Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-14 / 62. szám, péntek
ÚJ szú 15 1986.111.14. A MUKORCSOLYA-VB ELŐTT Szerez Sabovčík világbajnoki érmet? A genfi Vemerst sportcsarnok az 1968-as világbajnokság és az 1976-os Európa-bajnokság után ismét világverseny színhelye lesz, itt rendezik március 17-23 között az idei VB-t, amelyen 21 ország 133 műkorcsolyázója vesz részt: 30 férfi, 27 nő, 22 jégtáncospár, 16< páros. Csehszlovákiát kis küldöttség képviseli a világbajnokságon. Tagjai ma utaznak Svájcba. Jozef Sabovčík és Petr Barna mellett a Knapová—Novotný páros lép jégre Genfben. A közvélemény jó szereplést vár Jozef Sabovčíktól, aki két Európa-bajnoki aranyérme mellé VB-érmet is szeretne szerezni. Tavaly Tokióban csak a negyedik volt. Európai ellenfelei, Kotyin és Fagyejev mellett a tengerentúlról is érkeznek riválisok, élen a kanadai Orserrel (a tavalyi VB ezüstérmese) és az amerikai Boi- tanóval (3. helyezett). De ott találhatjuk az élmezőnyben majd a lengyel Filipowskit, az amerikai Williamst és Bowmant, a kanadai Petersont, az NDK-beli Kirs- tent és Petr Barnát is, aki a koppenhágai EB-n a 7. helyen végzett. Debütálni fog a világversenyen a Knapová-Novotný brnói páros. Versenyszámukban a Valova-Vasziljev kettős a cím védője. A szovjet csapatban az Euró- pa-bajnoksághoz viszonyítva egyetlen változásra került sor, a Becskeova-Komyijenko párost a Szeleznyeva-Makarov kettős váltotta föl. Rajtuk kívül rajthoz áll a fiatal Gorgyejeva-Grinykov duó is. Tavaly a szovjet műkorcsolyázók három arany- és három ezüstérmet nyertek. Most is ez a céljuk, ehhez kellene még hozzájárulniuk a jégtáncosoknak. Elsősorban a Besztyemja- nova-Bukin címvédő kettősnek, SPORTHIRADÓ + A férfi kosártabda-BEK hatos döntőjében a Cibona Zágráb 106:95 (65:57) arányban győzött idegenben a Limoges ellen, s megerősítette vezető helyét. + Három utánpótlás labdarúgó EB-negyeddöntő: Dánia - Anglia 0:1 (0:0), Svédország - Olaszország 1:1 (0:0), Franciaország- Spanyolország 1:3 (0:1). Mindhárom esetben a negyeddöntő első találkozójáról van szó. + A Slávia Ekonóm Bratislava jégkorongcsapata lejátszotta első osztályozó mérkőzését az SZNL l-be jutásért a Sp. Nová Ves ellen. A bratislavaiak 5:3 (3:0, 2:1, 0:2) arányban győztek. + A Dukla Praha labdarúgó- csapatának KEK-ellenfele, a Benfica Lisszabon 5:0 (2:0) arányban győzött a Portugál Kupa negyeddöntőjében a Sporting Lisszabon ellen. A PRÁGAI MAGYAR KULTÚRA HANGLEMEZAJÁNLATA Legfrissebb újdonságaink: Korona: SLPX 17934 Neoton Família: Magánügyek 50,SLPX 17902 Neoton Família: Adám és Éva 50,SLPX 17933 Hungária együttes: Van, aki forrón szereti 50,SLPX 17889 Hungária együttes: Rég volt, így volt... 50,SLPX 17894 Super Hits-85: Living on Video 50,SLPX 17854 Super Hits-84: Vámos a la Playa 50,SLPX 17926 Korái IV. (1975-1985) 50,SLPX 17874 Az Első Emelet együttes lemeze 50,SLPX 17867 Dolly Roll: Eldoradoll 50SLPX 17923-24 A Fonográf együttes A búcsú című dupla lemeze 100,SLPX 17914 Frankie Holiday: Népszerű dallamok gitáron 50,SLPX 17859 R-GO együttes: Amulett 50SLPX 17944 R-GO együttes: Szeretlek is - nem is 50,SLPX 17907 Bravo Pepita — 1984 slágerei 50,SLPX 17899 Slágerexpressz - 38 dal 50,SLPX 17836 „Bill“ (Deák Gyula): Rossz vér 50,SLPX 17830 Benkő: Lexikon 50,SLPX 17711 1, 2, 3, start - Edda, P. Box, Karthago Live 50,SLPX 17828 Binder: In illo tempore 50,SLPX 17936 Safari — Varga Miklós angol nyelvű felvétele 50,SLPX 17809 Korái III. - Az Óceán 50,SLPX 17901 Vikidéi Gyula: Félsebességú vágás 50,SLPX 17958 Szűcs Judit: Tudod, a tied vagyok 50,SLPX 17947 Korda György: Válassz ki egy csillagot 50,SLPx 17870 Fenyő Miki: Vigyázat II. 50,SLPX 17946 Záray-Vámosi: Gól! 50,SLPX 17468 Hofi Géza: Odüsszeusz 50,SLPX 17911 Zsoldos Imre: 21=1 népszerű táncdal az aranytrombitán 50,SLPX 17921—22 János, a vitéz - popdaljáték (dupla lemez) 100,SLPX 17710 Hacki Tamás: Különkiadás 50,SLPX 12600 Johann Strauss: A kék Dunán - keringók 36,SLPX 16690 Negyvenhat sláger 44,SLPX 16709 Kalmár Pál énekel: Emlékszik még, kislány? 44,SLPX 16689 Operettdalok - Kovács József énekel. Vágyom egy nő után... 44,SLPX 16612 Lehár: A mosoly országa - részletek 44,SLPX 6537 Részletek Kálmán: Csárdáskirálynő című operettjéből 44,— SLPX 16564-66 Kálmán: Csárdáskirálynó - teljes felvétel (kazetta) 132SLPX 14003 Egyszer volt Budán kutyavásár - Mátyás király tréfái 44,- SLPX 14006 Felic Salten: Bambi gyerekei - mesejáték 44,SLPX 14007 A lusta kis rigó - mesejáték 44,SLPX 14010 A táltosmadár - Kányádi Sándor versei és meséi 44,- SLPX 10056 Cigánynóták - Cigányrapszódia- Kovács Apollónia énekel 44,SLPX 10057 Magyar nóták - Bíró uram stb. 44SLPX 10137 Kiss Károly magyar nótákat énekei 44SLPX 10110 Magyar nóták - Lányok, lányok, simongáti lányok stb. 44,SLPX 10162 Kalmár Pál énekel: Oda van a virágos nyár stb. 44,SLPX 10169 Kovács Apollónia magyar dalokat énekel 44,SLPX 10181 Magyar dalok: Este későn ne jöjj hozzám stb. 44,SLPX 10197 Horváth István: Tüzet raknak a cigányok 44A hanglemezek a következő címen rendelhetők meg: Maďarská kultúra Národní tn'da 22. 115 66PRAHA — 1 ÚF-41 valamint a tokiói ezüstérmes Klimova-Ponomarenko párosnak. Ahogy ismerjük a jelenlegi szovjet párosok tudását, nehéz elképzelni, hogy Genfben valaki megelőzi őket. Csak utánuk következnek a kanadai és az amerikai párosok. A nők mezőnyében immár másodszor igyekszik megvédeni világelsőségét az NDK-beli Witt. Három szovjet ellenfele mellett (Ivanova, Kondrasova, Lebegyeva) ott lesz Genfben az amerikai Chin és Kadavy, valamint a kanadai Thomas és a nyugatnémet Leistner. A világbajnokság műsora- március 17: férfiak kötelező gyakorlata, a párosok rövid programja, március 18: a nők kötelező gyakorlata, a férfiak rövid programja, a párosok kűrje, március 19: kötelező táncok, a nők rövid programja, március 20: egyénileg alkotott táncok, a férfiak szabadon választott gyakorlata, március 21: a nők kürje, március 22: a jégtáncosok szabadon választott táncai, március 23: gálabemutató. (č) NSZK-Brazília 2:0 (1:0) Lejátszotta európai első mérkőzését Brazília labdarúgó-válogatottja, amely Frankfrutban 52 000 néző előtt 2:0 (1:0) arányú vereséget szenvedett az NSZK csapatától. Gól- lövők: Briegel (2. p) és Allots (88. p). A két csapat összeállítása - NSZK: Schummacher - Brehme, Herget, Jakobs (Buchwald), Briegel - Matthäus, Rolf, Magath, Thon - Mill (Gründel), K. H. Rummenigge (K. Allots). Brazília: Carlos - Edson, Oscar, Mozer, Dida- Falcao, Socrates, Casagrande- Müller (Marinho), Careca, Sidnei (Eder.) Az NDK válogatottja Lipcsében fogadta barátságos mérkőzésen Hollandia együttesét. A 22 000 néző előtt játszott találkozót Van Basten góljával 1:0 (1:0) arányban a vendégek nyerték. Az amerikai Park Cityben rendezték a női alpesi Világ Kupa műlesikló- számát. A csehszlovák Olga Charvátová Erika Hess mögött a második helyen végzett (ČSTK-felv.) Befejeződött az asztalitenisz Szuper Liga Csehszlovákia a második Topoľčanyban telt ház előtt több mint háromórás csata után a csehszlovák asztalitenisz-válogatott 5:2 arányban legyőzte Svédországot és ezzel a második helyen végzett a Szuper Ligában. Kitűnő formában játszott Jindŕich Panský, aki mindkét egyesben diadalmaskodott. Az est legizgalmasabb és legjobb mérkőzését Appelgren ellen vívta. Marie Hrachová is két győzelmet aratott, biztosan verte az alacsony termetű Eliassont és Panskýval az oldalán is pontot szerzett a vegyes párosban. Nagy meglepetésnek számított, hogy a svéd Carlsson az egyesben valamennyi mérkőzését elvesztette. „Közvetlenül a hétórás repülő- és autóút után álltam asztalhoz“ - mondta Carlsson. A csehszlovák asztalitenisz-válogatott a Szuper Liga 19. évfolyamán megvédte tavalyi második helyét. A svéd edző dicsérte a környezetet és a mérkőzés színvonalát: „Kitűnő összecsapást láthatott a majd kétezer szurkoló. Régen találkoztam ilyen lelkes buzdítással, mint Topoľ- čanyban. A hazaiak megérdemelten nyertek. Jindŕich Panský valamennyi Szuper Liga-találkozón szerepelt. Tíz mérkőzést megnyert, négyet pedig elveszített. Marie Hrachová a női egyesben a tavalyihoz hasonlóan most sem talált legyőzőre. Jirí Javűrek várakozáson felül szerepelt, öt mérkőzésből négyet megnyert. A lengyel válogatott először nyerte el a trófeát. Főleg Grubba és Kuchárski játszott kirobbanó formában. A Szuper Ligából meglepetésre az NSZK csapata esett ki, amely tavaly bronzérmes volt. Csehszlovákia - Svédország 5:2: Panský - Carlsson 2:0, Javűrek - Appelgren 1:2, Hrachová - Eliasson 2:0, Panský, Javűrek - Appelgren, Carlsson 1:2, Panský, Hrachová-Carlsson, Eliasson 2:1, Panský - Appelgren 2:1, Javűrek - Carlsson 2:1. Hollandia - Lengyelország 3:4 (Grubba meglepetésre vereséget szenvedett Haldantól). A Szuper Liga végeredménye: I. Lengyelország 7 7 0 31:18 7 Sport mindenkinek 2. Csehszlovákia 3. Svédország 4. Magyarország 5. Franciaország 6. Jugoszlávia 7. Hollandia 8. NSZK 76 1 35:14 6 7 5 232:17 5 7 3 4 27:22 3 7 34 17:323 7 2 5 22:27 2 7 1 6 14:35 1 7 1 6 18:31 1 (ő) (ČSTK) - Frankfurtban befejeződött a NOB rendezésében az a kongresszus, melynek napirendi pontja volt A sport mindenkinek elnevezésű mozgalom. Mint ismeretes, a NOB tömegsport bizottságának alelnöke Antonín Himl, a CSSZTSZ KB elnöke, aki az ülésről a következőket nyilatkozta: „A kongresszus megerősítette azokat az igyekezeteket, amelyek mindnyájunk számára közösek: azon szorgoskodni, hogy a tömegsport és a testnevelés fejlesztése minden kormány és állami intézmény érdeke legyen, hogy minden ország vegyen részt a közös program kidolgozásában. Mert csak így érhető el. hogy minél több embert nyerjünk meg a rendszeres sportolásnak. Szükség van a tapasztalatcserékre is, közösen, békés feltételek között valósítsuk meg a sport eredeti küldetését. Ezért támogatjuk Mihail Gorbacsov javaslatait, amelyeket több alkalommal hangoztatott, s melyek közül legfontosabbnak tartjuk a nukleáris fegyverek megsemmisítését". A frankfurti kongresszuson 63 ország 150 küldötte vett részt. Az ülésen elfogadott határozat hangsúlyozza, hogy még nagyobb együttműködésre van szükség a NOB, a nemzetközi sportszövetségek, az UNESCO és más intézmények között. Az Új Szó tippje a 12. játékhét Sazka-mérkőzéseire (1.-8.1. labdarúgó-liga, 9.-10. labdarúgó CSNL I, 1.1. labdarúgó SZNL I, 12.-13. I. jégkorong-liga): 1. Trnava-Olomouc 1, 0 2. Žilina-DAC 0 3. Bohemians-C. Budéjovice 1 4. Vítkovice-Sparta 2, 0, 1 5. Dukla-Ostrava 1 6. Lokomotíva-B. Bystrica 0, 1 7. Cheb-lnter 1 8. Prešov-Slávia 2 9. Tábor-Teplice 0,2 10. Jablonec-Chomutov 1 11. Púchov-Petržalka 2 12. Kladno-Brno 1 13. Slovan-C. Budéjovice 2 A labdarúgó SZNL I tavaszi menetrendje 16. forduló, március 16, 15.00 óra: Hurbanovo - Pov. Bystrica, Martin - Slovan Bratislava, Strop- kov - ZŤS Košice, Levice - Hu- menné, Michalovce - Dubnica, Petržalka - Trebišov (10.30), Prievidza - Púchov, Senica - Nitra. 17. forduló, március 23, 15.00: Senica - Hurbanovo, Nitra- Prievidza (szombat), Púchov- Petržalka, Trebišov - Michalovce, Dubnica — Levice, Humenné- Stropkov, Košice - Martin, Slovan - Pov. Bystrica (14.30). 18. forduló, március 30, 15.00: Hurbanovo - Slovan (10.30, a tv is közvetíti), Pov. Bystrica — Košice, Martin — Humenné, Stropkov - Dubnica, Levice - Trebišov, Michalovce - Púchov, Petržalka - Nitra, Prievidza- Senica. 19. forduló, április 6, 15.30: Prievidza - Hurbanovo, Senica- Petržalka, Nitra - Michalovce, Púchov - Levice, Trebišov- Stropkov, Dubnica - Martin, Humenné - Pov. Bystrica, Košice- Slovan. 20. forduló, április 13, 15.30: Hurbanovo - Košice, Slovan - Humenné, Pov. Bystrica - Dubnica, Martin - Trebišov, Stropkov - Púchov, Levice — Nitra, Michalovce- Senica, Petržalka - Prievidza (10.30). 21. forduló, április 20, 16.00: Petržalka - Hurbanovo (10.30), Prievidza — Michalovce, Senica- Levice, Nitra - Stropkov (szombat), Púchov - Martin, Trebišov- Pov. Bystrica, Dubnica - Slovan, Humenné - Košice. 22. forduló, április 27, 16.00: Hurbanovo — Humenné, Košice- Dubnica, Slovan - Trebišov (18.00), Pov. Bystrica - Púchov, Martin - Nitra, Stropkov - Senica, Levice - Prievidza, Michalovce- Petržalka. 23. forduló, május 3, 16.30: Michalovce - Hurbanovo, Petržalka - Levice (10.30), Prievidza- Stropkov, Senica - Martin, Nitra- Pov. Bystrica (péntek), Púchov- Slovan, Trebišov - Košice, Dubnica - Humenné. 24. forduló, május 11, 16.30: Hurbanovo - Dubnica, Humenné- Trebišov, Košice - Púchov, Slovan - Nitra (18.30), Pov. Bystrica- Senica, Martin - Prievidza, Stropkov - Petržalka, Levice- Michalovce. 25. forduló, május 18, 17.00: Levice - Hurbanovo, Michalovce- Stropkov, Petržalka - Martin (10.30), Prievidza - Pov. Bystrica, Senica - Slovan, Nitra - Košice (szombat), Púchov - Humenné, Trebišov - Dubnica. 26. forduló, május 25, 17.00: Hurbanovo - Trebišov, Dubnica- Púchov, Humenné - Nitra, Košice - Senica, Slovan - Prievidza (19.00), Pov. Bystrica - Petržalka, Martin - Michalovce, Stropkov- Levice. 27. forduló, június 1, 17.00: Stropkov - Hurbanovo, Levice- Martin, Michalovce - Pov. Bystrica, Petržalka - Slovan (10.30), Prievidza - Košice, Senica - Humenné, Nitra - Dubnica (szombat), Púchov - Trebišov. 28. forduló, június 8, 17.00: Hurbanovo - Púchov, Trebišov- Nitra, Dubnica - Senica, Humenné - Prievidza, Košice - Petržalka, Slovan - Michalovce, Pov. Bystrica - Levice, Martin- Stropkov. 29. forduló, június 15, 17.00: Martin - Hurbanovo, Stropkov- Pov. Bystrica, Levice - Slovan, Michalovce - Košice, Petržalka- Humenné, Prievidza - Dubnica, Senica - Trebišov, Nitra - Púchov. 30. forduló, június 22, 17.30: Hurbanovo - Nitra, Púchov - Senica, Trebišov - Prievidza, Dubnica - Petržalka, Humenné - Michalovce, Košice - Levice, Slovan- Stropkov, Pov. Bystrica - Martin.