz - három diadal (t-ton) - A hosszú, háromnapos hétvégén a 39. kerékpáros Békeversenyen induló NDK-beli Olaf Ludwignak sikerült a mesterhármas. Egymást követően három útszakaszon utasította maga mögé a hajrában az élbolyt. Kitűnő teljesítmény, azonban taktikából jelesre vizsgáztak eddig a csehszlovák kerekesek is. Ennek eredménye, hogy Jozef Regec sárga meze eddig még egyszer sem forgott veszélyben. Társai közül valaki mindig az élen kerekezett, szükség esetén gyorsította, vagy lassította az iramot, s nem adott esélyt a vetélytársaknak a szökésre. Az újonc Regec magabiztosan versenyez és jól kamatoztatja a terepkerékpározásban szerzett tapasztalatait. A három nap krónikájához tartozik még, hogy Ludwig a mostani mesterhármassal már huszonnégyre növelte eddigi útszakaszgyözelmeinek számát. Ma a VI. útszakaszra kerül sor,- melynek során a mezőny Poznanból 174 km-t kerekezik a következő célvárosba, Gorzowba. ÚJ szú 7 1986. V. 12. Pénteken Kijev volt a színhelye a III. útszakasz küzdelmeinek. A kerekesek a városban 147,6 km-t tettek meg úgy, hogy egy 12,3 km-es körpályát tizenkétszer abszolváltak. Az elsőség sorsa csak a hajrában dőlt el, ahol Olaf Ludwig maga mögé utasította a szovjet Vlagyimir Pulnyikovot és a csehszlovák csapat egyik újoncát, Radovan Foftot. Mögöttük negyedikként kerekezett át a célvonalon a hazai Ivan Romanov, majd az élboly, s ebben az összes csehszlovák kerékpáros, köztük az egyéni verseny éllovasa, Jozef Regec. A csehszlovák színek képviselője összetettben megtartotta első helyét, és megkapta a Szovjetunió területén legjobb eredményt elérő kerékpárosnak felajánlott díjat. A csapatversenyben a Szovjetunió megőrizte vezető, s a csehszlovák csapat harmadik helyét. Az útszakasz legfontosabb akciójára az utolsó kör derekán került sor, mikor Fort és Pulnyikov maga mögé SPORTHÍRADÓ A Zbrojovka Brno nyerte a Žilina és az NHKG előtt az országos ifjúsági férfi kosárlabda-bajnokságot. Az utolsó forduló eredményei: Slávia Žilina — Vš Praha 91:107, NHKG - Sparta 84:53, Zbrojovka - Inter Bratislava 107:75. A női B-csoportos röplabda-világbajnokság döntője második napjának eredményei: Tajvan - Hollandia 3:0, Bulgária - NSZK 3:2, Olaszország - Magyarország 3:0. Olaszország vezet 8 ponttal a 6 pontos NSZK és Bulgária előtt. Sportfogadás A športka 19. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 18 19 25 32 35 47 Pótszám: 7 A II. húzás nyerőszámai: 5 12 16 17 34 38 Pótszám 27 A MATES nyerőszámai: 3 9 22 28 31 (ČSTK) Jiŕí Sosna bronzérmes (ČSTK) - Belgrádban 27 ország cselgáncsozóinak részvételével a legnehezebb súlycsoporttal megkezdődött az Európa-bajnokság. Mind a 95, mind a +95 kg-osoknál csehszlovák versenyző is indult. Az előbbi súlycsoportban Jirí Sosna hatalmas küzdelemben érmes lett. Ivan Furák viszont még nem rendelkezik kellő tapasztalattal és a javítások során nem kísérte szerencse szereplését. Sosna győzelemmel kezdett az első fordulóban, az olasz Landi ellen nyert. Kiújult térdsérülése és részben ennek számlájára írható, hogy a második fordulóban alulmaradt a lengyel Kolanowskival szemben. Sérülése azonban nem volt tartós, a folytatásban nagyszerűen helytállt; először az NSZK-beli Geyer, majd a tavalyi ifjúsági Európa-bajnok holland Meijert győzte le. A bronzéremért vívott találkozón az egyik éremesélyesnél, a szovjet Kurtani- dzénél bizonyult jobbnak. Az aranyérmet, akárcsak tavaly, a belga Van de Walle és a francia Vachon küzdelme döntötte el és akárcsak akkor, most is a belga cselgáncsozó lett az első. Eredmények - 95 kg: 1. Van de Walle, 2. Vachon, 3. Sosna és Kolanowski. +95 kg: 1. Wilhelm (holland), 2. Stöhr (NDK-beli), 3. Vericsev (szovjet) és Jehle (svájci). 78 kg: 1. Wieneke (NDK-beli), 2. Pietri (francia). 86 kg: 1. Seisenbacher (osztrák), 2. Spij- kers (holland). Az utóbbi két súlycsoportban csehszlovák versenyző nem indult. utasította a mezőnyt. Már úgy tűnt, hogy közöttük dől el az elsőség sorsa, amikor az utolsó emelkedőn Ludwig rakétaként kirobbant az élbolyból, uszályában Romanovval. Kockázatos kerekezés után az NDK képviselője befogta a két szökevényt és megnyerte a Békéverseny jubileumi, 500. útszakaszát. A III. útszakasz eredményei: 1. Ludwig 3:56,06, 2. Pulnyikov -4, 3. Fort -7, 4. Romanov -10... 15. Regec, 19. Kreuziger, 20. Škoda, 23. Jurčo mind -28 mp. Csapatban: 1. Szovjetunió 11:49:01, 2. Csehszlovákia, 3. NDK mindkettő -23 mp. A IV. útszakasz színhelye már Lengyelország fővárosa, Varsó volt. A kerekesek Kijevbó! repülőgépen utaztak a lengyel metropolisba, ahol eső fogadta őket. A IV. útszakasz hossza 65 km volt és Varsó utcáin 6,5 km-es körpályát tízszer kellett megtenniük. A kedvezőtlen időjárás miatt a mezőny kivárásra kerekezett. Az esélyesek közül senki sem kockáztatott, így csak a gyorsasági útszakaszok kelteitek némi izgalmat. A célegyenesbe együtt zúdult az egész csoport. Ludwig ismét lehajrázott mindenkit, s csak a további helyezésekért folyt küzdelem. A második helyen a szovjet Romanov, a harmadikon az NDK-beli Raab végzett. Az élcsoportban érkeztek a célba a csehszlovák kerékpárosok, köztük a sárga mezes Regec is. IV. útszakasz: 1. Ludwig 1:24,32, 2. Romanov -4, 3. Raab -7,... 15. Novosad... 24. Rege:, 26. Fort, 28. Jurčo... 35. škoda... 38. Kreuziger mind -10 mp. Csapatban: 1. Lengyel- ország 4:14:06, 2. NDK, 3. Franciaország, 4. Szovjetunió, 5. Kuba, 6. Csehszlovákia azonos dóvei. Az V. útszakasz, amely az idei évfolyamban a második leghosz- szabb volt (Kutno - Poznan 196 km), nem sok izgalmat hozott. Ezúttal is csak a gyorsasági részhajrák mozgatták meg a mezőnyt. Hat volt belőlük és ezek során Ludwigon kívül két hazai versenyző, Krawczyk és Wron jeleskedett. Az esőben csak a defektek és a bukások jelentettek izgalmat, de valamennyi érintett versenyző a hajrában már ott kerekezett az élbolyban. Ludwig ezúttal is bemutatta gyorsasági magánszámát és centiméterekkel ért korábban a célba, mint Szajtov. A csehszlovák kerekesek nem voltak versenyben a dobogóéi, s a hajrában balszerencséjük is volt. Egy km-rel a cél előtt Jurčo vezetett, azonban a televízió motorkerékpárjának bukása után fékezni kényszerült és a mezőny befogta. Az V. útszakasz eredményei: 1. Ludwig 4:33:36, 2. Szajtov (szovjet) -4, 3. Raab -7... 9. Novosad, 13. Jurčo, 18. Regec, 34. Kreuziger, 39. Skoda, 45. Fort mint -10 mp. Csapatban: 1. NDK, 2. Szovjetunió, 3. Lengyel- ország, 4 Csehszlovákia, 5. Mongólia, 6. Franciaország mind 13:41:18 óra. Egyéni összetett: 1. Regec 13:25:59, 2. Zajkov (bolgár) -17; 3. Ludwig -1:03. Csapatban: 1. Szovjetunió 41:16:49, 2. NDK -1:35, 3. Csehszlovákia -1:38 p. Ifjúsági birkózó verseny (del) - Sok fiatal tehetséges birkózó lépett szőnyegre Kassán (Košice) a TJ Lokomotíva rendezésében sorra került szabadfogású országos ifjúsági bajnokságon. Húsz egyesület 82 versenyzője mérte össze erejét és a szakértők nagy elismeréssel nyilatkoztak a látottakról. így Mikuláš Šimko, az országos válogatott edzője, aki részt vesz a Magas-Tátrában a felnőtt válogatott edzőtáborozásán, ugyancsak végignézte a döntőket és megállapította: „Valamennyi új országos bajnok megérdemelten jutott a címhez. Megmutatkozik, hogy sok tehetséges birkózóval rendelkezünk, csak még többet kell velük egyénileg is foglalkozni“. A legeredményesebbek a vendéglátó klub versenyzői voltak, akik jól kihasználták a hazai környezet előnyét, de kitűnően harcoltak a bratislavai, prievidzai és Banská Bystrica-i birkózók is. + A Cseh Labdarúgó Kupa elődöntőjében a Dukla Praha Havíŕovban 6:1 arányú fölényes győzelmet aratott a helyi bányászcsapat ellen és bejutott a döntőbe. A győztes csapat góllövöi: Korejčík (3), Luhovy, Vizek és Pelc (11-esből). A félidőben még csak 2:0 arányban vezetett a vendégcsapat, sőt szünet után Vrba 1:2-re módosította az állást, ám ezt követően a katonák két perc alatt két gólt lőttek. + Barátságos mérkőzések: Žilina - Ostrava 3:1 (2:0), góllövők: Močár, Faktor, Strapáč, ill. Lička. Gottwaldov - Tábor 2:1 (1:0), góllövók: Svoboda (11-esből), Kouŕil, ill. Keler (11-esból). Szombathely - Inter Bratislava 2:2 (1:0), góllövők: Pados, Scheffer, ill. Kra- moliš (11-esből) és Pokluda. + A szovjet bajnokság eredményeiből: Vilnius — Leningrád 2:1, Alma-Ata - Torpedo Moszkva 0:3, Ogyessza - Dinamó Moszkva 1:3, Baku - Jereván 0:0; Kutaiszi- Tbiliszi 0:0, Harkov - Donyeck 0:1. + Az osztrák bajnokság 33. fordulójának eredményeiből: LASK Linz - Rapid 2:0, Innsbruck — Admira 5:1, Sturm Graz- GAK Graz 3:3, Austria - Klagenfurt 2:1. - Vezet 54 ponttal az Austria Wien az 51 pontos Rapid előtt. + Athénban a 16 éven aluli labdarúgók Europe.-bajnokságának döntőjében Spanyolország 2:1 (1:0) arányban legyőzte A kerékpáros Békeversenyen a csapatok 50 kilométeres időfutamát a Szovjetunió válogatottja nyerte (ČSTK-felv.) Labdarúgó SZNL I A Plastika nyerte a rangadót (ton) - A labdarúgó SZNL I. 24. fordulójának nagy érdeklődéssel várt rangadóján a továbbjutás első számú várományosa, a Plastika Nitra nagy vetélytársának, a Slovannak a pályáján is győzni volt képes és ezzel hatalmas lépést tett az I. liga felé. A Plastika előnye pillanatnyilag 8 pont és gólaránya is jobb az ellenfelénél. Egyébként a 24. fordulóban ismét jeleskedtek a hazaiak. A ZŤS Košice létfontosságú mérkőzést nyert a Púchov ellen, míg a Hurbanovo a 90. percben lőtt góllal győzött. A 25. forduló párosítása: Levice - Hurbanovo, Michalovce - Stropkov, Petržalka- Martin, Prievidza - Pov. Bystrica, Senica - Slovan, Nitra - Košice, Púchov- Humenné, Trebišov - Dubnica. Eredmények - 48 kg: Horváth (Lok. Košice), 2. Dubanský, 3. šorman (mindkettő Baník Prievidza). 52 kg: Mészáros (DAC), 2. Takács (Prievidza), 3. Slaný (Dunajplavba). 56 kg: László (Dunajplavba), 2. Kalmár, 3. Hodossy (mindkettő DAC). 60 kg: Hrabovský (Prievidza), 2. Fejerčák (Lok. Košice), 3. Oláh (ŠTK Šamorín). 65 kg: Svat (Lok. Košice), 2. Galajda, 3. Pozniček (mindkettő RH Praha). 70 kg: Hrabáň (Zbrojovka Brno), 2. Tokár (Lok. Košice), 3. Biskupič (Plastika Nitra). 76 kg: Gačúr (Partizán B. Bystrica), 2. Zelinský (Lok. Košice), 3. Remeš (Zbrojovka Brno). 81 kg: 1. Palatínus (Lok. Košice), 2. Neumann (Dukla Trenčín), 3. Sládiček (Plastika Nitra). 87 kg: 1. Mazáč (Dunajplavba), 2. Svinger (Jiskra Nejdek), 3. Čupka (Partizán B. Bystrica). +87 kg: 1. Štéch (Partizán B. Bystrica), 2. Sirko (Dunajplavba), 3. Pavlik (Snina). LABDARÚGÁS SLOVAN - NITRA 2:4 (1:2), góllövők: Uhlík, Ducký (11-esből), ill. Gajdoš (2), Halász és Jež. Mindkét csapat óriási iramban kezdte a rangadót. A vendégeknek már a 4. percben nagy gólhelyzetük volt: Moravčik beadását Halász előre vetődve alig fejelte a bal alsó sarok mellé, öt perc múlva Bobek csavart szabadrúgását csak üggyel- bajjal védte a Plastika kapusa, Palúch. A 17. percben Jež közeli lövése alig szállt fölé, majd a másik oldalon Bechera bombája centiméterekkel ment el a kapufa jobb töve mellett. A 19. percben Gajdoš kiugrott a bizonytalankodó Sovan-védők között és higgadtan a jobb alsó sarokba lőtt. Közvetlen a középkezdés után Molnár szerelte Gostičot, pontosan adott középre, Halász pedig szép mozdulattal a jobb alsó sarokba perdített. Az első játékrész hajrájában feljöttek a hazaiak, a 32. percben előbb Bechera közeli lövését védte nagy bravúrral Palúch, majd nem sokkal ezután Uhlík húsz méterről a jobb felső sakrokba zúdította a labdát. A rangadó első félideje izgalmakban gazdag, színvonalas játékot hozott, annak ellenére, hogy az első 45 percben végig zuhogó eső és csúszós talajú pálya nehezítette a játékosok dolgát. Fordulás után még fokozódott az iram, a két exligás ritkán látható lendülettel és erőbedobással küzdött. A 48. percben Gostič fejese a felső lécen csattant, majd egy villámgyors ellenakcióból növelte előnyét az éllovas: Molnár beadását Olaszországot. Góllövők: Mengues, Flamigni, ill. Capellini. + Az NDK bajnokságában a 24. forduló mérkőzéseit bonyolították le: Karl-Marx-Stadt- Erfurt 0:0, Brandenburg- Zwickau 3:0, Dynamo Berlin- Odera/Frankfurt 2:2, Dynamo Dresden - Jena 0:0, Lokomotíve Leipzig - Stahl Riesa 1:0, Rostock - Union Berlin 2:0, Magdeburg - Wismut Aue 6:0. + Az FC Liverpool a bajnokság megnyerése után a kupaelsóséget is megszerezte. Az Angol Kupa 105. döntőjében a Wembley-sta- dionban 100 000 néző előtt 3:1 (0:1) arányban bizonyult jobbnak az Evertonnál. Góllövók: Rush (2), Johnson, ill. Lineker. + A VB-re készülő nemzeti tizenegyek a hét végén újabb előkészületi mérkőzéseket játszottak. Bulgária a felkészülés utolsó szakaszában négy találkozón méri össze erejét az NSZK-ban nyugatnémet csapatokkal. A Kaiserslautern 2:0 (1:0) arányban bizonyult jobbnak Bulgáriánál, míg a Stuttgart 5:2 (3:2) arányban maradt alul a VB-tizeneggyel szemben. Kanada Torontóban Wales csapatát fogadta és 2:0 (2:0) arányú győzelmet aratott fölötte. Nürn- bergben Lengyelország vendégszerepeit és Boniek első félidőben lőtt góljával győzött. Bogotában a Millionarios volt Uruguay ellenfele. A vendégek Diego góljával bizonyultak jobbnak 1:0 arányban. + Tele Santana brazil edző a következő kerettel készül a mexikói világbajnokságra - kapusok: Leao, Carros, Paulo Victor, hátvédek: Leandro, Edson, Oscar, Julio Cesar, Edinho, Moser, Junior, Branco, középpályások: Falcao, Zico, Socrates, Cerezo, Alemao, Elzo, Silas, csatárok: Careca, Müller, Casagrande, Dirceu, Edivaldo. + A VB-re készülő uruguayi válogatottban 79 nemzetközi mérkőzésével Rodriguez kapus számít a legtapasztaltabb játékosnak. A múlt héten azonban gyomorműtéten esett át és ezért részvétele a nagy seregszemlén kérdéses. A keret a következő - kapusok: Rodriguez, Alves, Celso, hátvédek: Gutierrez, Acevedo, Victor Diego, Rivero, Batista, Vega, Pereyra, középpályások: Saralegui, Barrios, Bossio, Salazar, Rubenpaz, Ser- gintin, csatárok: Francescoli, Alzamendi, Aguilera, da Silva, Cabrera, Ramos. A szövetségi kapitány Omar Borras. + A bolgár válogatott nagyon fiatal csapattal készül Mexikóba. Iván Vucov tizenkét 25 éven aluli játékosnak szavazott bizalmat. A keret tagjai a következők - kapusok: Mihajlov, Vulov, hátvédek: A. Markov, Petrov, Arabov, Dimitrov, Djakov, Zdravkov, középpályások: Szirakov, Szadkov, Jorsa- nov, Kolev, P. Markov, Zseljazkov/, csatárok. Dragolov, Getov, Velics- kov, Iszkrenov, Pasev, Goszpo- gyinov, Mladenov. Gajdoš a kapu közepébe lőtte. Negyedóra múlva Ducký futtából a bal kapufát találta el. A 68. percben Mikuš felvágta Gostičot a 16-oson belül, a megítélt tizenegyest Ducký biztosan értékesítette. A 91.percben Jež állította be a végeredményt. A nagyszerű rangadót 15 000 néző előtt Rojko vezette. Sárga lap: Gostič, ill. Molnár. (zsi) ZŤS KOŠICE - PÚCHOV 2:1 (2:1), góllövők: Bodnár, Gajdoš, ill. Chovanec. A kiesési rangadón az elsó fél órában lőtt gólokkal nyert a hazai együttes. A vendégek a szünet után feltámadtak, és egyenlítési lehetőségük is volt, azonban a csatároknak rossz volt az irányzéka. HURBANOVO - DUBNICA 1:0 (0:0), góllövó: Varga. A hazaiak végig fölényben játszottak, azonban helyzeteiket rendre elpuskázták és az idó múlásával egyre idegesebbek lettek. Megérdemelt győzelmük a 90. percben született meg, amikor Srňanský belőtt labdáját Varga a hálóba fejelte. POV. BYSTRICA - SENICA 1:0 (0:0), góllövő: Fiantok. A közepes színvonalú mérkőzés két eltérő félidőt hozott. Az elsőben a vendégek, a másodikban a hazaiak játszottak jobban. A győztes gól szerzője a 46. percben az a Fiantok volt, aki négyhónapos büntetés után először lépett pályára. A gólon kívül kapufát is lőtt. A senicai Krajčík lövése a 89. percben szintén a kapufán csattant. MARTIN - PRIEVIDZA 2:0 (1:0), góllövő: I. Lavrenčík (2). A hazaiak mindkét félidő elején támadólag léptek fel és ekkor lőtték góljaikat. A bányászcsapat egyébként gyakrabban birtokolta a labdát, ám játékosai nem jelentettek komoly veszélyt a martini kapura. Az 59. percben Kušnír csökkenthétté volna csapata hátrányát, azonban szabadrúgását a felső kapufa hárította. STROPKOV - PETRŽALKA 2:1 (2:1), góllövók: Luberda, A. Lehocký (11-esből), ill. Lehnert. A színvonalas találkozón a hazaiak küzdőszellemükkel felülmúlták a vendégeket. A Petržalka technikás, a mezőnyben kemény futballt játszott, azonban a lövések jobbára célt tévesztettek. LEVICE - MICHALOVCE 2:0 (1:0), góllövők: Chlpek és Slanina. Negyedórás tapogatódzó játék után a hazaiak átvették a kezdeményezést. Több góllal kecsegtető helyzetük közül kettőt ki is használtak. A vendégek csak a hajrában veszélyeztettek. HUMENNÉ - TREBIŠOV 2:0 (1:0), góllövők: Danko és Roman (11-esből). A zemplényi rangadót megérdemelten nyerte a hazai csapat és felcsillant a menekülés reménye. A mozgalmas és sportszerű találkozón a labdarúgás szépségéből keveset látott a közönség. A táblázat állása: 1. Nitra 24 20 3 1 73:15 43 2. Slovan 24 14 7 3 38:16 35 3. Petržalka 24 11 6 7 40:30 2e 4. Pov. Bystrica 24 10 4 10 35:33 24 5. Senica 24 9 6 9 30:30 24 6. Martin 24 9 6 9 30:33 24 7. Hurbanovo 24 10 4 10 31:37 24 8. Prievidza 24 9 5 10 31:27 23 9. Levice 24 8 7 9 25:28 23 10. Dubnica 24 7 9 8 23:31 23 11. ZŤS Košice 24 8 5 11 34:38 21 12 Trebišov 24 8 5 11 27:36 21 13. Humenné 24 6 8 10 24:42 20 14. Stropkov 24 7 5 12 32:45 19 15. Púchov 24 5 7 12 29:36 17 16. Michalovce 24 5 5 14 26:51 15