Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-11-01 / 44. szám

— SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1985. november 1. XVIII. évfolyam 44. szám Ára 1 korona xizmus alkotó továbbfejlesztése az imperializmus korára - a kommunista eszmék olyan időálló rendszere, amely nemcsak századunk történelmét határozza meg alapve­tően, hanem döntően kihat az emberiség jövőjének további alakulására is. Ma, amikor immár közel hét évtized távlatából méltatjuk a nagy októberi szocialista forradalmat, történelmi, politikai és diplomáciai tények hatalmas tömegét lehetne felsorolni annak bizonyságául, hogy a Szovjetunió nemzetközi tevé­kenységében mindig kiemelkedett s kiemelkedik nagysza­bású lenini békepolitikája. A szovjet diplomácia - amely a lenini békepolitika elveihez híven nemcsak a Szovjetunió, hanem más nem­zetek és népek kollektív biztonságát is szüntelenül szem előtt tartotta és erősíteni igyekezett - számtalan sikert ért el a háborús veszélyek elhárításában. Ennek első markán­sabb megnyilvánulásai G. V. Csicserin külügyi népbiztos nevéhez fűződnek. Amikor a Breszt Litovszk-i béketárgya­lások második szakaszába bekapcsolódva a szovjet kül­döttség vezetőjeként aláírta a szerződést, lehetővé vált Szovjet-Oroszországnak kilépni az I. világháborúból. De szintén sikeresen képviselte hazáját a genovai és a további nagyon fontos nemzetközi tárgyalásokon is, míg végül a rapallói egyezmény aláírásával meghiúsí­totta a szovjet köztársaságok elszigetelésére irányuló imperialista blokád létrehozásának tervét. A lenini diplo­mácia e kimagasló képviselőjének nagy része volt abban, hogy 1925-ig az USA kivételével 22 kapitalista állam vette fel a diplomáciai kapcsolatot, vagy kötött megnemtámadási szerződést a Szovjetunióval. A nagy világgazdasági válságot követően a fasiszta veszedelem jelentkezése újabb aktivitásra serkentette a Szovjetuniót. 1932-ben - akkor immár M. M. Litvinov szovjet külügyi népbiztos közreműködésével - semleges­ségé illetve megnemtámadási szerződést kötött, majd 1933-34-ben diplomáciai kapcsolatokat vett fel úgyszólván majdnem minden európai országgal. Nemzetközi tekinté­lyét ekkor már az is növelte, hogy 1934-ben belépett a Népszövetségbe. A mind veszedelmesebbé váló nem­zetközi helyzetben a szovjet diplomácia egyik legfonto­sabb feladatának a kollektív biztonság megteremtését tekintette. Ebből a szempontból a legnagyobb hordereje a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusának volt, amely a fasizmus terjeszkedése és a háborús készülődés ellen meghirdette a széles körű antifasiszta népfrontpoli­tikát. Mint azonban köztudomású, mindezek ellenére a nem­zetközi fasiszta agressziót nem lehetett megfékezni, az antikomintern paktum megkötése után a nyugati hatalmak hallgatólagos jóváhagyásával vérbe fojtotta a demokrati­kus Spanyol Köztársaság szabadságharcát, majd kirob­bantotta a második világháborút is, amelynek legsúlyo­sabb következményeit a Szovjetunió szenvedte. Mindazonáltal elévülhetetlen érdeme a Szovjetuniónak, hogy oroszlánrészt vállalt az európai fasizmus és a japán militarizmus leverésében, amelynek éppen idén ünnepel­tük a 40. évfordulóját. Ugyanakkor hatékony segítséget nyújtott számos európai ország népének fasisztaellenes harcában, szabadságuk kivívásában. A háború után több ország a népi demokráciát s a szocialista fejlődés útját választotta. S ezzel tulajdonképpen megkezdte kialakulását a szocialista világrendszer. Emellett rendkívül pozitív világ- jelenség volt, hogy az egykori imperialista gyarmatok rabszolgasorban élt népei egymás után harcolták ki önálló­ságukat és függetlenségüket. Ezeknek a fejlődő országok­nak a többsége ma már egyre haladóbb szerepet tölt be a világpolitikában is. Eközben, mialatt a szovjet nép még a háború utáni újjáépítésen fáradozott, a nyugati hatalmak hidegháborút indítottak ellene. Mint azonban közismert, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ezt is átvészelték, amiben döntő szerepe ismét a szovjet külpolitikának volt. Sajnos, most - a hetvenes évek átmeneti enyhülési folyamata után - még súlyosabb szembenállásnak vagyunk tanúi. Az emberiséget a háborúval való fenyege­tésben vezető helyet foglal el az amerikai imperializmus. Az USA politikája egyre harciasabb és a nemzetközi kapcsolatok tartós negatív tényezőjévé vált. Uralkodó köreiknek agresszív törekvései élesen megnyilvánulnak a katonai-stratégiai egyensúly megbontására irányuló erő­feszítésekben, a lázas fegyverkezés, mindenekelőtt a nuk­leáris fegyverkezés fokozásában és a világűr militarizálását célzó veszélyes tervekben. Ezek óriási felháborodást és hatalmas, állandóan fokozódó tiltakozó mozgalmakat vál­tottak ki szerte a világon. A szovjet párt és állam vezetői, így az utóbbi időben Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára már többször is kifejezte a szovjet nép és országa szilárd álláspontját, s megadta a méltó választ a jelenlegi washingtoni fenye­gető politikára. Többek közt a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulójának moszkvai ünnepségén ezt mondta: ,,A legkülönbözőbb társadalmi és politikai erőket a jó szándékon alapuló őszinte együttműködésre szólítjuk fel a béke nevében. Ez nem könnyű feladat, nem lehet egy csapásra teljesíteni, az országók közötti megfelelő mér­tékű bizalmat követeli meg. Az események alakulása új irányt vehet, ha Genfben a nukleáris és az űrfegyverekről folytatott szovjet-amerikai tárgyalásokon sikerül kézzel­fogható eredményeket elérni. Erről meg vagyunk győ­ződve.“ S ezzel egyben a mi meggyőződésünket is kifeiezte a XXVII. kongresszusára készülő testvérpártunk vezetője. Hozzájuk hasonlóan mi is azért készülünk rendkívül alapo­san a CSKP XVII. kongresszusára, mert az azon jóváha­gyásra kerülő program és irányvonal lehetővé teszi, hogy a szovjet néppel és a többi szocialista ország népeivel együttműködve továbbra is eredményesen munkálkodhas­sunk a te|lett szocializmus építésén, s a béke erőinek gyarapításán. MIKUS SÁNDOR B ecses hagyománnyá vált már, hogy november 7-én minden évben világszerte megemlékeznek a nagy októberi szocialista forradalomról, amelynek ösztönző szelleme mind erőteljesebben kihat az emberiség szebb, békésebb jövőjéért folyó küzdelmekre. Amikor 1917. október 25-én Petrográd utcáin kitört az orosz proletariátus fegyveres felkelése, új fejezet nyílott az emberiség történetében: a kapitalizmusból a szocializ­musba való átmenet korszaka. 4, forradalmi tömegek nem latolgatták, mi lesz harcuk végső eredménye, még kevésbé, hogy milyen hatással lesz az egyetemes történe­lem további alakulásra. Akkor egyszerűen, de elemi erővel az éhező munkások kenyeret, a nyomorgó parasztok földet, a katonák békét akartak - az egész nép pedig szabadságot. Lenin, a forradalom zseniális elméleti előkészítője, leg­főbb irányítója s közvetlen szervezője látta legvilágosab­ban a célját, várható eredményeit és távlatait. A nagy októberi szocialista forradalom győzelme fényesen bizo­nyította Lenin elméletének korszakalkotó nagyságát, mert ő számította ki jól a nép akaratát, nem ellenfelei. Ugyanez a prioritás nyilvánult meg a közel ötéves véres polgárhá­ború és intervenció felszámolásában, majd a szocialista építés megkezdésével a fiatal proletárállam diadalmas előretörésében is. Lenin elméleti munkássága - a mar­KORSZAKALKCbTOi NAGY OKTOKET A Szovjetunió a Keleti-Kárpátokban és az északi vidékeken levő lelőhelyeken kitermelt földgázt az Ukrán SZSZK különböző részeibe és külföldre, egyebek között hazánkba, az NDK-ba, Ausztriába, Jugoszláviába és Franciaországba szállítja. A szállításokat az ukrán Prikarpattranszgaz üzem szervezi és koordinálja. Az üzemhez 2300 km hosszú csővezeték tartozik, amely mentén hét kompresszorállomás is található. Az ukrán gázipari dolgozók fő feladata a berendezések nagyfokú megbízhatóságának szavatolása. A szokvá­nyos karbantartáson és a kisebb javításokon kívül több berendezést korszerűsítenek, és tökéletesítik a már meglevő automata rendszereket. A képen: gáztisztító berendezést szerelnek. (Képtávírón érkezett - ŐSTK)

Next

/
Thumbnails
Contents