Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-24 / 46. szám, hétfő

Arjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA HÉTFŐ 1986. február 24. XXXIX. évfolyam 46. szám ★ Ára 50 fillér Moszkva ünnepi díszben várja a Szovjetunió életének nagy eseményét A dolgozók munkasikerekkel köszöntik a kongresszust • Színvonalas kulturális rendezvények (Kiküldött munkatársunk tele­fonjelentése) - A szovjet fővá­ros repülőterein és kilenc vas­úti pályaudvarán feliratok üd- vözlik a kongresszusi küldöt­teket, a folyamatosan érkező külföldi delegációkat. Moszkva fő útvonalain jel­szavak, az elért eredményeket demonstráló, a leg­jobb kollektívákat és dolgozókat bemutató tablók vonják magukra a járókelők figyelmét. Ünnepi köntöst öltött a Vörös tér s az egész város Még az elmúlt napokban uralkodó kemény fagy is megenyhült, megszűntek az ismétlődő havazá­sok. A kitartó hóesés sok gondot okozott a moszkvai köztisztasági dolgozóknak, ennek el­lenére - a lakossággal karöltve - sikerült példás rendet teremteniük a főváros utcáin. A Kreml György-termében köszöntötték az SZKP XXVII. kongresz- szusának egyik legfiatalabb résztvevőjét, O. Sersztobitovot, a szov­jet hadsereg tagját, a szovjet hadsereg és haditengerészet napja alkalmából. (Telefoto - ČSTK) A Kreml-palota György-termé­ben, a Kongresszusi Palota szom­szédságában péntek reggel óta folyik, s ma fejeződik be a küldöt­tek bejegyzése a moszkvai idő szerint holnap délelőtt 10 órakor kezdődő kongresszusra. A közel 19 millió párttagot több mint 5 ezer küldött képviseli majd. Külföldi küldöttségek érkezése a szovjet fővárosba (ČSTK) - Az SZKP Központi Bizottságának meghívására már több testvérpárt küldöttsége a szovjet fővárosban tartózkodik, hogy részt vegyen az SZKP holnap kezdődő XXVII. kongresszusán. Az alábbi delegációk érkeztek már meg Moszkvába: a Vietnami Kommunista Párt küldöttsége Le Duannak, a párt központi bizottsága főtitkárának vezetésével; a Laoszi Népi Forradalmi Párt küldöttsége Kaysone Phomviha- ne főtitkárnak, a Laoszi NDK Mi­nisztertanácsa elnökének a veze­tésével; a Mongol Népi Forradalmi Párt küldöttsége Dzsambin Batmönh főtitkárnak, a Mongol Népköztár­saság Nagy Népi Hurálja Elnöksé­ge elnökének a vezetésével; a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt küldöttsége Heng Samrin- nak, a párt központi bizottsága főtitkárának, a Kambodzsai Népi Köztársaság Államtanácsa elnö­kének a vezetésével; az Indiai Kommunista Párt kül­döttsége, élén Radzsesvar Raó- val, a párt nemzeti tanácsának főtitkárával; Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök üdvözlő táviratot küldött Hugh Desmond Hoyte- nak, a Guyanai Kooperativ Köz­társaság elnökének országa nem­zeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból távi­ratban fejezte ki jókívánságait Ľu­bomír Štrougal csehszlovák mi­niszterelnök Hamilton Greennek, a Guyanai Kooperatív Köztársa­ság kormánya elnökének. Bohuslav Chňoupek külügy­miniszter is üdvözlő táviratot kül­dött Rashleigh Jacksonnak, Gu­yana külügy- és külkereskedelmi miniszterének. (ČSTK) - A Szakszervezetek Központi Tanácsa az Algériai Álta­lános Munkásszövetség (UGTA) megalakulásának 30. évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot kül­dött a szövetségnek. A távirat töb­bek közt megállapítja: Nagyra ér­tékeljük azokat a sikereket, ame­lyeket az önök munkásosztálya ér el a Nemzeti Felszabadítási Front pártjának vezetésével és az UGTA aktív támogatásával az or­szág gazdasági és szociális átala­kításában. Meggyőződésünk, hogy együttműködésünk a nemzetközi munkás- és szakszervezeti moz­galom megszilárdítása'érdekében fejlődik tovább, az imperializmus, a cionizmus, a reakció és a ki­zsákmányolás minden formája el­len, a világbéke, a szabadság és a demokrácia megőrzéséért, illet­ve a szociális haladásért vívott harcban. az Argentin Kommunista Párt küldöttsége, élén Athos Fava fő­titkárral; a Luxemburgi Kommunista Párt küldöttsége René Urbany pártel­nök vezetésével; a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt delegációja Horst Schmitt pártelnök vezetésével; a Norvég Kommunista Párt de­legációja, élén Hans Kleven pártelnökkel; az Ecuadori Kommunista Párt küldöttsége René Leon Maugé Mosquerivel, a párt főtitkárával az élen; a Mexikói Szocialista Egység­párt képviseletében Gallardo Rin­con, a párt központi bizottsága politikai bizottságának és titkársá­gának tagja, valamint Manuel Stephens, a KB Politikai Bizottsá­gának tagja; Jordánia Kommunista Pártjá­nak küldöttsége Fajik Varrad első titkár vezetésével; az Új-zélandi Szocialista Egy­ségpárt delegációja George Jackson pártfótitkár vezetésével; Ausztrália Szocialista Pártjának küldöttsége Peter Symon pártfó­titkár vezetésével; a Costa Rica-i Néppárt delegá­ciója Eduardo Mórának, a párt főtitkárhelyettesének vezetésével; a Bahreini Nemzeti Felszabadí­tási Front delegációja, élén Ab­dallah Alival, a front irányító bi­zottságának tagjával; az Iráni Néppárt küldöttsége Ali Havadnak, a párt első titkárának vezetésével; a Pakisztáni Kommunista Párt küldöttsége; a Jemeni Szocialista Párt dele­gációja Ali Szalem Bajdának, a párt főtitkárának vezetésével; a dél-afrikai Afrikai Nemzeti Kongresszus delegációja Alfred Nzoo pártfótitkár vezetésével; Guinea-Bissau és a Kapverder- szigetek Afrikai Függetlenségi Pártjának delegációja Carlos Correinak, a párt KB PB tagjának, halászati-ipari miniszternek a ve­zetésével; Madagaszkár Függetlenségi Kongresszus Pártjának a delegá­ciója Gísele Rabesahala pártfótit­kár, kulturális miniszter vezeté­sével; Malgas Forradalmi Élcsapat Pártjának delegációja Theopil Andrianoelisonak, a párt KB PB tagjának, Madagaszkár Legfel­sőbb Forradalmi Tanácsa tagjá­nak a vezetésével; a Benini Forradalmi Néppárt delegációja, élén Martin Azonhi- (Folytatás a 2. oldalon) A CSKP XVII. KONGRESSZUSA TISZTELETÉRE Többet, jobbat, olcsóbban (Tudósítónktól) - A Kelet-szlováki- ai Vasműben meghonosodott, minőségi szinten fejlődő szocialis­ta munkaver­seny-mozgalom keretében éven­te átlagosan több mint 20 ezer egyéni és 1500 kollektív felajánlás születik. Ennek köszönhetően a vasmű az elmúlt ötéves tervidőszak feladatait is si­keresen, határidó előtt teljesítette. A vasmű dolgozói a közelgő XVII. pártkongresszus és a CSKP megalakulása 65. évfordulója tisz­teletére szintén értékes felajánlá­sokat tettek, melyek elsősorban több, jobb minőségű és olcsóbb áruk termelésére irányulnak. Többek között vállalták, hogy az idén 100 millió koronával növelik az árutermelést, melynek értéke eléri a 16,3 milliárd koronát. A tu­dományos-műszaki fejlesztés is­mereteinek gyakorlati alkalmazá­sa révén több mint 4 milliárd koro­na értékű gazdasági hasznot ér­nek el. Az előző évhez viszonyítva az idén 20 százalékkal növelik a magas műszaki színvonalú ter­mékek mennyiségét, és 4,9 millió koronával csökkentik a selejtből származó veszteséget. Az állami célprogram alapján előírt 47 100 tonnán felül további 900 tonna fémet, a meleghengerdében pedig 4 millió korona értékű energiát megtakarítanak. A kezdeményező terv alapján a módosított saját termelési érté­ket 50,2 millió koronával növelik, a tervezett költségeket 26,1 millió koronával csökkentik és 1,5 napos termelést megtakarított anyagok­ból biztosítanak. Jelentősen javítják a szolgálta­tásokat, s elérik, hogy az idén a dolgozók legalább 50,6 százalé­ka az üzemi étkezdében étkezzen. A vasmű dolgozóinak kötele­zettségvállalása fontos részét ké­pezi a napokban megtartott válla­lati szakszervezeti konferencián jóváhagyott kollektív szerződés­nek. (ik) A bejegyzés után a küldöttek szinte kivétel nélkül ellátogatnak a párt alapítójának, Vlagyimir lljics Leninnek a Kremlben levő dolgo­zószobájába és lakásába, megil- letődve ismerkednek a környezet­tel, amelyben Lenin élt és dolgo­zott. A múzeum dolgozói megle­petéssel is szolgálnak a látogatók­nak: a Népbiztosok Tanácsának üléstermében Lenin hangja hall­ható. A kijevi Majak tudományos­termelési egyesülés szakemberei hozzáértésének, a technika leg­újabb vívmányainak köszönhető­en az eddig ismert recsegő-ropo- gó hangfelvételeket sikerült meg­tisztítani a zavaró hangoktól. A proletariátus halhatatlan vezére tisztán, érzelmektől fűtötten szól az utókorhoz. Az ország munkasikerekkel kö­szönti a kongresszust. Az a törek­vés, hogy necsak többet, hanem jobbat is termeljenek. Ebben kife-* jezésre jut a társadalomban ural­kodó politikai és erkölcsi légkör, tükröződik az emberek törekvése a nagyszabású célok elérésére. A kongresszus tiszteletére egy héttel ezelőtt megtartott kommu­nista szombaton - az SZKP KB, a Minisztertanács, a Szakszerve­zetek Tanácsa és a Komszomol KB szombaton közzétett jelentése szerint - 153 millió ember vállalt önkéntes műszakot, vagy vett (Folytatás a 2. oldalon) A szovjet sajtó a CSKP KB üléséről (ČSTK) - A moszkvai Pravda szombati számában tájékoztatott a CSKP Központi Bizottságának üléséről és Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársa­sági elnöknek az ülésen elhang­zott beszédéről. A moszkvai Pravda a beszéd­ből elsősorban azt a fejezetet emelte ki, amelyben Gustáv Hu­sák elvtárs a CSKP XVII. kong­resszusára történő előkészületek­ről szólt, és idézte azokat a kije­lentéseit, miszerint a párt jól felké­szült, egységes és szilárd a kong­resszus előtt. Az akadályok elle-* nére lényegében sikerült teljesíte­ni a politikai szervezőmunka, az ideológiai munka, valamint a gaz­dasági és szociális fejlesztés leg­fontosabb feladatait. A párt a XVII. kongresszuson kedvező eredmé­nyek mérlegét vonhatja meg, és kitűzheti az elkövetkező időszakra szóló világos programot, idézte az SZKP központi lapja Gustáv Hu­sák beszédét. A többi központi szovjet lap is beszámolt a CSKP Központi Bi­zottságának üléséről. NICARAGUA Elkészült az alkotmány első tervezete Managua kész a feltételek nélküli tárgyalásokra az USA-val • Reagan megismételte korábbi kirohanásait (ČSTK) - Az idei esztendőben még tovább fokozódik a sandinista népi forradalomra nehezedő wa­shingtoni nyomás. Ezért Nicara­gua ezentúl is tovább szilárdítja az ország védelmét, szögezte le Da­niel Ortega államfő Managuában a parlament ülésén. Az államfőnek az ülésen átnyúj­tották az új nicaraguai alkotmány első tervezetét, amely a demokrá­cia, a pluralista politikai rendszer, az el nem kötelezettség és az imperialistaellenes magatartás el­veiből indul ki. Daniel Ortega arra figyelmezte­tett, hogy az amerikai kormányzat nyíltan célul tűzte ki a nicaraguai forradalom felszámolását. Az el­lenforradalmi bandáknak nyújtott amerikai támogatás azonban csak ahhoz elég, hogy kitolja a bandák végérvényes vereségének idő­pontját. Az Egyesült Államok élet­ben próbálja tartani a „kontrákat“, annak érdekében, hogy folytat­hassa militarista politikáját Közép- Amerikában. A nicaraguai vezető a továb- (Folytatás a 2. oldalon) BT-határozat az iráni-iraki konfliktus rendezésére Súlyos harcok Fao térségében Diplomáciai erőfeszítések a vérontás megállítására (ČSTK) - A hét végén is válto­zatlan hevességgel dúltak a har­cok Irán és Irak között. Két iraki tankhadosztály szombaton a Per­zsa-öböl északi részében fekvő Fao kikötőtől északra támadást intézett az ott állomásozó iráni egységek ellen és azokat az iráni határ irányába szorította, közölte a bagdadi rádió. Teheránban vi­szont arról számolt be egy hivata­los-közlemény, hogy iráni részről visszavertek minden iraki táma­dást, és legkevesebb ezer iraki katonát harcképtelenné tettek. Ilyen egymásnak ellentmondó beszámolók érkeznek azóta, hogy a front déli szakaszán két héttel ezelőtt kiújultak a heves harcok. Hírügynökségek arról számolnak be: a helyzet alakulásával kapcso­latosan mindössze az világos, hogy az irániak a kezdeti sikeres előnyomulás után megrekedtek és haderejük nagy része Fao kikötő térségében tartózkodik. Irak az utóbbi napokban ellenoffenzívát indított, melynek célja az, hogy Fao kikötőt visszafoglalják az irá­niaktól. Teheráni források szerint az of- fenzíva kezdete óta Irán 884 négyzetkilométernyi iraki területet hódított meg, Bagdad viszont azt állítja, hogy az iraki erők már több (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents