Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-29 / 48. szám
XI. 29. It OTINlAfiHAH HAGflT Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan a csütörtöki záróünnep ség megkezdése előtt A két külügyminiszter, Eduard Sevardnadze és George Shultz aláírja a tudományos, nevelési és kulturális kapcsolatok fejlesztéséről szóló egyezményt (Folytatás az 1. oldalról) Az utolsó szót mindig a népek akarata mondta ki, s ez így van most is. A világ népeinek akaratát pedig a testvén szocialista országok összehangolt, lenini elvekre építő külpolitikai irányvonala fejezi ki a legjobban. A különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének elvéről van szó, aminek nincs más ésszerű alternatívája. A második világháború óta eltelt négy évtized eseményei egyértelműen azt igazolják, az imperializmus sosem a saját jószántából ült le a tárgyalóasztalhoz, hanem mindig a válság kényszerítő hatására. Ez pedig a szocialista rendszer növekvő szerepe a világesemények irányításában, a szocialista országok politikai, gazdasági és katonai erejének szilárdulása. Csak az általános fejlődés tendenciáinak figyelembe vételével - s azokba mintegy belehelyezve - lehet felmérni a múlt heti csúcstalálkozó helyét, nemzetközi jelentőségét. Ezek a realitások. Ami az optimizmust sugallja: Gorbacsov szavaira kell utalni. Az SZKP KB főtitkárának többször is feltették a kérdést, hogyan értékeli, milyen lesz a két nagyhatalom kapcsolatainak alakulása Genf után. A szovjet vezető optimizmusának adott hangot A szovjet-amerikai közös nyilatkozat és Mihail Gorbacsov sajtóértekezletének anyaga egymást kiegészítve választ ad arra a kérdésre, mit hozott a második világháború utáni tizenkettedik csúcstalálkozó. ELVI MEGÁLLAPÍTÁSOK A nemzetközi problémák megközelítésében a felek között jelentős nézeteltérések mutatkoztak, mindazonáltal eljutottak egymás álláspontjának jobb megértéséhez, s megállapodtak abban, hogy javítani kell a kétoldalú kapcsolatokat és a nemzetközi helyzetet egészében véve. Ezzel összefüggésben fontosnak tartották az állandó párbeszédet, s elhatározták, hogy a közeljövőben ismét találkoznak. Ronald Reagan elfogadta a Szovjetunióba, Mihail Gorbacsov pedig az USA- ba szóló meghívást. A csúcstalálkozó nagy eredménye, hogy a két fél a kapcsolatok fejlesztésének szükségességét hangoztatta. A közös nyilatkozatban - tudatosítva, hogy milyen felelősség hárul a Szovjetunióra és az Egyesült Államokra a béke megóvásáért - kijelentik: ,, atomháborút sohasem szabad kirobbantani és abban nem lehet győztes“. Hangsúlyozták továbbá, hogy „nem fognak katonai fölény megszerzésére törekedni“. Ami a jó hírek közlését illeti, a tömeg- tájékoztató eszközök az utóbbi években egyáltalán nem kényeztették el az embereket, ezért nem lehet senkinek a szemére vetni, ha az ilyen mondatok láttán felmerül benne a kérdés: valóban így fog eljárni mind a két fél? Hiszen az amerikai részről hangoztatott szavak és tettek közötti diszharmóniára az utóbbi hetekben is jócskán volt példa. Emlékezhetünk arra, ez év januárjában a két külügyminiszter megállapodott a genfi tárgyalások céljaiban és témájában, leszögezve, hogy az atom- és űrfegyverek kérdését azok kölcsönhatásában kell vizsgálni. A gyakorlatban az USA azonban egész másként járt el. A kétségeket csak az amerikai lépések oszlathatják majd el. Mindenesetre bízni kell abban, hogy így lesz. A mai nemzetközi helyzet más, mint tíz-húsz vagy akár csak öt évvel ezelőtt is volt. S a szovjet vezető is kiemelte, a jelenlegi nemzetközi kapcsolatokhoz való új hozzáállásra, új szemléletre, új gondolkodásmódra van szükség. Vagyis minden ország politikájának napjaink realitásaiból kell kiindulnia. Ez vezethet el a nemzetközi helyzet javításához, különösen most, amikor a háború és béke kérdései állnak az egész világpolitika homlokterében. A szovjet főtitkár és az amerikai elnök megvitatta az atom- és űrfegyverekról szóló genfi tárgyalások problémáit is. Épp az említettek miatt rendkívül fontos: megállapodtak abban, hogy meg kell gyorsítani e tárgyalásokon a munkát. Most az amerikai elnök is megerősítette: végre kell hajtani a januári megállapodásból eredő feladatokat, nevezetesen: ki kell küszöbölni az ürfegyverkezési hajszát, meg kell szüntetni a földi fegyverkezést, korlátozni és csökkenteni az atomfegyverek számát és megszilárdítani a hadászati stabilitást. A felek szorgalmazták az előrelépést azokon a területeken, ahol vannak közös érintkezési pontok. Ide tartozik például az egymás területét elérő atomfegyverek 50 százalékos csökkentését kimondó elvnek a megfelelő alkalmazása, a közepes hatótávolságú rakéták kérdése és így tovább. A felek hűek maradnak az atom- sorompó-szerződéshez, sürgették a vegyi fegyverek általános és teljes betiltását, s készségüket fejezték ki, odahatnak, hogy a bécsi tárgyalásokon pozitív eredményeket érjenek el. A stockholmi konferencia sikeres befejezése érdekében is síkraszálltak. A KULCSKÉRDÉSEK Mihail Gorbacsov a kétnapos tárgyalássorozat eredményeit összegezve a záróünnepségen mondott beszédében kijelentette: nem sikerült megoldást találni azokra a legfontosabb kérdésekre, amelyek a fegyverkezési hajsza megfékezésével és a béke megszilárdításával vannak összefüggésben. Rögtön hozzáfűzte azonban, kitartóan keresni fogják az elfogadható megoldások lehetőségeit. A leszerelési problémák kulcskérdése az amerikai úrfegyverkezési program értelmezése. E téren a feleknek nem sikerült közelíteniük az álláspontokat, Gorbacsov nyilatkozata is érzékeltette, Reagan kitartott ennek „védelmi jellege" mellett. A Szovjetunió hajlandó a nukleáris fegyverzet radikális csökkentésére, ha az USA lemond az űrfegyverkezésről. Nem várható el ugyanis, hogy az egyik fél csökkentse atomfegyvereinek számát akkor, amikor a másik olyan „úrpajzsot“ kíván létrehozni, amelynek védelmében lehetősége nyílna, hogy „büntetlenül“ indítson támadást. Egyébként is furcsa „pajzs“ lenne ez, hiszen a csapásmérő, űrbe telepített eszközök is a részét képeznék, vagyis rakéták, műholdak és földi objektumok elleni támadásra is alkalmas lenne. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy rendkívül megnőne egy véletlen konfliktus kirobbanásának a veszélye, s vajon jutna-e elegendő idejük a politikusoknak arra, hogy beavatkozzanak a számítógépes adatközlés és irányítás által elindított, s köny- nyen végzetessé válható folyamatba? Sokkal emberibb és egyszerűbb a szovjet logika: az atomfegyverek ellen nem urfegyvereket kell létrehozni, hanem radikálisan csökkenteni a nukleáris arzenálokat - alacsonyabb szintre szorítani a stratégiai egyensúlyt majd teljesen felszámolni minden atomfegyvert. S az így megtakarított miiliárdok tucatjait a békés fejlesztésre, a világ globális problémáinak megoldására lehetne fordítani. Rendkívül nehéz folyamatnak Ígérkezik tehát a haladás elérése e kérdésben, a genfi leszerelési tárgyalásokon a két küldöttségnek jóval bonyolultabb kérdéseket kell majd megoldania, mint bármikor korábban. A HADIIPARI KOMPLEXUM ÉRDEKEI... .. .természetesen csak bonyolítják a helyzetet. Amíg Reagan Genfben tárgyalt, a hadiipar képviselői az USA-ban máris megkezdték a csúcstalálkozó elleni összpontosított támadásaikat. Ennek a már említett Weinberger-levél is része lehet. A Népszabadság tudósítójának értékelése szerint amióta Reagan eljuttatta Moszkvába a szovjet fegyverzetkoriáto- zási javaslatokra adott válaszát, a szenátusban „izzanak a telefonvonalak“. Hiszen ez olyan hatalmas megrendeléseket veszélyeztethet, mint a Midgetman rakéták, a D5 jelzésű, tengeralattjárókra szerelhető rakéták, valamint a Stealth bombázók gyártása. Pénzben kifejezve: 44 milliárd dolláros, 27,5 millárd dolláros és 20 milliárd dolláros üzletekről van szó. Ezért nyilatkozott úgy a Washington Postnak a hadiipari komplexum egyik képviselője, hogy a feszültség csökkenése rosszat tesz a katonai költségvetésnek. Azt pedig nem kell különösebben bizonyítani, hogy az amerikai politika alakításában mekkora szerepük van a nagy hadiipari monopóliumoknak. Az említetteken kívül még számos olyan nukleáris programja van az USA- nak, amelyek megvalósítása gyorsított ütemben folyik. S ezeket sem lehet szem elől téveszteni akkor, amikor az úrfegyverekről mint kulcskérdésről beszélünk. Ugyanis még csak hatvány jele sincs annak, hogy az Egyesült Államok az űrfegyverkezési program miatt lassítaná a nukleáris fegyverkezést. A szovjet vezetés a csúcstalálkozó előtt megtette az út reá eső részét. A francia parlamentben ismertetett, majd a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének szófiai ülésén is megerősített nagy horderejű javaslatokat alátámasztják a jószándékot tanúsító egyoldalú szovjet lépések, mint az atomrobbantásokra elrendelt moratórium vagy az európai válaszintézkedések felfüggesztése. Ezeket nem követték hasonló amerikai lépések, pedig számtalan nyugati politikus, tömegszervezet és békemozgalom is sürgette a washingtoni kormányt. Egy érdekes példa: az Inernatio- nal Herald Tribune közzétette Stanfield Turnernek, a CIA volt igazgatójának a Reaganhoz írt nyílt levelét: „Kedves Elnök úr! Abraham Lincoln egy levélboríték hátsó oldalára vázolta föl hazánk egyik legnagyobb történelmi dokumentumát. On ugyanezt teheti, amikor találkozik Mihail Gorbacsowal. A Gettysburgi Kiáltvány hozzásegített ahhoz, hogy nemzetünk ne hulljon szét. On hozzásegíthet ahhoz, hogy elkerüljük a nukleáris háborút. A következőt kellene levélborítékjára írnia: A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és az Amerikai Egyesült Államok ezennel megegyezik abban, hogy soha többé nem folytat ballisztikus rakétakísérleteket... S ezt odacsúsztatja Mr. Gorbacsovnak. “ A MÉRLEG POZITÍV Igen, a szovjet vélemények szerint minden ellentét és meglévő probléma ellenére a csúcstalálkozó mérlege egyértelműen pozitív. A legfelsőbb szintű párbeszédnek a több mint hat éves kihagyás után önmagában is feszültségoldó jellege van. Milyen lett a világ Genf után? „Merem állíteini, hogy bár fegyver ugyanannyi maradt, mint a találkozó előtt volt, de a világ biztonságosabb lett" - mondotta Mihail Gorbacsov. Sikerült megállapodásra jutni a kétoldalú kapcsolatok egyes kérdéseiben, tudományos és kulturális téren, a művelődés és az információ terén a kapcsolatok, továbbá a diákok, a tévéprogramok és sportküldöttségek cseréjének bővítéséről. Megoldották a légi közlekedési egyezmény problémáját, s ami nagyon fontos, a felek kinyilvánították szándékukat a politikai párbeszéd - beleértve a legfelsőbb szintet is - folytatására. S bár a legfontosabb problémákban nem sikerült megegyezésre jutni, a csúcstalálkozó óriási jelentőségét az adja meg, hogy kezdete lehet egy olyan folyamatnak, amely végül is elvezet a két állam és az egész világ szempontjából létfontosságú kérdések megoldásához. MALINÁK ISTVÁN A feleséget találkozója: Nancy Reagan teára hívta meg Ralsza Gorbacsovát. (A ŐSTK felvételei)
