Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1986-05-23 / 119. szám, péntek
A művészet felelőssége GONDOLATOK SZABÓ GYULA BRATISLAVAI KIÁLLÍTÁSÁRÓL A XX. század emberének egyik fő problémája a felelősség kérdése. A világ felgyorsult eseményei közt egyre fokozottabban érzékeljük mind az egyéni, mind a társadalmi felelősségvállalás szükségességét - akár környezetünk védelméről, egyéni boldogulásunkról vagy a világbéke megőrzéséről van szó. Szabó Gyula mindezt már akkor tudatosította, amikor az emberek többsége még nem nagyon foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, illetve csupán sejtette, hogy fontosak. Szabó már az ötvenes években világosan föltette a kérdést, mi lesz az emberiség sorsa, s meg is válaszolta az Emberek a hegyen, az Emberek vigyázzatok és a Békét akarunk című fametszetsorozataival. Ezekben az években még többé- kevésbé derűs tájakkal foglalkozott. Olajfestményein szinte érezzük a rá- találás örömét, a művész felszaba- dultságát. Élvezte a táj szépségét, a könnyedséget, ahogy az anyag engedelmeskedett teremtő akaratának. Ez az öröm tükröződik munkásábrázolásain is, amelyeken- tisztelve az alkotómunkát - távoltartotta magát a hamis pátosztól, de megörökítette a munkafolyamat minden fázisát s a műhelyek nem mindig kellemes, azonban annál festőibb környezetét. A hatvanas évek elején fokozatos elmozdulás figyelhető meg témaválasztásában. Talán a világ eseményeinek felgyorsulása, a televízió jóvoltából növekvő információáradat, talán a saját behatá- roltságának fokozott érzékelése- egyre intenzívebb munkatempót diktáltak Szabó Gyulának. Miközben 1961-63 között négy fametszetsorozatot készített (Forrada- lom-forradalmak - 10 lap, Forradalomélet - 12 lap, Forradalomszerelem - 12 lap és Ecce Vita- 23 lap), festészetében új technikát kísérletezett ki. Előbb monotí- piák tömegén ábrázolta mindazt, ami már nem fért a sorozatokba, aztán fokozatosan áttért egy új festésmódra, a viasztemperára. Eltűntek a derűs tájképek, nem találunk több portrét sem. Festészetében is dominánsé válik a világ, az emberiség sorsa iránt érzett felelősségtudat. Ha az előző három évtized termését Szabó naplójának tekintjük, akkor még inkább állíthatjuk ugyanezt az 1962-72 között született képekről, már csak azért is, mert az új technika, az olajfestés- sqI szemben, sokkal gyorsabb munkára adott lehetőséget. Ebből következik, hogy - verseihez hasonlóan - pillanatnyi ötleteit, hangulatait, érzelmeit vetítette ki, de, mint gyakran mondta, már nem a „látvány előtt állva“. A látvány már csak áttételesen jelentkezett festményein, mint ihlető jelenség. S a festmény a látvány szülte érzelmet, hangulatot próbálta közvetíteni, ezzel a nézőt is együttgondolkodásra késztetve. Látszólag rapszodikusak ezek a festmények, ennek ellenére találni köztük kapcsolatokat, csoportosíthatók. Ez tűnt fel a bratislavai Városi Képtárban megrendezett kiállításon is, amelyen az 1930-tól 1971-ig terjedő válogatás keretében együtt volt látható tizenegy, 1963-69 között készült festmény. Ez a tizenegy kép, kiragadva az egész életmű kontextusából épp ebben a válogatásban szinte egymást magyarázva tükrözi Szabó Gyula ars poeticájának egyik lényeges mozzanatát - az emberi felelősség kérdését. A kiállításon időrendi sorrendben ismerkedhetünk Szabó Gyula festészetének egyes szakaszaival. A harmincas évek szociális tematikájú képei, a negyvenes évektől születő munkaábrázolások és az ötvenes évek egyre derűsebb tájképei után az utolsó helyiségben új világban találja magát a néző. Először az Archeológia bikája előtt kell elgondolkoznunk a sejtelmes jelek láttán - mai életünk és a múlt összefüggései fölött. Ezután az Elforduló szép maszk vonja magára figyelmünket. A kép középpontjában fiatal nő áll, arca elé bronz álarcot emel, Szabó Gyula: Lámpás önarckép (1963) amely mögül a háta mögött lévő anya-szobor felé tekint fél szemmel. Tekintetében félelem, gyanakvás. Testének ragyogó piros és zöld színe markánsan ellentmond a szoborfigura hűvös, kékes fehérségének. A szobor kőtömb nyugalmával és biztonságával foglalja el a képfelület egyharma- dát. Pólyásbabát ölelő karjai zárt kört alkotnak, egyik keze halforszeretettel ábrázolta az anyákat. Á kép lényege maga a kérdés feltevése. S végeredményben nem is az anyáknak és leendő anyáknak kell dönteniük ősi, természetes feladatuk vállalásáról, hanem a körülményeknek, amelyek között élnek, s amelyek közt a gyermek megkezdi életét. 1966-ból származik a Három- milliárd az egyben és fordítva című kép. Leonardo aktfigurájából indult ki Szabó a szárnyas, csövekkel átfont szörnnyé vált, tárt karú figura megrajzolásakor, amely fehér lapon feszül egy kékfalú, rézpadlózatú, vérző mennyezetű szobában. A bunker- szerű helyiség sarkában az egyetlen reális forma: az emberi koponya. Riasztó események ébresztenek rá a húsz éve készült kép időszerűségére. Mennyire képviseli még az egyén az emberiséget, s mennyire védi a közösség az egyén érdekeit, biztonságát. Lesz-e még ,,4 000 000 000:1 és fordítva“? Ez mindenkitől függ. Mindnyájunk gerincének' minőségétől, egyenességétől, amit A gerinc árnyéka című képen vetít Szabó a falra. Megint aszociációk egész sorát ébreszti á nézőben. Biológiailag az embert a függőlegessé egyenesedett gerinc különbözteti meg az állattól. A gerinc tehát emberségünk szimbóluma. A festő törvényszerűen általánosít. Neki nem feladata az értékelés, ezt majd elvégzik a tudósok és maga a történelem. A festő figyelmeztet, felhívja a figyelmünket a kérdésre, amely mellett nem haladhatunk el közönyösen. Helyes megoldásától és a tanulság levonásától mindnyájunk sorsa függhet. A festő kérdez és fest. S ezzel - Exegi monumentum 1967 ércnél maradandóbb emléket állít magának és emberségének. Az emberi cselekvések leg maradandóbbra a művészi alkotás. A művész már nem is ember, hanem átlyuggatott. kőtömb, bronz kezében bronz Szabó Gyula: Elforduló szép maszk (1967) mában végződik (ősi életszimbólum). Feje helyén az ,,ösi nyílás“, az élet forrásának Szabó késői korszakában gyakran ismétlődő szimbóluma. A helyiség jobb sarkában, a fiatal nőtől jobbra, egy női akt-torzó formájú gyertyatartó áll... A nő elfordul az anyaságtól, fél tőle. Kérdés, hogy kié a nagyobb felelősség: azé-e, aki vállalja az évezredes parancsot és gyermeket hoz a világra - a bizonytalanságba, vagy azé-e, aki felismeri az élet veszélyeztetettségét és lemond az anyaság öröméről. Természetesen, a festő nem mond ítéletet. Képi nyelven kifejezett kérdése ellenkező előjellel is feltehető: megkérdőjelezve az „elfordulás“ helyességét. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy a szobornak nincs feje. A kép megfejtését bonyolítja, hogy tudjuk, menynyire szerette Szabó az édesanyját, s mily mélységes tisztelettel és palettával - már maga a festés s a kérdésfeltevés szobra. Amíg él és alkot. Míg bronz halotti maszkja fölött fel nem csendülnek a Requiem ünnepélyes akkordjai. S e „fehér képek“ után, melyek közé a Karcsú jel és a Szamar- kandi emlék is sorolható, még egyszer a történelem: még egyszer a felelősség kérdése a Leviathan című képen. A jelképet mai nyelvre fordítva: nem hunyhatunk szemet a felmerülő kérdések előtt. Szembe kell velük nézni, megpróbálni válaszolni rájuk, s a levont következtetések értelmében cselekedni az emberiség javára. Szabó Gyula üzenete 1986- ban, 14 évvel halála után, sohasem volt erővel és aktualitással parancsolja ezt az emberi —- és egyedül helyes - magatartást. SZ. HALTENBERGER KINGA Kettős jubileum Nina Hazuchová hatvanéves Életének jelentős évfordulója mellett énekesi pályájának négy évtizedes jubileumát is ünnepli Nina Hazuchová érdemes művész, a Szlovák Nemzeti Színház szólóénekese. 1946-ban a színház akkori vezetősége fiatal, tehetséges énekesekkel akarta felfrissíteni szereplőgárdáját és Ladislav Holoubek karmester felfigyelt a Bratislavai Konzervatórium növendékének, Nina Hazuchová- nak telt, szépen árnyalt mezzoszoprán hangjára. Próbanének- lésre hívta meg. A színházban éppen a Carmen főpróbája folyt. Amikor véget ért, a konzervatorista a bizottság elé lépett és elénekelte Azucena áriáját Verdi A trubadúrját. Olyan tetszést aratott, hogy Milan Zuna, az opera igazgatója tüstént szerződtette. Nos, így indult el Nina Hazuchová sikerekben gazdag művészi pályája. Nemcsak énektechnikájával, hangjának tiszta zengésével, hanem jellemformáló készségével, kitűnő színészi játékával is meghódította a közönséget. A Carmen címszereplőjeként, az Anyegin Olgájaként, a Don Carlos Eboli grófnőjeként, az Aida Amnerisa- ként tartósan beírta nevét a szlovákiai operaművészet történetébe. Nina Hazuchová tehetsége már a középiskolában feltűnt, bár akkor inkább prózai szerepekben, az önképzőkör színjátszói között kereste az érvényesülést. Szülei szerették volna, ha érettségi után az orvosi hivatást választaná, de ő mégis a zenei pálya mellett döntött.. A Bratislavai Konzervatóriumban Darina Žuravlevova osztályába került és innen már csak egy lépés választotta el a „világot jelentő deszkáktól“... Elsó komolyabb szerepe Csajkovszkij Pique Dame-jának Paulinája, melyben bársonyos, kiegyensúlyozott regiszterű hangja kitűnően érvényesült. Az igazi sikert azonban egy beugrás hozta meg. Röviddel A trubadúr bemutatója előtt megbetegedett az Azu- cenát éneklő művésznő és helyette Hazuchovára bízták ezt a tapasztalt énekesnők számára is nehéz szerepet. Közismert, hogy az operairodalom nem kényezteti el túlságosan az énekesnőket a mezzoszoprántól az altig terjedő regiszterben. Nina Hazuchovára mégis újabb és újabb szerepek vártak. Az ötvenes évek elejétől kétségtelenül a Szlovák Nemzeti Színház vezető énekesnője ebben a hangterjedelemben. Emlékezetes alakításai közé tartozik Koncsakovna, Borogyin Igor hercegében, a büszke és hiú Marina a Borisz Godunovban, vagy Carmen; alakját teljes színészi és zenei vértezetével állította színpadra, hangjával és gesztusaival egyaránt kiemelve a cigánylány izzó szenvedélyét és tragikumát. A sevillai borbély Rosina szólamát Rossini mezzoszoprán hangra írta, a mélyebb színezetű hang azonban nehezen birkózik meg e szereppel, ezért Rosinát legtöbbször lírai koloratúrszoprán hangra bízzák. Ám Hazuchová igazolta a komponista eredeti elképzelésének helyességét: a mélyebb regiszterben is nagyszerűen oldotta meg az előírt koloratúrá- kat. Hasonló sikerrel énekelte Izabella szerepét az Olasz nő Algírban című másik Rossini-ope- irában is. Hazuchová megjelenése, mozgáskultúrája jól érvényesül a „nadrágos“ szerepekben is, például Závišként Smetana ördögfalában, Miklósként a Hoffmann meséiben vagy Cherubin- ként, a gróf apródjaként Mozart Figaro házasságában. Az énekesnő remek frazírozása, a drámai fokozásokban megmutatkozó ereje jól érvényesül századunk operaművészetében is, így Suchoň műveiben, az örvényben és a Svátoplukban, Sebalin szovjet komponista Makrancos hölgyé ben vagy Menotti Konzuljában. Művészetét határainkon túl is megismerhették. Nagy sikerrel vendégszerepeit a Szovjetunióban, Kínában, a Mongol Népköz- társaságban, Olaszországban, Ausztriában, Jugoszláviában, Belgiumban, az NDK-ban, az NSZK- ban és másutt. Bársonyosan lágy hangját, stílusérzékét Nina Hazuchová nemcsak az operaszínpadon érvényesíti, hanem a hangversenydobogón is, egy-egy oratorikus mű szólistájaként vagy dalénekesként. Repertoárja rendkívül széles: a romantikus zeneirodalom Csajkovszkij, Schumann, Dvorák, Mahler, Rachmaninov dalkompozícióin kívül századunk zeneművészetét és a kortársak alkotásait is nagyszerű átéléssel tolmácsolja, így Kríčka, Foerster, Novák vagy a szlovák szerzők közül Moyzes, Cikker, Suchoň, Holoubek, Ferenczy, Urbanec és mások dalait, beleértve a legfiatalabb zeneszerző-nemzedék műveit is. Emellett igyekszik átadni gazdag pályájának tapasztalatait a fiataloknak, elsősorban azt az elvét, hogy a művészet mindig teljes embert kíván, s hogy sohasem szabad megállnia az úton, a művésznek mindig új célokat kell maga elé tűznie. DELMÁR GÁBOR Koós János új hanglemeze Jubileum címmel jelent meg az a Favorit-lemez, mellyel a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Koós Jánost köszönti énekesi pályafutásának negyedszázados jubileuma alkalmából. A 25 éve, tehát 1961 óta ismert táncdalénekes pályafutása másként alakult, mint ahogy azt eredetileg tervezte és elképzelte. Ö ugyanis a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett oboa-tanszakon. Már főiskolás korában azonban több alkalommal lépett fel nagy sikerrel különféle összejöveteleken, rendezvényeken - mint énekes. így választotta aztán hivatásul a tánc- daléneklést. A közönség egymás után ismerkedett meg Koós János olyan sikerszámaival, mint például a Tu sei romantica (olasz nyelven előadva), a Micsoda nagyszerű dolog, Nem vagyok teljesen örült, Sír a telefon, Kapitány, Kislány a zongoránál című slágerekkel, melyek mindegyike nagy sikert aratott és bizonyította Koós János művészi kvalitásait. Akár vidám, akár lírai hangvételű, szomorkás dalokról van szó, a dalban mindig benne van Koós János egyénisége, egész művészete. Hangja minden alkalommal kiválóan idomul a mondanivalóhoz és annak zenei megformálásához. Amikor vidám témájú dalokat ad elő, nemcsak énekel, hanem kedvvel, nagyszerűen mókázik is. De lírai hangvételű dalainak interpretációjából sem hiányzik a játékosság. Dalainak megfoghatatlan atmoszférája, előadásmódjának utánozhatatlan bája, eleganciája van. Tehetsége az évek folyamán nem fakult meg, inkább kiteljesedett, sokszínűbbé vált. Bizonyítja ezt az új lemez is, amely több régi számát is tartalmazza, köztük egy egyveleget, melyben a fentebb említett slágerek is szerepelnek, de találunk a lemezen néhány szép új számot is, mint például Havasi: Jó volna hinni még a boldogságban, Máté-S. Nagy: Köszönöm, hogy rádtaláltam, Hava- si-S. Nagy: Nem baj, ha múlnak az évek című szerzeményét. A zenei különlegességek és humor kedvelőit bizonyára megörvendezteti Malek Miklós-Hofi Géza -Szenes Iván Macska-duett című szerzeménye, amely tulajdonképpen annak az ismert rajzfilmnek a zenéje, amelyben Koós János és Hofi Géza alakítja a két macs- kaszereplót. Jó tehát a lemez dramaturgiája is. Népes és rangos a közreműködők tábora is: Dé- kány Sarolta, Albert Flórián, Hofi Géza (ének), a Magyar Rádió Énekkarának férfitagjai, a Harmónia Énekegyüttes, a Stúdió 11, a Wolf-együttes, valamint a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara Bolba Lajos, Malek Miklós és Wolf Péter vezényletével. SÁGI TÓTH TIBOR ÚJ szú 6 1986. V. 23.
