Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-26 / 48. szám, szerda
AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA ÚJ SZÚ 3 1986. II. 26. (Folytatás az 1. oldalról) sét és átfogó elemzését követelik meg. A nukleáris konfrontáció állapota új hozzáállást, a különböző társadalmi rendszerek, az államok és térségek közötti kölcsönös kapcsolatok új módszereit és formáit követeli meg. Az imperializmus által szított lázas fegyverkezés azt vonta maga után, a 20. század a világpolitikában annak a kérdésnek a jegyében ér véget, hogy az emberiség képes lesz-e kikerülni a nukleáris veszélyt, vagy pedig felülkerekedik az atomkonfliktus valószínűségét növelő konfrontáció politikája. A tőkés világ nem mondott le a he- gemonizmus ideológiájáról és politikájáról, vezetői még mindig reménykednek a szociális ellencsapásban és továbbra is olyan illúziókat táplálnak, hogy az erő segítségével fölénybe kerülhetnek. Az események józan értékelése csak nehezen tör magának utat az uralkodó osztály gondolkodásában meglevő előítéletek sokaságában. Az adott történelmi pillanat bonyolultsága és égető volta azonban egyre inkább az előtérbe helyezi azt a feladatot, hogy a nukleáris fegyvereket helyezzék törvényen kívül, hogy a többi tömegpusztító eszközzel együtt teljes mértékben számolják fel őket, és javuljanak a nemzetközi kapcsolatok. A párt teljes mértékben tudatában van az otthon és a világban kialakult alapvetően új helyzetnek, tudatosítja a haza sorsa iránti felelősségét s van benne akarat és határozottság a megérett változások végrehajtására. Ez a társadalmunk szociális-gazdasági fejlesztése meggyorsítására való orientációban jut kifejezésre, amely irányvonalat az 1985-ös áprilisi ülés tűzte ki. A központi bizottság a hosszú távú és elvi feladatok megfogalmazása során kö- - vetkezetesen tartja magát a marxizmus-le- ninizmushoz, a társadalmi fejlődés valóban tudományos elméletéhez. Ez kifejezi a dolgozók létérdekeit és a szociális igazságosság eszményeit. Életereje a múlhatatlan fiatalságban, abban a képességében van, hogy folyamatosan fejlődjön, alkotóan általánosítsa az új tényeket és jelenségeket, a forradalmi harc és a szociális változások tapasztalatait. Bármiféle kísérlet arra, hogy azt az elméletet, amelyhez tartjuk magunkat, megcsontosodott sémák és mindenütt, minden körülmények között alkalmas receptek Elvtársak! A pártprogram javaslata magában foglalja a világ jelenlegi fejlődése fő irányainak és sajátosságainak sokoldalú elemzését. A program célja nem az, hogy a jövő konkrét megnyilvánulásainak egész skáláját előrejelezze. Ez hiábavaló erőfeszítés lenne. Ugyanígy érvényes azonban az is, hogy a helyes, tudományosan indokolt politikát csak akkor lehet érvényesíteni, ha világosan tudatosítjuk a reális valóság alapvető tendenciáit. Nem könnyű, de sürgetően szükség van arra, hogy mélyen behatoljunk az események dialektikájába, objektív logikájába, hogy az időbeni fejlődést tükröző helyes következtetéseket tudjunk levonni. Lenin már az októberi forradalom előtt megállapította - s kizárólag a kapitalista gazdaságra gondolt hogy a változásokat sokszínűségük teljes skálájában hetven Marx sem lenne képes kifejezni. A továbbiakban azonban azt írta, hogy a marxizmus felfedezte ezeknek a változásoknak a törvényeit, hogy főbb és alapvető vonásaiban megmutatta objektív logikájukat és történelmi fejlődésük logikáját. A mai világ bonyolult, sokarcú és dinamikus, egymással ellentétes tendenciák jellemzik és tele van ellentmondásokkal. Ez a világ rendkívül bonyolult alternatívák, az aggodalmak és remények világa. Földi létünk sosem volt kitéve ekkora politikai és fizikai megterhelésnek. Az ember eddig még sosem vett el annyit a természettől és sosem volt olyan sebezhető azzal a hatalommal, amelyet önmaga hozott létre. A világ fejlődése megerősíti a marxiz- mus-leninizmus alapvető következtetését, miszerint a társadalom történelme nem a véletlenszerű jelenségek összessége, nem kaotikus „Brown-féle mozgás“, hanem törvényszerű, fokozatos folyamat. Ellentmondásai nem jelentenek csupán ítéletet a régi világ fölött, afölött, ami akadályozza az előrehaladást, hanem a társadalmi haladásnak a forrásai és mozgató erői is. Azé a haladásé, amely elengedhetetlen harcban valósul meg mindaddig, amíg létezik a kizsákmányolás és léteznek a kizsákmányoló osztályok. A 20. század arculatát azok a felszabadító forradalmak határozzák meg, melyeket a nagy október indított el. Bármennyire is a legnagyobb jelentőségűek a tudomány gyűjteményévé változtassuk, teljes mértékben ellentmond a marxizmus-leniniz- mus lényegének és szellemének. Amjnt azt Lenin 1917-ben írta, Marx és Engels joggal nevette ki a betanult és állandóan ismételt megfogalmazásokat, amelyek a legjobb esetben csupán az általános feladatokat vázolhatják fel, amelyek viszont minden egyes korszak és történelmi folyamat konkrét gazdasági és politikai helyzetében szükségszerűen változnak. Ezek, elvtársak, olyan szavak, amelyeken mindnyájunknak el kell gondolkodnunk, amelyekhez tartanunk kell magunkat. Épp az a konkrét gazdasági és politikai helyzet, amelyben élünk, a történelmi folyamatnak épp az a sajátos szakasza, amelyet jelenleg a szovjet társadalom és az egész világ tesz meg, a párttól, minden egyes kommunistától alkotó hozzáállást, újító képességet követel meg, s azt a képességet, hogy kilépjünk a megszokott, ám elavult elképzelések kereteiből. A kongresszusi dokumentumok megvitatása során széles körű, nyílt és konstruktív vita folyt életünknek és a párt politikájának valamennyi kulcsfontosságú problémájáról. Az egész párt, az egész nép bölcsességével és tapasztalatával gazdagodva jöttünk el a kongresszusra. Ma jobban tudatosítjuk, mit és milyen sorrendben kell megtenni, milyen eszközöket kell mozgásba lendíteni ahhoz, hogy fejlődésünk kellő gyorsulást kapjon. Most sok minden, lényegében minden attól függ, milyen hatékonyan leszünk képesek kihasználni a szocialista rendszer előnyeit és lehetőségeit, gazdasági erejét és szociális potenciálját, hogyan leszünk képesek helyettesíteni az elavult társadalmi formákat, munkastílust és -módszereket és összehangolni őket a megváltozott feltételekkel. Csak igy tudjuk növelni országunk erejét, minőségileg új szintre emelni a szovjet nép anyagi és szellemi életét és erősíteni a szocializmus, mint társadalmi rend alkotó befolyását a világ fejlődésére. A jövőbe biztonsággal tekintünk, mivel jól ismerjük feladatainkat és a teljesítésükhöz vezető utakat. A jövőbe biztonsággal tekintünk, mert a nép hatalmas támogatására támaszkodunk. A jövőbe azért is biztonsággal tekintünk, mert a szocialista haza érdekében, azoknak a nagy eszméknek a nevében cselekszünk, amelyeket a kommunisták pártja teljes mértékben a magáévá tett. és a technika eredményei, bármilyen nagy befolyást gyakorol a társadalom életére a viharos tudományos-műszaki haladás, az embert csak szociális és szellemi felszabadítása teszi igazán szabaddá. S ha ezen az úton bármilyen nagy, objektív és mesterséges, a régi világ által okozott nehézségek is merültek fel, a történelmi fejlődés visszafordíthatatlan. Az évszázad társadalmi változásai megváltoztatják a további társadalmi fejlődés feltételeit. Új gazdasági, politikai és tudo- mányos-műszaki, belpolitikai és nemzetközi tényezők lendülnek mozgásba. Elmélyül az államok és nemzetek kölcsönös összefonódása. Mindez valamennyi állammal szemben különösen szigorú követelményeket támaszt, legyen szó a külpolitikáról, a társadalom gazdasági és szociális akcióképességéről vagy szellemi profiljáról. A jelenkori haladást joggal azonosítják a szocializmussal. A világszocializmus erős nemzetközi formáció, magasan fejlett gazdaságra, szolid tudományos alapra és megbízható katonai-politikái potenciálra támaszkodik. Az emberiségnek több mint az egyharmadát öleli fel, azon országok és nemzetek tucatjait, amelyek az ember és a társadalom szellemi és erkölcsi gazdagsága sokoldalú feltárásának útján haladnak. Új életmód született, amely a szocialista igazságosság elvein alapul, olyan életmód, amelyben nincsenek sem elnyomók, sem elnyomottak, sem kizsákmányolok, sem kizsákmányoltak, ahol a hatalom a népé. Jellemző vonásai a kollektivizmus és az elvtársi kölcsönös segítségnyújtás, a szabadság eszméinek győzelme, a társadalom minden egyes tagja jogainak és kötelességeinek megbonthatatlan egysége, a személyiség méltósága és a valódi humanizmus. A szocializmus az egész emberiség előtt nyitva álló reális lehetőség, a jövőbe mutató példa. A szocializmus olyan országokban született meg és épült, amelyek akkori gazdasági és társadalmi szintjüket tekintve távolról sem tartoztak az élenjárók közé. Olyan országokban, amelyek egymástól nagymértékben különböztek rendszerüket, történelmi és nemzeti hagyományaikat tekintve egyaránt. Mindegyikük saját útján haladt az új formáció felé, s ezzel megerősítették Marx előrelátását egyazon dolog konkrét megnyilvánulásainak számtalan variációjáról és gradációjáról. Ezek az utak nem voltak egyenesek vagy egyszerűek. Rendkívül nehéz volt az elmaradott vagy lerombolt gazdaság felemelése, nehéz volt megtanítani az emberek millióit olvasni és írni, tetőt adni a fejük fölé, élelmiszerrel látni el és ingyenes orvosi ellátásban részesíteni őket. A társadalmi feladatoknak maga az újszerűsége, továbbá az imperializmus szüntelen katonai, gazdasági, politikai és lélektani nyomása a mérhetetlen védelmi erőfeszítések szükségessége - mindez szükségszerűen befolyásolta az események alakulását, a társadalmi-gazdasági programok és változások jellegét és végrehajtásuk ütemét. Eközben felmerültek hibák a politikában és különböző szubjektivista elhajlásokra is sor került. Az élet azonban már csak ilyen, mindig az ellentmondások, gyakran a teljesen váratlan ellentmondások sokszínűségében ölt testet. Sokkal fontosabb azonban egy más dolog. A szocializmus bebizonyította, hogy a társadalmi problémákat az eddigiektől alapvetően eltérő alapokon lehet megoldani, mégpedig a kollektivizmusra építve, s a szocializmus az országot a magasabb fejlettségi szintre emelte, tisztességes életet és biztonságot adott a dolgozó embereknek. ' A szocializmus szüntelenül tökéletesíti a társadalmi viszonyokat, céltudatosan gyarapítja azt, amit már elért, növeli példájának erejét és meggyőző voltát, s demonstrálja az egész életmód valóban humanista jellegét. Ezáltal egyre szilárdabb akadályt emel a háború és a militarizmus, az erőszak ideológiája és politikája, a mizantrópja valamennyi formája elé, aktívan segíti elő a társadalmi haladást. Hatalmas erkölcsi és anyagi erővé vált, és megmutatta, milyen lehetőségek állnak a jelenlegi civilizáció előtt. A társadalmi haladás szorosan összefonódik a gyarmatosítás-ellenes forradalmakkal, a nemzeti felszabadító mozgalommal, számos állam újjászületésével és több tucatnyi új állam létrejöttével. Ezek az államok kivívták politikai függetlenségüket és nehéz harcot folytatnak az elmaradottság, a szegénység, gyakran a kétségbeejtő nyomor, a rabszolga múlt súlyos örökségének felszámolásáért. Az imperialista politika egykori objektumai bármiféle jogok nélkül léptek az önálló történelmi alkotó folyamat útjára. A társadalmi haladás a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom fejlődésében, jelenkorunk új demokratikus tömegmozgalmának fejlődésében nyilvánul meg, beleértve a háborúellenes és antinukleáris mozgalmat is. Ez a haladás nyilvánvaló a tőkés világ politikai erőinek rétegződéséből, tehát az imperializmus központjában - az USA-ban is. Itt a haladó tendenciáknak a monopolista totalizmus rendszerén keresztül kell utat törniük, miközben szüntelenül nyomást gyakorol rájuk a szervezett reakció és annak hatalmas propaganda-gépezete, amely butító dezin- formációk tömkelegével árasztja el az embert. Marx a kizsákmányoló társadalomban a haladást ahhoz az „undorító pogány istenhez“ hasonlította, amely ,,a nektárt nem akarta másként inni, csak a meggyilkoltak koponyájából“. „Korunkban minden a saját ellentéteitől terhesnek hat“ - mondta. „Látjuk, hogy az emberi munka lerövidítésének és termelékenyebbé tételének csodálatra méltó képességével rendelkező gépek csak éhezést és fáradságos robotolást eredményeznek. A gazdagság újonnan felfedezett forrásai valamiféle érdekes átok folytán a nyomor forrásává változnak. Az ügyesség mezején aratott győzelmeket mintha a jellem elvesztése váltaná ki. Úgy tűnik, hogy olyan mértékben, ahogy az emberiség leigázza a természetet, az ember más emberek vagy saját haragjának rabszolgájává válik. Sőt, úgy tűnik, a tudomány tiszta fénye sem képes másként világítani, mint a tudatlanság sötét hátterén. Minden találmányunknak és az egész haladásnak nyilván nincs más eredménye, mint az, hogy az anyagi erőket szellemi élettel ajándékozzák meg, miközben az emberi életet anyagi erővé degradálják“. Marx elemzése történelmi terjedelmét, pontosságát és mélységét tekintve megdöbbentő. Ami a 20. század burzsoá valóságát illeti, talán még időszerűbb, mint a 19. században volt. Az egyik oldalon a tudomány és a technika viharos fejlődése sosem látott lehetőségeket teremt a természet erőinek uralására és az emberiség létfeltételeinek javítására. A másik oldalon azonban a „felvilágosult“ 20. század az imperializmus olyan termékeivel lépett a történelem lapjaira, mint a legvéresebb háborúk, a militarizmus és a fasizmus őrjöngése, milliók kiirtása és nyomorba döntése. A töke világában a tudatlanság és a sötétség a tudomány és a kultúra mérhetetlen sikereivel él együtt. Ezzel a társadalommal azonban együtt kell élnünk és keresnünk kell az együttműködéshez és a kölcsönös megértéshez vezető utakat. A történelem márcsak ilyen. Az emberiség haladása közvetlenül összefügg a tudományos-technikai forradalommal. Ez lassan, fokozatosan ért be, hogy aztán az évszázad utolsó negyedében lerakja az ember anyagi és szellemi lehetőségei mérhetetlen növekedésének alapjait. S itt kétféle lehetőségről van szó. A minőségi ugrásról az emberiség termelőerői tekintetében, de minőségi ugrásról a háborús pusztító eszközök terén is, amelyek a történelemben először „ajándékozták“ meg az embert azzal a fizikai képességgel, hogy a földön mindent megsemmisítsen, ami élő. A tudományos-technikai forradalomnak a különböző társadalmi és politikai rendszerekben különböző korlátai és következményei vannak. A nyolcvanas évek kapitalizmusa, az elektronika, az informatika, a számítógépek és robotok évszázadának kapitalizmusa az emberek millióit dobja ki az utcára, köztük fiatalokat és müveit embereket. A gazdagság és a hatalom egyre inkább csupán kevesek kezében összpontosul. A militarizmus, amely a lázas fegyverkezéstől hihetetlenül dagad, igyekszik fokozatosan birtokolni a hatalom politikai eszközeit is. A 20. század legvisszataszí- tóbb és legveszélyesebb szörnyévé válik, s törekvései következtében a legfejlettebb tudomány és technika a tömegpusztítás eszközévé változik. A tudományos-technikai forradalom felette sürgető kérdést állít a fejlődő országok elé: vajon teljes mértékben élhetnek-e a tudomány és a technika sikereivel, és így erőt meríthetnek-e az újgyarmatosítás és az imperialista kizsákmányolás elleni harcban, avagy a világ fejlődésének peremén maradnak? A tudományos-technikai forradalom rendkívül világosan feltárja a világ e részében a haladást gátló számos szociális és gazdasági probléma megoldatlanságát A szocializmus minden szükségessel rendelkezik, hogy korunk tudományát és technikáját az emberek szolgálatába állítsa. Helytelen lenne azonban feltételezni azt, hogy a tudományos-technikai forradalom a szocialista társadalomban nem jár problémákkal. A tapasztalatok bizonyítják, hogy fejlődése összefügg a társadalmi viszonyok tökéletesítésével, a gondolkodás- mód megváltozásával, az új mentalitás ki alakulásával s életmódként, mindennapi normaként a dinamikus fejlődéssel. Sürgetően megkívánja az irányítás létrehozott sémáinak szüntelen felülvizsgálását és felújítását. Más szóval, a tudományos-technikai forradalom nemcsak a kilátásokat nyitja meg, hanem egyben nagyobb igényeket támaszt a belpolitikai és a nemzetközi élet szervezésével szemben is. A tudományosműszaki haladás természetesen nem hatálytalaníthatja a társadalmi fejlődés törvényeit, szociális értelmét és tartalmát, de mérhetetlen befolyást gyakorol a világban végbemenő minden folyamatra és a világ ellentmondásaira. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a két társadalmi és gazdasági rendszer lényegesen eltér egymástól mind a felkészültségét, mind azt a képességét tekintve, hogy megindokolja és megoldja a felmerülő problémákat. Ilyen az a világ, amelyben a harmadik évezred küszöbén élünk. Reményekkel teli világ, mivel az emberek soha ezt megelőzően nem voltak olyan sokoldalúan felkészülve a civilizáció további fejlődésére. De erre a világra ugyanakkor veszély és ellentmondások nehezednek, úgyhogy a történelemnek csaknem legveszélyesebb időszakáról beszélhetünk. Az emberiség sorsa szempontjából legfontosabb ellentmondások első csoportja összefügg a két rendszer, a két alakulat államainak kapcsolatával. Ezeknek az ellentmondásoknak sok esztendős múltja van. Az oroszországi nagy októberi forradalom óta, amióta a világ szociális és osztályszempontból megoszlott, alapvető különbségek kezdtek megnyilvánulni a kor értékelésében s a világ társadalmi kilátásaival kapcsolatos nézetekben is. A kapitalizmus a szocializmus megszületését olyan történelmi „hibának“ fogta fel, amelyet „helyre kell hozni“. Helyre kell hozni mindenáron s minden módon, tekintet nélkül a jogra és az erkölcsre: fegyveres intervencióval, gazdasági blokáddal, felforgató tevékenységgel, szankciókkal és „büntetésekkel“ bármiféle együttműködés elutasításával. Az új rendszernek és az élethez való történelmi jogának megszilárdulását azonban semmi sem gátolha ta meg. Természetesen nem véletlen, hogy a tókés világ uralkodó osztályai olyan nehezen (Folytatás a 4. oldalon) I. A jelenlegi világ - a fő tendenciák és ellentmondások
