Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-27 / 49. szám, csütörtök

ÚJ szú

9

1986.11.27.

AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA

(Folytatás a 8. oldalról) ágazatvezetőire. Sokéves tapasztalat bizonyítja, hogy éppen ebben az irányban kell felkutatni a centralizmus és a demokratizmus, az egyszemélyű vezetés és a vezető posztot választás útján történő betöltése összekapcsolásának formáit, a népgazdaság irányításával. Olyan formákról van szó, amelyek megfelelnek a mai feltételeknek.

Állandó gondunk a kolhozok és más szövetkezeti szervezetek irányításában a demokratikus elvek feltétlen betartása, az alapszabályaikban rögzített követelmények teljesítése. Az utóbbi időben valahogy lankadt az erre fordított figyelem, túl sokan avatkoznak be a szövetkezet életébe. A pártszervezetek és a tanácsi szervek azt kötelesek nyomon követni, hogy a kolhozban a szövetkezeti önirányítás akadálytalanul működjön, meg kell szüntetni bármilyen kísérletet arra, hogy a nyomás eszközét használják, hogy adminisztratív eszközökkel éljenek.

Alkotmányunk előirányozza, hogy országos vitát és szavazást kell tartani az ország életét, a helyi tanácsok döntéseinek tervezeteit illető, nagy horderejű kérdésekben. Meg kell gyorsítani az ezzel az igen fontos kérdéssel kapcsolatos törvény előkészítését. Még jobban ki kell használni a közvetlen demokrácia továbbfejlesztésének olyan megbízható csatornáit, mint az állampolgárok közgyűlései, a választók utasításai, a dolgozók levelei, a sajtó, a rádió, a televízió, a közvélemény kinyilvánításának, a tömegek igényeire és hangulatára való operatív és érzékeny reagálás valamennyi eszköze.

Számunkra elvi jelentőségű a nyilvánosság kiszélesítése. Ez politikai kérdés. Nyilvánosság nélkül nincs és nem lehet demokratizmus, nem lehet szó a tömegek politikai alkotómunkájáról, az irányításban való részvételükről. Ha tetszik, ez a záloga, hogy az állam felelősséggel áthatva kezelje több tízmillió munkás, kolhozparaszt, értelmiségi ügyét, ez a kiindulópontja kádereink pszichológiai átalakításának.

Amikor a nyilvánosságról esik szó, olyan felszólításokat is hallhatunk, hogy beszéljünk óvatosabban hiányosságainkról ós mulasztásainkról, azokról a nehézségeinkről, amelyek elkerülhetetlenek bármiféle emberi munkában. Erre a válasz csak egyféle - lenini - lehet: a kommunistáknak mindig, bármiféle körülmények között az igazságra van szükségük. A múlt év tapasztalata bebizonyította, hogy milyen határozottan támogatják a szovjet emberek mindannak megalkuvás nélküli értékelését, ami zavar bennünket abban, hogy előrehaladjunk. Azoknak, akik megszokták azt, hogy hanyagul dolgoznak, komoly munka helyett porhintéssel foglalkoznak, valóban kellemetlen olyan nyilvánossággal szembenézni, amely azt jelenti, hogy minden, ami az államban és a társadalomban történik a nép ellenőrzése alatt van, a nép szeme előtt zajlik. Éppen ezért a nyilvánosságot kifogástalanul működő rendszerré kell változtatnunk. Szükség van rá a központban, de legalább ennyire, sót lehet, hogy még jobban szükség van rá azokon a helyeken, ahol az ember él ós dolgozik. Az ember nemcsak azt szeretné tudni - és nem is csak azt kell tudnia -, hogy milyen döntés születik állami méretekben, hanem azt is, hogy milyen döntéseket hoznak a helyi párt és tanácsi szervek, a vállalati vezetőségek és a szakszervezetek.

A szocialista demokratizmus szélesítésének és továbbfejlesztésének feladatait kell szolgálnia a szovjet emberek valamennyi társadalmi-politikai és személyi jogának. E jogok elmélyítését, szavatolásuk megerősítését a párt és az állam elsőrendű kötelességének tekinti. De a szocializmus lényegéből következik az is, hogy az állampolgárok jogai nem léteznek és nem is létezhetnek kötelességeik nélkül, pontosan úgy, ahogy nincsenek kötelességek jogok nélkül.

Feltétlenül szükség van arra, hogy minden egyes és az összes dolgozó aktivitását növeljük az alkotó munkában, a hiányosságok, a visszaélések, a bármiféle egészségtelen jelenség, a jogainktól és erkölcseinktől való eltérések leküzdésében. A demokrácia a szocialista törvényesség erősítésének egyik legfontosabb eszköze volt és marad; a szilárd törvényesség pedig demokráciánk elválaszthatatlan részét jelenti.

Kitartóan növelnünk kell a törvényesség megtartásán őrködő szervek felelősségét, erősíteni kell a jogszolgálatot a tanácsokban és a népgazdaságban, erősíteni kell az állami döntőbíráskodást, javítani kell a lakosság jogi nevelését. Változatlanul feladatunk marad az, hogy a szovjet törvények minden erejét felhasználjuk a bűnözéssel és másfajta jogsértésekkel szembeni harcban, azért, hogy az emberek bármely lakott településen érezzék a nyugalmukkal és sérthetetlenségükkel való állami törődést, hogy biztosak legyenek abban:

egyetlen törvénysértő sem kerülheti el a megérdemelt büntetést.

A lehető legszigorúbb módon be kell tartani a bíráskodás demokratikus elveit, az állampolgárok törvény előtti egyenlőségét, azokat a biztosítékokat, amelyek szavatolják az állam ós minden egyes állampolgár érdekeinek védelmét. Ezzel kapcsolatban feltétlenül szükséges az ügyészi felügyelet szerepének határozott növelése. Tökéletesíteni kell a bíróságok és az ügyvédi testület munkáját. Minél előbb be kell fejezni annak az alkotmány szerinti törvénynek az előkészítését, amely megszabja, hogyan kezeljék a bíróságok a felelős személyek által elkövetett igazságtalan, állampolgári jogokat sértő cselekedetek elleni panaszokat. Természetesen a törvényesség és a jogrend biztosítása annál teljesebb lesz, minél aktívabban vonjuk be ebbe a munkába a párt és tanácsi szerveket, a szakszervezeteket ós a Komszomolt, a dolgozó kollektívákat és az önkéntes rendőröket, a társadalom minden erejét.

Az imperializmus titkosszolgálatai által a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen kifejtett felforgató tevékenység kiteljesedésének körülményei közepette jelentősen megnőtt az állambiztonsági szervek felelőssége. A párt vezetésével a szovjet törvények szigorú megtartásával ezek a szervek nagy munkát végeznek az ellenséges próbálkozások leleplezésében, bármiféle felforgató tevékenység meghiúsításában, hazánk szent határainak védel- mezésében.

Meggyőződésünk, hogy a szovjet cse- kisták és határőr katonák mindig teljes mértékben megfelelnek a velük szemben támasztott követelményeknek, éberek, kitartóak és szilárdak lesznek az állami és társadalmi rendszerünk ellen irányuló bármiféle támadással szemben.

Figyelembe véve a bonyolult nemzetközi helyzetet, a reakciós imperialista körök növekvő aktivitását, az SZKP Központi Bizottsága ós annak Politikai Bizottsága lankadatlan figyelmet szentel az ország védelmi képességének, a Szovjetunió fegyveres erői harcerejének, akato- nai fegyelem erősítésének. A szovjet hadsereg és haditengerészet korszerű fegyverzettel és technikával rendelkezik, jól kiképzett személyi állománya van, felkészült, a nép iránt feltétlenül hűséges parancsnoki és politikai káderek irányítják. Méltóképpen teljesítik kötelezettségüket a legbonyolultabb, néha nehéz helyzetben. Teljes felelősséggel kijelenthetjük, a Szovjetunió védelmi ereje ma olyan szinten van, amely lehetővé teszi a szovjet emberek békés munkájának, békés életének megbízható védelmét.

A párt és az állam arra törekedett és törekszik a jövőben is, hogy a szovjet katona - harcos és tiszt - nem könnyű szolgálatának teljesítése közben mindig érezze a társadalom gondoskodását ós figyelmét, hogy hadseregünk az állampolgári felelősségtudat, a bátorság és a haza- fiság iskolája legyen.

Érthető, elvtársak, hogy itt, a kongresz- szuson demokráciánk, államiságunk, egész szovjet politikai rendszerünk tökéletesítésének csak általános kereteit, fő körvonalait határozzuk meg. A kongresszus határozatainak végrehajtása feltétlenül maga után vonja a népi kezdeményezések új megjelenését, a tömegek társadalmipolitikai alkotó munkájának új formáit.

IV. A párt külpolitikai stratégiájának alapvető céljai és irányai

Elvtársak!

Az ország gazdasági és társadalmi fejlődésének alapvető feladatai meghatározzák az SZKP nemzetközi stratégiáját is. Ennek fő célja teljességgel világos: biztosítani a szovjet nép számára, hogy szilárd békében és szabadon dolgozhasson. Lényegében ez a párt legelső számú követelménye külpolitikánkkal szemben. Ezt teljesíteni a jelen körülmények között mindenekelőtt azt jelenti, hogy meg kell állítani a nukleáris háborúra való konkrét felkészülést.

Minden oldalról megvizsgálva a kialakult helyzetet, az SZKP kidolgozta a tömeg- pusztító fegyvereknek az évszázad végéig történő teljes felszámolását célzó átfogó programját, amely méreteit és jelentőségét tekintve történelmi program. Ennek megvalósítása a fejlődés egészen más útját nyitná meg az emberiség előtt, lehetőséget teremtene arra, hogy az alkotó munkára összpontosítson.

Mint önök tudják, javaslatainkat nemcsak a hagyományos diplomáciai csatornákon továbbítottuk, hanem közvetlenül a világ közvéleményéhez, a népekhez fordultunk. Eljött az ideje annak, hogy teljességében megértsük napjaink kegyetlen valóságát: a nukleáris fegyver olyan pusztító erőt hordoz magában, amely képes eltörölni az emberi nemet a föld színéről. Felhívásunk ismételten megerősíti az SZKP külpolitikai stratégiájának nyílt, becsületes, lenini természetét.

A szocializmus mindenképpen elutasítja a háborút, mint az államok közötti politikai és gazdasági ellentétet, az ideológiai viták megoldásának eszközét. A mi ideálunk a fegyverek és az erőszak nélküli világ, olyan világ, amelyben minden egyes nép szabadon választhatja meg fejlődésének útját, életmódját. Mindez - a kommunista ideológia humanizmusának, erkölcsi értékeinek kifejeződése. Ezért a párt tevékenységének fő irányvonala a világpolitika színterén továbbra is a nukleáris fenyegetés a fegyverkezési hajsza elleni, s az általános béke megőrzéséért vívott küzdelem lesz.

Ennek a politikának nincs alternatívája. Ez méginkább igaz azokban az időszakokban, amikor kiéleződik a nemzetközi helyzet. A háború utáni évtizedekben sajnos soha nem volt olyan robbanásveszélyes a világhelyzet, sőt olyan bonyolult és kedvezőtlen, mint a 80-as évek elsó felében. Az Egyesült Államokban hatalomra jutott jobboldali csoportosulás s legfontosabb NATO-beli kiszolgálóik éles fordulatot tettek az enyhüléstől a katonai erőn alapuló politikáig. Tevékenységük alapját olyan doktrínák adják, amelyek elutasítják a jószomszédságot ós az együttműködést, mint a világfejlódés elveit, mint a nemzetközi kapcsolatok politikai filozófiáját. A washingtoni kormányzatnál továbbra is süket fülekre találnak a fegyverkezési hajsza megállítására a nemzetközi helyzet egészségesebbé tételére irányuló felhívásaink.

Lehet, hogy nem érdemes felhánytor- gatni a múltat? Főképpen most, amikor a szovjet-amerikai kapcsolatokban mintha

a javulás jelei mutatkoznának és egyes NATO-országok vezetőinek tetteiben és megnyilatkozásaiban ismét kezdenek felbukkanni a realista tendenciák. Mi úgy véljük, érdemes, mivel a nemzetközi légkör erős lehűlése a 80-as évek első felében ismét emlékeztetett arra, hogy semmi sem adódik magától: a békéért harcolni kell, állhatatosan és céltudatosan. Még a legkisebb esélyt is fel kell kutatni, meg kell találni és fel kell használni, hogy ameddig még lehetséges megszüntessük a háborús veszély erősítésének tendenciáját. Ezt megértve az SZKP Központi Bizottsága áprilisi ülésén ismételten elemezte a nukleáris veszély jellegét ós mértékét, olyan politikai lépéseket határozott meg, amelyek a helyzet javulását eredményezhetik. A következő elvi jelentőségű meggondolásokból indultunk ki.

Először. A ma létező fegyverek olyanok, hogy egyetlen államnak sem lehet reménye, csupán katonai-műszaki eszközökkel, mondjuk, bármilyen kiterjedt védelmi rendszer létrehozásával megvédeni magát. A biztonság garantálása mindinkább politikai feladatként jelentkezik és csak politikai eszközökkel lehet megoldani. Mindenekelőtt akaratra van szükség ahhoz, hogy végig lehessen menni a leszerelés útján. A biztonság nem épülhet a végtelenségig a megtorlással szembeni rettegésre, vagyis a „fékentartás“ és az „elrettentés“ doktrínáira. Nem is beszélve az olyan helyzet abszolút és erkölcstelen mivoltáról, amikor a nukleáris fegyverek túszává válik az egész világ. Ezek a doktrínák bátorítják a fegyverkezési hajszát, amely előbb vagy utóbb képes kicsúszni az ellenőrzés alól.

Másodszor. Ha a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatairól beszélünk, a biztonság csak kölcsönös, ha a nemzetközi kapcsolatok egészét tekintjük, akkor csak általános lehet. Nem az az igazi bölcsesség, hogy kizárólag önmagunkról gondoskodjunk, ráadásul a másik fél rovására. Arra van szükség, hogy mindenki azonos mértékben biztonságban érezze magát, mivel a nukleáris korszakban a rettegés és az aggodalom kiszámíthatatlanná teszi a politikát és a gyakorlati lépéseket. Nagyon fontossá válik az időtényező kritikus jelentőségének figyelembevétele. Az új tömegpusztító fegyverrendszerek megjelenése szüntelenül rövidíti a rendelkezésünkre álló időt, szűkíti annak lehetőségeit, hogy a válsághelyzetben politikai döntéseket hozhassunk a háború és a béke kérdéseiben.

Harmadszor. A militarizmus húzóereje továbbra is az Egyesült Államok, annak katonai - ipari gépezete, amely egyelőre nem kívánja fordulatszámát csökkenteni. Ezt természetesen számításba kell venni. Ám mi jól értjük azt is: a katonai-ipari komplexum érdekei és céljai korántsem ugyanazok, mint az amerikai nép érdekei és céljai, e hatalmas ország valódi nemzeti érdekei.

A világ, természetesen, sokkal szélesebb az Egyesült Államoknál és külföldi

támaszpontjainál. És a világpolitikában nem lehet csupán egyetlen országgal fenntartott kapcsolatokra szorítkozni, ha még olyan fontos is ez az ország. Ahogy a tapasztalat is mutatja, ezt csak felfokozza a hatalmak önhittségét. Magától értetődő pedig az is, hogy mi igen nagy jelentőséget tulajdonítunk a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti viszony helyzetének és jellegének. Országaink között nem kevés az érintkezésipont, objektív szükségszerűség, hogy békében éljünk egymással, s az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján együttműködjünk - de csak az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján.

Negyedszer. A világon viharos változások folyamata megy végbe, és senki sem olyan erős, hogy ezenközben megőrizze az örök status quót. A világ sok tucat államból áll, mindegyiküknek megvannak a maguk teljesen jogos érdekei. Kivétel nélkül mindannyiuk előtt alapvető jelentőségű feladat áll: nem szemet hunyva a társadalmi, a politikai és az ideológiai ellentmondások előtt, el kell sajátítaniuk azt a tudományt és művészetet, hogy a nemzetközi küzdőtéren mérsékelt és belátó magatartást tanúsítsanak, civilizáltan, vagyis a korrekt nemzetközi érintkezés és együttműködés keretében éljenek. De ahhoz, hogy ezt az együttműködést tág térségekre terjesszük ki, szükség van a nemzetközi gazdasági biztonság átfogó rendszerére, amely minden államot egyenlő mértékben védelmezne a diszkriminációval, a szankciókkal és az imperialista, az újgyarmatosító politika egyéb jellemzőivel szemben. Ez a rendszer a leszerelés mellett általában véve a nemzetközi biztonság megbízható pillérévé válhat.

Egyszóval, a mai világ túlságosan kicsi és törékeny lett a háborúk és az erópolitika számára. Nem lehet megmenteni ós megóvni, ha nem szakítunk határozottan és visszavonhatatlanul a gondolkodásnak és a cselekvésnek azzal a módjával, amely a háborúk és a fegyveres összecsapások elfogadhatóságára és megengedhetősé- gére épült évszázadokon át.

Ez pedig azt jelenti, hogy tudatosul: a fegyverkezési hajszát, akárcsak magát az atomháborút már nem lehet megnyerni. E hajsza folytatása a Földön, de még inkább kiterjesztése a világűrre, felgyorsítja az atomfegyverzet felhalmozásának ós továbbfejlesztésének amúgy is kritikusan gyors ütemét. A világ helyzete olyan jelleget ölthet, hogy már nem függ a politikusok értelmétől vagy akaratától, a technika, a technokratikus katonai logika fogságába kerül. Következésképpen nemcsak maga az atomháború, de annak előkészítése, vagyis a fegyverkezési hajsza, a katonai fölényre való törekvés sem hozhat politikai előnyt objektíve senkinek sem.

Ez azt jelenti továbbá, hogy tudatosul: ma mérhetetlenül magas szinten áll a szemben álló felek nukleáris potenciáljának mérlege. Ez egyelőre mindegyikük számára csak egyenlő veszélyt jelent, de csak egyelőre. Az atomfegyverkezési hajsza folytatása elkerülhetetlenül fokozza ezt a veszélyt és olyan szintre emelheti, amikor már az egyensúly megszűnik a katonai-politikai fékezés tényezője lenni. Úgy tűnik, mindenekelőtt nagymértékben csökkenteni kell a katonai szembenállás szintjét. Évszázadunkban nem a stratégiai mérleg maximálisan magas, hanem maximálisan alacsony szintje szavatolja az egyenlő biztonságot. Ebből a mérlegből maradéktalanul ki kell zárni az atomfegyvereket, és az egyéb tömegpusztító fegyvereket.

Ez pedig azt jelenti végül, hogy tudatosul: a jelenlegi helyzetben az összes állam közötti együttműködésnek és együttmun- kálkodásnak nincs alternatívája. Ily módon kialakultak azok az objektív - hangsúlyozom objektív - feltételek, amelyek közepette a kapitalizmus és a szocializmus közötti küzdelem csak és kizárólag a békés verseny, a békés versengés közepette mehet végbe.

Számunkra a békés egymás mellett élés az a politikai irányvonal, amelyhez a Szovjetunió a jövőben is töretlenül tartani szándékozik magát. Az SZKP a külpolitikai stratégia folyamatosságát biztosítva aktív nemzetközi politikát folytat majd, amely korunk világának realitásaiból fakad. A nemzetközi biztonság problémáit, természetesen egy-két - akár a legerőteljesebb - békekezdeményezéssel nem lehet megoldani. A sikerhez csak következetes, tervszerű és állhatatos munka vezethet el.

A külpolitika folyamatosságának semmi köze nincs annák egyszerű ismétléséhez, amin már túljutottunk, kivált a felhalmozott problémák megközelítésében. Különleges fontossággal kell mérlegelnünk saját lehetőségeinket, a döntések meghozatalánál szükséges a józanság és a legmagasabb fokú felelősségérzet, az elvek és az álláspontok védelmében pedig a szilárdság.

(Folytatás a 10. oldalon)