Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-11 / 35. szám, kedd

Levelezőink írják Pedagógusok, diákok vállalása A Karvai (Kravany nad Duna­jom) Középfokú Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola peda­gógusai, nevelői és diákjai a CSKP közelgő XVII. kongresz- szusa, valamint pártunk megalapí­tásának 65. évfordulója tiszteleté­re értékes szocialista felajánlást fogadtak el. Vállalásaik egy része a politikai-nevelő munka és az oktatói munka tökéletesítésére irányul, de jelentős része anyagi­akban is értékelhető. Többek között vállalták, hogy a tangazdaságukon az év folya­mán 1,5 tonna zöldséget, 3 tonna gyümölcsöt és 4 tonna szőlőt ter­melnek terven felül közel 35 ezer korona értékben. Az ésszerű táp­lálkozás érdekében az iskolai konyha számára többfajta kevés­bé ismert és hagyományos zöld­ségfélét, valamint fűszerzöldséget termelnek majd 27 500 korona ér­tékben. A takarékossági intézke­dések során 1200 kilowatt villa­mos energiát, 450 liter üzemanya­got, 7,5 tonna tüzelőanyagot és jelentős mennyiségű - 7470 koro­na értékű - alkatrészt takarítanak meg. Vállalásuk további része társa­dalmi munkára irányul. A mező- gazdasági csúcsmunkák idején és a tornaterem építésénél vala­mennyien 8-8 óra ledolgozását vállalták; ennek értéke tizenkét­ezer korona. Kolozsi Ernő Fejlődő központi község Nem hiányzik a lakosság aktivitása Šoporňában, a Galántaí (Galanta) já­rás egyik központi községében. Erről tanúskodnak a Nemzeti Front választá­si programjának teljesítése során elért eredmények. Az elmúlt három év alatt a községben elkészült a vízvezeték- hálózat további két szakasza, csaknem négymillió korona és a kibővített gáz­vezeték több mint egymillió korona be­ruházással, valamint felépült az új szolgáltatások háza kétmillió korona ráfordítással. Jelenleg a nyugdíjasok klubja épül. Az elmúlt választási idő­szakban a lakosság Z-akcióban 572 686 órát dolgozott társadalmi munkában. A lakosság szorgalmát bi­zonyítja, hogy a nemzeti bizottságok versenyében a község rendszeresen a legjobbak között van, s 1984-ben kormánykitüntetésben részesült. Oláh Gyula A prešovi kertészet üvegházainak dolgozói már január második felében megkezdték a vitamindús primőr áru szedését. Az elmúlt hónapban 2 ezer csomag retket, 5 ezer csomag csemege zöldhagy­mát és 3500 fejes salátát szállítottak az üzlethálózatba. A felvételen az asszonyok retket szednek. Štefan Bartko felvétele Fiatalok a kongresszus tiszteletére Az érsekújvári (Nové Zámky) Elektrosvit vállalat dolgozóinak a járási pártkonferencia tiszteleté­re tett szocialista kötelezettségvál­lalása - amely az anyag- és ener­giatakarékosságra, valamint a fel­találó és újítómozgalom terén a dolgozók kezdeményezésére irányul - több mint hatmillió koro­na értékű. Az üzem fiataljai az elmúlt évi vállalásaikat hiánytalanul teljesí­tették, sőt túlteljesítették. Segítet­tek a termelésben, a környezet­szépítésben és a mezőgazdaság­ban. összesen 24 ezer órát dol­goztak társadalmi munkában. So­raikba negyvenkét fiatalt vettek fel. A szolidaritási alapra tizenkétezer koronát küldtek. Az ifjúsági kollektívák kezde­ményezése megmutatkozott a já­rási pártkonferenciát megelőző időszakban is. A Michal Halienka mérnök vezette ifjúsági kollektíva felhívással fordult a járás SZISZ- tagjaihoz, hogy a járási konferen­cia tiszteletére egy rendkívüli mű­szakot dolgozzanak le. Felhívásuk visszhangra talált. A járás fiataljai- köztük az Elektrosvitból ötvenen- munkahelyükön kilencmillió- a vállalat fiataljai több mint há­romszázezer - korona értékű árut termeltek. Hárommilliárd korona forgalom Háromszázan vettek rész Léván (Levice) azon az összejövetelen, melyen a Jednota fogyasztási szövetkezet megalakulásának 35. évfordulóját ünnepelték. A járás legnagyobb kereskedelmi egysé­gének 37 ezer tagja van. Milan Michlo, a fogyasztási szövetkezet elnöke elmondta, hogy az elmúlt ötéves tervidőszakban 32 különfé­le létesítmény átadásával bővítet­ték a lakosságnak nyújtott szolgál­tatásokat és kiskereskedelmi for­galmuk hárommilliárd koronát tett ki. Jelenleg nyolcvankét kollektíva versenyez a szocialista munkabri­gád cím elnyeréséért, egy kollektí­va tagjai az arany-, tíz az ezüst- és negyvenkettő a bronzjelvény viselői. A legjobb dolgozók mun­káját állami, ágazati és vállalati kitüntetésekkel méltányolták. Ber­nárd Slobodník, a járási pártbi­zottság vezető titkára is nagyra értékelte a szövetkezet áldozatos munkáját és átadta a járási pártbi­zottság elismerő oklevelét. Több mint százan részesültek kitünte­tésben, két kollektíva elnyerte a szocialista munkabrigád címet, háromnak pedig a tagjai ezüst- és aranyjelvényeket vehettek át. A fogyasztási szövetkezet több mint ezerhétszáz dolgozója érté­kes szocialista kötelezettségválla­lást tett a CSKP közelgő XVII. kongresszusa tiszteletére, ami mindenekelőtt a szolgáltatások színvonalának emelésére irányul. A felvételen Milan Michlo el­nök, a kiváló dolgozóknak kitünte­téseket nyújt át. , ___ Ábel Gabor Nor bert Považský felvétele A XVII. pártkongresszus tiszte­letére az üzem ifjúsági szervezete részéről újabb szocialista kötele­zettségvállalás született, miszerint a fiatalok 12 ezer órát dolgoznak társadalmi munkában, segítenek a termelésben, az üzem környeze­tének szépítésénél és a mezőgaz­dasági munkáknál. Vállalták to­vábbá, hogy 10 tonna papírt és 60 tonna ócskavasat gyűjtenek. Hat­van újítási javaslatot nyújtanak be és kétezer koronát küldenek a szolidaritási alapra. Balla Mária Ésszerűbb lakásgazdálkodást A Kassa (Košice) - vidéki járás­ban a 7. ötéves tervidőszakban 2912 lakás épült, ebből 2224 csa­ládi ház öt-hat szobával. A járás­ban a lakások növekedése nincs arányban a lakosság számának növekedésével, mely az értékelt időszakban csupán 270-nel emel­kedett. Ez viszont a lakáskultúra színvonalának lényeges emelke­dését jelenti. A járásban a lakások 36,5 százaléka első kategóriába tartozik, egy személyre 13,9 négy­zetméter lakóterület jut, ami jobb a kelet-szlovákiai átlagnál. Sajnos a járásban 289 elhanya­golt állapotban lévő ház van amelyben idős, magányos nyugdí­jasok laknak, vagy olyanok akik a karbantartással nem törődnek. További 169 családi ház üresen áll, tulajdonosai elköltöztek, vagy meghaltak. A városban lakók hét­végi üdülésre 391 családi házat használnak. Ezeknek a házaknak - összesen 849-ről van szó - az eladása, tatarozása és korszerű­sítése kevesebbe kerülne, mint az új lakások építése, s nem rontaná a községek arculatát sem, s nem utolsósorban megoldanák a sok égető lakáskérdést. Iván Sándor Termékeik keresettek A Rimaszombati (Rimavská So­bota) Járási Ipari Vállalat dolgozói a 7. ötéves tervidőszak feladatait minden mutatóban maradéktala­nul teljesítették. Háromszázötven­millió korona bevételt értek el. A lakosságnak nyújtott szolgálta­tások értéke meghaladta az 55 millió koronát, a hazai piacon érté­kesített áruk értéke pedig a 70 milliót. Az 1985-ben elért eredmény az 1980-as évhez viszonyítva 95,5 százalékos növekedést mutat. Ja­vult a vállalat áruinak piaci keres­lete. Termékeik csaknem minden évben előkelő helyezéseket érnek el a fogyasztási cikkek brnói vásá­rán. A Sori szobabútor az elmúlt évben rendkívüli elismerésben ré­szesült, megkapta A helyi gazdál­kodási üzem legjobb terméke dí­jat. Jó nevet szereztek a vállalat­nak a Rimaterm kiskazánok, mely­ből tavaly hétmillió korona érték­ben értékesítettek. Torpis József Az Efsz-ből való kilépés Zs. M.: Az egységes földmű­ves-szövetkezetekről szóló, 122/1975. sz. törvény 21. §-a, valamint a mintaalapszabályzat 16. cikkelye értelmében, ha az efsz-tag nem tud hivatkozni olyan indokra, amelynek alapján rövi- debb határidővel léphet ki a szö­vetkezetből, akkor a kilépését - írásban - legkésőbb június 30-ig jelentheti be azzal, hogy a tagsági viszonya ebben az esetben a nap­tári év végével (azaz december 31-ével) szűnik meg. Az említett törvény 22. §-ának 1. bekezdése sorolja fel a rövi- debb határidőre jogosító kilépési indokokat: ha a tag az orvosi véle­ményező bizottság véleménye, vagy az egészségügyi szerv dön­tése alapján tartósan képtelen az efsz-ben ellátni eddigi munkáját, vagy más megfelelő munkát; ha pályázat alapján más szervezet veszi fel, ha a tudományos ašpi­rantúra elnyerése végett folytatja tanulmányait, vagy ha nappali ta­gozaton főiskolára esetleg közép­iskolára veszik fel (tehát a foglal­kozás melletti levelező vagy esti tagozat nem ilyen indok); ha a ta­got köz- vagy társadalmi tisztség­gel bízták meg és ennek ideje alatt nem tudja a tagsági kötelezettsé­geit az efsz-ben teljesíteni; ha a tag férjét, illetve a kiskorú szö­vetkezeti tag szüleit követi azok új lakóhelyére. Az említett lehetőségeken kívül az olvasónk csak a szövetkezettel kötött írásbeli megegyezéssel szüntetheti meg szövetkezeti tag­ságát. Építkezés J. Zs.: Az 1/1982. sz. rendelet értelmében, ha elkötelezi magát arra, hogy az efsz-ben legalább tíz évig fog dolgozni, ön is igényelheti a 25, esetleg 35 ezer korona összegű állami építkezési hozzá­járulást (űrlapot a takarékpénztár­ban kérhet). Feltételezhető, hogy az említett rendelet értelmében a szövetkezet hajlandó lesz az előírt részköltsé­gek megtérítése ellenében jutá­nyos áron segíteni, főként fuvarral, esetleg kavics és homok eladásá­val is. Az építési engedélyt ajánljuk kérje a saját nevére, s az építke­zést is a saját nevében folytassa. A kiskorúak nem jönnek számítás­ba mint építkezők. Ha a ház ké­szen lesz, annak egy részét ter­mészetesen a gyermekeiknek ajándékozhatják. Különbözeti járadék M. S.: Olvasónkat az 1976-ban elszenvedett súlyos üzemi balese­te következtében teljesen rokkant­nak ismerték el, s a bíróság megí­télte a számára az üzemi baleset előtti tiszta átlagkereset és a meg­állapított rokkantsági nyugdíj közti különbözetet (amelyet jelenleg az egykori munkáltatója helyett az ál­lami biztosító folyósít). Olvasónk kérdi, hogy befolyásolja-e ezt a különbözeti járadékot, illetve a folyósítását az a körülmény, hogy a nyugdíját 1985. január 1- től kérvényezés nélkül felemelték havi 1600 koronára. Olvasónk teljes rokkantsági nyugdíját 1985. január elsejétől nyilván a társadalombiztosítási törvényt módosító 1984. évi 108. sz. törvény III. cikkelyének 4. be­kezdése alapján emelték, mivel olvasónk és az általa eltartott négy gyermek megélhetésének egyet­len forrása az említett rokkantsági nyugdíj. Az idézett rendelkezés értelmében, ha a rokkant további családtagról is gondoskodik, nyugdíját 1600 koronára kell fele­melni. Ajánljuk, hogy az olvasónk az ügyre vonatkozó irataival, a maga­sabb rokkantsági nyugdíjat megál­lapító határozattal és a különböze­ti járadékát megállapító bírósági ítélettel keresse fel az ügyvédjét, aki őt ebben a perben képviselte (esetleg más, az ilyen ügyekben jártas ügyvédet). Az ügyvéd tájé­koztatni tudja majd, hogy milyen mértékben befolyásolja a rokkant­sági nyugdíj emelése a különbö­zeti járadékot. Az adott esetben ugyanis az eredeti tiszta átlagke­resetfelemelt (valorizált) összegé­ből kell majd kiindulni. Egyébként az állami biztosító lenne köteles a volt munkáltató helyett figyelemmel kísérni, hogy nem változott-e a rokkantsági nyugdíj összege, s ha igen, akkor a volt munkáltató vagy az ő képvi­seletében az állami biztosító egyezséggel vagy bírósági eljá­rásban igényelheti a különbözeti járadék csökkentését vagy meg­szüntetését. A jóhiszeműen átvett járadék visszatérítését azonban sem az egykori munkáltató, sem a biztosító nem követelhetné. Az említett valorizáción kívül fi­gyelembe kell venni azt is, hogy a nyugdíj emelése magába foglalt olyan emelést (juttatást) is, ame­lyet a munkáltató a törvény szó szerinti rendelkezése értelmében nem számíthat be a különbözeti járadékba. Kétségtelen egyébként, hogy az említett magasabb összegű rokkantsági nyugdíjhoz folyósított magatahetetlenségi pótlékot nem lehet beszámítani a különbözeti járadékba, illetve ezen a címen nem lehet csökkenteni a különbö­zeti járadék összegét, vagy meg­szüntetni folyósítását. Rendszertelen nyugdíjátutalás M. Gy.: Édesanyjának az egyik franciaországi nyugdíjbiztosító utalja át az özvegyi nyugdíját, amelyet az elhunyt férje után él­vez, aki hosszú ideig dolgozott Franciaországban. Az özvegyi nyugdíjat rendszertelenül utalják át (Tuzex bonokban). Ajánljuk, hogy a szükséges azonosítási adatok alapján forduljanak a kö­vetkező hivatalhoz: Medzinárodní odúčtovňa spojov, Praha. A 70. életévét betöltött szemé­lyek, valamint azok a teljesen rok­kantak, akiknek ún. ZŤP-igazolvá- nyuk van, Bratislavában ingyene­sen vehetik igénybe a tömegköz­lekedési vállalat rendszeres jára­tait. A többi nyugdíjas, ha a jára­déka nem haladja meg a havi 950 koronát, kedvezményes bérletet válthat. A tanítók helyettesítési díja S. I.: A korábbi rendelkezések értelmében a tanítóknak a fizetési rendelet XIII. cikkelyének 5. bek. értelmében a helyettesítési díj már az első naptól járt abban az eset­ben, ha a helyettesítés szüksé­gessége már legalább három nap­pal ismertté vált és a helyettesítés legalább nyolc napig tartott. A fent említett korlátozás nem vonatkozott azokra az esetekre, ha olyan tanítót kellett helyettesí­teni, akinek szabad-napja volt (ta­nulmányi indokok alapján). Min­den más esetben az első napi helyettesítésért térítésre nem ke­letkezett igény. Nincs igénye más juttatásra M. K.: Olvasónk az efsz-tag férje után 600 korona összegű özvegyi nyugdíjat élvez. E?t a nyugdíját - mivel az özvegyi nyugdíj megélhetésének egyetlen forrása - fokozatosan kiegészítet­ték (legutóbb a 108/1984. sz. tör­vény alapján havi 350 koronával, 1985. január elsejei hatállyal). Ol­vasónk időközben elérte az öreg­ségi nyugdíj korhatárát. Most azt kérdi, hogy az említett felemelt összegű özvegyi nyugdíjon kívül vagy helyett van-e saját jogon igé­nye öregségi nyugdíjra, ha koráb­ban munkaviszonyban nem volt, s az efsz-ben sem dolgozott a háztartásról való gondoskodás, illetve betegeskedése miatt. Mivel olvasónk saját munkavi­szonya, illetve a szövetkezetben végzett tevékenység alapján nem szerezhetett jogigényt öregségi nyugdíjra, továbbra is csak az em­lített felemelt összegű özvegyi nyugdíjat folyósítják számá­ra. Dr. F. J. ÚJ SZÓ 6 1986. II. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents