Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1986-05-21 / 117. szám, szerda

Jaroslav Hajn választói között Befejeződtek a szovjet - spanyol kormányfői tárgyalások (ČSTK) - Jaroslav Hajn, a CSKP KERB elnöke tegnap a Lounyi járásban levó Podbo- ŕanyba látogatott. Találkozott a városi pártbizottság és a városi nemzeti bizottság tisztségviselői­vel és nagyra értékelte a választá­si program teljesítése terén az elmúlt időszakban elért eredmé­nyeket. Ezután Hajn elvtárs a Nyugat-csehországi Kerámiai­pari Vállalathoz látogatott, amely­nek dolgozói az elmúlt tizenöt esztendőben mindig teljesítették feladataikat. Nagyra értékelte erő­feszítéseiket és hangsúlyozta, hogy minden üzem dolgozóinak így kellene törekedniük termelési feladataik teljesítésére. Este a vá­ros választási gyűlésén a Szövet­ségi Gyűlés Népi kamarájának képviselőjelöltjeként mutatkozott be és beszédet mondott. Beszédének bevezető részé­ben Jaroslav Hajn elvtárs nagyra értékelte Podborany lakosainak munka- és politikai aktivitását, amellyel a Nemzeti Front válasz­tási programjának teljesítése so­rán kiváló eredményeket értek el. A továbbiakban egyebek között megállapította: A választások célja nemcsak a legkiemelkedőbb egyének meg­(Folytatás az 1. oldalról) ból. Európa háború utáni elren­dezésének felülvizsgálására tett törekvéseik keretében folytatott tevékenységükkel elősegítik to­vábbi éleződését. Ezt a szudéta­német Landsmannschaft 37. ülése is bizonyította, amelyen új intenzitással szégyenteljes tá­madásokat indítottak a potsda­mi konferencia eredményei, az ENSZ Alapokmányának elvei, az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet Záróokmá­nya és a szuverén államok kétoldalú szerződései ellen. Új­ra megismételték a „német“ és a „szudétanémet“ kérdés állító­lagos nyitottságáról szóló állí­tást, mégpedig egy szövetségi miniszter is beszédében. A gyű­lésen ismét semmivel sem alá­támasztható követeléseket han­goztattak a csehszlovák határ­vidékre vonatkozóan. Bár a je­lenlegi nemzetközi erőviszonyok: és Csehszlovákia szilárd szö- vetségesi kapcsolatai miatt ezek csak óhajok, látni kell, hogy a revansizmus a militariz- mussal és a militáns kommu- nistaellenességgel szövetség­ben a második világháború ki­robbantásának eszköze volt. Ezért ezen erók aktivizálódása az NSZK hivatalos kormánykö­reinek közvetlen támogatásával mindazokat aggasztja, akik szá­Tájékoztatás a választásokról (ČSTK) - A Nemzeti Front központi választási bizottságának titkárságához és a Külügyminisz­tériumhoz számos kérdés érkezik azzal kapcsolatban, választhat- nak-e külföldön tartózkodó állam- pogáraink. Az erre vonatkozó tör­vények értelmében és a külügymi­niszter utasításai alapján külföldön a szavazatokat május 22-én, csü­törtökön lehet leadni hazánk kül­képviseleti hivatalaiban, építkezé­seken, hajókon és más olyan helyeken, ahol több csehszlovák állampolgár tartózkodik. Ugyan­csak biztosítanak ilyen lehetősé­get egyes határátkelőhelyeken, mégpedig csütörtökön megnyitá­suktól kezdve egészen május 23- án, pénteken 14.00 óráig, a prágai és a bratislavai repülőtéren pedig 18.00 óráig. Bővebb tájékoztatás az illeté­kes csehszlovák képviseleti hiva­talokban és az utazási irodákban kapható. Szerencsétlenség (ČSTK) - Leszakadt egy tatarozás alatt álló régi, lakatlan ház mennyezete tegnap délelőtt a plzeňi Hálek utcá­ban. A romok három munkást maguk alá temettek. Azonnal kihívták a tűzol­tókat, és katonai gépeket is bevetettek, de a három fiatal munkás életét már , nem sikerült megmenteni. A baleset okát vizsgálják. választása a nemzeti bizottságok­ba, a Cseh Nemzeti Tanácsba és a Szövetségi Gyűlésbe. Amikor a választásokról beszélünk, nem­csak a szavazólapok bedobására, hanem arra is gondolunk, ami a választások után történni fog. Arra, hogyan valósulnak meg azok az igényes fejlesztési tervek, ame­lyekről a XVII. pártkongresszus tanácskozott. A választásokat az eljárásunk egységessé tételére való törekvés motiválja: hiszen össze kell han­golni a helyi és a csoportérdekeket az egész társadalom érdekeivel és szükségleteivel. A szocialista társadalom építé­sének egész, több mint negyven éves gyakorlata megcáfolta esz­mei ellenfeleink hamis érveit. A közügyek iránti érdeklődés a legnagyobb mértékben éppen a nemzeti bizottságoknál nő. Ezek közé tartozik a Podboranyi Városi Nemzeti Bizottság is, ahol aktívan és kollektív szellemben tevékeny­kednek a nép választott képvise­lői, ahol az emberek alapvető szükségletei kielégítésének kér­déseivel foglalkoznak. Éppen ezért a választott szerv választói tömeges támogatásának, nagy te­kintélynek és bizalomnak örvend. mára kedves földrészünk bé­kéje. Jaromir Johanes külügymi­niszter-helyettes a csehszlovák hivatalos hatóságok megbízá­sából már május 7-én nyomaté­kosan tiltakozott Werner Schattmann-nál, az NSZK prá­gai nagyköveténél a müncheni 37. szudétanémet gyűlés meg­tartása és az ellen, hogy a ren­dezvényt magas hivatalos szin­ten a szövetségi kormány is támogatja. A 37. szudétanémet találkozó hivatalos támogatása ellentétes Csehszlovákia és az NSZK 1973. évi szerződésének és az 1978. évi közös nyilatkozatnak a szellemével. Ezek a dokumen­tumok hangsúlyozzák a „har­monikus egymás mellett élés“ fontosságát és „mindkét félnek azt a szilárd eltökéltségét, hogy kapcsolataiból véglegesen ki­küszöböli az áldatlan múltat“, s mindkét fél kinyilatkoztatja „a közös határ jelenlegi és jövőbeli sérthetetlenségét“, valamint azt, hogy „Csehszlovákiának és az NSZK-nak nincsenek egy­mással szemben területi igé­nyei, és a jövőben sem támasz­tanak ilyen igényeket“. Bár Kohl kancellár a találko­zón az európai határok sérthe­tetlenségéről beszélt, ennek a kijelentésének ellentmondtak más megállapításai, amelyek a területi és a szociális revan­sizmus hirdetőinek követelései­vel álltak összhangban. Az idei gyűlés revansista szellemének felelt meg az is, hogy az ún. európai Károly-díjat a Szlávok Világkongresszusa nevű szeparatista emigráns szervezetnek ítélték oda. Tulajdonképpen nem is erről (ČSTK) - A környezet, a víz és az élelmiszerek radioaktivitása mérésé­nek irányításával és értékelésével fog­lalkozó bizottság áttekintést adott ki a háttérsugárzás helyzetének alakulá­sáról Csehszlovákia területén. Ez megállapítja, hogy a radioaktív anya­gok fokozott előfordulásának idején az üzlethálózatba szállított élelmiszer- ezen belül a tej- és a tejtermékek- az emberek egészségére nézve ártalmatlan volt. A szabadtéri külső sugárzás a ter­mészetes értékről, amely 0,1 uGy/ó a kezdeti időszakban 0,2 - 0,5 uGy/ó órára emelkedett. Május 10. óta ez a szint nem haladta meg a 0,3 uGy/órát, május 17-e óta pedig a 0,15- os szintet. A felületek 131 -es jóddal való konta- minálása május 10. óta négyzetméte­renként nem éri el a 10 kBq-t, céziummal való kontaminálása pedig négyzetméterenként kisebb 1 kBq-nél. A maximálisan mért értékek nem haladták meg ennek a háromszorosát. A vizek jelentős elszennyeződésére nem került sor, radionukloid tartalmuk kicsi, literenként 1 Bq alatt marad. Meghalt František Krajčír elvtárs (ČSTK) - A CSKP Központi Bizott­sága, a szövetségi kormány és a Szö­vetségi Gyűlés, valamint a Külügymi­nisztérium mély megrendüléssel közli, hogy František Krajčír elvtárs, aki sok éven át volt tagja a CSKP KB-nek, képviselője a Nemzetgyűlésnek és a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájá­nak, egykori szövetségi miniszterel­nök-helyettes, Del- és külkereskedelmi miniszter, a külügyminiszter első he­lyettese és hazánk NDK-beli nagykö­vete, május 18-án 73 éves korában elhunyt. Krajčír elvtárs egész életét a szocia­lizmus építésének szentelte. A CSKP Központi Bizottságának 1946-tól 1981- ig volt tagja, az új Gottwald-kormány- ban 1948-ban a belkereskedelmi mi­niszteri tisztséggel bízták meg, s ezt 1959-ig töltötte be. Utána három évig külkereskedelmi miniszter, 1963-tól 1968-ig miniszter elnök-helyettes volt, 1969 és 1971 között hazánk nagykö­vete az NDK-ban, majd a külügymi­niszter elsó helyettesévé nevezték ki, s ezt a tisztséget töltötte be egészen 1978-ig, nyugalomba vonulásáig. Búcsúztatása május 27-én 11 órai kezdettel a prága-strašnicei krematóri­umban lesz. megnyilvánulásait a jelentéktelen szervezetről és a díjról van szó, amelyet eddig például Habsburg Ottónak vagy Lev Prchala fasiszta tábornok­nak adományoztak. Államunk számára az a fontos, hogy a re­vansista emigráns és szepara­tista szervezetek mesterkedései megmérgezik az együttműkö­dés légkörét, és veszélyes irányzatokat szülnek, amelyek Európára nézve már többször is tragikus következményekkel jártak. Az ilyen tevékenység nem felel meg azon kor szellemének, amely megköveteli, hogy a né­pek és a kormányok közös európai otthonukban erőfeszí­téseiket a fegyverek európai földrészen történő rendkívül ve­szélyes felhalmozásának meg­állítására, a leszerelésre való áttérésre, a jószomszédi kap­csolatok kiépítésére, valamint minden európai állam és az egész világ országai konstruk­tív együttműködésének fejlesz­tésére összpontosítsák. Csehszlovákia már sokszor kifejezte, hogy őszinte érdeke a jószomszédi kapcsolatok ápo­lása az NSZK-val, a két ország szerződése és közös nyilatko­zata alapján, a békés egymás mellett élés szellemében, a pár­beszéd folytatása és az együtt­működés bővítése az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányával összhangban. Az európai és a világbéke és biztonság érde­kei megkövetelik, hogy az NSZK felelős politikusai is hasonlóan járjanak el, és akadályozzanak meg mindent, ami gyengíti az államok és a népek békés kap­csolatainak megteremtésére irányuló erőfeszítéseket. A lakosságnak szállított tej 131-es jóddal való kontaminálásának szintje nem lépte túl a higiénikusaink által egészségi szempontból veszélytelen­nek meghatározott felső határt. Május 15. óta ennek szintje literenként 50 és 400 Bq között ingadozik, és tovább csökken. A mérések eredményei alapján megállapíthatjuk, hogy a kontaminálá- si szint átmeneti emelkedése gyakran kisebb volt annál, ami hosszú időn át is veszélyeztethette volna az egészsé­get. A kontaminálás nem érte el és nyilván nem is fogja elérni azokat az értékeket, amelyeket a Nemzetközi Radiológiai Védelmi Bizottság és Nem­zetközi Atomenergia Ügynökség vé­delmi intézkedések végrehajtását megkövetelő értékekként javasolt. A helyzet alakulásának értékelése azt mutatja, hogy egészségügyi szem­pontból nálunk nem volt szükség olyan lépésekre, amelyek a lakosság szoká­sainak és szükségleteinek módosítá­sához, például a táplálkozás megvál­toztatásához vagy a szabad termé­szetben való mozgásának korlátozá­sához vezettek volna. (ČSTK) - A Kremlben tegnap befejeződtek a tárgyalások Nyiko­laj Rizskov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Felipe González, a spanyol kor­mány elnöke között, aki hivatalos látogatáson tartózkodik a Szovjet­unióban. A két fél megelégedését fejezte ki a tárgyalások lefolyása felett. Ezek során megmutatkozott, hogy a két fél kész a kétoldalú kapcso­latok további fejlesztésére a kü­lönböző területeken, beleértve a politikai párbeszéd folytatását és elmélyítését, s megmutatkoztak e fejlődés további lehetőségei. Megállapodás jött létre arról, hogy a Szovjetunió ós Spanyolország között rendszeresebbé válnak a politikai konzultációk és kiterjed­nek a két felet érdeklő kérdések szélesebb körére. A tárgyalásokon összefoglalták a kereskedelmi és gazdasági terü­leten folyó szovjet-spanyol (ČSTK) - A haladó filmművé­szet sokat tehet korunk fő eszméi­nek támogatásáért, valamint az országok és népek közötti kölcsö­nös megértésért és együttműkö­désért. Ezt hangsúlyozza az az üdvözlő levél, amelyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országai Taskentben tegnap meg­nyílt 9. nemzetközi filmfesztiválja résztvevőinek küldött. Az emberiség ma választás előtt áll, földünkön az élet meg­mentéséről van szó. Az atomfegy­verek, az imperializmus szülemé­nyei, olyan erőt rejtenek maguk­(Folytatás az 1. oldalról) jelentése szerint egyik nyilatkoza­tában rámutatott: Pretoria az álla­mi politika rangjára emelte a terro­rizmust, s ez súlyos következmé­nyekkel járhat az egész térségre nézve. Ugyancsak az említett hír- ügynökség jelentette, hogy teg­napra Hararéban összehívták a frontállamok külügyminiszterei­nek rendkívüli értekezletét. A Dél-afrikai Köztársaság fegy­veres akciói Zimbabwe, Zambia és Botswana ellen világszerte nagy felháborodást keltettek. A környező afrikai államok politikai köreinek véleménye szerint a Kö­zel-Keleten végrehajtott amerikai és izraeli „büntető akciók“ stílusá­ban indított hadműveletekről van szó, amelyek azonban nem érték el céljukat. A pretoriai támadás azt eredményezi, hogy az apartheid­rezsim elleni harc fokozódik és aktivizálja tevékenységét az Afri­kai Nemzeti Kongresszus. Johannesburgban kedden kö­zölték, a brit nemzetközösség küldöttsége, amely ezekben a na­pokban igyekezett közvetíteni a pretoriai belső viszonyok rende­zésében, a szomszédos orszá­gokkal szembeni támadás elleni tiltakozásul megszakította misszió­ját és tagjai elhagyták az országot. Elítélően nyilatkozott a dél-afrikai kalózakcióról a kínai, a svéd, a francia, a spanyol, a brazil kormány, valamint más államok vezetői. Moszkvában Jurij Asztafijev, A prágai városi pártbizottság ülése (ČSTK) - Prágában ülést tartott a városi pártbizottság, amelyen részt vett Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, a központi bizottság titkára is. A városi pártbizottság elnökségének beszámolóját Antonin Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a városi pártbi­zottság vezető titkára terjesztette elő. A beszámoló többek között megállapí­totta, hogy az év első négy hónapjának eredményei szerint a főváros ipari termelése az elmúlt év hasonló idősza­kához viszonyítva 4,5 százalékkal emelkedett. Felszólalt Miloš Jakeš elvtárs is, aki elsősorban a CSKP XVII. kongresszusa határozatainak megva­lósításával foglalkozott. együttműködés konkrét kérdései megtárgyalásának eredményeit, többek között az ipari kooperáció felvételének lehetőségét is megvi­tatták. A tárgyalásokon részt vettek: Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Nyikolaj Talazin, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak első alelnöke, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnöke. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap a Kremlben fogadta a spanyol kormányfőt. Eduard Sevardnadze szovjet, és Francisco Fernández Ordonez spanyol külügyminiszter is tárgya­lásokat folytatott. A szovjet fővárosban tegnap jegyzőkönyvet írtak alá a gazda­sági és ipari együttmúködés fej­lesztéséről, valamint szovjet-spa­nyol megállapodást a nemzetközi autóközlekedésről. ban, amelyek képesek megsem­misíteni a civilizáció minden vív­mányát. Ezért a szovjet állam külpolitikájának alapja a tömeg- pusztító fegyverek felszámolásá­nak és a háborús veszély elhárítá­sának programja, s elhatároztuk, hogy még egyszer meghoszabbít- juk a nukleáris kísérletek egyolda­lú moratóriumát - hangsúlyozza az üzenet. A taskenti filmfesztiválon több mint 200 filmet mutatnak be, amelyek keresztmetszetét adják az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok filmművészetének. a külügyminisztérium képviselője tájékoztatta a külföldi és a hazai újságírókat a Dél-afrikai Köztársa­ság hétfői katonai agressziójával kapcsolatos szovjet álláspontról. Többek között rámutatott, Pretoria meg akarja félemlíteni a szabad afrikai államokat, meg akarja őket akadályozni abban, hogy támo­gassák a dél-afrikai hazafiakat, s arra törekszik, hogy fenntartsa az apartheid-rezsimet. Észre kell venni a dél-afrikai agresszív politi­ka, valamint az USA és Izrael állami szintű terrorizmusa közötti hasonlóságot. A pretoriai rezsim támadásait a szomszédos afrikai országok ellen a hazai színes bőrű lakossággal szembeni fokozódó megtorló intézkedések kísérik. Az egyedüli megoldás ezért az apart­heid teljes felszámolása - hang­súlyozta a szovjet képviselő, rá­mutatva, a Szovjetunió támogatja a Pretoria ellen az ENSZ által hozott szankciókat, s ugyancsak politikai, anyagi támogatást nyújt a frontállamoknak. A szovjet kato­nai segítségre vonatkozó kérel­meket tekintve fontolóra veszik a lehetőségeket. A Szovjetunió azonban az Afrikai Nemzeti Kong­resszusnak nem nyújt katonai segítséget - szögezte le Aszta­fijev. Az ENSZ Gazdasági és Szociá­lis Tanácsa a nyugati államok fenntartásai ellenére hétfőn elítél­te a multinacionális társaságok és a dél-afrikai fajüldöző rendszer nukleáris, katonai és gazdasági együttműködését. , Kinevezés (ČSTK) - A Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának Elnöksége Jurij Dubinyint kinevezte a Szovjet­unió USA-beli rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetévé. A tes­tület ugyanebből az alkalomból Anatolij Dobrinyint, az eddigi nagykövetet felmentette e tisztsé­ge alól, mivel más feladatokkal bízták meg. Ülés Genfben (ČSTK) - Az atom- és úrfegy- verekről folyó szovjet-amerikai tárgyalások keretében tegnap Genfben ülést tartott az úrfegyve­rekkel foglalkozó munkacsoport. Elítéljük a revansizmus veszélyes A csernobili baleset hatása a csehszlovákiai életfeltételekre Mihail Gorbacsov üzenete A haladó filmművészet feladatairól Világszerte elítélik a pretoriai rezsim agresszív akcióit ÚJ SZÚ 2 1986. V. 21.

Next

/
Thumbnails
Contents