Új Szó, 1986. április (39. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-05 / 80. szám, szombat
A leszerelés kérdésében el kell mozdulni a holtpontról (Folytatás a 3. oldalról) fegyverkezés korlátozásáról, s lehetséges-e a bizalom helyreállítására törekedni és ezzel párhuzamosan egyre rafináltabb hadviselési eszközökkel kiegészíteni az arzenálokat? Meggyőződésünk, hogy más út vezet a békéhez: a lázas fegyverkezéstől a leszereléshez vezető út. Ennek érdekében fel kell hagyni a régi gondolkodásmóddal, amelynek értelmében az imperializmus vezető képviselői az ókori római légiók mondásához tartják magukat, miszerint „ha békét akarsz, készülj a háborúra“, s ezt alkalmazhatónak tekintik napjaink nemzetközi kapcsolataiban is. A legfelsőbb szintű találkozó megnyitotta a világ előtt a remények kapuját. De az USA katonai-ipari komplexumával összefonódott emberek mennyire megijedtek ettől a fénysugártól! Milyen erővel veselkednek neki, hogy ezt az ajtót becsapják! Én és elvtársaim a párt vezetőségében megpróbáljuk megérteni, hogy mire törekszik az amerikai kormány. A háború? Úgy vélem azonban, Washingtonban jól el tudják képzelni, mi is az az atomháború. Mit jelentenek akkor azok a kísérletek, hogy megőrizzék, sőt fokozzák a konfrontációt, mit jelentenek az újabb fenyegetőzések hullámai? Hova irányulnak, s milyen konkrét célokat szolgálnak az USA akciói Nicaraguában, Líbia és Afganisztán ellen, mi volt a szándék a szovjet határoknak a felségvizekre történő behatolással való megsértésével, a dél-afrikai anakronisztikus apartheidrezsimnek nyújtott támogatással és több más akcióval, amelyek ma az USA nemzetközi tevékenységére jellemzőek? Ismeretesek azok a tervek, amelyek azt célozzák, hgy a lázas fegyverkezés által kimerítsék a Szovjetuniót. Ré-' gi, s őszintén szólva, buta tervek ezek. Semmi sem lesz belőlük, úgyhogy az amerikaiak fölöslegesen szórják el saját pénzüket, pazarolják erejüket annak a doktrínának a realizálása érdekében, amely már régen csődöt mondott. Ezek a tervek azonban nemcsak a Szovjetuniót érintik. Károsítják a fejlődő országok érdekeit, s az USA szövetségeseit is érintik. Ezenkívül az Egyesült Államok egyre mélyebben belegabalyodik azokba a kül- és belpolitikai problémákba, amelyeket saját imperialista és militarista politikája váltott ki. Washington Genf utáni lépései ellentétesek az ott elért megállapodásokkal. Erősödik náluk a Genf-ellenes szindróma, ami természetesen nem kis nehézségeket okoz a szovjet-amerikai kapcsolatok fejlődésében. KÉRDÉS: A béke nemcsak az atomfegyverek felszámolását és a világűrbe való telepítésük elhárítását jelenti. Sok nép számára, amelyek még mindig elnyomás alatt élnek, a béke az alapvető jog, a nemzeti függetlenség kiharcolásával kezdődik. Ugyancsak számos nemzet, amely évtizedek óta harcol hazájuk felszabadításáért, nem tudja megvalósítani vágyait, mivel a nemzetközi porondon nem kap aktívabb és következetesebb támogatást. Hogyan magyarázza a nemzeti felszabadító mozgalom jelenlegi gyengülését a világban? VÁLASZ: Megemlítek valamit a történelemből. Az utolsó évtizedekre a gyarmatbirodalmak szétesése, a ko- lonializmus-ellenes forradalmak fellendülése, a megújhodás és a több tucat új állam létrejötte volt a jellemző. Napjainkban a felszabadult országokban él az emberiség fele, és sok tekintetben meghatározzák az események alakulásának jellegét a világban. Meggyőződésem, hogy feladatuk, az el nem kötelezett országok mozgalmának feladata a nemzetközi ügyekben az arról szóló döntésekben, hogy milyen úton halad tovább a civilizáció, tovább növekszik. A nemzeti felszabadító mozgalmak eredményeinek tehát jelentős szerepe van. A Szovjetunió és más szocialista államok nyíltan hangoztatják, hogy a szabadságért, a nemzeti függetlenségért és társadalmi haladásért harcoló népek teljes mértékben élvezik a mi szimpátiánkat. Széles körű támogatást nyújtottunk és továbbra is nyújtani fogunk nekik - politikai, erkölcsi és anyagi téren. Hangsúlyozom, a Szovjetuniónak ebből nem származnak semmilyen egyoldalú előnyei - sem politikai, sem gazdasági téren. A következő dolog is igaz. A felszabadult népek, amelyek kivívták a politikai függetlenségüket és saját kezükbe vették sorsuk irányítását, kénytelenek keményen harcolni a gazdasági elmaradottság, a nyomor felszámolásáért, függetlenségük megszilárdításáért. Az imperializmus, mindenekelőtt az amerikai imperializmus erői, mindent elkövetnek, hogy megtörjék a felszabadult országokat és térdre kényszerítsék őket, ennek érdekében gazdasági di- verziót, politikai provokációkat és közvetlen nyomást alkalmaznak. Ennek az irányvonalnak az alátámasztására gyorsan megalkották „a neoglobaliz- mus doktrínáját“. Ez egyáltalán nem új dolog, hanem kísérlet a hódítások klasszikus rendszeréhez történő visz- szatérésre. Az USA kalózakciói a líbiai partok mentén tehát nem egyéb, mint a régi „ágyúnaszád-politika“. így értelmezik ezt az egész világon. Washington nyilvánvalóan nem okult a korábbi leckékből, amikoris nemegyszer ráfizetett katonai kalandjaira. Az USA Líbia elleni lépései nem egyedülállóak. Milyen meséket agyaltak ki az amerikai politikusok a Szovjetunióról és Kubáról annak érdekében, hogy igazolást keressenek a Nicaragua elleni háborús kalandorakciók kiterjesztésére. Az amerikai kormány védőszárnyai alá vette az afgán ellenforradalmárokat, Angolában az UNITA banditáit, a dél-afrikai fajüldözőket. S tették mindezt - ahogy hangsúlyozzák - a béke és a szabadság eszméinek nevében. Számunkra nem kétséges, ha nem létezne az amerikai beavatkozás a más államok belügyeibe, a regionális konfliktusok megszűnnének, sokkal egyszerűbb és igazságosabb módon oldódnának meg. Rendkívül*fontos, hogy egyre szélesebb körben tudatosítják: hogy szerves kölcsönös összefüggés van a nemzetközi biztonság szilárdítása és problémáinak megoldása, valamint a felszabadult államok független fejlődésének megbízható garantálása között. KÉRDÉS: A világgazdasági válság senkit nem került el, főleg nem a „harmadik világ“ országait. A kőolaj, majd ezt követően más nyersanyagok árának csökkenése, a világban tapasztalható élelmiszerhiány, mindezek olyan problémák, amelyek azzal fenyegetnek, hogy növekszik a „harmadik világ“ súlyos adóssággondokkal küzdő országainak függősége. Ennek a válságnak az egyes megnyilvánulásai a Szovjetuniót is érintik. Milyen feladatot játszhat a Szovjetunió a válság leküzdését célzó utak keresésében? VÁLASZ: Egyetértek önökkel. A fejlődő országok helyzete nyugtalanító, egyeseké tragikus. Mi történik? Az imperializmus ezeket az országokat egyenlőtlen helyzetben tartja, s rájuk hárítja a saját gazdaságában tapasztalható káosz következményeit. Ennek tudható be, hogy a nyersanyagárak az elmúlt fél évszázadot tekintve most a legalacsonyabbak, hogy csökkennek az olajárak és kevés az élelmiszer. Az imperializmus a fiatal államok kizsákmányolásából gazdagodik és hízik. Sokszor az ő számlájukra finanszírozza a lázas fegyverkezést. A helyzet a következő: az egyik oldalon vannak a fejlődő országok billiós adósságter- hei, a másik oldaton pedig a transznacionális monopóliumok és a bankok szupernyereségei. Ázsia, Afrika, Latin-Amerika országaiban és a világon mindenütt jól ismerik ezt az imperialista politikát. Hiszen nem titok, a fejlődő államok évente több mint százmilliárd dollárt fizetnek csupán külföldi adósságuk kamatainak a törlesztésére. Többet fizetnek mint amennyi hitelt kapnak. Vagy egy másik szemléltető tény: minden Latin-Ameri- kában beruházott dollár után az amerikai nemzetközi társaságok két és fél dollár nyereséget vágnak zsebre. Kemény számvitel ez, de az imperializmus mást nem ismer. A Szovjetunió szempontjából ez a helyzet távolról sem közömbös. Külkereskedelmünkkel stabilizáló hatást fejtünk ki a piacokra sok árufajtával, beleértve azokat is, amelyeket a fejlődő országok exportálnak. Ebbe az irányba hat a Szovjetunió gazdasági és múszaki segítsége, amelyet ezeknek az országoknak nyújt. Segít a tudomány és az ipar nemzeti bázisainak kiépítésében, a mezőgazdaság korszerűsítésében. Ezen felül a hiteleket a fiatal államok növekvő kiviteléből törlesztik, s ezért itt nem alakult ki az eladósodottság drámája. A világpiaci események bizonyos mértékben ránk is hatnak. A Nyugaton tapasztalható válság csökkenti a mi kiviteli cikkeink iránti keresletet. Az infláció drágítja a behozatalt. Miként lehet kigyógyítani a világ- gazdaságot? A fejlődő államokkal közösen síkra szállunk a nemzetközi gazdasági kapcsolatok igazságos és demokratikus alapokon történő átépítése mellett. Ezt az átépítést az új nemzetközi gazdasági rendet célzó program legfontosabb gondolatainak megvalósításával lehetne elkezdeni. Ezekkel teljesen összhangban van a mi koncepciónk, amely az államok gazdasági biztonságának szavatolására vonatkozik. Ez feltételezi, hogy a nemzetközi gyakorlatból eltávolítják a diszkrimináció minden formáját, hogy igazságosan megoldják az adósság problémáját, hogy az államok összefognak a globális problémák megoldása - természetesen beleértve a fejlődés problémáját is - során. Megismétlem, a béke és a fejlődés elválaszthatatlan és ezek elérésében a szocialista, valamint a fejlődő országok létérdekei megegyeznek. KÉRDÉS: Országaink álláspontjában sok a közös dolog, ami a népek felszabadításáért és a békéért vívott harcot illeti. Kapcsolataink már nagyon régen kialakultak, s itt az ideje, hogy megvonjuk a mérleget, hogy objektiven értékelhessük jelentőségüket, s rávilágíthassunk további fejlődésük reális útjaira. Mit hoz számunkra a jövő e téren? VÁLASZ: Éppen ez volt a tartalma annak a gyümölcsöző tárgyalásnak, amelyet az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnökével, Sadli Bendzsediddel folytattunk. Meggyőződésem, hogy a Szovjetunió és Algéria ezekben a napokban ismét megmutatta, milyen hasznos és tartalmas lehet az egyenjogúságon, a függetlenség szigorú tiszteletben tartásán alapuló együttműködés. Mi áll előttünk? A szovjet-algériai gazdasági, kereskedelmi és tudományos-műszaki együttműködés hosszú távú programjával összhangban országaink gazdasági kapcsolatai új fejlődésnek indulnak. Az energetika, avas- és színesfémkohászat, a kőolaj- és földgázipar, a geológia, a fémmegmunkálás és gépipar, a mezőgazdaság, a víz- és erdőgazdálkodás, a halászat - mindez még távolról sem a teljes felsorolása azon ágazatoknak, amelyekben érdekes közös tervek megvalósulására kerül majd sor. Meggyőződésünk, hogy együttműködésünknek jó távlatai vannak a káderek felkészítésében. A tudás, a kultúra és a tapasztalatok - mindez lét- fontosságú a ma, s méginkább a jövő szempontjából. A szovjet-algériai párbeszéd ismét megerősít, hogy a béke megőrzésének útján országaink nemcsak „útitársak“, hanem igazi partnerek. Ugyanez vonatkozik az új, igazságos nemzetközi gazdasági rend megteremtésére, a konfliktushelyzetek megoldására a népek azon jogának tiszteletben tartása alapján, hogy önállóan dönthessenek saját jövőjükről. Röviden szólva: teljes mértékben elégedettek vagyunk a tárgyalások eredményeivel és hisszük, hogy az elért megállapodások országaink népeinek, a békének és a társadalmi haladásnak az érdekeit szolgálják. MIHAIL GORBACSOV: Üdvözlöm önt, örülök, hogy megismerhetem. Különösen nagy öröm számomra ez most, az önök köztársasági elnökének, Sadli Bendzsedid elvtársnak szovjetunióbeli látogatása után. Jelentős esemény volt ez kapcsolatainkban, s gondolom, hogy nemzetközi viszonylatban is. Nagy, igazi világjelentőségű esemény volt. Véleményem szerint mindketten azzal a meggyőződéssel búcsúztunk el, hogy az elnöknek ez a látogatása országunkban újabb ösztönzést ad kapcsolatainknak, amelyek már ma is magas szintűek. Nyilvánvalóan ön már megismerkedett a kérdéseire adott válaszok tartalmával. Bár gyakorlatilag nincs időm, kötelességemnek tartottam eleget tenni az ön kérésének, tekintettel az országaink közötti baráti kapcsolatokra és arra, hogy folyóiratuknak népes olvasótábora van az önök országában, Afrikában és Európában is. ZUBÍR SUISI: Igen, folyóiratunkat Európában is olvassák. MIHAIL GORBACSOV: Ha kérdezni akar még valamit azokon kívül, amelyeket írásban adott át, akkor a rendelkezésére állok. ZUBÍR SUISI: Igen, szeretnék feltenni két kérdést, amelyek önnek a szovjet televízióban szombaton elhangzott beszédével kapcsolatosak: Az elsó kérdésem a következő: Azt követően, hogy az USA elutasította a Szovjetunió által javasolt moratóriumot, az amerikaiak most visszautasítják önnek azt a javaslatát is, hogy találkozzanak valamelyik európai fővárosban. Ezt azzal indokolják, hogy ön állítólag nem hajlandó az Egyesült. Államokba menni, ahogyan azt ígérte. Mi a helyzet a valóságban, s az USA-ban, vagy valahol másutt kerül sor a találkozóra? MIHAIL GORBACSOV: Két nappal ezelőtti beszédemben valóban felszólítottam Reagan elnököt, hogy a lehető legrövidebb időn belül találkozzunk valamely európai fővárosban egyetlen céllal - halaszthatatlanul csak egy kérdést az atomfegyver-kísérletek leállításának a kérdését tárgyaljuk meg. Ez nem helyettesíti a mi találkozónkat az Egyesült Államokban, amiről Genfben állapodtunk meg, s amelyről ebben az esetben egyáltalán nem is beszéltem. Az egész világ, nemcsak a Szovjetunió, hanem minden nép beleértve az amerikait is - aggódik azért, hogy a háborúnak és a békének olyan alapvető kérdésében, mint amilyen a lázas fegyverkezés és a nukleáris fegyverzet csökkentése, a gyakorlatban nem történik pozitív fejlődés. Igen, a tárgyalás, folytatódik, de mindeddig nem hozott eredményt. A szovjet vezetés úgy ítéli meg, szükséges valamilyen jelentős lépés, hogy az atomfegyverek csökkentéséről folytatott tárgyalások kimozduljanak a holtpontról és így megkezdődjék a haladás, a cél felé, amellyel - nekünk úgy tűnt - mi is és az amerikaiak is egyetértenek. Vagyis azzal, hogy szakaszosan eljussunk az atomfegyverek állományának csökkentéséhez, hogy bizonyos idő után teljesen felszámoljuk ezeket. Amikor az ön által is ismert január 15-i nyilatkozatunkban meghirdettük az atomfegyverek felszámolásának konkrét programját, az Egyesült Államok elnöke a saját szavai szerint üdvözölte újabb lépésünket ebben a folyamatban, s emlékeztetett a saját hasonló kijelentéseire, amelyeket 1983- ban és azt követően tett. Genfben is megegyeztünk abban, hogy a nukleáris háborút nem szabad megengedni, s hogy annak nem lehet győztese. Ez tehát azt jelenti, hogy lényegében ugyanazt mondjuk, a genfi tárgyalásokon azonban nem tudunk a holtpontról elmozdulni olyan értelemben, hogy azok valóban azon cél felé halad- - janak, amelyet a szovjet és az amerikai fél is meghirdetett. Úgy véljük, hogy ebben az irányban az első lépés lehetne az atomrobbantások leállítása, és a teljes betiltásukról szóló szerződéssel kapcsolatos tárgyalások megkezdése. A mi gondolatunk egyszerű: szüntelenül keressük az utakat és módokat, hogy az amerikaiakkal és más atomhatalmakkal közösen hogyan kezdhetnénk meg az atomfegyverek csökkentését. De mindenekelőtt az amerikai kormánnyal. Az atomrobbantások leállításáról szóló szovjet-amerikai szerződés megkötésének óriási jelentősége lenne, mivel akadályt jelentene az atomfegyverek tökéletesítésének, az új fegyvertípusok kifejlesztésének útjában. E lépésnek hatalmas politikai és erkölcsi jelentősége is lenne, mivel a két nagyhatalom közös akcióját példázná, amelyek rendkívüli felelősséget viselnek. S bár az elnökhöz intézett újabb felhívásomra azonnal negatív választ hallhattunk - az amerikai kormány tulajdonképpen csak azt ismételné, amit már korábban is kijelentett - ennek ellenére reméljük, hogy az elnök és legközelebbi munkatársai, s a Kongresszus ismét mérlegelni fogja javaslatunkat. Ami egyesültállamokbeli látogatásomat illeti, ez a kérdés a szovjet és az amerikai fél figyelmének látószögében marad. Ez a válaszom az ön elsó kérdésére. ZUBÍR SUISI: Éngedje meg, hogy rátérjek a másik kérdésre. Lehetséges-e még egyáltalán a dialógus a Szovjetunió, amely a békéért száll síkra és az amerikai kormány között, amely revansista és kérlelhetetlen hangot üt meg? MIHAIL GORBACSOV: Az ön kérdése nem egyszerű. Napjainkban azonban mind a bel-, mind a külpolitikában ahhoz a szabályhoz, alapelvhez igazodunk, hogy nem szabad elkerülni a nehéz kérdéseket és semmilyen problémát. Ezért az ön kérdésére is válaszolok. Hangsúlyozni szeretném, hogy a Szovjetunió vezetése és az USA kormánya közötti párbeszéd elkerülhetetlen. A szovjet-amerikai kapcsolatok normalizálása, a Szovjetunió és az USA közös törekvése nélkül a lázas fegyverkezés megállítására, az atomfegyverek felszámolására és a nemzetközi kapcsolatok normalizálására- a politikai-gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatokról van szó- nehéz számítani a nemzetközi helyzet javulására. Mindig ezt hangsúlyoztuk, s ez a mi hozzáállásunk komolyságát igazolja. A Szovjetunió és az Egyesült Államok jelentősége és feladatai mellett számolni kell azzal, hogy a világban államok és nemzetek százai élnek, jobban akarnak élni és tervezik a saját jövőjüket. Ezt mind a szovjet vezetésnek, mind pedig az amerikai kormánynak figyelembe kell vennie. Úgy vélem, mindaz, amit az SZKP XXVII. kongresszusán elmondtunk a mi hozzáállásunkról a nemzetközi ügyekhez és a nemzetközi együttműködéshez, meggyőzően bizonyítja a mi tiszteletünket minden nép iránt, s arról tanúskodik, hogy tudatosítjuk a béke megőrzésével és a nemzetközi helyzet javulásával kapcsolatos felelősségünket nemcsak a saját népünkkel, hanem más nemzetekkel szemben is. Bármily jelentősek is a szovjet-amerikai kapcsolatok, ezt tekintetbe kell venni. Tekintettel az objektív okokra a Szovjetunió és az Egyesült Államok felelőssége a világban uralkodó helyzetért nagyon nagy. Ismétlem, ennek a felelősségnek meg akarunk felelni. A világban a helyzet azonban sokkal gyorsabban és megbízhatóbban fog normalizálódni, ha az amerikai kormány is hasonló tudattal és hasonló felelősséggel fog eljárni. Az elnökhöz, az USA kormányához, a Kongresszushoz fordulunk, tanúsítsanak politikai akaratot, keressék a szovjet-amerikai kapcsolatok normalizálásának, fejlesztésének útjait, az általános légkör javításához vezető utakat. A helyzetet így értékeljük: e kapcsolatokat tekintve a jelenlegi időszak nem könnyű, azonban nem tekintjük reménytelennek. Igyekszünk mindent megtenni, ami erőnkből telik, emellett bizonyos reális, gyakorlati lépéseket teszünk, hogy létrejöjjön a megfelelő légkör a kapcsolatok javításához, s a politikai párbeszédhez. ZUBÍR SUISI: Köszönöm önnek azt, hogy ilyen megtiszteltetésben részesítette folyóiratunkat, s azt a lehetőséget, hogy lapunkon keresztül tolmácsolhatjuk békeüzenetét az algériai néphez, minden szabadság- és békeszerető nemzethez. Most a béke a legfontosabb. MIHAIL GORBACSOV: Nekünk is ez a meggyőződésünk. Aki figyelemmel kísérte kongresszusunkat és megismerkedett dokumentumaival, tudja, hogy éppen a szovjet nép békeüzenetét akartuk az egész világnak tolmácsolni. De a békéért harcolni kell. „Ha békét akarsz, harcolj érte!“ Kérem, az önök folyóiratán keresztül tolmácsolják a baráti algériai népnek és minden olvasójuknak szívélyes üdvözletünket. Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllülllllllllllllll ÚJ szó 4 1986. IV. 5.
