Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-20 / 51. szám
azt vizsgáljuk, mi minden történt az idén a béke megőrzéséért és megszilárdításáért, sokkal kedvezőbb a mérleg, mint tavaly ilyenkor volt. Az utóbbi években már elszoktunk attól, hogy a nemzetközi helyzet alakulását, az általános légkör javulását illetően az év végi számvetéskor pozitív ered- mény jöjjön ki. Annál örvendetesebb, hogy most ilyen hangnemben készülhetünk az 1985-ös esztendő búcsúztatására. A nemzetközi kapcsolatokat és a két nagyhatalom viszonyát tekintve a jobb irányába történő áttérés évének fogjuk-e tartani az idei esztendőt a jövőben is? A választ az előttünk álló évek gyakorlati politikája adja majd meg. Vitathatatlan azonban, minden lehetőség adott, hogy 1985 így kerüljön be az annalesekbe. S ez a lehetőség történelmi jelentőségű, nem szabad elszalasztani. A béke az emberiség legégetőbb, de egyben legbonyolultabb, legszerteágazóbb problémája is. Éppen ezért nem várunk látványos és nagyon gyors áttörést. Az egyetlen suhintásra minden bajt megoldó varázspálca nem létezik. De van mód a biztatóan indult folyamat kibontakoztatására, s ezt azért kell különösen hangsúlyozni, mert továbbra is reálisan létezik a nukleáris konfrontáció veszélye. Már csak azon egyszerű oknál fogva is, mert az idén sem csökkent a világban felhalmozott fegyverek száma, hanem inkább nőtt. GENFTÖL GENFIG Januárban a szovjet és az amerikai külügyminiszter találkozójának, novemberben pedig Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan tárgyalásainak a színhelye volt a svájci város. Mégis milyen hosszú és göröngyös volt a tíz és félhónapos út, amely az egyik genfi találkozótól elvezetett a másikhoz. A januári tárgyalásokat a világsajtó egyértelműen az év eseményének nevezte. A közösen aláírt dokumentumban a felek kijelentették; a háborús veszély elhárítására fognak törekedni, ennek érdekében három munkacsoportban tárgyalásokat kezdenek az atom- és űrfegyverekról, s hogy ezeket a problémákat összefüggéseikben, kölcsönhatásukat figyelembe véve fogják vizsgálni és megoldani. Az események ismeretesek. Megkezdődtek Genfben az új szovjet-amerikai leszerelési tárgyalások, Washington azonban az egyezséget mellőzve kijelentette; az űrfegyverekról nem tárgyal, s a korábbi gyakorlatának megfelelően csupán arra akarta kihasználni a párbeszédet, hogy annak leple alatt zavartalanul folytassa fegyverkezési programjainak megvalósítását. A hivatalos amerikai politika e kérdésben makacs volt, a kormány vezetői pedig olyan kijelentéseket tettek, amelyek egyáltalán nem a bizalom erősítését és a szovjet-amerikai viszony javítását szolgálták. Színre léptek azok a befolyásos reakciós körök, amelyeknek egyáltalán nem érdekük a leszerelés, s amelyek később is mindent elkövettek a csúcstalálkozó meghiúsítása érdekében. Mégis minek köszönhető, hogy január után novemberben ismét Genfre irányult a világ figyelme? Szögezzük le egyértelműen: az amerikai imperializmus most sem a saját jószántából változtatott merev és agresszív külpolitikai irányvonalán, nem azért ült tárgyalóasztalhoz a korábban minden rossz birodalmának kikiáltott Szovjetunióval, mert a tengerentúlon kitört az általános szelídülés korszaka. Elsősorban azok a kényszerítő erők hatottak, amelyeket a Fehér Háznak muszáj volt figyelembe vennie. Mindenekelőtt a szocialista országok összehangolt és offenzív békepolitikájáról van szó. Az utóbbi hónapokban döntő jelentősége volt a szovjet külpolitika offenzivitásának, annak, hogy a Szovjetunió magához tudta ragadni a kezdeményezést, sorozatosan terjesztette elő nagy horderejű javaslatait, egyoldalú kötelezettségeket vállalt. Minderre Washingtonban képtelenek voltak érdemi választ adni, egyetlen mondatot ismételgettek hónapokon keresztül: „szovjet propagandafogás“ az egész. Azonban a nemzetközi közvéleménynek, sok tekintélyes politikusnak még a nyugati világban is más volt erről a véleménye, különösen az október 3-án Párizsban előterjesztett Gorbacsov-javaslatok után. A másik kényszerítő erő a népek békevágya, amely tevőlegesen is megnyilvánul, például az egyre izmosodó háborúellenes mozgalmakban. E mozgalmak társadalmi alapjai mind szélesebbek, tömören szólva: a szocialista országok mellett olyan erők is síkraszállnak a béke megőrzéséért, amelyekről egyáltalán nem mondható el, hogy a kommunizmus hívei lennének. FONTOS KEZDEMÉNYEZÉSEK Az idén a háborús veszély elhárítására a szocialista országok részéről számos fontos javaslat, elvi állásfoglalás látott napvilágot. A jelentős jubileumok módot adtak arra, hogy a történelmi tanulságok és tapasztalatok mérlegelésével a politikusok felelősségteljesen elgondolkodjanak a háború és a béke kérdésén. Olyan örökségről van szó, amit ma óhatatlanul figyelembe kell venni ahhoz, hogy a biztonságosabb jövőt lehessen formálni. A fasizmus felett aratott győzelem 40. és a Varsói Szerződés megalakulásának 30. évfordulója időben majdnem egybeesett. Az 1945 és 1955 közötti tíz esztendő a második világháború utáni legnehezebb, legbonyolultabb, de legtanulságosabb évtizedek közé tartozik. Jóformán minden belefért, a fasisztaellenes koalíciót alkotó nagyhatalmak együttműködésétől kezdve egészen a közöttük dúló legzi- mankósabb hidegháborúig. A tanulság: a nemzetközi kapcsolatok ilyen irányú fejlődése most, a nukleáris fegyverzet és fegyverkezés jelenlegi szintjén elkerülhetetlenül a szakadék felé sodorja az emberiséget. Amikor a szocialista országok legfelsőbb vezetői aláírták a Varsói Szerződés meghosszabbításáról szóló okmányt, a nemzetközi helyzet reális értékeléséből indultak ki: az imperializmus agresszív jellege nem változott, a háborús veszély nem csökkent, szükség van arra, hogy a szervezet továbbra is betöltse mindkét alapvető funkcióját. Vagyis a szocializmus vívmányainak katonai védelmét és a testvérországok külpolitikai törekvéseinek összehangolását. Emellett emlékeztettek arra, a Varsói Szerződés doktrínája kizárólag védelmi jellegű volt és az is marad, hiszen a szervezet létrejötte (hat évvel az észak-atlanti tömb megalakulása után) is a NATO agresszív irányvonala által kikényszerített válasz volt. Ugyanakkor megerősítették, hogy készek a két tömb egyidejű feloszlatására, mindenkor hajlandók együttműködni mindenkivel a leszerelés és a béke érdekében, bármely fegyverfajta korlátozásáról hajlandók az egyenlőség és egyenlő biztonság elve alapján tárgyalni, s megerősítették a nyolcvanhárom januárjában közzétett prágai politikai nyilatkozatban tett ajánlatukat, hogy a Varsói Szerződés és a NATO kössön megállapodást: lemondanak az erő alkalmazásáról, és békés kapcsolatokat tartanak fenn. A Szovjetunió fontos lépéseket tett annak érdekében, hogy kedvező légkört teremtsen a fegyverkezés korlátozásához és csökkentéséhez. Már két évvel ezelőtt bejelentette: nem helyez el a világűrben műholdromboló fegyvereket mindaddig, amíg az Egyesült Államok is így jár el. A hirosimai atomtámadás évfordulója alkalmából bejelentetté, hogy moratóriumot rendelt el minden nukleáris robbantásra a jövő év januárjáig, s van lehe- tóséa e rendelkezés időtartamának meghosszabbítására, ha az USA is hasonlóan cselekszik. Tudjuk, az amerikaiak válasza az újabb kísérleti robbantás volt. A Szovjetunió ugyancsak felfüggesztette az amerikai rakéták nyugat-európai telepítésére hozott válaszintézkedéseit, sőt az SZKP KB főtitkára Párizsban bejelentette: a pótlólagosan elhelyezett SS-20- asokat kivonják a harci készültségből, a korábbi SS-5-ösöket már kivonták a forgalomból, s folyik -az SS—4-esek leszerelése is. Vagyis: jelenleg kevesebb rakétát állomásoztatnak Európában, mint 10-15 évvel ezelőtt. A szovjet vezető ekkor javasolta azt, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok ötven százalékkal csökkentse azon stratégiai eszközeinek számát, amelyekkel képesek elérni egymás területét. Az ENSZ-közgyűlés 40. ülésszakán a Szovjetunió javaslatot terjesztett elő „A világűr békés felhasználását célzó nemzetközi együttműködésről és militarizálá- sának megakadályozásáról“. Ennek megvalósítása egyrészt hatékony védelmet nyújtana az emberiségnek az űrfegyverkezés súlyos következményei ellen, másrészt pedig a közös erőfeszítés újabb kimagasló eredményeket hozna a népek érdekeit szolgáló tudomány és technika fejlődésében. SZÓFIAI ÁLLÁSFOGLALÁS A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének október 22-23-án Szófiában megtartott üléséről kiadott nyilatkozat megállapítja, hogy a világ közel került egy olyan határhoz, amelyen túl az események ellenőrizhetetlenné válnak. A fegyverkezési verseny erőteljesen fokozódik, s különös aggodalmat vált ki az, hogy e versenyt kiterjesztik a világűrre is. Ez megingatná a kialakult hadászati helyzetet, a világűrt az emberiséget fenyegető halálos veszedelem új forrásává változtatná. A dokumentum a feszültség és a háborús veszély növekedésének okaként az imperializmus - s mindenekelőtt az USA - politikáját jelöli meg, amely nyíltan katonai fölényre törekszik, s arra, hogy rákényszerítse akaratát más népekre és államokra. „A Varsói Szerződés tagállamai semmilyen körülmények között sem mondanak le népeik biztonságáról. Nem törekszenek katonai fölényre, de azt sem engedik meg senkinek, hogy velük szemben erre szert tegyen. Határozottan ellenzik a fegyverkezési versenyt és ennek eszkalációját, síkraszállnak az erőegyensúly lehető legalacsonyabb szinten történő megvalósításáért. “ Különösen fontos, a szófiai értekezlet a genfi csúcstalálkozó előtt dokumentálta a testvéri országok egyöntetű állásfoglalását a nemzetközi politika legégetőbb kérdéseiben. A részvevők hangsúlyozták, hogy külpolitikájuk fő célja a nukleáris háború veszélyének elhárítása, a katonai szembenállás szintjének csökkentése, a nemzetközi kapcsolatoknak a békés egymás mellett élés és az enyhülés szellemében történő fejlesztése. Aláhúzták, hogy az ideológiai különbségeknek nem szabad befolyásolniuk az államközi kapcsolatokat és aláásniuk azok stabilitását. Napjainkban nagy szükség van a nemzetközi helyzet normalizálásáért fellépő összes állam és erő aktív együttműködésére. TÖRTÉNELMI LEHETŐSÉG A szovjet vezető tehát azzal a tudattal utazhatott Genfbe, hogy az általa képviselt irányvonal mögé szilárdan felzárkóztak a testvéri szocialista országok. (Mitterrand a csúcs előtt például nem volt hajlandó személyes jelenlétével demonstrálni, hogy Reagan a francia álláspontot is maradéktalanul képviselni fogja a svájci városban.) Sok-e vagy kevés, amit a csúcstalálkozó hozott? Genfben csak két csoport csalódott. Az elsőbe azok tartoznak, akik azt hitték, hogy egycsapásra mindent megold. A másodikba azok, akik azt szerették volna, ha a legfelsőbb szintű tárgyalások kudarccal végződnek. Az első csoport nem nagy, hiszen olyan illúziókat csak kevesen táplálhattak, a második már népesebb, különösen az amerikai hadiipari komplexum körei szerették volna meghiúsítani magát a találkozót is. Rendkívül fontos, hogy megszületett az elvi jelentőségű politikai dokumentum, a szovjet-amerikai közös nyilatkozat, amelyben mindkét fél a béke sorsáért viselt felelősségét tudatosítva állapította meg: atomhábonút sosem szabad kirobbantani, és abban nem lehet győztes. Annak ellenére, hogy számos kulcsfontosságú kérdésben megmaradtak a komoly nézeteltérések, s az alapvető kérdésekben, mint a világűr militarizálásának megakadályozása, a nukleáris fegyverek korlátozása és csökkentése nem sikerült megállapodniuk, nagyon jelentős az a tény, hogy fejleszteni kívánják a politikai párbeszédet, beleértve a legfelsőbb szintű találkozók folytatását is. Megegyeztek abban, hogy az atom- és űrfegyverekról folytatott genfi tárgyalásokon meggyorsítják a munkát, ami alatt azoknak a feladatoknak a végrehajtása értendő, amelyeket a januári szovjet-amerikai közös nyilatkozat tartalmaz: „Ki kell küszöbölni az űrfegyverkezési hajszát, és meg kell szüntetni a földi fegyverkezést, korlátozni és csökkenteni kell a nukleáris fegyvereket, és meg kell szilárdítani a hadászati stabilitást. “ Már említettük: a januári külügyminiszteri megállapodást a sajtó az év eseményének nevezte. A genfi csúcstalálkozót egyes szenzációkedvelő nyugati lapok az évszázad eseményeként harangozták be. Igaz lenne ez? Nem, önmagában egyetlen találkozóról sem merne az ember komolyan ilyet állítani. De fokozatosan azzá válhat, ha képes lesz elindítani egy olyan szilárd enyhülési folyamatot, amelyet nem követnek majd a lehűlés periódusai, ha az ott elhangzottakból a másik fél is azt a tanulságot vonja le, hogy a békés egymás mellett élésnek nincs más ésszerű alternatívája, ha sikerül megakadályozni a fegyverkezés kiterjesztését a világűrre, s végezetül: ha Genfre alapozva megkezdődne az etom- fegyverek teljes felszámolásának folyamata - legyen bármilyen bonyolult és hosszadalmas ez a munka. A Szovjetunió és szövetségesei erre mindig készek. MALINÁK ISTVÁN • Gustáv Hu- sák elvtárs a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének szófiai ülésén kézjegyével látja el az elfogadott dokumentumokat. (A ÖSTK felvételei) ■műi • Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan Genf- ben.
