Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-25 / 43. szám
Minden idők legnagyobb szabadfogású birkózó VB-je V Egyetlen sportág egyetlen világ- versenyének sem használ, ha az odaítélés után az illető ország lemond a rendezés jogáról. Különösen akkor nem, amikor már csak alig fél év van hátra a kezdésig, mint ez idén történt a szabadfogású birkózó-világbajnoksággal. így lett aztán Budapest a 23. szabadfogású birkózó világfesztivál házigazdája és a rövid felkészülési idő ellenére kiválóan látta el feladatát. Nem túloztak azok a szakemberek, akik azt állították, hogy ez a világ- bajnokság volt a fogásnemben minden idők legnagyobbja. A létszámot tekintve mindenképpen. Harmincöt ország 213 birkózója lépett szőnyegre a Budapest Sport- csarnok három szőnyegén. NÉVSOROLVASÁS. Persze nemcsak a résztvevők száma adja egy-egy világ- verseny rangját, hanem az is, hogy milyen tudású versenyzők szerepelnek. Budapesten öt olimpiai bajnok és 8 korábbi világbajnok lépett szőnyegre. Közülük hárman az olimpiai bajnoki címüket a legutóbbi Los Angeles-i csonka olimpián szerezték: ez a három amerikai versenyző David Schultz (74 kg), Mark Schultz (82 kg), és Bruce Baungartner (139 kg), a további két olimpiai bajnok a bolgár Rajcsev (74 kg) és a szovjet Szergej Bjeloglazov (57 kg) még Moszkvában szerezték ezt a címüket. A világbajnokok közül a legkönnyebbeknél a KNDK-beli Kim Csői Hvan; az 52 kilogrammban a legutóbbi VB-győztes Valentin Jorda- nov mellett még az NDK-beli Reich is győzött korábban; ugyanez volt a helyzet a 68 kg-ban, ahol a bolgár Sterev és a szovjet Fadzajev is volt már világelső, míg a 62 kilóban az ugyancsak szovjet Alekszejev, a 100 kilóban az NDK-beli Neupert volt eddig az „ügyeletes“ világbajnok, és szinte természetes, hogy az 57 kilóban Szergej Bjeloglazov. Sok olyan korábban VB-t nyert versenyző hiányzott - különösen a szovjet csapatból akiket a szakvezetők talán csak taktikai okokból hagytak ki. Ha beválik a szakvezetés számítása, olyankor az edzőnek senki sem tehet szemrehányást. Az öt aranyérem megszerzése után aligha róják fel a szovjet csapat főedzőjének, Jariginnpk a taktikázását, aki például otthon hágyta a 90 kilós olimpiai világ- és Európa-bajnok Oganeszjant. Őt viszont már ott bántotta, hogy inkább Tibilovnak szavazott bizalmat, mert 6 csak negyedik tudott lenni, s azt is csak azért, mert az előtte végzett iráni H. Mohebbit kizárták. * CSALÓDÁS. Érmet, esetleg érmeket várt a hazai szakvezetés Budapesten a héttagú csehszlovák csapattól. Erre különösen a 82 kilós Lohynának lett volna esélye a legutóbbi világversenyek alapján. Akkor ugyanis szinte rendszeresen legyőzte a címvédőt - Budapesten az EB-n a bolgár Kamberovot, majd gyengébb versenyzőtől kapott ki a „bronz-' meccsen“; Kijevben a VB-n a szovjet Dzgoevet, s mégsem tudott dobogón végezni. Tekintve, hogy tavasszal is negyedik volt a lipcsei EB-n, szereplése csalódás, hiszen a negyedik fordulóban búcsúzott. Nem tudta kiharcolni csoportjában a negyedik helyet sem, hogy pontért mérkőzhessen. Ez sikerült Schwendtner Józsefnek, csak éppen ó maga várt jobb helyezést saját magától azért, hogy már a sorsoláskor elkerülte Bjeloglazovot és a bolgár Kalcsevet is. Aztán előbb kikapott a japánok korábbi 52 kilós világbajnokától, Aszakurától, de váratlanabb volt veresége az amerikai Darkustól. Csoportjában negyedikként végezve végül a 8. helyen kötött ki, úgy hogy nem lépett szőnyegre a jugoszláv Szorov ellen. Hogy még egy pontszerzője legyen a csehszlovák csapatnak, arról a VB- újonc Őernák gondoskodott, aki a 100 kilóban szintén a nyolcadik lett. „CSÚCSLISTA“. Ha végignézzük valamennyi induló eddig szerzett elmeit, az NDK korábbi 90 kilós világklasszisa Uwe Neupert volt az, aki a legtöbbször szerepelt dobogós helyen világversenyen azóta, hogy 1977-ben, vagyis immár 8 évvel ezelőtt elkezdte az éremgyűjtést. Azóta nem hiányzott világversenyről egyet kivéve - 1 982-ben - és mindig ott állt a dobogón. Az 1977-es Európa-bajnokságon úgy rajtolt a 90 kilóban, hogy az első helyen végzett, és ezüstérmes lett abban az esztendőben a világbajnokságon, amelyet egy évvel később megnyert. Ezután ugyan már VB-aranyat nem tudott szerezni, de volt egy második és két harmadik helye. Közben a moszkvai olimpia döntőjében nagy mérkőzésen kapott ki Szanaszar Oganeszjantól. Még kétszer lett Európa-bajnok - 1979-ben és 1981-ben -, míg a 83-as EB-bronzot kivéve mindig ezüstérmes volt. Ezúttal a 10 kilóval nehezebbek közé „rándult fel“, és ott sem adta alább a bronzéremnél. FADZAJEV. Amikor az újságírókat a VB utolsó napján arról szavaztatták, hogy kit tartanak a világ jelenlegi legjobb szabadfogású birkózójának, óriási fölénnyel végzett az élen a 68 kiló szuperklasszisa, Arszen Fadzajev. Neki még korántsem olyan hosszú az éremlistája, mint Uwe Neupertnek, viszont még egyetlen világversenyen egyetlen vereséget sem szenvedett. Csak 1981 -ben lépett ki a nemzetközi küzdőtérre, s azonnal junior világbajnok lett. Egy évvel később a junior EB-aranyérmét akasztották a nyakába, s 1983-ban a kijevi világbajnokságon újoncként úgy győzött, hogy valamennyi mérkőzését tussal vagy technikai tussal nyerte. Fel is szisszentek az újságírók a kijevi ünnepélyes eredmény- hirdetés utáni sajtóértekezleten. Ugyanis, amikor megkérdezték Fadzajevet, hogy melyik volt legnehezebb mérkőzése, a világ legtermészetesebb módján őszintén bevallotta, hogy nem volt nehéz mérkőzése. Igaz, akkor alig múlt húszéves, de most is összesen csak másfél hibapontot vonhattak le tőle, és a hat percet mindössze az amerikai Metzger és a bolgárok korábbi világbajnoka Sterev állta vele végig. A döntőben a hallatlanul kemény mongol Boldot verte ugyancsak tussal. Vagyis Fadzajev mérlege: hat világverseny - hat győzelem. KIM. Amikor ismét Fadzajewel kapcsolatban említettük az újságírók szavazását, még egy név merült fel egynél többször, az a koreai NDK immár kétszeres világbajnoka Kim Csői Hwan volt. A 48 kiló világklasszisa még egy elsőséget mondhat magáénak: ő a VB mezőnyének legalacsonyabb versenyzője. Kijevben például mindössze akkora volt a dobogón, mint az ezüstérmes szovjet Dorzsu - igaz, ő egy lépcsőfokkal lejjebb állt. Most ugyan az iráni Torkan valamivel alacsonyabb volt nála, persze ő is csak a dobogón - a valóságban azonban • Ritka pillanat: Fadzajev pihen. Immár két világbajnokság legjobbja ritkán van szőnyegen két meneten keresztül. Eddigi két világbajnokságán most fordult vele elő először. Igaz kétszer is 6-7 centivel magasabb. Ha végig tekintjük a szabadfogású VB-k történetének eddigi éremlistáját, akkor a KNDK már a 11. helyre ugrott, megelőzve például Magyarországot, Romániát, Dél-Koreát, Franciaországot, Lengyelországot, Kubát- s természetesen Csehszlovákiát is...- ami nem kis fegyvertény. A listán viszont ez áll: 11. KNDK 2 arany, 0 ezüst, 0 bronz. Ennek alapján némi túlzással azt is állíthatnánk, hogy a szabadfogású birkózásban: Kim Csői Hwan = KNDK. CASCARET. Amikor a Budapest Sportcsarnokban a többi csehszlovákiai újságíró kollégával megpróbáltuk kideríteni, hogy mikor is lehetett az, hogy Cascaret először vett részt Bratislavában a hagyományos felszabadulási emlék- versenyen, sem az évszámra nem emlékeztünk, sem arra, hogy vajon a nagyon szimpatikus, mindig mosolygó kubai fiú- aki most már hazája első birkózó világbajnoka is - milyen súlycsoportban lépett első rajtjakor a szőnyegre. Annyi viszont biztos, hogy a világversenyek jegyzőkönyvei alapján először az 57 kilóban szerepelt a legjobbak'között. Majd fokozatosan előbb a 62 kilóban volt már-már világklasszis birkózó, aztán a 68 kilóban jutott el erre a szintre, mégpedig a három évvel ezelőtti edmontoni világbajnokságon, ahol ezüstérmes lett a szovjet Hara- csura mögött. Még Kijevben is ebben a súlycsoportban szerepelt, és ott a 5. lett úgy, hogy a helyosztón a magyar Szalon- tai Zoltánt leléptették ellene. Világversenyen eddig két elsőséget szerzett: a 68 kilóban négy éve megnyerte az Universi- adét, -és a kijevi VB évében első lett a Pánamerikai Játékokon. Döntőbe jutását annak is köszönhette, hogy aránylag jó sorsolása volt és a legnagyobbnak vélt ellenfelei, mint például a bolgár Rajcsev formán kívül szerepeltek. így utólag persze már könnyű megállapítani, hogy nem volt olyan jó Cascaret sorsolása, hiszen birkóznia kellett azzal az Enhbajarral is, aki bronzérmet szerzett Mongóliának a helyosztón, mégpedig a szovjet Dzugu- tov ellenében. A 74 kilós döntő azután a VB-egyik csúcsa volt. Dave Schultz taktikája, amellyel már a kijevi VB-t is nyerte (már minthogy a zóna kőzetében erőltetni a földharcot, hogy az ellenfelet lehetőleg kimenekülés elmén megintsék) nem vált be. Rendeztek is nagy ünneplést a kubaiak, és Cascaret a nehézsúlyú Mesa nyakában tett egy tiszteletkört a sportcsarnokban. A krónikába pedig az kerül be, hogy Kuba első világbajnoki aranyérmét a birkózásban - beleértve a kötöttfogást is - Raul Cascaret szerezte. „FÜ“... Bulgáriában aligha vésik az idei VB-t aranybetükkel a sportág krónikájába, hiszen régen fordult már elő, hogy mindössze egyetlen aranyérmet szerezzenek ebben a fogásnemben a balkáni ország sportolói. Ezúttal ráadásul nem volt túlsók let^etőségük rá, hiszen csak két döntősük volt, az .egyik a 82 kilós Nanev, de ő nem tudott nyerni, az 52 kilós Valentin Jordanov viszont igen. A döntőt a szovjet Dajbov ellen vívta. Az egész találkozó szinte földharcban telt el, és nem egy érdekes momen• Raul Cascaret örül. Kuba első birkózó világbajnoka volt a legváratlanabb aranyérmes tűm akadt. Egyszer például a szőnyegen térdelve Dajbov előrehajolt úgy, hogy arca félméternyire volt a küzdőtér fölött. Nos, ebbe a kis résbe vetődött be Jordanov, hogy Dajbov lábát a térdénél megragadja. Valaki a nézőtéren fölkiáltott: „Nézzétek fiúk, ezek a fü alatt birkóznak!“... REPETE. Nemcsak méreteiben volt nagy ez a világbajnokság, színvonalában is - állította szinte minden szakvezető. A rendezésre sem lehetett panasz, pedig tartott tőle a magyar birkózás vezérkara. De amikor elvállalták, azt is bekalkulálták, hogy esetleg az idei VB nem lesz teljesen zökkenőmentes. Viszont „előtanulmányként“ szolgálhat arra, hogy jövőre, amikor mindkét fogásnem legjobbjai adnak egymásnak randevút Budapesten, minden szempontból kifogástalan VB-t rendezhessenek. Erre garancia lehet az, hogy így is szinte csak dicséretet hallhattak a külföldiek részéről. A résztvevők pedig Így köszöntek el egymástól. „Viszontlátásra, jövőre, ilyenkor, ugyanitt!“ Arany, ezüst, bronz Ha végigtekintünk az eddigi 23 szabadfogású világbajnokság összesített éremtáblázatán, akkor nem nehéz megállapítani, hogy a Szovjetunió behozhatatlanul vezet. Mostani 5 aranyérmével együtt eddig már 96-ot gyűjtött, és szinte biztosra vehető, hogy egy év múlva Budapesten a 100. aranyat is megszerzik Ivan Jarigin legényei. Talán az utóbbi évek világversenyei alapján némi meglepetés az irániak második helye, és hogy Japán a harmadik, Törökország előtt. Őket meglehetősen lemaradva követi az Egyesült Államok, majd Bulgária. Az utóbbi ország viszont két „elsőséget“ is magáénak mondhat: a legtöbb ezüst- és bronzérmet is ók szerezték. Az ezüstből 38, a bronzból 37 volt az eddigi „termés“. Összesen 16 ország szerzett aranyérmet, Csehszlovákia azonban nincs köztük. Igaz, ebben a értelemben számos nagy hagyományú birkózónemzettel jár „egy cipőben“ a hazai birkózósport, mint például Finnország, Lengyelország, Jugoszlávia, Kanada ... Az összesített éremtáblázas: arany ezüst bronz 1. Szovjetunió 96 37 27 2. Irán 27 20 17 3. Japán 22 18 16 4. Törökország 20 17 17 5. Egyesült Államok 13 19 13 6. Bulgária 11 38 37 7. NDK 5 13 13 8. NSZK 4 3 6 9. Mongólia 3 9 9 10. Svédország 2 3 6 11. KNDK 2 0 0 12. Magyarország 1 6 7 13. Románia 1 4 ’ 8 14. Dél-Korea 1 3 4 15.Kuba 1 1 2 16. Franciaország 1 1 1 17. Finnország 0 6 1 18. Lengyelország 0 5 4 19. Kanada 0 2 2 20. Jugoszlávia 0 2 1 21. Olaszország 0 1 3 22. Csehszlovákia 0 1 1 23.India 0 1 1 24. Pakisztán 0 0 2 25. Izrael 0 0 1 Kép és szöveg: MÉSZÁROS JÁNOS • A 100 kilós világbajnok Ha- belov (jobbról) nagy csatában győzött a magyar Robotka ellen &ÚJSZÓ VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi B«zottsága. főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csetö János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10, telefon: 309, 331-252, 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18, gazdasági ügyek: 506-39 Táviró: 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében, 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava, Jiráskova 5, telefon: 337-823, 337-825. Hirdetési iroda a kózüle- teknek 815 80 Bratislava, Vajanského nábreíie 15. II. emelet, telefon: 551-83. 544-51. Előfizetési dij havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14,70. A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kés 13,- Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwakfovo námestie 6.