Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1986-05-24 / 120. szám, szombat

ÚJ szú 3 1986. V. 24. A Biztonsági Tanács vitája a dél-afrikai agresszióról Hatékony szankciókat sürgetnek a fajüldözők ellen (ČSTK) - Szenegál kérésére csütörtökön összeült a Biztonsági Tanács, hogy megtárgyalja a fajüldöző dél-afrikai rezsim Zimbabwe, Botswana és Zambia elleni agresszióját. A testület a tegnapra virradó éjszaka tartott tanácskozásán több ország képviselője is átfogó szankciókat követelt a pretoriai rezsim ellen. Massamba Sarre szenegáli nagykövet a támadást az állami terrorizmus megnyilvánu­lásának, barbár és cinikus akciónak nevezte. Az el nem kötelezett országok Államok a Líbia elleni agressziója koordinációs irodája is határozott szankciókat követel Dél-Afrika el­len. Az iroda az ENSZ-központ- ban közzétett nyilatkozatában megállapítja: Pretoria hidegvérrel végrehajtott agressziója bizonyít­ja, hogy a rezsim a térségben a helyzet destabilizálására, az afrikai államok szuverenitásának, függetlenségének és területi egy­ségének megsértésére törekszik. Ugyancsak bírálta az ún. konst­ruktív együttműködés politikáját, amelyet a nyugati országok foly­tatnak Dél-Afrikával. Kurt von Schirnding, Dél- Afrika képviselője megkísérelte védelmébe venni a támadást. Ha­sonlóan járt el, mint az Egyesült után, s azt próbálta bizonygatni, hogy a dél-afrikai csapatok a „ter­roristák objektumait“ támadták. A zimbabwei biztonsági erők tegnap letartóztattak két kémke­déssel vádolt egyént, akik részt vettek a dél-afrikai kommandók Harare elleni támadásában. A Lu­andából érkezett hírek szerint pe­dig a namíbiai hazafias erők május 21 -én az ország északi részén lelőtték a dél-afrikai légierő egyik katonai szállítógépét. Buenos Airesben bejelentették: Argentína tegnap megszakította diplomáciai kapcsolatait a fajül­döző pretoriai rezsimmel, tilta­kozásul a három független afrikai ország elleni agresszió miatt. Az argentin külügyminisztérium köz­leménye hangsúlyozza, hogy a diplomáciai kapcsolatok meg­szakításáról van szó. Közlemény a KGST végrehajtó bizottságának üléséről Szenzáció helyett kacsa Maxwell McCrohon, az UPI amerikai hírügynökség igazga­tója csütörtökön közölte, hogy az ügynökség már nem tartja helytállónak azt a hírt, amelyet a csernobili atomreaktor bale­sete után három nappal tett közzé. Mint ismeretes, a hír világszenzációt kívánt kelteni, mivel azt állította, hogy a bale­set során, s röviddel azt köve­tően több mint 2000 ember halt meg. Hogy a hitelesség látsza­tát keltsék, a ,,kacsa" valami­lyen kijevi nővel folytatott tele­fonbeszélgetésre hivatkozott. Nagyon hamar bebizonyoso­dott azonban, hogy az ilyen hivatkozás még nem tesz hihe­tővé egy hirt. A kijevi asszony ugyanis nyilvánosan közölte, hogy csak két áldozatról be­szélt. így most azon túlmenő­en, hogy az UPI szégyenben maradt, még a kiadásai is megnőttek: Moszkvába küldte az Európával foglalkozó osz­tály főszerkesztőjét, vizsgálja ki, hogyan,,született“ az emlé­kezetes április 29-i hír. (ČSTK) (ČSTK) - Moszkvában május 20-22 bizottságának 119. ülését. A tanácskozásról kiadott közle­mény többek között leszögezi, hogy a résztvevők elsősorban a KGST soron következő ülésszakának az előkészítésével foglalkoztak. Megvi­tatták a tagországok 1984-ben Moszkvában megtartott legfelsőbb szintű gazdasági értekezletén hozott határozatok eddigi teljesítését, és rámutattak arra, hogy sürgető szük­ség van a KGST 2000-ig szóló tudományos-műszaki komplex fej­lesztési programjában foglaltak idő­ben és maradéktalanul történő meg­valósítására, ami jelentős hozzájá­rulást jelent a testvérpártok kong­resszusain kitűzött stratégiai felada­tok teljesítéséhez. A végrehajtó bizottság hangsú­lyozta azoknak a további lépések­nek a fontosságát, amelyek a tagor­szágok sokoldalú együttműködésé­nek tökéletesebb megszervezésével és e tevékenység alapvető javításá­val kapcsolatosak. Az ezzel össze­függő jelentést és javaslatokat a KGST esedékes ülésszaka elé terjesztik megvitatás céljából. A tanácskozás résztvevői elfo­gadták az 1986-1990-es évekre szó­ló népgazdasági tervek egyezteté­sének eredményeit összegező be­számolót, valamint a tagországok­ban múködó atomerőművek és nuk­leáris fűtőművek építésére vonatko­zó program tervezetét, amelyet szin­tén a soron következő KGST-ülés- szak vitat meg. A végrehajtó bizottság megvitatta a legfelsőbb szintű gazdasági ta­nácskozás határozatainak megvaló­sításával összefüggő további kérdé­seket is. Rendkívüli figyelmet szen­teltek az együttműködés haladó for­mái gyorsabb ütemú kiszélesítését között tartották meg a KGST végrehajtó elősegítő kedvező gazdasági és szervezési-jogi feltételek kialakítá­sának, a kooperáció elmélyítésének, az önelszámolás alapján közös egyesülések és vállalatok létrehozá­sának, valamint a termelő és tudo- mányos-múszaki szervezetek köz­vetlen kapcsolatai bővítésének, a komplex programban meghatáro­zott problémákkal és feladatokkal, összefüggésben. A végrehajtó bizottság határozott a standardizáció fejlesztésével összefüggő együttmüködés, vala­mint a tudományos és múszaki információk nemzetközi központja tevékenységének javításával kap­csolatos teendőkről is. A figyelem elsősorban a komplex program megvalósítását elősegítő múszaki és tájékoztatási háttér biztosításával kapcsolatos gyakorlati feladatok megoldására, a múszaki színvonal javítására, illetve a kölcsönösen szállított termékek minőségének a javítására irányult. Az ülés résztvevői rámutattak a testvérpártoknak azon új kezde­ményezéseinek a fontosságára, amelyek a béke megszilárdítását, a lázas fegyverkezés, elsősorban az atomfegyverkezés leállítását, az át­fogó nemzetközi biztonsági rend­szer - beleértve a gazdasági bizton­ságot is - megszilárdítását célozzák. A résztvevők megerősítették a köl­csönösen előnyös európai együtt­működés fejlesztését, beleértve a KGST és a Közös Piac egyes tagországai közötti hivatalos kap­csolatok megteremtését szorgalma­zó változatlan irányvonalat is. A végrehajtó bizottság ülésére a barátság és az elvtársi együttmű­ködés légkörében került sor. Kommentárunk Asszad azt mondta... ... a The Washington Post tudósítóival Damaszkuszban foly­tatott három és fél órás beszélge­tése során, hogy ,,a növekvő feszültségről szóló jelentések elle­nére az utóbbi napokban (az interjú egy héttel ezelőtt jelent meg) sem Szíria, sem Izrael nem hajtott végre szokatlan csapat­mozdulatokat, s a feszültség csök­kenőben van." Tehát minden rendben? Nem, sajnos nem. Ez a józan - békülékeny? - nyilatko­zat inkább úgy értendő, hogy a korábbi napokban igen is növe­kedett a feszültség és voltak szokatlan, nyugtalanító csapat­mozdulatok, elsősorban a Golan- fennsík térségében és Dél-Liba- nonban, a Bekaa-völgy közelé­ben, ahol - mint ismeretes - az arabközi békefenntartó erők szíriai egységei állomásoznak. Az izraeli provokatív hadmozdulatokat ter­mészetesen megfelelő szíriai ellenintézkedések követték. Az izraeli-szíriai - vagy talán inkább izraeli-arab - ellentétek, az állandósult feszültség okai régi keletűek és lényegében máig vál­tozatlanok. De mi indította el ezúttal a feszültség további kiéle­ződését? Semmi más, mint Wa­shington vadászszenvedélye, amely az inkább vélt, mint valós terroristák ellen irányul. Állítólagos „megcáfolhatatlan bizonyítékok“ alapján Líbiát már „megbüntette“ az USA a nyugat-berlini diszkót ért támadásért, most viszont azt állít­ja, hogy hasonlóan „megcáfolha­tatlan“ bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy Szíriának is köze volt a merénylethez. S mivel a bizonyítékokat eddig senki sem látta, tehát nem is cáfolhatta meg, Damaszkusz joggal tartott attól, hogy Szíria a következő „büntető­akció“ kiszemelt célpontja. A Szíria elleni vádaskodásokat maga Reagan elnök indította el azzal a kijelentésével, hogy nem­csak Líbiának, hanem a nemzet­közi terrorizmust támogató más országoknak is számolniuk kell az amerikai megtorlással, s meg is nevezte Szíriát és Iránt. Ezután már hiába próbálta Shultz külügy­miniszter „vasalni“ az elnök nyi­latkozatának durva éleit, mond­ván, hogy az USA nem tervez katonai akciókat az említett orszá­gok ellen - a rágalomkampány már beindult. Nem mindenkinek adatott meg azonban az a lehetőség és képes­ség, hogy a dolgokat úgy szervez­ze, hogy azok ne maradjanak el az élet és a kor követelményei mö­gött. Egyszer objektív okokról, máskor pedig pusztán emberi tu­lajdonságokról lehet szó. Jól éltek azok, akik elsőként küldték jelentéseiket tisztessége­sen vagy néha nem egészen tisztán elért sikereikről. Olyan am­bíciók terjedtek el, amelyek a ter­vek módosítására, „szemfény­vesztésre“ ösztönöztek. Mihail Gorbacsov beszéde az SZKP KB 1985 áprilisi ülésén felbolygatta az egész társadalmat. Nyíltan meg lett mondva: társadal­munkban az utóbbi években a stagnálás jelei, a bürokratizmus terjedése, az irányítás megcson­tosodott formái és módszerei kezdtek megnyilvánulni, nőtt az alkoholfogyasztás stb. Csehszlovák barátomat őszin­tén aggasztja, miért tártuk fel hibáinkat és tévedéseinket az egész világ előtt. Az igazat meg­vallva, kezdetben bennem is két­ségek ébredtek: szükség van er­re? Most, amikor életbe léptek a XXVII. kongresszus határozatai, az egész nép megértette, hogy másképp nem lehetett eljárni. Azt írtam, „az egész nép megértet­te“... Ezzel még a régi gondolko­dásnak adóztam. Nem, természe­tesen nem mindenki. Vannak kételkedő emberek. Vannak olyan emberek, akik nem óhajtanak semmiféle változást, akik nem értik, miért van szükség egyáltalán valamiféle reformokra. Ám a legfontosabb, hogy senki sem maradt közömbös. A nyugal­mat megzavarta valami. Az ország a keresés, az átalakítás, az áttö­rés forrongásában él. Érezhették ezt a nyugati újságírók közül is néhányan. Christopher Young, az egyik kanadai lap tudósítója a XXVII. kongresszus napjaiban a következőket irta Moszkvából: ,,A tíz nap, amely megrengette a világot, nem volt túlzás John Reednek a bolsevik forradalomról írt kiváló könyvében. Ezen a héten Moszkvában gyakorta gondoltam arra, hogy olyan napokat élünk, amelyek megrengetik a világot...“ A kanadai kollégát rendkívül meglepte az a nyíltság, amely a felszólalókat jellemezte, amikor a kongresszuson hiányosságaink­ról beszéltek. Igen, lelepleztük problémáinkat. És ne godolják, hogy ez politikai és emberi szem­pontból könnyű volt. De azért tettük ezt, hogy mindenki - aho­gyan most nálunk mondják: a munkástól a miniszterig — meg­értse, nem élhetünk úgy, mint azelőtt, nincs ehhez jogunk, ellen­kező esetben a történelem, a kö­vetkező nemzedékek fognak ítél­kezni felettünk. Természetesen fel lehet tenni a kérdést: és ti, szovjet kommunis­ták, nem láttátok, hogyan halmo­zódnak fel a társadalomban a ne­hézségek és a problémák? Egyér­telműen erre a kérdésre nem lehet válaszolni. A sajtóban, tudomá­nyos és politikai folyóiratokban, a pártgyúléseken, de az emberek közötti beszélgetések során is nem egyszer jutott kifejezésre az aggodalom: negatív jelenségek hatolnak be életünkbe. Azt mon­danám, visszafogott és némely esetekben szándékosan figyel­men kívül hagyott aggodalmak voltak ezek. Sokak számára a megelégedettség és a nyugalom az élet normájává vált. Ezt az „életnormát“ védelmezték, sót még ma is a tőlük telhető módon védelmezik sokan azok közül, akiket annak idején ilyen vagy olyan funkcióval ajándékoztak meg. Ezért nem könnyű ezeket az embereket eltávolítani. A szocializmus lényegétől azonban idegen a stagnálás és a megcsontosodottság minden­ben - a gazdaságban és a szelle­mi életben egyaránt. És ha most beismerjük, hogy a társadalomban voltak és vannak stagnálásra utaló jelek, akkor az okokat önmagunk­ban és nem a szocialista rend­szerben kell keresni, ahogy azt a nyugati szovjetológusok állítják. Elég volt annyi, hogy az áprilisi központi bizottsági ülésen és külö­nösen az SZKP XXVII. kongresz- szusán a szocialista előrehaladás olyan hatalmas ösztönzőit moz­gassuk meg, mint a közvélemény tájékoztatása és a kritika, és szappanbuborékokként kezdtek ki­pukkanni azok az üres tekintélyek, akik a demagógiához tartották magukat, akik leplezték a valósá­got. Ne gondolják, hogy az életben ez simán megy. Az, ami öreg, harcol önmagáért, cselez és alkal­mazkodik. A szovjet sajtóban gyakran ecsetelik az öreg és az új életstílus küzdelmének eseteit. Az új, a ha­ladó nem mindig arat könnyű győzelmet. . Tegyük fel, hogy az utóbbi években legádázabb ellenségünk a bürokratizmus lett. Ez nehezen gyógyítható betegség. Van, aki­nek az akaratát gyengíti, akit óvatosságra és körültekintésre int. Másoknál, mint gyakran látni, ez a betegség olyan jellemvonásokat fejlesztett ki, mint a beképzeltség, a tévedhetetlenség érzete stb Ezek az emberek már a megújulás zászlaja alatt az első sorokban lépdelnek, forradalmi változásokra szólítanak fel életünk minden terü­letén - azzal a titkolt reménnyel, hogy megállítják az élet ritmusát, visszatérítik a régi kerékvágásba, ahol nyugodtan és kényelmesen érezték magukat. Ahogy azt egy kínai közmondás jól kifejezei: új dalokkal a régi úton. Kötelességünk, hogy harcol­junk az ilyen alkalmazkodók ellen. Közösen, ahogy a költő mondja, örök harccal. A nyugalomról csak álmodunk... Jelenleg a megújulás különös, romantikus időszakát éljük. Az emberek korábban sosem érezték annyira, hogy országuk gazdái, rajtuk, eszükön és munkájukon múlik, hogy a XXVII. kongresszus határozatai valóra váljanak. Nem a jelszavak, nem a felhívások, hanem a keresés, a nyílt és a bátor keresés tölti meg életün­ket, ez ébresztette fel a nép szunnyadó energiáját. A dolgozókollektívák és a párt- szervezetek gyűléseire az érdek­lődés a jellemző, ezek a tanácsko­zások nyíltak és hasznosak. És ami a fó - a szavakat tettek követik. Nem tudom, sikerült-e kifejez­nem korunk szellemét. Nagyon szeretném azonban, ha minden barátom elhinné, hogy élni és dolgozni most nálunk érdekessé vált, igaz, talán nem mindig köny- nyű, hogy megszabadulunk a bi­zonytalanság komplexusától So­kat kell még azonban tennünk, mindenkinek önmagában kell vég­rehajtania az áttörést. JEVGENYIJ CSERNOV szovjet újságíró Izrael azonnali csatlakozása senkit sem lepett meg. Tel Aviv eddig is terroristának tekintett el­sősorban minden palesztint és az arabokat általában. A legtöbb fej­fájást pedig éppen Szíria okozza az izraeli honatyáknak. Damasz­kusz az, amely lehetetlenné teszi agresszív terveik gyors és lehető­leg problémamentes megvalósítá­sát. így aztán szinte természetes­nek tűnt, hogy a Reagan-nyilatko- zat elhangzása idején az Egyesült Államokban tartózkodó Jicchak Rabin kötelességének tartotta megismételni, hogy Szíria igen is támogatást nyújt a terroristáknak. Konkrét példaként ő is a nyugat­berlini diszkót említette, valamint az El AI egyik Londonból induló repülőgépe elleni, szerencsére meghiúsított merényletet. Amire viszont érdemes nagyon odafigyelni, az az a tény, hogy Nagy-Britannia ezúttal is beszállt a ringbe ugyanúgy, mint a Líbia elleni támadás esetében. „Bizo­nyítékokkal“ állt elő az El Al-gép ellen tervezett merényletben való szíriai részvételről és ennek kap­csán kiutasított két szíriai diplo­matát. Hiába utasította vissza Da­maszkusz a leghatározottabban az ilyen gyanúsítgatást, a szava­kat tettek követték: izraeli csapat­összevonások a Golanon és a tartalékosok részleges mozgósí­tása. Az izraeli megszálló csapa­tok Libanonban is aktivizálták te­vékenységüket, hogy ily módon itt lekössék a szíriai erők egy részét. Időközben lohadni látszik Wa­shington és Tel Aviv harci kedve. Szerencsére. Bár változatlanul fenntartják Szíria elleni Vádjaikat a terrorizmus támogatására vo­natkozóan. A Fehér Ház szóvivője ismételten azt állította, hogy az USA nem tervez katonai akciót Szíria ellen. Peresz izraeli kor­mányfő szintén azt állítja, hogy nem terveznek „megelőző csa­pást“ a szíriai katonai erőkre. Hadügyminisztere, Rabin ugyan­csak megerősítette, hogy Tel Avivban nem akarják a kiélezett konfrontációt. A damaszkuszi kor­mány ennek ellenére a héten szükségesnek tartotta, hogy rend­kívüli ülésen vitassa meg a terro­rizmus elleni harc címén zajló eseményeket. Mert mit is mondott Peresz az Asszad-interjú megjelenése után? ,,örülök, hogy Asszad elnök is nyíltan megtette a maga úgyneve­zett hozzájárulását a feszültség csökkentéséhez." Ez a nyilatkozat - ugyanúgy mint Asszadé - több­féleképpen értelmezhető. Egyik­ből sem tűnik ki egyértelműen, hogyan is értékelik a felek viszo­nyukat. Ez azonban nem baj. Akár jó jelnek is felfogható, hogy a sziri- ai és izraeli vezetők amerikai tömegtájékoztató eszközök köz­vetítésével virágnyelven társalog­nak egymással. Még akkor is, ha nyilvánvalóan vannak tüskék ab­ban a virágcsokorban. GÖRFÖL ZSUZSA Szenátorok az SDI ellen (ČSTK) - A 100-tagú amerikai szenátus 46 tagja követelte annak az összegnek a jelentős csökkentését, amelyet a kormány kíván fordítani az ún. stratégiai védelmi kezdeménye­zésre (SDI). Levelükben azt követelik, hogy 1987-ben 74 százalékkal fordít­sanak kevesebbet az űrfegyverkezés­re, mint az idén. Thatcher elutasította az ellenzék felhívását (ČSTK) - Thatcher brit kor­mányfő a parlamenti vitában elu­tasította az ellenzéknek azt a fel­hívását, hogy London változtas­son álláspontján és ne támogassa a vegyi fegyverek új nemzedéké­nek gyártására vonatkozó wa­shingtoni terveket, amelyeket Brüsszelben Weinberger hadügy­miniszter nyomására csütörtökön elfogadtak a NATO-országok kép­viselői. A brit miniszterelnök nem volt hajlandó arra vonatkozó biztosíté­kokat adni, hogy az új fajta amerikai vegyi fegyvereket nem fogják tárolni brit területen levő támaszpontokon.

Next

/
Thumbnails
Contents