Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-01 / 44. szám
E zekben a napokban ismét hazánkban köszönthetjük a szovjet kultúra követeit, köztük a filmművészet képviselőit is, akik a szovjet filmek fesztiválján vesznek részt, hogy ünneppé avassák ezt a rendezvényt, amely évről évre visz- szatéró eseménye, immár értékes hagyománya kulturális életünknek. A nagy októberi szocialista forradalom évfordulója ismétlődő alkalom nemcsak arra, hogy emlékeztünkbe idézzük az emberiség történetének e legnagyobb fordulóját, hanem lehetőség arra is, hogy bepillantsunk a forradalom teremtette új világ művészetének legfrissebb termésébe. Persze, egy seregszemle programja aligha reprezentálhatja az évente mintegy százötven filmet gyártó stúdiók munkáját, legfeljebb csak színeket, villanásokat idézhet fel a soknemzetiségű, sokféle irányzatot, stílust képviselő szovjet filmgyártás jelenéről. Ennek ellenére is vonzó a november 6-án kezdődő bemutatósorozat, melyen nyolc új filmet láthat a közönség. A produkciók legtöbbje arról tájékoztatja a nézőket, hogy a mai alkotók miként folytatják a népi forrásokból táplálkozó szovjet filmművészet nemes hagyományait, hogyan építik tovább sajátos értékeit. Nézzük hát, milyen filmeket kínál a fesztivál. Ezerkilencszáznegyvenegy novembere... A fasiszta egységek rohamosan törnek előre s Moszkva felé tartanak. Rádiójuk már-már diadalittasan arról ad hírt, hogy csakhamar elfoglalják a szovjet fővárost, ahol Hitler parancsára nagyszabású katonai szemlét terveznek. Díszszemlét csakugyan rendeznek - de nem a náci csapatok, hanem a város hős védői, a Vörös Hadsereg alakulatai... Ez a hatásos képsor vezeti be Jurij Ozerov kétrészes filmjét, a Harc Moszkváért című monumentális alkotást. Míg Ozerov másfél évtizeddel ezelőtt készült nagyszabású munkájában, az ötrészes Felszabadításban az 1943-45-ös évek politikai eseményei, a fasizmus teljes összeomlását eredményező háború számos emlékezetes fejezete elevenedik meg, addig legújabb, négyrészesre tervezett vállalkozása Lengyelország elfoglalását, Francia- ország náci megszállását és a Szovjetunió ellen 1941-ben intézett fasiszta támadást rekonstruálja, tehát a második világháború első éveinek politikai szempontból leglényegesebb mozzanatait, hadműveleteit ábrázolja, azokat a küzdelmeket idézi fel, amelyek a háború egyik kulcsfontosságú, sőt meghatározó eseményét, a moszkvai csatát előzték meg. ben és főhadiszállásán lejátszódó eseményekkel váltják egymást. E történelmi freskóban számos jelentős személyiség is látható: Sztálin, Zsukov, Churchill. A roppant méretű, gazdag kivitelezésű monstrefilm az alkotók tárgyilagos szemlélete révén híven érzékelteti a szabadságra vágyó emberek hősiességét, s azt, milyen áldozatok árán szálltak szembe a szovjet emberek a fasizmussal. Ez teszi a filmet tanulságossá, melynek végső kicsengése a háború ellen, a béke megbecsülésére irányul. Nálunk is ismert regényből, Jurij Bondarev írásából született meg A part című kétrészes film, a háborús múlt és a jelen szembesítésének nagy visszhangot kiváltó története. Az alkotás főhőse neves íróként érkezik abba a Hamburgba, ahol évtizedekkel ezelőtt a háború utolsó napjaiban fegyverrel harcolt a fasizmus ellen. mm um ffiMffiML... Akárcsak a Felszabadítás, a Harc Moszkváért is grandiózus filmeposz; kronológiai sorrendben jeleníti meg a fronteseményeket, megmutatja a nagy hadigépezetek vezérkarának terveit, hogy a harc egyes részleteit látva, a néző összefüggéseiben érzékelje az esemé- . nyékét. Ozerov műve rendkívül hiteles és tárgyilagos, a háború kegyetlenségének ábrázolásában szigorúan ragaszkodik a valósághoz. A csatajelenetek döbbenetesen élethűek. Mégsem hagyományos dokumentumfilmet látunk, nem eredeti felvételekből összeállított sorozatot. Az a műfaj, amelyet Jurij Ozerov rendező- forgatókönyvíró alkalmazott, a történelem, az összefüggések szempontjából többet ad, mint amit eredeti felvételek adhatnak; a film hatalmas keresztmetszet, amelyben a történelmet látjuk dokumentumszerű pontossággal, de művészi szinten, játékfilmen. Ozerov csehszlovák filmesek közreműködésével forgatta korhű filmkrónikáját, melyben a bravúros tömegjelenetek precízen kidolgozott képmontázsokkal, a politikusok kabinetjeiBorisz Scserbakov és Natalja Beloh- vosztyikova A part főszerepében Az emlékezést csak tovább mélyíti, hogy az író azokban a háborús napokban szerelmes lett egy tizenhét éves német lányba, s a mostani látogatásakor alig- alig ismeri fel korosodó kísérőjében, egy könyvesbolthálózat tulajdonosnójében egykori törékeny szerelmét. A szovjet katona és a német lány világháborús szerelmének történetét Alekszandr Alov és Vlagyimir Naumov vitte filmre, Borisz Scserbakov és Natalja Belohvosztyikova főszereplésével. Komoly dolgokról szól könnyed hangvételben Jevgenyij Geraszimov rendező A rendkívül fontos személy című filmjében. Alkotásának hőse egy kolhozelnök, elvhú, becsületes, gerinces ember, aki éppen e jellemvonásai miatt kerül nemegyszer konfliktusba környezetével. Szókimondó ez a film, sok-sok humorral átszőtt története az irányító munka hibáit, bürokratizmusát, egyes vezetők tehetetlenségét és túlzott óvatosságát ostorozza. Kaland, izgalom, feszültség jellemzi Junusz Juszupov filmjét, A bég csapdájában című alkotást. Cselekménye a polgárháború sújtotta Tádzsikisztánban játszódik; súlyos járvány üti fel a fejét, csak a gyors védőoltás segíthet. Az oltóanyag szállítására vállalkozó férfiakat azonban ellenforradalmárok veszik üldözőbe, hogy lecsapjanak az értékes szállítmányra és kiszabadítsák túszul ejtett vezetőjüket. Állandó veszélyek, hajsza, lövöldözés közepette folytatja útját a vad hegyvidéken a kis osztag, hiszen a baszmacsok minduntalan a nyomukban vannak... Vajon sikerül-e sértetlenül eljuttatniuk az oltóanyag-szállítmányt a rendeltetési helyére? Drámai fordulatokban, izgalmakban nem szűkölködik Alekszandr Szurin filmje sem, a Visszatérés az űrből, mely két űrhajósról szól, akik életük megmentéséért küzdenek - a világűrben. Határőrök és ellenséges felderítók, katonaruhába bújtatott kém és éber őrszem - már ennyiből is sejthető, hogy az Élve elfogni fordulatos kalandfilm, amelynek alkotója, Viktor Zsivolub elsősorban arra törekszik, hogy a néző végigdrukkolja ezt a kémhistóriát. Orvosi környezetben játszódik a Dowell professzor végrendelete című tudományos-fantasztikus film, amelyet Leo- nyid Menaker rendezett. Az alkotó érdeklődésének középpontjában egy orvos áll, aki szervátültetési kísérleteket folytat, de esküjét feledve nem a betegek egészségének helyreállítására törekszik, csuprán saját előmenetelén munkálkodik, nem riadva vissza a leggátlástalanabb eszközöktől és kétes kimenetelű kísérletektől sem. TÖLGYESSY MÁRIA \ r Ú gy lett hatvanéves, hogy fiatalabb, mint valaha. Az első szerelem hevességével, hűségesen imádja Moszkvát, melyet úgy tud ábrázolni filmjeiben, mint senki más.,, Moszkva poétájának“ is nevezik, ami azért érdekes, mert Marlen Hucijev - 1925-ben - Tbilisziben született, s huszadik életévéig csak fényképeken, filmfelvételeken látta a fővárost... Barátai szerint mindig képekben gondolkodott, s diákkorában készített fotóinak ezreiből is kitűnik, hogy mindig is „meghatódott“ a szép tájaktól, az elegánsan díszes épületektől, varázsuk alá került, s szinte festőién tudta visszaadni rajtuk a hatást, melyet rá gyakoroltak. Úgyhogy 1944-ben trükkoperatörnek vették fel a Grúzia Filmstúdióba. Igor Szavcsenko figyelt fel tehetségére, s előbb hivatalból tanította és foglalkozott vele, később közeli barátságba kerültek, és ó beszélte rá, hogy jelentkezzen Moszkvába a VGIK-re, a híres filmművészeti főiskolára, méghozzá a rendező szakra. Hucijev ezt vallja: ,, Szavcsenko nélkül még ma is operatőr lennék. Ó beszélt rá, hogy vállaljam a rendezés nehéz feladatát mert szerinte nemcak operatőri, hanem írói-rendezői adottságaim is vannak. E következtetést alighanem akkor vonhatta le, amikor munkatársaként apróbb filmgyári és nagyobb társadalmi egyenlőtlenségekről vitatkoztunk." Sok-sok évvel később Szavcsenko így beszélt Hucijev- ról: Problémaérzékeny, finom lelkű költő és humanista, akinek nagy érzéke van a hétköznapi élet olyan kis drámái, rezzenései iránt, amelyek óriási tragédiákat takarnak. Mindig azt tanácsoltam neki, foglalkozzon Csehov novelláival, Konsztantyin Pausztovszkij rövid tárcáival, és ezekből készítsen filmet. Ilyenkor mindig rám nézett, és kissé szemrehányóan azt mondta: - Ezek a kedvenc íróim, csak nem gondolod, hogy megbecstelenítem őket...“ Hucijev 1985-ben, Bécsben ünnepelte hatvanadik születésnapját. A bécsi filmszemle, a Viennale vendége volt, ahol legújabb, Utószó című filmjét vetítették. Erről írta egy bécsi újságban: ,,Az a hibám, hogy mindig sarkítom, kiélezem a problémákat. Gyakran vádolnak azzal, hogy a fekete-fehér dramaturgia javíthatatlan híve vagyok: a jó túl jó, a gonosz túl gonosz, a fenyegető túl fenyegető munkáimban! Biztosan így van, ezt a kívülállók jobban meg tudják ítélni, mint jómagam! De hogyan is lehetne másképpen. Eddig egyetlen filmemben sem tagadtam meg alapelvemet: csak a közösségek szempontjából lényeges problémákról, jelenségekről készítek filmet. Hogy lehet e sokszor lappangó, látens jelenségeket másképpen felszínre hozni, ha nem sarkítással vagy felnagyítással?“ Az elsők között volt, aki az 1945 utáni szovjet filmművészet játékfilmjein belül visszatért a dokumentarizmushoz, Moszkva hmm melyet a húszas évek végén, a harmincas évek elején Eizenstein. Pudovkin és mások tettek klasszikussá. Hucijev ma is azt állítja, hogy 1963-ban forgatott lljics negyede című filmje élete legfontosabb alkotása, ezt a filmet azonban egy, a művön jóval túlmutató, elméleti vita középpontjába állították, ez lett a bűnbak, melyen a „művészek eltévelyedéseit“ próbálták bizonyítani. E filmjében eredetileg (bizonyos önéletrajzi elemek alapján) arról szeretett volna beszélni, hogy egy felcseperedő fiatalember hogyan szereti meg szellemi beérése folyamán azt a negyedet, azt a mikrovilágot, melyben él, melyet egykor Lenin néhány személyes megjegyzése alapján renováltak és alakítottak át melyet egy másik lljics kivitelezett. S miközben ez a fiatalember a környezetén keresztül közelebb jut mindkét lljicshez, párhuzamosan fut saját életének pályája, megismerkedik egy lánnyal és beleszeret, és egy nap - erre már csak utalt volna a film - feleségül veszi. Az apró termetű, mindig csendes szavú Hucijev ma azt mondja: „Lírai szubjektivitásom volt az, amelyet a leghevesebben támadtak. Ekkoriban nálunk még nem fogadták el, hogy egy filmben valaki a történelem nagyjait a hivatalostól eltérő megközelítésben ábrázolja, így aztán átdolgoztam a filmet, melyet egy évvel később nagy ovációval mutattak be. Mi, húszévesek lett a címe, és sok országban vetítették. “ Hucijev olyan alkotó, aki nemcsak maga választja, de maga is alakítja ki filmjei forgatókönyvét. ,,Amíg a forgató- könyv nem olyan, amilyennek én látom, és érzem a problémát, hozzá sem kezdek a forgatáshoz - mondta egy interjúban -, ezért lassan, nagy szünetekkel dolgozom, és talán sohasem leszek harmincfilmes rendező." 1966-ban nagy feltűnést keltett Júliusi eső című filmje. Három évvel később, 1969-ben, új oldaláról mutatkozott be: színészi feladatot vállalt a Flagyogj, ragyogj csillagom! című - később nemzetközileg is elismert, több fesztiváldíjjal jutalmazott - filmben. Ezután, s részben már azelőtt is, hosszú évekre hátat fordított a mozifilmeknek. A televízió bűvkörébe került: előbb tagja, majd vezetője lett egy, televíziójátékokat alkotó csoportnak, ahol több mint egy tucat tévéjátékot, filmet forgatott. Az 1984-ben befejezett Utószó, a legújabb Hucijev-film, megnyerő alkotás. így beszél róla: ,.Jurij Pohomov rövid írására egy irodalmi lapban figyeltem fel. Arról szólt, mennyire megváltozik az ember, mennyire el tud szakadni igazi gyökereitől, mennyire hátrányára alakul át bizonyos körülmények között. A történet eszembe idézett néhány epizódot közvetlen környezetem, barátaim életéből, és a rövid elbeszélésből, ezekből az előbukkant epizódokból lassan összeállt bennem a forgatókönyv - majd a filmelképzelés. A könyv nagyon megtetszett a Moszfilm dramaturgjainak, és 1983 végén elkezdhettem a felvételeket.“ Hucijev az Utószóban is Moszkva poétája marad. A város lírai szépségét dramaturgiai eszközként használja fel a Szibériából érkezett, természetes életet és természetet szerető orvos após oldalán, abban a harcban, melyet az após folytat élettől elidegenedett tudós veje „kizökken- tése“, a természetes élethez való visszatérése érdekében. Olyan film ez, melyet finom megfigyelései, nagyszerű dialógusai, humanizmusa miatt érdemes megtekinteni ... FENYVES GYÖRGY ÚJ SZŐ 14 1985. XI. 1.
