Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-14 / 62. szám, péntek

ÚJ szú 5 1986.111.14. Az SZLKP Központi Bizottságának beszámolója a CSKP XVI. és az SZLKP legutóbbi kongresszusa határozatainak teljesítéséről, valamint a párt egyéb feladatairól Szlovákiában (Folytatás a 4. oldalról) vetkezetesen felkészülni a Szovjetunióban megvalósulásra kerülő integrációs akciók­ra, amelyek népgazdaságunk számára a jövőben biztosítják a szükséges tüzelő­anyagot és egyéb nyersanyagot, amelynek híján elképzelhetetlen lenne termelésünk intenzifikálása. A beruházási feladatok megvalósítása céljából, kezdve a minisztériumtól, tökélete­síteni kell az építőipar irányítását. Ésszerű­síteni kell a munka szervezését, szükséges a fegyelemnek, a minőségért az anyagi és az erkölcsi felelősségvállalásnak elmélyí­tése, a tervezett határidők és paraméterek megtartása. Folyamatosan változtatni kell az építőipar szerkezetén, amely egyelőre túlnyomórészt az építkezési akciók elindí­tására orientálódik. Tovább kell növelni az építőipar teljesítőképességét és az építke­zési hatékonyságot. Ez minőségi változá­sokat is követel a tervező szervezetek munkájában, maguknak a tervezőknek a hozzáállásában. Hangsúlyoztuk, hogy az új erőforrások gyorsabb és hatékonyabb megteremtése érdekében el kell mélyítenünk részvételün­ket a nemzetközi munkamegosztásban, nevezetesen a számunkra létfontosságú szocialista gazdasági integrációban. Ebből számos olyan feladat következik, amelyet feltétlenül teljesíteni kell, összhangban a KGST tagállamai 1984. évi gazdasági csúcsértekezletének határozataival. A Szlovák Szocialista Köztársaság sike­res részvétele az egységes csehszlovák gazdaság keretében a nemzetközi szocia­lista integrációban megkívánja, hogy jóval nagyobb mértékben éljünk a kutatástól a termelésig-, a kooperáció és a szakosí­tás előnyeivel Meg kell teremtenünk a vál­lalatok, a kutató, tervező, gépszerkesztő munkahelyek közvetlen kapcsolatai kibon­takozásának feltétlenül szükséges gazda­sági, szervezési és törvényhozói feltételeit. E tekintetben is vegyünk példát a dubnai Egyesült Atomkutató Intézettől, amely már harminc esztendeje sikeresen működik, több mint 120 csehszlovákiai szakember részvételével. Az illetékes irányító szervek kötelesek kiküszöbölni a túlzott elővigyáza­tosságot, s azokat a gátló körülményeket, amelyek útjában állnak ennek az objektív folyamatnak. Nagyobb figyelmet kell fordítani a közös egyesülések, vállalatok és kutatási-fejlesz­tési munkahelyek létrehozására és tevé­kenységére. Követőkre kell hogy találjon a Prešovban már működő Robot elnevezé­sű csehszlovák-szovjet tudományos-mű­szaki egyesülés, a Szlovák Tudományos Akadémia Műszaki Kibernetikai Intézeté­nek a mesterséges intelligenciával foglal­kozó alaplaboratóriuma, valamint Nyitrán (Nitra) az Állattenyésztési Termelés Kuta­tóintézetében a hazai és a szovjet tudósok által nemrég létesített laboratórium stb. Ezt elsősorban azoknak kell tudatosítaniuk, akiktől az intenzifikálás folyamatához és főleg a népgazdaság technológiai korsze­rűsítéséhez nagyobb hozzájárulást várunk el. Hiszen az eddigi együttműködés nem nagyszámú példái nagyon biztatóak. A párt gazdaságpolitikájának megvaló­sításában számunkra alapvető fontosságú együttműködésünk a Szovjetunióval. Ez a fejlődésnek olyan stabilizáló és felgyorsí­tó tényezője, amely lehetővé teszi a nagy­fontosságú programok hosszú távon törté­nő megvalósítását. Az SZSZK kutatási és termelő szervezeteinek feladata követke­zetesen és magas szinten teljesíteni a kö­telezettségeket és hasznosítani azokat az eredményeket, amelyek a CSSZSZK vi­szonylatában a Szovjetunióval való hosszú távú gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés programjából következnek. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága hangsúlyozza, hogy a párt szer­vei és szervezetei rendkívüli figyelemben és támogatásban részesítsék ezeket a tö­rekvéseket. Feltétlenül szükséges növelni az SZSZK hatékony, s a társadalmi termelés növeke­désének megfelelő arányos részvételét ál­talában a csehszlovák külkereskedelem­ben. Az exportszerkezetben kell hogy na­gyobb hányadot képviseljenek azok a gyártmányok, amelyek magasabb szin­ten hasznosítják a dolgozók alkotómunká­ját. A jobb általános eredmények érdeké­ben a tárcáknak, a termelési-gazdasági egységeknek és a vállalatoknak feltétlenül nagyobb kezdeményezést kell tanúsítaniuk a külkereskedelmi szervezetek viszonyla­tában, tökéletesítve az együttműködés for­máit és módszereit. Rendkívüli figyelmet igényel a szovjet kivitel minőségének javí­tása és a szerződéses határidők megtartá­sa. Az SZSZK kommunistáinak és többi dolgozójának nem szabad beletörődniük a nem szocialista államokba irányuló kivitel alacsony fokú hatékonyságába. Ezt a problémát minél gyorsabban meg kell oldaniuk. A minőség javítását, az innováció és a szerkezeti változások meggyorsítását, a tudományos-műszaki haladás térhódítá­sát szolgáló igyekezetünknek és egész gazdasági tevékenységünknek kifejezésre kell jutnia a termelés nagyobb hatékonysá­gában és jövedelmezőségében. Számunk­ra Szlovákiában ez a feladat különöskép­pen sürgető tekintettel arra, hogy nálunk a jövedelmezőség nem éri el az országos átlagot. Ezért az SZLKP Központi Bizottsá­ga feladatul adta a jövedelmezőség gyor­sabb növelését s az e tekintetben lemara­dó vállalatoknál a veszteségek minél gyor­sabb kiküszöbölését. Kezdeményezésére a Szlovák Tudományos Akadémia és a fő­iskolák részvételével elemzik a vesztesé­gek okait és kidolgozzák a teljesítőképes­ség és a hatékonyság javításának prog­ramjait. Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy ezzel az igyekezettel összhangban a Szlovák Tervbizottság, a Szlovák Tudo- mányos-Múszaki, Fejlesztési és Beruhá­Elvtársak! Összegezésképp meg kell állapítanunk, hogy a nemzeti jövedelem gyarapításának nagy feladatai mindannyiunídól nagy, ke­mény és igényes munkát, az olyan tényle­ges szocialista gazdák öntudatosságát kí­vánják ma és a jövőben is, akik merészen, forradalmi szellemben, újszerúen gondol­kodnak és cselekednek, annak tudatában, hogy nagy felelősséggel tartoznak vállala­taikért, szövetkezeteikért, kutatóintézetei­kért, szocialista hazájukért! Szlovákiában a CSSZSZK gazdasági és szociális fejlődés fó irányának tervezetéből következő feladatok megvalósításával elő­mozdítjuk az anyagi termelés további fejlő­dését. Ez megkívánja a célprogramos meg­közelítés következetesebb alkalmazását, ennek keretében az erők összpontosítását a kulcsproblémák megoldására. Az ipari termelést 18-20 százalékkal kell növelnünk, hogy jobban kielégítsük a bel­piac keresletét, biztosítsuk a hatékony kivi­telt és népgazdaságunk korszerűsítése szükségleteinek kielégítését. A népgazdaságban a gép- ós az elekt­rotechnikai ipar növekvő jelentősége meg­kívánja az eddigi fejlesztési ütem megőrzé­sét és a 8. ötéves tervidőszakban a terme­lés 42-44 százalékos növelését, hogy az több mint 50 százalékkal részesedjen az SZSZK ipari termelésének növekmé­nyében. Az elektronika és a mikroelektronika a fejlődés húzóereje. Ezért többszörösére fel kell gyorsítani alkatrészbázisa, főleg a magas fokúan integrált áramkörök fej­lesztését. További cél rugalmas termelési rendszerek, robotok, manipulátorok, egy- célú gépek, automata központok, hidrauli­kus elemek és gépcsoportok, új atomener­getikai berendezések gyártása. Számolunk a fogyasztási-elektronika fejlesztésével, amelynek a piacot el kell látnia elegendő mennyiségben jó minősé­gű színes tévékészülékkel, új típusú rádió- készülékekkel, valamint új, jobb használati tulajdonságokkal rendelkező egyéb készü­lékekkel, videomagnókkal és személyi szá­mítógépekkel, mégpedig tömeges alkal­mazásukra az irányításban, a kutatásban és az iskolai oktatásban. E feladatok telje­sítése is megkívánja a fejlesztésben és a termelésben az együttműködés elmélyí­tését a Szovjetunió szervezeteivel. Minőségi változásokat kell előkészíteni és megvalósítani az egészségügyi techni­ka fejlesztési programjaiban, főleg a diag­nosztizáló és a gyógyászati műszerek, va­lamint a biológiai és az orvostani kutatást szolgáló berendezések előállításában. A Stará Turá-i Chiranában végérvényesen ki kell dolgozni a termelési programot, meghatványozva a kutatási-fejlesztési bá­zist és korszerűsítve az üzemrészlegeket. Humennében be kell fejezni a főleg fogor­vosi röntgenkészülékeket gyártó új üzemet. A csehszlovák gépipar ós elektrotechni­ka fejlesztési szándékainak támogatására összpontosítottan fejleszteni kell a kohá- szatatot is, elsősorban bővítve a kohászati anyagok választékát és javítva minőségü­ket. E program megvalósításából részt vál­lal a Kelet-szlovákiai Vasmű kollektívája is. Az elmúlt években korszerűsítették a nagy- olvasztókat, az acélműveket, bevezették a folyamatos öntést és rátértek a számítás- technika alkalmazásának útjára is. Gyönge pontjuk egyelőre a végtermékek előállítása, zási Bizottság, az egyes minisztériumok és a vezérigazgatóságok a 8. ötéves terv szerves részeként dolgozzák ki az intenzi- fikálásnak, a hatékonyság színvonalában az indokolatlan különbségek, illetve az el­térő objektív feltételekből következő kü­lönbségek kiküszöbölésének igényes programjait. Minden ágazatban, termelési-gazdasági egységben, vállalatnál és szervezetben nagyon céltudatosan és töretlen szívós­sággal kell érvényt szereznünk a lehető legnagyobb gazdaságosság és a magas fokú hatékonyság irányvételének, hogy a termelés, a szolgáltatások és a forgalom jövedelmezősége ebben az ötéves tervidő­szakban mintegy 80 százalékkal növe­kedjen. Ez megkívánja, hogy a népgazdaság­ban évente 3 százalékkal csökkentsük a tüzelőanyag-, 3,5 százalékkal a fémigé­nyességet, s megértessük, hogy a drága nyersanyagokat, a nemes tüzelőanyagot kiváló minőségű, haladó gyártmányok for­májában kell megfelelőképpen hasznosíta­nunk. ;t és cselekedetet s ezért továbbra is folytatni kell a hideghen- gerde korszerűsítését. Ennek során bőví­teni kell a gépipari termelést, amely hozzá­járul a kohászat további korszerűsíté­séhez. A kohászati dolgozók feladata legalább hat százalékkal jobban hasznosítani az alapvető nyersanyagokat és jobban taka­rékoskodni a fémmel, valamint az energiá­val. További feladat a porkohászat fejlesz­tése. Nemcsak a termelés növelése és haté­konyabbá tétele, hanem egyben a környe­zetvédelem szempontjából is nagy jelentő­sége van Žiar nad Hronom-ban az alumíni­umgyártás korszerűsítésének. A tudomány és a gyakorlat szaktanácsai alapján és a pártszervek támogatásával a szövetségi kormány tavaly jóváhagyta az építkezési koncepciót ós megkezdődtek a kivitelezés előkészületei. Az építkezés színvonalas, tervezett határidőkben, paraméterekben történő megvalósítását most ugyanolyan lendülettel kell biztosítanunk, mint amilyen­nel támogattuk a problémák megoldását. Jóváhagytuk a magnezitipar fejlesztési koncepcióját is, ami lehetővé teszi ennek az értékes nyersanyagnak jobb hasznosí­tását. Gondoskodnunk kell arról, hogy ide­jében üzembe helyezzék Hačavában a vasmentes künkért, Kassa (Košice)-Bo- čiarban a flottáló künkért, Lovinobaňában pedig a különleges kohászati kerámiát gyártó üzemrészlegeket. Ebben az ötéves tervidőszakban növe­kedni fog az SZSZK üzemeinek hozzájáru­lása a tüzelőanyag és az energia termelé­séhez. Nagy jelentősége lesz elsősorban a mochovcei atomerőmű felépítésének. Nyíltan megmondjuk, hogy az építkezés eddigi menetével nem vagyunk elégedet­tek. A beruházóknak, a tervezőknek és a kivitelezőknek tökéletesíteniük kell munká­jukat, hogy az első blokkot 1989 októbe­rében, a másodikat 1990-ben s a további kettőt a 9. ötéves tervidőszak elején üzem­be helyezzék. Intenzíven készülni kell a ke­let-szlovákiai atomerőmű építésére. A gab- číkovói vízerőmű építésén úgy kell gyorsí­tani a munkát és a szállításokat, hogy az első gépcsoportot 1990 júliusában, a má­sodikat pedig októberében üzembe helyez­zék. Ennek a műnek idejében történő át­adása kell hogy valamennyi építője becsü­letbevágó ügyévé váljon. A tüzelőanyag forrásai és szükséglete közti feszültséget feloldó fontos feladatnak tekintjük klasszikus és nukleáris erőforrá­sokból a központi hóellátás fejlesztési programjának megvalósítását. Időszerű kötelező feladat átadni rendeltetésének a Jaslovské Bohunice-i Atomerőműből Tmavába vezető hóvezetéket, építeni a Leopoldovba és Hlohovecbe vezető hő­vezetékeket, és előkészíteni a Mochovcé- ből Lévára (Levice) és Nyitrára (Nitra) ve­zető hóvezetékek építését. Elvárjuk azt, hogy az illetékes tárcák gyorsan mege­gyeznek s gondoskodnak arról, hogy az atomerőművekből minél előbb eljusson a hő a felhasználókhoz. Ugyanilyen igényes feladat a növekvő földgázszükséglet kielégítése. Az építőipa­ri szervezeteknek 1987-ben be kell fejez­niük a tranzit gázvezeték negyedik ága legfontosabb építkezéseit. Építőipari dolgozóink a Szovjetunióban a jamburgi lelőhelyről kiinduló gázvezeték építésében való részvételükkel biztosítják a 9. ötéves tervidőszakban számunkra en­nek az értékes energetikai és nyersanyag- forrásnak további növekményét. A földtani kutatás felgyorsításában meg kell teremte­ni annak előfeltételeit, hogy hazai források­ból 1990-ig csaknem kétszeresére, hosz- szabb távon pedig a háromszorosára nö­vekedjen a földgáztermelés. Szlovákiában a szén és a lignit fejtését az évi 5,6-5,7 millió tonna szintjén kell tartani, s törekedni kell az osztályozott szén termelésének növelésére. A 7. ötéves tervidőszakhoz képest a vegyipari termelés 8 százalékos növeke­désével számolunk, elsősorban a kőolaj és a földgáz jobb hasznosításával. A CSZSZSZK ós a Szovjetunió számára előnyös együttműködési ós szakosítási egyezmények alapján legalább 40 száza­lékkal kell növelni a könnyüvegyipar terme­lését. Szlovákia gazdasága szempontjából ennek különleges jelentősége van. Az ilyen gyártmányok kivitelével iparunk számára rendkívül energiaigényes gyártmányokat importálhatunk. További célunk az egysze­rű és az összetett folyékony műtrágya, a mezőgazdasági vegyszerek, a polimér- és kenőolaj adalékok s a tiszta vegyszerek nagyobb arányú termelése, főleg az elekt­ronika számára. A textilipari dolgozók már régen várnak a műszálak gyártásának kor­szerűsítésére és innoválni kell a mű- ós a festőanyagok gyártását is. Elvárjuk azt, hogy az SZSZK Iparügyi Minisztériuma, a Slovchémia és az Építőipari Minisztérium különleges figyelmet szenteljen a bratisla­vai Slovnaft üzemben a hidrokrakkoló és a parafingyártó részleg építésének, Vaján- ban (Vojany) az n-alkán vegyipari részleg építésének, mivel ezek a kapacitások javí­tani fogják a kőolaj kihasználtságát s a pia­cot gazdagítják majd jó minőségű üzem­anyaggal és vegyi nyersanyagokkal. A gyógyszeriparban a termelésnek fel­tétlenül 40 százalékkal kell növekednie. Ki kel! bontakoztatni elsősorban a biotechno­lógiai programok megvalósítását, főleg az antibiotikumok, az aminosavak, az A és B vitamin ós egyéb biotényezók előállítá­sát. A gyógyszeripari üzemekben e felada­tok megvalósítása a vegy-, az elektrotech­nikai és az élelmiszeripar szállítási kötele­zettségeinek felelősségteljes teljesítésétől is függ. Fontos további előrelépést elérni a fa-. anyag komplex hasznosításában s ezen az alapon hozzávetőleg 14 százalékkal növel­ni a fafeldolgozóipar termelését. Ez megkí­vánja a végtermékek előállításának meg- hatványozását, az exportképesség fokozá­sát, s főleg a hazai piac igényes követel­ményeinek kielégítését. Ennek során első­rendű fontossága van a bútor, a fából készült épületek előállításában, valamint az építóipari-asztalosi termelésben - első­sorban az ablakok és az ajtók gyártásában - a minőség és a használati tulajdonságok lényeges javításának. Sürgető feladat a ži­linai és a vranovi cellulózgyárban elérni a tervezett műszaki és gazdasági paramé­tereket. Huzamos ideje tapasztalható fo­gyatékosságokról van szó, s ezért az ipar­ügyi minisztériumoktól, a Szlovák Tervbi­zottságtól s a további állami és gazdasági szervektől elvárjuk, hogy a helyrehozás érdekében határozott intézkedéseket foga­natosítsanak, s tájékoztassák a központi bizottságot, miképp változtatnak a nagyon kedvezőtlen helyzeten. Hisszük, hogy a fa-1 ipari termelési-gazdasági egység és a Slovcepa kommunistái, külföldi szakem­berek bevonásával is, elkötelezetten, ma­gas fokú felelősségtudattal és kezdemé­nyezéssel hozzájárulnak a helyzet orvoslá­sához. A gazdasági és a szociális fejlődés fel­adatainak megvalósítása megkívánja a közlekedés minőségének, megbízható­ságának, gazdaságosságának és perspek- tivitásának javítását. Ebben az ötéves terv­időszakban fejlesztenünk kell a vasúti és a viziközlekedést. A szállítás rugalmassá­ga megkívánja, hogy a szövetségi közleke­dési minisztérium és a szlovákiai szállítók meggyorsítsák a déli vasútvonal építését és biztosítsák az északi vasútvonal na­gyobb áteresztőképességét, a bratislavai vasúti csomópont átépítését és a vasúti javítóműhelyek fejlesztését. A közlekedés műszaki bázisának korszerűsítésével s minden érdekelt fél fegyelmének szilárdí­tásával növelnünk kell a közlekedési haté­konyságot. Égető fontosságú kérdés a személyszál­lítás. Az emberek hozzánk fordulnak az utazás kulturáltságának, a tisztaságnak, a rendnek és a fegyelemnek ügyében. Elvárjuk a Keleti Vasútigazgatóság, a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat s a városi tömegközlekedés irányító dolgo­zóitól, hogy határozottabban járuljanak (Folytatás a 6. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents