Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1986-05-23 / 119. szám, péntek
ÚJ szú 3 1986. V. 23. Nemzetközi szolidaritás a frontországokkal Zavargások több dél-afrikai városban (ČSTK) - Az amerikai törvény- hozás mindkét házában olyan törvényjavaslatot terjesztett eló több mint 40 képviselő, amely Szigorú gazdasági szankciókat követel a pretóriai rezsim ellen. Lowell Wicker befolyásos republikánus párti szenátor sajtókonferencián jelentette ki, hogy a Reagan-kormányzat a fajüldözőkkel folytatott „konstruktív együttműködés“ politikájával lejáratta magát. Egyébként tovább tart a nemzetközi felháborodás a dél-afrikai rezsim hétfői, Zimbabwe, Botswana és Zambia elleni agressziója miatt. A jugoszláv államelnökség nyilatkozata szerint e támadás a nemzetközi jogi normák legdurvább megsértése, közvetlenül fenyegeti a békét a térségben. Jugoszlávia szolidaritásáról biztosította a frontországokat és a nemzeti felszabadító mozgalmakat Afrika déli részén, támogatja az apartheid elleni küzdelmet. Ibrahim Babangida nigériai elnök Lagoszban közölte, hogy azonnali anyagi támogatást nyújt a dél-afrikai nemzeti felszabadító mozgalmaknak, valamint a három megtámadott országnak. Habib Burgiba tunéziai elnök a három ország vezetőjének küldött üzenetében mélységesen elítéli a pretóriai rezsim agresszív akcióját. Ugyanebben a szellemben nyilatkozott Hugh Desmond Hoyte guayanai elnök, s teljes támogatásáról biztosított minden olyan igyekezetet, amely Afrika déli részén az apartheid felszámolását, a térségben az igazságos béke elérését célozza. Az indiai kormány szerdán közölte, hogy a fajüldöző rezsim parlamentje minden tagjának megtiltja a belépést Indiába. Ez alól az indiai származásúak sem kivételek. Ezt a kormánynyilatkozatot Sam Nujomának, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnökének delhi látogatása előtt egy nappal hozták nyilvánosságra. A delhi vezetés elítélte a háromkamarás - a megoszlás faji alapon történik - dél-afrikai parlamenti rendszert, hangsúlyozva, hogy az ilyen parlamentben való tagság aláássa az apartheidellenes mozgalmat. A frontországok elleni agresz- szió miatt tegnap estére összehívták a Biztonsági Tanács ülését. A Dél-afrikai Köztársaság több nagyvárosa súlyos zavargások színhelye volt. A fajüldöző fiatalok házakat gyújtanak fel, egész negyedeket változtatnak romokká. Fokváros Crossroads nevű néger negyedében hivatalos adatok szerint 25-en haltak meg e „büntető akciók“ során. Harcok Bejrútban (ČSTK) — A libanoni fővárosban szerdán újabb harcok robbantak ki a keresztény és a muzulmán milíciák között, amelyek a tegnapra virradó éjszaka folytatódtak. A tüzérségi párbaj főleg a Bejrútot nyugati muzulmán és keleti keresztény részre osztó ún. zöld vonal mindkét oldalára összpontosult, s jelentős anyagi károkat okozott a sűrűn lakott negyedekben, valamint Bejrút déli külvárosaiban is. A harcoknak legkevesebb 35 halálos áldozata van és a sebesültek száma meghaladja a 100-at. Az újabb bejrúti harcokat megelőzően szerdán az izraeli csapatok Dél-Libanonban átlépték az ún. biztonsági zóna határát és Nabatijétól északra behatoltak Mazrat Hamra faluba. Holland parlamenti választások Megőrizte többségét a kormánykoalíció (ČSTK) - A Hollandiában szerdán megtartott parlamenti választások nem eredményeztek változást az erőviszonyokban. Az eddigi koalíciós kormányt alkotó burzsoá pártok megőrizték abszolút többségüket a 150 tagú parlamentben. A legerősebb párt Ruud Lubbers eddigi kormányfő kereszténydemokrata pártja lett, amely a szavazatok 34,6 százalékával az eddigi 45 mandátum helyett 54- et szerzett. Koalíciós partnere, a liberális párt ugyan visszaesett, a szavazatok 17,4 százalékával csak 27 mandátumot szerzett az eddigi 36 helyett, de együttesen 81 mandátummal abszolút többséggel rendelkeznek. Az ellenzéki Munkapárt ugyan már nem az ország legerősebb politikai pártja, de a szavazatok 33,3 százalékának megszerzésével a korábbi 47-ről 52-re növelte mandátumai számát. Javította helyzetét az ellenzéki Demokraták 66 párt is, 6-ról 9-re emelkedett mandátumai száma. A kis baloldali pártok a szavazatok 3,3, százalékát, a nem jelentős jobboldali pártok 3,7 százalékát kapták és összesen 8 mandátumuk lesz. A holland alkotmány értelmében a legerősebb párt elnökének, vagyis az eddigi miniszterelnöknek a feladata az új kormány összeállítása. Az eddigiben pártjának 8 minisztere volt, 7 tárca élén liberális politikus állt. Míg Lubbers pártja megerősítette pozícióját a parlamentben, addig koalíciós partnere helyzete meggyengült, ami nyilvánvalóan megmutatkozik majd az új kormány összetételében. Szovjet és amerikai békemozgalmak közös akciója A johannesburgi egyetem diákjai így tiltakoztak a napokban a szomszédos országok megtámadása ellen (Telefoto - ČSTK) (ČSTK) - A szovjet békevédók képviselői és az USA békeaktivistái az ENSZ New York-i központjában augusztus 8-án aláírják a Szovjetunió és az USA népének békeszerződését. Lényegében olyan petícióról van szó, amely négy alapvető követelmény teljesítésének szükségét hangsúlyozza: 1. az atomfegyverek kétoldalú, ellenőrizhető befagyasztása, 2. az atomfegyver-kísérletekre - beleértve a kozmikus eszközöket is - kimondott hatékony moratórium, 3. lemondás az erővel, vagy az erő alkalmazásával történő fenyegetésről, 4. az összes fegyverfajta csökkentése azzal a céllal, hogy az ENSZ keretében megvalósuljon a leszerelés. A szovjet és az amerikai nép találkozójának szervezői bejelentették, hogy az amerikai békeaktivisták nem egyes szervezeteket, hanem az amerikai nép különböző csoportjait fogják képviselni. Az amerikai küldöttségben szakszervezeti vezető, kongresszusi tag, egyházi személyiség, sportoló, művész, az ipari körök és az ifjúság képviselője, valamint nyugdíjas is helyet kap. E szerződést 1987. augusztus 6-án, a hirosimai bombázás évfordulóján átadják Pérez de Cuellar ENSZ-fótitkár- nak, továbbá Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának és Ronald Reagan amerikai elnöknek. A szervezők arra számítanak, hogy addig több millió ember aláírását is csatolhatják. Alan Thomson lelkész, a kampány egyik fő szervezője kijelentette: ez a szerződés lehetetlenné teszi, hogy éket verjenek az USA és a Szovjetunió békemozgalmai közé. A Srí Lanka-i hadsereg újabb offenzívája a tamilok ellen (ČSTK) - A Srí Lanka-i biztonsági erők egynapos szünet után tegnap felújították offenzívájukat a tamil szélsőségesek ellen, akik a sziget északi és keleti részén egy önálló tamil állam létrehozásáért harcolnak. A kormány bejelentette, hogy a hadsereg folytatja előrenyomulását a tamilok központja, Japane város felé. A hadműveletben a szárazföldi egységek mellett a haditengerészet is részt vesz. Japanét már hétfőn bombázták, de az offenzívát megszakították, hogy megakadályozzák a fölöslegesen nagy veszteségeket a polgári lakosság körében. A kormánycsapatok és a tamilok egyaránt sok embert veszítettek. A dél-ázsiai szigetország ezekben a napokban függetlensége elnyerése óta talán a legmélyebb politikai válságot éli át. Sri Lanka többségi nemzetiségi csoportja, a szingalé- zek képviseletében a kormány és a kisebbségi tamil szervezetek között India közvetítésével tavaly tárgyalások folytak a probléma politikai rendezéséről. Egy évvel ezelőtt, nyáron létre is jöttek a feltételek egy viszonylag hosszú tűzszünethez, ám az utóbbi hónapokban elszabadult a féktelen erőszak. A tamil harci egységek és a kormánycsapatok összecsapásai során a sziget északi részén emberek tucatjai haltak meg. A fegyveres harcok első „áldozatává“ azonban az a remény vált, hogy a szingalézek és a tamilok közötti egyrészt nemzetiségi, másrészt szociális eredetű ellentétek belátható időn belül politikai úton rendeződnek. A Sri Lanka-i hadsereg a tamilok lakta községekben és városokban kegyetlen pusztítást végez. A „túlkapásokat“ beismerte a nemzetbiztonsági miniszter is. A biztonsági erőket kizárólag szingalézek alkotják, s mint a lapok megjegyzik, jó „diáknak“ bizonyultak, ugyanis kiképzőik között az izraeli titkosszolgálat, a Mossad ügynökei éppúgy megtalálhatók, mint a világ számos pontján már hírhedté vált brit zsoldosok. A londoni sajtó is megerősítette, hogy a colombói kormány zsoldjában álló britek vezetik a tamilok ellen bevetett amerikai gyártmányú helikoptereket. A tamilok sokáig nem kértek egyebet, mint önálló nemzetiségük és bizonyos autonóm jogok elismerését az egységes köztársaságon belül. A kormány azonban mind a mai napig még arra sem hajlandó, hogy a tamil nyelvet a másik hivatalos nyelvvé nyilvánítsa. A tamilok ezért jelentős hátrányt szenvednek például az egyetemi felvételeknél, az állami szolgálatba lépéskor stb. A mérsékelt tamil irányvonal mellett a fentiek miatt szélsőséges csoportok is létrejöttek, amelyek nyíltan két részre kívánják szakítani a szigetországot. A tamilok táborában tapasztalható viták természetesen gyengítik a kisebbség pozícióit a kormánynyal folytatott tárgyalások során. A mostani hadműveletek azt tanúsítják, hogy a kormány elég erősnek érezte magát a tamil szélsőséges csoportok katonai úton történő megsemmisítésére. KOMMENTÁRUNK Három válasz Atomrobbantás, sikeres rakétakísérletek. MX-telepítés. Mindhárom hír szerdán érkezett az USA- ból. Az első: Washington az idén negyedszer hajtott végre atomfegyver-kísérletet a nevadai lőtéren. Ez is válasznak fogható fel Mihail Gorbacsov múlt heti bejelentésére, hogy a Szovjetunió ismét meghosszabbította a robbantásokra elrendelt egyoldalú moratóriumot. Mint ismeretes, a Moszkva által bejelentett atomcsend tavaly augusztusban lépett érvénybe, s azóta az Egyesült Államok már tizenegyszer robbantott. Jim Bayer, az energiaügyi minisztérium szóvivője csupán annyit közölt, hogy a robbantás ereje hozzávetőleg 20 kilotonna volt. Beismerte, hogy a kísérlet katonai célokat szolgált, közelebbit viszont nem volt hajlandó mondani. Nem titok azonban, hogy az USA-nak az úrfegyverek kifejlesztéséhez van szüksége a kísérletekre, amelyek száma a közeljövőben - amerikai szakértők szerint - növekedni fog. A másik hír sem biztató: az Egyesült Államokban még az idén sor kerül a első MX típusú interkontinentális ballisztikus rakéták telepítésére. Egy-egy ilyen rakéta tíz robbanófejet képes célba juttatni, ezek mindegyikének robbanóereje eléri a 300 kilotonnát. Egyébként szerdán végezték a 12. kísérletet az MX-rakétával, s most első ízben próbálták ki mind a tíz robbanófejjel. A kaliforniai Wan- denberg légitámaszpontról kilőtt rakéta robbanófejei félórás repülés után érték el a csendes-óceáni célpontokat. Egy másik, Poseidon típusú ballisztikus rakétával szintén sikeres kísérletet végeztek az Egyesült Államokban. Ha ezeket a híreket kiegészítjük azzal, ami szerdán és tegnap Brüsszelben elhangzott, szembetűnik, hogy a NATO-országok a fegyverek minden típusának a Szovjetunió és a szocialista országok legutóbbi javaslataival homlokegyenest ellenkező irányvonal, vagyis a további fejlesztés mellett szállnak síkra. A belga fővárosban a NATO- csúcsszervek tavaszi üléssorozata szerdán az európai csoport hadügyminisztereinek ülésével (Franciaország és Izland nélkül) kezdődött. Az agresszív irányvonalat a kiadott záróközlemény tanúsítja, amelyben felszólítottak a hagyományos fegyverzetek növelésére Európában. Megint csak azt kell mondani: ez is válasz. Válasz a szocialista országoknak a bécsi tárgyalásokon február 20- án benyújtott javaslatára, s válasz Gorbacsov berlini felhívására arról, hogy Európában, az Atlantióceántól az Uraiig radikálisan csökkentsék a konvencionális fegyverzetet. Az előbbi testülettel párhuzamosan ülésezett a NATO katonai bizottsága. A tanácskozáson a 16 tagország vezérkari főnökei vettek részt. Cornelius de Jager tábornok, a testület elnöke sajtóértekezleten jelentette be: azt ajánlották a hadügyminisztereknek, hogy támogassák a bináris fegyverek fejlesztésére, gyártására és nyu- gat-európai telepítésére vonatkozó amerikai■ terveket. Weinberger amerikai hadügyminiszter is mindent elkövetett annak érdekében, hogy ilyen szellemben „megdolgozza“ kollégáit. Jager indoklásként azt hozta fel, hogy a vegyi fegyverkezés terén a NATO elmarad a Varsói Szerződés mögött, állítását azonban egyetlen ténnyel sem tudta alátámasztani. Ez is egyfajta válasz lehet a Szovjetunió április 22-i, a genfi leszerelési konferencián ismertetett javaslataira arról, hogy a felek szigorú ellenőrzés mellett számolják fel a vegyi fegyvereket gyártó üzemeket, s így segítsék elő a vegyi eszközök gyártásának eltiltásáról, valamint a készletek megsemmi- sétéséröl szóló egyezmény megszületését. Válasz ez Csehszlovákia és az NDK kormányának az NSZK-hoz intézett felhívására, hogy földrészünkön hozzanak létre vegyi fegyverektől mentes övezetet. S bár Brüsszelben demonstrálni szerették volna „az USA és Nyugat-Európa közötti növekvő szolidaritást“, nem sikerült eltitkolni, hogy éppen a vegyi fegyverekkel kapcsolatban nagyok a nézet- eltérések. Hollandia, Norvégia, Dánia és Görögország ugyanis elutasítja a vegyi fegyverek tökéletesítését és nyugat-európai telepítését. Éppen szerdán hozott például a dán parlament vegyi- fegyver-ellenes határozatot. MALINAK ISTVÁN Fülöp-szigeteki gazdasági tervek (ČSTK) - Corazon Aquino, a Fülöp-szigetek elnöke szerda esti televíziós interjújában elismerte, hogy a kormányellenes mozgalom alapja a szegénység is, de hangsúlyozta, hogy a biztonsági szervek ellenőrzik a helyzetet. Kijelentette, az ország gazdasági problémái sokkal súlyosabbak, mint azt februárban hitte, amikor elfoglalta tisztségét. Jose Concepcion kereskedelmi és ipari miniszter külföldi keresHáborús bűnös kiadatását kérik (ČSTK) — A donyecki terület Pre- lesztnoje falujának lakossága kérelemmel fordult Brian Mulroney kanadai kormányfőhöz, hogy adják ki a Szovjetuniónak Vaszilij Babenko háborús bűnöst, aki a második világháború idején a fasiszták oldalán részt vett a békés lakosság elleni kegyetlenkedésekben, gyilkosságokban és kínzásokban. A donyecki területen 3496 embert öltek meg, ebből 430 gyermeket. Babenko jelenleg békésen él Torontóban. Pakisztán Ellenzéki felhívás (ČSTK) - A pakisztáni Néppárt, az ország legnagyobb ellenzéki pártjának központi bizottsága Ka- racsiban megtartott ülésén felhívással fordult a lakossághoz, hogy aktívan kapcsolódjon be a Ziaul Hakk rezsimje megdöntéséért vívott harcba. Jóváhagyták a közvélemény mozgósításának programját abból a célból, hogy támogassa a párt követelését, miszerint az idén augusztusban tartsanak általános választásokat. kedelmi körök képviselőivel Manilában megtartott találkozóján elmondta, hogy a lakosság 70 százaléka a hivatalosan megállapított létminimum alatt él. Aquino asszony bejelentette, kormánya mezőgazdasági programot készít elő, amely emberi munkát fog igényelni és azokat a munkanélkülieket, akik megélhetést keresve jöttek vidékről a fővárosba, anyagilag fogják ösztönözni a hazatérésre. Ezenkívül folyamatban van egy új gazdasági program kidolgozása is, amely abból a tényből indul ki, hogy az ország külföldi adósságai meghaladják a 26 milliárd dollárt. Az új kormány ugyancsak folytatja az erőfeszítéseket a volt elnök, Marcos és családja által elsikkasztott összegek visszaszerzésére. Ezt az összeget 5-10 milliárd dollárra becsülik. Szikh terrorcselekmények (ČSTK) - Szikh szeparatisták az észak-indiai Amritsar városban tegnap egy robogó gépkocsiból tüzet nyitottak a helyi piacon. Legkevesebb 8 embert megöltek és további öt személy megsebesült. Ez volt az elmúlt hetek legsúlyosabb terrorcselekménye Pandzsáb szövetségi államban. A rendőrség szerint az elmúlt héten éleződött ki ismét a feszültség Pandzsábban a szikhek és a hinduk között, amikor a két vallás híveinek összecsapásában két ember megsebesült. A militáns szikhek terrorizálják a pandzsábi lakosságot, így akarják elérni egy önálló szikh állam létrehozását. A szélsőségesek akciói csak ebben a hónapban kb. 70 ember halálát okozták.