Új Szó, 1986. április (39. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-19 / 92. szám, szombat
Mihail Gorbacsov beszéde az NSZEP XI. kongresszusán ÚJ SZÚ 1986. IV. 19. (Folytatás az 1. oldalról) dés eredményeinek széles körű megvalósításában szereztek. Pártjuk büszke lehet arra, amit az NDK-ban megvalósítottak, s amit a dolgozók teljes értékű életéért, a város és a falu fejlesztéséért, a természetvédelméért, az állampolgárok közéleti aktivitásának fejlesztéséért tettek. Az NDK-ban mindenben és mindenütt észrevehető a jó gazda gondos keze. Az ilyen jó gazdának a szocialista államban a népet tartjuk. Ezekben a napokban, amikor az NSZEP megalapításának 40. évfordulóját ünnepli, külön időszerű hangsúlyozni azt a jelentős szerepet, amelyet a párt az NDK létrehozásában játszott. Karl Liebknecht, Rosa Luxemburg és Ernst Thälmann hagyományaihoz hűen, s a munkásmozgalom olyan kiváló személyiségeinek vezetésével, mint amilyen Wilhem Pieck, Otto Grotewohl és Walter Ulbricht volt, a párt bátran haladt azon az úton, amelyet a nagy októberi szocialista forradalom nyitott meg. A háború utáni romlástól a korszerű dinamikus gazdaságig, a megdöntött fasizmustól a munkások és parasztok szocialista államáig, a szellemi bomlasztástól a leghumánusabb ideológia és kultúra győzelméig hatalmas utat tett meg. Mégpedig annak köszönhetően, hogy a párt következetesen a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus eszméihez tartotta magát. Engedjék meg nekem, drága barátaim, hogy egész szívemből gratuláljak a kongresszus küldötteinek és pártjuk minden tagjának a dicső jubileumhoz, s új sikereket kívánjak a fejlett szocialista társadalom építésében. Jól tudják, hogy a háború utáni években a mi pártunk és népünk az önök oldalán állt, mindig kész volt segítséget nyújtani a dolgozók fiatal államának. Az NSZEP, a Német Demokratikus Köztársaság hű barátai és szövetségesei voltunk, s örök időkre azok is maradunk! A szocialista világ rendkívüli időszakot él át, úgy is lehetne mondani, hogy az áttörés időszakát. A történelem könyörtelenül elénk állította azt az elkerülhetetlen feladatot, hogy az új társadalmi rendszer előnyeit jobban használjuk ki a tudományos-műszaki, gazdasági és szociális fejlődés meggyorsítása érdekében, és új jellemzőkkel gazdagítsuk a szocialista életmódot. Ettől fog döntő mértékben függeni a szocializmus vonzereje, pozícióinak megszilárdulása a nemzetközi színtéren. Most minden korábbinál sürgetőbb feladat a nukleáris veszély elhárítása, az út eltorlaszolása az imperializmus agresszív szándékai előtt, a béke megőrzése és megszilárdítása. Pártkongresszusaink határozatai a szocializmusnak a kor kihívására adott válaszát jelentik. Természetesen, konkrét formáiban ez a válasz sokarcú lesz, ki fogja fejezni a testvéri országok fejlődésének jellegze- * tességeit. Elvi alapjait tekintve azonban ez a válasz egyöntetű, hiszen közös céljaink vannak, egy a világnézetünk - a kommunista világnézet. A testvérpártokban és -országokban, s így az NDK-ban is, széles körű és pozitív visszhangra találtak az SZKP XXVII. kongresszusának határozatai. Ezért hálásak vagyunk önöknek. A barátok, harcostársak ilyen reagálása megerősít bennünket utunk helyességében, s ösztönző erő is számunkra. Természetesen a történelem feladata, hogy részletesen értékeljen valamely eseményt. De már ma is világos, hogy a kongresszus országunk szempontjából nem volt mindennapi dolog. Betetőzte az SZKP jelenlegi politikai irányvonalának kidolgozását, ennek az irányvonalnak az alapjait a központi bizottság 1985. áprilisi ülése fektette le, világos elképzelésekkel fegyverezte fel a pártot és a népet a tekintetben, hogy mit kell tenni az alapvető áttörés jelenlegi történelmi időszakában. A kongresszust nagyfokú igényesség jellemezte. Nyíltan tárgyalt problémáinkról és fogyatékosságainkról, de főleg arról, hogyan lehet alapjaiban javítani a munkát. A korábbi időszakban egy egész sor objektív és szubjektív ok miatt fejlődésünk lassulni kezdett, megmutatkozott a negatív tendenciák hatása. Amikor ezekről a jelenségekről beszélünk, távolról sem akarjuk csökkenteni saját sikereink értékét. Történelmi szempontból országunknak a gazdasági, szociális és szellemi területen elért sikerei általánosan is elismert tények. Másról van szó. Arról ugyanis, hogy annak alapján, amit elértünk, sokkal gyorsabban lehet és kell is előrehaladnunk, felszámolni a gyengéket és fogyatékosságokat és leküzdeni a stagnálás megnyilvánulásait. Sokszor megkérdezik tőlünk, nem estünk-e túlzásokba az önkritikát illetően, nem adtunk-e ezzel ösztönzést az antikommunista propagandának. Meggyözódése- ünk, hogy nem, hogy ezt nem túloztuk el. Marx Károly és Vlagyimir lljics Lenin is azt tanította, a forradalmi párt sikerének elengedhetetlen feltétele saját munkájának kritikus elbírálása. E tanításhoz igyekeztünk tartani magunkat, s elnyertük a kommunisták, az egész szovjet nép teljes támogatását. A realisztikus értékelése annak, amit elértünk, kiindulási alapja lett konstruktív programunk meghatározásának. Ennek magvát az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének meggyorsítását célzó irányvonal képezi, az az irányvonal, amelyet a kongresszusi határozatok és az új szerkesztésű pártprogram teljes mértékben megindokolt. Hangsúlyozni szeretném, hogy a gyorsítás gondolata nem csupán óhaj, hanem a szocializmus lehetőségeinek józan mérlegeléséből indul ki. Úgy véljük, hogy a szocialista társadalmi rendszer hatékonyságának koeficiensét lehet és szükséges is emelni! A párt először a termelési és munkafegyelem megszilárdításával foglalkozott, s ezt követően látott hozzá a nagyszabású reformok előkészítéséhez és megvalósításához. Ezeknek kell biztosítani a szovjet társadalom új, magasabb minőségét. A kongresszusi határozatok megszabják a népgazdaság új műszaki rekonstrukcióját, a szerkezeti-beruházási politika következetes átépítését, a súlypont áthelyezését a gazdasági növekedés minőségi tényezőire. Olyan programokat dolgoztunk ki, amelyek az egész gépipari komplexum alapvető felújításával és azzal számolnak, hogy eredményeinkkel sikerül felsorakoznunk az élvonalhoz olyan területeken, mint a számítástechnika, a termelés automatizálása és robotizálása, a biotechnológia, valamint az új építőipari anyagok létrehozása. A tudósoknak, konstruktőröknek és feltalálóknak feladatul adjuk: ne az átlagra összpontosítsanak, hagyjanak fel a másolással, az alapvetően új, csúcsszínvonalat képviselő prototípusok fejlesztésére és elsajátítására törekedjenek. Széles körűen fogjuk alkalmazni a görgőpályás és szalagos kombinált szállítórendszereket, amelyek biztosítják a munkatermelékenység tízszeresére való növelését. Az ötéves tervidőszak végéig hozzávetőleg 2000 robot- technikai komplexumot és ugyanennyi rugalmas automatizált rendszert kívánunk üzembe helyezni, továbbá több tízezer korszerű feldolgozó központot és más, progresszív berendezést adunk át. Az elkövetkező öt évben háromezer konstrukciós és tervezőintézetben kell létrehozni az automatizált tervezési rendszereket, ami biztosítja a népgazdaság számára a források megtakarítását több mint öt milliárd rubel értékben. Sokat várunk a magas hőmérsékleten szintetizálódó anyagok előállítását szolgáló technológiák bevezetésétől, amelyeknek a nemzetközi gyakorlatban nincs párjuk, valamint az olyan élvonalbeli technológiáktól, mint a porkohászat, a membrán- és a lézer- technika, a? optikai száltechnika alkalmazása. E folyamat meggyorsítása érdekében létrehoztuk a nagy ágazatközi tudományosműszaki komplexumokat, mint a tudomány és a termelés összekapcsolásának alapvetően új formáit. A társadalmi-gazdasági fejlődés meggyorsításának döntő kérdése az irányítás tökéletesítése. Már hosszú évek óta keressük a gazdálkodás hatékony formáit és módszereit. Kísérleteket végeztünk az egyes területeken és ágazatokban. Most mindez egységes koncepcióvá vált. Mi ennek a lényege? Az, hogy a gazdasági és szociális fejlődés kulcsfontosságú kérdéseinek megoldásában növekedjék a központ tekintélye, míg egyéb kérdésekben a helyi szervek döntenének. A vállalatokat, szovhozokat és kolhozokat át kell állítani az igazi önelszámolásra, s ily módon önállóságra, felelősségre és szocialista vállalkozói szellemre nevelni őket. A fejlődés meggyorsításának folyamatába be kell kapcsolni a széles néptömegeket, minden dolgozókollektívát, minden embert. Az idősebb nemzedékek képviselői még emlékeznek harci jelszavainkra a harmincas évekből: ,, A technika dönt mindenről“, „Mindenről a káderek döntenek“. Ezek a jelszavak segítettek az akkori évek szocialista építésének feladatait jobban megérteni, s e feladatok teljesítésére mozgósítottak. Most minden eddigi tapasztalatunk egy új megfogalmazást sugall, amely mintha egyesítené a két előbbi megközelítést: ,,A tömegek alkotó tevékenysége a gyorsítás döntő ereje!“ S most tevékenységünk még egy fontos irányvonaláról. A szocializmus politikai rendszere kiterjedt lehetőségeket nyújt a dolgozóknak ahhoz, hogy részt vegyenek a társadalmi ügyek megoldásában. Be kell azonban ismernünk, hogy ezek a lehetőségek nincsenek mindig teljes mértékben kihasználva. Ennek okát a formalizmus megnyilvánulásaiban, a hivalkodásra való hajlamban, a bürokráciában és a megelégedettségben kell keresni. A párt e jelenségek leküzdésére, a szovjet demokrácia tökéletesítésére, a nép szocialista önigazgatásának fejlesztésére törekszik. Ezeket a folyamatokat összekapcsoljuk a párt munkájának jelentős átépítésével. Az aktív keresés, az újszerűség, a tévedhetet- lenseg komplexumának leküzdése, a szoros kapcsolat a tömegekkel, a közvélemény tájékoztatása, a szavak és a tettek egysége - ezek azok a követelmények, amelyeket ma a pártszervezetek munkastílusával, minden kommunistával szemben támasztunk, tekintet nélkül arra, hogy milyen tisztségeket töltenek be. Röviden szólva, elvtársak, a XXVII. kongresszus pártunk tevékenységében és országunk életében valóban mérföldkőnek számít. Nagy politikai lelkesedést váltott ki. Ma arra törekszünk, hogy a szándékok energiáját a konkrét tettek energiájává változtassuk. Meg vagyunk győződve a választott út helyességéről, s erről az útról nem térünk le. Mindazon, amivel most pártunk és népünk él, meg akarunk osztozni önökkel, a mi közeli barátainkkal. A Szovjetunió jövőjét nem tudjuk elképzelni az NDK-val és más testvérországokkal való szoros együttmüködés nélRul. Nemcsak azért, mert ezt követeli meg internacionalista meggyőződésünk, hanem azért is, mert az együttmüködés nélkül nem lehet teljesíteni azokat a bonyolult feladatokat, melyeket a kor állított elénk. Gondolom, mindannyian érezzük, hogy a szocialista országok most olyan időszakba lépnek, amikor kölcsönös együttműködésüket magasabb szintre kell emelni. S nemcsak egy vagy két hajszálnyival, hanem - amint a matematikusok mondják - egészében. A háború utáni négy évtizedben a testvéri országok, amelyek járatlan úton haladtak, mély társadalmi-gazdasági változásokat valósítottak meg. Ezekben az országokban kiépült a korszerű ipar, felnövekedtek a káderek, létrejött és megszilárdult a szocialista államiság, a kommunista és munkáspártok felnőttek a feladatokhoz, s a társadalom irányításában megszerezték a tapasztalatokat. Szilárdultak a szocialista országok nemzetközi pozíciói. Mindez kiszélesíti a szocialista országok internacionalista együttműködésének lehetőségeit, s megköveteli, hogy újszerűen közelítsék meg kölcsönös kapcsolataik fejlesztésének kérdéseit. Amint Engels megállapította: internacionalista szövetség csak azon népek között lehetséges, amelyeknek létét, autonómiáját és függetlenségüket a belügyekben már magának az internacionalizmusnak a fogalma is tartalmazza. Úgy véljük, megkülönböztetett figyelmet kell szentelni a gazdasági kapcsolatoknak. A korábbi években e téren megbízható és szilárd alapok jöttek létre. Az integrációs munka terén nagy tapasztalatokat szereztünk a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában. Ma azonban e kérdést így kellene megfogalmazni: az együttműködés színvonala, formái megfelelnek-e az új feladatoknak, amelyek a jelenlegi időszakban mindannyiunk előtt állnak? Ki- használjuk-e a testvérországok összhangjából eredő összes lehetőséget fejlődésünk meggyorsítására és a kapitalista piaccal szembeni gazdasági sebezhetetlenség biztosítására? Úgy vélem, önök is egyet fognak érteni azzal, hogy e lehetőségeket nem használjuk ki teljes egészében, s hogy közös érdekünk javítani a helyzeten. A gazdasági együttmüködés jelenlegi szakaszának legfontosabb feladatát a testvérpártok és -országok vezetése már meghatározta. Ez a tudományos-műszaki fejlődés és a termelési kooperáció, mindenekelőtt a gépiparban. A KGST-tagországok tudomá- nyos-műszaki haladásának 2000- ig szóló komplex programja kiváló dokumentum, amely a nemzetközi mércék alapján a legmagasabb célok elérését követi. Megvalósítása érdekében hatalmas igyekezetre lesz szükség. A fó dolog a tudományos intézmények, vállalatok, egyesülések közötti közvetlen kapcsolatok széles körű fejlesztése, a közös vállalatok létesítése és sok jogi, valamint pénzügyi probléma megoldása. Lényegében együttműködésünk új gazdasági mechanizmusáról van itt szó. Bátran kell majd kísérletezni, leküzdeni a bürokratikus és reszortszemléletból eredő akadályokat, a gondolkodásban a túlhaladott sztereotípiákat, s az együttműködés fontosságának és hatékonyságának lebecsülését az egyes gazdasági dolgozók által. Mindezen túlmenően természetesen kötelező feltételnek kell tekinteni a kölcsönös előnyösséget és az összes résztvevő érdekeinek tiszteletben tartását. A KGST munkája is nagymértékű tökéletesítést igényel. Ezt a szervezetet mentesíteni kell az operatív funkciók alól, amelyek nem is tartoznak hozzá, és figyelmét a gazdasági integráció fontos stratégiai problémáira, e folyamat államközi szabályozására összpontosítani. Elvtársak, ezek azonban nem egyszerű kérdések! Viszont lehetséges és szükséges is a megoldásuk, ami megfelel minden testvéri ország és egész közösségünk sürgető érdekeinek. Itt elkerülhetetlenül fontos a politikai akarat. Ilyen akarattal pedig - amint azt a szocialista közösség vezetőinek legutóbbi találkozói- és tárgyalásai is bizonyítják - mindannyian rendelkezünk. Hozzá kell még tennem, hogy nemcsak a gazdaság terén vannak lehetőségek kapcsolataink további mélyítésére, hanem a társadalmi tevékenység többi területén is. A kölcsönös tájékozottság sokoldalú fejlesztéséről, a párt-, állami és gazdasági vonalon minden szinten történő tapasztalatcseréről van szó. Fontos jobban kielégíteni a testvérnemzetek szükségleteit, következetesebben megismerkedni a többiek ügyeivel, lényegesen bővíteni az együttműködést a kultúra terén, s szélesíteni az emberek közötti közvetlen érintkezések kereteit. Az önök kongresszusán fontos helyet foglalnak el a háború és a béke kérdései. Ennek komoly okai vannak. A nemzetközi helyzet továbbra is feszült és kiélezett. A kommunisták pedig legfontosabb kötelességüknek tartják mindent megtenni azért, hogy megállítsák a világnak az atomkatasztrófa irányába való sodródását. Éppen ez az igyekezet diktálta utunkat Genfbe, az atomrobbantásokra elrendelt moratóriumot és az atomfegyverek teljes felszámolását célzó januárban előterjesztett konkrét programot. Ezeket a jelentős kezdeményező lépéseket, amelyek megfelelnek minden nép érdekeinek, hathatósan támogatták a szövetséges szocialista országok és a világ számos más állama is. Az emberek reménykedtek abban, hogy a politikai légkör javulni fog. Sajnos, ma ezek a remények nagy megpróbáltatásoknak vannak kitéve. A nemzetközi helyzet normalizálásának irányába történő fordulat nem felel meg az USA katonai-ipari komplexumának. A fegyverkereskedők reszketnek attól a gondolattól, hogy a Szovjetunió és az USA megállapodhat a leszerelésben. A népek sürgető érdekei és vágyai ellenére - beleértve az amerikai népet is - Washington a genfi megállapodások tényleges aláásásának útjára lépett, az olyan tettek útjára, amelyek még jobban bonyolítják a már amúgy is feszült helyzetet a nemzetközi színtéren. Mindenekelőtt a két hírhedt nevadai atomrobbantásról van szó, amelyek meghiúsították az enyhülési folyamat reális alapja megteremtésének egyedülálló lehetőségét. Az Egyesült Államok Líbia elleni provokatív akciójáról is szó van, amely komolyan ronthatja a helyzetet a világban. Nyilvánvaló, Washington úgy döntött, hogy a tőle megszokott módon megleckézteti az arab országokat és rákényszeríti őket arra, hogy mondjanak le a közel- keleti konfliktus igazságos rendezéséért vívott harcról. Ez azonban a világnak ebben a térségében követett amerikai politika, az Izrael javát szolgáló manőverek és kü- lönmegállapodások politikájának, s annak a politikának a csődjét is bizonyítja, amely mélyen ellenséges az arab országok népeinek érdekeivel. A terrorizmusra való semmilyen hivatkozás sem jogosítja fel az amerikai kormányt arra, hogy a „nemzetközi bíró“ és az önjelölt büntetéstvégrehajtó szerepében tetszelegjen, hogy a nemzetközi kapcsolatok alapelveit a dzsungel törvényével cserélje fel. Annál is inkább, mivel egyáltalán nem a terrorista akciókról van szó, hiszen azokat határozottan elítéli az egész világközösség. Az amerikai imperializmus már hosszú évek óta tartós nyomást gyakorol Líbiára és más arab országokra, amelyek védelmezik szuverén jogaikat, Palesztina arab népének igazságos ügyét. A Szovjetunió, a szocialista országok szóval és tettel is bizonyítják szolidaritásukat Líbiával. Figyelmeztettek arra a komoly felelősségre, amelyet az USA vállal magára akkor, amikor fegyveres agressziót hajt végre egy független ország ellen, az ENSZ tagállama ellen. Ha a nemzetközi összefüggéseket figyelembe véve nézünk a helyzetre, sem a Líbia elleni bűntettet, sem a nukleáris kísérletek folytatását, sem pedig a Nicaragua elleni fenyegetőzések fokozódását nem lehet elkülönítve megítélni. Mindez Washington általános politikájának megnyilvánulása, amelynek militarista és agresszív irányvonala ezekben a napokban teljesen világosan kifejezésre jutott. Hangsúlyozni kívánom: Washingtonban és az európai fővárosokban tudatosítaniuk kell, hogy az ilyen akciók közvetlenül káro(Folytatás a 4. oldalon)
