Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-27 / 49. szám, csütörtök

AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA

ÚJ SZÚ

13

1986.11.27.

(Folytatás a 12. oldalról) lyozzák a tudomány fejlődését. A valóságot nem a kinyilatkoztatásokban és az előírásokban tárják fel, hanem a tudományos vitákban, s a gyakorlati tettekben ellenőrzik azt. A Központi Bizottság a társadalomkutatás fejlesztésének olyan útja mellett foglal állást, amely fajsúlyos elméleti és gyakorlati eredményeket hoz.

A pártunk által az élet valamennyi területén kívánatosnak tartott légkör különösen a társadalom-tudományok számára gyümölcsöző. Reméljük, hogy ezt a légkört tevékenyen kihasználják majd közgazdászaink és filozófusaink, jogászaink és szociológusaink, történészeink és irodalmáraink azért, hogy bátran, kezdeményező módon vessék fel az új problémákat, s alkotó, elméleti módon dolgozzák fel azokat.

Az eszmék azonban, legyenek azok bármennyire is vonzóak, még nem alkotnak automatikusan egységes és aktív világnézetet, ha nem kapcsolódnak össze a tömegek társadalmi-politikai tapasztalataival. A haladó eszmék és az új társadalom építése gyakorlatának kapcsolata a szocialista ideológiából meríti gyakorlatát és hatékonyságát.

A párt ideológiai tevékenységének fő irányait meghatározta az SZKP új szövegezésű programja. Ezeket megvitatták az SZKP Központi Bizottságának teljes ülésein, valamint az 1984 decemberében megtartott országos tudományos-gyakorlati konferencián. Csak néhány fő irányról szeretnék szólni.

Mindenki értse meg a mostani időpont jelentőségét, azt, hogy ez az időszak fordulópontot jelent - ez a leglényegesebb dolog, amire ma összpontosítani kell a párt erejének egészét. Minden egyes tervünk függőben fog maradni, ha az emberek közömbösek lesznek irántuk, ha nem tudjuk felkelteni a tömegek társadalmi- és munkaaktivitását, energiáikat és kezdeményező készségüket. Uj feladatok felé a társadalmat, a nép, a dolgozók alkotó ereje e feladatok megoldására - ez az ország társadalmi és gazdasági fejlődése meggyorsításának elsődleges feltétele.

Vitathatatlan tény, hogy az okos és igaz szó nagy befolyásoló erő. Jellentósége százszorosára nő, ha politikai, gazdasági és szociális lépésekkel kapcsolódik egybe. Csak így lehet túllépni az oktatgatáson, s élettel megtölteni a felhívásokat és jelszavakat.

Elértékteleníti az ideiológiai munkát, ha a szavak elszakadnak a valós alapoktól. Akárhány előadást is tartsunk, az érzékenységről, ítéljük el az érzéketlenséget és a bürokratizmust, ez semmivé foszlik, ha az ember durvasággal találkozik az intézményekben, az utcákon, az üzletekben. Bármennyit is beszéljünk a magatartási kultúráról, falrahányt borsónak bizonyul, ha nem erősítjük ezt meg a termelés, az együttélés, az emberi viszonyok magas fokú kultúráltságáért vívott gyakorlati küzdelemmel. Akárcsak cikket is írjunk, a társadalmi igazságosságról, rendről és fegyelemről, eredménytelen marad, ha nem kíséri a dolgozó kollektívák aktív tevékenysége, a törvények következetes alkalmazása.

Az embereknek állandóan látniuk, érezniük kell ideológiánk igazságát, politikánk elvszerűségét a munkát és a javak elosztását úgy kell megszervezni, olyan aprólékosan kell betartani a szocialista együttélés törvényeit és elveit, hogy minden szovjet ember szilárdan higgyen eszményeinkben és értékeinkben. A lakás, az élelmiszerellátás, a közszükségleti cikkek minősége, az egészségügyi ellátás színvonala a legközvetlenebb módon hat az emberek tudatára és hangulatára. Ilyen alapon kell megközelítenünk a párt-, tanácsi és társadalmi szervezetek nevelő tevékenységével kapcsolatos kérdéseket.

A társadalmi és gazdasági fejlesztés meggyorsításáért vívott küzdelemben rendkívül kedvező társadalmi körülmények alakulnak ki az ideológiai munka hatékonyságának növeléséhez. Nem szabad azonban arra számítani, hogy mindezzel egyszerűsödni fog az eszmei-politikai, a munkára történő és az erkölcsi nevelés. Állandóan szem előtt kell tartani, hogy bármilyen kedvező is legyen a jelenlegi helyzet, megvannak a maga ellentmondásai és nehézségei. Semmiféle könnyelműséget a helyzetelemzésben nem szabad megengedni.

A társadalmi tudat fejlesztése mindig bonyolult folyamat, de a jelenlegi szakasz sajátossága különösen jelentőssé tett néhány megoldandó problémát. Először is, a gyorsítás feladatainak mérete meghatározza a társadalmi légkört, annak jellemvonásait és sajátosságait. Még nem mindenki bizonyult késznek arra, hogy megértse és felfogja mindazt, ami történik. Másodszor,- és ezt nagyon fontos hangsúlyozni - a társadalmi-gazdasági fejlődés lelassulása

a gazdaságirányításban és az ideológiai munkában elkövetett súlyos hiányosságok következménye.

Nem mondhatjuk, hogy keveset, vagy helytelenül beszéltünk erről. A gyakorlatban azonban a céltudatos nevelő munkát nem ritkán kiagyalt, s a propagandát az élettől eltávolító kampányok váltották fel, ami negatívan hatott a társadalmi légkörre. Nem ritkán figyelmen kívül hagytuk az alapvető ellentmondások élességét, hiányzott a gazdaságban, a szociális téren, de az élet más szféráiban is kialakult tényleges helyzet reális értékelése. A múlt hibáinak felhalmozódása nem múlik el nyomtalanul. Megnyilvánul az az emberek tudatában, tevékenységében és magatartásában. Az életstílust nem lehet egycsapásra megváltoztatni, és még sokkal bonyolultabb leküzdeni a tehetetlenséget a gondolkodásban. Energikus erőfeszítésekre van itt szükség.

A politika akkor hozza meg a szükséges eredményeket, ha az osztályok, társadalmi csoportok és egyének érdekeinek pontos számbavételén alapul. Ha ez igaz a társadalom irányítása szemszögéből, úgy még igazabb ideológiai, nevelési szempontból. A társadalom konkrét emberekből, azok konkrét érdekeiből, örömeiből és drámáiból áll, ahol mindenkinek megvannak saját elképzelései az életről, annak valós és álértékeiről.

Ezzel összefüggésben szeretnék szólni az egyéni munkáról, mint a nevelés legfontosabb területéről. Nem mondhatjuk, hogy nem fordítunk erre figyelmet, de az ideológiai, szférában is komoly akadályokat jelent a megszokott „volumenszemlélet“. A számadatok itt valóban lát-* ványosak. Tíz és százezer propagandista, agitátor, politikai tájékoztatással foglalkozó, tanulókörök és szemináriumok, az újságok és folyóiratok milliós példányszámai, milliós hallgatóság az előadásokon. Mindez nagyon jó dolog. De vajon nem vész-e el a valóságos ember a számok ilyen tengerében és sodrában? Nem takarja-e el előlünk az ideológiai statisztika egyik oldalról a nagy társadalmi megbecsülésre rászolgált önfeláldozó dolgozókat, a másik oldalról pedig a szocialistaellenes erkölcs hordozóit? Ezért olyan fontos a maximális konkrétság a nevelés ügyében.

Lényegében sajátossága az ideológiai munkának az is, hogy a szocialista és burzsoá ideológia éles szembenállásának körülményei között folyik. A burzsoá ideológia - a tőke és monopóliumok profitjának szolgálója, a kalandorság és a társadalmi revans, a jövő nélküli társadalom ideológiája. Ennek az ideológiának a törekvései nyilvánvalóak: a kapitalizmus megszépítése bármilyen eszközzel, leplezni a kapitalizmus természetből fakadó embertelenséget és igazságtalanságot, a kapitalista életforma és kultúra szabványainak rákénysze- rítése másokra; a szocializmus befeketítése minden módon, a demokrácia, szabadság, egyenlőség és társadalmi haladás értékeinek elferdítése.

Az imperializmus által kibontakoztatott „lélektani hadviselést“ nem lehet másként minősíteni, mint az agresszió, az imperialista tájékoztatás sajátos formájaként, amely sérti a népek szuverenitását, történelmét és kultúráját. Ez egyben a háborúra történő nyílt politikai-lélektani felkészítést is jelenti, aminek semmi köze a nézetek tényleges ütköztetéséhez, sem az eszmék szabad cseréjéhez, amiről oly sokat beszélnek Nyugaton. Másképp nem is lehet minősíteni azt, amikor az embereket arra tanítják, hogy a célgömb irányzékán keresztül szemléljék az imperializmus számára nem kívánatos társadalmakat.

Természetesen nem szabad túlbecsülni a burzsoá propaganda befolyását. A szovjet emberek jól ismerik a különböző jósok és jóslások valódi értékét, s jól eligazodnak az uralkodó monopolista erők felforgató tevékenységének valódi céljaiban. Nincs jogunk azonban megfeledkezni arról, hogy a „lélektani hadviselés“ harc az emberek értelméért, világnézetükért, alapvető társadalmi és szellemi beállítottságukért. Tapasztalt osztályellenséggel van dolgunk, amelynek sokoldalú politikai tapasztalatait évszázados mércével kell mérni. Ez az ellenség a tömegpropaganda gigantikus méretű gépezetét alkotta meg, és korszerű technikai eszközökkel, a szocializmus iskolázott ellenségeinek hatalmas apparátusával rendelkezik.

A burzsoá propagandisták ravaszságával és elvtelenségével szembe kell állítani ideológiai munkásaink magas szakmai tudását, a szocialista társadalom erkölcsét, kultúráját, az információ nyitottságát, propagandánk bátor és alkotó jellegét. Offen- zívnek kell lenni abban is, ami a szocializmus reális eredményeiről a szocialista életmódról szóló igaz információk elterjesztését illeti.

Felépítettük az elnyomástól és kizsákmányolástól mentes világot, a társadalmi összeforrottság és magabiztosság közösségét hoztuk létre. Mi, hű hazafiak, a jövőben is minden erőnkkel azon leszünk, hogy megvédjük hazánkat, megsokszorozzuk szülőföldünk gazdagságát, erősítsük gazdasági potenciálját és erkölcsi erejét. A szovjet hazafiasság a társadalmi rendszer, humanista ideológiánk mélyéből ered. Igazi hazafiasság tevékeny állampolgári részvétellel. A szocializmus a magasztos erkölcsök társadalma. Nem lehet senki az eszmék embere, ha nem becsületes, lelkiismeretes, tisztességes és igényes maga iránt. Nevelésünk annál gyümölcsözőbb lesz, minél inkább megszilárdulnak az új társadalom ideáljai, elvei és értékei. Az élet tisztaságáért folytatott küzdelem a leghatékonyabb eszköz arra, hogy magasabb színvonalra emeljük az ideológiai- nevelő munkát, annak szociális hatását, megkíméljük azt a káros jelenségek kialakulásától.

Egyszóval, elvtársak, bármelyik területét vegyük is az ideológiai munkának, mindenütt az életből kell kiindulni. A pangás egyszerűen tűrhetetlen az olyan élénk, dinamikus, sokrétű ügyben, mint az információ, a propaganda, a művészi alkotó munka és a művészi öntevékenység, a klubok és a színházak, a könyvtárak és a múzeumok munkája az eszmei-politikai és a munkára való nevelés, az erkölcsi és ateista nevelés valamennyi területén.

Korunkban, amely dinamizmussal és változásokkal telített, lényegesen megnő a tömegtájékoztatási eszközök szerepe. A KB áprilisi ülése óta eltelt idő komoly próbatételt jelentett az egész pártsajtó számára. A szerkesztőségi kollektívák bátran hozzányúltak a bonyolult s a sok mindenben új kérdésekhez. Az újságok és a folyóiratok lapjain, a televíziós programokban a való élet ütőere kezdett verni sikereivel és ellentmondásaival: a problémák felvetése és a hiányosságok, valamint a mulasztások tárgyszerű kritikája sokkal elemzőbbé és elkötelezetté, élesebbé vált. Nem kevés építő jellegű javaslatot tettek az időszerű gazdasági, szociális és ideológiai kérdésekben.

Most még nagyobb jelentőségre tesz szert a tömegtájékoztatási szervek hatásossága. A központi bizottság az alkotás eszközét, az egész pártnak - a kiskirálykodással és tekintélyuralommal összeegyeztethetetlen - álláspontja kifejezését látja bennünk. És mindazt, amit az elvi törekvések, az ügy érdekei diktálnak, a párt a jövőben is támogatni fogja. A tömegtájékoztatási eszközök munkája annál gyümölcsözőbb, minél több benne az elemzés, a gyorsaság és kevesebb a szenzációhajhászás, az egyedi esetek felfújása.

Televíziónk és rádiónk gyorsan fejlődik, korszerűsödik műszaki színvonala. Mint az információ, a propaganda, erkölcsi értékeink és kultúránk megerősítésének átfogó eszközei megtalálták biztos helyüket életünkben. Itt szemmel láthatóak a jóirányú változások. Változatosabbá és élethúbbé váltak a tévé- és rádióadások, észrevehető az a törekvés, hogy leküzdjék a kialakult kliséket, nagyobb mértékben vegyék figyelembe a nézők és hallgatók érdekeinek sokrétűségét.

De mondhatjuk-e azt, hogy információs és propagandaeszközeink teljes mértékben kihasználják lehetőségeinket? Egyelőre nem. Nem kevés még a szürkeség, nem küzdötték le a tehetetlenséget, nem irtották ki az új iránti érzéketlenséget. Az emberek elégedetlenek amiatt, hogy nem elég gyors az események megvilágítása, hogy felületesen mutatják be azokért a kiemelkedő dolgokért folytatott küzdelmet, amelyek a gyakorlatban valósulnak meg.

Jogos kritikákat váltott ki bizonyos irodalmi alkotások, tévéműsorok, mozifilmek alacsony színvonala. Ezekből nemcsak az eszmei és esztétikai tisztaság, hanem az elemi ízlés is hiányzik. Lényeges tökéletesítésre szorul a filmforgalmazás, a könyvkiadás és a folyóiratok munkája. A kulturális minisztériumnak, a Szovjetunió Állami Televízió- és Rádióbizottságának, Filmművészeti Állami Bizottságának, Kiadói, Nyomdászai és Könyvkereskedelmi Állami Bizottságának és a hírügynökségek vezetésének határozott következtetéseket kell levonnia a közvélemény nagyszámú kritikai észrevételéből. A hiányosságok általánosak, a felelősség viszont konkrét, és ezt folyamatosan szem előtt kell tartaniuk az ideológiai kádereknek.

A párt kulturális politikájának legfontosabb feladatát abban látja, hogy a legszélesebb távlatokat nyissa az emberi képességek kitárulásához, szellemiekben gazdaggá, sokrétűvé tegye az emberek életét. Pozitív irányú gyökeres változásokra törekedve ezen a területen lényeges dolog: úgy épüljön fel az egész kulturális nevelőmunka, hogy mind teljesebben elégítse ki az emberek kulturális igényeit, elébe menjen érdeklődésüknek.

A társadalom erkölcsi épsége, szellemi légköre - amelyben az emberek élnek- sok mindenben attól függ, milyen az irodalom és művészet helyzete. Irodalmunk, az új világ vajúdását tükrözve cselekvően részt vett kialakításában is, formálva e világ emberét: hazája hú fiát, igazi internacionalistát. Ezzel helyesen választotta meg helyét, szerepét az össznépi ügyben. De ez ugyanakkor kritérium is, amelynek alapján a nép, a párt értékeli az író, a művész munkáját, de még maga az irodalom s a szovjet művészet is a saját feladatait.

Amikor társadalmi igény merül fel az idők értelmezésére - különösen a fordulatot hozó időkben —, mindig olyan embereket állít előtérbe, akik számára ez belső kényszerré válik. Ilyen időket élünk mi most. Sem a pártnak, sem a népnek nincs szüksége a szépelgő szószaporításra és az élet apró dolgaiban való vájkálásra, a konjuktúra meglovaglására és az öncélú- ságra. A társadalom az írótól művészi felfedezéseket, életigazságokat vár, amely mindig is a valódi művészet lényegét alkották.

De az igazság nem elvont fogalom, az igazság konkrét, ott van a nép tetteiben, a társadalom fejlődésének ellentmondásaiban, a dolgos hétköznapok hősiességében és mindennapiságában, a győzelmekben és a kudarcokban, vagyis ott van magában az életben, annak minden sokszínűségében, drámaiságában és nagyságában. Csak az irodalom, az eszmei töltésű, a művészi, a népi irodalom nevel becsületes, erős lelkületű embereket, akik képesek magukra vállalni koruk terhét.

Tárdadalmunk élettevékenységének természetes alapelve a bírálat és az önbírálat. Nélkülük nincs fejlődés. Ideje, hogy az irodalmi, a művészeti kritika lerázza magáról a „jólelkűséget“ és a rangtiszteletet, amely aláássa az egészséges erkölcsöt. Nem szabad feledni, hogy a kritika társadalmi ügy, nem pedig a szerzők önérzetének és vágyainak kiszolgálása.

Művészeti intézményeink gazdag hagyományokkal rendelkeznek, szerepük jelentős a művészeti életben és az egész társadalom életében, de itt is változások szükségesek. Munkájuk eredményeit nem határozatokkal és értekezletekkel kell mérni, hanem tehetséges, eredeti, a társadalom számára szükséges könyvekkel, filmekkel, előadásokkal, képekkel és zeneművekkel, amelyek képesek arra, hogy gazdagabbá tegyék a nép szellemi életét. Ezzel kapcsolatban komoly figyelmet érdemel a közvélemény javaslata, hogy fokozni kell az igényességet a magas jutalomra javasolt művek iránt.

A szellemi, a kulturális élet irányítása nem egyszerű dolog, tapintatot igényel, megköveteli az alkotómunka természetének ismeretét, az irodalom és a művészet szeretetét, a tehetség iránti tiszteletet. Itt sok függ a párt kultúrpolitikájának hozzáértő népszerűsítésétől, átültetésétől az életbe, az értékelések helyességétől és a jóakarattól, amikor írók, zeneszerzők, képzőművészek alkotómunkájáról, kutatásáról van szó. Az ideológiai munka alkotó munka. Nem jelenti azt, hogy egyetemes eszközökkel rendelkezik az élet valamennyi esetére, viszont azt követeli, hogy állandóan kutassuk, követni tudjuk az életet. Manapság különösen fontos, hogy alaposan megértsük a mai feladatok jellegét, szilárd tudományos világnézetre, elvszerűségre, fejlett kultúrára tegyünk szert, és az élet minden egyes területén felelősségtudattal viszonyuljunk a dolgokhoz. Emelni kell a társadalom érettségének fokát, a kommunizmust kell építeni- mindez azt jelenti, hogy töretlenül emeljük a tudat érettségének szintjét, gazdagítsuk az ember szellemi világát!

A párt pozitívan értékeli ideológiai dolgozóink ismereteit, tapasztalatait és önfeláldozását. E téren kongresszusunkon a legmelegebb szavakat kell mondanunk a pártmunkások millióinak, akik becsülettel teljesítették és teljesítik a párt tevékenységének egyik legfontosabb területén rájuk bízott felelősségteljes feladatot. Az ideológiai műhelyek munkájába továbbra is aktívan be kell vonni azokat az elvtársakat, akik személyes példájukkal bizonyították meggyőződésüket, azt, hogy képesek elemzóen gondolkodni, meg tudják hallgatni az embereket, és el tudnak beszélgetni velük, mind elméletileg, mind szakmailag jól felkészültek, s képesek arra, hogy sikeresen megoldják korunk új feladatait.

(Folytatás a 14. oldalon)