Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-30 / 25. szám, csütörtök
A CSKP MÓDOSÍTOTT ALAPSZABÁLYZATÁNAK TERVEZETE Az új követelményeknek megfelelően A párt programja és alapszabályzata a CSKP tevékenységének dialektikus kapcsolatban álló két veiülete. Az egyik, alapja eszmei egységének, a másik, szervezetileg egyesíti a párt sorait. Ezért a pártban való tagság elsőrendű előfeltételei közé tartozik a párt programjának elismerése és az igazodás alapszabályzatához. E két vetület összhangjának természetes követelményéből következő igény, hogy időszerűen módosítsuk az alapszabályzatot minden olyan esetben, amikor a párt jélentös új elemeket iktat programjába. Jelen esetben azokat a feladatokat, amelyeket magába foglalnak A CSSZSZK gazdasági és társadalmi fejlesztésének fő irányai az 1986-1990-es évekre és a 2000-ig terjedő időszakra. A módosított tervezet, amelyet megvitat a CSKP XVII. kongresszusa, tulajdonképpen a következő időszak azon új követelményeit és feladatait tükrözi, amelyek a társadalom szociális és gazdasági fejlődése valamint politikai és szellemi élete fejlődése felgyorsításának stratégiájából következnek. Hangsúlyozni kell, hogy a tervezet nemcsak megőrzi, hanem egyben továbbfejleszti a párton belüli élet lenini elveit és normáit, hiszen azok a legfontosabbat, a párt cselekvőképességét növelik. Milyen módosításokról van szó? • Bevált harcos élcsapat Jelentősek az alapszabályzat bevezető részének javasolt módosításai. Az alapszabályzat eddigi szövege a pártot így jellemezte: „az azonos elveket valló emberek - kommunisták - önkéntes és legaktívabb harci szövetsége ...“ A tervezet jellemzése szerint a párt ,,a munkásosztály és a többi dolgozó bevált harci élcsapata, az azonos elveket valló emberek - a kommunisták - szövetsége..." A tagság-önkéntességének elvét a tervezetben a nyitó mondatnak csak a további része fejezi ki, s előtérbe kerültek az olyan új jellemző vonások - bevált harci élcsapat -, amelyek a korábbi szövegben nem szerepeltek. Az első megállapításra a pártot nyilván feljogosítja a dolgozók ügyéért csaknem 65 éven át vívott harcának története, amely során a CSKP a munkásosztályt elvezette a politikai hatalom kivívásáig és hazánkban a szocialista társadalom megteremtéséig. Másodszor pedig, már Marx és Engels a kommunistákban látták a munkás- osztály élcsapatát. A Kommunista Párt Kiáltványába, a Kommunisták Szövetségének programdokumentumába beillesztették az azzal kapcsolatos téziseket, hogy a kommunisták a munkásosztály „leghatározottabb, szüntelen továbbhaladásra ösztökélő részét alkotják“ azáltal, hogy „tisztában vannak a proletármozgalom feltételeivel, menetével és általános eredményeivel". Évtizedek igazolták a munkásosztályban pártunknak ezt az élcsapat szerepét. Az alapszabályzat bevezető részének téziseit kiegészítő megállapítás, hogy a párt politikailag vezeti és szervezi a dolgozó nép építő törekvéseit és a szocialista társadalom további fejlődésével törvényszerűen elmélyül a vezető szerepe. Az alapszabályzat eddigi szövege szerint a párt vezető szerepe abban nyilvánult meg, hogy szervezte, tervezte és tudományosan megindokolta a dolgozók törekvéseit. Ennek helyébe lép tehát a „politikailag vezeti" fogalom, amely vitathatatlanul találóbban fejezi ki a párt társadalmi helyzetét és szerepét. A módosított tervezet a párt vezető szerepe tartalmi meghatározását kibővíti a fejlett szocialista társadalom építése programjának új elemeivel: a szocializmus tervszerű és sokoldalú tökéletesítése, lehetőségeinek és előnyeinek teljes és hatékony kihasználása, a nép erejének összpontosítása a népgazdaság dinamikus fejlesztésére, elsősorban intenzifikálásával, a tudományos-műszaki haladásnak valamint a nemzetközi szocialista gazdasági integrációnak meggyorsításával. Falvaink gyors gazdasági és szociális fejlődése tényével összhangban a módosított alapszabályzat tervezet már nem szól a város és a falu közti különbségek felszámolásáról. Viszont továbbra is magában foglalja azt a feladatot, hogy le kell küzdeni a fizikai és a szellemi munka közötti lényeges különbségeket. A tervezet kiegészül azzal a megállapítással, hogy a párt törekszik a politikai rendszer fejlesztésére, szerepének elmélyítésére, a szocialista internacionalizmus és a szövetségi államrendezés elvei alapján hazánk nemzetei és nemzetiségei szövetségének megszilárdítására, arra, hogy fejlődjön az állampolgárok alkotó ereje, aktivitása és kezdeményezése, sokoldalúan és harmonikusan fejlődjön a személyiség, a társadalom szellemi és kulturális élete. Kommunistához méltó magatartás A párttagságot illetően a CSKP alapszabályzata a lenini megfogalmazáshoz igazodik. Ezért a pártunkhoz tartozás előfeltételei, amelyek évtizedeken át beváltak a tagállomány minősége javításának hatásos eszközeként, továbbra is változatlanok. Ezen előfeltételek közé tartozik: a csehszlovák állampolgárság, a párt programjának elfogadása, igazodás a párt alap- szabályzatához és a párthatározatok teljesítése, tevékeny részvétel a párt- politika kimunkálásában, megvalósításában, és a párt valamelyik alapszervezetének munkájában, a tagdíj fizetése. A tervezet a párttag kötelességeinek széles körébe iktatja az eddigieken kívül azt a követelményt is, hogy „mindenütt kommunistaként viselkedjen és lépjen fel". Ez a korábbi szövegben nem szerepel, jobban mondva csak közvetve szerepel benne. A kommunista további új kötelességei: az inten- zifikálás útján törekedni a termelőerők fejlesztésére, érvényesíteni a munkaérdemek szerinti társadalmi igazságosság elvét, társfelelősséget vállalni az alapszervezet munkájának eredményeiért és a párt tevékenységében érvényesíteni a lenini munkastílust. További követelmény, hogy a kommunista ne tűrje meg a munkában az önelégültséget és az igénytelenséget. Különösképpen fontos a lenini munkastílus beiktatása a párttag kötelességei közé. Itt elsősorban a fő láncszem módszerének alkalmazásról, a bírálatról és az önbírálatról, a kollektív vezetésről, az elmélet és a gyakorlat, valamint a szavak és a tettek egységéről van szó. A javasolt módosításokból következik továbbá az, hogy a kommunista munkájában az önelégültséget és az igénytelenséget a párt alapszabályzatában rögzített kötelességek megszegésének kell tekinteni. A párthoz tartozás alapelvét megvalósító normák - elsősorban a pártba történő egyéni kiválasztás, a tagjelölti idő, a felvétel, a nevelés, a magatartásjavítás és a tagság megszűnése - a módosításokat követően is változatlanok. Csupán annak az időnek a lerövidítését javasolják, amelyben felmérik, hogy a megbüntetett párttag miként hozza helyre hibáit, mégpedig az eddigi két-négy évről egy-két évre. A módosítás értelmében a büntetés törlését nem a tag, illetve a pártbizottság indítványozná, mint eddig, hanem az alap- szabályzatból következően a párt szerve vagy szervezete egy-két év után kötelezően tenné ezt. A büntetés törlését lesetleg javasoló határozatát - úgy mint eddig - a taggyűlés, illetve az illetékes pártszerv elé terjesztené. Ez elmélyítené a pártbüntetések nevelő szerepét. A párt vezető szerepének elmélyítése A jelen és a közeljövő növekvő feladatai megkívánják a párt vezető szerepe érvényesítése egyes elemeinek idószerüsítését. A tervezet néhány bevált tapasztalatot a pártmunka normájaként iktat az alapszabályzatba. Elsősorban azt a követelményt, hogy a párt szervei és szervezetei az állami, a köz- és a gazdasági igazgatás minden területén szavatolják az ideológiai, a szervező és a gazdasági tevékenység egységét. Erre az új normára gondolniuk kellene azoknak a vezető gazdasági dolgozóknak, akik eddig csak a gazdaság tárgyi vonatkozásaival, vagyis a technikával, a technológiával, az anyaggal stb. törődtek, míg döntéseik vagy azok elmaradása politikai-nevelési vonatkozásait a pártszervezet ügyének tekintették. A feladatoknak ilyen helytelen polarizálása nem csekély problémákat s nem egyszer konfliktusokat okozott. A javasolt módosítás egységes eszmei-nevelő valamint gazdasági-szervező munkára kötelezi a pártszervezetet csakúgy, mint a gazdasági vezetést. Ez kétségtelenül növeli a párt vezető szerepe érvényesítésének hatásfokát. A tervezet bővíti a kerületi és a járási pártszervezetek alapvető kötelességeinek körét. Mégpedig azzal, hogy a törekvéseket összpontosítsák a gazdasági tervek következetes teljesítésére, a munka magas fokú gazdaságosságára és jó minőségére, valamint „a népgazdaság intenzifikálása alapján a szociális és a gazdasági fejlődés meggyorsítására". Törődniük kell minden erőforrás lehető legjobb kiaknázásával. A tervezet a jelen és jövő gazdasági feladataival összehangolja az alapszervezetek feladatait is. Eddig is rögzített kötelességeik mellett feladatuk harcolni „a tudományos-műszaki haladás kibontakozásáért és eredményeinek gyakorlati alkalmazásáért, a munkatermelékenység növeléséért, a termelés és a munka legmagasabb fokú gazdaságosságáért, jó minőségéért és hatékonyságáért". A gazdaság- fejlesztés viszonylatában a kerületi, a járási és az alapszervezetek feladatainak hasonlósága megfelel annak a követelménynek, hogy a pártépítés minden szintjén egységes legyen a hatásgyakorlás. Fontos az a javaslat, amely további területekre is kiterjeszti a pártszervezet ellenőrzési jogát afölött, miként valósítja meg az üzem, a vállalat avagy az intézmény vezetősége a pártpolitika feladatait. Konkrétan arról van szó, hogy a mezőgazdaságban nemcsak az efsz-ek, az állami gazdaságok valamint a gép- és traktorállomások párt- szervezeteinek legyen - úgy mint eddig - ellenőrzési joguk, hanem a többi mezőgazdasági vállalat pártszervezeteinek, továbbá a lakásgazdálkodás, a közszolgáltatás, az iskolák, a kulturális, a művelődési és az egészségügyi intézmények pártszervezeteinek is. Eddig ellenőrzési joggal rendelkeztek a termeléssel közvetlen kapcsolatban álló tudományos intézetek pártszervezetei. A módosítás ezt a jogot általában kiterjeszti a „tudományos-kutatőinté- zetekre", vagyis nem tesz különbséget aszerint, hogy milyen a kapcsolatuk a termeléssel. Hangsúlyozni kell, hogy az ellenőrzés jogának velejárója a pártszervezet alapszabályzatában rögzített kötelessége támogatni a vezető dolgozók törekvését és növelni felelősségüket. Az ellenőrzési joggal rendelkező pártszervezetek a módosítások elfogadását követően nemcsak a vezető dolgozók kinevezését fogják véleményezni - úgy mint eddig -, hanem a visszahívásukat is. Az alapszervezetek párton belüli élete szempontjából jelentősége van a taggyűlésekkel kapcsolatban a javasolt módosításnak. Az alapszabályzat szerint eddig minden hónapban kellett taggyűlést tartani. A javasolt módosítás szerint pedig „rendszerint havonta tartanak, évente legalább tízszer": A fegyveres erők pártszervezeteivel kapcsolatban a tervezet azzal a követelménnyel bővíti ki az alapszabályzatot, hogy a fegyveres erők tagjait osztály* és politikai éberségre, a szocialista közösség országai közös védelmi és biztonsági intézkedéseinek következetes megtartására vezessék, gondolkodjanak a fiatal nemzedék neveléséről, a szocialista haza építése és védelme iránti öntudatos viszonyának formálásáról. A módosított alapszabályzat tervezetének közzététele nemcsak a tájékoztatást szolgálja, hanem arra is ösztönöz, hogy intenzíven foglalkozzunk az alapszabályzattal, a kommunisták ereje mozgósításának fontos eszközével. VOJTECH VESELÝ Közös a felelősség A Trenčíni Szerszámgépgyár galántai (Galanta) üzemének kommunistái azt is megvitatták évzáró tagsági gyűlésükön, hogy a fiatalok G-klubja miként működik. Korábban ugyanis az érdektelenség szinte megbénította a klub tevékenységét. A CSSZBSZ szervezetének vezetőivel közösen megpróbálták felélénkíteni. Egyebek között részben ennek tudható be a Beszélgetés a szamovár mellett akció sikere. Ezt követte a vetélkedővel egybekötött találkozó, melyen olyan politikai és szervezési intézkedéseket fogadtak el, s tettek kötelezővé önmaguk számára, amelyek jelzik: felelősnek érzik magukat mind a G-klub, mind az ifjúsági szervezet működéséért. A Vág Menti Gépgyárak kolárovói üzemében is szóba került a pártszervezet évzáró tagsági gyűlésén az ifjúsági szervezet munkája, tevékenysége. Sikernek minősítve méltatták a lakkozó műhelyben dolgozó kommunisták nevelő- munkáját, mert a 34 dolgozót foglalkoztató műhelyben, ahol az átlagéletkor 27 év, nagyszerűen érvényesül a védnökségi mozgalom: az idősebbek évente 5-5 ipari tanuló neveléséért, képzéséért kezeskednek. És máshol, más pártszervezetek évzáró tagsági gyűlésén is vizsgálat, elemzés és értékelés tárgya volt a SZISZ munkája, a fiatalok magatartása. Okkal, mert a SZISZ nevelőmunkáját az minősíti elsősorban, hogyan felel meg a küldetéséből adódó feladatának, - milyen eredményeket ér el az ifjúság marxizmus-leninizmus szellemében való nevelésében. Mozgósítani tudja-e a fiatalokat a párt politikájának megvalósítására. Éppen ezért nagy felelősség hárul ezzel összefüggésben a pártszervezetekre, de minden egyes kommunistára is. Nem értelmezhető egyöntetű, gépiesen teljesíthető feladatnak a fiatal párttagok nevelése, hiszen nem is egyszeri, hanem állandó feladat ez. Mivel azonban ezt a munkát a pártszervezetek együtt végzik a SZISZ-szervezetekkel, együtt kell mérlegelniük a párttaggá nevelés eredményeit, együtt kell elemezniük a hiányosságok okait is, mert közös a felelősség. Az utóbbi időben, miként a kolárovói példa is bizonyítja, a legtöbb pártszervezetben fokozták a fiatalokkal való törődést, tudatosabbá, rendszeresebbé és szervezettebbé, tartalmában pedig sokszínűbbé tették az eszmei-nevelő munkát. Ennek arányában növekedett is a szervezett fiatalok példa- mutatása, növekedett az ifjúsági szervezet tevékenységének hatékonysága. Még a tekintélye is. Nagyon természetes tehát, hogy a közös felelősségre gondolva foglalkoztak a fiatalok magatartásának kérdéseivel, a G-klub tevékenységének elemzésével a Trenčíni Szerszám- gépgyár galántai üzemének kommunistái. A közös felelősség jegyében döntöttek úgy, hogy a párttaggá nevelés jó módszereinek alkalmazásával fogják segíteni, irányítani a fiatalokat. Ugyanis, nemcsak náluk, máshol is érvényes: a felelősség közös, de a kezdeményezést, a nagyobb részt mégiscsak az idősebbnek, a tapasztaltabbnak, a képzettebbnek kell vállalni. HAJDÚ ANDRÁS Tanácskoztak a Töketerebesi (Trebišov) járás kommunistái VALÓSÁGISMERETRE ALAPOZVA (Tudósítónktól) - A múlt hét végén zajlott le Tóketerebesen (Trebišov) a járási pártkonferencia, amelyen a CSKP KB küldöttségét Eugen Turzo, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke vezette. Michal Nízky, a járási pártbizottság vezető titkára a beszámolóban megállapította, hogy a legutóbbi járási konferencia óta eltelt időszakban a munkatermelékenység növelésével, a tudományos- múszaki ismeretek egyre szélesebb körű alkalmazásával és az építkezési beruházások tervének arányos teljesítésével tovább erősödött a járás gazdasága és növekedett a lakosság életszínvonala. Az ipari termelés tervét a 7. ötéves tervidőszakban 101,9 százalékra teljesítették. A gépipari termelés 15,9 százalékkal növekedett, értéke meghaladta a 2,5 milliárd koronát. Főleg a terebesi vagongyár dolgozói értek el kimagasló eredményeket. Említésre méltó, hogy az utóbbi fél évtizedben 3,5-szörösé- re növekedett a járás fafeldolgozó iparának teljesítménye, s a terveknek megfelelően fejlesztik a textil- és az elektrotechnikai ipart is. A pártkonferencián legbehatóbban a mezőgazdaság helyzetét érintő kérdésekkel foglalkoztak, s ez nem is véletlen, hiszen ez a járás a Kelet-szlovákiai kerület egyik legjelentősebb mezőgazdasági jellegű vidéke, s bizony a nyolcvanas évek elején - mindenekelőtt a növénytermesztésben - komoly gondok keletkeztek, s ezeket egyértelműen csak az érés belvizekkel nem lehetett indokolni. Bebizonyosodott, nem egy gazdaságban komoly mulasztások történtek a munkaszervezésben, az irányításban és az ellenőrzésben is. Nagy részt ennek tudható be, hogy a járásban gabonafélékből 1981-ben csak 2,96 tonnás-, 1982-ben 3,44 tonnás átlagos hektárhozamot értek el. 1983- ban már úgy-ahogy konszolidálódott a helyzet, s 1984-ben már elérték a 4,77 tonnás átlagos hektárhozamot. Ám a korábbi években keletkezett kiesést pótolni már nem tudták, s így 16 372 tonna szemes takarmánnyal termeltek kevesebbet a tervezettnél A nyolcvanas évek elején a tömegtakarmányok termesztésében sem érték el a kívánt mennyiséget és minőséget. Ez kedvezőtlenül hatott az állattenyésztésre is. A jobb eredmények eléréséhez a feltételek adottak - erre a vitában több küldött is rámutatott. A kiutat a termőföld jobb kihasználásában, a még szükséges meliorációs munkák elvégzésében, a jobb munkaszervezésben és irányításban látják. A járási pártkonferencia vitájában a CSKP KB küldöttségének vezetője, Eugen Turzo is szót kért. Hangsúlyozta, hogy gazdasági céljaink elérése érdekébén haladéktalanul szükség van az irányítás tökéletesítésére. Növelni kell az ellenőrzést, mindenekelőtt a belső ellenőrzést. Az alapszervezeteknek a jövőben még hatékonyabban kell érvényesíteniük a párt vezető szerepét. A kommunistáknak nem szabad szemet hunyniuk a hiányosságok felett, le kell leplezniük azokat, akik hanyagul végzik munkájukat, akik jogtalan előnyök szerzésére törekszenek - vagyis mindazt és mindazokat, akik társadalmunknak sok kárt okoznak. A járási pártbizottság vezető titkárává Michal Nízkýt választották. . (-szak) ÚJ SZÚ 4 1986. I. 30.