Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-30 / 25. szám, csütörtök

ÚJ szú 3 1986. I. 30. Ugandában normalizálódik a helyzet IRAK-IRÁN Museveni letette az államfői esküt Légitámadások-- ■ -■■■ LESOTHO ... A puccs és a kuriózumok (ČSTK) - Yoweri Museveni, az ugandai Nemzeti Ellenállási Had­sereg (NRA) vezetője tegnap Kampalában letette az elnöki es­küt. Az újonnan beiktatott államfőt támogató erők az utóbbi napok­ban végrehajtott puccs után már ellenőrzésük alatt tartják az or­szág területének nagyobbik ré­szét. Az újdonsült elnök beszédében hangsúlyozta, hogy alapvető vál­tozásokat kell végrehajtani az or­szág közigazgatásában, a törvé­nyesség megszilárdításában és meg akarja büntetni azokat, akik a korábbi rezsimek uralma alatt megszegték az emberi jogokat, ígéretet tett arra, hogy új kormá­nyába bevonja a politikai pártok képviselőit, vegyes gazdaságot teremt, amely magába foglalja az állami és a magánszektort. Fel­szólította Uganda politikai és kato­nai szervezeteit, hogy egyesítsék A Chilei KP nyilatkozata (ČSTK) - Az argentin főváros­ban közzétették a Chilei Kommu­nista Párt nyilatkozatát, s eszerint a chilei nép már az idén véget vethet a Pinochet-rezsim ön­kényuralmának, amely teljes elszi­geteltségbe került. A diktatúra fel­számolását követelik a városi és a vidéki munkások, az ifjúság, az értelmiség és a hazai gyárosok és kereskedők többsége. A fegyve­res erők mind több tagja is helye­selné az átmenetet a polgári kor­mányzásra. A rezsim megdönté­sének feltétele az összes ellenzéki erő egyesítése. Dánia-EGK Népszavazás februárban (ČSTK) - Dániában valószínűleg február 27-én tartják a népszavazást arról, hogy az ország hozzájáruljon-e a Közös Piacot az ötvenes években megalapító, úgynevezett római szerző­dés reformjához. A népszavazás meg­tartását 82 igenlő szavazat és 66 tar­tózkodás mellett hagyta jóvá a dán parlament. A szerződés módosítását a Közös Piac 12 tagállama már de­cemberben jóváhagyta, ezt azonban még meg kell szavaznia a tagállamok törvényhozásának is. erőfeszítéseiket az új társadalom megteremtése céljából. Külpolitikai téren Uganda el nem kötelezett politikát folytat és a Dél-afrikai Köztársaságot, vala­mint Izraelt kivéve jó kapcsolato­kat akar fenntartani minden or­szággal. Kampalában egyébként - a to­vábbi normalizálódás jeleként - helyreállt az ivóvíz- és az áram­ellátás, a városi közlekedés és működnek már a telefonok is. Az NRA által ellenőrzött városokban a lakosság az új kormányzatot támogató nagygyűléseket tart. (ČSTK) - A Bakhtar hírügynök­ség jelentése szerint a pastu tör­zsek fegyveres harcához a pa­kisztáni hadsereg ellen a Hajbar hágó térségében csatlakoztak a határ menti pakisztáni Belu- dzsisztán tartományban élő törzsek is. Megtámadták a pakisztáni ha­tárőregységek egyik táborát. Saját területükön a harcok során elfog­ták vagy harcképtelenné tették az afgán ellenforradalmi erők több mint 100 tagját, akik a hágóhoz próbáltak eljutni, megsemmisítet­ték a pakisztáni hadsereg néhány harckocsiját és páncélozott jármű­vét. Az egyik beludzsisztáni törzs tagjai Barani mellett megtámadták az ellenforradalmárok egyik tábo­rát, megöltek nyolc banditát, köz­tük a vezetőjüket is. Egy másik összecsapás során 15 afgán el­lenforradalmárt tettek harcképte­lenné. A Hajbar melletti harcokban már 150 pakisztáni katona esett el. Ismeretlen tettesek Murgzar- ban a helyi hotelben robbanást okoztak. Itt voltak elszállásolva az amerikai katonai kiképzők, akik közül 4 életét vesztette a robba­násnál. A pakisztáni hadsereg akkor kezdett büntető hadműveletbe a határvidéken élő törzsek ellen, amikor azok úgy döntöttek, nem engedik meg, hogy területüket az Afganisztán elleni támadásokra használják fel. (ČSTK) - Az iraki főparancs­nokság közleménye szerint az or­szág légiereje kemény csapást mért négy iráni hadsereg-csoport­ra. Az ellenfél jelentős károkat szenvedett emberéletben és hadi- technikában. A repülőgépek meg­támadtak továbbá egy „nagy ten­geri célpontot“ az iráni partok mentén. Az INA iraki hírügynökség sze­rint az iráni légierő polgári célpon­tokat bombázott Észak-lrakban. Bagdadból jelentették a hírügy­nökségek, hogy az iraki légierő az ország északi része feletti légtér­ben lelőtt egy iráni F 5-ös vadász­bombázót. Pakisztánban kedden letette a hivatali esküt az új kormány, melynek élén továbbra is Moham­med Khan Dzsunedzso áll. A kulcsfontosságú reszortok közül csak a pénzügyminisztérium élén van változás, összesen két mi­nisztert és egy államminisztert vál­tottak le, kineveztek 5 új minisztert és 8 államminisztert. Hivatalos helyen elutasították a változások kommentálását. A kormány december 30-án mon­dott le azzal összefüggésben, hogy Ziaul Hakk elnök bejelentet­te, az országban megszűnt a rendkívüli állapot. Az UNITA vezére Washingtonban (ČSTK) - Tegnap Washington­ba érkezett Jonas Savimbi, az UNITA angolai kormányellenes szervezet vezére. Tíznapos láto­gatása alatt mindenekelőtt azt akarja elérni, hogy az Egyesült Államok a lehető legnagyobb mér­tékű pénzügyi és esetleg katonai támogatást nyújtsa a törvényes angolai kormány ellen folytatott harcokhoz. Savimbit fogadja Rea­gan elnök is. A Fehér Ház arról még hivatalosan nem tájékozta­tott, hogy milyen összegre számít­hat az UNITA, de amerikai lapok tudni vélik, hogy a titkosszolgálat különleges alapjaiból 15 millió dol­lárt bocsátanak a rendelkezésére. A térképen is nehéz megta­lálni, egyrészt olyan kicsi- területe kb 30 ezer négyzetkilo­méter másrészt minden oldalról körülveszi a hatalmas Dél-afrikai Köztársaság. Hivatalos nevén: Le­sotho Királyság, mégpedig húsz esztendeje, amikor megszűnt brit gyarmat lenni. Azelőtt Bászútóföld néven ismerték. A múlt hétfőn, január 20-án végrehajtott katonai hatalomátvétel óta szinte naponta foglalkozik vele a világsajtó, jóval többet annál, mint amennyi figyel­met egyébként szentelni szokott az ilyen kis ,,meseországnak", vagy ,,kurziózumországnak"- ahogyan Lesothót titulálni szok­ták. Ez is jelzi: az egyébként vérte- len hatalomátvételnek szélesebb nemzetközi vetületei is vannak, főleg a fajüldöző dél-afrikai rezsim külpolitikai törekvéseit tekintve. Meseország-e Lesotho? Eset­leg annyiban, hogy az útikalauzok szerint mesések a természeti adottságai, akár turistaparadi­csom is lehetne. A kemény való­ság az, hogy a másfél milliót meg­közelítő lakosság hihetetlen sze­génységben él, az egy főre jutó nemzeti jövedelem 290 dollár. Te­rületének nagy része hegyvidék, csak kis százaléka alkalmas a földművelésre, de a kezdetleges viszonyok és módszerek miatt még azt sem tudják teljes mérték­ben hasznosítani. Mégis elsősor­ban mezőgazdasági ország, főleg a szarvasmarha- a juh- és a kecs- ketenyésztés révén, tehát fő ex­portcikkei a gyapjú, s az iparban a gyémánt. Mondhatni azt is, hogy egyedüli számottevő iparága a gyémántfeldolgozás. K uriózumokból több is van. Mindjárt a földrajzi helyze­te: a Dél-afrikai Köztársaság kö­zepén helyezkedik el, s így léte is teljes mértékben a pretoriai re­zsimtől függ. A másik: az ENSZ- statisztikák szerint egyike annak az öt országnak, amely élelmi­szerszükségletét kizárólag import­ból fedezi - jelen esetben termé­szetesen Pretori­ától. Egy további jellegzetesség: munkaképes la­kosságának több mint a fele- a férfiak 50 és a nők 10 száza­léka - külföldön dolgozik, vagyis a dél-afrikai üze­mekben, főleg az aranybányák­ban. Lesotho szinte minden termékét a hatal­mas szomszéd­nak adja el, tehát az árakat is Pretoria diktálja, s a lesothói üzletekben többségé­ben szintén csak dél-afrikai árut kapni, az árakat természetesen ez esetben is Pretoria szabja meg. S nem utolsósorban kuriozitás az is, hogy e teljes kiszolgáltatott­ság ellenére a megbuktatott Lea- bua Jonathan kormánya szembe­helyezkedett a fajüldöző pretoriai rezsimmel, s megpróbált önálló külpolitikát folytatni. A Pretoriával szemben álló afrikai frontorszá­gokhoz közeledett, s az utóbbi években kapcsolatokat létesített több szocialista országgal is. Sőt, otthont mert adni az apartheid el­len küzdő dél-afrikai hazafiaknak, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) tagjainak. A fajüldöző rezsim megtorlásul már többször hajtott végre katonai támadást Lesotho ellen, s főváro­sában, Maseruban is rendeztek a dél-afrikai kommandók vérfür­dőt. A legutóbbi ilyen katonai akci­ót tavaly decemberben indították, majd január 1-én Pretoria lezárta a határt, teljesen elszigetelve Le­sothót a külvilágtól. (Egyébként nem ez volt az első ilyen eset.) Az élelmiszerszállítmányok leállításá­val rendkívül súlyos helyzetbe hozta a kis országot, úgyhogy a maserui vezetés kénytelen volt a Biztonsági Tanácshoz fordulni. Lesotho alkotmányos monar­chia, melynek élén II. Mosheshoe király áll, akinek gyakorlatilag semmilyen hatalma sincs, az or­szág ügyeit az eddigi kormányfő, Leabua Jonathan intézte, mégpe­dig Pretoria beleegyezésével. Pél­dául 1970-ben a választásokon Leabua Jonathan pártja, a Bászo- to Nemzeti Párt vereséget szen­vedett a Ntsu Mokhehle vezette Bászoto Kongresszus Párttól, de Jonathan Dél-Afrikai beleegyezé­sével semmisnek nyilvánította a választási eredményeket, s to­vábbra is magának tartotta meg a kormányfői széket. Az idők azonban változtak, Leabua Jonat­han a már említett önállósodási törekvések miatt kényelmetlenné vált Pretoria számára, ezért a kor­mánnyal szemben álló fegyvere­seket kezdte támogatni. A január 20-i puccs forgató- könyve is egyszerű volt. Másfél ezernyi főből álló félkatonai egy­ség bevonult Maseruba, Justin Lekhayana vezérőrnagy irányítá­sa alatt (ő a fegyveres erők pa­rancsnoka volt, az országnak nincs reguláris hadserege), átvet­ték a hatalmat, bejelentve, hogy az országot ezentúl a katonai ta­nács irányítja. Ennek tagjai egy nappal később már tárgyalásokat folytattak Roelof Botha dél-afrikai külügyminiszterrel, s mindkét fél hangsúlyozta, hogy a lehető leg­jobb kapcsolatokra törekednek. E hét elején pedig Botha közölte, hogy visszavonják a Lesotho ellen elrendelt embargót, ennek fejében pedig Maseru kitiltja az ország területéről az ANC tagjait. Lekha­yana közölte: ,,nem lesz többé politikai tevékenység az ország­ban", s hogy az új vezetés jogot formál az előző kormány által jó­váhagyott törvények és az összes kétoldalú szerződés felülvizsgálá­sára. Nem kétséges, hogy Pretoria állt a hatalomátvétel hátterében, bár tagadja azt. Felmerül a kér­dés: miért tűrte ilyen sokáig Lesot­ho önállóságra való törekvését? A dél-afrikai rezsim máig sem tett le arról, hogy látszatönállóság­gal felruházott bantusztánokba te­lepítse a dél-afrikai fekeíe lakos­ságot. E bantusztánok az ország területének 13 százalékát tennék ki, ez lenne az összlakosság több mint háromnegyedét kitevő feke­téké, a fehéreké maradna több mint nyolcvan százaléknyi földte- - rület, természetesen a legtermé­kenyebb vidékek és az ipari köz­pontok. A gazdaságilag teljesen életképtelen bantusztánok lakóit aztán Pretoria külföldi állampolgá­rokként kezelné (vagyis a feketé­ket saját hazájukban). A bantusz­tánok továbbra is olcsó munkaerőt adnának (akárcsak Lesotho), másrészt pedig kimutathatná, hogy az ország területén - értsd a több mint nyolcvan százalékon - nincs kisebbségi uralom, mert a fehérek maradnának ott több­ségben. S Pretoria Lesotho példáján akarta bizonyítani, hogy le­hetséges az „önállósított“ ban- tusztánokkal való együttélés, arra akarta rávenni Leabua Jonathan kormányát, hogy ismerje el és lé­tesítsen diplomáciai kapcsolatokat a bantusztánokkal. Azt várta Jo- nathantól, hogy „első fecskeként“ segítsen leküzdeni a bantusztá­nokkal szembeni világméretű ellenállást. Leabua Jonathan azonban erre nem volt hajlandó, ezért mennie kellett. Vagyis: a Botha-rezsim a lesothói pucc al is a dél-afrikai apartheid-rendsz irt kívánta erősíteni. MALINÁK ISTVÁN A Challenger tragédiájának (Folytatás az 1. oldalról) ben az esetben ez az amerikai űr­kutatás negyedszázados történeté­nek és egyáltalán az űrkutatás történelmének eddigi legnagyobb tragédiáját jelenti. A NASA képviselője azt is kije­lentette, hogy mindaddig szünetel­tetik a meglévő három űrrepülő­gép fellövését, amíg maradéktala­nul fel nem derítik a mostani „nemzeti katasztrófa“ okait. Ere­detileg azt tervezték, hogy idén 15 alkalommal bocsátanak fel űrre­pülőgépet, s az utak többsége ka­tonai célokat szolgált volna. A Challenger katasztrófájára való tekintettel az amerikai elnök elhalasztotta keddre tervezett minden évben szokásos, az Unió helyzetéről szóló üzenetének az ismertetését a törvényhozásban. Értesülések szerint ennek előter­jesztésére egy hét múlva kerül sor. Reagan elnök úgy rendelke­zett, hogy egészen február 3-ig félárbócra eresztik az állami zász­lókat és eddig tart az országos gyász is. Ronald Reagan arról biztosítot­ta a közvéleményt, hogy az Egye­sült Államok a keddi tragédia elle­nére folytatja az űrprogramot. Rö­vid keddi beszédében kijelentette, hogy a héttagú személyzet halála fájdalmasan érintette az egész amerikai népet és valamennyiük emlékét megőrzik. Az Egyesült Államokban meg­jelenő lapok tegnapi számukban, valamint a rádió- és tévéállomá­sok bő terjedelemben foglalkoztak az űrrepülőgép keddi katasztrófá­jával. Larry Speakes, a Fehér okait kutatják Ház sajtótitkára közölte, hogy az elnök George Bush alelnököt és Wiliam Grahamot, a NASA igaz­gatóját bízta meg a szerencsétlen­ség okainak a kivizsgálásával. A NASA illetékese közölte, hogy különbizottságot hoztak létre eb­ből a célból. Gyors eredményre nem lehet számítani, várható, hogy a szakembereknek több hó­napra lesz szükségük az alapos vizsgálatokhoz. Egyes megfigyelők kételkednek abban, hogy a hatalmas robbanás után sikerül megtalálni az űrrepü­lőgép olyan maradványait, ame­lyekből mérvadóan következtetni lehet a robbanás okára. A CNN tévétársaság azzal vá­dolta a NASA-t, hogy nem foglal­kozott kellő alapossággal az űrre­pülőgépek útjainak műszaki vo­natkozásaival és ehelyett a lehető leggyorsabban elő­nyös üzletet akar csinálni az űr- utakból. A hibák ki­javításának időtarta­mát lerövidítették, a felmerülő problé­mákat jelentéktele­neknek minősítették és senki sem foglal­kozott részletekbe menően a lehetsé­ges következmé­nyekkel. Az NBC té­vétársaság ezzel összefüggésben kö­zölte, hogy a Chal­lenger pilótája a tár­saság riporterével folytatott beszélge­tésében figyelmez­tetett egy hasonló tragédia veszélyére. A Challenger amerikai űrrepülőgép kedden a start után 15 kilométer magasságban felrobbant, s egy óriási tűzgolyó közepében elégett. Az ipszilon ala­kú füstfelhőt valószínűleg az űrrepülőgépet szállító két rakéta továbbrepülő maradványa húzta maga után (baloldali képünkön). Jobbra: a hétfős legény­ség négy tagja a start előtt (Telefoto - ČSTK) Pakisztáni törzsek akciói A hadsereg és az afgán ellenforradalmárok egységei ellen '

Next

/
Thumbnails
Contents