Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-09 / 7. szám, csütörtök
A šumperki Pramet vállalatnál 143 millió korona ráfordítással 36 hónap alatt lapkagyártó üzemegység ópül. Dolgozói tavaly már 8 millió lapkát állítottak elő, s termelésüket az idén 10,5 millióra növelik. A képen: a WDM 300 típusú automata köszörülőgépsor, amely gyémánttárcsák segítségével a kicserélhető lapkákat köszörüli. (Vladislav Galkonek felvétele - ČSTK) Fő céljuk - a vásárlók elégedettsége TANÁCSKOZTAK A ZDROJ TRÖSZT KOMMUNISTÁI Ha elgondolkodunk azon, milyen gondosan szervezett munka szükséges ahhoz, hogy folyamatos legyen az élelmiszerellátás, bizonyára egyet értünk azzal a megállapítással, hogy elsősorban „fent" kell jól irányítani. Természetesen, az irányítás alacsonyabb szintjein is eleget kell tenni a követelményeknek. A Zdroj tröszt vezérigazgatóságának kommunistáira tehát nem véletlenül hárulnak olyan igényes feladatok, melyeknek teljesítését - bár közvetetten - mi fogyasztók is érezzük Előtérben a dolgozók A felelősségtudat csengett ki a tröszt vezérigazgatósága kommunistáinak tanácskozásán is, melyen az objektív mérlegvonás mellett a jövő időszak feladatait is meghatározták. Magdalena Lo- rencová, az alapszervezet elnöke, a beszámolóban nem véletlenül emelte ki, hogy milyen nagy figyelmet szentelnek a kádermunkának. Az elmúlt időszak célkitűzései közt szerepelt a káderek szakképzettségének növelése. A műszakigazdasági dolgozók között az 1981-es 88,9 százalékról az elmúlt évben 94,6 százalékra emelkedett az előírt szakképzettséggel rendelkezők aránya. Az utánpótlás nevelése is alapos körültekintést igényel. Sikerült leküzdeniük az iskolarendszer korszerűsítésével járó problémákat és a 8. ötéves tervidőszakban arra törekednek, hogy a trösztnek minden kerületben saját szaktan- intézete legyen. Hisz nem kevesebb, mint évente 5500 fiatal oktatásáról van szó. Nem mindegy, hogy a jövő szakemberei hogyan készülnek fel pályájukra. Az sem mindegy, mit tesz a tröszt a kezdőkért és a többi dolgozóért. A szociális program keretében több mint 3000 koronát fordítanak évente egy-egy dolgozóra. Mivel nagy hányaduk nő, a gyermekintézmények létesítése figyelmük előterében áll. Csupán az elmúlt négy esztendőben 1123 gyermek elhelyezését oldották meg. Elsősorban a főváros munkaeró-gond- ját próbálják enyhíteni az elszállásolási lehetőségek bővítésével. Az elmúlt évben adták át a 208 ágyas szállót, s ezzel 884-re emelkedett a fővárosi munkásszállókban lakók száma. Viszont még ily módon sem sikerült elérniük a munkaerő tervezett számát. A dolgozók üzemi étkeztetésének tökéletesítése és a fluktuáció csökkentése is az állantó feladatok közé tartozik a Zdrojban. Eredmények és fejlesztés A gazdasági mutatók teljesítése a 7. ötéves tervidőszak egyes esztendeiben nem volt egyszerű. Több negatív tényező befolyásolta, nehezítette terveik megvalósítását. A komplex intézkedések konkretizálása során változás történt az irányítás alapszintjén. Az előírások módosítása, az árrendezések nemcsak az adminisztratív munkát gyarapították, hanem a kereslet is beláthatatlan módon megváltozott. Mindezek ellenére a döntő tervmutatókat teljesítették, sőt némelyet túl is lépték. Mindez megalapozott büszkeséggel tölti el a kommunistákat és a pártonkívü- lieket egyaránt. Az elkövetkező időszakban is a legfontosabb kötelességüknek tartják a kereskedelempolitikai elvek következetes megvalósítását, a lakosság egyre jobb élelmiszerellátását. Az új létesítmények hozzájárulnak a vásárlási körülmények javításához: a régi, nem megfelelő kis boltok helyett korszerű üzleteket adnak át, ahol az önkiszolgálással a vevő időt nyer. A 8. ötéves tervidőszakban 191 üzlettel bővül a Zdroj hálózata. Ezek időbeni átadása nemcsak gazdasági szempontból fontos, hanem elsősorban az új lakótelepeken, a lakosság ellátása szempontjából is igen kívánatos. Lépést tartani a tudományosműszaki fejlődéssel - ez a követelmény is vonatkozik a trösztre. A CSKP KB 8. és 10. ülése után kidolgozták a fejlesztés fő irányvonalát és már néhány konkrét eredményről is számot adhatnak. Bra- tislavában és Trnavában korszerű raktár épül, az elmúlt két évben több mint 700 elektronikus pénztárgépet helyeztek üzembe a boltokban, hűtő- és mélyhűtő berendezéseket és modern csomagológépeket vásároltak. A húson és a hentesárun kívül egyéb, erre alkalmas áru csomagolását is megoldják a következő időszakban. Modern technológiára van szükség a hidegkonyhai készítményekhez is és a mélyhűtött áru szállításának és árusításának körülményeit is korszerűsíteni akarják. Természetesen az irányítás és a szervezés automatizálását is tovább fejleszti a tröszt. A fogyasztókért A vezérigazgatóság belső ügyein kívül számtalan olyan kérdéssel is foglalkoztak az alapszervezet kommunistái, melyek valamennyi fogyasztót közelebbről is érintenek, (gy például bővíteni szeretnék az alapélelmiszerek sorát. A diabetikus készítmények és a csecsemő- illetve a gyermekételek gyártóival kialakított szorosabb együttműködés révén el akarják érni, hogy ne csak papírra fektetett ígéret legyen a választókbővítés. Mindeddig a kiváló minőségű árukkal sem kényeztették el hazai termelőink a vásárlókat. Az ESŐ boltok, melyek elsősorban ezeket volnának hivatottak kínálni, bizony gyakran az ürességtől tátognának, ha nem árusítanának import árut is. Persze a kereskedelemnek is vannak lemaradásai. A megfelelő árukínálat, az esztétikus elrendezés, a közvetlen áruszállítás megszervezése az ó feladatkörükbe tartozik. Az eladók és a vevők közt elengedhetetlen a kölcsönös bizalom, aminek nélkülözhetetlen feltétele a becsületesség. Nem véletlenül foglalkoztak ilyen szellemben az alapszervezetben a CSKP KB Elnökségének levelével is. Az ellenőrző tevékenységet főképp a szocialista vagyon védelmére, az állami, a gazdasági és a munkafegyelem elveinek megtartására irányították. Három széleskörű ellenőrzést végeztek s ezek eredményei alapján kimutatták, hogy a törvénytelen meggazdagodás a legtöbb esetben a vásárlók megkárosításával, a károk kimutatásával való visszaélésekkel, a közlekedési részlegen a valóságnál nagyobb teljesítmények feltüntetésével, a hidegkonyhákban a receptek be nem tartásával magyarázhatók. A megelőző intézkedések ellenére is előfordulnak még fogyatékosságok ezen a téren. A Zdroj vezérigazgatóságának kommunistái minden téren arra törekednek, hogy tevékenységük valamennyi szakaszán egyre eredményesebben dolgozzanak. Nemcsak saját, hanem a lakosság ellátása érdekében is. DEÁK TERÉZ Hogy a több jobb is legyen Most, az új esztendő kezdetén, amikor az előzőeknél jelentősebb új tervidőszakba is léptünk egyszersmind, a közfigyelem mindinkább a szocialista társadalmunk fejlesztésének gazdasági, szociális és minden más területén előttünk álló feladataira összpontosul. Jó ideje mindenkiben tudatosulhatott már az a meggyőződés, hogy a XVI. pártkongresszus határozataival összhangban mindennél előbbre való kötelességünk azoknak a nagyszabású feladatoknak a valóra váltása, amelyeket szocialista társadalmunk továbbfejlesztésének átfogó programjaként a CSKP KB és az SZLKP KB legutóbbi ülésein tanácskoztak meg és hagyták jóvá. Nagyrészt azzal is tisztában van mindenki, hogy milyen nagy horderejűek és sokrétűek ezek a feladatok, s ezért megvalósításuk a korábbiaknál nagyobb elkötelezettséget, munkafegyelmet, kiváltképp felelősségtudatot követel meg mindnyájunktól - kommunistáktól és pártonkívüliektöl egyaránt. Pártunk és államunk vezetői nem véletlenül tűzték napirendre ezt a kérdéskomplexumot. Külső és belső okai ismeretesek. A példátlan dinamikával változó világgazdasági következményekhez alkalmazkodva a fentebb említett céljaink és törekvéseink megvalósításában elsőbbsége vitathatatlanul a tudományos-műszaki haladásnak és az e munkaterületeken irányító vezetőknek van, s lesz ezután is. Természetesen az ennek megfelelően elvárható nagyobb felelősséggel együtt. Annál is inkább indokolt gazdasági vezetőinktől még jobb munkát, felelősségteljesebb hozzáállást s egyben nagyobb politikai elkötelezettséget követelni, mert az évzáró pártgyűlések s még inkább a már lezajlott üzemi pártkonferenciák egybehangzó megállapításai is azt tanúsítják, hogy a minőségi termelés terén jelentősebb sikereket csak azokban az üzemekben, vállalatokban értek el, ahol a hosszú távú tervezés stabilizálása mellett képesek voltak lépést váltani is, azaz ahol az erőket a műszaki fejlesztés meghatározó s egyben teljesíthető feladataira összpontosították. Mint a többi között például a vágsellyei (šaľa) Duslóban. Ebben a jó nevű vegyipari kombinátban az üzemi pártbizottság kezdeményezésére a vállalat vezetősége a 7. ötéves tervidőszak elején célul tűzte, hogy 1985-ben árutermelésük 25 százalékát első minőségi osztályú termékek képezik. Ezt az előirányzatukat nemcsak hogy teljesítették, hanem úgyszólván menet közben túl is szárnyalták. 1983-ban ugyanis az eredeti 25 százalékos felajánlásukat 53 százalékosra növelték, amelyet végül is 60 százalékra teljesítettek, minthogy az 1985-ben értékelésre kijelölt 18-féle termék közül 15-félét az elsó minőségi osztályba sorolhattak. Ennek alapján, de eltökéltségük folytán is, teljesíthetőnek mutatkozik új prognózisuk is, amely szerint 1990-re árutermelésüknek már 75 százalékát teszik majd ki az első minőségi osztályú termékek. Ezzel a nem is különösebben keresett és felmutatott példával arra a törvényszerűen megnyilvánuló jelenségre kívántuk felhívni a figyelmet, hogy a tudományos alapokra helyezett gazdasági hatékonyság, a termelőmunka egészének gyorsuló ütemú korszerűsítése, de az anyagokkal, az energiával és a munkaerővel való ésszerű gazdálkodás, az erőforrások bővítése, a tartalékok feltárása és hasznosítása is - mint a hatékony gazdálkodás szükségszerű feltételei - logikusan találkoznak a gazdasági vezetés és irányítás korszerűsítésének követelményével. Világszerte is - és már évek óta. MIKUS SÁNDOR FELVONÓK, LEJTŐK, SÍZŐK... A téli sportok szerelmesei hiába lesték az eget, remélve, hogy az elmúlt napok már meghozzák a várva-várt hótakarót. A meteorológusok reményt keltő előrejelzései kedvcsinálónak jók voltak, s annak ellenére, hogy Szlovákiában hullott egy kis hó, mennyisége alulmaradt a várakozásnak. Január elsejétől már húsz járás nyolcvan síközpontjában is bevezették a hóviszonyok jelentését (a Slova- koturist utazási irodák kirendeltségein keresztül), ám nagyon kevés helyen lehetett - az évszaknak megfelelően - síelni. Pedig mint az a Drótkötélpályák és Sífelvonók Egyesülete jelentéséből kitűnik, az idén ismét javultak a sielési lehetőségek, több lett a sífelvonó. Erre egyre nagyobb szükség mutatkozik, hiszen Szlovákia hegyes vidékein a havas napok száma általában meghaladja a kilencvenet, s nem ritka az sem, ha november közepétől, illetve december elejétől összefüggő hótakaró borítja a hegyvidékeket. De a kedvező (ha kedvező!) természeti feltételek Önmagukban nem elegendőek a téli sportok úzóséhez. Szlovákiában két járás - Dunaszerdahely (Dunajská Streda) és Komárom (Komárno) - kivételével, több sífelvonó illetve drótkötélpálya található. S míg 1965-ben ezekből csupán ötven működött, ma már közel nyolcszáz sífelvonó és huszonnyolc pálya működik. örvendetes, hogy egyre szaporodnak a kis gyermeksífelvonók, melyek lassúbbak, könnyen szállíthatók és szükség szerint bárhol felállíthatók. Megszoktuk már, hogy síközpontjainkban síiskolák működnek. Míg tavaly 34 helyen 20 000 kezdő (90 százalékban gyerekek) ismerkedtek ezzel a szép sporttal, az idén már huszonhárom járás ötvenhárom központjában rendezik be ezeket. Sajnos, gyakran hótközben kihasználatlanul állnak a síiskolák felvonói, hiszen egy-két jelentkező beindíttatásukhoz nem elegendő. A hétvégek pedig, ha jók a hóviszonyok, zsúfoltak. A sífelvonó kezelői, illetve a síiskolák oktatói gyakran panaszolják, hogy a felnőttek „nem kérnek az oktatásból“ - s nem ismervén a sielés alapjait, többször bonyodalmakat okoznak a lejtőkön. Amint azt Ivan Sutoris mérnöktől, az Idegenforgalmi Kormányhivatal osztályvezetőjétől megtudtuk, a szakemberek szinte kizárólag gyermekoktatással foglalkoznak. S ha felnőtt csoport jelentkezik, azok biztosan külföldiek, örvendetes viszont az, hogy évről évre egyre több magyarországi turista, gyerekek és felnőttek egyaránt, használják ki ezt az alkalmat, s elsajátítják a sielés alapjait. Nem hanyagolható el a sielés biztonságának kérdése sem. Az előforduló balesetek nagy százalékát el lehetett volna kerülni, ha a síelők odafigyelnének a síkötés beállítására. Az ún. tesztszervizek, illetve skiszervizek szolgáltatása ingyenes, s míg tavaly Szlo- vákia-szerte 52 működött (31 000 síkötés beállítását végezték el), az idén számuk 67-re nő. Az Idegenforgalmi Kormányhivatal osztályvezetője megemlítette azt is, hogy a biztonságos sielés előfeltétele a síterepek rendszeres karbantartása is. Ezek rendezése már többnyire nyáron kezdődik, de télen, mert kevés a tereprendező gép, jobban meg kell szervezni a munkát. Meg kell említenünk azt is, hogy a nagy közismert síközpontok látogatói gyakran jogosan panaszkodnak a sífelvonók előtti hosszú sorbanállásra. Orvosolni a panaszt nem tudják sem az Idegenforgalmi Kormányhivatal, sem az egyesület felelős dolgozói. Hogy miért? Az ok egyszerű; az új felvonókhoz újabb földterület kellene s azt kiharcolni szinte lehetetlen. És éppen ezért szorgalmazzák a kisebb központok létesítését. Ma már a helyzet kedvezőnek mondható. Több mint nyolcvan síközpontban legalább három sífelvonó áll az érdeklődők rendelkezésére. A beszámoló nem volna teljes, ha nem említenénk meg, hogy egyre növekedik azok száma, akik a műlesiklás helyett a sífutásnak hódolnak. Tavaly tizenhárom központban kiváló minőségű futópálya állt a turisták rendelkezésére, az idén viszont huszonnégy helyen lesz mód e sportág gyakorlására. Persze, a jövőben fokozatosan minden síközpontnak meglesz a maga külön pályája. Említést érdemel az egyre javuló, bővülő szolgáltató hálózat is, amely nélkül az üdülés nem volna teljes zavartalan. Gondolunk itt a csomagmegőrzőkre, büfékre, te- ázókra, higiéniai berendezésekre, autóparkolókra. Az idén több mint harminc csomagmegőrzőt kívánnak létesíteni, s százon felül lesz a gyors étkezést, teázást biztosító talponállók száma. összegezve tehát a hallottakat, elmondhatjuk, az illetékesek az idén ismét jobb feltételekkel várják a fehér sport kedvelőit. Nem mellékes szempont az sem, hogy az utóbbi öt év alatt 1682 sífelvonókezelő és több száz síoktató tökéletesítette szakképzettségét. S éppen ezért, ők is, de a téli sportok kedvelői is türelmetlenül várják már az igazi havas idényt. PÉTERFISZONYA ÚJ SZÚ 4 1986. I. 9.