Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-24 / 46. szám, hétfő

A Nyugatnak konkrét tettekkel kell válaszolnia Leonyid lljicsov nyilatkozata csehszlovák újságíróknak Moszkva ünnepi díszben várja a Szovjetunió életének nagy eseményét A Kreml-palota György-termében folyamatosan történik az SZKP XXVII. kongresszusára érkező küldöttek bejegyzése. Felvételünk szombaton készült és az első delegátusok érkezését örökítette meg. (Telefoto-ČSTK) (ČSTK) - Leonyid lljicsov szovjet külügyminiszter-helyettes a Szovjetunióban akkreditált cseh­szlovák újságíróknak arról nyilat­kozott, hogy miként értékelik Moszkvában a nyugati kormányok álláspontját azokkal a szovjet ja­vaslatokkal kapcsolatosan, ame­lyeket Mihail Gorbacsov ismerte­tett január 15-én. A szovjet diplomata a kérdésre válaszolva kijelentette: tekintettel arra, hogy az új, átfogó szovjet kezdeményezések világszerte nagy figyelmet keltettek, a nyugati országok kormányai ezúttal kate­gorikusan nem utasíthatták vissza ezeket, mint ahogy azt eddig tet­ték. Ezeket az indítványokat a nyugati országok kormányszin­ten tanulmányozzák és egyeztetik álláspontjaikat. ,,Mi megértjük azt, hogy kellő időre van szükség a lét- fontosságú kérdéseket érintő in­dítványok áttanulmányozásához, ha felelősségteljes választ akar­nak rá adni. A választ azonban nem lehet a végtelenségig halo­(ČSTK) - A lisszaboni Avante kiadó az SZKP XXVII. kongresz- szusa tiszteletére portugál nyel­ven megjelentette a Mihail Gor­bacsov beszédeit és nyilatkozata­it tartalmazó kötetet. A kiadvány többek között tartal­mazza az SZKP KB főtitkárának január 15-i nyilatkozatát, amely­ben részletesen ismertette az atomfegyverek 2000-ig történő (ČSTK) - A Fülöp-szigeteken a hét végén rendkívül kiéleződött a helyzet azt követően, hogy Juan Ponce Enrile hadügyminiszter és Fidel Ramos tá­bornok, a fegyveres erők vezérkari fő­nökének helyettese a hadsereg egyes egységeivel az élén Manilában elfog­lalta a hadügyminisztérium épületét. Ramos tábornok újságíróknak kijelen­tette, hogy nem áll szándékukban ál­lamcsínyt végrehajtani, azonban nem ismerik el ezentúl Ferdinand Marcost államfőnek, akit az ellenzék azzal vá­dol, hogy csalások útján nyerte meg az elnökválasztást. Marcos vasárnap arra szólította fel a fegyveres erők ellene fellázadt egy A kölcsönös megértés és együttműködés szellemében (ČSTK) - Prágában tegnap vé­get ért a rádió- és tévéuniók V. világkonferenciája, mely a tv- és rádióműsorok cseréje terén folyta­tott nemzetközi együttműködésé­vel foglalkozott. A megbeszélése­ken kilenc szövetség több mint 170 képviselője vett részt, s ezek a társaságok a világ csaknem va­lamennyi rádió- és tévéállomását tömörítik. E jelentős nemzetközi találkozót, melyre első ízben került sor szocialista ország fővárosá­ban, az OIRT (a rádió és tévé nemzetközi szervezete) a Cseh­szlovák Televízióval és a Cseh­szlovák Rádióval közösen szer­vezte. A prágai konferencia résztvevői február 18-23 között négy bizott­ságban tanácskoztak (a rádiós, a televíziós, a jogi és műszaki bizottságban) az egyes országok közötti műsorcserével kapcsolatos időszerű kérdésekről. Amint azt a tegnapi sajtótájé­koztatón Achim Becker, az OIRT ügyvezető tanácsának elnöke el­mondotta: a világ szakembereinek tanácskozása a kölcsönös megér­tés és együttműködés szellemé­ben zajlott. Az elnök köszönetét mondott a csehszlovák kormány­nak és Prága városnak a szíves vendéglátásért, majd hangsúlyoz­ta: az értekezlet résztvevői első­sorban azokkal a kérdésekkel fog­lalkoztak, melyek az egyes orszá­gokat összekapcsolják, egymás- * hoz közelebb hozzák. Ezután az egyes bizottságok elnökei tájékoz­tatták az újságírókat a megállapo­dásokról. gatni. A Nyugatnak elvi választ kell adni arra a kérdésre: valóban kész-e teljes felelősséggel hozzá­járulni ahhoz, hogy az emberisé­get egyszer s mindenkorra meg­szabadítsuk az atom-, vegyi és bárminemű tömegpusztító fegyve­rek fenyegetésétől“ - szögezte le Leonyid lljicsov. Napról napra egyre több a fegy­ver és a mi biztonságunk is egyre törékenyebb. Nem üres szavakat, hanem konkrét tetteket várunk a Nyugattól, hangsúlyozta. A szovjet részről vállalt egyol­dalú moratóriummal összefüggés­ben leszögezte: a Szovjetunió március 31 -ig meghosszabbította a valamennyi atomkísérletre meg­hirdetett egyoldalú moratóriumát, hogy így az Egyesült Államoknak több időt adjon a kérdésben elfog­lalandó álláspont kialakítására. Az azonban nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió egyoldalúan nem tanúsíthat e téren tartózkodást a végtelenségig, szögezte le hatá­rozottan. teljes, világméretű felszámolását célzó programot. A könyv nagy érdeklődést kel­tett a portugál olvasók körében. Francisco Meló, a kiadó igazga­tója úgy vélte, hogy az olvasók a kiadvány révén közelebbről megismerhetik a szovjet állam si­kereit, jobb elképzelést nyerhet­nek a Szovjetunió békeszerető külpolitikájáról. részét, hogy adják meg magukat. A lá­zadókat arra figyelmeztette, hogy könnyen szétzúzhatja akciójukat és megerősítette, hogy nem mond le. Fi­del Ramos tábornok azt állította, hogy vidéken a fegyveres erők 90 százaléka őket támogatja. Ezzel szemben Ferdinand Marcos sajtóértekezletén megerősítette, hogy a fegyveres erők döntő többsége to­vábbra is hű kormányához és ellenőrzi a helyzetet az országban. Azzal fenye­getőzött, hogy utcai harcok esetén rendkívüli állapotot rendel el. Manilából érkező jelentések szerint az államfőhöz hű vezető katonatisztek a Marcossal szembeszegült katonák által elfoglalt hadügyminisztérium épü­letéhez katonaságot küldtek, azonban nem jutottak el oda, mivel az utcákat szinte elbarikádozta az épületet körül­vevő, a lázadókkal szimpatizáló embe­rek mintegy 20 ezer fős csoportja. Corazon Aquino asszony, Marcos legnagyobb ellenfele a választáson üd­vözölte a zendülést, melynek résztve­vői azt követelik, hogy az ő javára mondjon le Marcos. Az elnök egyéb­ként arról tájékoztatta az újságírókat, hogy államcsínykísérletet és ellene, valamint felesége ellen irányuló me­rényletet lepleztek le. Három katonatiszt beismerte, hogy részt vett az összees­küvésben. A drámai eseményekre pár órával azután került sor, hogy elutazott Mani­lából Philip Habib, Reagan elnök kü- lönmegbízottja. Enrile és Ramos tisz­tek megerősítették, hogy akciójukra az USA manilai nagykövetségének teljes jóváhagyásával került sor. (Folytatás az 1. oldalról) biakban arra figyelmeztetett, hogy Washington tárgyalásokra próbál­ja kényszeríteni a managuai veze­tést az ellenforradalmárokkal, s ez­zel az a célja, hogy „legalizálja“ ezeket a bandákat és megsemmi­sítse a sandinista forradalmat. Is­mét megerősítette: Nicaragua elő­zetes feltételek nélkül kész a pár­beszédre Washingtonnal a bizton­sági kérdésekről és a kölcsönös kapcsolatok normalizálásáról. A nicaraguai kormány levelet intézett az ENSZ főtitkárához, amelyben hangsúlyozza, hogy a somozista terrorista bandák ak­cióinak következményeiért az Egyesült Államokat terheli a fele­lősség. A levélben managuai rész­ről rámutatnak, Chinandega tarto­mány Somotilo falujának közelé­ben végrehajtott somozista akció (Folytatás az 1. oldalról) részt lakóhelye környezetének szépítésében. Csak az ipari ter­melés értéke 1 milliárd 338 millió rubel volt. Ez is fényes bizonyítéka annak, hogy a nép támogatja a párt célkitűzéseit az ország gaz­dasági és társadalmi fejlesztésé­nek meggyorsítására. Az önfelál­dozó, lelkes munka ünnepe volt az a nagygyűlés is, melynek kereté­ben szombaton Moszkvában a szovjet népgazdaság sikereit bemutató kiállításon levő orszá­gos dicsőségtáblára felkerült az a 737 kollektíva, amely a legjobb eredményeket érte el az elmúlt év és a 11. ötéves terv feladatainak teljesítésében. Útra készen áll az a 26 ezer fiatal is, aki a pártkongresszus befejeződése után elindult az or­szág nagy építkezéseire, amelyek felett a Komszomol vállalt véd­nökséget. Még soha ilyen népes csapat nem indult útnak az építő­munka leginkább embert próbáló frontjaira, mégis jócskán lehetett válogatni a jelentkezőkből. Az SZKP XXVII. kongresszusa büsz­ke nevet viselő önkéntes brigádok legnagyobb része Nyugat-Szibéri- ába utazik, hogy részt vegyen az olaj- és gázlelöhelyek kiaknázásá­ban, a vezetékek, vasutak, új vá­rosok építésében. Nyugat-Szibériából érkezett hír az egyik legértékesebb kongresz- szusi felajánlás sikeres teljesíté­séről is: szombaton ünnepélyesen összeforrasztották a több mint ezer kilométeres, sarkkörön túli Jamburg-Jelec-I, első gázveze­ték utolsó csöveit. Igaz, a Jam- burgból csak az év végén kezd áramlani a gáz, mivel a vezeték lefektetése a nyári olvadások ide­jén szünetelni fog. Folyik már vi­szont a Jamburg-Jelec-ll vezeték építése, hiszen az ötéves tervidő­(Folytatás az 1. oldalról) ha, a párt KB PB tagjának a veze­tésével; a belga Szocialista Párt (vallon) delegációja E. Devormnak, a párt vezetősége tagjának a vezeté­sével; a Kanadai Kommunista Párt delegációja William Kashtan pártfőtitkár vezetésével; a Brazil Kommunista Párt Gio- condo Diasnak, a párt főtitkárá­nak vezetésével; az Uruguayi Kommunista Párt delegációja, élén Rodney Aris- mendi főtitkárral; a Chilei Kommunista Párt dele­gációja, élén Volodia Teitelboim- mal, a párt politikai bizottságának Súlyos harcok (Folytatás az 1. oldalról) mint 600 négyzetkilométert visz- szaszereztek. Szintén az iraki fő­városból származó adat, hogy Irán állítólag az utóbbi két hétben 60 ezer katonát vesztett. Szombaton iraki harci gépek következtében öt polgári személy életét vesztette. xxx Ronald Reagan szokásos szombati rádióbeszédében többek között a Nicaragua megfélemlíté­sét célzó amerikai akciókkal is foglalkozott. Megismételte azt a korábbi állítását, hogy a nicara­guai területen működő somozisták ,,a szabadság harcosai“, akik a „kommunista diktatúra“ ellen harcolnak. Kijelentette: e bandák­nak nyújtott fehérházi támogatás „erkölcsi szempontból jogos és nemzetbiztonságunk számára lét- fontosságú“. Az AP hírügynökség Reagan beszédét azzal hozta összefüggésbe, hogy a Kongresz- szus elé terjeszti hamarosan azt a javaslatát, amelynek értelmében mintegy 100 millió dollárt kér a „kontrák“ támogatására. szak végéig itt összesen hat gáz­vezeték építését kell befejezni. Moszkva mindig gazdag kultu­rális élete ezekben a napokban úgyszintén a kongresszus jegyé­ben zajlik. A kongresszust kö­szöntik a színházak bemutatói, számos érdekes kiállítás nyílt a ta­nácskozás tiszteletére. Két évig tartó felújítás után is­mét fogadja a látogatókat a Köz­ponti Forradalmi Múzeum. A meg­újult múzeumban jelentős helyet kapott a holnap nyíló pártfórum­mal kapcsolatos expozíció. „Ma a kongresszuson - ma a múzeum­ban“ nevet viseli az a részleg, tagjával, a központi bizottság tit­kárságának tagjával; a Máltai Kommunista Párt kül­döttsége Anthony Vassalónak, a párt főtitkárának vezetésével; a Srí Lanka-i Kommunista Pár­tot Kottoruge Pablis Silva, a párt főtitkára és Pieter Keuneman, pártelnök képviseli; a Venezuelai Kommunista Párt delegációja, élén Alonso Ojedo Olaechea pártfőtitkárral; a Paraguayi Kommunista Párt delegációja Antonio Maidaná­nak, a párt központi bizottsága PB tagjának, a KB titkárának a veze­tésével; a Bangladesi Kommunista Párt Fao térségében több mint 400 légitámadást indí­tottak iráni állások ellen, főleg Abadan iráni határmenti város tér­ségében. Hivatalos teheráni bejelentés szerint az iráni légierő szombaton öt iraki gépet lelőtt és ezzel az utóbbi 14 napban már 55-re emel­kedett az általa lelőtt iraki gépek száma. Miközben a frontokon dúlnak a harcok, újabb diplomáciai erőfe­szítések történnek a konfliktus rendezésére. Szombaton Kuwait- ba érkezett Ahmed Talib Ibrahi- mi, algériai külügyminiszter. Re­pülőtéri nyilatkozatában meg­erősítette, az arab országok eddigi közvetítési kísérletei ugyan nem jártak eredménnyel, de békéltető missziójukat nem adják fel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsá­nak 15 tagja hosszan tartó vita után megállapodott az iráni-iraki konfliktus beszüntetésével kap­csolatos határozattervezetben. A tervezet azonnali tűzszünetre, a nemzetközileg elismert ország­határok mögé történő csapatvisz- szavonásokra szólítja fel a szem­benálló feleket és sürgeti, hogy a konfliktust békés eszközökkel oldják meg. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn folytatja a vitát az iráni-iraki konfliktusról. amely majd a tanácskozás tíz napja alatt rendszeresen tájékoz­tatja a látogatókat a kongresszusi eseményekről. „A Kelet művészete harcban a békéért és a humanizmusért“ címmel nyílt kiállítás a keleti népek művészetének múzeumában. Ör­ményország, Grúzia, Azerbaj­dzsán, Közép-Ázsia, Japán és több más ország művészeinek több mint 500 alkotását bemutató kiállí­tás napjainkban, a nukleáris ve­szély időszakában rendkívül aktu­ális. Hiszen az olyan fogalmak, mint béke, humanizmus - osztha­tatlanok. GÖRFÖL ZSUZSA delegációja, élén Mohammed Farhad pártfőtitkárral; az Ausztráliai Kommunista Párt küldöttsége Pert Clancy-nek, a párt nemzeti titkárának a vezeté­sével; a Fülöp-szigetek Kommunista Pártjának delegációja Nikanor Manguiduyosanak, a párt köz­ponti bizottsága PB tagjának a ve­zetésével; a Salvadori Kommunista Párt delegációja, élén Shafic Jorge Handal pártfótitkárral; a salvadori Farabundo Nemzeti Felszabadítási Front delegációja Fernando Cienfuegossal, a front vezetősége tagjával az élen; az Egyiptomi Nemzeti Haladó (baloldali) Pártot Fuad Mursi és H. Abd Rabu, a párt központi tit­kárságának tagjai képviselik; a Chilei Radikális Párt küldött­sége Hugo Mirandával, a pártve- zetőség tagjával az élén; a Hondurasi Kommunista Párt delegációja Rigoberto Padilla Rush pártfőtitkárnak a vezeté­sével; a Kolumbiai Kommunista Párt delegációja, élén Gilberto Vieira White pártfőtitkár vezetésével; a Panamai Néppárt küldöttsé­ge, élén Ruben Dario Souza Ba­tista pártfőtitkárral; az Izraeli Kommunista Párt de­legációja Meir Vilner pártfótitkár vezetésével; az Iraki Kommunista Párt kül­döttsége, élén Aziz Muhammed első titkárral; a Palesztin Kommunista Párt küldöttsége Szulejmán Nadzsab- nak, a KB PB tagjának a vezeté­sével; a Szíriai Kommunista Párt dele­gációja, élén Khaled Bagdas, pártfőtitkárral; az ír Kommunista Pártot Mi­chael O’Riordan, a párt nemzeti elnöke és James Stewart pártfó­titkár képviselik. A küldöttségeket Nyikolaj Tali- zin, az SZKP KB PB póttagja, a szovjet minisztertanács első alelnöke, valamint Ivan Kapito­nov és Viktor Nyikonov, a köz­ponti bizottság titkára és további hivatalos képviselők fogadták. Mihail Gorbacsov beszédeinek portugál nyelvű kiadása Marcos ellen fordult a hadsereg egy része Elkészült az alkotmány első tervezete ÚJ SZÚ 2 1986. II. 24.

Next

/
Thumbnails
Contents