Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-08 / 45. szám
Bemutatjuk Arvidas Sabonist, a világ egyik legjobb kosárlabdázóját EGY FEL CSAPAT v * Komoran jött ki az öltözőből, nem szólt senkihez, nem nézett szét a csarnokban. Nem figyelt a fölzúgó tapsra, pedig a közönség ót köszöntötte. Egyenesen a pályára tartott, könnyedén átlépve az azt körülvevő palánkot, határozott léptekkel megindult az egyik sarokban heverő labda irányába. Arca szinte pillanatokon belül átszellemült, bűvösen nézte a kezében lapuló sárga gömböt, majd hirtelen laza mozdulattal eldobta magától. A labda az abroncs érintése nélkül hullt át a kosáron. Az Inter Bratislava - Zalgiris Kaunas férfi kosárlabda BEK-mér- kőzés az első percektől kezdve egyoldalúan alakult. Az elmaradt izgalmak helyett bőven kárpótolt a szovjet bajnok játéka, de legfőképpen Arvidas Sabonis. A 215 centiméter magas, 115 kilós óriás testalkatát meghazudtolva pehely- könnyedén mozgott a pályán, rácáfolva minden olyan jellemzésre, miszerint az ilyen magas emberek reakciói lassúbbak, mozdulataik szögletesek, ügyetlenek. A huszonegy éves litván fiú egyeduralkodó volt mindkét kosár alatt, amint a labda a kezébe került, máris változott az eredmény. Zsákolt, dobott, mit nem csinált! „Mint egy balett-táncos" - jegyezte meg a mellettem ülő kolléga, s ugyanez a következő akciónál már karmestert faragott belőle. Helyénvaló hasonlat: Sabonis ugyanezt művelte társaival, mint a dirigens a zenekarral. Kár, hogy az ember nem vehette filmre a találkozó egyes mozzanatait, így csak az emlékezetére hagyatkozhat. Mert minden egyes mozdulatáról tanulmányokat lehetne írni, receptként tenni a sportág tehetségei elé: íme ezt kell tudni egy ízig-vérig kosárlabdázónak. Erősen él bennem még hetekkel az esemény után is egy mozzanat: Sabonis megszerzi a labdát saját palánkja alatt, villámgyorsan indítja társait, akik a ziccerhelyzetben nem hibáznak. Mire a középjátékos odaér az ellenfél kosara alá, már nincs mit tennie, a labda „dolga végeztével" potyog ki a hálóból. Sabonis finoman megérinti a labdát. Lemaradt az akcióról, de a reflexek így is működnek.- így volt? Nem emlékszem! De semmi különös nincs benne. Nyilván minden kosárlabdázó ezt teszi. Szűkszavú válaszából kiderül, sokszor nem is tudatosítja a történteket. ösztönösen reagál - s ebben rejlik különös tehetsége, amely sok-sok munkával tudássá érett. Szorgalom, edzés nélkül a tehetség elkallódik, kárba vész, munkával csodára képes. Ezt Arvidas Sabonis esete is példázza.- Kilencévesen vettem kezembe először labdát, úgy hiszem, az csak gumiból volt. Aztán egyre többet játszottam igazi kosárlabdával is társaimmal az iskola udvarán. Itt szólított meg az ificsapat edzője, Jurij Fjodorov. Arvidas nőtt és nőtt... Állítólag az egyik dédnagyapja volt két méter húsz centis, a szülei viszont inkább kis termetúek. Szorgalmasan járt az edzésekre, elbűvölte öt a sportág. Tizenhét éves sem volt, amikor először lehetőséget kapott a Zalgiris felnőtt csapatában. 1981 óta oszlopos tagja lett a litván együttesnek, oroszlánrésze volt abban, hogy a Kaunas hosszú idő után tavaly megfosztotta trónjától a bajnok CSZKA Moszkvát. De nemcsak ez az egyetlen érdeme. Meghódította a közönséget is.- Nehéz nálunk bejutni a mérkőzésre - árulták el a csapat vezetői. - Órákkal a találkozó előtt óriási tömeg áll a csarnok előtt, mindenki ismerőst keres, aki által bejuthat. Mert a jegyek már régen elkeltek. Litvániában mindig is népszerű volt a kosárlabda. De Arvidas Sabonis jóvoltából szinte nemzeti sporttá lett. Kíváncsiak voltunk a játékostársak, a vezetők véleményére. Milyen ember Arvidas Sabonis? Kur- tinaitis, Homicsius, a válogatottbeli társak szerény, szorgos, a kollektívában igazán-otthonosan mozgó emberként jellemezték.- Nem udvariasságból mondjuk - figyelmeztettek. - Ő tiltakozna elsőként a hazugságok ellen. Ilyennek ismertük meg, s erre volt elég alkalmunk, hiszen négy éve játszunk együtt a Kuanasban, három éve pedig a válogatottban. Tegyük hozzá, Sabonis első bemutatkozása a válogatottban aranyéremmel végződött. Az idén egy újabb aranyat gyűjtött a kau- nasi mezőgazdasági főiskola harmadéves hallgatója, az NSZK-beli Európa-bajnokságon. Ráadásul a torna legjobb játékosa címet is kiérdemelte. Az egész világ megismerte nevét, a lapok ékesszólóan ecsetelték teljeítményét. Több helyütt is találkoztam olyan megálllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll lapítással: Sabonis a világ legjobb játékosa. Feltettem a kérdést'az érintettnek is, jogosnak tartja-e ezt a megállapítást, de ö csak a vállát húzta meg. Majd hosszas hallgatás után ennyit mondott:- Nem hiszem. Különben is, az amerikai Evans az. Ó tavaly volt. De azóta változhatott a helyzet...- Azt majd eldöntik mások. Vladas Gerastos edzőnél próbáltam dűlőre vinni a dolgot.- Nézze, Arvidas sokat tanult azáltal, hogy minden poszton játszott. Ez a hozzá hasonló centereknél nem szokás. Pedig kár! Egy középjátékos is dobhat tökéletesen távolról, lehet jó befejező, sőt irányító, s ez csak növeli az értékét. Sabonis mindezt megpróbálta, s ezért az, aki. Evansot hozta föl. Ö igazán tökéletes. A védelemben és a támadásoknál is. Sa- bonisnak mindkettőben van tanul- nivalója. Hogy eldöntsük a kérdést: Arvidas biztosan a világ legjobbja lesz egyszer. Tehetsége, képességei és szorgalma is megvan ehhez. Az előbb a kosárlabdázó értékeit emlegette. Mi Arvidas Sabonis értéke a csapatban? Hiszen amikor lehívta őt a pályáról, pillanatokon belül kilenc pontra csökkent az Inter addig tehetős hátránya?- Sabonis nélkül nagyon nehéz dolgunk lenne. Az igazság az, hgy már meg is szoktuk, ó is van. Hogy mi az értéke? Egy fél csapat. Eny- nyit jelent ó maga. Teljesítményben. S lélektanilag még ennél is többet. Azzal, hogy ott van a pályán. (Vojtiáek felvételei) életben minden változó. így a kosárlabda, ez a James Naismith által megalkotott játék szabályai is. 1892-őt írtak, amikor az amerikai Springfield College Triangle című újságjában a játék atyja közzétette az első írásos szabályokat. Azóta csaknem egy évszázad telt el, amelynek távlatából nem árt röviden visszapillantani arra, hogyan is fejlődött e téren napjaink egyik legnépszerűbb sportága (statisztikai adatok szerint a labdarúgás után a legtöbben művelik a földön). Elgondolásomat, hogy közelebb hozzam az olvasóhoz a szabálykönyv egyes fejezeteit, az is támogatta, hogy ismerősök, barátok, kollégák sokszor kérdezték: „Mondd, ez mióta van így? Miért változott?“ stb. Hasonló kérdések a lelátón ülve is gyakran megütötték a fülemet, s bizony ezek nemcsak a véletlenül betévedt nézőtől származtak. A játék alapja, amelyet Naismith megalkotott, kezdetben öt alapvető tényezőből és tizenhárom alapszabályból állt. A kosárlabdának két alapfeltétele volt: fedett helyiségben kell játszani és pontot nem erővel, hanem ügyességgel kell szerezni. Ezáltal a sportág kivételnek számít a labdajátékok között. Az idő bizonyítja, hogy az eredeti sajátosságok megőrződtek, még akkor is, ha a játékszabályok gyakran változnak. Amikor a kosárlabda Amerikán kívül más kontinenseken is terjedni kezdett, szükségessé vált, hogy egységesítsék a szabályokat a különböző országokban. Erre 1932. júniusában, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) megalakulása után került sor. Az első nemzetközi érvényű szabálykönyv kimondta: minden csapat öt játékosból és két cserejátékosból áll, akik kétszer kapcsolódhatnak játékba. Minden kosár és sikeres szabaddobás után középről folytatták a küzdelmet. A játékot egy főbíró (aki a labdát figyelte) és két másik, a játékosokat ellenőrző bíró irányította. Áz első igazi nagy alkalom a kosárlabda számára az 1936-os berlini olimpia volt: itt játszották az első nagy „világmérkőzést", vonultatták fel a játék egységességét. Azóta mindmáig az olimpiák idején zajló kongresszusok hozták a szabálymódosításokat. A szakemberek mindenekelőtt két fontos szempontot tartottak szem előtt: a védelem és a támadás egyensúlyát, a magas játékosok fölényének csökkentését (ez utóbbi nem kevés vitát kavart, mondván, lehetetlenség a magas emberek sportágában a magasságkorlátozás). A berlini kongresszus elég sok változást vitt véghez: a tartalékjátékosok számát ötre növeli, három időkérést engedélyez, minden sikeres kosár után a játékot az alapvonal mögül folytatják, bevezetik a támadó és a védő térfelet, 10 másodpercet adnak a támadó együttesnek, hogy a labdát a félpályán túlra vigye, a négy személyi hibát gyűjtő játékosnak végleg el kell hagynia a pályát. És még egy szabály, amely azonban soha nem lép életbe: a mezőnyt két kategóriára osztják -190 cm-en aluliakra és felüliekre. Berlin után hosszú szünet következik, a következő találkozóra csak 12 év után kerülhetett sor. 1948-ban A szabályok múltja és jelene Londonban döntenek arról, hogy bevezetik a 3 mp-ces szabályt a támadót illetően a büntetótérfélben, s választási lehetőséget adnak a csapatoknak a mérkőzés utolsó három percében. Az első módosítás arra irányul, hogy megakadályozza a magas játékosok hosszas tartózkodását a kosár alatt, biztosítsa a gyorsabb játékot. A második lehetővé teszi az együttesnek, hogy a labdát magánál tartsa. Nem nehéz rájönni - mindkét változtatás az alacsonyabb kosarasokat próbálja „favorizálni“. Az elkövetkező években érezhetően megnő a kosárlabda iránti érdeklődés. Erre való tekintettel elkerülhetetlen, hogy megakadályozzák bizonyos, olyan veszélyes irányzatok elterjedését, mint a labda minél hosszabb ideig tartó birtoklása. A megoldást a 30 mp-ces szabályban találták meg (Melbourne, 1956), amely ma is érvényes. Mel- boume-tól egészen 1972-ig, Münchenig nem történt semmilyen számottevő változás. Igaz ugyan, hogy a középvonalat 1960-ban Rómában eltörlik, de 1968-ban Mexikóban újra bevezetik. Ugyanakkor igen lényeges rendelkezések fűződnek a müncheni kongresszushoz: megszüntetik az „utolsó három perc" szabályát, ami egész sor problémát von maga után. Gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a személyi hibáért a játékosnak, aki nem dobott kosárra, oldalról kellett dobni, így igazi büntetés nélkül is követhettek el szabálytalanságokat azzal a törekvéssel, hogy az ellenfél számára lehetetlenné tegyék a dobóhelyzetbe kerülést. Ez a sportszerűtlen taktika igen nagy veszélyt jelentett a kosárlabda számára, így ki sem várták a következő kongresszust, még 1974-ben javasolják és bevezetik csapatonként minden félidőre a játékosok „10 hibalehetőségét". Ez a „rendelet" rendkívül jogosnak és helyesnek mutatkozott (a későbbiekben nyolcra, majd tavaly hétre csökkentették) főként a kisebb módosításokkal. A „három a kettő ellen" szabályra gondolunk: abban az esetben, ha találatot ér el az a játékos, aki ellen szabálytalanságot követtek el, még egy dobást ítélnek javára. A legutolsó rendelkezés igen fiatal, mindössze egyéves. E rövid idő alatt azonban világszerte tárt karokkal fogadták az igen nagy sikert és a játék szellemében sok újat hozó szabálymódosítást. Mi is volt a lényege? Először is: a három pontot érő kosár bevezetése. Ennyit ér a kosárabroncs közepétől 6,25 m távolságból elért találat. így tehát a „három a kettő ellen" „négy a kettő ellen"-re módosult, azaz egy akcióval négy pontot is szerezhet egy-egy csapat. Másodszor: kosárra dobás után nem mérnek újabb 30 mp-et, nem áll meg az óra. Harmadszor: a büntetőterületen belül a dobójátékossal szemben elkövetett szabálytalanságot csak két hatméteressel büntetik, de a sértett csupán abban az esetben dobhatja a másodikat, amennyit ben az első betalált. Egy esztendeje nemcsak a nemzetközi színtéren, nálunk is az új szabályok szerint játszanak a csapatok. A visszhang egyértelműen jó; játékosok, edzők, vezetők és nézők körében egyformán. Az eltelt idő alatt sokszor volt lehetőségünk rákérdezni, meghallgatni a véleményeket- a sportág köztiszteletben álló nagy egyéniségeiét is. Valamennyien arról beszéltek: a szabálymódosítás után fölgyorsult a játék, még dinamikusabb lett a kosárlabda. S ez a lényeg, ez a kosárlabda legfőbb sajátja. Változások voltak és továbbra is lesznek ebben a csodálatos játékban- közöttük ésszerűek és olyanok is, amelyeket igyekszünk gyorsan elfelejteni -, de Naismith eszméihez mindig hú marad a kosárlabda. Az oldalt Irta: URBAN KLARA Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetó János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10, telefon: 309, 331-252, 332-301, szerkesztőségi titkárság: 550-18, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5, telefon: 337-823, 337-825. Hirdetési iroda a közüle- VASÁRNAPI KIADÁS teknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábreiie 15. II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14,70. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként index 48097 Kős 13.-. Terjeszti a Postai Hirtapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6.
