Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-01 / 44. szám
EMMANUIL KAZAKEVICS (Részlet) Lenin sokáig követte tekintetével a csónakot, majd megszólalt:- Micsoda emberek! Nem lehet őket megtörni. Leült a parton, a többiek követték a példáját. Csend volt körülöttük, ritkás köd úszott a tó felett, az ősz hírnöke. A nádasból neszek, csobbanások hallatszottak. A közelükben nagy szárnycsattogással húzott el egy gyors röptű jérce. A sötétségből dél felé vonuló szalonkák elmondhatatlanul szomorú, szívet tépő kiáltása hallatszott. Lenin némi irigységgel még egyszer végiggondolta mindazt, amit elvtársai elbeszéltek neki. Elviselhetetlennek érezte ebben a percben az életet ebben az isten háta mögötti zugban. Gondolatai messze repültek, Petrográdra és még tovább, Moszkvába meg az ország többi részébe^ ahonnan most a küldöttek összegyűltek a kongresszusra, és szomorúan ötlött eszébe, milyen keveset is látott még Oroszországból; még* egyszer sem járt Ukrajnában, Tur- kesztánban, nem látta a Kaukázust, a Krímet, és a nagy Szibériában is csak számúzöttként élt, helyhez kötve, nem pedig szabad emberként. A szíve elszorult a fájdalmas vágyakozástól; annyira szeretett volna mindenütt megfordulni, emberek között lenni, elbeszélgetni velük, a szemükbe nézni, hogy érezze, ó is része ennek az erőnek. Halkan felsóhajtott, aztán Koljához fordult:- Megfürdünk, Kolja?- Hú, de jó lesz! - kiáltott Kolja. Behúzta amúgy is lapos hasát, hogy a nadrág magától leesett 'róla, aztán fejest ugrott a tóba.- Nagyon szereti magát - jegyezte meg halkan Zi- novjev.- Ámor d’amor si paga - vágra rá Lenin. Mindannyian levetkőztek, és bementek a vízbe.- Ne ússzon messzire - könyörgött Zinovjev, amikor Lenin eltűnt a sötétben.- Semmi baj, Treff a vízben elveszti a nyomot - hallatszott a válasz, már jó távolról. Aztán csend lett. Zinovjev gondterhelten fürkészte a sötétséget.- Elragadta a szenvedély - dünnyögte. Hamarosan Jemeljanov is nyugtalankodni kezdett:- Nem kellene utánaúszni? - kérdezte, és gyors csapásokkal utána eredt. Visszaért Kolja. Kapkodott levegő után, de nagyon vidám volt, és egyre áradozott:- Ó, hogy tud úszni! Csuda, hogy milyen sokáig kibírja a víz alatt... Csobbanás hallatszott, most Jemeljanov ért vissza.- Kiúszott... A sötétben nem lehet megtalálni. Mindhárman figyelve álltak egy percig a vízben. Végre erőteljes karcsapásokkal kibukkant a sűrű homályból Lenin.- Vlagyimir lljics - szólt szemrehányóan Jemeljanov -, hát szabad ilyet tenni?- Ugyan miért ne? Remek úszó vagyok, Grigorij ezt jól tudja. Kimentek a partra, és leültek a fűbe. Kellemes fáradtságot éreztek mindannyian. A levegő meleg volt, a föld felett szúnyogzümmögés úszott. Zinovjev kifújta magát, és mesélni kezdett a háború első napjairól, amelyek a Krakkó környéki Poroninban érték Lenint, majd arról, hogyan tartóztatta le Lenint az osztrák kormány kémkedés vádjával; Zinovjev akkor Poroninhoz közel, Zakopanéban tartózkodott. Amikor megtudta, hogy Lenint letartóztatták, kerékpárra ült, és szakadó esőben tíz kilométert karikázott doktor Dtuskihoz, egy lengyel forradalmárhoz, hogy vállalja a védelmet.- Rossz volt akkor a helyzet, de most még rosszabb - dünnyögte Zinovjev. Lenin tompán megjegyezte:- Egy orosz forradalmár számára nem tudok elképzelni súlyosabb és undorítóbb dolgot, mint ha azzal vádolják, hogy a cári Oroszország számára kémkedik... Elárulom maguknak, hogy csak egy ehhez hasonló undorító és nyomasztó dolgot ismerek: ha valakit a német császárság érdekében folytatott kémkedéssel vádolnak. önkéntelenül törtek ki ezek a szavak Leninből, eddig egyetlenegyszer sem érintette beszélgetéseikben ezt a kérdést. Most értette meg csak Jemeljanov, hogy korántsem olyan könnyen viseli Lenin ezt a „német kémkedési“ cirkuszt, mint ahogy látszott. Egyébként Lenin azonnal másra terelte a beszélgetést, majd nyomban elhallgatott: a tó felől énekszó, gitárpengetés hallatszott. A sötétben úszó csónakról hangzó gitárpengetés és énekszó itt a csillagos ég alatt, a halkan csobogó víz és a szúnyogzümmögés közepette nyugalmat és szomorúságot árasztott.- Hát igen - mondta Lenin. - Jó dolog így üldögélni egy ilyen elhagyott helyen, és gyönyörködni a természet szépségében ... Költő vagy festő szemszögéből nézve ugyan mi lehet ennél jobb? Hogy is mondja a költő?... Ahogy fut, néma és kegyetlen, Majd hangja felcsap lázadón. Sivár hullámú partokon, S a zúgó lombú tölgyesekben... De én, bűnös lélek, Pityerben szeretnék lenni, az események sodrában, a forrongó tömeg között... Igazából meg se néztem most alaposan Pityert. Még a Bronzlovast sem láttam. Ide pedig Gorkijt kellene elküldeni... Üldögéljen itt egy kicsit, gondolkozzék. Kár, hogy így belefeledkezett a tisztán politikai tevékenységbe, a politikában gyakran melléfog. Sokkal jobban érti magát az embert és az emberi kapcsolatok árnyalatait, mint az osztályok összeütközését és az osztályviszonyok árnyalatait... Gorkij engem is megvédett újságjában a Ne nyúljatok Leninhez cikkében és más írásaiban is, de inkább úgy, mint Uljanov- Lenint, vagyis egy olyan személyiséget, akit ismer és tisztel, semmint egy meghatározott osztály érdekeinek képviselőjét és védőjét. . A politika az emberi kapcsolatok olyan területe, ahol nem egyes személyekkel, hanem milliókkal kell foglalkozni... Gorkij bizonyára megharagudnék, ha beleszólnánk alkotó munkájába, és rámutatnánk, hogy írjon le egy csillagos éjszakát vagy egy hullámzó tavat... Ilyet például, mint ez... Igen, a művésznek a magány gyakran életszükséglet... De nekünk, politikusoknak, földi embereknek tilos a magány. A mi elemünk a tömeg. Bizonyára a költők is tudják, bármennyire is ihletett a mesterségük, hogy a tömegek számára alkotnak. De náluk ez nem olyan durván, nem olyan közvetlenül jelentkezik. Az is lehetséges, hogy legjobb műveiket akkor alkotják, amikor erről, ha kis időre is, de megfeledkeznek. Számunkra viszont a megfeledkezés biztos pusztulás lehet... Kolja, nem fázol?- Nem. Lenin nevetett.- Megjegyzem, a mi életünk pillanatnyilag igazán nem nevezhető prózainak. Csószkunyhó, magány, illegalitás, álruha, Treff, a rendórkutya..Nem tréfadolog ez olyan ortodox marxistáknak, akik úgy ismerik a Tőké-1, az első betűtől az utolsóig, mint egy parasztember a háza udvarát. Ivan Schurman: Október (könyvillusztráció) Az eszerek mindig romantikusnak tartották magukat, rólunk, szociáldemokratákról pedig azt mondták, száraz, érzéketlen emberek vagyunk... Minden bizonnyal Bakunyin is így vélekedett Marxról. De nézzék meg az ©szereket! Megkopott már ez a parasztromantika, megfakult. Nem maradt belőle semmi. Békés, pocakos emberek lettek... Parasztpárt, de földet nem ad a parasztnak. De mi, az érzéketlenek, mi juttatunk. Szeretnének hatalomra kerülni, de félnek tőle. Mi, szárazak, érzéketlenek, nem félünk. Utánam Csemovot, a „parasztminisztert“ is megvádolták kémkedéssel, és ó békésen távozott a miniszteri székből, és várja a bírósági eljárás lefolytatását! A pofájába köptek, szépen letörölte, és azt mondta: „Isten harmata.“ Mi pedig illegalitásba vonultunk. Az illegalitásban azonban nagyon csípnek a szúnyogok. Kolja, megmártózunk még egyszer?- Egy feltétellel, ha nem úsznak túlságosan messzire - jelentette ki Jemeljanov. Lenin meg Kolja újra bementek a vízbe, egy ideig zajosan hancúroztak, aztán kiugrottak a partra, és öltözködni kezdtek.- Hamarosan iskolába kell menned - mondja Koljának Jemeljanov. - Édesanyád üzeni, költözz szépen haza. Kolja durcásan felelte:- Sehova sem megyek. Itt maradok. Jemeljanov nyugodtan mondott ellent neki:- Hogyhogy itt maradsz? Tanulnod kell. A sötétből odaszólt nekik Lenin:- Nagyon hiányozna nekünk Kolja... Hadd maradjon itt. Hozzák ki a tankönyveket meg a füzeteket, majd ón tanulok vele. Jó lesz így Kolja?- Igen - dünnyögte Kolja, igyekezett leplezni ujjongó örömét.- Psszt! - intette őket Jemeljanov, két csónak közeledett a parthoz, nyaralókkal teli. Egész közelről hallatszott a gitárpengetés meg az énekszó.- Csak nem kötnek ki? - suttogta Zinovjev. Az egyik csónakban férfi énekelt: Gyermekem, rózsát ne kérj kikeletkor. Rózsát csak nyáron keress. Kora tavasszal ibolyát szedjél, Nyáron ezt sose lehet. Ha nyáron szeretnél ibolyát szedni, Sehol se lelsz, ne feledd. Sírhatsz, de könnyekkel már visszahozni Nem tudod az elszállt kikeletet... A másik csónakból egy részeg, hamis hang belevágott: Eper édes íze bíbor ajkadon, A két orcád rózsa, ,,Glorie de Dijon“...- Hallgassanak! Elviselhetetlen! - mondta egy pajzán női hang.- Hallgass, te tökfilkó! - támogatta a hölgy óhaját egy férfihang. Az első csónakból orrhangon, elfúlva énekelték: Paquin modell, de szép darab, Ruhája bársony zuhatag, Alatta csipke, mint a hab, És aztán... csak a nő marad! A másik csónakból kurjongva feleltek rá: Kedves jó Klotz asszony, láb alatt van Borja, Úgy kesereg szegény gyerek, Mivel lent a padlón - tenger van alatta... majd nagyot nevettek, és rákezdtek egy másik dalocskára: Germánocskák - ócskák, Besúgócskák - ócskák, A császári locskák!- Ez már rólunk szól - súgta Lenin, és egész halkan felnevetett. A csónakok eltávolodtak. „Fehér, sápadt, gyengéd, illatosán nyíló éjszakai virágok“ - hallatszott messziről a hamis énekszó, azután elhalkult a kórus, elhalt a mesz- szeségben. Megint csend lett.- Ha tudták volna, hogy maga itt van! - kiáltotta Jemeljanov kaján örömmel.- Micsoda útszéli alakok - mondta a felháborodástól egész testében összerázkódó Zinovjev.- Hát igSn - felelte rá tűnődő mosollyal Lenin. - „A két orcád rózsa: Glorie de Dijon...“ Szótlanul mentek vissza a partról a kunyhóba. Mindnyájukra, még Koljára is lehangolóan hatott ez a közönséges, sivár élet, amely pálinkabűzt és mocskot lehelt csöndes búvóhelyükre. Mindegyikük a maga gondolataival volt elfoglalva. Zinovjev azon töprengett, hogy a régi Oroszország él, énekel, hangoskodik, kisüstit és spirituszt iszik, hanyatlik, kereskedik, trágárkodik, fütyül az üldözött és bujkálásra kényszerült forradalmárokra; az öntudatos proletár meg kevés, elvesznek a kispolgárság beláthatatlanul nagy ingoványában. Jemeljanovnak az járt az eszében, milyen jó, hogy a nyaralók nem kötöttek ki, ha megkezdődik a vadászidény, valóban veszélyessé válik ez a hely, nagyon igaza volt ebben Szverdlovnak. Kolja még mindig azon lelkendezett magában, milyen nagyszerűen úszik Lenin, és ezért még jobban megharagudott a nyaralókra a dalocskáik miatt; úgy érezte, ezek a dalocskák nagyon bántották Lenint, és ö úgy megsajnálta, hogy majdnem sírva fakadt a sötétben. Lenin egészen másra gondolt. Arra, hogy így vagy úgy, de a forradalmat véghezvinni és a szocializmust felépíteni részben ezekkel a kisemberekkel kell majd, akik itt énekeltek, visítoztak a csónakokban, hogy nem lehet különleges embereket megteremteni a szocializmus építésére, ezeket kell átnevelni, velük kell majd dolgozni, hiszen Utópia országa nem létezik, csak Oroszország van, ezzel kell számolni. Nem könnyű a dolog. Nagyon nehéz lesz. Átkozottul nehéz, sokkal nehezebb, mint maga a forradalom, de nincs más kivezető út; aztán majd felnőnek az ilyenek, mint Kolja, ezekkel is lesz még gond, de azért velük már sokkal könnyebb lesz. Kezét Kolja vállára tette, a gyerek úgy érezte, Lenin kitalálta, hogy ő mire gondolt, és ettől elszorult a szíve. NiKODÉMUSZ ELLI fordítása 1 te m ál é; rr te Sí rr tá fu a: la te ta & a ei Öl lir is b< ke Iá u{ Pi tú ve je a el b< d< H Ví kt to já m m rr fc M inden tejbolt neve Hinsch. Hin- schék szőkék, telt és egészséges szaguk van, mint a friss baracknak, vagy a csecsemőnek. Hinschéknek vörös, óriási kezük van. Nem azért van Hinschéknek vörös kezük, mert vízzel keverik a tejet. A vörös kéz a kannamosástól és üvegsúrolástól származik. A kannák nehezek és az üvegek simák - emiatt vagy ettől repedezett a Hinschék keze. Hinsch úr testes, lassú és jólelkű - Hinschné kicsi és fürge, és ő is jólelkű. Elsie, a lányuk középtermetű, fáradt mozgású és Muck-forma. Mind a három Hinschnek fázik télen a lába, mivelhogy a padló kőkockákból áll, mert azt lehet legjobban tisztán tartani. Télen Hinschék fekete pamutharisnyát viselnek facipőjükben - és a nyakuk körül vastag, szürke sálat. Télen mind a három Hinschnek piros az orra, fagyos az ujja, és állandóan náthások. Nyáron Hinschék az egyedüli emberek a környéken, akiknek nem kell módfelett izzadniuk, mivelhogy a padló kőkockákból áll, mert azt a legkönnyebb tisztán tartani. így hát nyáron Hinschék - eltátott szájjal - egészen elviselhetönek találják a hőséget, és megőrzik barack-friss szagukat. Ilyenkor minden vevőjük irigyli őket. Azért is, mert van írójuk bőven, és fél ötkor bezárhatják a boltjukat, mert addig a tej elfogyott vagy megsavanyodott. Hinsch úr mogorva. Hinsct barátságos. Elsi' örökre. Tizenöt előtt olyan volt, r Éjjelente neh< nek végig a hi elnémult utcákoi WOLFG/ Mir minden zsigerük rozsdás volna a a tejcsarnokok el emberek reggel I véjukhoz. A sofc vadállatok idomít Vállalják a lankas éjszaka nem sejt hogy az embere a kávéjukat. Valaha Elsie normális évet s szinte túltáplált, kocsik - éjjel - (kardosangyalok értetődően hagyt
