Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-13 / 50. szám

szó 1 5. XII. 13. Pedagógusok, hatvanévesek. Hárman azok közül, akik 1948 februárja után elsőként indultak az újraalakuló magyar tanítási nyelvű iskolákba, édes anyanyelvűnkön oktatni, nevelni a nagy számban sereglő gyerekeket, ifjakat. A felszabadulás utáni első, az alapozó pedagógus­nemzedék tagjai ők. Sok van, mi közös az életükben. Nemcsak születésük éve, nemcsak indulásuk körülmé­nyei, nemcsak az, hogy mindhárman immáron több évti­zede tanítanak együtt egy iskolában, a Komáromi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban. Volt egy háború, amely szinte azonos módon szólt bele sorsuk alakulásába, mint annyi máséba e tájon, akik tanulni akartak, az eleminél magasabb fokon. Nem folytathatták ott a szellem gyarapítását, ahol elkezdték, szülőföld- közeiben. Azonban a történelmi földcsuszamlások sem állíthatták meg ifjúi lendületüket, vállalva minden, ma már szinte hihetetlennek tetsző nehézségeket, magyarországi középiskolák és egyetemek diákjai lettek. Aztán, tanulmá­nyaik befejezése után, hazajöttek. Czókoly Béla, Szénássy Zoltán és Miklós Elemér azok között voltak, akik úgy gondolták, vagy még inkább érezték, hogy haza kell jönniük, ahol az új, a szocializmus eszményei szerint berendezkedő társadalomban, az új lehetőségek között nem kis feladat várt rájuk. CZÓKOLY BÉLA, matematika-fizika szakos, Példás pedagógus Gömöri faluban, Simonyiban (Simonovce) született.- Szüleim mindvégig ott éltek. Egyszerű emberek vol­tak, én az egyetlen gyerekük. Sokat szenvedtek amiatt, hogy elszakadtam tőlük, de végül belenyugodtak, már amennyire tudtak, hiszen tanulni mentem el. Évenként egyszer-kétszer meglátogatom szülőfalumat, olyankor szinte átélem gyermekkoromat. A gimnáziumi évek Rimaszombatban (Rimavská Sobo- ta) kezdődnek; Miskolcon érettségizik.- Nem készültem pedagógiai pályára, az volt a kérdés számomra, hol lehet matematikát és fizikát tanulni. A mű­egyetemre szerettem volna bejutni, de nem sikerült, (gy kerültem a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol mindjárt tanárképzés is folyt, ötvenben végeztem, már csehszlovák állampolgárként, és ösztöndíjasként."Szeret­tem a kollégiumban uralkodó kollektív szellemet, a vitákat, melyek mindenre kiterjedtek; ezek segítettek elhatározá­saimban. Ott akkor sok olyan ember volt, mint én, vagyis hiányos felkészültségű. Háborús éveket éltünk meg. Keményen kellett dolgozni, hogy behozzuk lemaradá­sunkat. A kitüntetettek között fejezte be tanulmányait Czókoly Béla. Még Pesten tartózkodik, amikor táviratot kap, hogy várják a bratislavai pedagógiai gimnáziumba. Itt kezdi meg tanári pályafutását, amelyet gyakorlóévéi alatt szeretett meg, egy életre; majd hamaro­san, egészen pontosan 1951. április 5-én Ko­máromba kerül. Mint a gimnázi­um tanára, tanfo­lyamokon részt vesz pedagó­gusjelöltek felké­szítésében, a magyar iskolák számára.- Akkor, kez­detben éreztük igazán, mennyit adtak az egyete­mi évek. Amikor teljesen ma­gunkra voltunk utalva, tanköny­vek sem voltak. És alapokat ad­tak az önképzés­hez. Olyan óriási változások tör­téntek és történnek a matematika tartalmában, hogy állan­dóan tanulnunk kell, ha lépést akarunk tartani az idővel. Igen, eljutottam a számítástechnikáig. Ha idősebb tanárok­kal beszélgetek, azt mondják, nem való az már nekünk. Én szeretem.- Hallottam önről, hogy szigorú tanár hírében állt mindig.-Tudom, rémhírek járnak rólam ma is, pedig sokat változtam. Valamikor szigorúbb voltam. Persze, szigorú­ság. Akik tanultak és tudtak, azok inkább következetesnek és igényesnek tartottak, mint szigorúnak. Mondtak olyat is, hogy akinek az elsőben hármast adok, az végig hármas lesz, vagyis skatulyázok. Pedig sokan igazán szépen fejlődtek. A legjobbakkal meg egyenesen élvezetes dol­gozni. Csak kevesebb van belőlük ma. Tehetség dolgában felülmúlják az ötvenes évek diákjait, akik között viszont több volt a célratörő, tudatosan dolgozó, többségük ilyen volt.- Visszanézve pályájára, mi az, aminek örülni tud?- Bár sok keserűség tapad ehhez a pályához, találkoz­tam rosszindulattal, és le kellett nyelnem egyet s mást, voltak álmatlan éjszakáim, azért mindennél fontosabb az, hogy sok értékes embert adott iskolánk, és ha az olimpiá­kat nézzük, jelenleg például fizikából elsők vagyunk a kerület középiskolái között, matematikából elsők-máso- dikok. És ebben már folytatóinknak, a fiatalabb kollégák­nak is részük van. öröm az is, hogy a matematika tanításával logikus gondolkodásra nevelhettem diákjain­kat. Nekem ez jelent örömet. Akármilyen idős pedagógus vagyok, én most is mindig megnézem, mit fogok tanítani. Az hajt, hogy élvezem a tanítást. Az osztályban egyedül csak a gyerekekkel élek, ott feledem a bántó dolgokat. ... tankönyvek sem voltak Egyelőre nem is tudnék úgy lenni, hogy nem tanítok.- Szabad idejét mivel tölti?- Matematika, fizika, pedagógia, matematika és fizika tankönyvek fordítása és recenzálása - nekem mindig ez kötötte le azTdőmet. Fiatalabb koromban is lekötöttek a fordítások. Mondják is rólam, hogy egyoldalú vagyok. A rádióra, tévére azért odafigyelek, és olvasok, igaz, ma már inkább csak szakmai dolgokat. Gyermekeim felnőttek, a fiam a Szlovák Tudományos Akadémia egyik kutatóinté­zetében dolgozik, a 'lányom konzervatóriumot végzett, pedagógus. Szeretnék utazni, nem nagyon jártunk külföl­dön. Voltunk Jugoszláviában a tengernél, nagy öröm volt a számomra. Ó, mit jelentett nekem a tenger?! Mit segített az egészségi állapotomon?! Hatvankilenctől vannak prob­lémáim, légcső és szív. Szerencsére, mindkettő rendbe­jött, de kezelésre járok azóta is. Társaságba nem járok, s ezen el is gondolkoztam, nem jól van ez így, de nem tudok változtatni rajta. Addig szeretnék dolgozni, amig eredményes munkát tudok végezni. A nyugdijat úgy kép­zelném el, hogy fokozatosan abbahagyni a munkát. Nem lelném a helyem, ha egyik napról a másikra kellene búcsúznom. Dr. SZÉNÁSSY ZOLTÁN, magyar-történelem sza­kos, helytörténész, legutóbbi könyve Komáromi Olympos címmel jelent meg. Negyvenhétben tér haza a pápai tanítóképzőből, és dolgozik hajógyárban, bányában és másutt. A járás területén elsőként egy, Seregakol nevű tanyán nyílik magyar iskola, odamegy tanítani. Aztán Perbetén (Pribe- ta), majd He- tényben (Chotín) iskolaigazgató; közben befejezi tanulmányait a Komensky Egyetem levele­ző tagozatán, ötvenhat szep­temberétől a gimnázium ta­nára. Hetvenben doktorál, érteke­zésének címe: 1848 európai for­radalmai. Pálya­futásának, peda­gógusi magatar­tásának megha­tározó élménye a szülői ház lég­köre és a város történelme.- Hajdúkapi­tány volt a hajda­ni ősöm, déd- nagyapám Klapka György katonája, negyvenötig őriztük a kardját. Ezek a kardok ösztönöztek engem arra, hogy tollat vegyek a kezembe. A tanítóképzőben pedig úgy neveltek és oktattak, hogy nemcsak az ifjúságot, mindenkit kell tanítani - élőszóval, tollal, jótanáccsal. Néptanító. Ennél magasztosább fogalmat nem tudok elképzelni. Én nem tudom elválasztani a katedrát a tolitól.- Azért egy pillanatra próbáljuk meg mégis. Milyen nevelési eszmények irányítják önt, amikor tanítványai elé áll?- Elejétől fogva vallom, hogy szeretettel és szigorúság­gal kell nevelni a jövő nemzedékét, ezek nélkül nem lehet célt érni. Különben erősen gyerekcentrikus vagyok, ami abból is látszik, hogy négy gyerekem van, három lányom, akik pedagógusok, a fiam állatorvos. Mi hatan voltunk otthon testvérek. Én mindig arra tanítottam gyermekeimet és diákjaimat: szeressétek és tiszteljétek anyanyelveteket, népünk múltját, ugyanakkor szeressétek és tiszteljétek mások nyelvét, hitét, nemzetiségét, soha meg ne bántsa­tok senkit azért, meri más a nyelve, a hite, mert másként dobog a szíve. Ezeket a kérdéseket az emberség trónusá­ról kell nézni. Sajnos, e téren hiányosságok vannak Európa-szerte.- Talán nem térünk el nagyon a témától, ha a módsze­reiről kérdezem.- A harminchét év alatt rengeteg módszert átéltem. Tapasztalataim arról győztek meg, hogy nincs jó vagy rossz módszer. Célravezető van, és kevésbé célravezető. Atanáraimtól örököltem, hogy a jó pap holtig tanul, a jó tanár holta után is tanít. Néha felidéződnek bennem diákéveim, amikor egyik-másik tanár három-négy könyvet hozott magával az órára, a tankönyvön kívül. Ezt teszem én is. Nézzük csak mit mond ez az 1444-ből származó szöveg. Néma csend. Falják a gyerekek. Itt a módszer lényege - tanulnak valami fontosat, ami nincs a tankönyvben. A nem kötelezőt isszák a gyerekek. Természetesen sok függ a tanárember egyéniségétől. Szegénységi bizonyít­vány, ha odaadott recept szerint végzi a munkáját. A tan­terv nagyvonalakban fogalmaz, azt a tanárnak kell megtöl­tenie tartalommal. És itt kell szelektálni. Kiválasztani a valódi értékeket, amelyek átmentek a történelem tisztító­tüzén.- Beszélgetésünk előtt órája volt. Hogyan sikerült?- Jó hangulatban jöttem ki, éreztem, a mag termékeny földbe hullott. De ez nem mindig van így. Van, amikor a helyzet tövist terem, mint a gazdának a mezőn. Elégtételt az ad, hogy azért sok nemes magot tudunk elhinteni.- Nagyon szereti Komáromot. Mit jelent ez a város önnek?- Óriási terhet. De önként vállalt és szívesen viselt terhet. Ha idegenként "tanítanék e városban, és úgy, hogy nem ismerem a történelmét, sokkal könnyebb lenne. De ismerem. Én nem úgy vagyok, hogy hallok valamit a város­ról, én az anyatejjel szívtam magamba. Ez a szülőföldem, amely kérdez, és követel is. Ha kimegyek a temetőbe és nemes magot tudunk elhinteni meglátom például Mindszenthy Sámuel író sírját, úgy érzem, mintha tartozásom lenne vele szemben. Itt vagy, és az utókor méltatlanul elfelejt. Számomra lelki öröm, ha kiemelhetek valakit, valamit a feledés homályából, ha csupán egy adattal, egy morzsányival bővíthetem az irodalmat, történelemismeretünket. Akár hiszi, akár nem, ha befejezek egy írást, még a könnyeim is kifolynak. Aztán ott a Sziget csodálatos mikrovilága, a napsugarak. Sza­vakkal ecsetelni nem lehet, Ott van egy kis kertem, néhány méterre Jókai kertjétől. Ennek a szigetnek olyan csodála­tos irodalma van, talán lesz még időm megcsinálni a szin­tézisét. Annyi nagyság fűződik hozzá, Csokonai, Petőfi, Kultsár, Beöthy. Naponta látom ezt a szigetet, és ez is követel. Többet akarok adni annál, ami egy tanítási órán lehetséges. Ami vagyok, ami lettem, az őseimnek köszön­hetem. A Klapka-könyvemet dédnagyapám emlékének szenteltem, úgy éreztem, övé a érdem, én csak papírra vetettem, amit tőle kaptam. így vagyok az íróasztalnál is: néptanító. DR. MIKLÓS ELEMÉR, igazgatóhelyettes, jelenleg vállalati gazdaságtant tanít. Csiliznyáradon (Topolovec) szüle­tett, földmúvelőcsaládban. Bratislavai, majd dunaszerda- helyi (Dunajská Streda) gimnáziumi tanulmányai negyven­négy őszén megszakadnak. Dél-Komáromban érettségizik le. Budapestre megy, orvos szeretne lenni.- A kollégiumban azonban csak feketén volt helyem, kitettek. Hazajöttem, de amikor megtudtam, hogy Cseh­országba kell mennem répát szedni, hamarosan visszatér­tem Budapestre. Az orvosiról akkor már lecsúsztam. Egy barátom mondta, jelentkezzek a közgazdaságira. Felvet­tek. Közigazgatási szakot tanultam. Később a joghoz csaptak bennünket. 1950. március 31-én avattak jogi és államtudományi doktorrá. Hazatévre, a megbízotti hivatal­ban azzal fogadtak, hogy bármilyen főiskolát végzett tanerőket keresnek, két magyar középiskola nyílik, az egyik Komáromban. Pillanatnyilag már csak én vagyok egyedül, aki a legelejétől itt van. Horváth József igazgató a múlt tanévben nyugállományba vonult, helyére Keszegh István lépett, volt tanítványunk.- Hogyan kezdődött az első tanéve?- Roppant- érdekesen. Huszonöt éves voltam, a diák­jaim között huszonhét évesek is akadtak. Filozófiát, földraj­zot, németet, pszichológiát tanítottam. Talán nyolcán vol­tunk tanárok összesen, a magyar tagozaton, ugyanis iskolánk kezdetben még nem volt önálló. Száznegyven- négy diákunk volt. Ahogy múlt az idő, rá kellett jönnöm, hogy a pedagógia mégiscsak mesterség, tanítani lehet, de nem közömbös, hogy hogyan. Levelező tagozaton elvé­geztem a matematika-fizika szakot, de képesítésem csak a hat-kilenc osztályra szólt. Következett kétéves, kiegé­szítő tanárképző stúdium, gazdasági tantárgyakkal. Pálya­futásom alatt összesen tizenöt féle tantárgyat tanítottam. Két évvel később igazgatóhelyettes lettem, amihez a veze- töképzö-tanfolyamot is el kellett végeznem. Az ötvenes évek vége felé jött olyan kérés, hogy menjek jogi pályára, de maradtam. Nem bántam meg. Mint igazgatóhelyettes is hasznát vettem jogi és gazdasági ismereteimnek. Több tantárgyról van áttekintésem. Ugyanakkor az is igaz, hogy szétforgácsolódott az ember.- Tanárként hogyan tudta hasznosítani gazdasági is­mereteit?- Régóta kísérleti iskola vagyunk, a közgazdaságra szakosodva. Diákjainknak tantárgyuk az üzemgazdaság- és szervezéstan, újabban pedig a számítástechnika. Meg­van az érdeklődés ezek iránt a tantárgyak iránt, érdekük is a diákoknak, hogy tanulják őket, ha be akarnak kerülni a megfelelő főskolára, emellett, ha érettségiznek belőlük, az már bizonyos képzettséget is jelent.- A kívülálló számára elég rideg tantárgynak tetszik a gazdaságtan.- Szeretem tanítani, hisz itt is a gondolkodás, csak éppen a gazdasági gondolkodás for­málásáról van szó. Vannak osztályok, ahol nagyszerű vitá­kat tudunk foly­tatni, például a tévé egy-egy gazdasági mű­sorában hallot­takról. A reál tan­tárgyak oktatása és a gazdasági gondolkodás fej­lesztése fő erős­ségeink, de úgy igyekszünk, hogy a humán­képzés se szen­vedjen hiányt. Ezért is az isko­lán kívüli művé­szeti tevékeny­ség: az irodalmi színpad, a zenekar. Most alakul például a Harmos Károly képzőművészeti kör.- Az iskoláról térjünk át magánéletére, otthoni óráira.- Fiunkat felneveltük, orvos lett, Budapesten tanult. Ami a kikapcsolódást illeti, nem szeretem a magányt, de szeretek a kertben lenni, szeretem a növényeket, és szívesen barkácsolok. Csinálok mindent. Általában reggel ötkor kelek, dolgozgatok a ház körül, aztán negyed nyolc­kor elindulok az iskolába. Gyakran a tanítás után is maradunk, akár van gyűlés, akár-nincs, megbeszéljük a problémákat, szívesen, élvezettel. A sok pályamódosítás után szervezett formában már nem óhajtok tovább tanulni. Történelmi könyveket, de főként filozófiát és közgazdaság- tant olvasok, szépirodalmat csak a szünidőben. Mi most lassan lelépünk a katedráról. Jó látni, hogy a tantestüle­tünk negyven tanárából huszonöt a tanítványunk volt. Az ilyen idős pedagógusoknak már az a kellemes, ha látjuk, például érettségi találkozókon, kik lettek tanítványainkból. Mindenesetre furcsa érzés nyugdíjkorhatáron lenni - nehéz elszakadni. BODNÁR GYULA Tizenötféle tantárgyat tanítottam (Gyökeres György felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents