Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1986-05-23 / 119. szám, péntek

Olaf Ludwiq és a Szovjetunió Kieme|kedó sportrendezvény volt ^ Ľubomír Štrougal fogadta a 39. Békeverseny résztvevőit ÚJ SZÚ 7 1986. V. 23. Novosad ismét a dobogón Ludwig hetedik útszakaszgyözelme Regec a 7. helyen Az összetettben (ČSTK) - A 39. kerékpáros Békeverseny legkiemelkedőbb egyénisége, Olaf Ludwig nyerte a 131 km hosszú Mladá Boleslav - Praha utolsó útszakaszt. Ezzel hetedik szakasz-győzelmét érte el megdöntve a szovjet Lihacsov és a lengyel Szozda rekordját. De nem is ez a fontos, hanem az, hogy szuverénül nyerte az egyéni összetettet. A prágai célban mögötte végzett a szovjet Szajtov és a csehszlovák Novosad. A Békeverseny csapatversenyében a Szovjetunió végzett a élen. Olaf Ludwig az utolsó útsza­kasz során is bi­zonyította kivéte­les képességét. Amint már emlí­tettük, új rekor­dot állított fel a szakaszgyőzelmeket illetően és másodszor nyerte meg a Békever­senyt. A Csehszlovák Novosad ismét dobogós helyezést ért el, s hozzájárult a csehszlovák csa­pat elfogadható teljesítményéhez. Az útszakasz folyamán több szö­kési kísérlet is adódott, ám ezek sikertelenül végződtek. A döntés tehát a hajrára maradt. És ahogy ez már lenni szokott: a hajrában Ludwig legyőzhetetlen. A XV. útszakasz eredményei: 1. Ludwig (NDK-beli) 3:19:05, 2. Szajtov (szovjet) -4, 3. Novosad -7, 4. Jurčo (csehszlovák), 5. Torres (kubai), 6. Wrona, 7. Krawczyk (lengyelek), 8. Marti­nez (kubai), 9. Szerszynski (len­gyel), 10, Zajkov (bolgár), 11. Mexikó ’86 + Megérkezett a labdarúgó-vilag- bajnokság szín­helyére a brazil Joao Havelange, a FIFA elnöke, aki kijelentette: a fut- ballfesztivál alatt nem várható semmilyen terrorcse­lekmény és annak a meggyőződésé­nek adott kifejezést, hogy a VB nyugodt és baráti légkörben zajlik le. Egyidejűleg azt is közölte, hogy a május 29-én kezdődő FIFA-kong- resszuson ismét jelölte magát az elnöki posztra. Továbbá beszélt az 1988-ban az USA-ban esedékes fe­dettpályás VB-röl és a női világbaj­nokságról. + Tony Waiters, kanadai szövetsé­gi kapitány Ottawában mérsékelt derű­látással nyilatkozott csapata VB-esé- lyéről: - Kétségtelen, hogy nehézsé­gekkel küszködünk, sokkal inkább mint más országok. A saját nemzeti bajnok­ság hiánya ellenére összecsiszolódott a csapat, mert igen sok előkészületi mérkőzést játszottunk. A forma hétről hétre javult, a védekezés már elsőran­gú, még a támadójáték szorul némi csiszolásra. Taktikánk alapja a bizton­ságos védekezés, a labda megszerzé­se után gyors ellentámadásokkal akar­juk zavarba hozni ellenfeleinket + Előkészületi mérkőzések: Amerika Mexiko City - Brazília 0:4 (0:1), Guatemala - Franciaország 1:9 (1:5), Atlas Guadalajara - Spa­nyolország 2:1 (1:0), Paraguay - Dá­nia 2:1 (1:0). Szikrázóan kemény mérkőzést vívott egymással a két Mundial-döntós együttes Bogotá­ban. A helyi játékvezető a 61. perc­ben kiállította Arnesent, Laudrup kihagyott egy tizenegyest. Ezek után nem meglepő, hogy a dél­amerikai válogatott győzött. (sr) Chamton (francia), 12. Végvári (magyar), 13. Škoda (csehszlo­vák) mind -10 mp. Csapatban: 1. Csehszlovákia 9:57:45, 2. Len­gyelország, 3. NDK, 4. Szovjet­unió, 5. Kuba, 6. Bulgária (mind a győztessel azonos idővel), 7. Magyarország -20 mp. A 39. Békeverseny győztese: Olaf Ludwig 50:51:12, 2. Vlagyi­mir Pulnyikov (szovjet) -34, 3. Aszjat Szajtov (szovjet) -1:35, 4. Klimov (szovjet) -1:38, 5. Uszla­min (szovjet -1:46, 6. Romanov (szovjet) -1:47, 7.' Regec (cseh­szlovák) -1:57, 8. Radtke (NDK- beli) -2:18, 9. Zsdanov (szovjet) -2:49, 10. škoda -3:26, 11. Raab (NDK-beli) -3:36, 12. Novosad -4:18, 13. Jurčo -5:27... 16. Fort -6:02... 25. Kreuziger (csehszlo­vákok) -36:34 p. Csapatverseny: 1. Szovjetunió 153:30:12, 2. NDK -3:10, 3. Cseh­szlovákia -7:32, 4. Bulgária-18:50, 5. Lengyelország -41:53, 6. Franciaország -53:43, 7. Kuba -1:17:24, 8. Magyarország-5:43:31, 9. Mongólia -6:01:36, 10. Szíria -8:23:15 óra. A legaktívabb és a legsokolda­lúbb versenyzőnek Ludwig bizo­nyult, ó nyerte a pontozásos versenyt is. A legjobb hegyiver­senyző címét a bolgár Petrov kapta. (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szö­vetségi miniszterelnök, tegnap este a prágai Hrzán-palotában fogadta a 39. Kijev-Varsó-Berlin-Prága Béke­verseny résztvevőit. A fogadáson részt vettek: Jindŕich Poledník, a CSKP KB titkára, Zdenék Horení, a CSKP KB Titkárságának tagja, a Rudé právo főszerkesztője, Matej Lúčan szövetsé­gi miniszterelnök-helyettes, Tomáš Trávníček a Csehszlovák Nemzeti Front KB alelnöke, Antonín Himl, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség KB elnöke, Augustin Hubka, a szövet­ségi kormány elnökségi hivatalának vezetője és más személyiségek. Jelen voltak a Békeverseny nemzet­közi vezetőségének tagjai, az UCI, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség képviselői Louis Puigának, a szerve­zet elnökének vezetésével, a 11 részt­vevő csapat vezetői, Olaf Ludwig, az NDK csapatának tagja, az idei verseny győztese, a győztes szovjet csapat, a csehszlovák csapat tagjai, a cseh­szlovák szervezők képviselői, a Cseh­szlovák Testnevelési Szövetség KB Kerékpáros Szövetségének, továbbá a Rudé právo, a Pravda, a Neues Deutschland, a Trybuna ludu, a L’Hu­manité és az Unsere Zeit szerkesztő­ségének képviselői. Ľubomír Štrougal köszöntötte a je­lenlevőket Gustáv Husáknak, köztár­saságunk elnökének, a CSKP KB főtitkárának és a szövetségi kormány­nak nevében. Hangsúlyozta, hogy a 39. Békeverseny sikeres volt, s nagy­ra értékelte a szervezők munkáját. Kiemelte, hogy az idei Békeverseny az egyik legfontosabb sportrendezvény volt. Ivó Urban, a verseny szervezőbi­zottságának elnöke köszönetét mon­dott Ľubomír Štrougalnak elismerő szavaiért és azért a támogatásért, amelyben legfelsőbb párt és állami szerveink a testnevelést ós a sportot részesítik. Egyúttal jelképes ajándékot adott át miniszterelnökünknek. I. LABDARÚGÓ-LIGA Az ökölvívó-VB után Nőtt a kubaiak előnye Slávia - České Budéjovice 1:0 (1:0) Amikor az idei, negyedik ökölví­vó-világbajnokság mérlegét készí­tették a szakemberek, tulajdon­képpen egy mondatban összefog­lalhatták a leglényegesebb ta­pasztalatait ennek a világverseny­nek. Mégpedig azt a tényt, hogy az élen csak annyi változott, hogy tovább nőtt a kubaiak fölénye. Eddig ugyanis mind a három világbajnokságon öt-öt aranyér­met szerzett a szigetország csa­pata, most pedig hetet. Nem távozott arany nélkül további két ökölvívó nagyhatalom, az USA - három aranyérmet szereztek öklözői - és a valamivel halvá­nyabban szereplő Szovjetunió együttese, amelynek színeiben egyedül a kisváltósúlyú Sisov tudott győzni. így az érmek földrészek szerinti elosztásában tovább nőtt Amerika előnye, hiszen Ázsiának és Euró­pának csak egy-egy győzelem jutott. A negyedik ökölvívó VB éremtáb­lázata: arany ezüst bronz 1. Kuba 7 2 2 2. USA 3 2 1 3. Szovjetunió 1 0 4 4. Dél-Korea 1 0 1 (0-3-2), 6. Venezuela 7.-9. Kanada, Hollan­Az Új Szó tippje a 22. játékhét Sazka-mérkőzései re (1 .-2. labdarúgó VB-mérközés, 3.-8. labdarúgó CSNL I, 9.-13. labdarúgó SZNL I):. 1. Bulgária-Olaszország 2, 1 2. Spanyolország-Brazília 2 3. Chomutov-Teplice 1 4. Frýdek-Místek-Gottwaldov 1,0 5. Poruba-Plzeň 2 6. Žatec-Zborjovka 1, o 7. Hr. Králové-Č. Lipa 1 8. Opava-Tŕinec 1 9. Stropkov-Hurbanovo 1 10. Levice-Martin 0, 1 11. Michalovce-Pov. Bystrica 1 12. Petržalka-Slovan 2 13. Púchov-Trebišov 1 Főiskolai bajnokság Tizenöt sportág a műsoron Június 2-6 között Bratislava ad otthont a VIII. szlovákiai főisko­lai bajnokságnak, amelynek szer­vezője a Komenský Egyetem. A tegnap megtartott sajtóértekez­leten a szervező bizottság elnöke, Zdenék Obdržálek professzor többek között arról tájékoztatta az újságírókat, hol tartanak az előké­születek, mi minden történt e je­lentős sportrendezvény sikeres le­bonyolítása érdekében. A rende­zők a védnökségi szervekkel kö­zösen igyekeznek kitűnő feltétele­ket teremteni valamennyi induló számára. A főiskolai bajnokság műsorán 14 versenyszám szerepel: atléti­ka, kosárlabda, labdarúgás, ké­zilabda, röplabda, ritmikus sportgimnasztika, torna, tájfu­tás, úszás, rádióirányítású tájfu­tás, sportlövészet, tenisz, vízi- slalom, széllovaglás és a duklai honvédelmi játékok. Ezek nagy részét a szlovák főváros sportléte­sítményeiben bonyolítják le, így például az atlétikát az Inter, a lab­darúgást a Slovan stadionjában, s a kézilabdázók a pasienkyi sportcsarnokban mérik össze ere­jüket, a teniszezők a Slovan pá­lyáin. Az előzetes nevezésekből az is kiderül, hogy a részvevők között válogatottak és ismert nevek is lesznek. Az atléták közül Murko- vá, Jobbová, Brenkusová, Da- níšková, Ruffíni, Šula, Sukup rajtja ígérkezik érdekesnek. Ha­gyományosan jó színvonal várha­tó a labdajátékokban, így a kosár­labdában, ahol Jančura, Kra- tochvíl, Jonáš is helyet kap a bratislavai válogatottban. A női röplabdában szintén a bratislavai gárda az esélyes, amely a Slávia UK játékosaiból tevődik össze. (urbán) dia, Puerto Rico (0-1-U), 10. Bulgária (0-0-4), 11.-13. Ma­gyarország, Lengyelország, Ju­goszlávia (0-0-2), 14.-17. Brazí­lia, Olaszország, Svédország, Törökország (0-0-1). Tehát a VB-n részt vett 37 országból 17 szerzett érmet, 20 ország nem, köztük van Csehszlo­vákia is. Először került a listára Magyarország, Brazília, Kanada és Törökország. Ha az eddigi négy világbajnok­ság összesítését nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy harminc­egy ország szerzett érmet. Külön fejezet az NDK, amely az abszolút éremlistán a negyedik lenne 17 érmével, de versenyzői győzni még nem tudtak! Négy világbajnokság után az ér­mes országok rangsora: arany ezüst bronz 1. Kuba 22 7 5 2. Szovjetunió 9 5 11 3. USA 7 6 6 4. Jugoszlávia 1 6 9 5. Bulgária 1 1 9 6. Lengyelország 1 1 6 7. Dél-Korea 1 1 3 8. Puerto Rico 1 1 1 9. Kenya 1 1 0 10. Nigéria 1 0 2 11. Uganda 1 0 1 12. NDK (0-4-13), 13. Venezuela (0-4-4), 14. Románia (0-2-3), 15. Finnország (0-2-0), 16.-17. Hollandia, Olaszország (0-1-1), 18.-20. KNDK, Kanada, Mongó­lia (0-1-0), 21. NSZK (0-0-4), 22.-24. Magyarország, Francia- ország, Svédország (0-0-2), 25.-31. Brazília, Ghana, Íror­szág, Japán, Panama, Spanyol- ország, Törökország (0-0-1). (méj) Tegnap ezzel a mérkőzéssel fejeződött be az I. labdarúgó liga 25. fordulója. A találkozó nem hozott különösebb színvona­lú játékot, a hazaiak csak nehezen tudták átjátszani a tömören véde­kező vendégek védelmét. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy a Slávia labdarúgói körülménye­sen, lassan szőtték támadásaikat, s ezekben nem volt kellő átütő erő. A vendégek csak szórványos el­lentámadásokkal próbálkoztak. A találkozót 7000 néző előtt Mau­rer vezette. Az egyetlen gólt a középhátvéd Jeslínek lőtte a 23. percben. A bajnokság 26. fordulójának mérkőzéseit vasárnap bonyolít­ják le. - 16.00: Bohemians- Prešov (játékvezető Gonda), 18.00: DAC - Inter (Fausek), Trnava - Ostrava (Vnuk), Olo­mouc - Cheb (Somoláni), Žilina - Lokomotíva (Chocholouš), Vít­kovice - Dukla (Stiegler). 19.00: České Budéjovice - B. Bystrica (Havlíček), Sparta - Slávia (Ma- tušík). Az 1. labdarúgó-liga állása: 1. Vítkovice 25 11 12 2 35:21 34 2. Sparta 25 11 7 7 54:25 29 3. RH Cheb 25 13 3 9 46:34 29 4. Slávia 25 13 3 9 24:23 29 5. Dukla 25 11 6 8 52:30 28 6. Olomouc 25 9 10 6 45:32 28 7. Bohemians 25 8 10 7 39:32 26 8. Ostrava 25 9 7 9 32:26 25 9. B. Bystrica 25 8 8 9 31:35 24 10. Žilina 25 6 7 10 26:41 23 11. Trnava 25 7 8 10 18:23 22 12. Prešov 25 9 4 12 21:35 22 13. DAC 25 7 8 10 22:39 22 14. Lokomotíva 25 7 7 11 25:33 21 15. č. Budéjovice 25 5 9 11 24:44 19 16. Inter 25 7 5 13 19:40 19 ■ Vilniusban a női ifjúsági sakk­világbajnokság 6. fordulójában a ma­gyar Mádl Ildikó ismét nyert és egy pont előnnyel vezeti a mezőnyt. 2.-3, Szofijeva és Baginskaite 5-5, 4.-5. Matvejeva és Pejcseva 4,5—4,5 pont. ■ Az Olasz Labdarúgó Kupa ne­gyeddöntőjének három mérkőzése: Inter - AS Roma 2:1, Como - Verona 3:1, Fiorentina - Empoli 3:0. ■ Csehszlovákia női kosárlabda­válogatottja újabb két mérkőzést játszott a szolnoki nemzetközi tornán: Magyarország B 76:70, Szovjetunió 61:70. további eredmények: Lengyel- ország - Kína 77:58, Szovjetunió - Jugoszlávia 95:67, Jugoszlávia - Ka­nada 76:70. ■ Milan Orlowski nyerte az úgy­nevezett asztalitenisz Szuper Kupa harmadik tornáját az NSZK-ban. A döntőben 2:0-ra verte az angol Douglast, az elődöntőben ugyancsak 2:0-ra a jugoszláv Kalinicsot. ■ Tbilisziben nemzetközi vízilab­datorna kezdődött. Az elsó találko­zón a magyar válogatott 10:10 ará­nyú döntetlent ért el a Szovjetunió juniort együttese ellen. ■ A 6. fordulóval folytatódott a je­reváni nemzetközi sakktorna. Néhány eredmény: Romanyisin-Grigorjan 1:0, Pszahisz-Ortega (kubai) 1:0. Az élen Romanyisin áll 4,5 ponttal. ■ Kedden Brnóban a szocialista országok legjobb pályakerékpárosai találkoznak, a repülóversenyben mérik össze erejüket. A legesélye­sebbnek az NDK-beli Hesslichet tartják, aki már ötször megnyerte a seregszemlét. Mellette honfitársai, Hübner és Kuschy számíthat jó helyezésre. Magyarországot az is­mert Pais Péter és Lipták Zoltán képviseli. A csehszlovák indulók: Šustr, Voboŕil, Ŕehounek, Burčik, Illek, Lička, Zrubecký és Hrabák. Nehéz az I. labdarúgó-liga színvonaláról beszélni HAT GÓL - HÉT MÉRKŐZÉSEN! Hogy mi a véleményünk az I. labdarúgó-ligáról? A színvonallal kapcsolatban unalmas lenne újra feltenni a régi lemezt. Ám az eredmények érdekesek. Például vasárnap a listavezető Vitkovice nem tudott mit kezdeni a Lokomotíva zárt védekezésével, akárcsak az Olomouc a B. Bystricával. Szerdán a hét meccsen született hat gól mindennél ékesebben beszél. A Vítkovice idegenbeli döntetlenje valószinúleg azt jelenti, hogy az elsőséget már nehezen lehet tőle elvenni, hiszen előnye öt pont. Annál nagyobb a „sorbanállás“ a kupákban való szereplés jogáért és a kiesés elkerüléséért. Egyébként az említett meglepő és váratlan eredmények elsősorban arról tanúskodnak (de sokszor hangsúlyoztuk!), hogy nincs igazi nagy csapatunk, az együttesek képtelenek kiegyensúlyozott teljesítményekre - még közepes szín­vonalon sem. A vasárnapi és a szerdai találkozókból megállapíthatjuk: nem egy esetben a sikerhez elegendő a küzdőképesség, a hajtás, illetve a tömör védekezés. Ezek a momentumok is az I. liga színvonaláról tanúskodnak. Például a Bohemians labdarúgói vasárnap a megszokottnál gyorsabban futkostak a tavaszi idény legeredményesebb csapata, a Cheb elleni mérkőzésen és biztosan nyertek. Pedig a chebiek játékos­ságban jobbak voltak. De nem annyira, hogy ezzel túljátszották volna küzdőképes ellenfelüket. Egyszóval nem lehet az I. ligával kapcsolatban sok pozitívumról beszélni. Ha például az elsőségre pályázó és bizonyára bajnokságot nyerő Vítkovice képtelen volt saját pályáján legyőzni a Lokomotívát, lehet ilyenkor minőségi különbségről beszél­ni? Egy kis túlzással mondva, az I. ligában bárki nyerhet bajnokságot... Persze, a sereghajtók már nem erre pályáznak, hanem arra, hogyan menekülhetnének meg. Érdekes módon a Lokomotíva, a Prešov és az Inter szerdán hazai pályán egyaránt 0:0-ra játszott. Ennek leginkább a Č. Budéjovice, a DAC és a Trnava örült. Balszerencsés meccset vívott a vasárnap elsó félidőben a Slávia ellen szuverénül is jól játszó DAC B. Bystricában. Az elsó 45 percben játékosságban, technikában felülmúlta ellenfelét, uralta a középpályát és a gyors csatárok nem kevés gondot okoztak a katonák védelmének. Tóthnak voltak helyzetei (egy kapufája is), de gólt egy ártatlannak tűnő akció után (Červeňan kapust nem éppen szabályosan akadályoz­ták) a hazaiak rúgtak. Az ideges légkörben lezajlott meccsen több B. Bystrica-i játékos túlzásba vitte a keménységet, amiért M. Nemec a kiállítás sorsára jutott, miután hátulról kíméletlenül felrúgta Hodúrt. Hiába volt a vendégek minden igyekezete, emberelőny­ből sem tudtak szépíteni, Liba és Tóth is lőhetett volna gólt. Ahogy a tudósítók megállapították, a hazaiak győzelme szerencsésnek mondható, mert a DAC a fut- balltudást illetően jobb benyomást keltett ellenfelénél. Sokan azt várták, hogy a Bohemians és a Žilina ellen viszonylag jól játszó Inter az Olomoucot is legyőzi. Nem így történt. Szinte fájtba nézők szeme, ahogyan a sárga­feketék futballoztak. Az ae érzésünk, hogy a Bohemians ellen azért tűnt jónak az Inter játéka, mert a prágaiak csapnivaló teljesítményt nyújtottak. Hogy mit tud az Inter, az vasárnap is megmutatkozhat a DAC elleni meccsen. Ha veszít, Valószínűleg elveszett. Nézzük a veszélyeztetettek hátralevő meccseit: 11. Trnava (22 pont): Ostrava (Otthon), Vítkovice (idegenben), Slávia (o), Bohemians (i), B. Bystrica (o), 12. Prešov (22): Bohemians (i), Žilina (o), Olomouc (i), DAC (o), Č. Budéjovice (i), 13. DAC (22): Inter (o), Cheb (i), Lokomotíva (o), Prešov (i), Dukla (o), 14. Lokomotíva (21): Žilina (i), Olomouc (o), DAC (i), Č. Budéjovice (o), Sparta (i), 15. Č. Budéjovice (19): B. Bystrica (o), Inter (i), Cheb (o), Lokomotíva (i), Prešov (o), 16. Inter (19): DAC (i), Č. Budéjovice (o), Sparta (i), Ostrava (o), Slávia (i). Még néhány szót az egyes fordulók lebonyolításáról. Ezen a héten nyolc nap alatt három meccset játszanak a csapatok, aztán csak egy hét múlva lesz pontvadászat. Előtte két hétig nem volt. Amilyen a bajnokság színvonala, olyan a fordulók menetrendje is... (T. V.)

Next

/
Thumbnails
Contents