Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-26 / 72. szám, szerda
Beszámoló a CSSZSZK 1986-1990. évi gazdasági és szociális fejlődésének fő irányairól és a 2000-ig terjedő kilátásokról (Folytatás a 3. oldalról) növekszik. Az összes többi ipari termelési ágazat részaránya kissé csökken. Ez főleg a tüzelőanyagipari, kohászati, alapkémiai és építőanyagipari termelésre vonatkozik. A központi bizottság 10. ülése határozatával összhangban a gépipari és az . elektrotechnikai ipar feladatainak meghatározásakor a termékek műszaki-gazdasági színvonalának emelésére, a műszaki rekonstrukció és a korszerűsítés feltételeinek megteremtésére összpontosítunk mind az egyes szakágazatokban, mind pedig a népgazdasági ágazatok keretei között. Megköveteljük, hogy a figyelem következetesen a gépek és berendezések új nemzedékeinek fejlesztésére és a gyártási eljárások elsajátítására, a rugalmas termelési rendszerek gyártásának kibontakoztatására (és ezen belül az aktív ellenőrzési eszközök előállítására), a múveletközi anyagmozgatás tökéletesítésére és további irányítási elemek érvényesítésére összpontosuljon az ipari robotok és manipulátorok hasznosításával. Leggyorsabban az elektronika alkatrészbázisát, a mikroelektronikus elemek, a számítógépek és automati- zációs eszközök, illetve a fogyasztási elektronikai termékek gyártását fejlesztjük. A gépiparnak és az elektrotechnikai iparnak azzal is törődnie kell, hogy sokkal hatékonyabbá tegyük az olyan hagyományos, exportra orientált termelési programjainkatf mint amilyen beruházási egységek a gépkocsi- és traktorgyártás és a közlekedési eszközök gyártása általában, a nyomdaipari és textilipari gépek gyártása, a vegyipari berendezések és az atomerőmüvek, illetve a szerszámgépek és a formázógépek gyártása. A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum 1986-1990-es időszakra szóló feladatainak meghatározásakor abból a távlati programból indultunk ki, amelyet a párt központi bizottságának 11. ülése megvitatott. Ezek a feladatok a lakosság magas színvonalú élelmiszerellátásának biztosítására és az élelmiszerekből való önellátás mértékének növelésére irányulnak. Azzal számolunk, hogy öt év alatt 6-7 százalékkal növekszik a mezőgazdasági termelés, és továbbra is szorgalmazzuk a növénytermesztés kiemelt ütemű fejlesztését. A terv értelmében évente átlagosan 11,5 millió tonna gabonát kell termelni, 600 000 tonnával többet, mint a 7. ötéves tervidőszakban. Takarmányból - szénaértékre átszámítva - 16,5 millió tonnát termelünk évente. Az olajnövények termelése 33 százalékkal növekszik, a hüvelyeseké pedig 38 százalékkal. Azzal számolunk, hogy jelentősen javul a megtermelt burgonya, cukorrépa, gyümölcs és zöldség minősége, ugyanakkor azonban hasznosítása is. Az állattenyésztést továbbra is a társadalmi szükségletekkel összhangban fejlesztjük, figyelembe véve a saját takarmány-erőforrásokat. E feladatok maradéktalan teljesítése megköveteli, hogy a mezőgazdasági vállalatok sokkal nagyobb figyelmet fordítsanak a termőföldre, további beruházások végrehajtására, amelyek célja elsősorban a vízgazdálkodás tökéletesítése, az erózió meggátlása és új öntöző berendezések építése. Azzal számolunk, hogy több nagy teljesítményű gépet, vegyszert és mésztartalmú műtrágyát kap a mezőgazdaság. Sokoldalúan érvényesíteni kell az új tudományos-műszaki ismeretekben rejlő lehetőségeket, illetve a biológiai vívmányokat, valamint az új technológiai eljárásokat és a legkorszerűbb gépeket. Lényeges szerepet kell játszaniuk azoknak az intézkedéseknek is, amelyek a termelési folyamatban keletkező veszteségek, illetve a tárolási, tartósítási és hasznosítási veszteségek csökkentésére irányulnak. Az élelmiszeripar feladatai is igényesek. Itt főleg arról van szó, hogy tökéletesebben hasznosítani kell a nyersanyagokat, a termelés struktúráját pedig hozzá kell igazítani - mind választékban, mind pedig minőségben és tartósságban - a piaci igényekhez. Különös figyelmet fordítsunk a csecsemő- és gyermektápszerek gyártására, illetve a cukorbetegek élelmiszerigényeinek kielégítésére és az alacsony kalóriatartalmú élelmiszerek gyártáTisztában vagyunk azzal, hogy az élelmiszeripar jelenleg gyenge láncszem a mezőgazdasági termékek hasznosításának folyamatában. Ezért- a feldolgozóipari kapacitás mennyiségi és minőségi fejlesztésére törekedve-e területen több mint egyötödrésznyivel növeljük (a 7. ötéves tervidőszakhoz képest) a beruházásokat. A gépek és berendezések értéke ugyanakkor egyharmadnyival növekszik az ilyen beruházásokon. Most, a 8. ötéves terv végső formába öntése során e kérdésekre fokozott figyelmet kell fordítani. Ez azonban nemcsak a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra érvényes, hanem- és nem kisebb mértékben - a termelőeszközök gyártóira is, akiknek olyan mennyiségű - főleg pedig minőségű- gépről és berendezésről kell gondoskodniuk, olyan műszaki színvonalú gépeket kell gyártaniuk, amilyet a mezőgazdaság fontossága megkövetel. A mezőgazdaság címére is meg kell jegyezni, hogy ennek az ágazatnak is sokkal erőteljesebben hozzá kellett volna járulnia a termelési költségek csökkentéséhez és az állóeszközök, illetve a termelőeszközök hatékonyabb hasznosításához. Napjainkban már távolról sem csak arról van szó, hogy növeljük a tonnák és a literek számát, hogy maximálisan túlteljesítsük a termelési tervet, hanem elsősorban arról, hogy megfelelő választékban, jó minőségben és olcsón kell gyártani, a szükségleteket kielégíteni, miközben lehető legkevesebb anyagi és energetikai erőforrást használunk fel. És van még egy igen fontos követelmény: minimálisra kell csökkenteni a természeti környezetre gyakorolt negatív hatást. E szándékok megvalósításának támogatására a tárgyi intézkedéseken kívül 1986-tól a tervszerű irányítási rendszerben is új elemeket kezdünk érvényesíteni. Növeljük a mezőgazdasági vállalatok gazdálkodásának hatékonysága iránti igényeket, miközben minden eddiginél nagyobb teret teremtünk az önálló döntések számára. A szerződéses kapcsolatok rendszerét is rugalmasabbá tesszük, növeljük a gazdasági szerződések szerepét, erőteljesebben érvényesítjük az érdem szerinti javadalmazást, az önelszámolást és a termelés hatékonyságának növelésére ösztönzünk. Nyilvánvaló, hogy még át kell dolgozni a mezögazdasági-élelmiszer- ipari komplexum irányításának struktúráját, hogy ennek eredményeként egyrészt hatékonyabbá váljék a kölcsönösen kapcsolódó népgazdasági ágazatok irányításának hatékonysága, illetve hogy rugalmasan kapcsolódjék a mezőgazdaság és az élelmiszeripar ágazati és területi irányítása. Azt azonban vissza kell utasítani, hogy egyes esetekben különböző szervek különféle módszereket alkalmazva megsértik a jóváhagyott szabályokat. Ezt a pártkonferenci£kon is nagyon bírálták. Újból leszögezzük: mind az irányító szerveknek, mind az átvevő szervezeteknek tiszteletben kell tartaniuk az efsz-ek és az állami gazdaságok meghatározott önállóságát és felelősségét. Elvtársak, a gazdasági növekedés új minőségének biztosítása és általában a népgazdaság intenzív fejlesztésre való áttérése - ahogy ezt Husák elvtárs is hangsúlyozta a politikai beszámolóban- a tudományos-műszaki haladás lényeges meggyorsításának, a tudományos-műszaki eredmények következetes gyakorlati érvényesítésének a függvénye. Valóban kulcsfontosságú kérdésről van itt szó. A párt központi bizottságának 8. ülésén is foglalkoztunk vele. Ennek határozataiból indultunk ki a tudományos-műszaki fejlesztés programorientációjának megfogalmazásakor is, ahogy az álláspontunkat a Fő irányok tervezetében tükröztük. Mindezek az elképzelések és szándékok 31 tudományos-műszaki és állami célprogramra támaszkodnak. Ilyen szellemben tevékenykedve megköveteljük, hogy az erőket a legfontosabb feladatok megoldására összpontosítsuk, hogy így a népgazdaság javára növeljük a tudomány és a technika hatékony érvényesítésének hasznát. E szempontból szükségszerű, hogy a tudományos-műszaki és beruházási bizottság mind szövetségi szinten, mind a nemzeti köztársaságok szintjén az illetékes minisztériumokkal együttműködve iktassa be e programokat - a műszaki-gazdasági paraméterek szem előtt tartásával - a vállalati tervekbe. Számukra jelenleg ez a fó feladat. Annál is inkább ez a fó teendő, mert az említett programok szorosan összefüggenek nemzetközi kötelezettségeink teljesítésével, azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket a KGST- tagországok 2000-ig szóló tudomá- nyos-műszaki haladásának komplex programja keretében vállaltunk. A komplex program értelmében intenzíven be kell kapcsolódnunk az elektronizálással és a komplex automatizálással, az atomenergetika fejlesztésének meggyorsításával, az új anyagok gyártásának elsajátításával és a biotechnológiák fejlesztésével és hasznosításával kapcsolatos konkrét feladatok megoldásába. Állandóan gondoljunk arra, hogy e program végrehajtásába való aktív bekapcsolódásunk számunkra rendkívül jelentős tényező. Megfelelő előrehaladást csak a Szovjetunióval szorosan együttműködve érhetünk el. Szükség van az egész szocialista közösség alkotó erejének és eszköteinek egyesítésére. Ez az együttműködés rendkívül nagy követelményeket támaszt. A szó legszorosabb értelmében olyan igényes programról van szó, amelynek végrehajtása során a normáknak - ami a színvonalat, a határidőket és a feladatmegoldással kapcsolatos költségeket illeti - összhangban kell lenniük a világszínvonallal. E program követelményeinek szellemében most szükséges lesz gyorsan megegyezni a KGST-szervekben arról, hogy konkrétan miként és milyen irányban haladva vállalunk részt az alapvető feladatok végrehajtásából. Arról van szó, hogy minél hamarabb és a lehető legkonkrétabban tisztázni kell, miben és milyen terjedelemben kapcsolódik be e munkákba a hazai tudományoskutatási bázis. De azt is tisztázni kell, hogy mi következik ebből a mi termelésünk szakosítása és kooperációja számára. A párt központi bizottsága és a kormány megfelelő döntéseket hozott a komplex program végrehajtásának biztosítására. Az illetékes szervek a figyelmet arra összpontosítják, hogy a programokkal összhangban dolgozzák ki a tudományos-műszaki politikával kapcsolatos saját szándékaikat, hogy a lehető legpontosabban határozzák meg a kijelölt prioritásokat, és ennek következtében biztosítsák az erők és a beruházási eszközök megfelelő összpontosítását. Tehát nemcsak arról van szó, hogy az irányítás különböző szintjein ki kell választani és meg kell valósítani a tu- dományos-műszaki programokat, hanem arról is, hogy ezek hatását ki kell vetíteni a döntéshozatalra és a termelési struktúrára, a beruházási szférába és a nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódásba. Egyszerűen szólva arról van szó, hogy rendelkezzünk a fejlesztési programok és a műszaki rekonstrukció programjainak indokolt választékával, hogy tisztában legyünk vele, milyen legfontosabb és leghatékonyabb szakágazatok korszerűsítésére fogunk összpontosítani. Amikor hangsúlyozzuk, hogy a termelés műszaki-gazdasági színvonalának gyors emelése szükségszerűség, olyan paraméterek biztosítására gondolunk, amelyek megfelelnek a világ legfejlettebb gyártói által elért színvo- nalnak|itz az a fó szempont, amelyhez igazodva értékeljük az összes innovációs változást. Valódi innovációnak kell megnyilvánulnia a minőségben, a megbízhatóságban, az élettartamban, a termék működési hatékonyságában - vagyis egyszerűen a használati érték növekedésében. Ugyanakkor meg kell követelnünk, hogy a nagyobb használati értékkel párhuzamban csökkenjenek a társadalmi költségek. Eszerint kell értékelnünk az illetékes minisztériumok, termelési-gazdasági egységek és vállalatok tevékenységét. Nyilvánvaló azonban, hogy ami a termelőegységek irányítását illeti, ezeknek az elvárásoknak megfelelően kell módosítani a jogkört és a felelősséget is. Ebből egyértelműen következnie kellene annak, hogy minden központi szervi vezető felelős az innovációs tevékenység sokoldalú feltételeinek megteremtéséért, a műszaki fejlesztés döntő fontosságú feladatainak kiválasztásáért és hogy ennek következtében felelős gazdaságunk műszaki-gazdasági színvonaláért. A vezérigazgatók és a vállalati igazgatók közvetlenül felelősek a tudomány és technika eredményeinek gyors ütemű gyakorlati érvényesítéséért. A vállalatoknál és az üzemekben éppen tőlük várjuk el, hogy megfelelő időelőnnyel, tehát már a termelést megelőző munkaszakaszokon, a fej- ilesztében, a konstrukciós, a tervező és technológiai alakulatokban teremtsék meg a feltételeit az innovációs aktivitásnak, az innováció végső hatékonyságának. Sajnos, mindeddig számos esetben nem ez a helyzet. Számos vállalati és vezérigazgató, sót miniszter irányító munkájának tartalmából nyilvánvaló, hogy a tudományos-múszaki haladás eredményeinek érvényesítését eddig nem tartják a fejlődés döntő láncszemének. E feladattal helytelenül a speciális alakulatokat és intézeteket terhelnek, noha éppen ez kellene hogy képezze saját tevékenységük egyik fő feladatát. Éppen az említett szervektől várjuk el, hogy áttekintésük legyen szakágazatuk műszaki-gazdasági színvonaláról, arról, milyen helyet ér el a szakágazat világviszonylatban, milyen fejlődésének irányvonala, milyenek a távlatai. Ezektől a szervektől várjuk el elsősorban, hogy nagyon konkrét ötletekkel és indokolt javaslatokkal jelentkezzenek a szükséges fordulat elérése érdekében. Be kell azonban ismernünk, hogy mindeddig gazdasági mechanizmusunk sem gyakorol elegendő nyomást és nem ösztönöz hatékonyan ennek kialakulására. Sokkal szigorúbb feltételeket kell teremtenünk, olyanokat, amelyek között senki sem állja meg a helyét, aki nem lesz képes az új követelményekhez való igazodásra. Ez általánosan vonatkozik az olyan alapvető követelmények kielégítésére, mint amilyen kétségtelenül produkciónk minősége. Hiszen pártunk gazdaságpolitikája távlati stratégiai irányvonalának lényeges részéről van szó. Éppen a minőség javításában van gazdaságunknak jelentős tartaléka, amint ezt tükrözi a külkereskedelmi árak nem kielégítő fejlődése és színvonala csakúgy, mint a reklamációk száma, a javítások növekvő költségei és azok a veszteségek, melyek a rossz minőségű termelés következményei. Az ellenőrző szervek által észleltek bizony nem éppen örömteli dolgok. Olykor szinte megdöbbentő, mi mindent engednek át a vállalati és a felsőbb szervek is nemcsak a hazai piac számára, hanem külföldre is. Ez nem minősíthető másként, mint büntetendő felelőtlenségnek, melynek következtében jelentős anyagi értékeket veszítünk és gyengítjük jó nevünket. A reklamációkból, a selejtes termékekből és a színvonalon aluli termelésből keletkező veszteségek túlnyomó- részt a társadalom számláját terhelik és nem azokét, akik e veszteségek okozói. Ezen alapvetően és gyorsan változtatni kell. Ezért szükséges, hogy a tudományos-műszaki és beruházási állami bizottság a további szervekkel együtt rendszer- és tárgyi intézkedéseket'fo- ganatosítson, melyek a minőség tervezési és ellenőrzési feladatainak erősítésére, azon alakulatok helyzetének szilárdítására irányulnak, melyek felelősek a minőségért. És főleg arra van szükség, hogy a'gazdasági vezetők és a munkakollektívák javadalmazása közvetlenül függjön a termelésben elért minőség színvonalától. Elvtársak, a következő időszak beruházási politikáját teljes mértékben alárendeljük a tudományos-műszaki fejlesztés meggyorsítása követelményeinek, a szerkezeti változások végrehajtásának és általában az intenzifikációs folyamat szükségleteinek. Tudatosítjuk, hogy a beruházások révén nem csupán arról döntünk, milyen lesz hosszú távon gazdasági fejlődésünk, hanem elsősorban annak hatékonyságáról. Ezeknek az alapvető szempontoknak felel meg beruházásaink nagysága és helye is. A 7. ötéves tervidőszakhoz képest beruházásaink 10-12 százalékkal növekednek, és volumenük mintegy 900 milliárd koronát tesz majd ki. Ebből a termelőszférába 605 milliárd koronát irányítunk, ami több mint 16 százalékos növekedést jelent. A beruházások terjedelmét maximálisnak tekintjük, jóllehet nem elégíthetjük ki az összes követelményt és szükségletet, melyek között nagyon sok az indokolt is. Minden azonban nem oldható meg egy ötéves tervidőszak folyamán. Különösen az iparban és az építőiparban fordított fejlődést kell elérnünk a 7. ötéves tervidőszakhoz képest, amikor a termelőszféra fó ágazataiban az állóeszköz-ellátottság gyorsabban növekedett a saját termelési értékkel mért munkatermelékenységnél. Ez megköveteli, hogy az iparban a saját termelési érték növekményének mintegy a 45 százalékát biztosítsuk a meglevő kapacitás jobb kihasználásával, valamint további beruházást nem igénylő tényezőkkel, s nem pedig új beruházások révén. Az építőiparban ennek a növekménynek még erőteljesebbnek kell lennie. A 8. ötéves tervidőszakban a beruházási eszközök döntő hányada irányul számos alapvető népgazdasági ágazat folytatódó átépítésére és a perspektív szakágazatok erősítésére. Folytatjuk az elektronika fejlesztését és a gépipar, valamint más népgazdasági ágazatok nagy innovációs programjainak megvalósítását. Folytatjuk a kőolaj jobb kihozatalú feldolgozását, a könnyűvegyipar fejlesztését, valamint a kohászat, a közszükségleti ipar és az élelmiszeripar egyes szakágazatainak korszerűsítését. Sürgető feladat a gépipari részegységgyártó szakágazatok, valamint a jelentős exportot megvalósító szakágazatok beruházási szükségleteinek biztosítása. A tüzelőanyag- és energetikai ágazatokba, főleg az atomerőművek építésébe és a földgázvezeték-rendszer bővítésébe több mint 118 milliárd koronát kívánunk befektetni, vagyis az összes ipari beruházásoknak mintegy a 37 százalékát. Az alapvető termelési infrastruktúra beruházásai részarányának növelésével számolunk, főleg a közlekedésben, a távközlésben és a vízgazdálkodásban, valamint a környezetalakításban és -védelemben. A népgazdasági beruházások több mint 60 százaléka irányul olyan akciókra, melyeket még a 8. ötéves tervidőszakban kell végrehajtanunk. Az erőknek e célok elérésére való összpontosítása fontos feltétele a gazdasági eredmények elérésének. És nem kis haszonról van szó, hiszen csupán az iparban mintegy 80 milliárd korona értékű éves produkciót jelent a tervezett üzemeltetési paraméterek elérése. Hogy már a 8. ötéves tervidőszak éveiben maximális hasznot érjünk el, meg kell tartani az építési határidőket, melyeket eddig elviselhetetlenül megnyújtanak, mégpedig a kötelező állami tervfeladatok ellenére mintegy 15 százalékkal, a többi építkezésen pedig 100 százalékkal is. Az aránytalanul hosszú kivitelezési határidők lerövidítése feltételezi, hogy a tudományos-műszaki és beruházási bizottságok komplex módon elemezzék ezek okait, megvizsgálják "az érvényben levő normákat, és a világviszonylatú fejlődési iránnyal összhangban rövidítsék le a kivitelezési határidőket. Ez egyúttal megköveteli a tervezőszervezetek szerepének átértékelését, valamint azt, hogy tegyük érdekeltté ezeket a lehető legalacsonyabb költségek és a lehető legmagasabb színvonalú műszaki-gazdasági paraméterek elérésében. Az iHetékes minisztériumok, beruházók és kivitelezők részéről elvárjuk, hogy rendszerjellegű és tárgyszerű intézkedésekkel teremtsék meg a kivitelezési határidők lerövidítésének feltételeit, és pedig a komplex lakásépítésben is, ahol különösen kedvezőtlen a helyzet. Noha előnyben részesítjük a feldolgozó iparba, a tüzelőanyag-energetikai komplexumba, a mezőgazdaságba és az építőiparba irányuló beruházásokat, a beruházások mérsékelt növekedését biztosítjuk a nemtermelö szférában is. A 8. ötéves tervidőszak beruházási politikájának jellemző vonása, hogy az eddig túlsúlyban levő új építkezésekről fokozatosan áttérünk a műszaki korszerűsítésekre és rekonstrukciókra. Az egyes ágazatok számára meghatározott beruházásokból az elektrotechnikai iparban erre a célra legkevesebb 35 százalékot kell fordítani, a kohókban és a gépiparban 55 százalékot, az általános gépiparban pedig legalább 51 százalékot. A CSSZK ipari mi- (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1986. III. 26.
