Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-27 / 49. szám, csütörtök
AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA (Folytatás a 11. oldalról) pasztalaton, amelyet a leningrádiak szereztek az intenzifikálásra, a gazdaságitársadalmi tervezésre és a tudomány termelési alkalmazására vonatkozó programjuk kidolgozásában. Ukrán pártszervezetek érdeme a műszaki-tudományos komplexumok és a műszaki fejlesztési központok létrehozása, valamint az a gyümölcsöző munka, amelyet a hulladékanyagok és hulladókenergi- ák hatékony felhasználása terén végeztek. Az egységes agráripari komplexum létrehozását szolgáló intézkedéseket előzetesen Grúziában és Észtországban próbálták ki. A korszert) hozzáállás számos példáját idézhetnénk még. Az új iránti fogékonyság, a megváltozott feltételeknek megfelelő gyors átalakulás jellemzi a belorusz és a lett, a szverdlovszki, a cseljabinszki, a krasznodari, az uljanovszki ós más szervezeteket. Ugyanerről tanúskodik sok választási beszámoló taggyűlés, értekezlet, köztársasági kongresszus. Ezek kitűntek gyakorlatias kérdésfeltevésükkel, igényességükkel, a választott szervek tevékenységének értékelésében, a kommunisták érdekeltségével abban, hogy felkutassák haladásunk meggyorsításának útjait és tartalékait. Az átalakulás szükségességét azonban egyáltalán nem mindenütt ismerték fel, és nem mindenki ismerte fel. Számos olyan szervezet van még - ós ezt a választási beszámoló taggyűlések is megerősítették ahol egyelőre nem mutatnak kellő hajlandóságot komoly, önkritikus elemzésre, gyakorlati következtetések levonását, ahol ragaszkodnak a régihez, nem érzik a kor követelményeit, hajlamosak túlszervezni a dolgokat, ahol szokás a mellébeszélés, és félnek a való helyzet feltárásától. Egy lépésnyit sem jutunk előre, ha nem tanulunk meg új módon dolgozni, ha nem tudjuk legyőzni a vaskalaposság és konzervativizmus minden formáját, ha nem lesz bátorságunk józanul mérlegelni a helyzetet s olyannak látni, amilyen a valóságban. Ahhoz, hogy kivesszen a felelőtlenség, szabállyá kell tennünk: a dolgokat saját nevükön kell neveznünk, mindent őszintén kell megítélnünk. Ideje felhagyni a nem helyénvaló finomkodással ott, ahol igényességre, becsületességre, párttaghoz méltó lelkiismeretességre van szükség. Senkinek sem szabad elfelejtenie a szigorú lenini figyelmeztetést: ,,A hazug frázis, a hazug dicsekvés erkölcsi bukás, biztos záloga a politikai bukásnak“. Minden egyes pártszervezet egészséges életének legfontosabb előfeltétele a kollektivitás elvének következetes betartása. Úgy alakult azonban, hogy egyes szervezetekben a taggyűléseknek és a vezetőségnek mint testületi szerveknek a szerepe alacsony szintre csökkent, a döntések közös kidolgozását egyszemélyi rendelkezésekkel helyettesítették, ami gyakran vezetett súlyos hibákhoz. Ilyen módon tértek el a pórtélét normáitól a Kirgiz Kommunista Párt Központi Bizottságában. A köztársaság kommunista pártjának kongresszusán elvszerúen bírálták el nemcsak a volt elsó titkár tevékenységét, hanem azokót is, akik szemet hunytak az elvtelenség ós a hajbókolás előtt. Csakis a kollektív vezetés elvének szigorú tiszteletben tartása és minden téren való erősítése óvhat meg bennünket a szubjektivizmustól, teremtheti meg annak előfeltételeit, hogy átgondolt, megalapozott döntéseket hozzunk. Csakis az a vezető, aki mindezt világosan látja, számíthat joggal hosszú ideig tartó és gyümölcsöző munkára. A korábbinál élesebben vetődik fel most a bírálat és az önkritika fejlesztésének, a hivalkodás elleni harc erősítésének szükségessége. A közelmúltból tudjuk: ahol elnémul a kritika ós az önkritika, ahol a reális helyzet pártszerú elemzését a sikerekről szóló szónoklatokkal helyettesítik, ott deformálódik az egész pártmunka, a „mindent szabad“, a büntetlenség légköre alakul ki, ami a legkomolyabb következményekkel jár. A helyi és a központi pártszervezetekben nem kevés olyan pártmunkás tűnt fel, aki rosszul túri a személyét érő bírálatot, sót üldözi is azokat az embereket, akik bírálni merik ót. Közismertek a moszkvai dolgozók sikerei, ám határozottan állíthatjuk, hogy azok jóval nagyobbak lettek volna, ha a városi pártszervezetből egy ideje nem kezdett volna kiveszni az önbírálat szelleme, az elért eredményekkel való egészséges elégedetlenség, ha nem bukkant volna föl az önelégültség. Amint a városi pártórtekezle- ten rámutattak, a városi pártbizottság vezetése, túlhangsúlyozva a sikereket, kitért bonyolult problémák megoldása elől. Éppen ez szülte a lazaságot, tette lehetetlenné a komoly hiányosságok elvi megítélését. A bírálat és az önkritika hiánya által előidézett kedvezőtlen folyamatok alighanem Üzbegisztánban mutatkoztak meg a legszembetűnőbben. A köztársaság volt vezetősége, az élettől elszakadva, rendszeresen csak eredményekről számolt be, és elhallgatta a hibákat, idegesen reagált a bíráló hangokra. Lazult a fegyelem a köz- társasági pártszervezetben. Olyan személyeknek jutott megbecsülés, akik számára az elvtelenség, önmaguk jóléte és karrierje lett az egyetlen elv. Elterjedt a szolgalelkú- ség, a „magasabb beosztásúak“ féktelen magasztalása. Mindez természetesen meglátszott a köztársaság ügyein. Komolyan romlott a gazdasági és társadalmi helyzet, elterjedtek a különféle mesterkedések, sikkasztások, a megvesztegethetőség, többször is durván megsértették a szocialista törvényességet. Az SZKP KB beavatkozására volt szükség ahhoz, hogy rendbehozzák a dolgokat. A köztársaság sokoldalú segítséget kapott. Új káderek erősítették meg a párt- és állami szerveket, valamint a gazdasági tevékenység számos őrhelyét. Ezeket az intézkedéseket helyeselték, és tevékenyen támogatták az üzbóg kommunisták és egyéb dolgozók. Nyugtalanságot kelt más is. A köztársaságban nem egyszerre bukkantak fel a hibák, hanem évek hosszú során át halmozódtak, a kicsikből keletkeztek a nagyok. Üzbegisztánba többször utaztak országos főhatóságok, egyebek között a központi bizottság munkatársai, akiknek mindenképpen tapasztalniuk kellett az ott történteket. A tarthatatlan állapotokról a köztársasági dolgozók felháborodott hangon számoltak be leveleikben a Központi Bizottságnak. Ezeket a jelzéseket azonban nem kezelték méltó figyelemmel. Nem kezelték, mert nálunk egy bizonyos szinten a bírálat övezetéből egyszerűen kiiktattak egyes köztársaságokat, határterületeket, területeket és városokat. Helyi szinten ez abban nyilvánult meg, hogy kezdtek kialakulni afféle érinthetetlen járások, kolhozok, szovhozok, iparvállalatok stb. Ennek alapján az alábbi határozott következtetést kellett levonnunk: a pártban nincs és nem is lehet ellenőrzésen kívül eső, a bírálat előtt lezárt szervezet, miként nincsenek és nem is lesznek olyan vezetők, akik ne tartoznának felelősséggel a pártnak. Vonatkozik ugyanez a minisztériumokra, a főhatóságokra, minden intézményre és szervezetre. Az SZKP KB szükségesnek tartja, hogy erőteljesen növelje a minisztériumok és főhatóságok pártbizottságainak a szerepét, emelje az irányítási apparátus tevékenységének átszervezésével, az ágazatokkal kapcsolatos munka általános színvonalát. Számos minisztériumi pártbizottság jelentésének vizsgálata alapján a központi bizottság megállapította, hogy a bizottságok még nagyon félénken, nagyon óvatosan élnek ellenőrzési jogukkal, nem ők a katalizátorai az újnak, a bürokratizmussal, a jelentésgyártással és az aktatologatással szemben vívott küzdelemnek. A párté a politikai irányítás, a párt határozza meg a fejlődés fő irányát. A párt jelöli ki a társadalmi, a gazdasági és a szellemi élet fő feladatait, foglalkozik a káderek kiválasztásával és elhelyezésével, az általános ellenőrzéssel. Ami a konkrét gazdasági, társadalmi és kulturális kérdések megoldási módozatait és módszereit illeti, e téren széles választási lehetőség áll minden igazgatási szerv, munkahelyi kollektíva, gazdasági vezető előtt. Az irányítási formák és módszerek tökéletesítése révén a párt határozottan küzd a pártbizottságok, illetve az állami szervek és a társadalmi szervezetek funkcióinak egybeolvadása ellen. Ez nem egyszerű kérdés. Az életben ugyanis olykor nehéz megállapítani, hol van az a határ, amikor a pártellenőrzés, a gyakorlati feladat végrehajtásának megszervezése már kicsinyes gyámkodásba csap át, illetve állami és gazdasági szervek munkáját fedi. Természetesen minden helyzetet konkrétan kell megvizsgálni, így sok függ a vezetők politikai kulturáltságától, érettségétől. A párt igyekszik majd munkáját úgy alakítani, hogy a reá bízott feladatkörben mindenki hozzáértően, határozottan, a felelősségvállalástól való félelem nélkül cselekedjen. Ez jelenti a probléma elvszerű, lenini megoldását, s rendületlenül ennek kell bennünket vezérelnie a pártmunka minden szintjén. 2. A párttagokról kialakított kép tisztaságáért és becsületéért, az elvszerú káderpolitikáért Elvtársak! Minél következetesebben kapcsoljuk be a párt hatalmas alkotópotenciálját a szovjet társadalom fejlődésének meggyorsításába, annál érzékelhetőbbé válik a központi bizottság áprilisi ülésén megfogalmazott következtetés megalapozottsága: erősítenünk kell a káderek kezdeményezőkészségét és felelősségérzetét, lankadatlan harcot kell vívnunk a párttagokról kialakult kép tisztaságáért és becsületéért. A kommunista párt politikai és egyben erkölcsi téren is élcsapat. Az elmúlt öt évben a párttagok száma 1,6 millióval nőtt. Egyre erősebbek gyökerei a munkásosztályban, a társadalom minden rétegében. Száz új párttag közül 59 munkás, 26 a népgazdaság különféle ágazataiban dolgozik, s az újonnan felvettek négyötöde fiatal. A párt összetételének alakítása, a párt taglétszámának növelése a szervezeti szabályzat előírásai szerint történik, de a pártba való felvételt - mint minden eleven, változó dolgot - tovább kell tökéletesíteni. Egyes szervezetekben a taglétszám növelését erőltetik a minőség rovására, nem eléggé igényesek a felvételi kérelmek elbírálásában. Szüntelenül gondoskodnunk kell a párt sorainak tisztaságáról, távol kell tartanunk a párttól azokat az embereket, akik karrierizmusból vagy más önös érdekből kívánnak belépni. Tovább kell javítanunk a kommunisták eszmei nevelését, erősítenünk kell a párt- fegyelmet, a szervezeti szabályzat előírásainak feltétlen betartása iránti igényt. Maguknak a kommunistáknak kell megteremteniük a kölcsönös igényesség légkörét minden pártszervezetben, azt a légkört, amely kizárja a párt normáinak semmibe vételét, bárkiről legyen is szó. Számos olyan pártszervezet tapasztalatát kell támogatnunk és közkinccsé tennünk, amelyekben a kommunisták rendszeresen beszámolnak tevékenységükről elvtársaiknak, taggyűléseken vitatják meg és hagyják jóvá a pártjellemzéseket. Ez növeli minden egyes párttag felelősségét saját szervezete iránt. Komoly veszteségek érnek bennünket amiatt, hogy egyes kommunisták méltatlanul viselkednek, elítélendően cselekszenek. Az utóbbi időben több vezetőt mentettek fel tisztségéből, és zártak ki a pártból különböző visszaélések miatt. Néhányukat bűnvádilag is felelősségre vonták. Ilyen esetek voltak egyebek között az Alma-Atai, a csimkenti és néhány más területen, több köztársaságban, minisztériumban és főhatóságnál. Az ilyen jelenségeket rendszerint a káderkiválasztás, kádernevelés és káderellenőrzés pártelveinek megsértése szüli. Pártunk a továbbiakban is határozottan megtisztítja sorait mindazoktól, akik szégyent hoznak a kommunista névre. Szeretnék kongresszusunkon is szólni néhány szót a gyakorlatiasságról. A kimondott szó és a tett közötti bármilyen ellentmondás kárt ok»z a pártpolitika tekintélyének, ezért semmilyen formában sem tűrhető el. A kommunista párt a szavak és a tettek egységének pártja. Ezt szem előtt kell tartania minden vezetőnek, minden párttagnak. A szavak és a tettek egysége alapján mond véleményt munkánkról a szovjet nép. Az áprilisi ülés után fontos határozatok születtek, érdekes ötletek és javaslatok hangzottak el mind a központi, mind a helyi pártszervekben. Ugyanakkor, ha megvizsgáljuk, mi valósult meg mindebből, mi tükröződött tetteinkben, akkor kiderül, hogy a kétségtelen előrelépés mellett sok minden félúton elakadt a gyakorlati megvalósítás során. Semmiféle átalakulás, semmiféle fordulat nem mehet végbe, ha nem érti meg minden kommunista - különösképpen minden vezető - a gyakorlati tettek óriási jelentőségét, mert csak ezek tudják előrevinni életünket, növelni a munka hatékonyságát. A szervezői munka nem helyettesíthető a nagyszámú ülésen és tanácskozáson való szócsépléssel, szófecséreléssel. És még valami! Szükséges, hogy a párt határozottan és könyörtelenül hadat üzenjen a bürokratizmusnak. Lenin különösen fontosnak tartotta a bürokratizmus elleni harcot a sorsdöntő pillanatokban, az egyik irányítási rendszerről a másikra való áttérés idején, amikor a lehető legnagyobb gyakorlatiasságra, gyorsaságra és energikus cselekvésre van szükség. A bürokratizmus ma komoly akadály, fő feladatunk megvalósításának az ország társadalmi, gazdasági fejlesztésének és a gazdasági mechanizmus ezzel összefüggő gyökeres átalakításának útján. Ez a kérdés senkit sem hagyhat hidegen, bizonyos következtetések levonását követeli. Ennek kapcsán látnunk kell, hogy a bürokratikus torzulások ott jelentkeznek a legerősebben, ahol hiányzik a gyakorlatiasság, a nyilvánosság, az alulról jövő ellenőrzés, ahol igénytelenül teljesítik a pártfeladatokat. Elvtársak! Az utóbbi időben sok új, energikus, modern felfogású pártmunkás került felelős tisztségbe. A párt továbbra is arra törekszik, hogy a vezetésben egyaránt legyenek tapasztalt és fiatal káderek. Nagyobb mértékben vonunk be a vezetésbe nőket is. Több nő került a párt- és tanácsi szervek soraiba. A kinevezések és áthelyezések kritériuma mindenki számára csupán az lehet, milyen politikai, szakmai tulajdonságokkal, képességekkel, milyen reális eredményekkel rendelkezik az illető pártmunkás, milyen a viszonya az emberekhez. Ezt azért is szükségesnek tartom hangsúlyozni, mert egyesek szakítottak azzal a párthagyománnyal, hogy a vezetőknek szüntelenül kapcsolatot kell tartaniuk a párttagokkal, a dolgozókkal. Márpedig ez a pártmunka alapjait ássa alá! A tömegekkel szoros kapcsolatot tartó, eszmeileg szilárd, kezdeményező szellemű, tevékeny vezetőre van ma szükség minden egyes pártszervezet élén. Kell-e emlékeztetnünk arra, hogy a vezető személyével - különösen a pártvezetőével- hozzák az emberek összefüggésbe konkrét, valóságos életük minden pozitívumát és negatívumát? A körzeti vagy területi pártbizottság titkára alapján mond véleményt az egyszerű dolgozó a pártbizottságról, az egész pártról. A párt ügyének elkötelezett káderek, a pártpolitika megvalósításának élharcosai a mi legbecsesebb értékeink. A pártaktívának, minden kommunistának meg kell ismernie a nagyszerű bolsevik hagyományokat, e hagyományokon kell nevelődnie. Arra kell törekedni, hogy a pártban, annak minden egyes láncszemében vitathatatlan normává váljék az elvszerűség és az elv- társiasság. Csak ez az álláspont biztosíthatja a párt erkölcsi egészségét, ami az egész társadalom egészségének záloga. 3. Meg kell erősíteni az ideológia és az élet közötti kapcsolatot. Gazdagítani kell az ember szellemi világát Elvtársak! „Az eleméleti munka nélkül nem lehet valaki ideológiai vezető, mint ahogy nem lehet ideológiai vezető akkor sem, ha ezt a munkát nem irányítja az ügy követelményei szerint, ha nem propagálja ennek az elméletnek az eredményeit.“ (1 kötet 282. oldal). így tanított bennünket Lenin. A marxizmus-leninizmus a legmagasabban szárnyaló forradalmi világnézet. Megalapozta az emberiség elé valaha is kitűzött leghumánusabb célt, az igazságos társadalmi rendszer megteremtését a Földön. Utat mutat a társadalmi fejlődésnek, mint a maga teljes sokszínűségében és ellentmondásosságában mégis egységes, törvényszerű folyamatnak a tudományos tanulmányozásához, megtanít arra, hogy helyesen igazodjunk el a gazdasági és politikai erők jellegében és egymásra való hatásában, kiválasszuk a harc helyes irányait, formáit és módszereit, s biztonságban érezzük magunkat a komoly történelmi fordulatokban. Az SZKP egész tevékenységében abból indul ki, hogy a marxista-leninista tanításhoz való hűség e tanításnak a felhalmozott tapasztalatok alapján történő alkotó továbbfejlesztésében rejlik. Jelenleg a párt elméleti gondolkodásának középpontjában azoknak a problémáknak a bonyolult együttese áll, amelyek társadalmunk és egészében a világ modern, gyors fejlődéséből adódnak. A gyorsítás sokoldalú feladatai, kölcsönösen összefüggő vetületei- a politikai, gazdasági, tudományos-mú- szaki, társadalmi, kulturális és szellemi, valamint pszichológiai szempontok - további mély és átfogó elemzést igényelnek. Égető szükségünk van a komoly filozófiai összegzésekre, a megalapozott gazdasági és társadalmi előrejelzésekre, mélyreható történelmi kutatásokra. Nem szabad elmenni amellett a tény mellett, hogy filozófiai és gazdasági, valamint társadalmi kutatásaink egészében véve olyan állapotban vannak, mondhatnám, közismerten távol állnak az élet igényeitől. Ráadásul tervgazdálkodási szerveink és más főhatóságaink nem tanúsítanak kellő érdeklődést a tudósok, a társadalomkutatók ésszerű javaslatainak megvitatása iránt. Az élet azt a kérdést veti fel, hogy a társadalomkutatásokat széles körben a gyakorlat konkrét szükségleteinek megfelelően folytassák, ami viszont azt követeli, hogy a társadalomkutatók érzékenyen reagáljanak az életben végbemenő változásokra, figyeljenek az új jelenségekre, levonják a következtetéseket, amelyek képesek megbízhatóan orientálni a gyakorlatot. Csak azok a tudományos irányzatok életképesek, amelyek a gyakorlatból indulnak ki és oda térnek vissza, alapos összegezésekkel és komoly javaslatokkal gazdagodva. A skolasztika, a betűrágás és a dogmatizmus mindig csak zavart okoztak a tudás gyarapodásának. Ezek a gondolat megrekedéséhez vezetnek, és falként választják el a tudományt az élettől, akadá- (Folytatás a 13. oldalon) ÚJ SZÚ 12 1986.11.27.
