Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-11 / 35. szám, kedd
ÚJ szú 7 1986. II. 11. MIT HOZOTT A FEDETTPÁLYÁS ATLÉTIKAI OB? Kérdőjelek Madrid előtt Mi, akiknek valami módon közünk van az atlétikához, vigyázó szemünk Madridra vetjük ezekben a napokban, hiszen nem egész két hét múlva, február 22-23-án a spanyol főváros lesz a színhelye az idei fedettpályás Európa-bajnokságnak. Csehszlovákia az elmúlt években egyike volt a legsikeresebb országoknak a kontinensvetél- kedőkön, s ezt a hagyományt szeretné folytatni. Az öreg földrész legjobbjainak összecsapása előtt atlétáinknak a Jablonec nad Nisouban lebonyolított országos bajnokság szolgált utolsó erőfelmérésül. A tapasztaltak alapján azonban felvetődik a kérdés, vajon ilyen tekintetben valóban teljesítette-e küldetését a rendezvény? A kérdésre csak részben felelhetünk igennel, hiszen a hazai élvonal igencsak gyér számban képviseltette magát a jabloneci csarnokban. Ennek oka, hogy közülük sokan sérülésekkel küzdöttek az elmúlt idényben, és, sajnos, a télen is. Néhá- nyan még máig sem épültek föl teljesen, vagy ha igen, a huzamos edzéskihagyás következtében még nem vállalhatják a rajtot. A sikeres 400-as futónő, Alena Bulí- rová is csak most hozza be a lemaradást, a távolugró Éva Mur- ková izomhúzódás miatt nem versenyez, s kérdéses a két legjobb futónőnk, Tatana Kocembová és Jarmila Kratochvílová rajtja is. Kocembovát - amint azt Slanina edzőtől megtudtuk - nyombélfe- kéllyel kezelik, Kratochvílová tengerentúli eredményei pedig elmaradtak a várakozástól. Nyolcszázas világcsúcstartónk ráadásul Achillesín-bántalmakban szenved. A súlylökés szlovák rekordere, Karol Sula sem indult a bajnokságon, mivel előtte könnyebben megsérült, ugyanez vonatkozik hármasugrólnkra, Ján Čadóra és az idén feltűnt tehetségre, Milan Mikulášra. A sportág vezetősége azonban reméli, hogy az utóbbi három versenyző rendbe jön a jövő hét végén. A sok kellemetlen hír után lássuk, kik azok, akiknek rajtjával számolhatunk Madridban. Dalibor Trpík, a Csehszlovák Atlétikai Szövetség elnöke a verseny után tartott tájékoztatójában közölte: a végleges nevezést ma teszi közzé a szakvezetés. Annyit azonban elöljáróban elárult: 22-25 főnyi csapatot kívánnak indítani. Mivel az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) az idén nem írt ki szintet az egyes versenyszámokban, így a rutinos atléták mellett lehetőség nyílik olyan fiatalok szerepeltetésére, akik perspektivikusak, de nemzetközi színtéren még nem rendelkeznek kellő tapasztalattal. Hogy név szerint kik lesznek ezek, az ma kiderül. Egyelőre nem biztos Helena Fibingerová madridi szereplése sem. A nyolcszoros fedettpályás Európa-bajnok, világrekorder nem volt elégedett jabloneci eredményével, sem idei teljesítményeivel, így még nem nyilatkozott, vállalja-e a rajtot. Reméljük, a spanyolországi edzőtáborban - tegnap utazott Bugárral és további nyolc társával - javul a formája, s a kontinensbajnokságon ismét egyik biztos embere lesz a csehszlovák csapatnak. A szakvezetés nagy reményeket fűz Ján Zvara szerepléséhez. Magasugrónk nemrég Karlsruhéban 1 cm-rel megjavította saját fedettpályás országos csúcsát, s a 231 cm előkelő helyre sorolja ót az idei európai ranglistán. A bajnokságon ugyan nem sikerült az újabb rekordjavítás, pedig első kísérlete a 232 cm- es magasságon igen biztató volt. Csütörtökön Prágában, majd a hét végén az NSZK-ban indul - reméljük, több sikerrel. Zvarán kívül van még éremesélyesünk: ideszámíthatjuk a távolugró Jan Leit- nert, aki Jablonecban nyolc méteren felül teljesített, s az elmúlt években balszerencsésen - sokszor 1 cm-rel - maradt le a dobogóról. Nagyszerű formában van a 800 méteres futónőnk, Milena Strnadová-Matéjkovičová, aki a távot két percen belül futotta, még úgy is, hogy magányosan tette meg a távot. Egyéves kihagyás után jelent meg a rajtnál Ľubomír Tesáček, s bemutatkozása igen jó időt hozott a 3000 méteren. Ugyanez érvényes a középtávfutó Jan Kubistára - ó két évet hagyott ki aki talán a nemzetközi konkurrenciában is megállná újra a helyét. Sajnos, a válogatottak teljesítményein túl nem sok jót mondhatunk a lezajlott országos versengésről: mögöttük nagy űr tátong. Félő, hogy ezt a rést a közeljövőben nem sikerül eltávolítani. Márpedig erre gondolni kellene... URBÁN KLÁRA Feljövőben a fiatalok A csehszlovák síugrók és északi összetett versenyzők is a Magas- Tátrában versenyeztek az elmúlt hét végén, érdekes küzdelmet vívtak az országos bajnoki címért. A középsáncon a 22 éves Bohumil Vacek első, az északi összetettben a 25 éves Ján Klimko hatodik győzelmét szerezte. Vacek technikailag kitűnő ugrásokat mutatott be, s annak ellenére, hogy Pavel Piocnál másfél méterrel rövidebbre sikerült ugrása, a bírák a tökéletes kivitelezést figyelembe véve 18 pontot adtak teljesítményére. Ugyanezt mondhatjuk a legjobb szlovák versenyzőről, a 18 éves Martin Švager- kóról, aki fölküzdötte magát a dobogóra. A legjobb technikájú csehszlovák síugró, Jirí Parma nem szállt messzire, így az erős mezőnyben csak a hatodik hely jutott neki. A Világ Kupa másik csehszlovák résztvevője, Ladislav Dluhoš még mögötte végzett. Az északi összetettben soha nem volt a mostanihoz hasonló drámai küzdelem a cím megszerzéséért. Klimko ugyan sorozatLABDARÚGÁS • Csehszlovákia nemzetközi si- bajnokságán Spindlerüv Mlynben a férfi műlesiklás volt a programon. Eredmények: 1. Jurko 1:30,97, 2. Zeman 1:3?,56, 3. Bielawa (lengyel) 1:34,13 p. • Svédország - Szovjetunió 1:2 (0:1, 0:1, 1:0), gólütők: Ingman, ill. Varnakov és Homutov. Barátságos nemzetek közötti jégkorong-mérkőzés Stockholmban. • Csehszlovákia férfi kosárlabdaválogatottja tegnap elutazott Tel Avivba az Izrael elleni VB-selejtezö összecsapásra. A keret a következő: Skála, Kropilák, Matičky, Okáč, Kővár, Rajniak, Brabenec, Havlík, Žuf- fa, Böhm. A találkozót csütörtökön este játsszák. • Románia fedettpályás atlétikai bajnokságán Bacauban Liviu Giurgea- nu a 60 m-es gátfutásban az idei legjobb fedettpályás eredményt (7,43) érte el. • Proletár Zrenjanin - Granitas Kaunas 24:30 (11:16) - nemzetközi férfi kézilabda-mérkőzésen. • Nébald György sikerével végződött a 25. Elektromodul Hungária Kupa nemzetközi kardverseny, miután a döntőben 10:8 arányban legyőzte a szovjet Krovopuszkovot. • Budapesten 10. alkalommal rendezték meg a Matura Mihály kötöttfogású birkózó-emlékversenyt. A 10 finálé közül ötben a hazaiak is érdekeltek voltak, s valamennyiben győztek . Az egyes súlycsoportok Már holnap Tekintettel arra, hogy két csehszlovák női kézilabdacsapat érdekelt az európai kupatornák negyeddöntőjében, már holnap lejátsszák vasárnapra esedékes bajnoki mérkőzésüket. A BEK-ben szereplő Iskra Partizánske Gottwaldovba látogat, mig az IHF kupában állva maradt nyárasdi (Topol'níky) együttes Bratislavában szerepel a Štart ellen. Az utóbbi találkozó kezdési időpontja T7.45 óra. A két kupacsapat szombaton és vasárnap találkozik ellenfelükkel: Družstevník Topol'níky - TV Lüttzel- linden (szombat, 17.30), Iskra Partizánske - Stiinta Bacau (vasárnap, 10.30). aranyérmesei: Vadász (magyar), Cismas (román), Holidisz (görög), Sípos (magyar), Carare (román), Erdélyi (magyar), Hertes (román), Piki- lidisz (görög), Gáspár (magyar), Tóth L. (magyar). • Minszkben a 18 éven aluli jégkorong-válogatottak négyes tornáján Csehszlovákia 4:3 (1:0, 3:1, 0:2) arányú vereséget szenvedett Svédországtól Gólütők: Suk, Michalik, Jurík, ill., Helmar, Samuelsson, Forslund és Larssen. A másik mérkőzésen a házigazda szovjet együttes meglepő 5:5- ös döntetlent játszott Finnországgal. Tegnap egyhetes edzőtáborozásra utazott a Dukla Praha együttese. Szerdán és pénteken Irak válogatottjával mérkőzik Bagdadban. Lopata edző 17 játékost vitt Ázsiába, csupán a sérült Fitzel hiányzik. Környe - DAC 0:5 (0:1), góllövők: Hodúr (3), Audi és Michalec. Volán - DAC 1:3 (1:1), Seres, ill. Hodúr, Liba és Leško - előkészületi mérkőzések. Lokomotív Leipzig - Bohemians 2:2 (1:1), Stahl Riesa - Bohemians 2:1 (1:0) - barátságos találkozók. Csütörtökön Csehszlovákia 16 évesek válogatottja két mérkőzésre Bulgáriába utazik. Az elsőre pénteken, a másodikra vasárnap Várnában kerül sor. Előkészületi mérkőzések: NDK - Bulgária 5:1 (0:0), góllövők: Liebers, Zotzsche, ill. Bjakov, Mexikóban 20 000 nézője volt a találkozónak. Hajdúk Split - Wacker Innsbruck 4:1 (2:1), Katar - Dán A TÁTRAI VILÁG KUPA UTÁN ban hatodszor lett első, de győzelme az utolsó pillanatig veszélyben forgott. Az első napon nem sikerültek ugrásai, a futásban viszont behozta 42 másodperces hátrányát Pitoőákkal szemben. Külön figyelmet érdemel a feljövő fiatal nemzedék: a tavaly még juniorkorú Dušan Pitoňák, Vladimír Repka, valamint a serdülő Radek Brož, a junior Máka. Pedig az egyéni versenyben nem indult a Lake Placid-i junior VB három résztvevője, František Repka, Michal Pustéjovský és Jozef Kovaŕík. Repka és Pustéjovský (az előbbi az összetettben, az utóbbi az ugrásban) a csapatversenyben jelezte, hogy a felnőttek kategóriájában is lenne beleszólásuk a helyezésekbe. (č) liga-válogatott 1:1 (1:1), Slávia Praha - VChZ Pardubice 2:1 (0:1), góllövők: Kouŕil, K. Jarolím, ill. Panchártek, Dél-Korea - Hongkong 2:0 (1:0). Az Európai Labdarúgó Szövetség versenybizottságának bejelentése szerint a Kupagyőztesek Európa Kupája idei döntőjét május 2-án Lyonban rendezik meg. Uruguay - Egyesült Államok 1:1 (0:1), Deportivo Cali - Paraguay 2:0 (1:0) - a Miamiban folyó nemzetközi tornán. Ma először lép jégre a bajnoki címért játszó nyolc csapat az I. jégkorong-ligában: Košice - Sparta, Litvinov - Plzeň, Jihlava - Gottwaldov, Pardubice - Trenčín. A kiesés ellen küzdő négy együttes már a második fordulót játssza: Slovan - Brno, Kladno - Č. Budéjovice (Vojtíšek-felv.) Kedvelik a támadófutballt A múlt hét szerdája óta Mexikóban tartózkodik a szovjet labdarúgó-válogatott. Edvard Malofejev szövetségi kapitány Mexikóvárosban nyilatkozott az EFE spanyol hírügynökség munkatársának.- Játékosaim kedvelik a támadófutballt. Az utóbbi években tudatosan olyan stílust igyekeztem kialakítani, amely az európai erölabdarúgás és a szellemes dél-amerikai játék elegye- mondta Malofejev. A január 15-én Las Palmasban Spanyolországtól elszenvedett 2:0-ás vereségről a szövetségi kapitány elmondta: együttese korántsem volt formája csúcsán. Az eredmény nem törte le a szakvezetőt, hiszen minden összecsapás fontos tapasztalatokkal szolgál- ilyen vagy olyan előjellel - a világbajnokság előtt. A csoport esélyeiről Így nyilatkozott:- Franciaország és Magyarország hasonló erőt képvisel. Mindkét gárda a legjobbak közé tartozik. Kettejük összecsapása a VB egyik látványosságának Ígérkezik. Nem szabad azonban megfeledkeznünk Kanadáról sem. Bár nem ismerem játékát, stílusát, döntőbe jutásának puszta ténye mutatja, hogy az együttes tud futballozni. Brazília halasztást kér A Brazil Labdarúgó Szövetség nem mondja le a válogatott tervbe vett európai mérkőzéseit, de reméli, hogy az NSZK-ban helyt adnak időponthalasz- tási kérelmének. A hírt, amely a nyugatnémet labdarúgó-válogatott mellett Magyarországot is érinti, a Marca című madridi sportnapilap közölte. A spanyol érdeklődés érthető, hiszen az ibériaiak éppen Brazília ellen kezdenek a Mundiálon. Emlékezetes, hogy a Brazil LabdaKiegyensúlyozottabb lett az élmezőny Az elmúlt hét végén a Magas- Tátrában rendezték meg az alpesi sí Világ Kupa női műlesikló- és óriásműlesikló-számát. A versenyről a külföldi részvevők is igen kedvezően nyilatkoztak. Serge Lang, a VK megalapítója a következőket mondta: ,,A rendezők gondosan készítették eló a pályát, az időjárás is kedvezett, meglepően nagy számú nézősereg gyűlt egybe, drámaian alakult a verseny, tehát minden megvolt, ami ezt a sportot érdekessé, vonzóvá teszi. Máskor is szívesen jövünk a Tátrába." Mindkét számban, a mű- és az óriásmúlesiklásban is olyan versenyző állt a dobogó legmagasabb fokán, aki eddig sohasem. Ez a tény arra enged következtetni, hogy a világ női alpesi sísportjában nincs hiány tehetségekben. Figyelemre méltó a 17 éves ljubljanai Mateja Szvet győzelme, aki az utóbbi időben sokat hallatott magáról. A legutóbbi sikerek alapján Olga Charvátová a hazai közönség előtt is bizonyítani készült, de ez csak óhaj maradt... Az óriásműlesiklásban már az első futamban búcsúzott, így a nézők nem sokat láthattak tudásából. Másnap ezt is bemutatta, az első futam után csaknem egy másodperces előnnyel állt az élen. Sajnos, a túlságos akarás ezúttal is megbosszulta magát, a második futamban nem érte el a célt. Végezetül elmondhatjuk, hogy a csehszlovák versenyzők újból nem tudták kihasználni a hazai környezet előnyét, nem szereztek VK-pon- tot. Charvátová mögött nagy űr tátong. A tátrai rendezvény azt igazolta, hogy a többiek nem tudnak felzárkózni. A férfiak a franciaországi Morzine-ban álltak rajthoz, s ezzel a szuper-óriásmúlesiklással - hasonlóan mint a nők tátrai versenyével - befejeződött a Világ Kupa-idény második része. Már most elmondhatjuk, hogy az eddigi rendezvények sorában a leg- problematikusabbként kerül be a krónikába. Rengeteg volt az improvizáció, a változás, a halasztás, az elmaradt verseny, ami természetesen nem örvendeztette meg a sízóket. A VK-résztvevók most visszatérnek hazájukba, mivel február 22-ig az országos bajnokságok folynak. Rövid pihenő után Svédországban folytatódik a VK. A férfiak mezőnyében a legnagyobb meglepetésről a ju- goszlávok gondoskodtak. Tone Vogrinec edző szakképzett, tapasztalt munkatársakkal vette magát körül, s a jobb edzésmunka érthetően megmutatkozik az eredményekben. Rok Petrovics, Bóján Krizsaj, a nőknél Mateja Szvet sikerei nem véletlenek. Általában az idei VK-szereplés alapján elmondhatjuk: kiegyensúlyozottabbá vált a világ élmezőnye. A férfiaknál az első tíz helyen az összetettben hét ország sízői osztoznak: három osztrák, két svájci, egy-egy luxemburgi, NSZK-beli, svéd, jugoszláv és olasz. Az élen a luxemburgi Girardelli áll 212 ponttal, a második helyen a svájci Müller követi öt 186, a harmadikon az NSZK- beli Wasmeier 169 ponttal. A nőknél az első öt helyet svájci sízók foglalják el. A továbbiakban két NSZK-beli, egy-egy osztrák, jugoszláv és csehszlovák résztvevő osztozik. A mezőnyt Walliser vezeti 218 ponttal a tavalyi győztes Erika Hess (210), valamint Schneider (170) előtt. Olga Charvátová 112 ponttal a tizedik. (č) rúgó Szövetség időközben megváltozott vezetősége március 13-ára - frankfurti - és március 16-ára budapesti helyszínen válogatott labdarúgó-mérkőzés lebonyolításában állapodott meg. Octavio Pinto Guimaraes, a brazil szövetség elnöke most közölte: ,,Telexen kértem a nyugatnémet szövetségtői a találkozó március 30-ára halasztását“. Az új vezetés, valamint Tele Santana szövetségi kapitány úgy véli, hogy a még összeszokatlan brazil labdarúgó-válogatottnak kevés az ideje a tervezett találkozók előtti felkészüléshez. Joao Saldana a brazil sajtó hasábjain megállapította: felelőtlenség volt a szövetség korábbi vezetői részéről a válogatott találkozók iekötése. Szerinte a rosszul előkészített európai túra nyomán a lélektani csalódás kö- vetkezetében csökkenhetnek a brazilok világbajnoki esélyei. Brazil labdarúgókörökben kifejezetten tartanak a frankfurti és a budapesti mérkőzéstől, ahol nem kizárt a háromszoros világbajnok veresége. A brazil válogatott keret névsorát február 17-én hirdetik ki. Annyi bizonyos, hogy a csapat gerincét az 1982-es válogatott tagjai adják: Zico, Falcao, Socrates, Junior, Cerezo és Edinho. Ott lesznek a csapatban az új hullám képviselői, Muller és Silas is. Sazka-szelvény A Sazka 6. játékhetének telitalálatos szelvénye: 1. Slávia - Karviná 9:3 1 2. Ingstav - Olomouc 3:1 1 3. Opava - Vítkovice 4:3 1 4. Popraj - Nitra 8:3 1 5. B. Bystrica - Dubnica 3:3 0 6. Sheffield - Leivester panel 1 7. Aston Villa - West Ham panel 1 8. Ipswich - Arsenal panel 0 9. Liverpool - Manchester U. 1:1 0 10. Manchester C. - Queen's Park 2:0 1 11. Nottingham - Newcastle 1:2 2 12. Southampton - Luton 1:2 2 13. Watford - Everton panel 1 (CSTK)