Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-22 / 47. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA KIADÁS I 1985. november 22. XVIII. évfolyam Ára 1 korona 1 K öztudott, hogy az extenzív gazdálkodás évtizedeinek következményei igen kedvezőtlenül hatottak, hatnak és nyilván még jó ideig hatni is fognak környezeti viszonyainkra. A levegő, a víz és a termőtalaj szennyezettsége olyan fokot ért el, hogy a helyzet orvoslása, folyamatos megváltoztatása halaszthatatlanná vált. A kialakult körülmények ugyanis az egyik oldalon nehezítik és költségesebbé teszik a termelést, apasztják erőforrásait, a másik oldalon pedig károsan hatnak a lakosság egészségi állapotára, közérzetére, csodás természetünk egészségvédelmi hasznosítására. A szennyeződés okozta károk kimutathatóan jó nagy karajat vágnak le a nemzeti jövedelem cipójából, és akadályozzák gazdasági fejlődésünket. Mindezt abban az időszakban, amikor stratégiai célunkká vált az intenzív gazdaságfejlesztés, amely a következő 10-15 esztendőben meghatározza törekvésünket, így nem csoda, hogy az ökológiai kérdés és annak megoldása mindinkább előtérbe kerül az ország gazdaságpolitikájában. Másszóval, ebben az előttünk álló, fél emberöltőnyi időszakban alapvető fordulatot kell elérnünk a környezetvédelemben. Ennek lényege megálljt parancsolni a természet további „lerongyoló- dásának“, sőt - ahol csak lehet -, rátérni a szennyezettségi szint visszafejlesztésének útjára. E cél elérése azonban roppant nagy beruházásokat követel. A szakemberek becslése szerint az ezredfordulóig mintegy 150 milliárd koronát. Vagyis a következő három ötéves tervidőszakban az összberuházásoknak hozzávetőleg a 7-10 százalékát kellene e szándék megvalósításának szolgálatába' állítani. (Ez a hányad a hetedik ötéves tervidőszakban nem egészen egy százalék volt.) Mit habozunk? Tegyük ezt! - valahogy így reagálna erre mindenki, aki féltő, aggódó gonddal veszi tudomásul a természet szennyeződésének megannyi téA ŐTK felvétele nyét s aki egyidejűleg nem méri, nem mérheti fel az ilyen hatalmas aránymódosulás kevésbé örvendetes következményeit. Nevezetesen azt, hogy az ökológiai beruházásoknak ilyen mérvű növelése lehetőségeink keretei között jelentősen lefékezné népgazdaságunk egyéb területeinek, elsősorban a termelésnek fejlesztési ütemét. Mégpedig beleértve az olyan új, korszerű beruházások fejlesztését is, amelyek környezetkímélöek, kevésbé anyag- és energiaigényesek és így nem kis mértékben hozzájárulhatnának a környezeti viszonyok javulásához. Ez az út tehát járhatatlan számunkra. De akkor mi a megoldás kulcsa? Joggal tesszük fel ezt a kérdést, mégpedig annak tudatában, hogy a folyamatosan és mind nagyobb méretekben megvalósított utólagos ökológiai beruházások - például szennyvíztisztító állomások, pernye- és porfelfogó berendezések stb. - szükségesek ugyan, de ha jól meggondoljuk, nem számolják fel az eredendő okokat, hanem csupán a következményeket enyhítik. Netán zsákutcába jutottunk? A válasz csak egy lehet: nehéz helyzetbe igen, de semmiképpen sem kilátástalanba. A megoldás egyenlege világos - fordulatot kell elérnünk, de nem minden áron. Kézenfekvő, hogy csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. De a lehetőségek így is adottak és van járható utunk. Ez egyebek között a sok esetben termőtalajt raboló, felszíni és felszín alatti vizeinket szennyező másodlagos nyersanyagok felhasználásának az útja. Továbbá a hulladékmentes, illetve a hulladékszegény technológiák eddiginél sokkal nagyobb mérvű alkalmazása. Folytathatjuk a sort azzal, hogy a mezőgazdasági termelésnek és az erdőgazdálkodásnak is szigorúbban kell igazodnia az ökológiai követelményekhez, a természet rendjéhez. S vannak egyéb elkerülhetetlen lépések is. (gy például az, hogy változtatnunk kell gazdasági szerkezetünkön, ahol csak lehet visszafogva azoknak az ágazatoknak a fejlesztését, amelyek előnytelenül hatnak természeti viszonyainkra. Ebbe a sorba tartozik az is, hogy - jobban élve a szovjet példákkal, - felszámoljuk az elavult, veszteséges üzemeket, ameiyek aránytalanul sok hulladékot és szennyező anyagot produkálnak. Gyökeres fordulatot azonban elsősorban az idézhet elő, hogy hosszabb távon módosítjuk az elsődleges tüzelőanyag és az energia erőforrásainak összetételét. Magyarán - a nagyjából csak az energia- fejlesztésre alkalmas, silányabb minőségű, sok ként tartalmazó hazai barnaszén bázisán fejlesztett energia helyébe fokozatosan az atomenergia lép. Az Állami Tervbizottság prognózisa szerint ugyanis a barnaszén kimerülőben levő készletei következtében termelése az ezredfordulóig az idei szintnek hozzávetőleg a 82 százalékára csökken. Ennek következtében előzetes számítások szerint a levegő és a víz szennyeződését gátló környezet- védelmi beruházások 2000-ig már csak körülbelül az egyharmadát tennék ki az említett 150 milliárd koronának. S ez már megfelelne teherbíróképességünknek. A megoldás kulcsa tehát adva van. Ez persze nem jelenti és nem is jelentheti azt, hogy lemondunk az utólagos, kiegészítő környezetvédelmi beruházásokról. Erről tanúskodnak az ökológiai beruházásokra évről évre szánt, mind számottevőbb költségvetési tételek. Meggyőzően bizonyítják ezt azok a konkrét számok és tények, amelyek a gerincét képezik az ökológiai beruházások 8 ötéves tervidőszakra szóló programjának. E szerint a következő tervidőszakban csak a Szlovák Szocialista Köztársaságban megkezdik 44 víztisztító, 15-15 levegöszennye- zódést, illetve a felszín alatti vizeink szennyeződését gátló, és 7, hulladékot felszámoló, illetve feldolgozó berendezés építését. Nagy dolog ez, bár őszintén meg kell mondanunk, hogy mindennek kedvező hatása csak 1990 után nyilvánulhat meg. S az sem vitás, amit már hangsúlyoztunk: mindez csak arra jó, hogy kiegészítse a legfontosabbat, az egyedül célravezetőt. Ez pedig gazdaságunkban az olyan minőségi változások megvalósítása, amelyek ahhoz vezethetnek és el is kell vezetniük, hogy a kilencvenes évek derekáig elérjük a víznek és a levegőnek a hatvanas és a hetvenes évek fordulóját jellemző szintjét. GÁLY IVÁN Mi de nem minden áron
