Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-06 / 4. szám, hétfő

ÚJ szú 5 1986. I. 6. A felejthetetlen színházi pilla­natok között őrzök néhá­nyat, amelynek megteremtéséhez rendkívüli tehetség, erőfeszítés, emberi lemondás kellett. Ezeket nem hivatásos rendezők, nem hi­vatásos színészek teremtették és adták őrizhető kincsként a nézők­nek - Komáromban (Komárno), Füleken (Fiľakovo), Somorján (Šamorín), Nagymegyeren (Calo- vo), Kassán (Košice). A „rendkí­vüli“ jelzőt a teremtett érték minő­sége mellett elsősorban a körül­ményekre, az alkotás külső és belső összetevő­inek jelölésére használom. Ez a legtöbb amatőr együttesre érvé­nyes, hiszen kör­nyezetük, lehetőségeik és önma­guk belső ellentmondásai valami­lyen formában mindig hasonlóak. Havasi Péter egy évtizede ren­dez; sikereik, félsikereik mellett ta­valy minden „bejött“: a választott szatíra aktualitása; a Pinceszín­pad tagjai között akadt három ki­ugróan jó képességű színész; a megfogalmazott írói és rendezői sek, amelyek mindenképpen segí­tettek Arankának, hogy elnézze, megbocsássa Józsi éjszakánkénti részegségét, a közös családi him­nuszéneklést. Ez a megbocsátás annyira hat rám, azaz Józsira, hogy minden hajnali ébredés után döbbenten élem át újra - most már józan fejjel - az éjfélkor tör­ténteket. Aranka egyre kevésbé bírja tartani magát, igaz, ebben része volt a szomszédok és a hi­vatal „segítségének“ is... Amikor játszani kezdtük a darabot, a vé­gét, a befejezést sehogyan sem tudtam úgy elképzelni, hogy Józsi­ból gyilkos legyen. Megöli a szom­szédasszonyt, s ezt úgy teszi, hogy közben önmaga lényétől ide­gen az ilyen cselekedet. Mindig az Arankával folytatott reggeli be­szélgetések során szembesül ön­magával. Reggel jóságos a fele­ségéhez, este sem követ el na­gyobb bajt, mint a Himnusz eléne- keltetését. Arankának ezt kellett csupán elszenvednie, hiszen lé­nyegében a maguk módján min­den rendben volt körülöttük. B. A. - Józsi alapjában véve jó segítség érkezik, annak nem az öficélúság, hanem a segítségre szoruló ember szükséglete legyen a tartalma. B. A. - Aranka nem volt határo­zott jellem. A játék során eléggé összetett módon fejlődött. Első elolvasás után másképpen közelí­tettem hozzá. Erélyesebbnek, tu­datosabban cselekvő asszonynak képzeltem. Idegenkedtem attól, hogy ennyire kiszolgáltatott em­berré formáljam. A rendezőnk el­képzelése előtt viszont meghajol­tam, mivel így kívánta meg az előadás gondolatisága. Aligha jut­hat idáig egy család, ha akár egyi­kük is szembeszegül a segítség­gel. Segíteni is tudni kell. Adni csak emberségből szabad. Az elő­adás sikerei fontosak számunkra, mégsem elegendők. Az amatőr színjátszáshoz több kell a siker puszta áhításánál, mert az, ahogy megszületik, ugyanúgy el is múlik. Szépségét az adja, hogy munka; idegölő, sokszor erőfeszítést kívá­nó munka. Szeretem csinálni, ta­lán éppen ezért. Nem a szünete­ket, nem a próbák végét várom. Egy népművelő hétköznapjai Hogyan látják egymást? Két amatör színész szerepéről, játékáról, helyzetéről ember, az első nagy családós ak­kor érte, amikor a brigádja kine­vette, hogy éjjel a Himnuszt énekli. A szomszédok hiányolta konyhai hulladékot minden reggel fehér papírba csomagolva viszi el. Este a vendéglőstől pénzt kap érte, mert annak kell a táplálék a stá­tuszszimbólumként tartott kese­lyűnek. Utána hazajön, elénekel­Koncz Árpád és Bilász Alica az előadás egyik jelenetében (Filip Lašut felvétele) gondolatokra kevésbé fanyalodtak toliforgatók. Schwajda György Se­gítség (1977) és Himnusz (1980) című drámaváltozatainak ötvöze­tét mutatták be. Az előadás szinte minden mozzanatában színen van Aranka és Józsi, a házaspár, aki­ket mint segítségre szoruló em­bertársakat „megsegítendő“ em­bertársainak kiszemel a lakóhelyi „közösség“ és a hivatal. Arankát Bilász Alica, Józsit Koncz Árpád alakította. Érdekes, s mindenképpen rendhagyó do­logra vállalkoztak, amikor egyikük a másikról beszélt, mintegy önma­gát keresve a másikban. K. A. - Mint minden házasság, ez is a tökéletes harmónia jegyé­ben kezdődött. Szerelem, kötődé­teti velünk a Himnuszt, s én a gyermekeim apjának ezt elné­zem. Minden helyzetben védem, mert a férjem, néha fel is kell rá néznem, hiszen jó, gondos ember. Józsinak két jelleme van. Az egyik a szorgalmas munkásemberé, aki tisztességesen szeretne élni. A másik a közösségi segítségtől és a hivatal vakságától egyre ke­serűbb alkoholistáé, akit a mega­láztatás a gyilkosságba kerget. K. Á. - Józsinak ez a kettőssé­ge minden emberben ott rejtőzik. Körülményeitől függ, melyik kere­kedik felül, mikor, milyen emberi megaláztatások után sodródik tra­gédiába. Az értelmes, élet lehető­ségét kellene mindig megkeresni, s ha az erre képtelen emberhez Aligha tudnék már úgy létezni, hogy ne járjak a Pinceszínpadba. Itt vagyok azonos önmagammal, itt érzem emberibbnek énemet. A napi munkám a számok racio­nális világához köt; a számítógép kezelése, a programozás nem kí­ván érzelmeket, sokszor leírhatat­lan gondolatokat. K. Á. - Számomra gondot oko­zott ez az egész. Jelenleg az a cé­lom, hogy befejezzem a főiskolát. Sokszor, amikor Alica délutános volt, kénytelen voltam elfeledkezni a délelőtti előadásokról, mert pró­báltunk. Nekünk van a legtöbb szövegünk. Lehetetlen volt nem odafigyelni, nem megtanulni, hi­szen szinte szavanként változik a jelenetenként ismétlődő párbe­széd. A szövegtanulás sok időt vett el. Nekem inkább az előadá­sok adnak örömet, a próbák terhe­sek, nagy koncentrációt kívánnak. Az előadás más, hiszen ott már a nagy kínlódások után jutalom a taps. B. A. - Sokan azt hiszik, hogy ez a szerep egy szerencsés talál­kozás volt az egyéniségemmel. Akik jól ismernek, tudják, hogy nem ilyen vagyok. Számomra Aranka igazi feladat volt. Megfor­málni, tudatosan eljátszani, a ren­dezőnk megszerkesztette konst­rukcióba illeszteni. Én nem Aranka vagyok, ezért is fogadtam el oly nehezen a jellemét, az egyénisé­gét. Később már tudatosan szem­léltem minden tettét. Valaki szerint azonban van egy jelenet, amely­ben azonos vagyok önmagammal: elvették Aranka gyerekeit, s ő ön­magából kikelve először száll szembe a világgal. Üvölt fájdalmá­ban. Egy embernek legalább eny- nyit mindig meg kell tennie az igazságért, szeretteiért, önmagá­ért. Nincs, nem lehet olyan hely­zet, hogy legalább ennek az utolsó kiáltásnak a lehetősége ne legyen meg. Ez is cselekvés, sokszor nem is hatástalan... DUSZA ISTVÁN LEMEZ örökzöld dallamok Az egyik legnépszerűbb popsztár volt - főként az ötvenes és a hatvanas években - az olasz származá­sú Dean Martin. Valódi neve Dino Crocetti. Először a Dino Martini, később a Dean Martin művésznevet vette fel, s ezen a néven vált világszerte ismert énekessé. Hazájában, az Egyesült Államokban Ernie McKay, majd Sammy Watkins zenekarának volt éne­kes szólistája. Atlantic Cityben, a népszerű Club 500- ban, találkozott Jerry Lewis-szel, a népszerű komi­kussal, akivel azután nyolc éven át együtt léptek fel éjszakai szórakozóhelyek, a rádió és a tévé műsorai­ban; ezekben az években tizenhat film is készült az ó főszereplésükkel. Dean Martin később önállósította magát, több filmben is szerepet vállalt, de az éneklés­nek soha nem fordított hátat. Elsősorban a lassú melódiákat kedveli, maga is úgy érezvén, hogy kitűnő - Bing Crosbyra emlékeztető - hangorgánuma ezek­ben a dalokban érvényesül leginkább. Pedig a gyor­sabb ütemű dalok előadásában is kitűnőt produkál. Meggyőződhettünk erről annak a lemeznek a hallga­tása közben is, mely The Best of Dean Martin címmel nemrég jelent meg az EMI lemeztársaság és a Sup- raphon közös kiadásában. A lemez Miroslav Černý mérnök szerkesztésében az ötvenes és a hatvanas évek legnagyobb és legnépszerűbb sikerszámaiból tartalmaz nagyszerű válogatást. Amerikai és olasz szerzők immár örök­zölddé vált slágereinek valóságos parádéja ez a le­mez. Dean Martin interpretációja mentes minden modorosságtól, manipulációtól, profi lezserségtől vagy fölényeskedő virtuozitástól. Ez a tény, valamint bársonyos csengésű hangorgánuma emlékeztet el­sősorban Bing Crosbyra, aki ugyancsak rendelkezett az említett erényekkel. Dean Martin előadás­módját éppen ezért nevezhetjük könnyednek, termé­szetesnek, sallangmentesnek, röviden - elegánsnak. Tiszta intonálás, érthető szövegmondás (mind angol, mind olasz nyelven), teljes és természetes azonosu­lás az előadott dalok mondanivalójával, hangulatával, ritmusával - ezek. a további jellemzői Dean Martin művészetének. A lemez tizenhat száma - tizenhat telitalálat. Domenico Modugno 1958-as San Remo-i győztes dalával, a Volare című slágerrel indul a szebbnél szebb melódiák sora, melyek közt megtaláljuk Ras- cel-Garinei-Giovannini-Sigman Arrivederci, Roma című népszerű slágerét, Van Alstyne-Jackson-Kahn Pretty Baby című dalát és még tucatnyi világslágert. A népszerű és melodikus könnyű muzsika barátai bizonyára nagy örömmel fogadják az EMI-Supraphon új Dean Martin-albumát. SÁGI TÓTH TIBOR Pavol Ivanič, a dúbravai mű­velődési központ igazgatója, nem nagyon szereti, ha igazgatónak szólítják: „Ugyan, milyen igazgató vagyok én? - mondja - A detvai Nehézgépgyárban dolgozom, he- gesztócsoport vezetője vagyok. A népművelést kedvtelésből csi­nálom, érdekel a dolog.“ Dúbravában, ebben a Poľana alatti községben - amelynek csu­pán 700 lakosa van és mintegy 500-an élnek a környező települé­seken - nem könnyű kulturális­népművelő tevékenységet kifejte­ni. A televízió itt is székhez kötötte az embereket. Amatőr színjátszó csoport például nem nagyon él meg, hiszen Zvolen, a járási szék­hely, ahol állandó színház műkö­dik, csak húsz kilométerre van; és nincs sokkal messzebb a kerületi székhely sem, amely zenei elő­adásokat kínál az érdeklődőknek. Szépen énekelni és táncolni azért tudnak a községben is. így Pavol Ivanič - a gyár néhány fiatal munkásának a segítő közreműkö­désével - felújította a régebben alakult, de évekig nerji működő folklórcsoportot. A tipikus detvái férfi népviseletet örökölték az elő­ző együttestől, míg a lányok édes­anyjuk vagy a nagymama ruhatá­rában találtak megfelelő viseletet. És a népzene? Van, aki művel­je azt is, Ľubo Smutný fiatal mun­kással az élen. Egyébként Smutný a vezetékneve az együttes többi tagjának is, Jozefnak, Ondrejnak és Pal'onak. Most kénytelenek egy kis szünetet tartani, ugyanis ép­pen folyik a művelődési ház átépí­tése, de a választási gyűléseken már bizonyára bemutatkoznak a közönségnek. Hogyan telnek mostanában a hosszú téli esték, különösen, hogy zárva a művelődési ház? Nem unatkoznak az emberek, köztük a fiatalok?- Az igazat megvallva, előre örültünk, hogy ezen a télen már rendelkezésünkre áll a könyvtár, az ifjúsági klub és a nagyterem - mondja Pavol Ivanič -, de nem így alakul a helyzet. Azért a rádiós és a filmes szakkör tagjai nem maradnak tétlenek. Filmesek falun? És mit forgat­nak, mi a céljuk - kérdezzük. A szakkör vezetője, aki esztergá­lyos, harmincnégy éves, moso­lyogva válaszol:- Mi nemcsak szórakoztatni akarjuk az embereket, hanem ta­nítani is. Hogy gondolkozzanak el a múltról és a jelenről. Főként a fiatalok. Tudjanak minél többet a múltunkról, ugyanakkor jobban értékeljék mindazt, ami ma van. E cél eléréséhez audiovizuális technikát használnak. Az első ilyen, körülbelül félórás filmet Pa­vol Ivanič készítette Február 1948 címmel. A szükséges adatokat, dokumentumokat, korabeli felvé­teleket a járáson szerezte be. A diafilmen többek között feltűn­nek az egykori faházak, amelyek­ből ma már mutatóban sincs Dúb­ravában. Közben idős emberek hangját hallani, azokról a nehéz időkről, amikor sokan vándoroltak ki Amerikába. Egy másik hang. „Valamikor környékünkön csak az očovai jegyzőnek meg a vígľaši birtokosoknak volt autója. Ma több mint száz van a községünkben. És még valami, azelőtt mindössze egy ember tanult főiskolán Dúbra- vából, ma csak az efsz-ben tizen­nyolc mérnök van.“ A film bemutatóját nyilvános pártgyűlés keretében, telt ház előtt tartották. Hasonló volt az érdeklő­dés a Poľana című filmösszeállí­tás iránt. Ennek szerzői arra töre­kedtek, hogy bemutassák a kör­nyék növény- és állatvilágát, ter­mészeti különlegességeit. Kont­rasztok itt is találhatók, a védett terület szépségei mellett láthatók eldobált konzervdobozok, min­denféle hulladékok. Amikor elhal­kul az e képsorokat kísérő furulya monoton, fájdalmas hangja, figyel­meztető szavakat hallunk: „Amint látják, még mindig akadnak embe­rek, akik természeti szépségeinket pusztítják...“- Szeretnénk, ha a Poľana alat­ti falvak mindegyikében bemutat­nák ezt a filmet - mondja Pavol Ivanič. - A szomszédos Očovában már látták, és érdeklődnek iránta Vígľašban és Detvában. Az elvtár­sak a járáson bizonyára segítenek nekünk, hogy másutt is megtekint­hessék az emberek ezt a filmet. Dúbravában egyébként érde­kes dolgot tapasztalnak a diafil­mekkel kapcsolatban: nagyobb irántuk az érdeklődés, mint a mozi programja iránt.- Ez igaz - erősíti meg Jozef Bariak, a hnb elnöke. - Mindenki kíváncsi arra, mit is hoztak létre fiaink. A faluban járva azt is észreve­heti az ember, hogy itt nincsenek régen aktualitásukat vesztett, megkopott plakátok, időszerű in­formációt tartalmaz valamennyi ilyen jellegű közlemény. Emellett jól működik az öttagú rádiós kör. Mindez nem kis mértékben a kom­munista Pavol Ivaničnak is kö­szönhető. A népművelőnek, aki­ről azt mondják a faluban: jó neki, már csak irányít, már nem kell mindent egyedül csinálnia. így igaz. Ugyanis több mint hús^ fia­talt sikerült aktivizálnia, együttmű­ködésre sarkallnia. Pedig négy év­vel ezelőtt, amikor az igazgatói posztot fölajánlották a fiatal gépla­katosnak, még tétovázott: ö csak egy egyszerű munkás, ki tudja, képes lesz-e eleget tenni a felada­toknak. Képes, sőt gyakran jelentkezik érdekes ötletekkel, új gondolatok­kal, amelyeknek a megvalósításá­val változatosabbá, jobbá tehető a kulturális-népművelő tevékeny­ség. Juraj Valach, a Zvoleni Járási Nemzeti Bizottság kulturális osz­tályának vezetője elismeréssel szól róla:- Számunkra is kellemes meg­lepetés az a céltudatos népműve­lés, amelyet Dúbravában tapasz­talunk. Különösen azok a diafil­mek. A járási szemlén kitüntetés­ben is részesültek. Bár minden községben lenne olyan népműve­lőnk, mint Pavol Ivanič. Ő bebizo­nyítja, hogy a hagyományos for­mák, a folklór és a színjátszás mellett mással is lehet hatni az emberekre, még a félreeső hegyi falvakban is. BÁTORI JÁNOS Csótó László: Étkezők (lino)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents