Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-02 / 31. szám

★★★★ * ★ A A Ar A ★ ★★★★★★★★★★★★★★ Kék ég alatt Szemerkél az eső. A sátor sárga­barna szárnya biztonságos menedéket nyújt az egyre szorgalmasabban hulló cseppek elöl. A 19. Sumavai Ifjúsági Találkozón beszélgettünk Jarmila Raé- kovával, amelynek 1977 óta rendsze­res résztvevője. - A hangulat kiváló, nagyon jól érezzük magunkat - mondja a SZISZ Klatovyi Járási Bizottságának alelnöke, a politikai-szervező munka felelőse, itt a nyugat-csehországi kül­döttség vezetője.- Nyolc éve dolgozom a SZISZ járási bizottságán. Januárban tudtam meg a hírt, hogy a járás képviseletében küldöttként részt vehetek a Világifjúsági Találkozón. Gyönyörű ajándék ez szá­momra. Jártam már Moszkvában, 1980-ban a férjemmel, az olimpián, feledhetetlen volt, később pedig test­vérjárásunkban, a szverdlovszki Po- levszkojban. Ottani jó barátnőm most nagyon büszke rám, sokat segít - leve­lezünk, kijavítja a nyelvi hibáimat, hát, akad még, de nagyon igyekszem. Egyszer, ottjártamkor a polevszkoji óvodásoktól gyönyörű babát kaptam ajándékba. Igazi, jallegzetes copfos, orosz babát, annak a Katyusának a barna szemű húgocskáját, aki öt vi­lágrészt jelképező virágszirom főkötöjé- vel s a karján ülő fehér galambbal a VIT kedves szimbóluma lett. Az én Katyusá- mat ma is otthon őrzöm. Magamról beszéljek? - Ehelyett az elért eredményeket sorolja. - Járásunk­ban összesen 302 SZISZ alapszerve­zet működik, ebből 105 a falvakban, illetve a lakóhelyeken dolgozik, a mara­dék az iskolákban és az üzemekben. m/ Milan Pokorny felvétele. A legtarkább a falusi szervezetek tevé­kenysége, a munka fő része itt elsősor­ban a hétvégekre összpontosul. Min­den alapszervezetünk hozzájárult a fesztivál szolidaritási alapjához, s be­kapcsolódtunk ,,Az ifúság az erdőnek, az erdő mindenkinek“ mozgalomba is. Az erdők gondozásában fiataljaink már 1977 óta folyamatosan segédkeznek. 1983-ban született az a gondolat, hogy az egyes alapszervezetek hétéves fel­ügyeletet vállaljanak egy bizonyos er­dőterület felett - s már elkészültek az első szerződések a Nyrskói Erdőgaz­dasági Vállalattal. Ezenkívül évente 12 alkalommal járási ügyességi versenye­ken mérhetik össze erejüket, tudásukat (szakmai felkészültség, a SZISZ törté­nete, gyakorlati rész) az ifjú gépjavítók, egészségügyi nővérek, agronómusok, fejönök, állattenyésztők, esztergályo­sok. És, ezt ki ne felejtsem, járásunkból évente mintegy 120 újítási javaslatot nyújtanak be - említi büszkén. Május 25-én pedig átvehették Kar­lovy Varyban a SZISZ kerületi bizottsá­gának vándorzászlaját, melyet minden évben a kerület legjobb járási SZISZ- szervezetének ítélnek oda. Az elért eredmények Jarmila kiváló munkáját is dicsérik, bár erről nem szívesen beszél, csak ennyit mond:- Nagyon szeretem a munkámat, a fiatalokat. Boldog vagyok, ha elége­dett embereket látok magam körül. Ha nem ezt a hivatást választottam volna, azt hiszem, a legszívesebben kertész lennék, az irodám mindig tele van vi­rággal. A kikapcsolódásról? Kicsit meglepő lehet, de a kedvenc időtöltéseimhez az olvasáson és a kertészkedésen kívül a házimunkák, a takarítás, a mosogatás tartoznak, a legújabban megszerettem a kötést, a horgolást is. Legboldogabb pillanataimról kérde­zel? - Felcsillan a szeme.- Amikor eljönnek hozzánk a nővé­rem gyermekei: a hétéves Petra, az ötéves Lucia és a hároméves Radek. Kertes házban lakunk a szüleimmel, Petroviőky a falu neve, ahol élek. A vá­rosi gyerekeknek csodálatos szabad­ság ez. Repülnek a hinták, nagyokat nevetünk. A múltkor iskolásdit játszot­tak. Petra, a tanító néni tette fel a kér­dést: gyerekek, ma arról fogunk beszél­ni, hogy mit csináltak az emberek a há­borúban, amikor éhesek voltak. Én fel­kaptam a fejem a kérdésre, de nem szóltam közbe - meséli Jarmila, s foly­tatja:-Az ötéves ,,kisdiák" Lucia, példá­san felnyújtotta az ujját, s így válaszolt: a háborúban az emberek, amikor éhe­sek voltak, meghaltak. Hosszú ideig beszélgettünk ezután a meglepő kér­dés és válasz után a gyerekekkel arról, mi is volt a háború. Ha hármat kívánhatnék, mint a me­sében, az első kívánságom az lenne, hogy a szüleim és a férjem továbbra is olyan megértéssel támogassanak a munkámban, mint eddig tették. A má­sodik, hogy küldetésemet, ezt a közös­ségi feladatot úgy végezzem, hogy a fi­atalokat sikerüljön mind nagyobb mér­tékben bevonni a közös munkába. Har­madikként pedig azt kívánom, hogy mindig kék legyen az ég. TARICS ADRIENN A munkásfiatalokat képviseli K ora reggel óta talpon van Jozef Blőkay, a vágsellyei (Sara) Dus- lo nemzeti vállalat villanyszerelője. Egyik órában a vegyiművek déli csücs­kében tartózkodik, a telepen, nemsoká­ra fent az északi felén található, a ren- dészek parancsnokságán. Betekint a SZISZ titkárságára is, innen a villany­szerelők műhelyébe megy. Munkáját végzi, menni kell, bár úgy tartja: felesle­gesen egy lépést se tegyen az ember.- Nagy dolog Moszkvába utazni, a Világifjúsági Találkozóra. A harminc esztendős ifjú kommunis­ta véleménye szerint küldöttként Moszkvába utazni nem kirándulást je­lent, hanem megbízatást.- Jól tudom, hogy már a jelölésem­nél figyelembe vették, mit tettem eddig, miként teljesítem a munkafeladatokat, milyen a kapcsolatom az ifjúsági moz­galommal, hiszen a Szocialista Ifjúsági Szövetség politikai küldöttségének a tagjaként utazom a VIT-re. A vegyiművek ifjúsági szervezetének titkára, Peter Beioviő megindokolja, mi­ért esett a választás Jozef Biőkayra:- Már pionírkorában is azzal tűnt ki a többiek közül, hogy a megbízatásokat teljesítette. Amióta pedig mint ipari ta­nuló hozzánk került, tisztségviselője az ifjúsági szövetségnek. Jelenleg például az együttesek és a szakkörök működé­séért felelős. Ami pedig a munkáját illeti, két évvel ezelőtt megkapta „A vállalat legjobb dolgozója“ kitüntetést, tavaly pedig ,,A szocialista munkaver­seny győztese“ emlékérmet a Szak- szervezetek Központi Tanácsától. A XII. Világifjúsági Találkozóra kül­döttnek jelölt ifjú kommunista, a vállalat élenjáró dolgozójaként ismert villany- szerelő arról beszél, hogy az előző világifjúsági találkozók történetét tanul­mányozva döbbent rá: annak, aki a ta­nácskozásokon, a rendezvényeken, a politikai küldöttség tagjaként képviseli hazájának ifjúsági szövetségét, aligha jut ideje egyéni nézelődésre, szabad­idős programra.- Remélem — fűzi hozzá - hivatalo­san bizonyára napirendre kerül ott a Nemzetek Kiállításának megtekinté­se, mert azt feltétlenül szeretném meg­nézni. Még nem járt a Szovjetunióban. A moszkvaiakkal, a szovjet emberekkel való beszélgetés azonban nem lesz gond számára, hiszen az alapislolában, a szaktanintézetben orosz nyelvből mindig kitűnő osztályzatot kapott, szo­cialista munkabrigádjuk állandó baráti kapcsolatot tart a szaratovi villanysze­relők munkakollektívájával. Évenként egyszer vagy Vágsellyén, vagy Szara- tovban személyesen találkoznak, év­közben pedig leveleznek.- Mostanában a nyelvgyakorlás ér­dekében egyre gyakrabban nézzük a szovjet televízió műsorát, szovjet ké­peslapokat olvasgatunk... Nem véletlenül használja a többes számot, mert otthon, az ilyen program­ból csak kisebbik fia, a kéthónapos Jozko marad ki. Felesége, aki a Tri- kota nemzeti vállalat helyi üzemének dolgozója, Erik pionírkorú 10 eszten­dős fia és kislánya, az első osztályos Zuzka, szívesen vele tart.- Különben ők is tudják, hogy a mun­kásfiatalok képviseletében készülök Moszkvába. HAJDÚ ANDRÁS ■^-.uzsával akár hajnalig is el lehet beszél- A-O getni. Nem zavarja ót, ha többen is ülnek körülötte: ami a szívén, az a száján is. Mesél, kérdez, bizonygat, érvel és vitázik - leg­belsőbb titkaiba ugyanúgy beavat, mint dolgos hétköznapjaiba. Zsuzsát nem nagyon kell faggatni. Elég egy gondolat, amelyben megkapaszkodhat, s csak úgy dőlnek belőle a szavak. Szavak, amelyekből feszes, tartalmas mondatok lesznek, szavak, amelyek benned is gyökeret eresztenek. Zsuzsa huszonkét éves étúrovói lány. A Dél­szlovákiai Papír és Cellulózgyár gépészműhe­lyének adminisztrátora. Jön, megy, intéz, kilin­csel - akármit bíznak is rá, nem hátrál meg soha. Ég a föld a talpa alatt - suttogják a háta mögött.- Egyetlenegyszer mondtam csak azt, hogy vége, nem érdekel - huzakodik elő egy kelle­metlen emlékkel -, valamikor három évvel eze­lőtt. Fizikából vizsgáztam a Szlovák Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán. Mit mondjak: nem egy kérdésen múlott - az egész tantárgy kikészített. Nem és nem bírtam zöld ágra ver­gődni... ez egyszerűen nem is végződhetett másképp, csak úgy, hogy összecsomagoltam és hazaköltöztem. Nem érdekelt, mit gondolnak majd rólam, mert tudtam: ha nem ment ez, majd Viszlát, Moszkvában! megy valami más. Raktáros lettem, itt a gyár­ban. Közben beiratkoztam a közgazdasági szakközépiskolába és két év alatt megszerez­tem a szakérettségit is. Igen, a gépek mindig érdekeltek, de hogy itt fogok kikötni, arra nem gondoltam. Nem baj. Jól érzem magam. Meg­szoktam és meg is szerettem a műhelyt - csa­varok, tengelyek, tartályok, papíripari alkatré­szek között futkosok naponta, néha annyit, hogy az egy hosszútávfutó dicséretére válna. A mun­katársaim egytől egyig fiatalok - megértjük egy­mást, s nekem ez nagyon fontos. Hogy mit mondanának rólam? Sejtem, persze hogy sej­tem. Például azt, hogy mindenben szeretek ott lenni. Vagy azt, hogy kerek-perec kimondom a véleményem. Itt, a munkaértekezleten ugyan­úgy, mint az ifjúsági szervezetben. De azon sem lepődnék meg, ha valaki erőszakosnak tartana. Ebben is van valami. Én mindig mindenkinek jót akartam, s mert a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy azt szeretném, kitartóan nyomom a pedált. Engem nem lehet csak úgy lerázni, elküldeni, lebeszélni - nekem tudnom kell, miért igen, és miért nem. Ne csak a saját érdekeinkkel törődjünk, legyünk figyelemmel másokra is - ezt hangoztatom mindenütt. Hogy fogjuk meg egy­más kezét, mert így könnyebb. Hát-nem? Anyám és apám szavai jutnak most eszembe: mindenkin segíts, akin tudsz. Erre intettek min­dig és még ma is gyakran mondogatják. Hát azért vagyok én ilyen embercentrikus. Amikor megtudtam, hogy Moszkvába megyek, akkor is az volt az első gondolatom, hogy jaj de jó, hány barátra találok majd! Várom is nagyon, hogy ott legyek már; ahogy közeledik az indulás napja, úgy nő bennem az izgalom, a kíváncsiság. Hogy mit csinálok addig? Ugyanúgy telnek a napjaim, mint máskor. Fél négyig a gyárban vagyok, aztán a SZISZ-szervezetben dolgozom vagy kézilabdázóm. Tényleg, ezt még nem is említet­tem: szeretném megszerezni az edzői képesí­tést. Már csak a testnevelési egyesület jóváha­gyását várom... Moziba, színházba ritkán jutok el, esténként tévét nézek, vagy olvasom: Moldo­va Györgyöt, Rejtő Jenőt, Berta Bulcsút - mikor mire szottyan kedvem. Egy lány a sok közül: Nagy Zsuzsa. Nincs rajta semmi különös. De ha megszólal: oda kell figyelni. Valami van a tekintetében. SZABÓ G. LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents