Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-20 / 51. szám
n Vasárnap 1985. december 22. A NAP kel - Kelet-Szlová- kia: 07.25, nyugszik 15.47, Közép-Szlovákia: 07.32, nyugszik 15.54, Nyugat-Szlovákia: 07.38, nyugszik 16.00 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlo- vákia: 13.03, nyugszik 02.34, Közép-Szlovákia: 13.10, nyugszik 02.41, Nyugat-Szlovákia: 13.16, nyugszik 02.47 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük ZÉNÓ - ADELA nevű kedves olvasóinkat • 1845-ben született Fer- nand-Arme-Pierre CORMON francia festő (t 1924) • 1900- ban született Alan Dudley BUSH angol zongoraművész, zeneszerző. AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL A SZABADSÁG ÉS A REÁLIS HUMANIZMUS Dr. FrantiSek Brunovsky írása SZILVESZTER A SÍNEKEN Kovács Edit riportja VÁGYAM TELJESÜLT, PILÓTA VAGYOK Péterfi Szonya riportja AHOL MÁSOK OROMÉNEK ÖRÜLNEK Somogyi Mátyás riportja TŰZBEN SZÜLETŐ HANG Dusza István riportja A CSEHSZLOVÁK KÜLPOLITIKA 1985-BEN Kovács Ilona összefoglalója r SZOMBAT ESTE, FÓMŰSOR Csáky Pál szatírája DERŰ, HUMOR, FANTÁZIA - KOMOLYAN ÉS KEVÉSBÉ KOMOLYAN Tarics Adrienn riportja :k ÁCS KJ» XVII KONCMESSZt'Sn Pavol Kocifajnak, a szocialista munka úttörőjének szerszámgépszerelő brigádja a legsikeresebb szocialista munkabrigádok egyike a Povaiská Bystri- ca-i Vágmenti Gépgyárban. Az 52 tagú kollektíva tagjai jelentős mértékben hozzájárulnak a Szovjetunióba irányuló kivitel feladatainak teljesítéséhez, és felajánlásaikat is sikeresen teljesítik. Az év eleje óta 12 ezer korona értékű szerszámot takarítottak meg, a selejtet 3 ezer korona Í irtékben csökkentették, és öbb mint 14 ezer órát dolgoztak társadalmi munkában. A fenti képen a brigád két tagja, Anton Meéko (bal oldalt) és Michal Palo BRH 40 típusú köszörűgépet szerel. A lenti képen Pavol Kocifaj brigádvezető (bal oldalt) és Marián Slip ugyancsk szerelőmunka közben. (Vladimír Gabco felvételei - ŐSTK) IDŐSZERŰ GONDOLATOK Feltételezzük azt, hogy a jelenlegi ötéves tervidőszakhoz képest a tudományos-műszaki fejlődés állami tervfeladatainak megoldása alapján hozzávetőleg a háromszorosára növekszik a termelési volumen, a magas műszaki-gazdasági színvonalat elérő gyártmányok volumene pedig több mint 40 százalékkal. Amikor arról beszélünk, hogy feltétlenül jelentősen emelnünk kell gyártmányaink műszaki-gazdasági színvonalát, olyan paraméterekre gondolunk, amelyek kell, hogy megfeleljenek a világ élenjáró termelői által elért paramétereknek. Ismét emlékeztetnünk kell arra, hogy a saját mércéink nem elegendőek. Következetesen a nemzetközi piacokon objektíve érvényesülő követelményekből kell kiindulnunk. Ma már nem számolhatunk valamiféle „laza piacokkal“, amelyek elnézőek lennének gyártmányaink rosszabb minőségével, alacsonyabb fokú használati értékével szemben. S számunkra nem lehet ilyen „laza piac“ a saját belpiacunk, valamint beruházásaink területe sem. Ebből a szemszögből kell megítélnünk minden innovációs változtatást. A tényleges gyártmányújításnak kifejezésre kell jutnia a használati érték, vagyis a minőség, a megbízhatóság, az élettartam, a működési hatékonyság növekedésében, de egyben a külalakban, a rugalmas szállításban és a tökéletes szervizben is. Már a 7. ötéves tervidőszakban arra törekedtünk, hogy az intenzív fejlesztés követelményével összhangban alapvető fordulatot érjünk el a beruházások hatékonyságában, abszolút mértékben csökkentve a beruházási eszközöket. Van, amiben sikert értünk el, de ennek a területnek komoly fogyatékosságait nem sikerült kiküszöbölnünk. Nem hátrálhatunk meg attól a követelménytől, hogy a létrehozott nemzeti jövedelemnek megfelelő volumenben hatékonyan és ésszerűen beruházzunk. A nemzeti jövedelemnek erre szánt része, továbbá az építőipari kapacitás és a korszerű technológia erőforrásai a 8. ötéves tervidőszakban lehetővé teszik hozzávetőleg 875 milliárd korona beruházását. Ez 70 milliárd koronával több mint a 7. ötéves tervidőszakban. A tervjavaslatban tehát azzal számolunk, hogy az átlagos éves növekedés 1,6 százalékos lesz. Ez kisebb a nemzeti jövedelem éves gyarapodásánál. Erre a lépésre annak szüksége vezet bennünket, hogy elmélyítsük külgazdasági kapcsolataink egyensúlyi helyzetét és meggyorsítsuk az életszínvonal emelése tervezett programjának megvalósítását. (A CSKP KB 16. ülésén elhangzott beszámolóból) A 185-ös számú ház elveszik a falu végén. Kéményét elnyeli a köd. Frissen meszelt falai fehérrel bókolnak a télnek. Ablakai homályos üvegtáblák. A 185-ös számú ház minden éjjel magára marad, de nappal különös életet él. Szobáiban olvad a réz, forr a bronz, száll a korom, búg a csiszolókorong. Titkokat rejt a forma, amelyben újjászületik a fém. Fényt ad a tárgyaknak egy élénkzöld folyadék. A 185-ös számú ház ötvös- műhely. Csengők, érmék, ko- lompok, kilincsek, kösöntyűk, címerek készülnek falai között, régmúlt idők emlékét idéző mai díszek, ékszerek, használati tárgyak. Csupa olyasmi, ami kedves a szemnek, szokatlan a kéznek. Kabátra, mellényre való bronzgombok. Kellemesen giling-galangoló csengettyűk. Finom vonalú fogantyúk. Mutatós nyakékek.- Szinte nincs is olyan hét, hogy ne csinálnék valami újat, valami egészen mást - áll fel a korongtól a tejfalui (Mlieéno) ház gazdája: Boráros József - Huszonnyolc éves vagyok... ha belegondolok, hogy menynyit tudtam mondjuk öt évvel ezelőtt, akkor megnyugtat a holnap, mert az már csak könnyebb lehet. Könnyebb, de nem könnyű! Mert nem akármilyen szakma az ötvösé! Én ugye, felolvasztom a bronzot, beleöntöm a formába, de ez még nem jelent semmit. Ó, ha tudná, hányszor átkoztam el ezt a házat: egész éjjel az jár tam: én csak akkor leszek nyugodt, ha ezt a munkát végezhetem. Bújtam a szakkönyveket, tanulmányozni kezdtem a reneszánsz, a barokk, a századelő stílusát, kísérletezni kezdtem a gipsszel, alumíni- umkeretú formákat gyártottam, s úgy folyt ki a pénz a zsebemből, mint eső a csatornából. Gyorsan munkába álltam. Egy évet töltöttem a Slovnaft kutatóközpontjában, közben lebontottam a százéves mórházat és egy ötvös barátommal, aki most itt dolgozik velem, másikat építettünk a helyébe. 1981- ben végre minden adva volt ahhoz, hogy megmutathassam, mit akarok. Gombokat és apró szerszámcsengőket kezdtem el önteni, ezekkel állítottam be a népi iparművészeti szövetkezetbe. Ma az 6 bedolgozójuk vagyok, azt csinálok, amit rendelnek. Konkurrencia? Nincs. De ha lenne is, nekem annyi megvalósításra való elképzelésem van, hogy a fele is sok lenne. Mert a szerencsepatkók, a parányi buddhák, d- rádás dugóhúzók, amelyek iránt olyan nagy a kereslet, nem az én világom. Én azt akarom visszahozni, megmenteni a múltból, ami őseink világát jellemezte. A hamisítatlan népi iparmúvészetet. Ami ott fénylett a dolmányukon. Ami ott lógott a nyakukban. Ami naponta a szemük előtt volt az asztalon. Ezt akarom. Szép dolgokat csinálni és jól. És itt, a Csallóközben. SZABÓ G. LÁSZLÓ 1985. XII ban; száz mázsa fehér cementet kapott hozzá, de segítséget aztán nem! Engem mindig érdekelt a képzőművészet, valahogy az ujjaimban éreztem a márvány hidegét, a réz engedelmességét. Az ecset nem vonzott. Festeni nem akartam. De az a készülő dombormű irgalmatlanul felcsigázta a kíváncsiságomat. Mondta is a sógorom: ha ennyire érdekel ez a munka, próbáld meg te is! És mert emlékérmeket is kéAmi kedves a szemnek szített - a fémöntésbe szerettem bele. Napközben egy bra- tislavai főiskola számítóközpontjában dolgoztam, esténként kemencét építgettem, öntvényekkel babráltam. Napközben minden úgy ment, mint a karikacsapás; ha lerobbant a számítógép, gyorsan megjavítottam, de esténként újra és újra romba dőlt előttem a világ. Semmi sem akart sikerülni. Így ment ez hosszú hónapokon át egészen addig, amíg a homlokomra nem csaptam: de hisz a nagybátyám veje fémöntő Pesten, ő majd mindent elmond nekem, amit tudni akarok. És meg is tanított egy-két dologra, de hogy mennyit lestem el tőle, az csak később derült ki, amikor megvettem ezt a telket. Mert öt év után otthagytam a számítóközpontot - műtermet akartam, kemencét és csiszolókorongokat, mert akkor már pontosan tuda fejemben, micsoda gyönyörű gyertyatartót készítek én, aztán reggel, amikor szétnyitom a formát, látom, fuccs az egésznek. Rossz volt a fém, nem folyt be minden vágatba. És kezdhetem elölről! Számomra mindennap egy nagy csata és én mindig győzni akarok. örülni, hogy megszelídült a kezemben a réz. Hogy azzá lett a bronz, amivé lennie kellett. Hogy úgy szól a csengő, ahogy szólnia kell. Hogy olyan sima a kilincs, mint a tükör. Hogy tőlem kapta barokkos vonalait. A sógorom szobrász, a barátom aranyműves; ha nincsenek ők, talán én is valami más szakmát választok. Húszéves koromban még azt sem tudtam, hány fokon olvad a bronz. Villamosenergetikai szakközépiskolába jártam és nagyokat pecáztunk hármasban. Sógorom nagyméretű domborműn dolgozott akkori-
